Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-27 / 73. szám

\ Ki-ki a maga helyén A közvéleményt foglalkoztató témák között az utóbbi időben különösen előtérbe került a kö­telességteljesítés. Van ebben a témában — né­melyek szerint — valami eről­tetett. Nem olyasmiket ismétel­getünk-e sajtóban, rádióban és egyebütt, nem olyasmiről pró­báljuk-e meggyőzni az embere­ket, ami a legegyszerűbb és legtermészetesebb dolog a vilá­gon? — kérdezik sokan, jó szándékú és jóhiszemű embe­rek. Mi a kiindulópontjuk? Az a meggyőződés, hogy az em­bert (tudniillik a lelkiismeretes, nemcsak a maga, társadalmá­ban tudatosan élő embert) egy­szerűen nem kell figyelmeztet­ni a kötelességére. Hogy tehát a kötelességteljesítés, a fegyel­mezett, derekas munka elvég­zése magától értetődik, az élet­nek természetes jelensége. Jó lenne, ha itt tartanánk, de /sajnos, az élet tényei még nem győznek meg arról, hogy a dol­gok maguktól is mennek, hogy társadalmunkban mindenki a legtökéletesebb igyekezettel próbálja megtenni a magáét, a maga helyén. Ez a „mindenki a maga he­lyén” is azok köze a meghatá- roczások közé tartozik, amelye­ket a buzdítás és a meggyőzés „elvi ellenfelei” kissé szósza- oorítónak tartanak. Hiszen — mondják — világos, hogy min­denki a maga helyén dolgozik és csalc ott adhatja azt, amit a társadalom tőle vár. Miért er­re még emlékeztetni is? Mindenekelőtt azért, mert — megint csak az élet tényei ta­núskodnak erről — sokan té­vesztenek utat ebben is. Nem gonosz szándékból, és indítéká­val. Sokkal inkább azért, mert esetleg nem érzik a legfonto­sabbnak azt, amit éppen, mű­velnek; de olyanok is akadnak köztük, akik túl fontosnak tartják posztjukat is, saját ma­gukat is... Mindenki a maga helyén... Egy nagy tervezőintézet igazgatójával beszélgettünk er­ről a kérdésről nemrégiben. Őszintén megmondta: zavarják azok a — gazdasági vezetéssel kapcsolatban időnként megje­lenő — bírálatok, megjegyzések, amelyek a vezető nyakába akarják varrni a legapróléko­sabb, legkevésbé jelentős ten­nivalókat is. Még utasítás is akad olyan, amelyet ha betű szerint betartana — éppen a ve­zetés lényeges, áttekintést, táv­latot nyújtó feladatait nem len­ne képes ellátni. Időben, fizi­kailag sem. Azt is nagyon jól tudja azonban — mondotta —, hogy az ő munkája ugyancsak megnehezedik, ha az ezernél több beosztott közül akár a leg­kisebb beosztásban dolgozó is az átlagosnál több hibát követ el. Más szóval: ha a legkisebb beosztott a maga helyén meg­állja a sarat — „fent” is köny- nyebb a távlatokra, a fejlődés­re, a nagy összefüggésre fi­gyelni. Igaz a dolog; fordítva is ki lehet mutatni a kölcsönösséget, az egymást meghatározást. A „felső szint” hibái, vezetési té­vedései, esetleges kapkodása persze még jobban érezhető „odalent”, a műhelyben, vagy a rajzasztalnál. Mind a két pó­lusnak éreznie kell azonban: nem lehet meg a másik nélkül; s a másik sem lehet meg őnél- küle. Ide tartozik a vezetés „mes­terségének” egy nem lényegte­len részlet-tudománya: az, hogy a vezetőnek tudnia kell, mit követelhet reálisan azoktól, akiket vezet. Van a híressé vált szovjet kalonaregényben, „A volokalamszki országúd­ban egy figyelemre méltó rész­let. Momys Üli zászlóalj pa­rancsnok elküld valahová a laktanyába — apróbb megbíza­tással — egy katonát. A paran­csot Panfilov tábornok jelenlé­tében adja ki, így: „Öt perc múlva itt