Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Az ember és a munka dicsérete a képzőművészetben „En őt dicsérem csak, az élet anyját; Kitől Jövendő győzelmünk ered; A munkát dalolom, ki a szabadság útjára visz gyász és romok felett.. (Juhász Gyula: A munka) EGYMÁST DICSÉRIK ík ketten, az embert jó munkája, amellyel átformálja világát, s az egyre szebbre alakuló viláSzocialista Képzómévészek Csoportjának fiatal, tudatos, vagy kevésbé tudatos, de szívvel és értelemmel a munkásmozgalomhoz vonzódó művészei. A derkovitsi életmű a szocialista realizmus első megvalósulása hazánkban, s legközvetlenebb hagyománya az új, most bontakozó művészetünknek. Formailag már nem egy követőre talált, de az 0* ez őt alkotó emberi A dialektikus kölcsönhatás nyilvánvaló, s ebben a kölcsönösségben és egységben rejlik végső soron a szocializmus fejlődése. A művészek — a dolgozó emberek egyik rétege — nemcsak szemlélik és érzékelik, de átélik a más területen alkotó embert és így festői, vagy ízobrászi élmény, művészet lesz belőle. ^Dolgozó emberek között” címen a Képzőművészek Szakszervezete kezdeményezésére már 1959-től kezdve évenként bemutatásra került egy-egy szép kiállítás, amelyen az ember és munkája volt a téma. Megelőzte a kiállításokat több művész hónapokra terjedő tartózkodása tsz-ekben, ipari, vagy bányavárosokban, ahol az ott élő emberekkel való személyes kapcsolat — ami gyakran barátsággá mélyült — valamint az adott termelő munkával történő közelebbi ismeretség — üvegfúvás, szövés, < hídépítés, földmunka — ihle- I tővé lett. A „téma” mindezen ; Ismeretek birtokában termé-I szetességgel kért szót a műben, s a társadalmilag hasznos munka minden fajtája, a félelmetes földmaró gépek, a szelíd tanítónő, vagy éppen muzsikáló ember nagy-nagy bensőség- gel állt a művészi átírás előterébe. Minden céltudatos és hasznos emberi tevékenység toéltó a megörökítésre, és a mindennapok névtelen hősei, termelvén a társadalmi javak Összességét, emelik valójában hazánk, s népünk színvonalát A dolgozó emberrel, szoro- labban véve a munkásosztály Hetével, harcával és hőseivel már a két világháború közötti periódusban foglalkoztak nem mindennapi tehetségű, marxista ideológiával áthatott művé- »zek, mint Derkovits Gyula, Dési Hubert István, valamint a-híd átfiés, a meggyőződő ttség ereje még nem fűti éppolyan intenzitással a követők téma- és formaválasztását. Az utóbbi húsz esztendő természetesen változott munkafeltételeket teremtett, s ez a művészi munkára is vonatkozik, bizonyos, szükségszerű eltérések mellett A társadalmi tulajdonú termelőeszköz más tudatot kell, hogy alakítson, mint a robotba görmp CRNO: nyesztő^- tőkéstulajdonú gép. Ez a megmásult viszony, a bir- tokon-belüliség adhat olyan megnövekedett öntudatot, amely a művészetben így, vagy úgy, de türöződik. Nem érheti a „lakkozás” vádja művészeinket, ha képben-szoborban az ember és a munka szépsége és erkölcsi összetartozása jelentkezik. Egy fejő asszony szép mozdulatában benne van a termelő tevékenység; a nádvá- gók kötegeik és kúpjaik között, a hegesztő fény-modellál- ta, figyelő figurája, az építkezés ritmusa okos gépekkel tűzdelve: mind alkalmas, sőt több, érdemes a megörökítésre, a művészi átköltésre, dicséretre. A MUNKA, MINT az emberré válás legfőbb tényezője, a társadalmaik kialakulásának forrása. Különösen fontos és szívünknek kedves a szocialista társadalmat formáló munka, amelynek valóban értékes művészi tükrözésével találkozhattunk az elmúlt két évtized során. Imponáló névsort lehetne összeállítani, de a nevek kevesebbet mondanak, mint a művek, amelyek magukban foglalják az alkotó egyéniség, s ugyanakkor az alakító kor-élmény jellemző vonásait Szinte témák szerint csoportosítható volna a jó munkaábrázolások sora, de lényegében minden téma egyetlen főcím alá sorolható, mert az aszfaltozás, rakodás, az ásatás, a műtét, vagy a versírás, mind a szocializmus építése címen foglalható össze. S mivel minden valamire való munka építési, ez meghatárazsa többé-ke- vésbé a stílus is, természetesen a művész sajátos alkatának és a hagyományoknak megfelelően. így most a szerkesztő-elvű festészet az, ami az új mondanivalónak legalkalmasabb kifejező formája. Három olyan művész munkájáról adunk képet, akik ebben jeleset alkottak. Elsőnek Kádár György Egymillió lakást! című nagy kompozícióját említjük, amelyben a mindennapi gazdaságpolitikai program nyert pompás művészi megfogalmazást, Nem aggasztotta a művészt. hogy művészetével az aktualitások szolgálatába áll, mert ez mit sem von, le képe valóságos értékéből, sőt többlete annak. A kompozíció a szép szerkezetű állványzaton foglalatoskodó munkások komolyságával S a világos színek nemes harmóniájával a holnapok felé mutat. A szocialista mezőgazdaság egyik legérettebb művészi megfogalmazása Kurucz D. István Cséplés című festménye, amelyen, az egy, hatalmas tagban megjelenő búzatáblában, a lágy hajlatú domb tetején magános, — a távlattól aprónak tűnő kombájn dolgozik. Az ezüstössárga tengerben a kicsi feketés piros gép magában győzi a beláthatatlan terület learatását. Ember nincs is a képen, de ettől mintha még monumentálisabb lenne a föld, amelyet már a teljesen kezessé szelídített géppel fonnál, termékenyít és szedi meg gyümölcsét. Az utóbbi évek legszebb és legmeggyőzőbb alkotása ez a témán belül. A harmadik jellemző munka Mácsai István Épülő Erzsébet- híd című festménye, amely hűen tükrözi a budapesti emberek örömét és seeretetét az új híd lránt; a csodás, havas és hamvas budai parti felé feszülő hatalmas, modem alkotmány pompás íveivel és pilléreivel, lábánál, a pesti parton dolgozó, hangyányi emberek, e szépség és nagyság alkotói. HÁROM TELJESEN különböző temperamentumú művész különböző témájú, de azonos szándékú képeit említettük azzal a céllal, hogy a művészet, méghozzá a modem, korszerű magyar festészet tükrében lássak az ember és a munka dícséretét Említhettünk volna még számtalan jellemző példát a művészet köréből bizonyságul, hogy sokszorosan dicsért, költészetben, festészetben s a művészet minden ágában a termelő munka, miáltal új arcú lesz ez a föld, s hogy általa alakul szebbé és boldogabbá, etikusab- há és műveltebbé, szocialistává népünk és hazánk. Oelmacher Anna VÁRNÁI ZSENI: Végtelen a csillagok yilága Csak ásnak, ásnak tudós emberek, s előkerülnek évezredes csontok: királysírok, múmiák, fegyverek, aranybálványok, kőbalták és szobrok. Mi mindent tudtak már a régiek! arról regél a föld megőrző mélye, elporladtak az alkotó szívek, de él a Mű, s kápráztat a tökélye. Barlangi rajzok ... megfeszül az ijj, repül a nyíl vad őseink kezéből... s mily különös, művészi munka hív árnulni az időtlen messzeségből. Kitől tanultak ... volt-e mesterük? és hányán jöttek s jönnek még utánunk, ha földerítik ősi rejtekük... Az alkotóknak számtalan a számuk. Csak ásnak, ásnak tudós emberek, . a föld szívéig ér a szomjúságuk. Mi volt? S ha korunk múlttá dermedett. Mi jön? Mily korszak születik utánunk?! S mi marad meg belőlünk? — kérdezem, ha új évezred léptei dübögnek? Mily új csodákat szül az értelem, , s lesznek-e akkor költemények... könnyek?! A múltba nézek, s a jövőt álmodom, mert mérhetetlen lelkem szomjúsága... és éjszaka az eget bámulom: Mily végtelen a csillagok világa! DEMÉNY OTTÓ: Ott kezdődött Szürke kő. barna drót, poros fák, élettelen élet, rideg fény. Ott kezdődött a város valahol a (kanyargó vaspályák mentén. Ahol bádog tetők suhogtak! a kerítés nélküli telken, és korom hullt rájuk az égből, amit a szél és eső elkent. Majd egyre beljebb, ahol máló vakolaté vén házak álltak. Ablakaikon repedt függöny, homlokukra írva — alázat Nem törli le róluk azt többé az Idő — s bennem él örökön. Itt kellett élnem, s egy maréknyi igaz örömért könyörögnöm. s kivágnom magam a fényre’ lm, az utódok szerencséje; majd mosolyognak szavainkon: ki érti, aki át nem élte? Szép Emi, a pesti élet krónikása, 1913-ban végignézte a főváros munkásainak május elsejei felvonulását. Élményének hatására írta az alábbi karcolatot. & gy emlékszem, egyszer már próbáltam írni a munkások májusi menetéről... megint írni szeretnék, mert megint láttam. Soha nem fogom tudni kifejezni, amit emberi szívemben érzek, mégis, muszáj lehajtani a fejemet és gyámoltalanul mozgó ajkaimmal dadogni, mint a Szahara vándorának, aki leborul a közeledő éj, a számum és a végtelenség előtt. Minden esztendőben oda állok a járda szélére és végignézem a szocialisták májusi felvonulását zászlóik, tábláik és dalaik alatt. Mennek nyolcas sorokban, rendben, csoportokban és | oszlopokban, százan, ezren, tíz- <ezren, énekelnek, fel-feVdálttinak, a kávéházak előtt felágaskodnak a vendégek, az ablakokból, erkélyekről családtagok néznek lefelé, a villamosok lassan, gyáván mennek, míg a menet az úttesten folyik. A zászlók hímzett betűi fénylenek a májusi napon, a zászlót egy munkás viszi, a a zászlóról lecsüngő két hosszú szalagot egy-egy fehér ruhás kis leány tartja lcétfelől. Múlnak a sorok, csoportok, minden csoport valami más dalt énekel, s messziről és még messzibbről fúvózenekaraik fájdalmas hangjai hallatszanak. Mintha búcsúsok leimének és végtelen fáradtan és végtelen reménnyel a boldogság és az igazság felé zarándokolnának messzi, messzire, a világ végire. Nézem a táblák felírásait: egymás után jönnek a szabómunkások, akik a ruhámat csinálták, a kalaposmunkások, akik a kalapomat csinálták, a cipészmunkások, akik a cipőmet csinálták, az asztalosmunkások, akik az ágyamat csinálták ... kefekötőmunkások ... malommunkások.. sütőmunkások.., könyvkötőmunkások ... vas- és fémmunkások ... egy idegen felírású tábla jön: Sectione a Románc... textilipari munkások... vegyiipari munkások... délszlávok szervezete... eszperantistamunlcások... nézem a végtelen me* netet és szeretnék minden embert külön megnézni, de úgy múlnak előlem, mint a Duna habjai, ezek a fakó és rosszul öltözött emberek és bennük a munka, a szegénység, a fázás, éhezés, betegség, lemondás, lázadás és gyűlölet. Egy-egy emberrel pár lépést megy a tekintetem, megnézem arcát, kalapját, öltönyét, cipőjét, nyakkendőjét, nyakkendőtűjét, szegfűjét a gombjukában, jelvényét a virág mellett, szivarszipkú- ját. Istenem, mit gondoljak minderről? Egy embernek fel van kötve a karja, a kötésből vatta buggyan ki. Egy fiú sántít. Sántít és énekel: ... szabad lesz a jövő ... Egy kis vörös, púpos ember jön az is énekel... Egy sor leány jön, fehér blúzban, vörös szalag a vállukon, egyiknek a lábán vörös harisnya, énekel... mi dolgozunk, nagy hasznot hajtunk ... Zenekar zúg el, utána egy gyerekhang kiált fel: Éljen a világot-megváltó nemzetközi szociáldemokrácia! Mit tehetek én itt az előttem vonuló menetért életem rövidségével és erőtlenségével? Semmit. Csak megállók és nézem a tűnő sorokat, a zászlókat és táblákat és a felvirágozott bicikliket és a jelvényeket és hallgatom a mámoros kiáltásaikat és elúszó dalaikat és trombitáik távolodó recsegését, addig, míg a türelmetlen könnyek fel nem szaladnak a szemembe, minden május elsején, és be kell surrannom a legközelebbi kapu alá, mert mégsem korrekt dolog az utcán könnyezni.
