Heves Megyei Népújság, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-07 / 82. szám

A komisszár tanítványai A Budapesti Kórus és a Budapesti MÁV Szimfonikusok egri hangversenyéről Hétfőn este. az egri Gárdo­nyi Géza Színházban került sor a Budapesti Kórus és a Budapesti MÁV Szimfoniku­sok hangversenyére, az Orszá. gos Filharmónia rendezésében. A Filharmónia ezúttal való­ban ünnepi óráikat szerzett az egri közönségnek. Kodály Zol­tán Psalmus Hungaricusával és Szabó Ferenc Föltámadott a tenger című oratóriumával. Szabó Ferenc 1955-ben feje­zi be a szokásostól eltérő ta­golású. nyolc tételre bomló művet. Az oratórium Petőfi- versekbe fogódzik, mintegy azoktól vesz ihletet és kér jo­got a szárnyalásra. Szabó Fe­renc élete a meggyőződésért hazájából menni kényszerült sors: 1945-ben tér haza. S amit a XIX. század nagy ma­gyar költőd a reformkor lázas éveiben énekelték a hazáról, a hazaszeretetről, azt Szabó Fe­renc 1955-ben, a lelkileg és ténylegesen is új honfoglalás mély élményének extázisában zenévé írja. Valamennyi tétel­ből kihallatiszák a megszenve­dett hazafiság, a Petőfi adta élmény megett is jelentkező szubjektív emberi sors, s az, ahogyan a kiválasztott szöve­gek forradalmi szdlajsága mo­Valóra vált terreiaik dernebb értelmet nyer Szabó Ferenc zenéjében. Ahogyan Szabó Ferenc zenévé oldja Pe­tőfi kiáltását: S habár felül a gálya. Alul a víznek árja, Azért a víz az úr — az már a nép igazságát hirdető modern sza. badságharcos korunkból. Kodály Zoltán Psalmus Hun- garicusa, magyar zsoltára más sorból ered, más hangvétel, más dimenziók szülötte, de ugyan­az a magyar föld táplálja gyö­kereit, mint Szabó Ferenc ora­tóriumáét Kodály Zoltán Pest—Buda egyesítésének ötvenszten­dős évfordulójára, 1923- ban írja ezt a nagyszabá­sú művét, a XVI. századi kecskeméti prédikátor, Vég Mihály szövegére. A prédiká­tori szív és lelkiismeret há­nyódott Vég Mihályban. a so­kat csalódott hazánkfiában amíg a zsoltáros Dávid példá­ján felbuzdulva önmagának ég övéinek keservét elénekelte. Ebben a versben az őszinte panaszkodás, a bánkódás nem reménytelenül omlik szét, de hittel teli minden szó. S bár Dávid zsoltárának mintázata ez a vers, sodrása és ereje megérinti a mai embert is. ..Mikoron Dávid nagy búsul- - táíban. Baráti miatt volna bá­natban. Panaszkodván nagy haragjában. Ilyen könyörgést kezde ő magában.” És a Psalmus valóban kö­nyörgés. harag, búsulás. pa­naszkodás és bánat nagyszerű ötvözete. Kodály az emberi hang és a kórussá erősödő em­beri kifejezés kitűnő ismerő­Negyven ifjúsági munkacsapat — 400 fiatal A második ötéves terv ideje alatt teljesen átépítették és korszerűsítették malmot. A vezénylőasztalról irányítják a pneumatikus szállító-berendezésekkel egyedi meghajtású gépeket. a hatvani felszerelt, Évek óta eredményesen se­gítik a mezőgazdasági termelő- ! munkát a füzesabonyi járás ! KISZ-fiataljai. A községi és termelőszövetkezeti KISZ- alapszervek évről évre ered­ményesen szervezik meg az if­júsági munkacsapatokat, ame­lyek vállalásokat tesznek az új módszerek elterjesztése, a magasabb terméseredmények elérésére. Megyeszerte híres és jól dolgozó ifjúsági munka­csapatok dolgoznak a dormán- di Béke, a mezőszemerei Dó­zsa, a sarudi Tiszamente ter­melőszövetkezetekben. Nem egy esetben igen értékes he­lyezéseket nyertek el a megyei és országos szinten meghirde­tett termelési versenyekben. A járás KISZ -szervezetei je­lenleg 40 ifjúsági munkacsa­patot szerveztek, amelyből 18 növénytermesztési és kertészeti jelleggel működik, ezenkívül 18 traktoros és négy állatte­nyésztő munkacsapat tett ér­tékes vállalásokat. A 40 ifjú- sági munkacsapatban mintegy 400 fiatal dolgozik, s ezekből is főleg Mezőszemere, Egerfar- ■mos és a Füzesabonyi Állami Gazdaság növénytermesztési munkacsapatai érnek el nagy­szerű sikereket. A fiatal traktorosok körében is népszerűségnek örvend ez a mozgatom, és többek között Poroszló, Kál, Besenyőtelek és Mezőtárkány községek trakto­ristái alakítottak ifjú trakto­ros brigádokat Cs. I. vihettem a sírjára... — Sokat szenvedtél, testvér! Meg­értelek... nekem is volt valakin^ akit nagyon szerettem. S én is elve­szítettem ... De azért élni kell... A fékete szovjet katona bólintott: — Igazad van, Szerjózsa! Minden bajt, bánatot elmos az idő. Élni kell! Zsebébe nyúlt. Egy kopott rézma­sinát és egy bádogdóznit halászott elő a köppenyzsebéből. Jókora darab újságpapírba mahórkát szórt, s meg­sodorta. Rágyújtott. A magyar fáradt arcán halovány mosoly játszott. — Kaphatnék egv cigarettát...? A szőke orosz felugrott. Kirúgta maga alól a széket: — Most már bízom benned, test­vér: Elhiszem, hogy élni akarsz...! A magyar hosszasan tűnődve néz­te az imbolygó dohányfüstöt. — Élni, hogyan? Hiszen halott itt münden... A szőke orosz felállt. Széles vál­lai megfeszültek a rávetett köpeny alatt — Mérnök vagy! Dolgozhatsz! Nemsokára megindul az élet... — Mikor? A szovjet katona ;zmos karjával a levegőbe suhintott. Mosolygott. Ki­villantak erős, egészséges fogai: — Vesznoj! Koda lasztozski pri- Jótájut... A magyar felemelte a fejét Te­nyerével hátrasimította nedves, csap­zott haját. Hosszan bámult ki az őrbódé arasznyi ablakán. Halk, re­kedtes hangon mormolta maga elé az orosz katona szavait: — Tavaszra! Mákorra a fecskék visszatérnek... A három férfi sokáig szótlanul, gondolataiba merülve nézett maga elé. A hosszú, suta csendbe halle, sistergő hang vegyült. A kályha tetején a horpadt csaj­kában elforrt a teavíz. , (Vége.) BAICZER ELEMÉR'­15. Ujjai acélpántként feszültek a szőrös ökölre. Másik kezével kifor­dította a vastag ujjakat. A kocka az asztalra hullt. A lányos képű szemei szikráztak a dühtől. — Gazember! Kicserélted a koc­kát Amivel te dobtál, hamis! Mindegyik oldala hatos. Hord el az irhádat, ha jót. akarsz! A bikanyakú, behemót óriás és a lányos képű, karcsú fiú farkassze­met nézett egymással. Az asztalok mellett csend lett. Mindenki a két vitázót. figyelte. Csak a kis. vékony dongáid fickó nem zavartatta ma­gát. Ügyet 'sem vetett rá, hogy tár­sai gyilkos düh vei méregetik egy­mást. Felhörpintette az erős italt. Az óriáshoz fordult: — Mackó! Tedd el a kést! Nem érdemes egy lotyóért az... A mondatot nem fejezhette be. A kályha mellől a katona felugrott. S ököllel a fickó vigyorgó képébe vágott. Az ütéstől kissé félemelke­dett, aztán szédülten zuhant székes­től a szomszéédos asztal alá. A bi­ka nyakú még fél sem ocsúdott, s már az ő állán is csattant egy ha­talmas ökölcsapás. Más ember ösz- szeesett volna. A behemót óriás azonban csak megrázta a fejét. El- bődült, s vérben forgó szemekkel lökte ki maga alól a széket Az asszony az asztal előtt állt. Kezében tálca, színültig tót poha­rakkal. Egy pillanatig dermedten nézte a katonaruhás férfit. Majd hirtelen felsikoltott. Ledobta az asz­talra a tálcát. S a katona nyakába vetette magát. — István... A szőrös, rettenetes ököl már len­dületben vélt. A kés lesújtott. Az asszony szép, tejszínű nyakából ki­buggyant a vér... A lányos képű összerándult, s mint a párduc, 'rávetette magát *> bikanyakúra. Az asztal felborult székek repültek a falhoz. Az italo­zók gyűrűjében, vadul, földre zu­hanva küzdött egymással a két ember. Az asszony feje az ura vállán nyugodott. A karcsú, könnyű test egyszerre elnehezedett. István szo­rosan magához ölélte. Érezte, hogy valami méleg, ragadós nedvesség áztatja a karját. Emi drága vére folyt végig rajta. Csak most esz­mélt: félesége megsebesült... Lassan, vigyázva az ölébe emelte A szőke fej lehanyatlott. A fehér arc. hamuszürke lett. A nagy szürke szemekre hályog borult. Valaki szé­lcet tolt alá. Leült: Alig jött hang a torkára: — Orvost! — lihegte. Emi szeme kitisztult. A vértelen száj mosolyra húzódott. — Drágám, visszajöttél... hoz­zám ... Az árva fecske az eresz alatt.:: én vattám^, és most... te leszel. De nincs meg a fészek... az élet kegyetlen... na­gyon szeretlek... — Még él! Mehetünk! István felállt, ölében az eszmélet­len asszonnyal az ajtó felé tartott A tömeg némán nyitott utat néki. ★ Az őrkalyibáiban, a kis vaskályha tetején, egy horpadt alumínium csajkában már félig elforrt a teavíz. A két szovjet katona észre sem vet­te. A magyart figyelték, aki lehor- gasztott fejjél meredt maga elé. A fiatal, szőke orosz törte meg a csen­det: — A másük... az ocosz asszony™ bizonyosan vár... — Nem... nem vár... — Nem bízol benne? Hiszen sze­retett. .. újjáépítésben, vezetője lett az új életnek. Megbecsült, tapasz­talt kommunistája volt a város­nak. ö volt a mster a szakmá­ban és az életben is. Gulyás János mátrafüredi. Onnan jár be. Evekig párttitkár volt, most az üzem szakszervezeti titkára. 45 óta kommunista. — Hitem és bizalmam egy pillanatra sem rendült meg eb­ben az életben. Még akkor sem, amikor maszek lettem. Nem húztam ki magam sehonnan. Nem féltem- Ott voltam a pártházban is, amikor szükség volt a fegyverre. Nem is aka­rok és nem is tudnék másként élni. Szeretik. Ért az emberek nyelvén. — Törődni kell a másikkal is. S hogy kinek mi baja, azt leg­jobban itt, a műhelyben lehet megtudni. — Láttam a május 1-i felvo­nulást, a Vörös teret, a Leniri- mauzóleumot, a Kremlt. Ahogy jártam Moszkva utcáin, láttam az embereket, beszéltem velük, nőtt, erősödött bennem az az éi-zés: ha még egyszer elölről kéne kezdeni, örömmel tennék ismét mindent. Érdemes volt... HÜSZ ÉVVEL EZELŐTT kez­dődött A komisszár tanítását nem felejtik el az utódok. Koós József csak mosolyog rajta. Az ő fize­tése mellett valóban mosoly is az egy pengp. Sohasem tévedt el az úton. Irányította meggyőződése, s az öreg mester intő szava. Ahol szükség volt rá, sehol sem hi­ányzott, volt idő, amikor fegy­verre cserélte fel a streible si­mító kanalat. Tanul. A mar­xista egyetem hallgatója. — Beszélhetnénk még az él­téit időről, de majd megtoldja Jancsi. Ö is azt az utat járta, amelyiket én. •k — Valóban. De én egyszer el is tévedtem rajta. — Megbánó- an tekint felém Gulyás János, a másik tanítvány. — Nagy Imre kicsit megszé­dített. Itt hagytam az üzemet. Maszek lettem. Nem 56-ban, előbb. Kár volt, de így történt. Egy pillanatra elfelejtettem az öreg komisszár szavait. De nem tudtam egyedül élni. Visszajöt­tem. CIGARETTÁRA GYŰJT, s né­hány mély szívás után elölről sorolja az eseményeket, — Az öreg Lehoczky? Előre­látott. S tudta: valami újnak, szebbnek kell jönnie. Ezt mond­ta nekünk is. Kipróbált harcos volt. A 19-es Tanácsköztársaság komisszárja. Végigharcolta a kommünt. 45 után a nemzeti bizottság elnöke, részt vett az 1945. ÁPRILIS 15. reggele. A régi Gyöngyös Pesti úti vasöntödéjében két kamasz, nyurga fiúnak veregetik a vállát Kijár az ünneplés, le­telt az inasidö. Segédek, vas­öntő segédek lettek. A két fiú köszönetre, s búcsúzásra nyújt­ja kezét az öreg mesternek, aki az útravaló atyai tanácsok he­lyett maradásra kéri a fiúkat: — Maradjatok, gyerekek. Dolgozzunk együtt. Húsz éve történt. A segédek maradtak, s azóta is együtt vannak, pedig a Pesti úti ön­tödének már csak a helye van meg, és az öreg mester is örökre elment közülük. Na­ponta ott láthatjuk őket a gyöngyösi új öntöde fiatal­jai között, mert az élteit 20 év alatt, ha voltak is bukkanók, megingások, de amit az öreg­től kaptak, azt sohasem felej­tették el, s az mindig odakö- tötlte az öntödéhez, vasíormá- ló társaikhoz. — Ki ne ismerte volna Gyöngyösön a híres Lehoczky Pált. Mindenki. Nehéz lenne most szavakat találni, hogy milyen ember volt — keresgél az emlékekben a fekete ove- rállos, kedvesen mosolygó ta­nítvány: Pethes József. — Bejárta a fél Európát. Amikor hazajött, az Öntödei Részvénytársaság nem tudta kifizetni a munkabérét, így ne­ki adták a Pesti úti öntödét. — 1945-ig feketelistás. Kom­munista. Féltek tőle. Naponta mesélt a világról, az életről. Könyveket mutogatott, ame­lyekben, ahogy ő mondta, egy új világ van belezárva, s amely ide te eljön nemsokára. Amikor eljött a várva várt pillanat, az öregen soha nem látott bol­dogság áradt. Igen, Így volt. De sokat köszönhetek neki ... AZ ALMA NEM ESIK mesz- sze a fájától. A hajdani kis se­gédből ember lett, mester, kommunista. — Szeretem az embereket, az öntödét, s ha sok is a do­log, hiszen 54 óta párttitkár is vagyok, de mégis úgy érzem: én nem öregszem, inkább nap­tól napra fiatalabb leszek. Mert ha van is gond, de azért a nyugodt, megalapozott életünk, minden.,napra tartogat valami kedves meglepetést, és ha az ember szétnéz ebben az ország­ban, nyugodtan mondhatja: ér­demes volt harcolni, s dolgoz ni érte. Végigkalauzol az öntödében. Húsz éve a Pesti úton még csak hárman dolgoztak. Itt már sokan. — Nézze ezt a fiút — mu­tat az egyik szőke hajú fiatal­emberre. Már szakmunkás. Itt tanúit nálunk. Amikor én fel­szabadultam. egy pengőért dolgoztam. Ha mondom neki, Az orvos megérkezett a mentők­kel A behemót test ott feküdt, el­nyúlva a padlón. A lányos képű a falnak dőlve zokogott. Az orvos Emi pulzusát kereste, Gjotu kólteeel látta el a sebet. A magyar arca megrándult. Re­kedt. mély volt a hangja. Alig ér­tették a szavait. — Szonja... hősi halált halt. Lé­giharcban. Azt sem tudom, hol, mesne, Még egy szál világot sem je. Mennyi erőt jelenít' meg panaszkodna: pianói, fekte, lennek ható jajgatásai, milyen bensőséges siratássá emelked­nek. Kodály nagy izzásban ta­lál kifejezést azokra az egye­temes érzésekre, amelyek a zsoltáros Dávidot ezerévék előttről, a XVI. század sanya­rú sorsú prédikátort és a mai embert egybefogják. A Psal­mus egyszerre sirat egyéni és nemzeti tragédiát. De ez a si- ratás nagy-nagy vigasz is. A prédikátor beszél a nép nevé­ben, mert az egyéni sore a nemzetétől ebben a szintézis­ben elválaszthatatlan. Az est karmesteri tisztét Forrai Miklós töltötte be. Ma is robusztus temperamentum, mai. és a szenvedélyeket is számonkérő. nagyvonalú értel­mezéssel építette fel előtt- tünk a műveket. Szabó Ferenc oratóriumánál inkább a zene. kari részek érdekelték, míg a Psalmus esetében a kórus vált keze alatt elementáris hatású­vá. Jólesett a Budapesti Kórust egyszer Egerben, „élő adásban' hallani. Mindkét műben Udvardy Tibor, az Operaház szólistája énekelte a tenorszólót. A két nagy alkotást Lukin László vezette be. zenetörté­neti visszapillantással és a művek lényegre törő jellem­zésével. Az egri közönség — néhány halványabb produkció után — most valóban zenei élményt kapott az Országos Filharmó­niától. (farkas)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents