Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-08 / 133. szám

Az árvízkárok helyreállításáért és az új termésért A KISZ KB intéző bizottságának felhívása a magyar ifjúsághoz Elvtársak! Kiszisták! Fiatalok! Lelkes, önzetlen ifjú kommunista tettekre szólítunk ben­neteket az ország minden területén. Ez év tavaszán, a rend­kívül szeszélyes időjárás következtében, megnövekedtek ha­zánk gondjai. A folyók gátjait immár hónapok óta roppant erővel ostromolja az ár, s hogy eddig nem történt súlyos ka­tasztrófa, az csakis a szívós, állhatatos védekezésnek, tízez­rek hősies helytállásának köszönhető. Az őrtállók seregében a felnőttekkel vállvetve mindenütt ott küzdenek ifjúságunk legjobbjai is. A közügyért érzett felelősségüket, becsületes, áldozatos munkájukat példaképül állítjuk egész ifjúságunk elé. A következő hetekben, hónapokban az árvíz további pusztításának megakadályozása, az árvíz okozta károk gyors helyreállítása és a tavaszi esőzések miatt összetorlódott me­zőgazdasági munkák elvégzése, majd az új termés veszteség- mentes betakarítása mindannyiunktól, egyénektől és közös­ségtől hazafias tetteket igényel. Amikor megrongálódott csa­ládi otthonok újjáépítéséről és az ország kenyerének biztosí­tásáról van szó, ifjúságunk nem ismerhet fáradságot. Most mindenekelőtt a napi munkában való további be­csületes helytállásra és önként vállalt társadalmi munkára van szükség. Számítunk ifjúságunk tettrekészségére. A Duna-menti megyék ifjúsága tanúsítson további helyt­állást a gátakon, majd ezt követően — az állami, társadalmi és tömegszervekkel együttműködve — gyorsan kezdjen hozzá a helyreállítási munkálatokhoz, hogy mielőbb visszatérhesse­nek otthonukba a kiköltöztetett családok. A KISZ-bizottságok, alapszervezetek mindenütt szervezzenek rohambrigádokat az építés segítésére, az utak helyreállítására, az árvízvédelem miatt felhalmozódott szállításra váró anyagok továbbítására, a belvizek levezetésére. Fiatalok! Termeljetek több építőanyagot a helyreállításhoz! A szakszervezetekkel együttműködve önkéntes túlórával, árvíz- műszakokkal, társadalmi munkával segítsétek pótolni nép­gazdaságunk veszteségeit! Ajánljátok fel a munkák ellen­értékét az árvízkárok helyreállítására! A városokban és falvakban a KISZ-szervezetek min­denütt tevékenyen vegyenek részt a Vöröskereszt vezetésé­vel megalakuló operatív bizottságokban, amelyek az árvíz­károk helyreállítása érdekében kiadandó bélyegeket juttat­ják el a lakossághoz. KISZ-szervezeteink, a fiatalok anyagiakkal is támogas­sák az árvízkárosultakat. Saját forintjaikon kívül ajánlják fel a kulturális és sportrendezvények bevételeit erre a célra. A felajánlott összegeket a 10 200-as csekkszámlára fizessék be. Fiatalok! Az árvízvédelmi és helyreállítási munkákkal párhuza­mosan segítsétek a mezőgazdasági munkák jó elvégzését! Tegyetek meg mindent, hogy a nehéznek Ígérkező aratással egyidőben a növényápolás, a szálas takarmányok, a zödség- és gyümölcstermés betakarítása is megtörténjék! Rendkívül fontos a gépekkel dolgozó fiatalok lelkiismeretes munkája, a gépek maximális kihasználása, nyújtott és kettős műszakok szervezése. A gépjavító állomások fiataljai alakítsanak ké­szenléti önkéntes szerelőbrigádokat. A mezőgazdasági gép­alkatrészeket, szerszámokat készítő üzemek fiataljai gyors, pontos munkával segítsék elő a zavartalan aratást, a veszte­ségmentes betakarítást. Ahol kézi aratásra lesz szükség, máris meg kell kezdeni az aratópárok, csapatok szervezését. A nyári önkéntes ifjúsági építőtáborokban dolgozó fiata­lok tekintsék becsületbeli ügyüknek a jó munkát, a vállalá­sok teljesítését. A gazdasági, mozgalmi vezetőket arra kérjük, támasz­kodjanak bátran ifjúságunk munkájára. Bízunk ifjúságunk tettrekészségében, felelősségérzeté­ben, segíteni akarásában. Meggyőződésünk, hogy közös igyekezetünket siker koronázza. (MTI) Események — sorokban PRÁGA: A mongol párt- és kor­mányküldöttség, amely J. Ce- denbal-nak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottsága első titkárának, mi­niszterelnöknek a vezetésével négynapos, hivatalos látoga­tást tett Csehszlovákiában, pénteken elutazott Prágából. NEW YORK: Az amerikai egyetemek előadóinak, tanárainak egy csoportja nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelenti: „Kormányunknak a Domini­kai Köztársaságban követett politikája: szégyen és kataszt­rófa”. Az aláírók megállapít­ják, hogy a dominikai invá­zióval az Egyesült Államok lábbal tiporta az AÁSZ alap­okmányában foglalt be nem avatkozás! elvet. BUKAREST: Űjabb ülést tartott Buka­restben az új román alkot­mány tervezetének kidolgozá­sára alakult bizottság, amely Niclae Ceausescu-naki, az RMP Központi Bizottsága első titkárának elnöklete alatt foly­tatja munkáját. A bizottság egész sor javaslatot hallga­tott meg az alkotmánytervezet szövegének javítására, majd egyhangúlag elfogadta a Ro­mán Szocialista Köztársaság alkotmánytervezetét, amelyet a jövő héten közzétesznek a sajtóban. LONDON: Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának Központi Bi­zottsága nyilatkozatban köve­teli a jelenlegi választási rendszer megreformálását. A nyilatkozat rámutat az angol választási törvény antidemok­ratikus jellegére, aminek kö­vetkeztében az utóbbi 40 esz­tendőben a kormány nem képviseli a választók többsé­gét és a kormány csupán a két legfőbb politikai párt képviselőiből alakulhat BONN: Az angol—nyugatnémet de­viza tárgyalások előtt az an­gol kormány újabb követe­léssel fordult a szövetségi kormányhoz a rajnai angol haderő költségeinek fedezése ügyében. Értesülések szerint John Diamond, angol pénz­ügyminisztériumi főtitkár fel­jegyzést intézett Rolf Dahl- grün pénzügyminiszterhez, amelyben évi 660 millió már­kát követel. Bár a bonni hi­vatalos személyek hallgatnak a feljegyzés tartalmáról, tá­jékozott körökből kiszivár­gott, hogy Diamond a szövet­ségi kormányt készpénz-fize­tésre szólította fel, vagy ha ez nem sikerül, megfelelő meny- nyiségű német megrendelést követelt Anglia számára. (MTI) Bonn „titkos hó ború "-terve A bonni kormány im­már évek óta nem is leplezi, hogy a második vi­lágháborút korántsem tartja lezártnak. A bonni revansis- ták ugyan hivatalosan állan­dóan békés szándékaikat erő- sítgetik, ám ugyanakkor nyíl­tan készülnek arra, hogy re­vízió alá vegyék azokat a ha­tárokat, amelyeket a Hitler- ellenes koalíció 1945. évi győzelmeinek eredményeként állapítottak meg. A bonni re- vansisták és militaristák emellett a nyugatnémet im­perializmus hatalmi szférá­jának kiterjesztésére törek­szenek. A revansistáknak az a cél­juk, hogy bekebelezzék az NDK-t, valamint Lengyelor­szágnak és Csehszlovákiának azokat a területeit, amelye­ket a fasiszták annak idején elcsatoltak ezektől az orszá­goktól. Az NSZK uralkodó körei ezeket a célokat kato­nai eszközökkel akarják el­érni. Ezért állították fel az új nyugatnémet haderőt, a Bundeswehr-t, amely — mint azt Von Hassel bonni had­ügyminiszter kijelentette, — i,bátran” kiállja az összeha­sonlítást a hitlerista Wehr- macht-tal. Az NSZK-nak van nap­sainkban Nyugat-Európában a legerősebb hadserege. A inMiPM&G 1965. június 26., szombat bonni militaristáknak az a törekvése, hogy birtokába jussanak az atomfegyvernek, fokozza a nemzetközi fe­szültséget. A nyugatnémet revansis- ták az úgynevezett előretolt stratégia legfanatikusabb pró­kátorai: kidolgozásában a hitlerista főhadiszállás egy­kori tábornokai és törzstiszt­jei is tevékeny részt vállal­tak. Ennek az úgynevezett előretolt stratégiának nyuga­ti katonai szakértők értel­mezése szerint az a lényege, hogy békeidőben alaposan kiképzett haderővel váratlan támadást kell előkészíteni. Amerikai felfogás szerint eze­ket a hadműveleteket a gyil­koló eszközök bevetésének bizonyos korlátozásával kell megindítani, hogy ezáltal a totális nukleáris rakétahábo­rú kockázata lehetőleg a mi­nimális legyen. A szocialista országok kormányai ezzel kap­csolatban már több ízben ki­jelentették, hogy az úgyne-« vezett helyi háborúk elméle­te tökéletes képtelenség. Ha ugyanis megtámadják a szo­cialista országokat, akkor ezek az országok a támadásra úgy válaszolnak, hogy beve­tik az összes rendelkezésük­re álló eszközöket, s az ag- resszort saját területén sem­misítik meg. Ügy látszik, en­nek az állásfoglalásnak a realitását még Nyugat-Né- metország egyes stratégiái is felmérték. Bizonyára ezért került sor arra, hogy az utób­bi időben előretolt stratégia egy újabb változatán dol­goznak, amelyet titkos vagy álcázott háborúnak nevez­nek. Ez az úgynevezett álcá­zott háború lenne az a mód­szer, amelynek révén elér­hetnék céljaikat, anélkül, hogy a világ-közvélemény szemében az agresszió kirob­bantóinak tessenek. Persze — saját elképzeléseik szerint. A bonni katonai szakértők a következőképpen fejtik meg a titkos háború fogalmát. Egy bizonyos „válságos hely­zetben”, amely jellegénél fogva polgárháborús, táma­dást indítanak, de csak kis katonai kontingensekkel. Ezé le­nek a létszáma sokkal kisebb, mint a hagyományos hábo­rúban szokásos. Ugyanakkor ezek az alakulatok gyakran és változatos formákban haj­tanak végre terrorcselekmé­nyeket, dlverzánsokat, „bün­tető” expedíciókat. A bonni revansisták erre a célra olyan alaposan kikép­zett terroristákat — természe­tesen Bundeswehr katonákat — szándékoznak bevetni, akiket részben polgári ruhá­ban, részben az NDK nem­zeti néphadseregének egyen­ruhájába öltöztetnek. Az ügynököket hangtompítós pisztolyokkal, gyorsanölő méreggel és más diverzáns kellékekkel szerelik fel. A terroristáknak az lesz a fel­adatuk, hogy kis csoportok­ban, titokban behatoljanak az NDK területére és ott sza­botázscselekményeket, gyil­1965 JÚNIUS 28-TÓL 1965 JÚLIUS 4-IG: KOSSUTH RADIO: 4.30: Hí­rek. időjárás. — 4.35—7.59: Ze­nés műsor. — 5.00: Hírek. Idő­járás. — 5.05: Falurádió. — <>.00: Hírek, időjárás. — 7.00: Hírek. Időjárás. — 7.05: O) könyvek. — 7.30: Színház-, oangverseny- é9 moziműsor. — $.00: Műsorismertetés. időjá­rás. — 10.00: Hírek. Lapszem­le. Időjárás. — 12.00: Hírek, időjárás. — 14.00: Hirek. idő­járás. — 16.00: Hirek. időjárás. — 17.56: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 20.00: Esti Krónika, időjárás. — 22.00: Hirek. Időjárás. — 24.00: Hirek. időjárás. — 0.10: Zene. PETŐFI RADIO: 5.00: Zene. 6.10: Torna. — 6.30: Hirek. Idő­járás. — 8.00: Hírek, időjárás. — 14.10: Időjárás- é9 vízállás­jelentés. — 14.27: Műsorismer­tetés. — 15.00: Hirek. időjárás. — 17.00: Hírek, időjárás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 21.00: Hirek. időjárás. — 23.00: Hirek. időjárás. Hétfő, június 28.: KOSSUTH RADIO: 8.15: Vertmn­kosoik, magyar nóták;. 9.00: Láto­gatás a Szépművészeti Múzeum­ban. Ambrus Tibor riportja. 9.15: A hót zeneszerzője: Gluck. Ber- lász Melinda előadása. 10.10: Lá­batlan! óvodások énekelnek. 10.30: Tánczene. 11.00: Élő fák múzeuma. Matuzsálemek. Pataki Béla Pál Írása. 11.10: Zongoramuzsika gyer­mekeknek. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.05: Zenekari muzsika. — Közben: 15.05—15—20: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.10: Villanófény­ben: a helytálló ember. — 16.15: Gyermekrádió. 16.55: Könyvről — könyvre. 17.05: Ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.19: Halló, itt Rádió! Az Ifjúsági Rá­dió rejtvényműsora. 18.40: Vujisics Tihamér: Alföldi képek. (MRT népi zenekara.) 18.50: Don Carlos. Schiller drámájának rá dió változa­ta. 22.28: Hírek. 22.43: Könnyűze­ne. 23.15: Holnapi horoszkóp. A Rák havában. Szecskő Tamás írá­sa. 23.25: Optramégyesek. 0.10: Né­pi muzsika. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00—12.10 Zenés műsor üdülőiknek. 14.20: Népdalok., népi táncok. 15.05: Tánczene. — 15.43: Vére őrs és az emberréválás. Benedek István írása Vercors Syl- va című regényéről. 16.00: Kóru­sok. 16.15: A koldusdiák. Részle­tek Millöcker operettjéből. 17.05: Lányok, asszonyok. (Ism.) 17.35: Ernani. Részletek Verdi operájá­ból. 18.15: Bundschuh István cite- rézik- 18.25: Kovács Péter (ének),- Szász Árpád (gordonka), és Stei- netrt Mária (zongora) hangverse­nye. 19.05: Gazdiaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.15: A Nagy­körút hullámhosszán. Zenés pilla­natképek a múltból és a jelenből. 20.40: Történelmi portrék. VII. Henrik. Beszélgetés dr. Perén yi József egyetemi tanárral. 21.05: A Lausanne-i Kamarazenekar ját­szik. Vezényel: Gérecz Árpád. — 22.10: Édes anyanyelvűnk. 22.15: A hét zeneszerzője: Gluck. Ber- lász Melinda előadása. (Ism.) Kedd, június 29.: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Reggeli hangverseny. — 9.15: Kérjük, je­gyezze fel! 9.20: Kutya a koffer­ban. Rádiójáték gyermekeknek. — 10.10: Dallal-tánccai a világ körül. 10.52: Schubert: Oktett. 11.45: A Szovjet Rádió énekkara énekel. 12.15: Tánczenei koktél, 13.00: Ma­gyar költők vidám verseiből. — 14.05: Szórakoztató zene nyugdíja­soknak. 15.00: SzervánsZki Endre: Concerto József Attila emlékére. 15.40: Négy apának egy leánya. Móra Ferenc regénye folytatások­ban. IV. 16.15: Virágbál. Bátor! Irén meséje. 16.35: Ifjúsági Maga­zin. 17.00: Autósok, figyelem! — 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: A 100. napon .. . Akik küz­döttek az árral... 19.00: A Stú­dió 1L játszik. 19.25: A Szabó csa­lád. 20.25: Esti pihenő — muzsiká­val. 21.25: Az MRT énekkarának nyilvános hangversenye a stúdió­ban. Kb. 23.10: Klasszikus operett- részietek. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00—12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Zene­kari muzsika. 15.05: Beszélgetés a növényi tájékoztató szolgálatról. — 15.20: Csínom Palkó. Részletek Farkas—Dékán y dal játékából. — 16.00: Kamarazene. 16.22: Verbun­kosok, népdalok. 17.05: Franciaor­szág vas- és acélipara. IV. Hor­váth Aurél írása. 17.15: Gluck: A rászedett kádi. Egyfelvonásos ope­ra. 18.12: A Határőrség fúvószene­kara játszik. 18.30: Írók a hor­gászbot végén. Béliey Pál irodal­mi összeállítása. — 19.05: A MÁV Szimfonikusok hangversenye. Ve­zényel: Sándor János. Kb. 20.05: Reményi Sándor énekel. Szerda, június 30.: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Ope­rett részletek. 8.55: Orvosi taná­csok. 9.00: A pilóta halála. Jurij Nagibin elbeszélése. 9.30: Zongo­raművek. 10.10: Néhány perc tu­domány. 10.15: Könnyűzenei hír­adó. 10.00: Réti József és Agay Ka­rola énekel. 11.29: A Szabó család. (Ism.) 12.15: Színes népi muzsika. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. Gyermekrádió. — 14.20: Lányok, asszonyok. 15.05: A szép Saskia. 13.15: Zenekari muzsika. — 14.05: Részletek Oskar Nedbal operettjé­ből. 15.40: Négy apának egy leá­nya. Móra Ferenc regénye folyta­tásokban. 16.15: Tánczenei koktél. 17.05: Robert Gasadesus zongorá­zik, Galina Visnyevszkaja énekel. 18.20: Verbunkosok. 18.30: Kereszt a kérdőíven. Karcagi Sándor do­kumentumműsora. 19.20: Téma és variáció. — 20.25: Könnyűzene — tánc zene — dzsessz. 21.05: Gondo­lat. A Rádió irodailmi hetilapja. 21.45: Magyar nóták. 22.25: Vissza­tekintés. Kodály Zoltán előadás- sorozattá. IV. 23.03: Menjünk fe­küdni! Hamvas H. Sándor novel­lája. 23.17: Könnyűzene. 0.10: Mas- oagni. Iriis — kettős. PETŐFI RADIO: 10.00—12.15: Ze­nés műsor üdülőiknek. 14.20: Tánc- melódiáik. 15.05: Kamarazene. — 15.40: Magyar nóták. 16.15: Gluck: Don Juan — balett-pantomim. — 17.05: Fényes Szabolcs táncdalai­ból. 17.15: Orvosi tanácsok. 17.30: Operettrészíletek. 18.20: Biológiai világprogram. 1965.- — 18.45: A ITVDSZ Szilágyi Erzsébet női ka- marakórusa énekel. 19.05: Köny- nyűzenei híradó. 18.48: Bartalis János verseiből. 19.54: Verdi: Ri­gol etto. H áromfel vonásos opera. Csütörtök, július 1.: KOSSUTH RADIO: 8.20: Opera­részletek. 9.10: Nép zene. — 9.40: Furfangos Péter kópéságai. Bol­gár népmese. — 10.10: Händel— Haydn-hangverseny. 11.09: Éjsza­kai villamos. Rádiójáték. Irta: Moldova György. (Ism.) — 12.15: Tánczenei koktóL 13.00: Törvény- könyv. A Rádió jogi műsora. — 13.15: Hunyadi László. Részleteik Erkel operájából. 14.05: Könnyűze­ne Gyulai Gaál János müveiből. 15.00: Kamarazene. — 15.40: Négy apának egy leánya. Móra Ferenc regénye folytatásokban. — 16.15: kosságokat kövessenek el, pánikot keltsenek a lakosság körében, fegyveres bandákat szervezzenek, hídfőállásokat építsenek ki, s a lakosságot az államhatalmi szervek el­leni akcióra bújtogassák. Mindezzel az a céljuk, hogy provokálják az NDK fegyve­res erőit, majd ezt követően „beavatkozzanak”. Akkor pe­dig következik a bonni stra­tégiák tervének következő lépcsőfoka: a Bundeswehr- nek lehetősége nyílik arra, hogy nyíltan ,,visszacsapást mérjen” az NDK-ra. Ilyenformán Nyugat-Né­* metország — gondol­ják — háborút robbanthat ki anélkül, hogy viselnie kelle­ne az agresszor szégyenbé­lyegét. A fennálló szerződé­sek értelmében pedig az NSZK NATO-partnerei kény­telenek lesznek adott eset­ben — akár akaratuk ellené­re is — belépni ebbe a há­borúba Nyugat-Németország odalán. A tavalyi Fallex—64. NATO hadgyakorlat idején a gyakorlatban ellenőrizték az előretolt stratégia eme újabb változatát. A NATO táborno­kok a hadgyakorlat tervét úgy építették fel, hogy az indulás pillanatában a fel­adatterv szerint már hóna­pok óta folyt az álcázott há­ború, amelynek során egész sor katonai akciót hajtottak végre. Ezeket a titkos had­műveleteket koronázta meg a hadgyakorlat alkalmával a NATO fegyveres erőinek „nyílt katonai művelete”. Mindez arra vall, hogy az álcázott háború stratégiája máris a kikísérletezés stádiu­mában van. Ismeretes az is, hogy a Bundeswehr-katonák huzamosabb időt töltenek az USA-ban, ahol felkészí­tik őket az álcázott háborúra. A Bundeswehrben erre a cél­ra külön kommandókat jelöl­nek ki. A német militaristák az utóbbi ötven esztendőben a legkülönbözőbb stratégiai el­képzeléseket dolgozták ki vi­láguralmi terveik megvalósí­tására. A hírhedt Schlieffen- tervtől, Hitler világháborús tervein át az úgynevezett előretolt stratégiáig azonban a Rajna menti imperialisták minden esetben túlbecsülték saját erejüket és lebecsülték az ellenfél lehetőségeit. Ez az egyik oka annak, hogy a német imperializmus mind­két világháborúban törvény­szerűen vereséget szenvedett. Ugyanakkor azonban ezek az agressziós tervek mindannyi­szor igen nagy veszélyt je­lentettek a békére és az eu­rópai népek biztonságára nézve. , z álcázott háború ez alól szintén nem ki­vétel. Általános nukleáris rakétaháborúvá fejlesztve pe­dig hihetetlen pusztítást, jó­vátehetetlen veszteségeket okozna nem csupán a kelet­európai, hanem a nyugat­európai népeknek is. A két világháború tanulságai éke­sen bizonyítják ezt. A Drang nach Osten ellenére a német imperializmus mindkét világ­háborúban a Nyugat ellen is fordította fegyvereit. S ezt nem felejtik el Nyugat-Eu- rópa népei sem. Werner Graaf Csak fiataloknak! 15.50: Strauss: Májusi bor — nyitány. 17.00: Az elfekvő készletek felhasználásáról. 17.15: Wilhelm Furtwängler há­rom nyitányt vezényel. 18.00: Ml történt a nagyvilágban? — 18.20: Muzsikáló képeslapok. 18.45: Bala­toni randevú... 19.05: Tánczene. 20.25: Gluck: Orfeusz. Háromfel- vonásos opera. — 21.06—21.18: ÜJ versek. — 22.49: Beszélgetés He­mlngway-jel. Részletek George Pimton Interjújából. 23.10: Köny- nyűzene Montrealból. 23.38: Éjfeli órán . .. Kórusok. 0.10: Filmzene. 20.25: Népdalcsokor. 21.05: Élőszó, val —muzsikával. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00—12.15: Ze- nés műsor üdülőknek. 15.05: A párbaj. Tábor István elbeszélése. 15.21: Szabad szél. Részletek Du- najevazkij operettjéből. 16.00: Tóth Zoltán táncdalaiból. 16.10: A Bu­dapesti Kamarazenekar játszik, vezényel: Varga Pál. 16.50: Liszt Ferenc és a lyoni sztrájk. Bara­bás Tibor írása. 17.05: Könnyűze­ne. 18.20: Új művek a világiroda­lomban. 19.05: Szabó Ferenc: Lu­das Matyi — szvit. 19.40: Az antl- vitaiminokról. Beszélgetés. Péntek, július 2.: KOSSUTH-RADIO: 8.28: Könnyű­zene. 9.05: Kérjük, jegyezze fel! - 9.10: Zenekari muzsika. 9.54: Edea anyanyelvűnk. — 10.10: óvodások műsora. 10.30: Mezei csokor. 11.00: Derűs históriák. 12.15: Margherlta Carosio, Walter Ludwig és Fer­nando Coréna énekel. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsorából ki­marad .. . 14.05: Szigeti József he­gedül. 14.40: Nem boszorkányság - technika. 15.00: ÜZENEtek. - 15.40: Lapozgatás új könyvekben. 16.10: Villanófényben: a helytálló em­ber. 16.15: Gluck operáiból. 16.45: Fultontól — Brüsszelig. Randé Je­nő Írása. VH. rész. - 17.00: Ötórai tea. 18.00: Ml történt a nagyvilág­ban? 18.20: Uj zenei újság. - 18.50: Egy óra Louis Armstronggal Buda­pesten. 20.25: örök téma. Vers, me­se, párbeszéd, novella és rádió­játék — a szerelemről. 22.25: Zene­kari muzsika. 23.18: Könnyű dalla­mok. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Vála­szolunk hallgatóinknak. 14.35: Ver­bunkosok, népdalok. 15.05: Családi körben. A gyeplő. Csurka István dokumentumjátéka. (Ism.) — 16.05! Két dal Gyöngy Pál operettjeiből. 16.15: Korunk nagyjai: Georgi Di­mitrov, Norbert Weiner. 16.40: If­júsági zenekarok műsorából. 17.05S Dévényi Lajos és Dévai Tibor két- zongorás hangversenye. — 17.35: A mechanizmus két oldala. Dr. Ga­rant József Írása. 17.50: Hangver­senynaptár. 18.05: Nótacsokor. — 18.40: Horgászok ötperce. — 18.45: Fúvószene. 19.05: Közvetítés Frank­furtból. A Hesseni Rádió szimfoni­kus zenekarának hangversenye, ve­zényel: Somogyi László. Közre­működik: Arthur Grumiaux — he­gedű. 20.45: A dzsessz kedvelőinek. 21.05: Katonadalok, cigánydalok. — 21.40: Láttuk, hallottuk... Szombat, július 3.: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Lányok) asszonyok. — 8.40: Népi zene. 9.10: Orvosi tanácsok. — 9.15: Zenekari muzsika. 10.12: Örök téma. Vers, mese, párbeszéd, novella és rádió­játék — a szerelemről. (Ism.) — 11.52: Bartók-kórusok. 12.15: Tánc­zenei koktél. 13.00: Jó szóval, em­berséggel. Holakovszky István ri­portja. 13.15: Lammermoorl Lucia. Részletek Donizetti operájából. — 14.20: Esetem Herkulessel. Gerő Já­nos karcolata. — 14.30: Zongora­művek. 15.00: Ml történt a héten a nagyvilágban? 15.15: Hétvége... - 16.55: Közvetítés a magyar—angol úszóviadalról. 18.05: Háború és bé­ke. Folytatásos rádiójáték Lev Tolsztoj regényéből. - V. — 18.49: Beethoven: IX. szimfónia. — 20.25: Leveszem a szemüvegem... BogáÚ Péter szerzői estje. 21.45: Népi ze­ne. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RADIO: 10.00-12.15: Ze­nés műsor üdülőknek. 14.20: Tudó­sítás az ENSZ-ből. 14.50: Csákányi László énekel. 15.05: Heti hangver­senykalauz. 15.42: Orvosi tanácsok. 15.47: József Attila megzenésített versel. 16.17: A nagymenő. Peterdl Pál ifjúsági rádiókomédiája. 17.05: Zenés találkozó. 18.05: Népi zene. 18.40: Nyári délután. Versek. 18.55: Közvetítés a magyar—angol úszó­viadalról. 19.05: A könnyűzene ba­rátainak. — 20.10: Nagy énekesek életregénye. Giulietta Simlonato. Somogyi Vilmos összeállítása. 21.05: A dzsessz kedvelőinek. - 21.15: Gluck-művek. 21.45: Magyarok kö­zött Jugoszláviában. Vlncze Lajos riportja. Vasárnap, július 4.: KOSSUTH RADIO: 8.10: Fjodor Saljapin énekei. 8.25: Édes anya­nyelvűnk. 8.30: Így írunk ml... - 9.20: Vasárnap délelőtt. A Magyar Rádió magazinja. - 11.05: Az MRT szimfonikus zenekarának hangver­senye. Kb. 12.45: Dunaújvárosiak. Dezséry László írása. - Kb. 12.33: Népi zene. 13.15: Rádiólexikon. - 13.45: Sáskarádió... Vidám utazás korunk találmánya körül. — 15.15: Háború és béke. Folytatásos rádió­játék Lev Tolsztoj regényéből. — 16.08: Verdi-hangverseny. — 17.00: Közvetítés a magyar-angol úszó­viadalról. - 18.05: Marica grófnő. Részletek Kálmán operettjéből. — 18.55: Közvetítés a magyar—angol úszóviadalról. 19.00: Zenes párbaj. 19.41: Tlosfalvy Róbert énekel. —* * 20.10: Magyamóta- és népdalest. — 20.45: Nevess te is, versi 21.15: A Rádió lemezalbuma 23.15: Köny- nyűzene. PETŐFI RADIO: 7.30: A római katolikus egyház félórája. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Operakalauz. Gershwin: Porgy és Bess. — 9.30: Fehér fuszulykavirág. Győző László népdaljátéka. 10 25: Gluck-művek. 11.00: A szüzek vá­rosa. Zenés komédia Mark Twain nyomán. 13.00: Művészlemezek. — 13.45: Nagy Zoltán versei. — 15.10: Wagner zenedrámáiból. 15.40: Nép­dalok, népi táncok. 16.08: A csodá­latos nyülcipő. Mesejáték. — 17.18: Látogatás a Déryné Színházban. — 17.38: Két trió. - 18.35: A bunda. Tolvaj komédia. Irta: Gerhart Hauptmann. 29.60: Zenekari mu­zsika. 21.13: Király Dezső karco* latai. 21.27: A hét könnyű- és tár.e= zenei műsoraiból.

Next

/
Thumbnails
Contents