Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-14 / 112. szám
Malinovszkij és Grecsko marsall a Varsói Szerződés 10. évfordulójáról MOSZKVA (TASZSZ): A moszkvai lapok megemlékeznek a Varsói Szerződés 10. évfordulójáról. Malinovszkij marsall a Krasznaja Zvezda hasábjain közölt cikkében leszögezi, hogy a húsz évvel ezelőtt megkötött Varsói Szerződés a testvéri népek harci szövetsége, e népek biztonságának és függetlenségének hatalmas őre, az európai és a világbéke megszilárdításának megbízható eszköze. Malinovszkij marsall hangoztatja, hogy az elmúlt tíz évben a Varsói Szerződés szervezete a szocializmus vívmányainak megbízható őre volt, útját állta azoknak, akik a reális erőviszonyokat semmibe véve, agresszív háborús terveket melengetnek. Az utóbbi időben az amerikai „veszettek” egyre gyakrabban hívnak fel arra, hogy alkalmazzanak atomfegyvereket Vietnamban. Akad-e valaki, aki számára nem nyilvánvaló, hogy ennek az embertelen elgondolásnak a megvalósítása elkerülhetetlenül atom- és rakétaháború örvényébe taszítaná az emberiséget — írja Malinovszkij marsall. Ezután hangoztatja, hogy a Varsói Szerződés fegyveres erői kellő mennyiségben el vannak látva korszerű harci eszközökkel, ide számítva a rakétafegyvereket is, szüntelenül tökéletesítik szervezeti felépítésüket. A testvéri hadseregek harci készültségének fokozásában nagy szerepet játszanak az önzetlen segítségükkel internacionalista kötelességüket teljesítő szovjet fegyveres erők — írja a szovjet honvédelmi miniszter. A Pravda hasábjain Grecsko marsall, a Varsói Szerződés egyesült fegyveres erőinek főparancsnoka méltatja az évfordulót. Hangoztatja, hogy az elmúlt évek megmu* tatták, időszerű és célszerű volt a Varsói Szerződés megkötése. Egy évtized alatt tovább erősödtek a testvéri országok hadseregei és ma, korszerű szárazföldi, légi és tengeri harci eszközökkel rendelkeznek. A Varsói Szerződés keretén belül egységes katonai doktrínát, egységes elveket dolgoztak ki az egy esetleges háború jellegére, a hadviselésre vonatkozóan — írja a marsall. fl Biztonsági Tanács ülése Összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa Szenegálnak a portugál gyarmati hadsereg és légierő Ismételt határsértései miatt emelt panaszát. Ousmane Soce Diop, szenegáli küldött felszólalásában tényekkel bizonyította, hogy az utóbbi két évben a portugál légierő és hadsereg szenegáli falvakat lőtt és bombázott, Portugál—Giuinea határa közelében. Követelte, hogy a Biztonsági Tanács erélyesen ítélje el Portugáliát a határsértésekért és tegye meg a szükséges intézkedéseket azok megismétlődésének megakadályozására. Bonfiacio De Miranda, portugál küldött felszólalásában tagadta a szenegáli delegátus által felsorakoztatott vádakat. India miniszterelnöke a Szovjetunióban Moszkva: A. Mikojan fogadta Sasztri indiai miniszterelnököt (jobbról) a Kremlben. (Telefoto — MTI külföldi képszolgálat) Wilson nyilatkozata az acélipar államosításáról A munkáspárt az acélvita ellenére is népszerűbb a toryknát Kairó — Bonn Erhard kancellár Nasszer elnökhöz intézett személyes üzenetében ismételten kifejtette álláspontját Bonn és Izrael diplomáciai kapcsolatának kérdéséről és aláhúzta az arab-német baráti kapcsolatok szükségességét — jelentette csütörtök reggel a félhivatalos A1 Ahram. Hasonló üzenet ment valamennyi arab államfőhöz. Az üzenet ellenére — írja a lap — az Egyesült Arab Köztársaság az arab országok által márciusban elfogadott határozatok alapján meg fogja szakítani diplomáciai kapcsolatait Bonn-nal az Erhard— Eskol levélváltás közzététele után. A jördániai kormány négyórás minisztertanácsi ülésen eldöntötte a diplomáciai kapcsolat megszakítását az NSZK- val. ESEMENYEK _ Tavaszi vásár Már csak 2 napig vásárolhat 30-40-50 asásalékoa enged m én nyel a Kisker Ruházati Szaküzletekben EGERBEN, GYÖNGYÖSÖN, HATVANBAN Petőfibányán, Egercsehi-B. telepen, Lőrinciben, Recsken, Bélapátfalván. TAVASZI VASÁR 2 HMiPÜntG 1965. május 14., péntek SZÖUL* A dél-koreai külügyminisztérium bejelentette, hogy Dél- Korea megszakította diplomáciai kapcsolatait Kongóval (Brazzaville) tiltakozásul az ellen, hogy a múlt évben a Kongói Köztársaság diplomáciai érintkezésbe lépett a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. LONDON: Jacqueline Kennedy repülő-, gépen New Yorkból Londonba érkezett férje, az Egyesült Államok tragikusan elhunyt elnöke emlékművének pénteki leleplezésére. KOPPENHÁGA: 1 Több mint kétszáz felvonuló tüntetett Koppenhágában, követelve, hogy vessenek véget a dán-nyugatnémet katonai együttműködésnek. CANNES: Megkezdődött a cannesi 18. nemzetközi filmfesztivál. A megnyitón, amelynek programján versenyen kívüli filmbemutató szerepelt, számos híres filmcsillag, rendező és a filmvilág más, ismert személyiségei jelentek meg. A május 27-ig tartó fesztiválon 52 játékfilmet és rövidfilmet tekint meg a zsűri. PRÁGA: Prágában befejeződött a magyar—csehszlovák kulturális vegyesbizottság harmadik ülésszaka. A csehszlovák fővárosban május 11-től 13-ig megtartott tanácskozáson megvitatták a két ország további együttműködését a zenei élet területén. A tárgyalás eredményét jegyzőkönyvben rögzítették, amelyet a két küldöttség vezetője, Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes és Josef Grohman, csehszlovák iskola és művelődésügyi miniszterhelyettes csütörtökön írtak alá. VARSÓ: A Barátság olajvezeték lengyelországi szakaszán kedden megérkezett az ötödik millió tonna olaj. Az eddig érkezett olajmennyiséggel 125 ezer — egyenkint 40 tonnás tartálykocsit lehetne megtölteni. SZÓFIA: Athénben befejezte munkáját a balkáni együttműködési bizottságok képviselőinek ötödik találkozója. Az értekezlet részvevői — Bulgária, Görög ország és Jugoszlávia, valamint Románia képviselői — kommünikét fogadtak el, amely hangsúlyozza, hogy az együttműködési bizottságok a jövőben is mindent elkövetnek a Balkán békéjének további megerősítésére. A részvevők döntése szerint az együttműködési bizottságok képviselőinek hatodik találkozóját 1966- ban. Szófiában hívják össze, Tito Oslóban OSLO (MTI): Tito, jugoszláv köztársasági elnök, norvégiai tartózkodása során, a szerdai napot Trond- heimban töltötte, abban a városban, ahol a háború alatt a hitlerista megszállók nagy gyűjtőtábora működött, s ahol mintegy ötezer jugoszláv partizán harcost tartottak fogva. Csütörtökön, miután a jugoszláv elnök és kísérete visz- szaérkezett a norvég fővárosba, politikai megbeszélésekre került sor Tito elnök és küldöttsége, valamint a norvég kormány között Puszfító ciklonok A pakisztáni hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy az erős ciklonok következtében, amelyek szerdán harmincöt ezer négyzetkilométernyi területen söpörtek végig — egymillió ember vált hajléktalanná. A halottak számát több ezerre becsülik. VOLT EGYSZER egy ügy. nököcske. Kopott ruhában, részletre vásárolt autón járta az országot, s néha csak két vagy három hét múltán került haza, amikor már elegendő áruházi cikket sikerült rásóznia a gyanútlan vásárlóra. Ez az úr történetünk kezdetén éppen autógumikkal házalt. Nem volt jobb és nem volt rosszabb, mint bármelyik amerikai ügynök. Akit tudott, becsapott, mások pedig őt tették lóvá. Takarékoskodott és „józan” életet élt, öregkorát akarta biztosítani. Ennek a szürke és jelentéktelen embernek az életében nagy fordulópontot jelentett a háború. — Amikor kinyitottam a szememet — mesélte később egy riporternek — megdöbbentő dolgokat tapasztaltam. A háború ekkor már véget ért, s a katonailag térdre kény- szerített Németországban a legjelentéktelenebb amerikai katona is fontosabb személynek számított, mint pár hete még a legjelentékenyebb náci tábornok. — Azt láttam — folytatta — hogy a német lányok minden fenntartás nélkül grasszálnak az amerikai katonákkal. Amerikai néger katonákkal — tette hozzá. Robert M. Shelton — róla van szó — „alvó” déli vétét a látottak megmozgatták. Saját bevallása szerint ez ideig soha nem érdekelték a négerek: A birodalmi nagymágus nem vette emberszámba őket Most egyszeriben eszébe jutott, hogy a nagyapja, s apja, a gyarmatárukereskedő is tagja volt a Ku-Klux-Klannak, s eszébe jutottak azok az „elvek”, amelyeket ez a majd száz éve alapított szervezet hirdet a négerek alsóbbrendűségéről — a fehér faj „védelmében”. ÉS HAZATÉRÉSE UTÁN már nemcsak autógumikkal házalt. Ahol „a kis nyeszlett ember, mélyen ülő szemével, beesett arcával és malomlapát nagyságú füleivel” megjelent egymás után alakultak a hírhedt terrorszervezet új helyi kirendeltségei. Mr. Shelton ezután több energiát szentelt a Jincselés menedzselésére, mint megbízója üzleteire, mondván: „az eszme nem alacsonyodhat az autókerekek alá”!, s mert a gazda hamarosan útilaput kötött a talpa alá. Ekkor az agilis ügynök, aki a polgári életben egzisztenciát ugyan soha nem tudott magának teremteni, már jelentékeny személyiségnek számított a klán hierarchiájában. Tényező lett a nagysárkányok és cyklopszok, a titánok és fúriák között. Minthogy az elbocsátás után több ideje maradt a klán ügyeinek intézésére, hamarosan nélkülözhetetlenné is vált. Ügybuzgalmát a lángoló kereszt banditái hamarosan azzal honorálták, hogy az Imperial Wizzard —a Birodalmi Nagymágus székébe, pontosabban trónjára ültették. Ettől kezdve sokan keresték fel a Birminghamtől 40 mér- földnyire fekvő Tuscaloosei főhadiszállásán, az Alston Building legfelső emeletén. Ott leeresztett zsaluk mögött, fel- zászlózott szobában, egy rozsdás kard és celofánzacskóban a falra függesztett egyenruhája társaságában fogadta látogatóit. Valamennyien elcsodálkoztak, hogy külsőre milyen jelentéktelen emberke a kegyetlenségeiről hírhedt klán első embere. Szavai sem igazolják a klán mindmáig tapasztalható terrorakcióit: a bombamerényieteket és a gyermekek meggyilkolását. A birodalmi mágus nyilvánosan ugyanis a gazdasági bojkottot, s az eszmei harcot jelöli meg a színes bőrűek elleni harc eszközeinek. A hétköznapi külső, s a kenetteljes szavak szerepe és rendeltetése azonban csupán annyi, hogy éppenúgy szalonképessé tegye a Ku-Klux-Klan Inc. (vagyis részvénytársaság) elnevezésű szervezetet, mint bármely más amerikai intézményt, vagy válialkozást. Szerepét játszva a nyilvánosság számára érvelt, magyarázott, szép szónoklatokat tartott, vagyis menedzselte a klánt. Ezalatt „báránykái” nyugodtan folytathatták akcióikat, amelyek ugyanúgy eltérnek a valóságtól, mint annak az ügynöknek a dicshimnuszai, aki a silány autógumit is a világ legcsodálatosabb termékének dicséri fel. Persze Shelton — megbízható emberei között —* levetette maga is a báránybőrt. Személyesen dobta például egy máglya lángjai közé az USA néger lakóinak jogait biztosító úgynevezett polgárjogi törvény egy bőrbe kötött példányát. A BIRODALMI MÁGUST azonban jelenleg „kellemetlenségek” fenyegetik. Az állam „az államon belüli állam” túlkapásait túlzásnak kezdi látni, s Johnson elnök személyesen hirdetett harcot a klán ellen. Feltételezhetően külpolitikai céljainak szolgálatában terelte a figyelmet a kianra. Az ügynök és ügynökei tehát berzenkednek. Johnson fellépése megzavarta azokat az előkészületeket, amelyekkel a jövő májusra tervezett ünnepségeket a klán fennállásának 100» évfordulóját óhajtották megünnepelni. Ezért pillanatnyilag a nagy kérdés nem az, hogy „hogyan”, hanem hogy „ki” fog ünnepelni májusban? Egy bizonyos: Robert M. Shelton ünnepelni akar és abban reménykedik, hogy ezt a szándékát bizonyos befolyásos körök nem ellenzik... Onody György