Heves Megyei Népújság, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-22 / 145. szám

Nem kényszerítettek senkit — Válasszon, addig amíg van miből. — Én ehhez ragaszkodom. Hallottam, hogy kell testnevelő Salgótarjánba. — Az lehet. De nincs státusz, fizetni nem tudunk. T. Lajos erős, kisportolt fiatalember, kemény arcán a vonások nem enyhülnek még akkor sem, amikor végül a sal­gótarjáni járást — helység nél­kül jelöli meg. ★ Sz. Gyula és H. Mária egy­más mellett ülnek. Vőlegény, menyasszonypár. Borsodba, egy faluba mennének. — Biológia—földrajzos két új tanár egyszerre nem kell egy községbe sem. Térképpel a kezükben két közeli községet keresnek. — Veszprém megye nem lenne jó? Dudar és Csetény egy lépés egymástól. A térkép tájékoztat: 3,4 ki­lométer a két község távolsá­ga. A térkép segített. ★ „Ha mindenáron választa­nom kell, akkor Sarudot... de csak kényszerből”. E. Erzsébet jó tanuló. Ügy érzi, a tanulmá-: nyi eredményeket és a csaláöy körülményeket nem vették fi; gyelembe az elhelyezéseknél! Pedig ő választ utoljára. Széf me előtt játszódott le társad­nak elhelyezése, a problé­mák mérlegelése, mégis ezeket a szavakat hangoztatja. Nincs igaza. Mert nem kényszerítettek senkit. Berkovits György Dssungelháború Dél-Vietnamban Világszerte ismerik és a legolvasottabb könyvek egyi­kének tartják Wilfred Burchett Dzsungelháború Dél-Viet- namban című kötetét. Burchett személyesen bejárta riport­jainak, történeteinek és pillanatfelvételeinek színhelyét. Min­den sorát a nagy élmény közvetlen ereje jellemzi, s a té­nyek hallatlan gazdagsága. Ez a könyv felfedi azt a „titkot”, miképpen képes el- lentállni a dél-vietnami szabadságharcosok serege a túlerő­ben levő dél-vietnami kormánycsapatoknak, amelyeket az amerikai imperialisták a legmodernebb fegyverekkel állig felfegyvereztek. Kiderül, hogy a szabadságharcosok eredeti­leg „maroknyi” csapata szakadatlanul gyarapodik,nő,duzzad, amiként nő, duzzad a nép haragja is belső és külső ellensé­gei ellen. Burchett könyve, mert a teljes valóságot tükrözi, na­gyon izgalmas mű. Bemutatja a dzsungelháború minden vetületét. Megismerteti velünk az embereket, a tájakat, a csodálatosan buja, trópusi ország szabadságszerető népét, s feltétlen pusztulásra ítélt népellenes erőket is. A kötetet igen sok eredeti fényképfelvétel gazdagítja. (—) Á siker erre nem jogosít! Egy NEB-vizsgálat tanulságai Micsoda paradoxon! Az * * egyik oldalon európai színvonalon álló üzem, modern gépeivel az ország egyik leg­eredményesebben működő ba­romfikeltető állomása. A má­sik oldalon rosszindulatú plety­ka, bizalmatlanság mérgezi a légkört — szabálytalanságok, önkényeskedések sorozata, a korszerű berendezések szom­szédságában. Ma már nehéz lenne min­den kétséget kizáróan megál­lapítani, mikor indult el a sus- torgó pletykák lavinája. Hon­nan és kitől pattant ki a bi­zalmatlanság első szikrája, amely olyannyira elmérgesí­tette a légkört, hogy két becsü­letsértési per is folyik a bíró­ság előtt. De legutóbb a mun­kaértekezleten is elhangzott egynéhány — a becsületsértés fogalmát kimerítő — megjegy­zés. A vizsgálati jegyzőköny­vek, a Népi Ellenőrzési Bizott­ság összefoglaló jelentései részletesen felsorolják a hibá­kat, szabálytalanságokat. Mi most az okokat kutatva sze­retnénk eligazodni a mester­ségesen összekuszált szálakon. Arra a kérdésre keressük a feleletet, hogyan jutott el egy képzett szakember, egy jó ve­zető odáig, hogy szabályokat, intézkedéseket megszegve, szembekerült feletteseivel és beosztottjaival is. 1963-ban kezdte meg végle­ges működését Egerben a He­ves megyei Szövetkezeti Ba­romfikeltető Állomás. A Ceg­lédről jött igazgató — Hor­váth István — jó szakember hírében állott. Nem okozott csalódást. A jó munkaszerve­zés következtében alacsony ön­költséggel dolgozó baromfi- keltető már 1964-ben közel 1 200 OOO forint jövedelmet ho­zott. A szövetkezésnek ezt a modern formáját sokan meg­csodálták. Küldöttség küldött­séget követett, jöttek vendé­gek külföldről, belföldről egy­aránt. Mindenki elismeréssel nyilatkozott. És a siker, a di­csőség gyakran a fejekbe száll. Most is ez történt. Az igazga­tó a maga munkájának tulaj­donított minden eredményt, előtérbe lépett az „én” a „mi” helyett. I nnen már csak egy lépés ■ az önkényeskedés, a kiskirályoskodás. Elkövetke­zett ez az időszak is, amikor az igazgató szinte saját vállalatá­nak tekintette a baromfikelte­tőt. Lakásnak használta az üzem egyes helyiségeit, pré­miumot osztott önmagának is, húszezer forintos költséggel engedély nélkül építtetett ser­tésólat — természetesen a ba­romfikeltető költségvetéséből. És senki sem akadt munkatár­sai között, aki ezért szót emelt volna. Nem, mert az elvtelen kapcsolatoknak olyan szerte­ágazó hálózata épült ki, amely lehetetlenné tette a bí­ráló szót. . A szövetkezeti baromfikelte­tő az úgynevezett jó munka­hely hírében állott. A dolgo­zók egy része — főleg asszo­nyok — összeköttetések, pro­tekciók segítségével jutott be az állomáshoz. Itt dolgozik — szakmunkási minőségben — az igazgató felesége is. Ez a két körülmény a hibák soro­zatának forrása lett. Kezdetben családias volt a légkör, sőt, túlzottan is csa­ládias. Mindenkinek megün­nepelték a névnapját, így gyakran került sor ivászatok- ra, — s mindez munkaidő alatt! Az ünnepeltek ajándé­kokat is kaptak. Csakhogy, amíg a dolgozóknak szerény, 30 forintos ajándékot vásárol­tak az összegyűjtött forintok­ból, addig az igazgató névnap­jára 60 forint volt a szemé­lyenként megállapított hozzá­járulási taksa, s a buzgó szer­vezők másfél ezer forintos hangulatlámpával „lepték meg” az ünnepeltet. Az igaz­gató elfogadta a „szeretet” ki­fejezésének ezt a divatjamúlt formáját. A kadtak, akik kifogásol­** ták az igazságtalansá­gokat, akik szót emeltek a hi­bák ellen. De ezek a ..békét- lenkedők” szembetalálták ma­gukat azokkal a jó kapcsola­tokat biztosító dolgozókkal, akikkel az igazgató és felesége körülbástyázták magukat. így glgkult ki a jelenlegi helyzet és munkamorál: elfojtották a bíráló, szót, senkinek nem le­hetett önálló véleménye. Fel­izzott a gyűlölködés, az áskáló- dás parazsa is. Klikkek kelet­keztek, két táborra szakadt az üzem kollektívája. Olyan hely­zet alakult ki, ahol az új dol­gozót kioktatták, kihez szól­jon, kivel barátkozzék, hogy elnyerhesse a vezetés tetszé­sét. — „Akire az igazgató fe­lesége haragudott, arra min­denkinek haragudnia kellett” — így jellemezte az egyik dolgozó az íratlan regulát. LAKATOS ERNŐ EGYIPTOMI ÚTIN APLÓ JA n. Abu Simbelt megmentették Giza és Szakkara, Luxor és Karnak, Théba és Núbia hat évezredes műkincsei néma és mégis beszédes tanúi: az ókori Egyiptom az emberiség kultúrájának egyik bölcsője volt. Luxorban, a királyok völ­gyében, Thébához közel, vala­ha ősi uralkodó dinasztiák te­metkeztek, káprázatos sírokba. Egy-egy királysír egy-egy pompás palota. Nemzedékek vésték gránitba az emlékmű­óriásokat, az embernél 10—12- szer nagyobb fárao-szobrokat, és a palotákat. Az eddigi fel­tárások egyedül Tutenkamen fáraó több mint 3 ezer éves sírkamráját találták érintetle­nül, a többit kóbor hordák, ré­gen élt, ismeretlen kalandorok kirabolták. Tutenkámen mesés kincseit ma Kairóban őrzik. Az ősi hieroglifák tanúsága szerint azonban még négyszáz ilyen pompás királysírt rejt titokzatos méhében a Szahara zord homoktengere. És századunk kénytelen megbolygatni a sok ezer éves múlt emlékeit, ezt követelik meg az új évezredekre szóló 4 öHP OfíHt 1965. június 12., szombat természetátalakító hadművele­tek a Nílus völgyében. Ebben az esztendőben Asszuán alatt fokozatosan vízzel telik meg a gigantikus sivatagi víztároló, a világ második legnagyobb ilyen létesítménye, az 500 ki­lométer hosszú mesterséges tenger. Víz alá kerül Núbia esőt és vizet soha nem látott szomjas homokja. De míg ez az idő elérkezett, nemcsak 50 ezer embert kellett az elöntés­re váró területekről kitelepí­teni, hanem hat évezred fel­becsülhetetlen értékű műkin­cseit, az egyetemes emberi kultúra pótolhatatlan értékeit is. 60 ország — közöttük Ma­gyarország — összefogásával tucatnyi ősi templomot, sok száz műemléket kellett Núbiá- ból kimenteni, s biztos helyre szállítani. Biztonságba kellett helyezni a világhírű Abu Sim- belt és Philaet is. Abu Simbel gyönyörű temp­lom-óriását, az ókori építészet­nek ezt a művészi remekét, időszámításunk előtt a XIV. és XIII. században építtette II. Ramszesz fáraó. Nagyszerű építésze művészien komponált a nap játszi fényével. Művé­nek megalkotásában az egyip­tomi Napisten-imádat ihlette, neki hódolt, az ő dicsőségére formálta a templom-óriást. Szemben, a Nílus bal part­ján levő homokkő-hegy hasa- dékán áttörő napsugár ugyanis behatol a sziklatemplom ka­puján és végigfut az 50— 60 méter mélységben rejlő szentélyig: s megvilágítja az ott felállított négy istenszob­rot. Ezután a templom meny- nyezetére fut a fény és rávetí­ti a Nílus vizének kékségét. S míg a szentély áradó fényben van, a bejárat előtt ülő négy óriási Ramszesz-szobor még a pirkadat szürkületében de­reng az elbűvölően csodálkozó szemnek. öt esztendővel ezelőtt, az asszuáni mesterséges tenger létrehozásának hírére az UNESCO a világ országaihoz millió dollárba került! Hiszen óriási kőtömeget kellett meg­mozdítani, hogy a templom­csoda kárt ne szenvedjen. A méretekre talán jellemző: Abu Simbel Ramszesz-szobrainak hüvelykujja például akkora, hogy hárman-négyen is meg­ülhetnének rajta, mint mada­rak a sürgönydróton. Egy-egy szobor füle felnőtt ember nagyságú, a szobrok magassá­ga pedig egy háromemeletes házzal vetekszik. Lenyűgözőek az ókori egyip­tomi építmények méretei. Eze­ket a szobor-óriásokat talán csak azért lehetett ki váj ni a korabeli szerszámokkal, mert viszonylag puha anyagban, A luxori ősi templom csodálatos oszlopsora. fordult: közös erővel mentsék meg az egyiptomi műkincse­ket. Kormányok, múzeumok, egyetemek ajánlották fel se­gítségüket, s bocsátottak pénzt, szakembereket, szállító- eszközöket, s más szükséges anyagot az értékek megmen­tésére. Abu Simbel megmentése 36 homokkőben vésték a művé­szek. A másik elgondolkoztató tény, hogy ennyi évszázad után is szinte sértetlenül áll­nak a szobrok. Ez valószínű­leg a núbiai időjárásnak kö­szönhető. Arrafelé ismeretlen az eső, a hideg és a fagy. A hőmérséklet télen + 35 fok, nyáron 56—55 fokos. Az épít­mények csak ilyen teljesen csapadékmentes, napsütötte vidéken maradhattak meg, mert anyaguk nem ellenálló. A forró nap kőkeményre égeti a téglákat, a homokkő felüle­tét. Ezért dacol sok évszáza­don át az idővel. Abdul el Rahman, akinek nemcsak sok galabejjás őse, de maga is esztendőkig járta teveháton a Szahara karaván­útjait, s arcát koromfeketére égette a núbiai nap perzselő sugara, így mesélte el szűksza­vúan a Mandulis templom elköltöztetését. — Asszuántól délre, Núbiá- ban állott a templom. 1962- ben emberek érkeztek ide, idegen országból, beszédüket sem értettem. Hatalmas gép­kocsikkal, óriási emelőkkel, s más szerszámokkal. Óvatosan sorra leemelték, megszámoz­ták, majd a Naszr (Győzelem) tó magas partjára szállították, ahol szépen, eredeti formájá­ban újraépítették. Két évig tartott a nagy munka, de áll a templom, mindannyiunk gyö­nyörködtetésére. Én bizonyít­hatom, szakasztott olyan, mint volt a régi helyén ... Így mentette meg az emberi gondoskodás az utókornak az ősi kincseket, az egyetemes emberi kultúra felbecsülhetet­len értékeit. Núbia, őslakói nyelvén Aranyföldet jelent. Az elne­vezés pontos. Aranynál is na­gyobb értékeket őrzött itt meg az emberiség számára a flóra, a homok és a napfény. Aranyat érő az a föld, ame­lyen már hatvan évszázaddal ezelőtt virágoztak a művésze­tek ... Lakatos Ernő (Folytatjuk.) Ez az elvtelen kapcsolat egy­re burjánzóit Ma már lehetet­len megállapítani például, hogy az igazgató felesége mikor dol­gozott, mert nem vezettek ren­desen jelenléti ivet. A bérel­számoló „emlékezetből’’ számfejtette a bért, a főkönyve­lő pedig engedélyezte a kifizetéseket. A „jó” kapcsola­tok ápolása még odáig is elve­zetett, hogy az igazgató az el­lenőrzéssel és felügyelettel megbízott felsőbb szerv munka­társainak is javasolt és kifize­tett prémiumotí?) A rosszul értelmezett tekin­tély féltés is irányította az igaz­gató munkáját. Aki szólni me­részelt a kialakult „rend” el­len, azt előbb-utóbb törvényte­len eszközökkel, mondvacsinált ürüggyel elbocsátották, jobbik esetben rosszabb munkakörbe helyezték. Az utóbbi időben két dolgozót küldött el az igazgató. Egy asszonyt —, akinek elbo­csátását minden felsőbb hivata­los fórum törvénytelennek nyilvánította s áld azóta mái* ismét dolgozik. Ügye öt hóna­pig húzódott és erre az időre eső bért még mindig nem fi­zették ki számára. A másik elbocsátott egy " villanyszerelő. Igaz, nem olyan „könnyű” ember, mégis­csak szokatlan, hogy egy vil­lanyszerelőt felfüggesztettek állásából. Felnagyított vádak alapján fegyelmit indítottak el­lenne, majd elbocsátással bün­tették. Különösen furcsa, hogy mindez azután történt, amikor „kapcsolatai” révén az igazga­tónak tudomására jutott, hogy az „ellenzékieskedő” villany- szerelő 15 oldalas bejelentést küldött a népi ellenőrzésnek, a rádiónak s még vagy háromr- négy fórumnak. Az elbocsátott villanyszerelőt nyilván visszahelyezi majd a Munkaügyi Döntőbizottság munkakörébe, de már ez az em­ber is második hónapja él mun­ka nélkül. Elmaradt bérét is ki kell majd fizetni! Az igazgató ilyenkor úgy ér­zi, hogy a felső fórumok dön­tései csorbítják vezetői tekinté­lyét. Pedig az ő tekintélyét nem törvényeink betartása csorbít­ja. Inkább az általa elkövetett törvénytelenségek, szabályta­lanságok, a dolgozóktól kért és elfogadott kölcsönök csökken­tették tekintélyét, s nem utolsó­sorban az a körülmény, hogy kiengedte a kezéből a vezetést: gyakran nem ő a tényleges ve­zető, helyette a felesége dik­tálja a „rendet”. A hibák forrásait kutatva ** nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a megyéi tanács mezőgazdasági osztályá­nak ellenőrzése nem volt ala­pos és túl hosszú türelmi időt adtak a tapasztalt szabálytalan­ságok felszámolására. Nincs az üzemben pártszervezet sem, a körzeti alapszervezet pedig igencsak elhanyagolta a barom­fikeltetőt. Az üzemi szakszerve­zeti bizottság összetételében hordozza hibáit: elnöke az igaz­gatóhelyettes, titkára pedig az egyik csoportvezető. Az elmúlt napokban tanács­kozott az igazgatósági tanács; s úgy döntött, hogy bizalmat szavaz az igazgatónak, de fe­gyelmi eljárást indít az igazgató és a főkönyvelő ellen. Ugyan­akkor a két elbocsátott dolgo­zó jogerősen megítélt munka­bérének kifizetését áthárítja azokra, akik előidézték az oko­zott kárt. Intézkedett az igaz­gatósági tanács arról is, hogy az igazgató felesége ne dolgoz­zék a baromfikeltetőnél. — „Az ügy lezárult. Miért kell mindezt megírni” — kér­dezték a keltetőállomáson? Még nem csillapodtak le a felkorbácsolt kedélyek. Eddig a hiányosságok felismeréséig ju­tottak el, kijavításuk hátra van. Írni kell mindezekről — bár előbb tettük volna! A szakmai vezetés ma még szép eredmé­nyeket tud felmutatni, a ter­melőszövetkezetek milliói jól kamatoznak. Az igazgató ma még képes kijavítani hibáit, visszaállítani a munkafegyel­met s biztosítani a zavartalan termelést. Még nem késő! r Cs vannak még emberek, vállalatok megyénk más tájain is, hogy az ügy tanulsá­gait hasznosíthassák... Márkusz Lásaló a nagynénjének. És az ő szempontjából ez nem számít. A meglepetés és megdöbbenés tekintetével néz széjjel. Re­ménytelen ... Látszik, hogy nem tudja, hogy most valójá­ban hova is való? De a bizott­ság méltányos: megkapja Szi­gethalmon az iparitanulói- intézeti állást, Méltányosság­ból Pesten lakhat. ★ Továbbtanul. Mutatja a hi­vatalos papírt T. Géza, akit a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem biológia—föld­rajz szakára, a harmadik év­folyamra felvettek. — T. Géza nagyon jó felfo­gású, szorgalmas, kitartó, sze­reti a földrajzot. Szakdolgoza­ta önálló kutatásokon alapszik. Hónapokig járt ki a Bükkbe: a karsztjelenségeket vizsgálta. Most még évekig — három évig fog tanulni. ★ Füzesabony messze van Csengertől, de Sarud közelebb. Abonyban már nincs hely bi­ológia—földrajz szakosnak, ezért P. Zsuzsának Sarudot ajánlják. Sír. „Gondolkozzék” — biztatják. Sír. „Válasszon valami más helyet az ajánlot­tak közül”. Sír. Végül az ott­honát választja, hazamegy Csengerre. Már nem sír. ★ — Akkor más pályára me­gyek. — Értse meg, Salgótarjánba és Kazincbarcikára nem kell biológia—földrajz—testnevelés szakos. — Sajnálom, én máshová nem megyek. 144-en végeztek az idén az Egri Tanárképző Főiskolán. 244 állás várta őket. Azért probléma akadt. De mind a 31 probléma megoldódott. Min­denkinek van állása. ★ H. Tamás gondolkozik. Ott Ül hátul, külön a többiektől és kétségbeesett. Okosan érvel a bizottság előtt: „Egerszalóki vagyok, Egerszalókra akarok visszamenni tanítani. Mennyi­vel jobb, ha egy tanár helyben lakik, mintha kijáró... Én is­merem az ottani gyerekeket, a szüleiket, meg a falut...” Egerszalókra nem kell ma­gyar—történelem szakos. Gon­dolkozzon — mondja a minisz­tériumi kiküldött. H. Tamás tompán riadt és el­keseredett. Az igazság sem ilyen egyszerű? Aztán döntött: Gyöngyösre megy az iparita- nuló-intézetbe. Arca felenged a feszültségből. ★ Szülei Debrecenben laknak, M. Beatrix Heves megyében akar maradni. Átány, Kömlő, Pély, jönnek az ajánlatok. Nem kell! Akkor Hajdúnánás, ott van Debrecen mellett. Nem! A bizottság leleménye és gon­doskodása eredményezi: Po­roszlón is van hely. Debrecen­hez is közel van s mégis He­ves megye. M. Beatrix mit mondhat erre? Pétervásárát választja. ★ B. Éva már intézkedett. Nógrád megye lemondott róla — társadalmi ösztöndíjasáról, Miskolc javára. Szerencséje van, hogy nem állami, hanem tanácsi ösztöndíjas. Így nem kell, hogy visszafizesse az ösz-- szeget. Miért mondott le róla? fcÜgyse maradt volna Nógrád- ban, kár lett volna kényszerí­teni...” Férjhez megy Mis­kolcra. Miskolc fogadja. ★ Pesti és Egerben szeretne maradni. Viszont Egerben nem kell matematika-kémia szakos. A bizottság Szigethalmot ajánl­ja a Csepel-szigeten: jó kijáró­hely egy pestinek. De S. Mag­dolna vőlegénye egri. Szülei is leköltöznek a fővárosból Egerbe. — Harmadik szakja? — Műszaki. — Felvesszük az egri ipari- tanuló-intézetbe. A kilátástalanság helyét az öröm foglalta el az arcán. ★ Még egy pesti. De aztán ki­derül, hogy mégsem. D. Gyön­gyinek, sem a szüleinek nincs tőbérlete a fővárosban. Csak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents