Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
Szavak, évek: érvek Népszerű és nem is annyira nyelvész, mint inkább agitóci- ós feladat,, elemzéseket végezni, hogy lám, alig egy fél emberöltő alatt, egy társadalmi rend forradalmi változása nyomán milyen forradalmi módon változott, fejlődött nyelvünk, hogyan tűntek el, mint közhasznú szavak, kerültek a szókincs peremére az olyanok, mint földesúr, cseléd, summás, tized vagy éppen főjegyző, s hogyan kerültek be az alapszókincsbe, a mindennapi szóhasználatba az olyanok, mint elvtárs, szocializmus, üdülés, termelés, munkaegység vagy éppen bri-' gád és táppénz. Nem kevésbé hálás feladat azonban az sem, hogyha az elmúlt évek szavait, vagy legalábbis néhány „mindennapi” fogalmat veszünk szemügyre, amelyek nem egy társadalmi változás, hanem egy társadalom fejlődése nyomán váltak közkeletűvé, mindennapivá. Jó részüket ismerte, ae nem használta népünk még egy évtizeddel ezelőtt sem, mert nem volt szüksége rá, mert a szó a fogalom „tárgyi” valósága messze állt a mindennapi élet gyakorlatától. A nyelv, ez a nagyon is élő, rugalmas, állandóan fejlődő valami, kitűnő „dokumentumfilm” életünk Gazdagodásának bemutatásává. Még csak az archívumba sem kell nyúlni érte, csak kimondani és egy pillanatig töprengeni az ismert é3 naponta ezerszer használt szavakon. A nyelv, a szavak használatának gyakorisága, a szavak mozgása a peremtől, az alap félé nagyszerűen illusztrálja hazánk társadalmi, gazdasági, politikai és természetesen kulturális fejlődését is. Bocsánat és megkövetés a statisztikusoknak és a közgazdászoknak, — de a nyelv, a szó talán még jobban illusztrál, mint a legprecízebb számadat, közgazdaság! elemzés: Tizenöt, vagy tizenhat esztendeje Sarudon a helybeli gazdák — biztosan nem emlékeznek már rá, mert ilyesmire nem szívesen emlékezik ma már az ember — kiátkoztá k a gépállomást és legszívesebben darabokra szedték volna a nemrégen érkezett traktorokat. Az addig csak szóból ismert traktor — nemcsak a saruddak véleménye szerint! — tönkreteszi a földet, a kommunisták átkos találmánya a parasztság, az apáktól tanult és bevált, megszokott gazdálkodás ellen. A traktor gúnyos viccek tárgya, az ellenszenv ízének, hangulatának hordozója lett. Hogy ma mit jelent ez a szó? — mondani sem kell. A szövetkezeti gazdák leghűségesebb, a legnehezebb munkától megszabadító és sohasem elég barátja. Ugyanaz a szó — traktor — másfél évtized után mit sem változtatva a betűk sorrendjén, más, bensőséges íze lett a szónak A kombájn útja rövidebb ugyan, de kifejező. A „búzatenger hajójából”, e lírai ízű erőlte- tettségből, az. idegesítő gép- csodából egy évtizednél is kevesebb idő alatt egy nagyszerű, ám megszokott munkagép lett. Nem kis része van abban, hogy a .kaszálni” szavunk talán nem is olyan soká a mezőgazdasággal foglalkozó muzeológusok szakszavává válik, — elnézést a most talán kissé utópisztikusnak tűnő jóslatért. Az OTI-t ismerték a városon, az SZTK-t, a népi demokratikus rend vívmányát is — leginkább ugyanott. Ma már az SZTK — szidjuk bármennyit és bármikor— csak leírva rövidítés, valójában esztéká, ahová úgy járnak be az emberek, mint öregasszonyok a templomba —, talán még unalomból is. A társadalombiztosítás ilyen nagymérvű, szinte az egész népet átfogó kiterjesztése az egyik leggyakrabban használt szavunkká tette falun és városon a hárombetűs rövidítést, s ez a gyakoriság sokkal kevésbé a betegségek, mint inkább a szociális gondoskodás állami, társadalmi gyakoriságát illusztrálja. A kocsi alatt régen stráfko- esdt, kézikocsit, szekeret, esetleg Budapesten villamost értettek az emberek. A kocsi tíz évvel ezelőtt is még lényegében ugyanazt a fogalmat hordozta, csak néhány év múlva használtak helyette autót, hogy most a kocsi Simca, Fiát, Opel, vagy éppen Trabant legyen, hogy a kétlovas. vagy egy emberes kocsiból négyhengeres autó. azazhogy kocsi legyen, — mindennapos, könnyed szóhasználat. Ha nem autót értünk alatta, akkor ma már oda kell bizony elé tenni — lovas. Azelőtt erre nem volt szükség! A szóösszetételből eltűnt egy — a ló; s ennek az egy szónak eltűnése kitűnően példázza és igazolja az életszínvonalban végbement óriási fejlődést. S figyeljük meg, milyen könnyedén és természetesen használunk ilyen szavakat, mint értekezlet1« megbeszélés, hozzászólás, bírálat, javaslat, közgyűlés, — életünk demokratizmusának, e demokratizmus állandó fejlődésének kifejezői ezek, vagyhogy nem is annyira a szavak, mint inkább a használatuk magabiztossága. Útlevél és turista, Nyugat és „Cseszkó”, vagy éppen a „hol jártál”-ra válasz: „a Szúban”, — ha nem is mindenben elégíthetik ki a nyelv őreit, de kitűnően alkalmasak arra, hogy tájékoztatást adhassanak: utazhat-e és hová. hogyan, dolgozó népünk. Az olyan szavak, mint tévé, hűtőszekrény, porszívó, mosógép, ma már annyira hozzátartozik a mindennapi beszédhez. mint a kenyér, a só, a víz. vagy éppen a levegő. Megszoktuk őket. természeteseié, mint az ótépé (!?), olyan organikusan épültek be nyelvünkbe rövid néhány esztendő „lét”- beli változásai nyomán, mintha Etelközből hoztuk volna magunkkal. Bízunk abban, hogy ezek és más szavak is szerves részei lesznek nyelvünknek, természetesen akkor, ha a mindennapi szóhasználatban hasonló magától értetődő természetességgel használjuk majd az ilyen szavakat is: fegyelem, öntudat, takarékosság, minőség, stJb. Mert mintha ezek a szavak és néhány társuk, még mindig nem tartoznának nyelvünk alapszókincséhez! Gyurkó Géza Ä 20. évfordulóra emlékezünk: A plcskitől négyszázezer voltig KI EMLÉKSZIK ma már a picskire? Az idősebbek közül bizonyára sokan. Falun és városban ezzel világítottak most húsz éve, amikor elfogyott a petróleum. Edénybe, vagy doboz a!Jába olajat öntöttünk, egy krumpliszeletbe kis lyukat fúrtunk, abba kanóc kellett és ha meggyújtottuk, sápadt fénnyel pislákolt a mécses. Füstölt és büdös is volt, de az ágyútűz és bombázások után a kis mécses az élet jelét vitte a lakásokba. Nem volt akkor villany. Tankok tördelték ki az oszlopokat. sárba tiporták a vezetékeket és nem volt szene a barcikai erőműnek. Nem közlekedtek a vonatok és a visz- szavonuló németek az Eger- patak hídjait is felrobbantották Felnémet és Bakta fölött még dúlt a harc, de Eger város szovjet katonai parancsnoka hivatta a Villamossági Részvénytársaság szakembereit és sürgette őket. hogy a lehető legrövidebb idő alatt villany égjen a lakásokban és áramot kapjanak az üzemek. írSfpnfvmvmwvm A város szívében útépítés folyik. Légkalapácsok, teherautók, csákányok, dömperek — lázas és gyors munka. A még járható járdaszélem, nem törődve a fület tépő zajjal, a szűk járda zsúfoltságával: emberek... emberek... emberek. Hozzá értő és hozzáértést hencegő megjegyzések, vélemények és bírálatok. Egy vékony, cingár férfi: „Látja! Fogalma sincs, hogy kell tartami azt a légfúró izét...“ ... Egy drabális, idős férfi: „Lennék csak annyi idős, megmutatnám, hogyan kell a csákánnyal bánni ...” Egy harmadik, aki egy órája bámul: ,,Figyeli, uram: Egy óra alatt harmadszor gyújt rá... Háromszor három perc, az annyi mint kilenc ... Óránként kilenc perc... Ebbe pusztul bele ez az ország...” Nyolc ember dolgozik, géppel és gépen, és száz nézi. Hiába, magyar honban nagy becsülete van annak, aki dolgozik: nagyszámú nézősereg drukkol neki! (—<5) Egerben másnap, a Sas úti kapcsolóháznál kezdték a munkát. — Kik voltak az elsők? — ismétli kérdésemet Simon Antal, az ÉMÁSZ egri üzletigazgatója ... — GEML JÓZSEF vezette a csoportot, most osztályvezető itt a vállalatnál, Török István, aki ma technikus, Bata a művezetőnk. Nagy ignác, az elektrikus, H tiszti László, azóta nyugdíjba ment tőlünk és Deli István, a MEGiTSVILL mostani igazgatója, Kome'nczi Lajos, a műszaki vezetőjük. Szűcs Ferenc, aki most a hevesi tsz szerelője ... — Honnan tudom ezt így fejből? Simon Antal szerényen mosolyog, aztán emlékeit idézi. — Húsz éve körzeti szerelő voltam, együtt dolgoztam velük. A leszakadt vezetékeket összeszedtük és biztonságba helyeztük. Pótlás kellett? Sokszor háton cipeltük. És vállra vettük a faoszlopokat. Hol voltak akkor darus kocsik és gépek? Sokáig még hegesztőnk sem volt. Igaz. faoszlopokkal helyettesítettük a vastartókat. Hány hó-rukk és mennyi biztatás hangzott el, amíg egyik községtől a másikig értünk. Minden faluban új erőre kaptunk. Nem a koszttól, mert abban nemigen válogathattunk. Száraz bab, borsó és krumpli. Még jó, ha szalonna akadt rá. Az ennivalót a nemzeti bizottságok gyűjtötték össze. Persze, egyre több kellett. mert nőtt a létszám. A körzetekből jelentkeztek a szerelők, nem sokkal a kezdés után már ötvenen dolgoztunk. — Aztán egy robbanás... szörnyű volt. azt 20 év alatt sem lehet elfelejteni — ráncolja homlokát Simon Antal. — Az emberek két oszlop között a vezetéket húzták. Karjuk nekifeszült a munkának. Kovács Lajos, a füzesabonyi szerelő haladt az élen. Aknára lépett és fél lábát letépte a robbanás ereje. Nem sok idő telt el és újra kaszáját suhintotta a halál, de az utolsó pillanatban valamelyik jó szemű munkás észrevette a kerítés tövébe telepített másik aknát. A KATONÁKHOZ tartoztak, vagy máshonnan küldtek a két civil ruhás fiatal férfit?. Aztán máig is találgatják, akik aznap este a szálláson szavukat hallgatták. A munkáról, az életről és a munkásosztály feladatairól beszéltek. A villany- szerelők többsége akkor este hallott először a pártról. És másnap reggel azok is munkára jelentkeztek, akik a robbanások miatt hazafelé készülődtek. A 96 kilométeres szakaszt Barcikáig újjáépítették és 1945. május 1-én Egerben kigyúlt a villany. Egy másik csoport az Éger- Heves és a Gyöngyös közötti szakaszon dolgozott, a harmadik a Mátra alján, az eger— recski és a gyöngyösi vonalat vállalta. A hegy túlsó feléhez túlságosan közel volt még a front és a nyomában csak pusztulás maradt. Ezért Verpelét és Domoszló között új nyomon vitték a villamosságot. A fővonalakról csatlakozó vezetéke, két építettek és az utóbbi évek során eljutottak a legtávolabbi községekbe is. Pótoltuk, amit az esztelen háború elpusztított és ma már nincs egjrúlen falu sem megyénkben, de talán nagyobb tanya sem. ahol ne lenne villany. * AZ El .MŰÉT ÉVEKBEN új erőművek épültek az országban és a Béke távvezetéken keresztül a Szovjetunióból kaptunk villamos energiát. A következő években még többre lesz szükségünk. Ezen a héten jelentették be, hogy négyszáz- ezer voltos, 590—600 megawatt teljesítmény átvételére képes szovjet—magyar távvezeték építését kezdik meg, amely megyénkén is áthalad. A pics- kitől a négyszázezer voltig — ez is a 20 év krónikájához tar. tozik. (F. L.) Betonút Egerbalifa és Sirok között A kedvezőtlen. időjárás miatt szünetelt az útépítés Sírok és Egerbakta között, néhány napja azonban ismét megindultak a munkálatok. A korszerű út építéséből mintegy két és fél kilométeres szakasz van hátra, amelyet még a nyárra elkészítenek és akkor fognak hozzá Silókból kiindulva az aszfaltozáshoz. Az új, modem úton még az idén megnyitják a forgalmat Az út építésekor több hidat is szélesíteni kell, így az Egerbakta északi részén épült betonhidat is. A korszerűtlenné vált híd bontását már megkezdték, ugyanakkor szükség- hidat vernek mellette. a jelenlegi forgalom lebonyolítására. Bizonyítvány. Oklevél. Mes- azonos foglalkozásúakat is különbözővé. Ki ezt, ki azt akarja ( IIIfiőh fa úaíósáq terlevél. Diploma. Álmok... És valóság? ... már az óvodában tanulni kell. Mindent. Hogyan ül a rendes gyerek, hogyan eszik, köszön illendően, s a- fali táblákon már a betűk is ott mosolyognak, mint a jövendő tudás alapkői. Első osztály. Kitárul a világmindenség. Karácsonykor már mesét olvas a kislány, a legényke, s ahogy egyre tovább és tovább halad a megismerés útján, álmokat szövöget. Álom a papírnyuszi, amit kivág. Állattenyésztő lesz ... ? Alom a babaruha, amit varr. Varrónő lesz? Alom a kötőtű, amivel injekmég... ahogy annak idején, esti lámpafényben, rácsos kiságyában elképzelte. 1945. OKOVECZ BÉLA pesten volt Ostrom. A fiatalember álmait durva katonaruha rejti. Álmodott-e egyáltalán? Volt ideje a jövőre gondolni a borzalmas jelenben? Volt. Volt, mert az embert az elképzelései különösen fiatal korában nagyon erősen hajtják. Valaki, valami akar lenni. 0 is. No, nem NAGY ember, de lelki szemei előtt a katonapihenőn mindig megjelent a mestere, a gazdag hentes, akinek több pénze volt, mint amennyit egy a mesterség. De az a fiatal, aki oly sok mindenen ment keresztül, nem adta fel saját magával szemben sem a harcot. — Szakmát változtattam, szakács lettem. Ma, azt hiszem elmondhatom már, hogy megvalósult az álom. Ha nem is ugyanaz, de belőle mindaz, ami nagyon szép: boldog vagyok, szép családom, jó munkám van, ismer az egész megye, főztem a Bervában 13 évvel ezelőtt, amikor épült. Háromezer építő- munkás várta mindennap az ebédemet Főztem Egercsehiben a bányászoknak, a vájártanulóknak, voltam szakács Egerben, s most nagyszerűen érzem magam itt, a halak között. Hogy miért? Mert mégiscsak a szakmámban vagyok. Tudja, hányán várnak türelmesen, amíg megtisztítom a halat? Feldarabolom, köziben halételek receptjét írják az egri asz- szonyok a pulton. Nem világraszóló amit teszek, de szeretem. 1955. B. KATALIN ........ —---------... — pirosán, az iz galomtól hevűlten lépett ki az iskola kapuján. Sárospatakon végzett. Nagyszerű érzés volt kezében tartani az oklevelet! Még egy nyár, aztán jön a munka! Egy nagyon szép kis alföldi falu ... Sok-sok mosolygós, vidám gyerek... lehetőleg a Tiszánál legyen a falu! Csónakázás, talán egy kedves fiatalember is akad majd... de ha nem, hát az se baj. Fő a tanítás! ... elmúlt két hónap... Szeptember ~ sanatorium .. Valahol benn, a tüdejében megfészkelt valami akkor, amikor a pincében lehúzták a hat hetet A nyirkos háború tbc-t lopott a viruló fiatal lány testébe. Most otthon dolgozik. Nyuszikat varr kis ruhácskákra, meggyet meg piros epret a halászt blúzokra... bedolgozó. — Álmodtam. Gyerekekről, iskoláról, Tisza-partról, s most annak örülök, hogy élek. Meggyógyultam. Meggyógyítottak. Nincs semmi bajom. Tanítani mégsem megyek. Nem merek. Már mondták, hogy nyugodtan, lehet, szükség is lenne rám, de nem megyek. Nem merek... Ezt az álmot 1945 ölte meg. S mégsem ilyen sötét a helyzet, Igaz, Katalin álma nem valósult meg. Gyerekek zaja, zsivaja helyett sajátjait sem haü- hartja, mert nem ment férjhez. Nem mert... Semmit sem mert a kétesztendei szanatórium után. Hiába látta a tüdejéről készült képet, hogy meggyógyult, hogy makkegészséges lett, ma már a léllke beteg. Huszonnyolc éves. Tíz éve ennek a nagy-nagy tragédiának. De mi lett volna, ha az egészséges külső mögött a kötelező szűrés nem találja meg a bajt? Talán Katalin ma nem is él. De él, s ha nem is boldog, még mindig van reménye arra, hogy valaki megfogja a kezét, hogy valaki magához öleli és megszabadítja a félelemtől, hogy valaki visszavezeti a gyermekek közé, s megmutatja a számára kijelölt helyet az életben. Katáim áJmát megcsalta az éle*. De szíve mélyén még ott csillog a gyermekkori rajongás iskoláért, kertes házért, Tisza- partért és gyermekekért... és még meg is valósulhat! 1965. KÖLES JÓZSEF ban jár iskolába, a Bajzába. A IV/A büszke rá. Érdekes típusú fiú. Elsőben még alig négy egész az átlaga, aztán egyre erősebb benne az elhatározás a továbbtanulásra, úgy hogy ma már kitűnő, és joggal vár saját magától „sikeres” érettségit, ö most álmodik. Most 18 éves, előtte az élet, nagy tervek, nagyszerű elgondolások, példák előtte, amik lelkesítik, s a jelen valósága, ami képes arra, hogy az álmokat megvalósítsa. — Orvos akarok lenni. — vallja — Orvos, ez minden vágyam kicsi korom óta. Édesapám valami egészségügyi tanfolyamot végzett Rengeteg or« vosi könyvet hozott haza. Azokat bújtam. Eleinte titokban, aztán apám adta a kezembe. Látta, hogy nem kíváncsiságból, hanem valamiféle szakmai szeretetből forgatom az ismeretlen szavakkal agyon- tüzdelt írásokat Nagyon készülök a pályámra. A kötelező tárgyalt mellett biológiából, fizikából és latinból teszek érettségit. — Férfias bátorságra vall, mert ha valami nem sikerül, veszélyezteti a rendűséget! — jegyzi meg igazgatója. — Nem hiszem, hogy ne sikerülne, annyira készülök, s ez mind annyira kell az orvosi egyetemhez! De ez a fiú, — mint általában a baj zások, — nem tartozik a nyavalygjó eatelektűellek közé. Alapos, reálist számol aszal is, hogy nem veszik fél első évben. S akkor mi lesz az álommal? — Kicsit később valósul meg. Most még az iskolával együtt vizsgát teszek a Horti Gépállomáson végzett négyéves anyagból: traktor- és kombájnvezető képesítésit kapok. Azzal is lehet mit kezdeni, ha nem vesznek fel, de akkor vagy az elektromos szakmát szerzem meg, vagy kórházba megyek valami olyan munkára, ami azért közel van a leendő pályámhoz. Az idő nem vés?, el, amit az ember megtanul, az csak hasznára lehet! Annyi finom elektromos műszerrel dolgozik az orvos — nem árt, ha ismeri, s talán egyiket másikat meg tudja csinálna. Én így látom. Egy év? Két év? Lehet hogy három, de az én álmomnak meg keli valósulnia! ★ Álmok és valóság... Milyen közel, s mégis milyen távol eső fogalmak. Az álmok a legritkább esetben valósulnak meg úgy, ahogyan azt valaha, gyermek- vagy ifjúkorunkban elképzeltünk. Az álomnak nincs tere, nincs határa, s ha leszáll a földre, akkor kicsit megkopik fényében, megfakul színében, de az embertől függ, hogyan képes egyeztetni a szép álmot és a valóságot úgy, hogy ne csorbítsa annak értékét, s ne is ámítsa magát csalfa fények utáni sóvárgással. Ha van mit megfognia a valóságban, ami boldoggá leheti, ami értelmet és tartalmat adhat életének, s ami végeredményben — emberré teszi, mert akarnia van, s mert ez az akarat a híd az álom és a valóság között. Cs. Adám Cva ciát ad a babának. Orvos ... ? ... mert a felnőttek nem felejtik el ifjú álmaikat, csak... talán közbejön valami... talán nem sikerül minden úgy, ahogyan eltervezték, de az álom egy életen át végigkísér mindenkit. Még áklzor is. ha sikerült. Még akkor is, ha a valóság az álmok kézzelfogható mása lett, még akkor is marad benn valamiféle féltett kincs a gyermekkorból, de az olyan, amit csak gyermek álmodhat, a fiatal szégyellt, s a felnőtt megmosolyogja. De csak mások előtt! , Mart, aki orvost álmodott, s nz lett, vajon nem őrzi-e szive mélyén a vágyat, ahogy elképzelte, hogy belőle is NAGY ember lesz? És aki varrónő lett Nem őrzi-e lelke mélyén azt a ruhafazont, amit soha nem tudott elkészíteni? De őrzi. Minden emberiek van egy ici-pici titka gyenuek- korából, 8 ez a tUcii teszi oa alig pelyhes legeny egyszerre Láthatott. Meglépett — így mondta — az értelmetlen harcból, s egészen Kálig gyalogolt egy cimborával. — Otthon semmi... mindenki elpusztult... lakás sehol, eljöttem a komámmal. De csak hajtott a vágy vissza, a szülővárosomba. Pestien akartam élni. Ott akartam egy szép kis hentesüzletet Ügy elképzeltem magamban, ahogy ott állok a pult mögött... Aztán meg azt is nagyon szerettem, hogy erős vagyok, hogy nem akárki bánhat el velem. Nagyon szerettem a szakmámat Igen ám, de olyan kiábrándító volt minden. Nem a bolt hanem az üresség. Vágómarha? Elhajtották. Hús? Mindenki emlékszik, mi volt. Melasz, meg kukorica. Talán krumpli. Hús...? Az álmok lassan szértf oszlottak. MLár nem tetszett uw)6m
