Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-15 / 139. szám

SZEMET SZEMÉRT Receptként lehetne használ­ni ennek a filmnek a forgató- könyvét, hogyan kell a lát­szatot és a látszat megetti va­lóságot egymás mellé állítani, hogy kitűnő szatíra alakuljon a kettő vegyítéséből. Cesare Zavattini, a film forgatóköny­vének írója az olasz gazdasági csodát, annak valóban pom­pázatos külsőségeit teríti elénk, de csoda varázs-sző­nyegén éles profillal jelle­mezve, elénk sétáltatja a típu­sokat, akik csinálói és része­sei ennek a csodának. A történet fókuszában egy jóképű fiatalember áll: tábor­nok-apósa van, előkelő ne­gyedben előkelő lakása. Azért hagyta ott a minisztériumi író­asztalt, mert ő is meg akarta csinálni a maga gazdasági cso­dáját. Azt hitte, ha együtt te­niszezik, mulat, lebzsel, költe­kezik a „nagyokkal”, őt is egyenrangúnak, maguk közül valónak tartják majd, s megy minden, mint a karikacsapás. De csak a csapás jön, a lejárt váltók képében. A fiatalember­nek senki nem hisz, senki nem hitelez. A társadalmi látszat, a hiúság, az elkényeztetett fele­ség iránti szerelem elveszi Giovanni Alberti eszét — és egyik szemét. Giovanni az egyik szeméért 75 milliót kap a pénzén ülő tanácsos úrtól. S a tanácsos úr letegeződik a sze­rencsétlen Giovannival a mű­tét előtt, mintegy megtoldva a szem vételárát. A rövid história banális ponyvának tűnne, ha az író és a fűm rendezője — Vittorio de Sica — nem vonultatna fel valóban karakterisztikus figu­rákat. Giovanni puhalelkű in­tellektuális ember, aki csak el­képzeli az üzleti karriert, de nem ért hozzá, nincs elég ke­gyetlenség benne ahhoz, hogy másokon átgázolva a pénzt megszerezze. A társadalom, a látszat, ez a nagy-nagy mo­loch elnyeli azokat az apró összegeket, amelyeket ő a nagyvállalkozó alkalmazottja­ként megkeres. Spekulál ő is az olaszok vallásosságára, a la­kásínségre, a telkekre, de vesztenie kell, mert amit ő ki akar találni, azt a gazdasági csoda nagyjai már régen kita­lálták és meg is valósították. Giovanni ahhoz is gyáva, hogy feleségének bevallja anyagi csődjét. Arra is alkal­matlan, hogy egy adott pilla­natban elmeneküljön a váltók Olasz film elől délre, ahol olcsóbban le­het élni és új életet lehet kez­deni. Végiggondol egy sor meg­oldást, ki is dadogná rokonai­nak, elsősorban a feleségének, Sylviának, de a vallomástól visszatartja a szégyen. A film az operációra készü­lés szertartásos mozzanataival fejeződik be. E néhány jele­netben összegezi a rendező Gio­vanni egész tragédiáját. A gazdasági csoda nyüzsgő és kegyetlen hatalmasairól előbb, azon az estén szedi le a ke­resztvizet, amikor Giovanni a szeméért kapott milliók birto­kában ismét erősnek, nagynak érzi magát. Berúg, leissza ma­gát e szánnivaló áldozat és el­mondja véleményét apósáról, a sógoráról, a vállalkozókról. S ahogyan az estély részvevői reagálnak Giovanni kifakadá- sára — beleértve Giovanni szüleit is — az arcok, az el- dünnyögött méltatlankodások mindent megmagyaráznak. Vittorio de Sica ezzel a rö­vid filmmel — mindössze 2500 méter — teljes élményt nyújt. Ez a szatíra ritkán nevettet, inkább elgondolkodtat. Alberto Sordit látjuk Gio­vanni Alberti szerepében. Mastroianni és Tognazzi mel­lett talán a legnépszerűbb és legértékesebb olasz jellemszí­nész. Gianna Maria Canale ala­kítja a csinos és előkelő fele­séget, Sylviát. Armando Nannuzzi képei, premier plánjai a karakterek finom megnyilvánulásait rög­zítik. Piero Piccioni zenéje fű­szeres, olasz, magával ragadó. A film magyar címét mint­ha megint elsiették volna. A film tartalmából semmit sem ad, sőt, megtéveszt. Ilyenkor hagyni kellene az eredeti cí­meket. Vittorio de Sica jobban ismerte a saját szándékát, mint a magyar fordítók. (farkas) A MAGASABB gazdasági követelmények szükségessé tették, hogy a gyöngyösi Mátra Fehérneműkészítő Ktsz-nél normarendezést hajtsanak vég­re ez év májusában. Indokolt volt ez, hiszen egyes hagyo­mányos termékek gyártásá­ban az évek során nagy gya­korlatra tettek szert a dolgo­zók, ami törvényszerűen nor­malazításhoz vezetett. Helyes volt tehát az intézkedés. Az is igazság azonban, hogy a dol­gozók körében eleinte nem nagy lelkesedésre talált. . — Többen igazságtalanság­ra hivatkoztak, mondván, hogy az új normákhoz nem kaptak új gépeket. Mivel azonban csak a hagyományos gyártmá­nyokat érintette, nem szüksé­ges az új gépek beszerzése — mondja Bánhidi László elnök. A termelés folyamatos biz­tosítására bizonyos intézkedé­sek megelőzték a norma-kar­bantartást. Pontos felmérést, szalagbontást végeztek. Re­szortokra osztották fel a mun­kákat, hogy az egyes folyama­tok zökkenőmentesen kapcso­lódjanak. így csökkent a ki­esési dő, amely automatikusan termelékenység-emelkedést vont maga után. A dolgozók keresetét nem érintette tehát ez a „házon belüli” átszerve­zés, de gazdaságossági és nye­reség szempontjából hatalmas összeget jelent a ktsz-nek. — Á nagyobb gazdasági fel­adatok tették szükségessé, hogy alapos munkaerő- és lét­szám-felmérést is végezzünk. Ennek alapján egy raktárost, egy meést, egy szalagvezetőt és egy műszerészt a , közvetlen termelőmunkába helyeztünk át — folytatja az elnök. NO, EDDIG ez helyes is len­ne. Mert két raktáros helyett egy is el tudja látni a felada­tot, sőt a raktári munka mel­lett az anyagvizsgálatot is, ott valóban felesleges nagyobb létszámot foglalkoztatni. Hu­mánusan járt el a szövetkezet, mert helyet biztosított részük­re a termelőmunkában, hi­szen innen is kerültek ki bizo­nyos idővel ezelőtt. A furcsa­ságot csupán az adja, hogy most ezek az emberek igazság­talanságot hangoztatva, vélt sérelmükkel társadalmi és fel­sőbb irányító szerveket zaklat­nak. Az előbb azt mondtam, hogy humánusan járt el velük szemben a szövetkezet. És ez igaz! Meg kell végre értetni mindenkivel, hogy gazdasági kérdésekben nem lehetünk li­berálisak. Kemély harc fo­lyik ezen a vonalon, amely ki­zárja, hogy embereket foglal­koztassunk ott, ahol munká­jukra nincs szükség. Azt is tudjuk, hogy az em­lített intézkedések pillanat­nyilag nem növelték a KISZ vezetőségének népszerűségét. De hol van előírva, hogy csu­pán népszerű feladatokat hajt­sunk végre? Reális korszakot élünk, amikor a józan számok korlátokat vonnak. Természe­tesen nem megfeledkezve ar­ról, hogy nálunk mindenki­nek joga van a muhkához. SUMMÁZVA az elmondot­takat: helyes lenne, ha me­gyénk többi üzeménél is bát­rabb kézzel nyúlnának hason­ló tényezőkhöz, mert ezt kö­veteli az élet...! Laczik János A gyermekcsiny sokba kerül... 1894. november 3- át írtak nagyapáink, amikor délután 3 órakor először gyulladt ki Eger város utcáin s terein az ívlámpák és villanykörték fé­nye. Néhány nap múltán, november 7-én így írt az ese­mény jelentőségé­ről a Hevesvármegyei Hírlap: „... Szombat­tól kezdve villamos fény mellett járha­tunk városunk utcá­in. Meg is élénkült azóta az esti forga­lom ... a mai állapot joggal nevezhető a világosság korszaká­nak ...” Az igaz örömbe azonban ha­marosan keserű üröm cseppjei vegyültek. November 18-án er­ről vallanak a sár­gult újságlapok: „... Tegnap este a Lí­ceum előtti nagy ív­lámpát vette egy su­han c célba s bizo­nyára be is lövi, ha egyik polgártársunk nyakon nem csípi az ipsét... Ebből az al­kalomból felhívjuk a rendőrséget, hogy in­dítsa meg a legszi­gorúbb irtóháborút a gumipuskások ellen. Mert csak a szigorú­ság használ e dolog­ban ...” Nem minden ok és cél nélkül idéztük a 71 évvel ezelőtti „gu­mipuskás állapoto­kat”. Sajnos, ma is, nap mint nap azt va­gyunk kénytelenek tapasztalni, hogy az alattomos „fegyver­rel” felszerelve fiatal gyermekek súlyos ká­rokat okoznak az ut­cák közvilágításá­ban. Ismer mindenki olyan utcákat, ahol egyes villanykörté­ket szinte rendszeres pontossággal mindig lelövik. A helyzetet csak még súlyosbítja, hogy nemegyszer felelőt­len felnőttek, merő „vitézkedésből” ra­gadnak követ, kavi­csot, hogy azután sötétség boruljon egyes utcaszaka­szokra. Mint halljuk, ha­vonta, mintegy száz­ra tehető a gumipus­kával lelőtt, kővel megsemmisített vil­lanykörték száma. E nagy számú körte ér­téke és a csere mun­kadíja, átlagban ha­vi 1800 forintra tehe­tő. Általában az a megfigyelés, hogy az elhagyatottabb ré­szeken nagyobb a kár — pedig éppen itt lenne legnagyobb szükség a villanykör­ték fényére. ' A nevelőkön és el­sősorban a szülőkön a sor, hogy gyerme­keik, illetve a gond­jaikra bízott fiatalok ne csak, hogy ne ve­gyenek részt ebben a vandál pusztító hábo­rúban, de fegyelme­zetlen társaikat is akadályozzák meg az ilyen károk elköveté­sében. Különösen most, vakáció tájban nagy a kísértés az ilyen káros kilengé­sekre. Legyen hát a szülők, nevelők sze­me rajta a gyerme­keken, mert nem kö­zömbös, hogy né­hány fegyelmezetlen fiatal tette miatt so­kan, nagyon sokan sötét utcákban legye­nek kénytelenek ban­dukolni — népgazda­ságunk részére sem közömbös, hogy ha­vonta csak Egerben 100 villanykörtét kell jen kicserélni, mert azokat szétlőtték, le­verték. Ezt az össze­get sokkal haszno­sabbra is el tudnánk költeni ... A meggondolatlan felnőtteket pedig a rendőrségnek kell möresre tanítania! Érezzék csínytevő fiataljaink magukat különbeknek, mint 1894-beli elődeik vol­tak, akik mindjárt melegében, az első felvillanó ívlámpára gumipuskát fogtak ... SUGAR ISTVÁN ... és már kez­dett az agyam­ra menni az örökös duma az ittas gép­járművezetés­ről! Nyugdíjasok között ban „színház van”, a tv közve­títését nézik. És akadnak, akik ; csendesen elbeszélgetnek, rá­érősen. Nyugdíjasok. A szobákon, amelyeket ha­bos függönyök, képek, virá­gok tesznek otthonossá, Véesey Árpád, a nyugdíjas csoport titkára kalauzol keresztül. Meg-megállunk a beszélgetők mellett. Téma mindig akad, 60—80 esztendő alatt sokat megér az ember. A háborús évek, az illegalitásban, vagy börtönben töltött esztendők kétszeresen számítanak. Közös harcok, szenvedések emlékei forrasztják össze a veterán nyugdíjasokat. Természetesen akadnak fiatalok is. Az idő­sebbeket felvidítják a szóra­kozó fiataloké Véesey Árpád mint nyugdí­jas végzi szép, emberséges munkáját. Lapozgatok a nyugdíjas cso­port naplójában. A betűk mö­gött emberek ügyei, kisebb na­gyobb gondjai* kívánságai vannak. Ilyen feljegyzések: beteg nyugdíjasok látogatása... ajándék az idősebbeknek..'. segélyezés ... üdültetés ... kö­zös kirándulás megszervezé­se... Június 29-én Sífőkúton megrendezendő öregek ta­lálkozójára hat idős nyugdí­jas kiszállítása... Miből fedezik a kiadásokat? Segít a szakszervezet és na­gyon sokan segítenek társadal­mi munkával. Előadásokat is hallgatnak az öregek. Dr. Bállá Gyula, a vá­rosi főorvos, dr. Feisthammel Frigyes, a tbc-gondozó főor­vosa, dr. Kazella József, az SZTK főorvosa nagy elfoglalt­ságuk mellett is szakítanak időt arra, hogy az öregeket ér­deklő témákról előadásokat tartsanak a nyugdíjasok klub­jában. Időszerű politikai kérdések­ről Halász Ernő, a szakmaközi bizottság titkára tájékoztatja az érdeklődő öregeket. Filmve­títések vannak; könyvtár; fo­lyóirat, újság szolgálja a nyugdíjasok szórakozási igé­nyeinek kielégítését. Talán csak azt lehetne elmondani, jó len­ne a barkácsolni szerető öre­gek számára egy kis műhely, ahol elkészülhet az apró ajáR- ■dék a családtagoknak A szakmaközi bizottság gyöngyösi székháza az esti órákban a legforgalmasabb. Az első szobában halkan szól a rádió, a zöld rexasztalon pat­tog, gurul a golyó. A sarok­ban sakkozók töprengenek a tábla felett, a másik asztalnál számolják, megvan a negyven- száz-ulti. A szomszédos szobá­\\\\\\\\\\\\\\\\\w\w\\\\\\\\\\\\\\\\\\w soron a háremektől raboltuk el, s tettük a holnap számára nagy értékké. Onnan mentettük ki dolgozó és tanuló lányainkat, asszonyainkat. És egy szintén nagy változás: mindig dicsek­szem vele, hogy diákjaink túl­nyomó többsége, 80—90 száza­léka munkás és fellah szülők gyermeke. S ezek a gyerekek napjainkban francia, angol és más könyvek helyett anyanyel­vükön írott könyvekből tanul­hatnak. Óriási dolog ez! Míg a főtitkár beszél, visz- sza-visszaszökik a gondolat: a zord homoksivatag széléről, a Nílus iszapjából vert viskók­ból érkeznek ide az egyetemi város falai közé a lányok és fiúk. Olajmécses, írástudatlan, csak nyomort látott, ritkán jól­lakott szülők gyermekeiből dip­lomás emberek lesznek. Ok te­remtenek majd az emberi kul­túra ősi hazájában új életet, új világot Boldogabbat, mint ami szüleiknek jutott osztályré­szül. — Látogasson el feltétlenül El-Mansura környékére, szíve­sen látnánk a mi falunkban, apám házában, — mondotta egy arab egyetemista, Abdel Aziz Mohamed Sharaf. — Tapasztal­ná, hogy mi a szünetekben sem pihenünk. Az elemi iskolai ok­tatás ugyan már az egész or­szágban kötelező, de a munkás ás fellaii fiatalok nagy része nég írástudatlan. Ha látná, mint várnak bennünket, diá­kokat haza! Mi tanítjuk őket mi, olvasni, mi értetjük meg relüto a világ sorát, mi vála­szolunk kiváncsi kérdéseikre. Íz is a mi miunkánk. Legalább >lyan felelősséget és odaadást cíván, mint a tanulás. Ez a leg- :evesebb, amit mi, diákok meg­ehetünk. {FolyUtí^uh) mi iskolától egészen az egye- , temig. Ez alapos változásokat hozott. Ma az egyetemeinken ' 13—20 százalék a lányhallgatók 1 aránya, s sohasem szabad el- 1 feledni, hogy lányainkat ezer! Ez a gyors felfutás ter­mészetes, hiszen az Egyesült Arab Köztársaság fejlődése, a nemzeti ipar felépítése, kimű­velt emberfők sokaságát, egész hadseregét igényű. Diákok a kairói egyetemi városban. A háttérben a diák­szálló egyik épülete. Éppen ezért, — noha az új Egyiptomban a pénznek sok he­lye lenne, — ötször annyit for­dítanak ma az egyetemi okta­tásra, mint egy évtizeddel ez­előtt. Egész Afrikában a leg­nagyobb „hiánycikk” ma a dip­lomás ember. Több mint 5 ezer egyiptomi tanár és tanító dol­gozik az afrikai földrész or­szágaiban, Algjériában, Szaúd- Arábdéban, Irakban, Líbiában és Kuwaitban. Abd el Azim Sfhehata, a kai­rói egyetem főtitkára, mesélte (ő 1937-ben végzett az egyete­men): — A mezőgazdasági fakultá­son, ahol én tanultam, egyetlen női hallgatá sem volt. Öt lány nyert mindössze az egész or­szágban diplomát az orvosi fa­kultáson. A forradalom ingye­nessé tette az oktatást, az ele­"WWÍSSWW«« .... - ______ goi gyarmaton száz emberből csak egy tud írni—olvasni. Vé­gig a Nílus mentén megdöb­benti az embert a falvak sze­génysége. Sajnos, a gyarmati rend örökségeképpen a gyer­mekek fele nem éri meg a 15 éves kort. A földet művelő fellahok háromnegyed része gyomorrákban, máj- és szero- betekségben szenved. Minden száz emberből nyolc­van nem tud írni—olvasni — ezt örökölte az angol gyarma­tosítóktól és Faruk rendszeré­től az Egyesült Arab Köztár­saság. A nyomasztó, nehéz örökség eltüntetéséhez pedig még kevés az iskola, kevés a tanár, a tanító. Egy évtizede 40 ezer egyete­mi hallgató volt összesen az egyiptomi egyetemeken, ebben a tanévben 45 fakultáson száz­listák afrikai és ázsiai manő­verei vonták magukra az af­rikai fiatalok figyelmét. S ho­gyan juttatták kifejezésre til­takozásukat az amerikai kalan­dorpolitika ellen? Délelőtt, szokás szerint, egye­temisták érkeztek kisebb cso­portokban, vagy magányosan az amerikai egyetem könyvtá­rába, úgy mint máskor. Ami­kor azután a hatalmas olvasó­terem megtelt, hirtelen benzi­nes üvegek kerültek elő, tartal­mát szétöntözték, s már lob­bant is a vészes láng. A tűz hatalmas volt, — a harcnak nem a legalkalmasabb eszkö­ze. De a lángok az amerikai mesterkedések boszorkánykony­hájáig világítottak... Afrika fiai félreérthetetlen jeladásra készültek. Elemi ere­jű volt a tett. A könyvtár fel­épül, a társadalom pótolja a könyveket, amelyek, sajnos, a tűz martalékává váltak. De a; üzenet eljutott a címzettekhez A volt gyarmatok hallatják hangjukat Hisz ki ismémé ná­luk jobban a gyarmatosítók, a népeket bármikor leigázni, ki­rabolni és elpusztítani kész im­perializmus igazi arcát. Száza­dunk második felében, az atomkorszakban, amikor a koz­moszt embert szállító űrhajók szelik, Szudánban, a volt an­Csörömpölve, szirénázva vág­tattak a tűzoltóautók és a rend­őrségi gépkocsik a kairói Gar­den City bői a Kasr el Emin az amerikai egyetem épületóriása felé. Az egyetemet sűrű füs. borította, időnként magasra csaptak a rőtvörös lángoszlo- pok. — Tűz van! Tűz van! — kiál­tozott ijedten az utca népe. Mi is történt valójában, a közelmúltban egy békés napon a verőfényben fürdő főváros­ban? Egyiptomban mintegy 800 afrikai fiatal ösztöndíjas tanul, hogy a gyarmati iga alól szaba­dult népének, hazájának fel­készült, hozzáértő szakembere legyen. Ezek a fiúk és lányok a kairói egyetemi városban ott­honra leltek. Mindent biztosí­tottak számukra a tanuláshoz. Ám a mai Afrika fiataljai éber szemmel figyelik a nagyvilág eseményeit, s élénken reagál­nak a látszólagosan legjelenték- lelenebb dolgokra is. Különösen az imperialista mesterkedések­re érzékenyek. Ezúttal az amerikai irpperia­VIIL A láng messzire világít Bátor kézzel

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents