Heves Megyei Népújság, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-05 / 104. szám
tEPfRi» Csak a szépre emlékezem? A televízió nyilvános játéka ez alkalommal a kérdőjeles szépre emlékezés harmadik fordulóját bonyolította le szombat este: a felszabadulás húsz esztendejét táncban-dal- ban-játékban igyekezett feleleveníteni. Azért mondjuk feleleveníteni, mert az első két részhez képest ötletben, frisseségben, témában és megoldásban itt kaptunk a legkevesebbet. Lehetséges, hogy a visszaemlékezés bátorsága és élessége az elmúló idővel fordított arányban nő, s ezért sikerült az időben tőlünk távolabbi, lezár- tabb korokat kedveskedve is, szatirikusán is visszahozni az emlékezetnek egy-egy órácskára. Ezúttal annyi minden jobban sikerülhetett volna! A két játékvezető: Mednyászky Ági, a kitűnő színésznő és Bo- gáti Péter, az író, még segítőtársat is kapott egy pestiesen elképzelt Mars-lakó, Alfonzó személyében, akinek nemcsak az az ötlete lehetett volna, (ha már megírják a figurát), hogy az Atya-Üristenre hivatkozva leveszi és felrakja absztraktan elképzelt Mars-kalapját, hanem rákérdezhetett volna — a kérdésekért született meg ez a földi létre és pódiumra alkalmatlan lény — sok mindenre, ami itt nálunk, az utolsó húsz esztendő alatt emlékezésre érdemes. S akkor érezzük igazán elszalasztott alkalomnak ezt a harmadik részt, ha hozzászámítjuk a lehetőségekhez a játékban részt vevő „civileket”, akik ez alatt a húsz esztendő alatt lettek korban és társadalmi helyzetük után ítélve is valakikké. Tudjuk, hogy a korabeli, gyakran hónapokig viruló slágerek felélesztése mindig örömet jelent a hallgatóságnak. A tánc gyönyörködteti a szemet, zenéje elandalít, mert emlékezésre késztet, a szép pillanatok fényét sugározza ránk újból. Jellemző az is, ahogyan egykor, az inflációs időben egy „teltkarcsú nagysád” fogadta lovagját és a lovag hagyta magát meggyőzni a szerelem ilyen válfajának értékéről. Horváth Tivadar magánszáma finom humorral szolgált, Kabos Lászlóé vaskosabban — mint általában —, Bodrogi Gyula slágerfüzete sem volt unalmas. Kibédy Ervin rigmusai mustrául szolgáltak a pesti humor kedvelőinek. Vámosi János, Zárai Márta megtették a magukét, a szólótáncosok, Balogh Edina és Korda János fűszerezték az itt-ott sikerült táncösszeállítást, bár egy ilyen műsornál a nagyobb tánckar nagyobb hatást tud elérni, ha jól gazdálkodnak a látványossággal. Rátonyi Róbert a barátfülével barátkozott, Márkus László nagy sportember-ismerettel játszotta meg azt a magyar amatőr futballistát, akiből már soha nem lesz profi. De szegényesnek találtuk a műsort színház, mozi, építkezés és — furcsán hangzik — még politizálás dolgában is. Pedig a mi magyar és pesti találékonyságunk szatíra ügyben közismert. Nem volt ez alatt a húsz esztendő alatt egyetlen olyan színházi előadás, vagy alakítás sem, amelyre érdemes lenne emlékezni? Vagy a mozi? Nem volt érdemes bevinni egy pillanatra sem a nézőt az elmúlt húsz év mozijába, megnézni a sematikusokat, vagy a művészeket, akik a kort néha kitöltötték, vagy ritkábban, de betöltötték hivatásukat. Nem lehetett volna híradóból vagy rövidfilmből kérdés-összeállítást „összehozni” egy-egy valóban sikeres és valóban nagy Építkezésünkről, eredményünkről? Rádai Imre és Gobbi Hilda kispolgárian kedvesek a prémium-jelenetben, de nem akadt más téma már — ez is kellett! — bemutatni a húsz év mozgó, vibráló és néha viharosan változó embereit, társadalmát? Szatirikusán, hiszen a tükör görbéje kedvesen és figyelmeztetően tud ránk kacsintani, ha azt avatott kezek irányítják. Kell a divat is, tánc is — de ha az évjáratokat divatban a ruhában azzal a vétkezéssel érzékeltetjük, amelynek a végén 1965-ben a táncoslány csillogó bikinire „öltözik”, nem hisszük, hogy az összeállítás csattanóján kívül más megmarad bennünk. Egy ilyen nagy igényt támasztó műsornál mindig arra gondoljunk, mit hagyunk ki: a leltár sokszor segíti a művészi munka igazságát is. Ebben az emlékezési „Ki mit tud?”- ban széket kapott néhány magánszám a nagyobb értékű emlékezés helyett. (farkas) Emberi példaképem József Attila Ötperces interjú Nyerges Andrással Felavatták Kolacskovszky Lajos síremlékét Az egri Hatvani temetőben bensőséges keretek között avatták fel Kolacskovszky Lajosnak, a nagy természetbarátnak, a Tanácsköztársaság kommunista alispánjának síremlékét, ame* lyet az egri természetbarátok társadalmi munkával készítettek. A márványtáblán a következő olvasható: Emlékezzünk a szocializmus magyar úttörőjére, a természetbarátok nagy nevelőjére. 1891—1954. Eger, 1965. május 1. Az egri természetbarátok. (Lennhardt-foto) Május 13-án kezdődnek as érettségi vizsgák 3. A dicstelen napot, Hitler hatalomra lépését fáklyás felvonulás zárta le. A menetoszlopok végighaladtak a Vilhelm- strassen, a Brandenburgi-kapun, Hitler fanatikus hívei vadul üvöltöztek a birodalmi kancellária épülete előtt és a „Führert” ünnepelték. A monopóliumok embere már nyeregbe jutott, á birodalom élén állt... Mi mindenre nem gondol az ember a légvédelmi óvóhelyen! 12 esztendő — mit is hozott a német népnek? Az utolsó bombázók csak pirkadáskor vonultak vissza. A riadó lefújása után ez a nap is úgy kezdődött a berliniek számára, mint a többi; tele könnyekkel, kínnal és keserűséggel. Egy bizonyos: fáklyás- menet volt, csak elsötétítés és az állandóan fenyegető légitámadások. Az egykori lelkesedésnek már régen nyoma veszett. A berlinieknek elegük Van a monopóliumok érdekében folytatott háborúból. Legtöbbjük még nincs tisztában (azzal, hogy nyomorának kik fez igazi okozói, de a „végső győzelemben” többé már nem hisznek. Ezzel szemben jól tudják, hogy rövidesen bekövetkezik a négyszázadik angol— amerikai légitámadás. Gyűlölik ugyan az angolokat és az amerikaiakat a pusztító bombázásokért, de egyesek már arra is emlékeznek, hogy a fasiszták kezdték a légitámadásokat. London, Coventry, Rotterdam, Varsó — mindez Berlin előtt történt! A LELKESEDÉS „a Führer birodalmáért” kihunyt. Egyesek még a Volga menti csata után is abban az illúzióban ringatták magukat, hogy Hitler megnyerheti a háborút. Még hatott a legenda a „csodafegyverről”. Ma, 1945. január 30-án mindez már a múlté. Mindenki torkig van a háborúval. Persze, óvakodnak hangosan kimondani, mert a fejükbe kerülhet. A hirdetőoszlopok, a vörös betűs plakátok a kivégzésekről, a nácik terrorjáról beszélnek. 1944 első felében 304 596 személyt tartóztattak le Németországban politikai okokból. A Gestaponak sikerült szétzúzni a nagy kiterjedésű Saefkow— Jakob—Bästlein-csoportot; ezer antifasisztát tartóztattak le az ügyben, közülük négyszázat kivégeztek. 1944. szeptember 20. és 1945. február 2. között Kaltenbrun- ner, az úgynevezett Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnöke, 42 rendeletet adott ki a terror fokozására. A terror az egész országban tombolt, de az ellenállást nem sikerült megtörni. Az illegalitásban harcoló kommunisták irányítása alatt álló csoportok tagjai napról napra kockáztatták életüket, hogy az értelmetlen háború, amilyen gyorsan csak lehet, befejeződjék. A föld alatt azonban, a birodalmi kancellária óvóhelyein, további gonosztetteket agyaltak ki, értelmetlenül ezreket hajszoltak a halálba, sok ezer nőt és gyermeket tettek ki a bombahalálnak. Az ő óvóhelyüket, a „hősök bunkerét” nyolc méter vastag betonfödém védte a bombáktól. Akinek oda szabad bejárása volt, nem kellett félnie a riadótól. A fasiszta hatalomátvétel 12. évfordulójának napja is úgy kezdődött, mint minden más nap. Reggeli után Hitler megjelent, hogy fogadja a legközelebbi munkatársainak gratulációját. Miközben az erre kijelölt helyiségbe lepett, induló hangzott fel. A zenekart azonban hanglemez helyettesítette, mert a muzsikusokat már régen a hősi halálba vezényelték. Goebbels a legjobb kívánságait tolmácsolta és a győzelembe vetett bizalmát hangoztatta. Göring biztosította „Füh- rerjét”, hogy a légierő újabb csapásokra kész. Keitel, Bormann, Himmler és Dönitz hasonlókkal lépett Hitler elé. ★ 16 MÉTERREL FELJEBB, a berlini utcákon egészen másfélék voltak a visszaemlékezések. Arra az időre gondoltak, amikor még mindenkinek saját lakása volt, nem kellett félnie, a fiú még nem volt nyomorék, a férj is életben volt. Időközben egész negyedek váltak romhalmazzá. A levegő nehéz volt a szenesedő fa szagától. Kilométereken nem lehetett találni egyetlen ép ablaküveget. A romok között kétségbeesett emberek keresgéltek ennivaló és fűtőanyag után. A gázszolgáltatás már egy hete megszűnt, fa és szén alig akad. Az élelmiszerüzletek előtt óriási tömegek, problémává vált egy darabka kenyér vásárlása. Az utcákon jeges szél süvít. Itt-ott tehergépkocsik tűnnék fel. A romok között heverő hullákat gyűjtik: össze. A város agonizál. DÉLUTÁN FELÉ a járókelők meghökkenve figyelnek. Egy únos-untalan hallott induló foszlányai hallatszanak. Hitler „csodafegyvereinek” egyike vonszolja magát kínosan az utcákon: a berlini Volkssturm első zászlóaljait indították útnak Kelet felé. Betegek, nagyapák, kamaszok. Arcukon azonban nyoma sincs a „végső győzelembe” vetett hitnek, ahogyan azt a Völkischer Beobachter aznapi száma állította, hanem csüggedtség és kétségbeesés. A fegyverzet emberenként egy puskából (öt golyóval), vagy egy páncél- oköliből áll. A Führer akarata szerint nekik kellene Kanyev marsall páncélos seregeit visz- szavetniük. Január 30-án este Hitler rekedt hangján és egy ripacs hanghordozásával intézte szokásos szózatát a „néptársakhoz”. A rádióbeszéd elhangzása után a Berlinben állomásozó náci előkelőségek a Tauenzien- palotába vonultak vissza. Sötét sejtelmeiket az istenek alkonyáról, a legújabb Veit-Harlan filmmel próbálták elaltatni. „Kolberg” volt a tákolmány címe. Egy megszállt városáról szólt, amely minden roham és Vihar ellenére a végén győztes marad. A filmvásznon a fa; siszta forgatókönyv-koncepció a vágyálmoknak megfelelően gombolyította az események fonalát. És a valóságban? Másnap reggel a „hősök bunkerében” tartózkodó előkelőségek győzelembe vetett bizalmát újabb megrázkódtatás érte. Fenyegető hír érkezett a keleti frontról. Azonnal meg kellett volna mutatni a vezérnek. A legszigorúbban tilos volt azonban Hitlert 11 óra előtt felkeltem. 8 óra 45-kor, tekintettel a sürgősségre, Bor- mann megszegte a tilalmat. A „legmagasabb” hálószoba elé vonult és dörömbölni kezdett az ajtón. „Mein Führer! Ellenséges páncélos kötelékék lépték át az Oderát Wriezen közelében,. Berlin felé nyomulnak.” Hitler, miközben ruhájába bújt, elrendelte, hogy Berlint nyilvánítsák „erőddé”. A KONSZERNEK és a monopóliumok vezetőségeiben egyre nagyobb hajlandóság mutatkozott arra, hogy Hitlert végérvényesen „leírják”. Nincs már kilátás rá, hogy megnyeri a háborút azok számára, akik őt hatalomra juttatták. Ök maguk azonban túl akarták élni Hitlert, hatalmukat átmenteni más időkre. A vezető német konszernek képviselői már 1944. augusztus 10-én találkozóra jöttek össze Strasbourgban. (Folytatjuk.) Az idei tanévben a különböző típusú középiskolák nappali, esti és levelező tagozatain mintegy 730 000-ren fejezik be tanulmányaikat. A nappali tagozaton a negyedikesek száma meghaladja a 45 000-ret, az esti és levelező tagozaton pedig a 28 000-ret. A gimnáziumok negyedik évfolyamain május 8-ig tart a tanítás, majd 13-a és 21-e között bonyolítják le az írásbeli érettségi vizsgákat, magyarból, matematikából, továbbá választhatóan kötelező, illetve a szabadon választott tantárgyakból. A szóbeli érettségi vizsgák a gimnáziumokban június 1—25 között lesznek. Hasonló időpontban zajlanak le az írásbeli, illetőleg a szóbeli képesítővizsgák a különféle technikumokban. A szakközépiskolákban az írásbelit a kéthetes tanév végi szakgyakorlat után — május 27. — június 2-a között kezdik meg. A gimnáziumok és a köz- gazdasági technikumok eső* illetve levelező tagozatán az 1., 2. és 3. osztályokban az írásbeli osztályvizsgákat a tanítás befejezését követő 5—10 napon belül tartják meg, a 4. osztályosok írásbeli osztályvizsgáit pedig a tanítás befejezését követő héten. A szóbeli osztályozó vizsgákat a 4. évfolyamokon legkésőbb május 22-ig ** lebonyolítják. A gimnáziumok esti és levező tagozatain az írásbeli érettségi vizsgák ideje június 1., 2.ä 3., a közgazdasági technikumok esti és levelező tagozatain június 1., 2., 3., 4. A szóbeli érettségi, illetőleg képesítővizsgákat az említett iskolatípusok esti és levelező tagozatain június 14. és július 10-e között tartják. (MTI) mindig nem érzem elég harcosnak verseim hangvételét. Első kötetemben életképeket festettem és szerelmes verseket... Ma már inkább a közélet érdekel, s egyre inkább az emberi problémák felé fordulok. Még keményebb hangvétel szükséges. Nemcsak kötete címe, de ő is fanyar egy kicsit. így beszél, így mosolyog. S az érdekes az, hogy ez a fanyarság egyáltalán •nem valami szomorúsággal, letargiával vagy kétségbeeséssel rokon, hanem éppen ellenkezőleg: tele van élettel. Vidám, vagy inkább groteszk fanyarság ez, ami intedlektualitásából fakad. Kötetéiből olvasott fel az irodalombarátok klubjában. Versei hű tükörképét mutatják egyéniségének. — A már ismert költőkön kívül tanúja lehetünk-e újabb harcos fiatal költők születésének? — Felhívom a figyelmet Ladányi Mihály új megjelenő kötetére. Vagy Soós Zoltán... ők már előbbre tartanak a szókimondás keménységében. — Ki a példaképe? — Mi, fiatal költők mindany- nyian merítünk valamit József Attilából. Nekem József Attila emberi példaképem. Nekem ő a szocialista realizmus megtestesítője. De igazi elődeimnek a másodi k világháború ideje alatt fiatalon és ismeretlenül, munka szolgál atban, vágj' l ágerokban meghalt mártír költőket tartom. — Hova sorolja magát irodalmunkban? — A „tűztáncosokhoz”. És erre büszke vagyok. 1958-ban indultam a Tűztánc antológiában. Mi akkor újat jelentettünk, de újat is akartunk. Én ezt a hagyományt tovább szeretném folytatni. — Tervei? — Regényt írok. Most minden időmet az írásra áldozom: fizetés nélküli szabadságot vettem ki. Sokat várok első regénykísérletemtől. Lehet, hogy felfigyelnek rám valamelyik lapnál és végre bejutok egy szerkesztőségbe gyakornoknak — mondja egy kicsit vicces-fanyaruL (berkovits) Második verseskötete most jelent meg a költészet napjára: Fanyar tükör. — Huszonöt éves és mégis fanyarnak látja a világot? — A világ nem mindig fanyar. Illetve nem mindig annak látja az ember. Üjabb kötetem versei a visszásságok, a hiányosságok, a hibák ellen küzdenek. Ügy érzem, bennem éppen most gyúlemlefct fel a minden rossz elleni felháborodás. De még