PÁRIZS: A portugál Kommunista Párt a L’Humanitéban közölt nyilatkozatában követeli, vizsgálják ki tüzetesen Delgado tábornok halálának körülményeit. Több tény ugyanis arra mutat, hogy a tábornokot a portugál titkos rendőrség által gondosan előkészített csapdába csalták. Partizánok merész támadása Saigonban SAIGON (UPI, MTI): Dél-vietnami partizánok csütörtökön merész támadást hajtottak végre Saigon egyik külvárosában a kormánycsapatok ellenőrzése alatt álló textilgyár ellen. A szabadságharcosok, akik kormánykatonáknak álcázták magukat, a déli ebédszünet idején hatoltak be az üzembe, majd tűzharcban öt kormánykatonát megöltek, egyet megsebesítettek. A gyár mindössze hét kilométernyire van Saigon központjától. Üjabb összetűzésre került sor Saigontól 110 kilométernyire északra, Phuoc Binh tartományi székhely vidékén a partizánok és a kormánycsapatok között. Mint ismeretes, a szabadságharcosok kedden sikeres meglepetésszerű támadást intéztek a város ellen. A szerdán délután lezajlott tűzpárbajban 15 kormánykatona életét vese- tette, egy amerikai tiszt és egy amerikai katona, valamint 15 dél-vietnami kormánykatona megsebesült. Párizs a NITO-tanácskozis eredsaényie enségérél PÁRIZS (MTI): A francia politikai közvélemény feltűnő közömbösséggel tért napirendre a NATO londoni tanácskozása felett, amely mint várható volt — nem hozott semmilyen kézzelfogható eredményt. A csütörtöki francia lapok kommentárra sem méltatják a közös zárónyilatkozatot. A degaulleista Nation csupán azt emeli ki, hogy az Egyesült Államoknak nem sikerült politikáját elfogadtatnia. Nemcsak Franciaország, hanem Dánia, Norvégia és más országok külügyminiszterei is nyíltan helytelenítették az Egyesült Államok fegyveres beavatkozását más országok ügyeibe. A Figaro a tanácskozás legfontosabb eredményét abban látja, hogy a szövetségesek közti nézeteltérések, különösen a francia- amerikai ellentétek, nem öl- ; töttek éles formát, Párizs és ■ Washington is megelégedett • azzal, hogy megismételte is* , mert álláspontját. halad a kormány által kiadott és a parlament által jóváhagyott fehér könyv alapján.” Wilson miniszterelnök rádió- nyilatkozatában hangoztatta: „A kormány rendíthetetlenül halad a maga útján, nem hagyja magát erről az útról letéríteni, s ha ismét kemény döntéseket kell hoznunk, nem fogunk azoktól sem visszariadni.” Wilson nyilatkozata az acélipar államosításáról sajtókörök nézete szerint, pillanatnyilag tompíthatta a párton belül a vitát, de nem állíthatta teljesen helyre a belső összhangot. Megfigyelők Wilson megalkuvást kizáró szavaiból arra következtetnek, hogy a miniszterelnök számol azzal a lehetőséggel, hogy az államosítási vita során vereséget szenved- ' hét az alsóházban (amit a jobboldali zendülők magatar- ' tása előidézhetne) és mint elvhű miniszterelnök járulna rövidesen a választók elé. Ilyen eljárás előnyei volnának: 1. A választási harc egységbe tömörítené a munkáspártot, 2. Callaghan pénzügy- miniszter deflációs politikájának hatása néhány hónap múlva munkanélküliséget fog előidézni, ami népszerűtlenné tenné a kormányt, 3. ősszel automatikusan meg fog ismétlődni a fontra gyakorolt súlyos nyomás dolláráruk (dohány, gyapot, búza, stb.) idényszerű nagybani vásárlásával, ami kiújíthatja a pénzügyi válságot, 4. a munkáspárt választási esélyei újabban csökkentek ugyan, de még mindig sokkal Jobbak, mint a toryké. A szélsőjobboldali Daily Mail közvéleménykutató szavazása szerint, az acélvita ellenére, a munkáspárt népszerűségi index-száma 5,6 százalékkal nagyobb, mint a konzervatívoké. Wilson- miniszterelnök a munkáspárt parlamenti csoportjának zárt ülésén nyilatkozattal igyekezett véget vetni az acélipar államosítása körüli vitának. Nyilatkozatának hivatalosan közzétett szövegében kijelentette: „A vas- és . acél-törvényjavaslat tovább