Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-04 / 130. szám

Előzzük meg a baleseteket! Hasznos munkaeszköze, gítője a gép az embernek mezőgazdaságban is. De veszé­lyekkel is együtt jár ott, ahol gondatlanság és fegyelmezet­lenség mutatkozik. Sajnos, a mezőgazdaság ál­lami szektoraiban 1959-től 1964-ig, tehát öt év alatt a tíz­ezer főre jutó halálos balese­tek száma 2,25 százalékkal, a balesetek miatt kiesett munka­napok száma 51 százalékkal növekedett. Kedvezőbb a kép, ha 1964. első kilenc hónapját vizsgáljuk: az 1963-as 2,46-ról 1,6 főre csökkent a halálos balesetek száma. A termelőszö­vetkezetekben az 1961-től 1964- ig terjedő 3 év alatt a tízezer főre számított balesetek szá­ma 1,11 százalékkal, a kieseti munkanapok száma pedig csaknem kétszeresére emelke­dett. A mezőgazdaságban 1963- ban történt halálos kimenetelű balesetek mintegy 51 százalé­ka traktorvezetőknél, 11 száza­léka műhelymunkásoknál, 8 százaléka segédmunkásoknál és 5,4 százaléka rakodó munká­soknál, a többi egyebütt fordult elő. A baleseteket előidéző okok között első helyen szere­pel a gondatlanság, a fegyel­mezetlenség, ittasság. Ezek a tényezők a halálos balesetek 73 százalékát tették ki. A ha­lálos balesetet szenvedők 40 százaléka 20—40 év és 26 szá­zaléka 40—50 év közötti ember volt. Az említett tények és adatok világosan mutatják, mennyi minden közrejátszik a balese­teknél; milyen fontos a gondol­kodás formálása, a mezőgaz­dasági dolgozók felvilágosítá­sa, oktatása a veszély elkerülé­se érdekében. Nemrég az egyik gépállo­más nagy szerelőműhelyében a művezető — aki egyúttal balesetvédelmi felelős is — elégedetten mutogatta a falakra frissen festett balesetvédelmi utasításokat, jótanácsokat. Ára az egyik gyors-fordulatszámú, nagy teljesítményű forgácsoló­gép mellett kupacokban állt a hulladék és a gép védőleme­zei közül három a földre fek­tetve hevert. A szakmunkás így dolgozott a gépen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a még oly szép feliratok sem „védik meg” az ilyen körülmények között dolgozó műhelymun­kást a balesettől. Egy termelőszövetkezetben a napokban a silózást szemlél- J tűk. Itt az történt, hogy ap- | róbb javítás miatt a silótöltő­gép etetőrészénél levették a védőrácsot, majd enélkül foly­tatták a munkát. Még látni is rossz volt, amilyen közel ke­rült az emberek keze a gyor­san forgó hengerekhez. A bal­esetvédelmi felelős érdeklődé­sünkre nyomban előszedte a kéznél levő, szabályosan fel­szerelt mentődobozt. De az ilyenféle balesetvédelem már eső után köpönyeg! Nagy baj az, amikor a mentődobozhoz kell nyúlni. S igazi védekezés­nek egyedül a gondosan előre­látó megelőzést fogadhatjuk el, Gyakran lehetünk szemta­núi annak is, hogy termelőszö­vetkezeti majorokban gyerme­kek játszadoznak a darálót, morzsolót, szelektort meghaj­tó motorok, gépek mellett. Nem szorul különösebb bi- zonygatásra, milyen tragiku­sak a felnőttek gondatlansá­gából eredő gyermek-balese­tek. Mezőgazdasági gépgyártá­sunk célszerűen törekszik ar­ra, hogy a gépekkel minden hozzáértő ember biztonságban dolgozhassék. Vétkes köny- nyelműség hát minden felelőt­lenség, amelyre nem fogad­hatunk el semmiféle mentsé­get, magyarázatot. Még azzal sem érhetjük be, hogy utólag a mulasztókat felelősségre vonják, megbüntetik, önma­gunk és embertársaink egész­ségét, testi épségét, csak úgy óvhatjuk igazán, ha minden bajt megelőzünk. És ez nem egyszerűen reszortfeladat, — gondja és felelőssége mind a vezetőnek, mind a beosztott­nak, mindnyájunknak! (H. L.) „BeépítettékV a Petőfi Sándor ut­ca foghíjas telkét — az ablakon át fény szűrődik az éjszakába, jóked­vű, csendes daná- szds hallik bent- ről: vége a napnak — a megyeszék­helyről Gyöngyös­re vontatták az ÉMÁSZ műhely­kocsiját... Már csak négyen búcsúznak a mű­szaktól — a többi húsz régen a szál­láshelyén van — satupadon hideg vacsorával, munka­helyi élmények felidézésével, hét­fői gonddal, baj­jal. Későre jár, mennének már ők is, de megint ne- kizudult az eső — várnak még egy darabig. S vár még a vízzel telt lavór is a sarokban. Lehet, hogy a többi esték is ha­sonlók. Amikor - nem kapog ennyi­re a tető... — Nem sietünk „haza” sohasem, jól el vagyunk itt a kocsiban, s nem zavarjuk a szál­lásadót. Napköz­ben mindig akad valami, ami témát ad a műszak vé­gén, amiről elbe­szélgetünk — me­séli az egyik, Nem­esik József. — Volt ma is elég! ha nem is annyira nekünk, hát a többieknek, Gazsó Fenéknek... A Beloiannisz utcai híd alatt kellett átvinni a kábelt. Az éjjeli zivatar­tól jól megszaladt a nagypatak, lehe­tett talán abban másfél méteres víz is, 6—7 létra­fogat ellepett. Ki­csit szokatlan volt ég és víz között hegeszteni, a két partról kikötött létrán, a híd kar­fájához erősített mentőövben... De azért meglett az a munka is, akár a többi! A másik három, Birinyi János, Ambrus József és Gyurkó Emil bi­zonygatja: így lesz ezután is, ipar­kodnak, úgy sze­retnék ha a felada­tot — a város hi­ganygőzlámpás közvilágítását bő­víti a kábel és ál­lomás-szerelő cso­port huszonnégy „vándorló” embe­re— határidő előtt befejeznék. Ha nem is sokkal, mindenesetre leg­alább egy-két hét­tel korábban, mint előírták. A műhelykocsi — a „főhadiszál­lás”... Itt végzik a kisebb-nagyobb javításokat. a mechanikai mun­kát. A szerelést pedig több felé is: a Petőfi utcán kí­vül a Marx Ká­roly utcában és a Szabadság Mozi környékén. Fel­bontott járdák, frissen túrt árkok jelzik vonulásu­kat... — Bánt bennün­ket. hogy sokan csak ezt látják munkánkban csak ezt veszik észre, a rontást, bontást — kesereg a leg­fiatalabb — meg azt, ha egy időre kikapcsoljuk az áramot. Mindjárt felhorkannak! De bezzeg amikor ki- gyulnak utcahosz- szat az új fények, az új higanygőz- lámpák talán majd különösebb figye­lemre sem méltat ják a járókelők... A feladat meg­oldásának több fá­zisa van. Melyiket tart­ják a legnehezebb­nek? — A lámpák kétoldali kifeszí­tésére szolgáló te- tőlartók szerelését. Az sokkal nehe­zebb, mint az árok-munka. Nert nyáron a padlá­son, tetőn „vala­mivel” jobban megizzadunk... Futó szavakkal említették, hogy szocialista brigád­ban dolgoznak. A naplójukba mit jegyeztek be utoljára? — Ma írtuk be: az árvízkárosultak megsegítésére egész napi kerese­tünket adtuk... (gyóni) se­a Harc a huszonhét milliéér A több terményért, a több forintért folytatott harc jel­lemző ezekben a régen várt szép nyári napokban termelő- szövetkezeteinkben. Pótolni az elmulasztottakat: ez most a cél. — És ahogy a jelenlegi hely­zet mutatja, bizony akad bő­ven „foltozni” való — simít végig a küldöttgyűlésre szánt adatokat tartalmazó papírla­pokon Nagy László, a hatvani Lenin Tsz főkönyvelője. — A több hetes esőzés ná­lunk is okozott késedelmet, főleg a kertészetben és a nö­vénytermelésnél. Ez a lemara­dás azonban nem a munkák elvégzésére, hanem kizárólag az érésre vonatkozik. Termel­vényenkkel nem jelenhetünk meg majd időben a piacokon. Q tsz fontos üzemága a kertészet A számoszlopok szerint hat­millió forinttal kell segítenie az éves termelési tervet. Eh­hez a hatalmas összeghez azonban terület is van bő­ven. Csupán sárga- és görög­dinnyéből — amelynek a ter­melése Hatvanban hagyomá­nyos — 200 holdról várják a hasznot. A körülményekhez viszonyítva a palánták fejlődé­se is kielégítő mert a kövér dinnyeszárak már 30—40 cm- re kúsztak el a földön. Ugyan­olyan biztató jelek mutatkoz­nak fejlődés terén a paradi­csomra is. Ez majd lesz! De mi van most? Mivel foglalkQznak a Okosan hallgat Ez az szép hölgy, aki ol> csábos pózban simogatja egy függöny csücskét, nem más, mint Irma Capace Minutolo, a nemrégiben elhúnyt Faruk volt egyiptomi király szerető­je. A római Via Veneto körei­ben „Miss Faraó-”-nak is be­cézett, nevezetessé lett Irma kisasszony — akire a Falstaff- külsejű ex-király tíz év alatt nagy vagyont költött — nem véletlen kapaszkodik ujjacs- káival egy függönybe. Ugyanis lelkében a függöny elé kíván­kozik. színpadról szeretné meghódítani az embereket. „Ha Soraya, az iráni sah volt felesége ma filmszínésznő — gondolta magában Irma Capa­ce Minutolo —, miért ne le­hetnék én énekesnő?” Beirat­kozott hát Franco Ghitto-hoz, a Piombino-i opera tenoristá­jához, aki az ambiciózus höl­gyet megtanította a „Faust” Margit-jának szerepére. S a hí­rek szerint az opera vezetői beleegyeztek abba. hogy a jö­vő évad kezdetén fellépjen ná­luk a Faruk utolsó éveit meg­édesítő Irma kisasszony. A ró­mai újságok szerint „Miss Fa- rao” sok mindent örökölt a beléhabarodott Faruktól. S ez nagyon fontos. Mert egy kez­dő énekesnőnél — különösen a mondén világban — kelleme­sen pótolja az énekkultúra hi­ányosságait a villa, a jacht, a „Jaguár”. És az édes Irma ren­delkezik ilyesmikkel. Ha pedig jelenlegi vagyona kifogyna, ak­kor van egy olyan tőkéje, amit mindig értékesíteni tud. A hangja. No, nem annyira az énekhangja — amelynek ki­művelése nem bizonyos, hogy sikerrel jár —, hanem inkább a rendes beszédre alkalmas, köznapi hangja. Irmácsks ugyanis — mint egy nyilatko­zatában sejtetni engedte —, sok olyasmit tud Farukról, ami a volt király családjának nem éppen kellemes. „Ha én egy­szer kinyitom a számat...” A királyi családnak tehát az a jó, ha ez a száj inkább — éne­kertészetben, mit ad ez a ha­talmas termelőszövetkezet a vásárlóközönségnek ? — Tököt, uborkát folyama­tosan szállítunk, de viszünk bőven melegházi primőrárut is, mint paprikát, paradicsomot és karfiolt. Egyébként a kertésze­tünk eddig több, mint fél mil­lió forintot hozott a tsz kony­hájára. Jók a Lenin Tsz földjei. Bő­ségesen meghálálják a szorgal­mas tagság munkáját. Nem­csak a híressé vált kertészke­désre alkalmasak, de kövér kalászt hajt rajta a búza, a rózs, az árpa is. Igaz, a tava­lyi év a kalászosokra vonat­koztatva hatvani viszonylat­ban nem volt valami szeren­csés. A hőség és a szárazság terméskiesést okoztak. De ... — ... a mostani kilátásaink olyanok, hogy remény van a tavalyi I veszteség Kiegyenlítésére. A tervezetthez viszonyítva há­rom mázsával várunk többet holdanként, ami összegezve 60 vagon többletet jelent. A tsz 27 millió forintos ter­melési, illetve árbevételi ter­vének 40 százalékát azonban az állattenyésztés adja. Csu­pán a tej házban 580 darab te­hén várja naponta gondozóit és adja a hasznot. Az átlagos tejhozam egy tehén után meg­haladja a 231 litert. Ahogy Nagy László főkönyvelő el­mondja, eddig — mármint az év eltelt hónapjaiban — 1300 hl tejet adtak át közfogyasz­tásra. — Az átlagos tejhozammal azonban nem vagyunk elége­dettek. Igaz, hogy az országos átlag fölött van, de hogy való­ban gazdaságos legyen egy te­henészet, ennél sokkal maga­sabb átlagot kell elérni. Ezen fáradozunk. Tisztázni kellene az állományt, kiselejtezni az öreg, kevés tejet adó egyede- ket, de erre pillanatnyilag nincs lehetőségünk. A közel­látás miatt tartanunk kell olyan állatokat, amelyeknek a tejhozama mélyen az átlag alatt van. Bármilyen mostoha körül­ményeket is teremtettek tehát az elmúlt esős hetek, a hatva­ni Lenin Tsz-ben reményked­nek, hogy évi összegezésben elérik a tervezett 27 millió fo­rintot. Laczik János SZENTIVÁNYI KÁLMÁN: BUZGÁR. A KÖVETKEZŐ történetet a kitelepített falu iskolaigazgatója mondta el az üdülőben; különben ötvenes, zömök, őszülő férfiú, vigyáz a gyerekekre s egy könyvön dolgozik, megírja a szigeti falvak történetét. Közben lenézegettünk a hegyről. Széles a Duna, még mindig mossa a leányfalusi parton a fák lombját, hétvégi házak falát, a folyamra szolgáló utcák derekán csónakok vesztegelnek kikötve. A szigeten, a töltés tövén dömperek vonulnak, a legázolt eperföldeken nemcsak a vízművek cementgyűrűi látszanak, hanem a buzgárok homokzsákkal ledöngölt kráterei, mint furcsa sebhelyek. A kiürített falvak né­mák — vékonyan szakadozik a kutyaugatás. A szennyes folyam felett fülledten reszket a nyári délután. Az iskolaigazgató hunyorogva beszél. ...— Az első jelentések hallatán csak fél­füllel figyelt a nép, hogy milyen magas ár ké­szülődik lefelé a Dunán, hitetlenkedtek, nem jön ilyen időben a zöldár, mindig aratás utol­ján lep meg bennünket... A Dunától, az ára­dástól nem félnek úgy a szigeti emberek, mint az avatatlan hihetné, őseink évszázadok óta i<t élnek, vérükben van a veszély érzete, a gát mögött, a régi ártéren terem a legremekebb eper, könnyű ott öntözni is — lefelé folyik a kiemelt víz — élnek is a folyamból... Négy falu van a szigeten. Kisoroszit hamarosan kö­rülfogta a víz, Tótfalu is elég magasan van. Amint jöttek az árhullámok, nálunk magasí­tani kezdték a töltést, hozták a rengeteg ho­mokzsákot. Pócsmegyer és Szigetmonostor már mélyebben volt a vízszintnél. Nemcsak a kato­nák szorgoskodtak a gáton, hanem a szigeti férfiak is, — az asszonyok meg kapkodták az eper elejét féléretten, kaszálták a takarmányt, kiteregették a dombokon... S mindenki az eget kémlelte, mert az eső naponta többször el­eredt, a szembeni hegyekből felhőszakadások zúdultak. Éjjel is szólt a rádió, figyelték a hí­reket. Mentek a napok, a Dunát a töltéskoro­nára hevenyészett nyúlgát tartotta. Felköltöz­ködtek sokan a padlásra, alápolcolták a kőala­pú házakban a bútort — ne érje majd a bezú­duló áradás. AZ ISKOLAIGAZGATÓ egy pepita füzet­ben minden nap felírta a vízállást, mérte maga is a falu alatt, egy parti fa derekán, amelyhez a csónakja van kötve. — Mikor az első buzgárok feltörtek az eper­földeken a töltés mögött, asszonyok futottak a hírrel a faluba s azonnal félreverték a ha­rangot is, mint hagy veszedelemben szokás ... S az asszonyok is azzal foglalkoztak már, ami­vel a férfiak ... Gátat magasítottak, lefojtot­ták a buzgárok erejét. Egyébként... de ezt ne írja meg... a szigeti falvakban még ma is asszonyuralom van, maradványa ez a messzi múltnak, mikoris a férfiak Mátyás fekete se­regébe álltak, hajóvontatók, dereglyések let­tek ... itthagyták a családot, az asszonyoknak kellett helytállni; sütötték a dombos kenyeret a visegrádi udvarnak s dereglyéken csorgatták le Budára is, külön árulóhelyük volt a Hal téren. Az áradás és a történelem elmosott már több szigeti falut, Pusztamonostort, Bolgárt, Szemtét; itt van Királyhalom, egy dűlő nevé­ben, ahol Béla király egy ideig a tatárok elől rejtőzködött, a szájhagyomány szerint. Maradjunk csak a buzgároknál. Mikor ki­dobolták, hogy Monostort és Megyeri ki kell ürítem, fellázadtak az öregasszonyok..Mondom, megvannak a nőuralom maradványai... Ennek a régi világban megvolt a haszna, ma már terhes, a fiatalság a pomázi, kalászi, óbudai gyárakba jár, másképpen akarna élni, de fe­lettük sötétlik a hagyomány, az öregasszonyok árnyéka. Most is a nénék mondták ki, sehova sem mennek a faluból, nem is igaz a veszede­lem, hanem át akarják vágni a gátakat, öntse el a szigetet a Duna, így mentenék Pestet... Ha mindenki a házában marad, ezt nem merik megtenni. Közben a gátak mögötti lapályon, katonák verekedtek az örvénylő buzgárokkal, egyre, több helyen áttört az átszivárgó víz, áz­tak a töltések... A kényes holmit régebben a padlásra hordták. Bejártak a teherautók a fa­luba. Járt a motorjuk, siettették a népet, de vijjogtak az öregasszonyok! Nem mind, csak néhány, de azoknak a hangja betöltötte az es­tét. Gyalázták a férfiakat, hajtogatták, hogy maradjon mindenki a maga portáján! Még a kiürítéssel megbízott katonai parancsnok is megzavarodott, mit csináljon? Mert a hangadó öregasszonyok ráadásul még el is bújtak. Ku­tassanak utánuk? — NEKEM TÁMADT az ötletem, összehív­tuk a nagyobb iskolás gyermekeket, kiszeseket, kérjük a segítségüket. így aztán nem volt na­gyobb kavarodás. A fiatalság fogadta a kato­nákat, munkásőröket a kapuban, odavezették őket a néne rejtekhelyéhez... Egyik öregasszony a padlásra felvitt szek­rényben lapult, másik a kiürített búzáshom­bárban, harmadik a vetett ágyba rejtőzködött. Maguk az unokák mutatták meg hová bújtak el. Volt olyan, ölben kellett kihurcolni a teher­autóra, jajongott, hogy a maga lábán egy lé­pést se, mintha vesztőhelyre vinnék! Az iskolaigazgató kissé tekervényes példá­zatokat mond még s neveket sorol; nemcsak a gátak mögötti lapályon, az emberek gondol­kodásában is vannak feltörő buzgárok, szidták Pestet, a fővárost, amelynek védelmében — úgy vélik — át akarják szakítani a szigeti gátakat. S őket elviszik erővel a faluból, mikor nem hagyták el harminc esztendeje. — Nohát tud­ja... A férfinép a gátakon maradt. Az öregeket, gyerekeket, asszonyokat áthozták a vízen, ide a leányfalusi üdülőkbe. Az öregasszonyok az első két napon a szökést szervezték, utasították a férfiakat, hol, mit lehetne menteni még. Nem voltak hajlandók tizenkét forintot fizetni, az üdülőbeli tartásért, mivel azt is megmondták, aki nem fizet, az állam vendége ... Furcsa, hogy két nap múltán éppen itt nyugodtak meg d nénék... Lent vannak a parton egy másik üdülőben, de feljárnak ide az unokákhoz... mert a hegyekről messze el lehet látni. Belátni a fél szigetet, mind a két kiürített falut. S szám­bavehetik, mennyi a nép a gátakon, hogyan vonul gépekkel a katonaság, a rengeteg döm­per, autó hordja a követ, homokot. JÓT TETT, hogy a hatóság szervezte meg a folyamatos eperszedést a buzgáros földeken, de ott voltak a teherautók készenlétben, ha áttör az áradat, menekítik az asszonyokat. így aztán néhány nap múlva maguk a nénék je­lentkeztek, hogy fizetni akarnak a tartásért, nem kívánják ingyen... Noha tizenkét forin­tért valójában ingyen van. A vejek, fiák innen járnak a gyárba. A falvakban csak őrség ma­radt, 5 mindenki más a gátakon. Nézze csak ... jönnek már ebéd utáni látogatásra! — Az igaz­gató lemutatott az árnyas fasorba. Egymást bevárva, pihengeive jöttek felfelé a hegyre a fekete ruhás, falusi öregasszonyok, kémlelték az áradást, meg a felhős eget. — Énrám nem haragszanak már, amiért az unokákat felbiztattam, mutassák meg, hői rej­tőzködnek ... Ügy tesznek, mintha csak azért bújtak volna el, hogy megtudják, valóban ak­kora-e a veszély? Innen látni, hogy fojtják el a derékig sáros katonák az új buzgárokat. S nem jut eszébe senkinek, hogy átszakítsa a gátakat, látják már! Az unokákkal nézik a lv műsorát s arra biztogatnak engem, fogalmazzak egy levelet a kormánynak, köszönik a gondoskodást s hogy védik a gátat, a kiürített falvakat. Jöttek a pihegö nénék, arcukon nyári bar­naság, árnyékolják fátyolos szemüket, hogy jobban belássanak a szigetre. Aztán fehér kö­pönyeges felszolgálók kakaót hoznak és kalá­csot — felkészültek már a vendégek fogadására, Egyik néne kezében a rádió és televízió mű­sorfüzete. Azt böngészi. S az iskolaigazgató iratokat rendezget. A sziget a honfoglaló Megyer törzs birtoka volt — Pócsmegyer, Káposztásmegyer bizonyítja — a Bolgár nevezetű, azóta eltűnt faluba pedig Szvatopluk udvari népét telepítették a Gellért­hegy déli lejtőjéről, lévén ez Árpád személyes intézkedése. Nem merem az igazgatónak aján­lani, hogy a messze múlt helyett a jelenről ír­jon könyvet. A SZIGETEN dömperek vonulnak a gát mögött, úgy tűnik derékig vízben mozognak d kö-teherrel...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents