Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Alkotó szövetség Vajúdó anyag: AZ EMBER — Senkitől, semmitől nem félek, csak magamtól — mond. ja tagoltan. — Hogy olyat ne csináljak, ami bűn. Itt nyugalmam van. jól érzem magam, megtaláltam a számításom. Mintíha kőbe vésné a szavakat úgy mondta. Emlékeztetőül. vagy figyelmeztetésnek szánta? Mennyi keserű élettapasztalat és bölcs tanulság szülte meg ezeket a világos^ egyértelmű fogalmakat nála, a politikailag ösztönösein is világosan látó munkásembernél, akit a magántulajdon kolomca soha nem béklyózott meg? Egyenes út volt az övé, és már hazaérkezett. Gépkocsi és politika MÁV, Kitérőgyártó ÜV, Gyöngyös. Sreralőcsarnoik. Vaiksi üvegtetővel, amit durván öntött, négyszögletes vasbeton oszlopok tartanak. A sokféle munka zaja fülrepesztő fortisszimó. ba áll össze, kegyetlen csattogással visszhangzik a vas minden ütésre a gépek villany- motorjai csak szúnyogdünnyö- géssé szelídülnek ebben a dübörgésben, innen-onnan hegesztőpisztolyok csillagszórói szikráznak, a daruk magasából valami rendezetlen nyüzsgésnek tűnhet az olajfoltos és rozsdaíoltcs overállt viselő munkások mozgása, kivéve azt a néhányat közülük, akik úgy hajolnak munkájuk fölé, mint. ha valami mohamedán szekta tagjai lennének. Szerelőcsarnok, belülről elképzelhetetlen. megnyúlt méretekre fúvódva. hogy már nyomasztóvá lesz, de csak a ritka vendég számára. A mun. kások itt élik le életük felét, valóban második otthonuk. Itt formálódnak az anyaggal együtt az emberi közösség közegében. De hogyan formálódnak, formálják-e őket a féltés és felelősség szigorával? Ezt kellene nyomon követni. Csak fél szívvel A daraboló fűrész munkáját vigyázza. Markáns arcú, szikár testű, őszülő férfi, ötvenéves, a fél évszázad barázdáival arc- csontjára feszülő bőrén. A szeme olyan, mint valami nagyon fényes fekete pont. Nagy Kovács Ferenc, betanított munkás. tíz éve engedelmeskedik kezének a gép, a vas. Négy hold földön dolgozott azelőtt, ma a felesége tsz-tag. Keresete havi ezernyolcszáz fo rint Hat osztályt végzett. Háromhetes tanfolyamon ismerkedett meg a kezére bízott géppél. Tizennégy tagú brigádot vezet januártól kezdve ők is a szocialista címért küzdenek. — Miért hagyta ott a földet? EGEK, W&. MÁJUS U pTi ^ JénUi \jé «K — Szűkös volt a jövedelem. — Csak a felesége dolgozj! a tsz-ben ? — Nem. Vállaltunk tavai; szőlőt és kukoricát. A szőlőből pedig otelló volt, háromeze forintot, a kukorica után ti zenöt mázsát kaptunk. Műszál után járok ki dolgozni, ha szó rít a munka, szabadságra me gyek. — 'Hogy bírja ezt a tempóit — JÓL Mielőtt bejönnék ai üzembe, kialszom magam. Igaz. jól dolgozik, az előír mennyiséget mindig teljesíti Fegyelmezett, pontos ember De miért hajszolja magát? Szereti a könyvet érdeklődil a világ eseményei iránt, odwaj újságot, gépésztechnikus fiának szakkönyveit is végigsila- bizálta, ha valamit nem értett megkérdezte. — Részt vesz politikai oktatásban? — Nem rendszeresen. A hadifogságban antifasiszta tan- folyamot végeztem. Nem vagyok párttag, mert a család... A feleségem vallásos. Tudja, hogy van ez. — Milyenek a munkatársai? — Az egyik ilyen, a másik olyan. Nekem nincs bajom senkiveL — Meg szokta mondani & véleményét? — Addig megyek, amíg nem segítenek. Ha valaki bátor, és bajban van az mondja meg a véleményét. Nekem még nem volt kellemetlenségem. A válasz eléggé diplomatikus. — Furcsák az emberek, tudja. Most is volt olyan, aki nem kapott nyereségrészesedést és kiabált. De arra nem gondolt, hogy tizenegy nap igazolatlan mulasztása volt *- Gyakori az ilyen? — Van, aki megiszik egy fél liter bort, aztán nem tud megálljt parancsolni, másnap pedig nem jön munkába. Előfordul nálunk. Ennyi egy évtized eredménye. Sokat formálódott, de még csak az út félénél tart Csak magamtól félek Középtermetű férfi Paróczai János, a kék overall sem tudja eátitkolmd szikár termetét. Bajusza mintha paraszti életének egyetlen emléke lenne. Néhány hónapja, hogy a vállalathoz jött, előtte tsz-ben dolgozott Hétéves karától a felszabadulásig falusi kisistenek, nagygazdák cselédje volt Gyomán már V 1949-ben szövetkezetei alakítottak, ő egy szem föld nélkül lépett be, addig nap- számiból élt Négy osztályt vég_ zett semmi mást De a könyvet szereti. Klasszikus írók műveit sorolja, aztán a politikai irodalmat. 1945-ben kérte a felvételét a pártba, később négyhónapos pártiskalán volt Érzékeny a politikára. — Igazságtalanok voltak velem a tsz-ben, azért jöttem ide. Nekem kevesebbet adtak, mint másnak, mert más vidéken szült az anyám. Nem tudtam szót érteni a vezetőkkel, eljöttem ide. Anyagmozgató most, a havi jövedelme 1200—1300 forint, több mint a tsz-ben volt. — Hogy érzi itt magát? — A munkásokat könnyebb megismerni, mint a parasztokat. Itt se mindenki munkás, nem mindenki igazi proletár. Hiányzik az összefogás, a kiállás egymás mellett. Mert néha még szemben találjuk magunkat a vezetőséggel és akkor.. . — Megtalálta-e itt a munkásöntudatot? • — Inkább csak magamról beszélnék. Nem tudtam soha, mi az, hogy lógni. Szégyellem magam, ha csak ide-oda járok, és nem csinálok semmit. Vannak akik csak eltöltik az időt. Van olyan is, aki hiába akar dolgozni, de nincs anyag. Sokféle az ember. Megáll egy pillanatra a beszédben, erősen a szemem köA legfiatalabbak közé tartó, zik Huszár János. Mindössze húszéves, szőke, a bajusza is alig sexken, még. Halkan, lassan beszél. Novembertől dolgozik a gyárban, miután otthagyta a tsz-t, ahol besegítő családtagként a Zetorr.ál volt rakodó. Itt előbb a darunál segített, most a lángvágóiknál se. gédmunkás. A daru lánca ősz. szecsípte a hüvelykujját, köny. nyebb munkára tették. Havonta 1200 forintot kap, százzal többet, mint a szövetkezetben. Nyolc osztályt végzet. A könyveket nem kedveli, a rádióból csak a híreket hallgatja meg, és minden könnyűzenét, mert az mégis máis. A* MHS tagja, valamint önkéntes tűzoltó. A leghőbb vágya, hogy gépkocsivezető-vizsgát tegyen. Szabad idejét otthon, a falujában tölti, eljárnak a művelődési ház klubjába szórakozni, táncolni, megnézik a mozit — A szakszervezetnek tagja? — A szakszervezetnek sem, a pártnak sem. — Nem beszéltek magával? — A szakszervezeti bizalmival nem beszéltem. Van egy barátom, Kádár Laci, vei* utaztunk együtt, ő már kérdezte miért nem lépek be * KISZ-be, meg hogy párttag vagyok-e, ezzel kezdte. — Volt már itt gyűlésen * gyárban? — Egyszer volt vagy három- negyedórás gyűlés, de már nem emlékszem rá. Talán a főnök volt az előaiió. Ott van, látja, a nevét nem tudom. — Mire gondolt a gyűlés alatt? — Mire? Hát arra, amit mondanak. De hogy mit mondtak, arra nem emlékszik. A faggatás gyanút kelt benne, összehúzza a szemöldökét, majdhogynem hümmög. — Az ilyen gyűlés sokat ér — mondja azután —, mert felhívják az ember figyelmét, hogyan áll a gyár. a termelés. Nem hiszem, hogy gúnyolód, ni akart volna. Én sem mosolyogtam. — Mennyi időt tölt munkában naponta? — öt—hat órát kell dolgozni általában naponta. Ez köny- nyebb, mint amilyen a Zetor mellett volt. — Ha megnősül, elvesz olyan lányt feleségül, aki tsz-tag? — Persze! De dolgozni nem engedem. Elég lesz a háztájiban, meg a ház körül, otthon. — Szemináriumot végzett már? — A politikai dolgok nem érdekelnek. ★ A szerelőcsarnok zengett a. munka ritmusától, a gépek dinamóinál? durúzsolásától, szikrázó fények röppentek fel a hegesztőpisztolyok körül. Szorgos munkások hajoltak nagy figyelemmel a munkadarab fölé. Munkások. Mennyi ember, milyen sokféle ember. Talán sikerült egyféle élet- utat bejárnunk, annak tanulságait kikutatnunk. Mert ahogy a vas sem formálódik magától, a legérzékenyebb, vajúdó anyag: az ember is csak a féltés és a szigorúság eszközével alakítható. G. Molnár Ferenc £g§msMG 5 1365. májas U , róla; amikor a százalékok a t csillagok közé rúgtattak, de t szinte a kozmosz „semmijét” szülték; amikor összekevertek ’ a jelszót, s azt hirdették, azért- élünk, hogy dolgozzunk. , Pedig tudtuk és tudjuk: z azért dolgozunk „szépen, aho- T gyan a csillag megy az égen”,- hogy szebben, jobban, gazda■ gabban éljünk. Olyan lett ; most számunkra a munka, . mint festő számára az ecset. Nem az ecset a művészet, nem 1 az ecset a lényeg, de nélküle 5 hiába művészi elképzelés, hiá- ba a színek keverésének nagyszerű érzése — a vászon üres marad. A munka tette emberré az ^ embert, s eljött az idő, amikor 1 a „munka” rabságába került ember alkotássá tette, teszi a munkát. Hogy még sokan, nem is kevesen akadnak olyanok, akik számáfa a munka, saját , munkájuk nem nyújt megelégedettséget? Hogy sokak számára talán még ma is, mosti is robot? Ki tagadná ezt és miért? De eljön az idő, s mind gyorsabban, mind határozottabban haladunk afelé, amikor a technika, a tudás, a társadalom szerkezete, a belső öntudat fejlődése nyomán mindenki óhajtja és akarja a munkát, s mindenki meg is találja azt, amely számára legkedvesebb, amely kielégíti, amelyre tehetsége, kedve és hozzáértése van. A szocialista brigádok már azt a bölcsőt ringatják, amelyben ott szunnyad, az a nem is távoli : kor, amikor a munka édessége : mindenkié lesz és édesnek is . érzi mindenki. Az, ami eddig is történt a munka és az ember alkotó sző- i vétségének megteremtésében, az * is történelem és története egy I J társadalomnak, a benne élő em- j; bereknek: nekünk. Akik meg- 11 tanultuk és tanuljuk a dicséretes munkában a munka dicsére- ' tét Gyurkó Géza < , alatt — s ez egyik legnagyobb > bár legkevesebbet propagált eredményünk — egy országot i tanítottunk meg dolgozni, ■ pontosabban meglátni és meg- ■> érezni a néha még ínszakasztó, a néha még kegyetlenül nehé; , emberi munka mögött is az életformálás gyönyörűségét. Azelőtt az emberek szerettek volna dolgozni — hogy élje- ; nek, hogy megéljenek. Nem a munka szépségét, azon belül az ‘ emberi töprengés és újra buk- j kanás megkapó varázsát keresték summások, bányászok, kőművesek, még -jószerint az értelmiségiek zöme sem, hanem a munka lehetőségét. Ha felidéztetjük egercsehi bányászokkal, kömlői, tiszanánai, vagy kiskörei volt summásokkal, kubikusokkal a múlt emlékeit, soha nem esik arról szó, hogy milyen gazdag szénmezőt és hogyan műveltek le, hogyan termett valamelyik essztendő- ben és valamelyik uraság földjén kitűnő búza, és hogy abban benn volt a mezőgazda- sági tudás csínja-bínja ... Kit érdekelt ez akkor és ki emlékezne most ilyenre visz- sza? Élni kellett. És dolgozni kellett, de legtöbbször csak dolgozni kellett — volna... Tiszanánán mondta az egyik öreg szövetkezeti tag, még a nyár rekkenő hőségében, az eget kémlelve és a búzáért aggódva: „Nem is tudom miből és hogyan éltünk meg... Az állat abba belepusztult volna, kérem..— és repdeső szívvel vett észre egy tenyérnyi felhőt, amelyből eső lehet;Mert megadtunk mindent a földnek, csak az esőt, azt nem tudjuk még..; De majd egyseer azt is. Biztos” — ugrott át a múltról a jelenre és tovább figyelte, sötétedik-e az ég alja... Volt Idő, e húsz étv alatt te, amikor a munka pátosza meg- fanyarodott az ember izmaiban, volt idő, amikor kellett lelkesedni a munkáért és beszélni is sokat, nagyon sokat A mozielőadás szünetében ", agy a színház előcsarnokában 'presszóban baráti csevegés kö '.epette óhatatlan, hogy előbb Ügy utóbb ne essék szó: i inkáról. A munkáról, amely- lehet beszélni lelkesedve . veket, álmokat ringatva gelégedetten; a munkáról nelyet lehet szidni, okolni ' íely miatt lehet panaszkodni a munkáról, amelyről azon- an nem lehet nem beszélni, fi ni életünket át- meg átszöv: ■ i munka, s ha kell is rendelei i munkakerülők eilen, ha > lkadnak még nem is keveser ■ notórius, léha ritterek, akik szá mára már e szó — munka — ii lyan, mint ördögnek a töm- ■nfüst, mégis úgy hozzátar- \ik életünkhöz, a milliók éle- .ez, mint a levegő, a víz — kenyér. ermészetes kell dolgozni, kell art a munkáért fizetnek, s az >ber pénzből él... Ha müli- . mos lennék, bizony nem dolgoznék — mondta az egyik riportalany egy körkérdés során: mit tenne, ha egy milliót nyerne? Aztán egy pillanatig tűnőd .ni látszott és csak ennyit fűzött a megjegyzéshez: habár...?!” S e körkérdés során megkérdezett, a társadalom legkülönbözőbb rétegeit képviselőik, ^riportalanyok’’ között mindössze egyetlenegy ember akadt, aki őszintén is gondolta, hogy nem dolgozna többé. Minden bizonnyal nem egyedül van azok között, akiket a megélhetés kényszere, a társadalom determináló ereje szorít rá a rendszeres munkára, sokkal 'nkább, mintsem valami belső, jmberi kényszer, a cselekedni* az alkotni, a tenni akarás, a változtatni tudás örök emberi Kényszere. Mégis a többség, a nilliók, szó szerint sem tudnának meglenni munka nélkül, az alkotó közösség, a gyár, a xűhely, a hivatal légköre, szű- íbb pátriája nélkül. Ha még igazán jól nem is, de az elmúlt húsz esztendő
