Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-22 / 145. szám

Korszerűség és feilődés A bban a világméretű gazdasági versenyben, amely a két társadalmi rend­szer között folyik — a szo­cialista országok sorában — hazánk is részt vesz. Magyar- ország azon „versenyzők" egyike, amelynek különösen érdeke, hogy mielőbb felzár­kózzék az élen haladókhoz. Ennek — a többi között — az az oka, hogy a magyar nép­gazdaságban lényegesen na­gyobb szerepe van a külke­reskedelemnek, mint például a nagy országokéban. Ezt bizonyítja, hogy nemzeti jö­vedelmünk mintegy harma­da az export és az import út­ján, a külkereskedelmi for­galommal van kapcsolatban. Hazánkban az egy főre ju­tó külkereskedelmi forga­lom — dollárban számítva — eléri az Egyesült Államok és meghaladja Olaszország egy lakosra jutó külkereskedelmi forgalmának színvonalát. Mint ismeretes, a világpiacon nem annyit adnak termé­keinkért, amennyibe az kertit, hanem amennyit a nemzet­közileg elismert munkaráfor­dítás indokolttá tesz. Már­pedig ennek színvonalát ál­talában az adott terméket nagy tömegben szállító, vi­szonylag fejlett országok dik­tálják. Ezért arra kell töre­kedni, hogy lehetőleg olyan termékeket exportáljunk, amelyeknek hazai összes munkaráfordítása nem ha­ladja meg a nemzetközi pi­acon is szükségesnek ítélt munkát. A világszínvonalat sokan csak műszaki—technikai szempontból ítélik meg. Vi­lágszínvonalú — mondják: a legjobb műszaki paraméte­rekkel rendelkező gyártmány, a legélenjáróbb tudományos vívmányokat megtestesítő termék (elektrónikus számí­tógépek, automatikák stb.). Ez igaz, de a dolognak csak az egyik oldala. A világszín­vonal: nemcsak műszaki, hanem gazdasági kategória is. A műszakilag korszerű gyártmány is csak abban az esetben gyarapítja az ország nemzeti jövedelmét, ha az előállítására fordított összes munkaráfordítás valóban „kifizetődővé” teszi a termék előállítását, és a kül- vagy belföldi értékesítését. Álta­lában igaz, hogy minél kor­szerűbb, minél jobb minősé­gű valamely gyártmány, be­rendezés, annál több munkát ismertet el, viszonylag annál nagyobb értéket képvisel a világpiacon. Ámde a műsza­ki korszerűség mellett mindig mérlegelni kell a gazdasági korszerűséget is, vagyis azt: milyen társadalmi munkará­fordítással állíthatjuk elő ezt a bizonyos műszaki színvo­nalat. Az aránytalanul sok munkaráfordítást igénylő magas műszaki színvonal, jövedelem helyett esetleg veszteséget okoz a népgazda­ságnak. Ezért a világszínvo­nal „megcélzása” a műszaki paraméterek nemzetközi összehasonlításán túl a mun­karáfordítások (a termelé­kenység) nemzetközi össze­hasonlítását és elemzését is szükségessé teszi. A világszínvonal eléré- sét sokszor az egy la­kosra jutó termelés színvo­nalával jellemzik. A társa­dalmi gazdaságnak valóban fontos mutatója az egy la­kosra jutó szén, villamos energia, acél, gyapjú, lábbeli stb. termelése. Ezért sokan tették fel a kérdést: jó-e, ha az ipari termelés évi növe­kedési üteme csökken, nem fokozódik-e ezáltal lemara­dásunk a világszínvonaltól? Ideje túltenni magunkat azon, hogy gazdasági előre­haladásunkat elsősorban egyik vagy másik népgazdasági ág termelésének egyébként is igen sok tényezőtől befolyásolt növekedési üteméből ítéljük meg. Az előrehaladás döntő ismérve, hogy az, amit ter­melünk, magas színvonalon és hatékonyan elégítse ki a társadalmi szükségleteket. Ezért a termelés fejlődésének ütemét alá kell rendelni an­nak, hogy — adott gyárt­mányösszetétel és választék mellett — milyen szükségle­tek kielégítésére van gaz­daságosan mód, s a termelést a reálisan kielégíthető szükség­letek határáig kell növelni; a termelés növelése valóban hozzájáruljon a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javu­lásához, a befektetések (anyag, bér, import beruhá­zások stb.) hatékony megté­rüléséhez. 'T' ermészetesen távol áll tőlünk, hogy most azt bizonygassuk: az alacsonyabb fejlődési ütem éppen olyan kedvező, mint az előrehaladás gyorsabb üteme. Nem erről van szó. Az előrehaladás gyorsabb üteme kétségtelenül jobb, feltéve, ha az egyben megfelelő hatékonyságot és stabilitást biztosít az ország számára. Ellenkező esetben reálisabb és ésszerűbb az elő­rehaladás ütemének átmeneti csökkentése, ami alkalmat ad „a sorok rendezésére”, a nép­gazdaságon belüli arányta­lanságok megoldására, áthi­dalására. Az idei tervelőirányzatok szerint például az állami iparban a termelés emelkedé­sének 70 százalékát a terme­lékenység növekedéséből kell fedezni. Kedvező jelnek te­kinthetjük, hogy az első ne­gyedévben ez az arány több mint 80 százalék volt, sőt egyes iparágakban létszám- növekedés nélkül növelték a termelést. Ez arra utal, hogy — legalábbis az élőmunka­ráfordítások tekintetében — javult a termelés hatékony­sága. Az elmondottakból követ­kezik, hogy a békés gazdasági versenynek csak az egyik része az egy lakosra jutó termelés és fogyasztás növe­lése. Nem kevésbé fontos ré­sze azonban a termelés haté­konyságának, a termelékeny­ség színvonalának növelése. ]Wf agyarországnak tehát nemcsak az egy főre jutó termelés és fogyasztás tekintetében kell egy idő múltán megközelítenie vagy elérnie a legfejlettebb orszá­gokat, hanem a ráfordítá­sok, a termelékenység szín­vonala tekintetében is. A tár­sadalmi gazdaság növelésé­nek ugyanis éppen a terme­lékenység fokozása a legfon­tosabb forrása. Ez a feltétele a gazdasági növekedés üte­me gyorsításának, az előnyös külkereskedelmi tevékeny­ségnek és ezen keresztül az életszínvonal növelésének. Dr. Varga György Pótolják a takarmányhiányt Hasznosítják az árokparti füvet — Több lesz a másodvetés (Tudósítónktól.) Az idén ismét takarmányel­látási gondok és nehézségek várhatók termelőszövetkeze­teinkben, és a mezőtárkányi Aranykalász Tsz tagsága sem mentes ezektől a gondoktól. A közös gazdaságnak a jövő­ben is közel 600 darab közös és 500 darab háztáji szarvas- marha, 100 ló, 800 juh és a sertésállomány teljes takar­mányellátásáról kell gondos­kodnia, ami — figyelembe vé­ve a takarmánytermő terüle­tek kiesését — nem kis fela­datot jelent. A szövetkezet vezetősége időben számolt ezekkel a vár­ható nehézségekkel, és máris hatékony lépéseket, intézke­Magyarország.” A fejem csóválom. Látom magam előtt Rokkát, ahogy mérgesen és fújtatva vitatko­zik. Pápaszeme mögül für­készve néz szét. Aztán még csöndesen hozzáteszi: „A lét határozza meg a tudatot. De a létnek is, a tudatnak is egy kicsit segíteni kell.” Tűnődöm, így hagvjam-e ezt a jelenetet, vagy sem. Itt-ott változtatok a szavakon, s szeretném Rokka szavait szelídebbé és gazda­gabbá tenni. Gondolkozom, de még így hagyom. a földön, és remegve lapul a pálmák tetején. Én is lerohanok az utcára. Hadd segítsek én is. Vagy tíz gyerek is vágtat. Micsoda pom­pás mulatság! Néhány lapot a szél a tengerbe sodort. Hajrá, utána! Csuromvizesen emelik ki a vízből Darabont Ágnest. Trombitál a tenger! A gyere­kek rohannak! A kézirat lap­jai nagyjából egymásra halmo­zódnak, s csak néhány fékez- hetetlen lap száguld még szer­teszét. Beltramelli kocsija e hadjá­rat közepén áll meg a kapu előtt. — Mi történt? — kérdezi. — Egy váratlan szélvihar szétvitte regényem lapjait. — A kocsimban is van egy ol­dal. Nem tudom elolvasni, csak a számot: százhetvennégy. — Köszönöm — mondom. — Együtt van ismét az egész? — kérdezte a doktor. A kocsi hűtőjén számolok: százhatvanhárom, százhatvan- négy, és számolok rendületle­nül, és a gyerekek körbeállnak. és velem számolnak, és mintha büszkék lennének, hogy segítet­tek nekem újra összeállítani azt, amiről nem tudják, hogy micsoda. — Siessünk — mondja Belt­ramelli. — Ne késsünk el. — Egy oldal hiányzik. Beltramelli udvariasan tü­relmetlen. — Temetésről nem lehet el­késni — mondja. — De hiányzik egy oldal a re­gényemből. A Via Giulia felől szinte szállva érkezik egy szeplős gye­rek, kezében a száznyolcvan­hármas oldallal. Hálálkodom., és boldog vagyok. Ismét együtt van a regényem, és benne egy kicsit talán: egész Magyaror­szág. Beltramelli gázt ad Szágul- (kmk a temető felé. szelet, és egyéb takarmány­anyag bőségesen elegendő lesz megfelelő mennyiségű és minőségű siló készítéséhez. A szálas takarmány biztosí­tását szolgálják a különféle felülvetések. A tavasz folya­mán 238 hold árpára végeztek vöröshere-felülvetést, ami jó minőségű keveréktakarmányt ad. Felülvetettek még 30 hold szarvaskerepet, és elvetettek 50 hold szudáni füvet, amely szintén jó szénatermést ígér. Igen jelentős még az is. hogy a kiöregedett vagy kipusztult takarmánytermő területek pótlására 150 hold új vetésű lucerna gyarapítja még a ta­karmánytermő terület nagysá­gát. A bőséges tavaszi esőzé­sek következtében ez a terület igen jól „beállt” és a követke­ző években is alapja lesz a jó takarmányellátásnak. A szö­vetkezet vezetőinek és tagjai­nak intézkedései és erőfeszí­tései nem lesznek hiábavalók, és az idén a nehézségek elle­nére is elő tudják teremteni a szükséges takarmánykészletet. (Cs. I.) (Dr. Sándor József tudósító): A falusi kisgyermekes anyák körében — különösen a mező- gazdasági munkák idején — sok helyen még napjainkban is gondot okoz gyermekeik megfelelő elhelyezése, illető­leg megőrzése. A felügyelet nélkül hagyott gyermekek nem egy esetben okoztak már egy életre szóló kellemetlensé­get vagy szörnyű tragédiát, mert a szülők elfoglaltsága, munkája miatt őrizetlenül ma­radtak. A jelenleg működő és tanácsi felügyelet alá tartozó óvodák, napközi otthonok nem tudják kielégíteni a jelentkező létszámigényeket, ezért szük­ségessé vált mind a bővítésük, mind pedig az óvodahálózat további kiszélesítése. II idénynapköxi 400 gyermekkel Ez ügyben kerestük fel Gu­lyás Lászlót, a Gyöngyösi Járá­si Tanács művelődési osztályá­nak illetékes előadóját, aki tájékoztatásul elmondotta, hogy a járásban 12 állami óvo­da működik állandó jelleggel és kb. 500 gyermek elhelyezése van biztosítva. A nyári mun­kák idejére 2—7 hónapra 11 községben nyílt idényjellegű óvoda, ahol elsősorban tsz- tagok gyermekei kerültek fel­vételre mintegy 400-an. Gyön­gyöstar jánban a helyi termelő- szövetkezet vezetősége vállalta a községi óvoda anyagi támo­gatását, melynek folytán úja'ob 50 olyan gyermek elhelyezését biztosították, akiknek szülei rendszeresen dolgoznak a szö­vetkezetben. Három községben, így Aba- sáron, Gyöngyössoly moson és Gyöngyöspatán a termelőszö­vetkezet saját erőből gyermek- megőrzőket létesített, ahol na­pi 4—5 forintos hozzájárulásért szakképzett óvónők foglalkoz­nak a kicsikkel, akik emellett teljes ellátásban részesülnek. 3 új óvoda épül Azokban a községekben, ahol még nincs állami óvoda, a já­rási és helyi tanács mindent elkövet, hogy állami támoga­tással és községfejlesztési alap­ból minél előbb elkészüljenek. Markazon már kész is a min­den igényt kielégítő óvoda épülete, de egyelőre nincs ke­ret a felszerelés és a működte­tés biztosítására. Gyöngyös pa­tán és Viszneken pedig folya­matban van az építkezés és ha az idén már nem is, de jövő­re további 100—120 óvodásko­rú gyermek elhelyezésével to­vább csökkennek a kisgyermek kés anyák , SUSOG AZ ERDŐ. A méreg­zöld, s tarka leveleken kövér esőcseppek kopognak. A szik­láról lefutói víz maga alá sodor­ja a kis növésű, bíborrózsa szí­nű, illatos, parlagi rózsát, a fe­hér szirmú, lilás erezetű ezer­jófüvet. Az út eldobott spárga­ként tekeredik rá a hegyre, s az ébredő Mátrában messzire viszi a motor hangját a szél... Ébred a Mátra... A völgy­ben fűrész, fejsze hangja veri föl a csendet, de elhagyva a Mátra „tengerét”, a színig telt Sástavat, az út jobb oldalán már gépek játsszák az erdei zenét... Mord, megsebzett arcú szik­la áll a sástói kanyarban. Ket­tévágja az erdőt, s teraszán, a sással befedett tetők alatt mo­noton hangon „eszi” a követ a gép. A sziklán, gépek mellett em­berek látszanak a távolból... Emberek ... Kőbányászok ... az alvó hegy ébresztői, legkorább kelői... Az udvaron kék overallos, bársony kabátba öltözött, köze­pes termetű ember figyeli az eget. Nem tetszik neki a feje fölé tornyosult sötét felhőtenger, s ideges kézmozdulattal hátat fordít a völgynek, ahol vigasz­talanul szakad az eső. Kékesi János. ötvennégy éves. Bányamester. Itt lakik kinn a hegyein, csak szomba­tonként ugrik le Verpelétre a családhoz. — Rokona vagyok az óriás­nak — mosolyogva magyarázza nevét, mivel néhány méterrel arrébb áll a másik Kékes, a leg­nagyobb hegyóriás ... — Húszéves voltam, amikor : köbányász lettem. Suszter Já­nosnak hívtak. Magyarosítani kellett a nevem, mert úgy nem vettek volna fel. Apám haragú- . dott érte. Eladtam a nevem — : mondogatta. Hiába. Kellett a pénz... : Végigkísér a bányában. El­mondja múltját, jelenét. — 1832-ben nyitották meg. A mátrai utakhoz adta a követ. Nem volt akkor még itt gép. Ez év januárjában gépesítették. Igazában csak azóta számít ez bányának. Egy műszakban hu- szonketten dolgoznak, de az 500 tonna még így is megvan a nyolc óra alatt. BESÖTÉTÜL A HEGY. Át- i láthatatlan ködfátyol ereszke­dik a tájra. Jég veri az erdőt. A motorok zúgnak, a munka megy tovább... Dél felé jár az idő. Leállnak ' a gépek, a kanyar két oldalán piros zászlós dömperek zárják le az utat. Megszólal a kürt: robbantanak. Hatalmas detoná­ció rázza meg a sziklát... Resz­ket a hegy a Sástó fölött. 50— 60 méteres körzetben kőeső szaggatja szét a fák leveleit Az útról Pannónia motor ka- i nyarodik le a teraszra. Juhász János, a „vándor” üzemvezető. Három üzemet is vezet. Reggel­től estig járja a hegyet. — Muszáj. Sok a munka. Ide is emberek kellenének. Gép­kezelők. Nem tudom miért fél­nek a kőbányától. Hat és fél millió forinttal gépesítettük az üzemet. Csak vigyázni kell a gépekre, ennyiből áll a. munka. Tizenkettőre ugrik a mutató. A délelőtti műszaknak vég* i váltás azonban még késik, \Tem jön az autó... — Sok bajunk van a MÁVA- ü'T-tal — magyarázza az üzem­vezető. Teherautóval hozzák :öl az embereket, de alig van tap, hogy el ne késnének. Rá- i'izetés az egész. Olyan kocsit adnak, amelyik csak döcög fel­felé. Háromnegyed egykor fordul oe a kocsi. Nyitott, öreg autó. \z emberek bőrig ázva. — Elfelejtettek ponyvát len­ti rá — jegyzi meg keserű han­gon egy kék pufajkás, akiről így folyik a víz, mintha für- iőből jött volna... A fal mellől fácántollal dí­szített, erdészkalapos alak in- iul a vibrátor felé. Hives György, a kövek „erdésze”. — Tíz évig voltam erdész, Szerettem, mégis otthagytam. \'em jöttünk ki a főnökkel, képkezelő vagyok. Itt lakom enn, Sólymoson. Gyalog járok fel. persze az erdőben ... Ügy ismeri a tájat, mint a tenyerét. Mondákat mesél el a :ölünk 10 percre levő Rákóczi- ferrásról, ahol állítólag a nagy fejedelem megitatta a lovát... Keze a gépen, de a szeme sok­szor a tölgyek között kalando­sak ... AZ UTAT ISMÉT LEZÁR­JÁK, s a mord, ásító sziklán í jabb sebek keletkeznek ...' Megreszfcet bele az egész hegy* pedig olyan biztosan tekint be­le a sűrű ködfátyolo® levegő­be. A falon emberek ... Kőbá­nyászok ... A Mátra ébresz- ői, legkorábban kelői... Koós József Reszket a hegy a Sástó fölött déseket tett a kellő takar­mányalap biztosítására. A je­lenleg meglevő lucerna- és vö- röshere-vetésterületek koránt­sem képesek kielégíteni a szá­las takarmányban mutatkozó szükségleteket. Éppen ezért a különféle ötletek és megoldá­sok segítségével az alábbi mó­don igyekeznek pótolni a hi­ányt. A Vízügyi Igazgatóságtól bérbe vették 24 kilométernyi hosszú patak- és árokpart fü- termésének kaszálási jogát, és a község határában húzódó Laskó- és Eger-patak, vala­mint a Csinosé és több kis ka- kanális partjait a szövetkezet kaszálja. A takarmányhiány pótlásának fontos eszköze a silókészítés. A tavaszi vetések során 187 holdon vetettek zöld silónak való silókukori­cát. cirokot, napraforgós és borsos csalamádét. Mindezen kívül az aratás után közvetle­nül 100 hold tarlóvetést vé­geztek napraforgós csalamá- déból, majd az őszi betakarí­tás után keletkező kukorica­szár, cukorrépafej, nyers répa­* Óvodák — nyári napközik a gyöngyösi járásban nak, száguldanak a gyerekek utánuk. Az erkélyen állok, on­nan kérlelem őket: — szedjétek össze a lapokat. — Majdnem így mondom: Szedjétek össze Ma­gyarországot. És összeszedik a kéziratlapokat, hogy ismét összeálljon a feldúlt Balaton, a mozaikokra töredezett Buda­pest, az egész otthoni táj, egész Magyarország, amely e percben még porral keverten szálldos és kavarog a légben, lent kúszik levegőben szerteszét. A száz­negyvenhetes oldal elrepült, az egész Koloska-völggyel együtt. A száznegyvenkilences oldal valahol messze száll a Balaton vidéki madarakkal és fákkal egyetemben. Az ötszázadik oldalon Rokka előadása fenn kavarog a lég­ben. Hőseim, az Ágnesek, az Ádámok, a Rokkák, a tájak, a városok, egész Magyarország szerteszét száll mindenfelé, a lapok beleütköznek a pálmák leveleibe, ellepik a sétányt, egy- egy autó átgázol rajtuk. Fut­Már megint ez a szél! A ten­gerre nézek. Hirtelen támadó vihar kavarja meg a hullámo­kat. Magasra csapnak, tölcsé­rek képződnek, és pillanatok alatt a csónakokat is e tölcsér- tornyok tetején táncoltat­ják. Iszonyatos a hirtelenség, amellyel a természet változik. Itt úgy mondják: tromba ma­rina. De az a tengeri trombita felkavar egyszerre mindent. Felkapja asztalomról a papír­lapokat, s szállnak a lapok a hödt pillanatában néhány kon­zervatív tanártársának: „Mit akarnak? Engem akarnak a valóságra tanítani, aki láttam a valóságot naponként meg­birkózni a hazugsággal. Rös- lellik dicsérni azt, ami jó? Megőrültek? A nép szereteté- re akarnak rávenni maguk, akik a nép fogalmát még a le­gendák szorításában érzik csu­pán. Miért akarnak kiátkozni engem a katedráról, aki nem értem be a maguk harminc szóra zsugorodott világával? S ha még ennek a harminc szó­nak ismernék igazi jelenté­sét! Nép, haza, nemzet, faj, és sorolhatnám mind a többit: Vajon megegyeztünk e fogal­mak mindegyikében? Nem ül-e még mindig az az árvalányha- jas, pántlikás kalap a fejükön, amit az évszázadok a nyaku­kig húztak? Elégedetlenek ve­lem? Már nézzék el nekem, ha így mondom maguknak: „Önök tökfilkók. Hát nem veszik ész­re, hogy a lényeg az a válto­zás, ami társadalmunkban, értelmi és érzelmi úton egy­aránt végbement a magántu­lajdonnal kapcsolatban. Mond­hatnék erre száz példát is. Ilyeneket: ki akar latifundiu­mot? Ki akar tulajdonában egy bankot birtokolni? Nem az egyházról beszélek. A nép­ről. De nem ilyen példákat mondok. Csak a lányokat em­lítem. Már nincsenek általá­nosságban, úgymond „eladó lányok”. A házasság már nem gazdasági szerződés, mint a római jogban. Az érzelmi és fizikai együvé tartozás vágya érvényesül a szerelemben, és megbukott a hozomány per­döntő jellege. Csak nevesse­nek. Az én reményem, hogy diákjaim között alig van olyan, aki jövőjét a hozományra épí­ti. Ez nem legenda, ez nem ■árvalányhaj, ez nem naciona­lizmus, ez nem folklór: ez ma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents