Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-13 / 138. szám
Luci és a kis Ágnes, 20 évvel ezelőtt Egerben ig itt élt Egerben, akit itt Tóth Ágnesnak hívtak és aki szeme- fénye volt a Tóth házaspárnak. És most a Tóth házaspár emlékeinek segítségével forgassuk vissza húsz évvel az idó kerekét. * 1943. őszén egy magyar katona, egy orosz nő, karján néhány hónapos aprósággal, állított be Tóth Kálmán Zalár utcai szabóüzletébe. A katona elmondotta, hogy Füzesabonyban szedte le őket arról a vonatról, amely orosz foglyokkal zsúfoltan, Németország felé tartott. Nem sokáig beszélgettek, a katona eltűnt, azóta sem látták, de ott maradt az anya kicsinyével. Tóth Kálmán hazavitte, befogadta őket. A két idegen új színfoltot vitt Tóthék életébe. Tóthéknak nem volt gyerekük, pedig nagyon szerettek volna és most itt van egy szőke, kék szemű apróság, aki olyan formás, mint egy szobor, akinek a gügyögése, mosolya örömkönnyeket csal ki Tóthék szeméből. És itt van Luci, ez a bájos, szép és kedves orosz asszony. Csak rettegni ne kellene,, mikor tudják meg, hogy oro-] szokat rejtegetnek, s mi lesz a] következménye? Amitől tartottak, bekövet-1 kezett: három hónap után egy] hajnalban, két rendőr zörgetett be és elvitte Lucit és kis-] lányát, Ágnest, Sátorai jaúj-i helyre, ahol gyűjtőtáborban ] várták sorsukat azok a fog-] lyok, akiket a birodalomba; akartak vinni, mert volt még! erő a testükben. Tóthék nem nyugodtak bele a két „idegen” elvesztésébe. -Elkezdődött a kálvária, a megalázó megpróbáltatás. Luciért 'és Ágnesért. Már másnao Sátoraljaújhelyen voltak. Rendőrség, kémelhárító iroda, közjegyző, könyörgés és követelőzés a gyerekért és Luciért. És végül együtt volt minden: hozzájárultak — előzőleg már Luci is hozzájárult, mit kezdhetett volna a pusztítás viharában gyermekével —, hogy a Tóth család gyermekévé és örökösévé fogadhassa az apróságot. Tóthék felelősségére az anya. Luci Tóthékhoz való költözéséhez is hozzájárultak, miután a hivatalos szervek meggyőződtek az egri polgár- mester tájékoztatásából, hogy el tudják őket tartani és Luci „nem csinált semmit”. Nem ment ez könnyen és ilyen egyszerűen, mint itt a felsorolás. Sátoraljaújhelyen megfenyegették, leköpdösték őket, erőszakoskodtak velük, mert orosz gyereket fogadnak \ örökbe. Egyébként is — közölték cinikusan a lágerparancsnokságon — hiába a papír, semmit !aem tehetnek, mert még az éjmára újra kezdődött a rettegés. Luci nem mutatkozhatott az utcán, minden zörej, kopogás a szívekbe nyilallt, csak Ágnes volt boldog, aki mit sem tudott férjével és kislányával Kievben semmiről, aki fehér selyem hálóingében han- cúrozott és magyarul kiáltozott Apinak és Maminak. Luci is, akit szintén nagyon megszerettek, egyre inkább beletörődött, hogyha meg is kellett válnia kicsinyétől, Ágnes jó helyen van, mert egy magyar házaspár magáénak tekinti a kis árvát, akinek az apja az első harcokban esett el... 1944. november 30. Orosz beszéd az utcán, s a kapu előtt csoportokban szovjet katonák. Luci örömkönnyeket hullajtva köszönti testvéreit. A szovjet parancsnokság utánajárt, hogyan kerültek ide, s miután meggyőződtek Tóthék jószándékáról, fegyveres őr vigyázott a házra, felajánlották semegcsodálta. Ügy szerették Tóthék, mintha szívükből, vérükből fakadt volna. (Nagy András tudósító.) A napokban elkészült és átadásra került Szihalmon a Rimamente Termelőszövetkezet tízezer férőhelyes csibenevelője. A csibenevelő a legkorszerűbb elveknek megfelelően épült, a felét előnevelőként használják, amelyben ötezernaposcsibét tudnak elhelyezni. A korszerűen felszerelt csibenevelőt a termelőszövetkezet tagjai üzembe helyezték, megkezdték az első szállítmány naposcsibe felnevelését. Az új beruházással tovább tudják fejleszteni a baromfihús-termelésüket és így az idén mintegy harmincezer naposcsibét tudnak felnevelni és értékesíteni húsbaromfiként. Neves névtelenek A szivart leteszi a medence parijára és vízbeszáll. Pólózni. Most ezt csinálja, mert erre van szükség, abban a községbe«, ahol úszóéletet szeretne verbuválni, mintahogy a megye egy másik helységében. — irodalmi színpadot szervezett. Egyébként jogász. Bíró. És szenvedélyesen szervező intellektus. A másik tánczenekarban játszik, — ha kell. Kergeti a gömbölyű labdát a gyári csapatban, — ha kell. Mindent csinált, mindenre kész, — ha kell. És dolgozik szívvel—lélekkel 6 is, „ha kell, ha nem’’, mint mérnök. Tízen és százan vannak ilyen névtelen neves hősei a mindennapi életnek csak a mi megyénkben is. Könnyű lenne elintézni a most oly szívesen használt és népszerűvé vált műszóval: hobby. Szenvedély. Hasznos időtöltés. Éppenannyira szenvedélye kultúrcsoportot szervezni és irányítani neki, mint a másiknak csörgőkígyót tartani a lakásában; hobby és nem más, hogy a nap szinte minden szabad percében kész és akar is segíteni a technikumi tanulóknak: ez korrepetál, amaz meg gyufából építi meg az Országházat. Ám — anélkül, hogy a hobbyt kigúnyolnánk, vagy lebecsülnénk —, mégis van valami, ami alapvetően kettéválasztja a szenvedélyeknek hódolók táborát. A dolgok társadalmi hatása, a viszony a közösséghez és a közösség viszonya a „hobby” szerelmeséhez. Mert ezek a neves névtelenek nem magukra zárt ajtók mögött, négyszemközt, az Országházzal, a kis vasúttal, vagy a terrárium lakóival hódolnak nagyon is nemes szenvedélyüknek. Minden tettük és léptük, minden ötletük mélyen a társadalmi igényekben gyökeredzik. Amit tesznek szenvedélyből, de nem a saját kedvtelésükre, illetőleg nem csak arra és elsősorban nem azért teszik. Valami megkapó véletlen — s talán nem is véletlen hogy az igények, vágyak mindig rátalálnak az olyan emberekre, akiknek az a hobbyjuk, hogy ezeket az igényeket lelkesen, odaadóan szolgálják, — gyakran még erkölcsi, legalábbis hivatalos erkölcsi elismerés nélkül is. Járda kellene egy egész város-, vagy falurésznek, — s akad, rögtön akad olyan, aki talán nem is lakik a környéken, de aki kész szervezni, vitázni, alkudozni, tervezni, sőt még irányítani is. Nincs kulturális élet a faluban, mert — mint mondja — nincs kivel, kikkel csinálni. Megérkezik a faluba egy fiatal, tojáshéját háton hordó pedagógus, s csodák csodája, egész hadseregnyi ember akad mégis a községben, akik már maguk is régen szerettek volna kultúrát szolgálni és kultúrát élvezni. Ugyanilyen szervezői alcadnak a sportnak, a zenének, a kóruséneklésnek, vagy éppen a kultúrház építésnek, vagy hogy inkább általában az építésnek. Mielőtt munkába indulnak, ha felet, ha egészet, de órát töltenek még a közügyekkel, hogy munka után ismét egész órákat fordítsanak szabad idejükből, életükből, néha bizony a család életéből is. Hihetetlen energia van a népben! Soha el nem fáradó talajjal termi azokat, akik minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, néha csak egy-egy nagyobb, néha az apróbb tettek füzérének éveket átívelő gyöngyeivel vésik be nevüket a társadalom kisebb közösségeinek történetébe. Nélkülük, s a melléjük felsorakozó tíz- és százezrek nélkül a politika „apró” megoldásra. Márpedig mindenki tudja, hogy az apró ügyek ügyei bajosan, vagy sehogyan sem kerültek volna, kerülnének a társadalompolitika nagy és korszakot átölelő építményének kockakövei. Több helyütt is, de legismertebben Párizsban felállították a névtelen katona sírját Elnézést az első olvasásra talán bi- zarmak tűnő paradoxonért: nem kellene valahol, ebben az országban felállítani a névtelen nevesek szobrát? Azokét is, akik már meghaltak, azokét is, akik élnek és éljenek is sokáig, azokét is, akik most cseperednek a közösségért szenvedélyes névtelen „kis emberekké”? Egyetlen szép emlékművel emléket állítani nekik és mindannak az „emléknek", amit lelkes és önzetlen közreműködésük, csak úgy, társadalmi alapon alkotott, — 0 társadalomnak ... Gyurkó Géza ( * w w w- w yr v rr V «r- V ír V V V ! EMLÉKEZHETNEK sokan, 'az Eger és Vidéke Méhészszö- \vetkezet viaszolvasztója, iSztrancsik Zsigmond miként [hamisította parkettpasztával a »méhviaszt, s hogyan ártott a Jtársadalomnak jó időn át más »egyéb bűncselekményekkel. [Ez az emlékezetes bűnügy ke- Sdélyeket rontott, szakadékodat támasztott, s alapos sebet »ejtett a szövetkezet hírnevén. [Azt gondolhatnánk, ezután [élesen és keményen határt \ vontak a szövetkezeten belül ?a bűn és a hasznosság között, >úgy, ahogyan azt a becsület és [tisztesség kívánja. Mert ki »cseresznyézne egy tálból [olyan emberrel, aki törvényt : nem tisztel, s a társadalmat af- ! féle szatócsboltnak tartja, ‘r amelyet fosztogatni lehet. Ki [az, aki helyeselné a bűntettet, ?ki az, aki ezzel „sorsközössé- >get” vállalna? » A „védelem” szálai láthatatlanul szövődtek, mondhatom nyugodtan, jól szervezett »mentési akció indult. Jóllehet, [nem ért messzire a pártolók Ckeze, nem tudtak beleszólni [az ítélet kiszabásába. Ám a c „saját” portán, a szövetkezetiben megtették, amit tehettek, í A szövetkezet tagságát nem [tájékoztatták megfelelően, el- c hallgatták a kényes dolgokat, is úgy tüntették fel a viaszha- rmisítást, Sztrancsik bűnügyét, Smint valami érdektelen, elha- }nyagolható és mellékes ese- ' ményt. V ÁM PÁPAI ANDRÁST, a szö- Svetkezet szaktitkárát — igazgatóság! határozattak? !) — kizárták a tagok sorából. Nem kell meglepődni: a Sztran- csik-ügyet Pápai fedte fel, ő tett jelentést a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottságnak s a rendőrségnek is ... Erről pedig tudott Gáspár Tibor, a szövetkezet igazgatóságának elnöke. — Egy alkalommal megkértek, nézzem át Sztrancsik anyagát — mondotta Gáspár. — Ügy emlékszem, a rendőrségi nyomozás befejezésekor volt ez. Az iratok között megtaláltam Pápai vallomását és a népi ellenőrzésnek írt bejelentését. Csupa piszkolódó, vezetőséget gyalázó dolog volt azokban az iratokban. Kérem szépen, a Pápai egy összeférhetetlen, izgága ember, aki csak vádaskodik ... Ezek a szavak mindent megmagyaráznak, azt is, miért született kizárási határozat az igazgatóság és a felügyelő bizottság együttes ülésén, 1964. március 5-én. Azért úgy gondolom, érdemes néhány mondatot idézni a kizárás indoklásából... „Pápai hosszú időn keresztül nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a MESZÖV-öt (a méhészszövetkezet felügyeleti szerve! — A szerk.) ...a jól dolgozó vezetőség tekintélyét lejáratta ..Gáspár beismerése után, mert ő árulta el a kizárás igazi okát, az indoklásBűnpártolók nak ezek a mondatai, mint hitvány kártyavár úgy omlanak össze. Azért mégse kerüljük el a szembenézést ezekkel a mondatokkal. Nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a szaktitkár a felügyeleti szervet? Azt állította, összefonódás bénítja a szövetkezet életét? Ez tény — ma is. Es bizonyíték bőven akad a Heves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság legutóbbi vizsgálati anyagában is, amelyet azért tartottak újólag, hogy képet kapjanak, hogyan változott a helyzet a méhészszövetkezetben, milyen események, részletek maradtak rejtve a korábbi vizsgálatok során, a Sztrancsik-ügyet megelőzően és azon túl. A SZAKTITKÄR kellemetlen és ugyanakkor kínosan kényelmetlen esetekről rántott leplet, s csak természetes, hogy nem kívánatos személynek nyilvánították és megbélyegzetten kizárták. Megbélyegzetten? Az egyik legutóbbi igazgatósági ülésről határo- zatilag utasították ki, addig nem folytatták az értekezést, amíg el nem hagyta a helyiséget. És SztrancsikVele kíméletesen bántak. Érdekes analógia gombolyítására lehetőség: az igazgatóság és a felügyelő bizottság akkor döntött szövetkezeti tagságáról, mikor Pápait kizárták. A jegyző-: könyvben csak ennyi áll: „Elnök (Gáspár— A szerk.) bejelenti, hogy Sztrancsik Zsigmond írásban bejelentette a szövetkezetből való kilépését. Az igazgatóság a bejelentést jóváhagyólag tudomásul vette.” — En Sztrancsik kizárása mellett szavaztam. Egyedül csak én kértem a kizárását — mondta Gáspár Tibor, az igazgatóság elnöke. A jegyzőkönyvben az áll: „Az igazgatóság a bejelentést jóváhagyólag tudomásul vette...” Tehát Gáspár Tibor is. — Miért nem vitték Pápai és Sztrancsik ügyét a közgyűlés elé? — Nem akartuk...' — Egyedül csak a közgyűlés illetékes... — Tudom. Tudta, s feltételezés szerint tudták a többiek is, az igazgatósági tagok mind, mit ír az alapszabály. És mégis egyöntetűen semmibe vették ezeket a szabályokat, alapszabályellenesen cselekedtek. „Zöld utat” engedtek a bűnözőnek és aki a bűnözőt megmutatta — bélyeget kapott. ÉS MÉG EGY adalék a bűnpártolás portréjához...! Pók Tibor, a méhészszövetkezet ügyvezetője vette át az anyagokat „leltár szerint”, amikor Sztrancsiktól a viaszolvasztást meg kellett vonni. A viaszolvasztásra alkalmas „sonkoly”-t jégdarabokkal és nedves papírzsákokkal spékel- ten vette át; s jóllehet ott állt a teherautó, az anyagot nem szállíttatta el, ott hagyta őri- zetlen-gazdátlan, ahol találta, így súlycsökkenést, hiányt Sztrancsiknak számlájára nem írtak. De az új viaszolvasztó 15 000 forintos hiánnyal vádolva állhat majd a bíróság elé! Ha átvételkor nincsenek a jégdarabok, a nedves papírzsákok, alkalmasint nincs ez a hiány sem, mert a hiány Sztrancsikot terhelte volna. Ám egyet ne felejtsünk, Pók a Sztrancsik-ügyben bűnsegé- di bűnrészességet vállalt. Miért tett volna hát Sztrancsik ellen?! AZT HISZEM, ennyi is elég a méhészszövetkezet állapotáról, elég ennyi érzékeltetésre, hogy a „vezérkar”, az igazgatóság méltatlan szerepet játszik. A vezetőség külön életet él a tagságtól. Igaz, az Eger és Vidéke Méhészszövetkezet a legjobbak között van, eredményei országosan elismertek. Ez a kirakat. (Valódi kirakat) Ám mögötte széthúzás és káros összefonódások az eredmények pillérei. A szövetkezet 680 tagot számlál. Nem kellene arra várniok, hogy nagyobb legyen a baj. Pataky Dezső Megkezdték a szihalmi tsz új csibenevelőjének üzemelését ÁGNES JELENTKEZETT 1965. április 19-én Kijevben egy kéz borítékot csúsztatott a postaládába. A borítékon piros tulipán, fehér ciklámen, a címzett: Tóth Kálmán, Eger, Knézich Károly u. 30. Tóth Kálmán — aki az Észak-magyarországi Textil Nagykereskedelmi Vállalat dolgozója — ma a Május 1. u. 34. alatt él feleségével, de a levél megtalálta és nem mindennapi örömet okozott a már nem fiatal házaspárnak: Luci, az anyja jól van és jól van Ágnes is, aki hároméves korájel indul a transzport, amelybe „a két ruszki is” be van sorolva. Es megmutatták nekik a vagonsort, amelyben már megkezdődött a vagonírozás. Tóthék nem nyugodtak. Tóth megvesztegette az őrt, aki kihozta Lucit, karján Ágnessel a lágerből s bár a hivatalos iratok birtokában voltak, mégis szökniök kellett. Négyesben bújkálva. de boldogan jöttek Egerbe. Itt a hivatalos szervek, bár nem jó szemmel nézték, de nem szóltak hozzájuk, hisz engedély volt az örök- p?|||!!||p befogadáshoz. Amikor a németek bejöttek, Luci és Tóthék szágítségüket, mire van szükségük, s utána állandó vendégek voltak a szovjetek Tóth- éknál. Lucit szólította a kötelesség. Katonaruhában, sírva csókolva egymást, búcsúzott a család, ki tudja, látják-e még egymást. Hosszú hónapok után Luci a frontról tért meg a család legnagyobb örömére. Utána Egerben, majd Budapesten teljesített szolgálatot. Időnként, ha ideje engedte, Pestről is „haza-haza” látogatott és együtt örült Tóthékkal a kis Ágnesnak, aki már „perfekt” magyar volt, aki bájosan engedetlen és haragjában tör- zúz, de villával ette a krémest a mozi előcsarnokában, akinek szépségét mindenki S egy nap, 1945. októberében jöttek Ágnesért Nem adták! Aztán Pestről jött a pecsétes írás: vigyék a gyereket. Nem vitték! Harmadszorra szovjet tisztekkel Luci jött Ágnesért. Es elvitték a kicsit, aki sírva kapaszkodott Tóth Kálmán nyakába. Mintha a Tóth házaspár szívét is magukkal vitték volna. Két év alatt megszerették, megszokták és „elkönyvelték”: Ágnes az övék. Terveket szőttek, mi lesz Ágnesből, ha felnő, vajon megtartja-e báját, természetét? S bár fájó szívvel, de megértették Ágnes anyját is. Ágnes nincs többé, csendes és sivár lett a ház. Teltek-múltak az évek, semmi hír Luciról és Ágnesről. Mennyi sóhaj, egymás előtt is rejtegetett könny. Milyen nehéz is felejteni. Nem is tudtcik — Mi lett velük? Hol és hogyan élnek? — Tóthné szinte megszállottként hajtogatta: nem létezik, hogy ne jelentkezzenek, hogy ne halljunk róluk, hogy ne találkozzunk az életben. És igaza lett. Nem csalta meg az érzése. Ágnes most 23 éves, laboráns egy filmgyárban, férje lakatos, most végzi a technikum utolsó évét. Kétéves a kislányuk, Viktória. És itt van már Kijevből a másik levél is: Kedves Böske néni és Kálmán bácsi! Nagyon kérjük, utazzanak hozzánk vendégségbe, nagyon szeretnénk magukat látni és nagyon fogunk örülni ideérkezé- süknek... Utazzatok hozzánk Kijevbe és reméljük, hogy nálunk nagyon jól fogjátok magatokat érezni. Csókol benneteket Ágnes... Az elkövetkezendő napok az utazás előkészítése, a közeli találkozó boldog izgalmában telnek. Tóthék Kijevbe utaznak, hogy aztán Egerbe látogasson Ágnes családjával, azokhoz, akik vállalva mindent, gyermekükké és örökösükké tették őt, azokhoz, akiknek oly sok boldogságot és nem kevés bánatot okozott Papp János