légy!” Mikor a katona eltávozik, a tábornok higgad­tan, jó szándékkal, de figyel­mezteti Momys Ulit: — Az a katona nem lehet itt öt perc múl­va! — És az órájára mutat. A legény hőse, a zászlóaljparancs­nok elismeri, igenis figyelembe kellett volna vennie egy döntő tényezőt, az időt. Ha azok, akik utasítást adnak, kontaktusban, sőt, jó kapcsolatban vannak beosztottjaikkal (és nemcsak udvarias köszöngető viszony­ban), ha ismerik munkájukat és lehetőségeiket: okos és reá­lis utasításokkal is hozzájárul­hatnak ahhoz, hogy „mindenki a maga helyén” a lehető legtöb­bet és legjobbat adja. Egyébként a vezetőnek — „a maga helyén” — ez egyik leg­fontosabb tennivalója: minden­kitől annyit várni, amennyit tő­le követelni lehet és kell. Részletkérdés? Talán az. De az egészre kihat. Szép szavakat az építőmunkáról könnyebb mondani, mint egy (esetleg nem egészen népszerű) felada­tot minden részletében végre­hajtani. A szocializmus építésé­hez azonban —, ha szereti is a szép szó örömét, a lelkesedés pátoszát — elsősorban tettek kellenek. „Mindenkitől a maga helyén”. B. F. Két hónappal a befejezés előtt Hl 35 millióba kerül a* új létesítmény \i A dolgozók helytállnak GYÖNGYÖS déli részén, a karácsondi út meleltt épül a város legújabb ipari objektu­ma, a hűtőház és csomagoló­üzem. Szinte megilletődve áll az ember ebben a hatalmas vas- és beton-tömkelegben. Masszív, szilárd itt minden: az épületek, az utak, no meg a dolgozók elhatározása, hogy a tervben lerögzített Időpontban mindez átadásra kerüljön. Bartus László művezető kísé­retében nézegetem a meleg ta­vaszi napsütésben lustán el­nyújtózó épületeket. Cipőnk sarka friss betonon koppan, felettünk festők dolgoznak fü- tyü részve. — Ez itt a hűtő- és csomagö­lócsarnak. Az alapterülete 5600 négyzetméter, és 9 millió forint költséggel épült. Amint látja, már alig dolgoznak rajta, mert csupán a festés és az esetleges apró javítás van hátra. — Lenne szíves valamit mondani a belső elrendezésről is. — Található benne egy úgynevezett manigenlációs tér, 200 négyzetméter alapterület­tel, ami a gyümölcsök osztá­lyozására szolgál. Három hű­tőcsamok és jéggyár. Van to­vábbá egy korszerű vagonjel­legű berendezési, amely telje­sen gépi úton látja el jéggel a vagonokat. No és hátra van még a válogatóterem, ahol még nyáron sem lesz melegük a munkásoknak, mert a hőmérsék­let nem megy feljebb C toknál. A beérkező gyümölcs a szállítástól a kirakásig tehát hűtve van. TOVÁBB sétálunk, mert bő­ven akad még látnivaló. Az építkezés északi oldalán vi­szonylag kis épület húzódik meg. Itt már élénkebb a mun­ka, mert az állványok körül még kivillog a téglák csupasz vörössége. — Ez lesz az aszalóíizem, — magyaráz Bartus László. — Decemberben kezdtük meg az építkezést, de május 111-re ezt is átadjuk. Ezzel és egy családi ház építésével bővült az eredeti tervünk. Szívesen magyaráz a műve­zető. Ügy van ő is, mint ami­kor a gondos apa a gyerekéről beszél. A szeme előtt látja fel- serdülwi és örül, amikor önálló férfikorba ér. A napsugarak ismét egy te­kintélyes épület árnyékát nyújt­ják előttünk az udvaron. Erre már emeletet is húztak. TfÄ mL <HZM A hét eleji kétnapos esős, borús idő után megint kisütött a nap és így termelőszövetke­zeteinkben tovább tudják folytatni a tavaszi munkát. Mindenütt, ahol a talaj meg­engedi, tovább folytatják a szántást és különösen a vetést. Tegnap telefonon érdeklődtünk megyénk három közös gazdasá­gánál: hogyan állnak a tavaszi miunkákkal, hol tartanak a sürgető tennivalók elvégsében? Hatezer fej saláta A gyöngyöshalászi Győzelem Termelőszövetkezetből Srumpf László szövetkezeti elnök elmondotta, hogy gazda­ságunkban a vetési munka ja­vában toljak. Tizenhat erőgép és ugyanannyi fogat fáradozik a magvak földbe juttatásával és ez ideig mintegy 110 holdon sikerült a tavaszi árpát elvet­niük. Ma a borsó vetését is megkezdik, ugyanakkor tovább folytatják a szőlő metszését A legutóbbi felmérés szerint 50 holdon végezték már el a met­szést. Kertészetükben tovább folytatódik a februárban meg­kezdett munka. Pikirozzak a palántákat, amelyek szépen nevelkednek. Újságként emlí­tette a gazdaság vezetője, hogy rövidesen, néhány napon belül 6 ezer fej idei friss salátát visznek piacra, a lakosság el­látására. A vetés Nagytályán 15 pár lófogat és 10 erőgép szorgoskodik a vetés elvégzésén. Tegnapig a kétna­pos esős idő ellenére sikerült 25 hold mákot elvetniük, de jelentős területen földbe került a tavaszi árpa is. Szántani a talaj nedvessége miatt még nem tudnak, de mihelyt a föld állapota megengedi, ezt is el­végzik. A szövetkezetben je­lenleg mintegy 70 tsz-tag dol­gozik, egy résziük a vetésnél, a többiek pedig az állattenyész­tésben és a kertészetben. A nagytálvai Viharsarok Terme­lőszövetkezetben az idén jól „rajtoltak” a kertészeti dolgo­zók. kertészetükben virágzik a paradicsomi. Hollandi-ágyban nevelkedik a paprika A tavaszi napsütés lendületet adott Tamabodon is az embe­reknek. A szorgos Tamavölgye Tsz tagjai már most valameny- nyien a határban dolgoznak^ Tegnap és tegnapelőtt a la­kosság fele pocokirtása! töltöt­te a napot, másik része pedig az időszerű feladatok elvégzé­sén fáradozott. Mivel az ősz­szel minden talpalatnyi terü­letet felszántottak, így most a kertészeti és vetési munkákra összpontosíthatják erejüket. Eddig 76 hcM árpát, 24 hold borsót, 60 hold lucernát, 12 hold lencsét, 50 hold mákolt ve­tettek el és hétfőn megkezdik a cukorrépa vetését is. Kertészetükben — amely megyeszerte híres — a paradi­csom- és paprika-palántákat már egyszer átpikározták és egy részét — a hatvani hegyes fajtájút — kiültették a hollan­di ágyakba. — f. i.— A záró termék búcsújának sajátságos, különös hangulatát kerestem a konzervgyárban. Megvallom, csalódtam. .. Per­sze, gondolhattam volna — hiszen csendben’ jött a hír. nem verték dobra —, elmúlt már az az idő, amikor ese­ménynek, ünnepnek számított az Utolsó műszak. Esztendők óta csupán a kampányt emlegetik, szezon­kezdetről és a szezon befeje­zéséről beszélnek Hatvanban, is: mert a munka januártól decemberig tart már! Az emeleti csarnokban is­merős zajt csapnak a gépek, Himfi József délutánosai — 117 ember — egyhangúan szaporázzák a munkát, akár­csak a „nagy befőzés” eddigi napjain. Látszólag minden a régi, a közelítő finálét talán csak az jelzi, hogy a fal mel­lett sorakozó duplikátor üstök egy részét már kikapcsolták a termelésből: víz melegszik bennük — már csak mosogató­ié... — Miért is lenne különösebb ez a szerda? — kérdi, s egy­ben magyarázza az egyik főző­nő, Fillér Károlyné. — Néhá- nyadmagammal ma is kettőre jöttem, hogy előkészüljünk a három órakor kezdődő mű­szakra. S, hogy éppen az -..utolsóra”, igazából csak ak­kor jutott eszünkbe, amikor a váltó művezető. Köles Mihály elköszönt tőlünk... helyeseb­ben, megköszönté a szezon, alatt nyújtott segítségünket... Aztán hozzáláttunk a dolog­nak; a hat-nyolcezer darab Viszontlátásra, Kampányzárás a konzervgyárban ötnegyedes üvegre való za­kuszka elkészítéséhez. Hát, ilyen nap a mai... — Nem az „utolsó műszak”, inkább a kampányzárás volta beszédtéma köztünk jó két hét óta — mondja egy másik kér­dezett, a 'sterilizálóban dolgo­zó Baranyi Lajos. — Azt tud­tuk, hogy valamennyien itt maradunk a gyárban, csupán azon izgulunk még ma is: ki hová kerül, kit milyen fel­adattal bíznak meg a nagy­karbantartás során? Holnapra eldől ez is. Valószínű, hogy a festőkhöz megyek, négy év óta velük voltam mindig a két szezon között... Számadás Pár esztendeje megtoldották, s így nyártól tavaszig tart a konzervgyári termelés — két hónap csak a „szünet”. Tavaly június elején indult a hosszú kampány: málnával, zöldbor­sóval kezdték, s a már hagyo­mányossá vált szovjet export­tal, a zakuszkával fejezik be. Az eltelt időszak munkájá­ról kérdezem a főkönyvelőt, Hantos Józsefet. — A mostoha időjárás, a vártnál gyengébb termés saj­nos beleszólt terveinkbe, fel­tűnően éreztette hatását ered­ményeinken. Termelési köte­lezettségünknek így csak 88 százalékát teljesíthettük, s ön­költségünk is romlott három százalékkal... Jót mondhatok viszont exportunkról, amely a megelőző évhez képest 129,5 százalékra emelkedett! Meg­rendelőink általában elégedet­tek voltak készítményeinkkel, a hollandok kifogásán kívül egyéb komoly reklamációra nem emlékszem. Az elmúlt tíz hónap alatt egyébként 5300 vagon árut dolgoztunk fel, 264 millió forint értékben.., Ami tőlünk tellett, úgy érzem, meg­tettük. Gondot, sok problémát oko­zott az 1964—65-ös év. Külö­nösen decemberiben, meg ja­nuárban: amikor irányvonalok várták a hatvani konzervet Szükség volt akkor minden kézre — meg kellett fogni a dolog végét! Ezek voltak a jobb napok... mert máskor bizony olyanok is akadtak, amelyeken ugyancsak nagy fejtörést okozott az üzemve­zető, Somogyi Istvánnak és kollégáinak, hogy kinek mi­lyen munkát is adjanak?! Gyakran esett az eső, nagy volt a sár — ingadozott a nyersanyag-ellátás, nemegy­szer szinte egyik napról a má­sikra „éltek”, alig győzték a sok átcsoportosítást... Egy­szóval, a tavalyi sem volt egy nyugodt év,.. Készülődés A főzelék-üzemben az utolsó üvegeket töltik, Horton. Tú­rán és Farkasmályban takarít­ják. fertőtlenítik a pinceraktá­rakat, helyet készítenek a — A szociális épülőt 2 mil­lió forint értékben. Ezen is be« fejezzük a festést és készen lesz. Az emeleten helyezik el az Irodákat, míg a földszinten találnak helyet a fürdő, öltöző, a konyha és a mosdó. Az utak és az udvar burko­lási munkálataival is elkészül­tek. Igaz, még hátra van az aszfaltozás, de a hónap végére ezt is befejezik. Problémát csupán a műűt építése okoz pillanatnyilag. Van némi lemaradás is, hiszen át kell vezetni a miskolci műúton, ami nem kis gondot okoz. Je­lenleg minden nélkülözhető embr itt dolgozik, és ahogy Bartus László mondja, nem to­lódik el az átadási határidő. A közeli hónapokban tehát egy korszerű, 35 millió forin­tos költséggel épült jelentős léi tesítménnyel gazdagodik Gyön­gyös. Két okbél is örülünk en­nek. Egyrészt, mert hozzájárul a város ipari jellegű fejlődésé­hez, másrészt új munkaalkal­mat jelent. TÖBB MINT két hónap vá­laszt el ugyan bennünket az átadástól, de előlegképpen már most mondjunk köszönetét az ott dolgozó építőmunkásokmak és műszaki vezetőknek. Lat zik János Tízmillió felsőruházati cikk, ugyanannyi férfi- és fiúing készül ez évben A felszabadulás után gyár­iparrá vált ruházati ipart ér­dekes adatok jellemzik, ez év­ben a Könnyűipari Minisztéri­umhoz tartozó gyárak tízmil­lió felsőruházati cikket, töb­bek között másfél millió ka­bátot, egymillió férfiöltönyt készítenek. A fehérneműek száma meghaladja a 15 milli­ót s ebből 10 millió a férfi- és fiúing. 1938-ban az országban 23 000 szabó kisiparos működött, — döntően, a kisipar elégítette ki a lakosság ilyenirányú keres­letét és konfekció-üzem csu­pán 66 volt, s ezekben is mind­össze 2763-an dolgoztok. Most a szabó kisiparosok száma az akkorinak éppen a fete, 3 nagyipar viszont rövid idő alatt tért hódított. 10 nagyvállalat 31 gyártelepén csaknem 20 000 konfekcióipari dolgozót foglal­koztat. A helyi ipar ruházati ágában 12 000-ren dolgoznak és megközelíti a 20 000-ret a szö­vetkezetekben dolgozó szabók, illetve varrónők száma is. A konfekciógyárakban a ter­melés az utóbbi években nagy ­mértékben emelkedett. A tech­nológiák fejlődésére jellemző, hogy míg 1960-ban egy Neva- ing elkészítése 38,7 percet, egy márkás öltöny varrása 383 per­cet, egy gyapjú felöltő gyártása 339 percet vett igénybe, most ehhez mindössze 30, 280, illet­ve 293 perc szükséges. Közgazdasági kislexikon megmaradt félkészárunak egy pár hónapra — amíg sor kerül felhasználására. Szezont zárnak a hatvani konzervgyárban — s készülnek az új kampányra... Az üzem más helyein — ahol még az ősszel befejezték a feldolgo­zást. leállították a vonalakat — takarítanak, falakat meszel­nek, padozatot javítanak, csem­pét pótolnak, gépeket szerel­nek és festenek. A karbantar­tás jól halad, együtt mind a szükséges anyag, alkatrész, törzsgárdista igyelkezet: határ­időre biztosan elkészülnek me­gint. Tavaly csaknem húszmillió forint értékű üzemibe helyezett beruházással gazdagodott a konzervgyár: hozzáfogtak a napi 60 vagon tartlékkapaci- tást biztosító paradicsomsűrítő berendezés fölszereléséhez — nyárra talán elkészülnek vele — 11 darab emelővillás tar­goncát vásároltak, s nehéz fi­zikai munkát kiküszöbölve, át­tértek a rakodólapos anyag- mozgatásra. Az idén tovább folytatják a műszaki fejlesztést, a terme­lés korábban elkezdett kor­szerűsítését. Nagy tervük a hidrosztatikus automata steri­lizáló berendezés tökéletes el­készítése. munkába - állítása. 1965-ös büszkeségük, a január végétől működő új „doboz­gyár”, amely 120 ezer darabot készít el két műszak alatt — jut belőle más gyárba is. Jel­lemzésül csak egyetlen tömör véleményt: „Ilyen szép dobo­zokba még nem csomagol­tunk .. No, majd meglátjuk a kő­vetkező szezonban ...! Gyóni Gyula Bérgazdálkodás Az állam a nemzeti jövedelem fogyasztási alapjának élt osztása során határozza meg azt az összeget, amelyet műn* köbér formájában osztanak el. Ez az országos munkabéralap, a népgazdasági terv egyik legfontosabb előírása. Központi- lag szabják meg azokat az elveket és módszereket is, amelyek szerint ezt az összeget felosztják a vállalatok, majd az egyes dolgozók között. A cél az, hogy a szocializmus elosztási el­vének megfelelően mindenki a munkája arányában részesül^ jön, a kifizetett összegek ne lépjék túl a bérformában szét­osztható nemzeti jövedelem kereteit és a bérezés ösztönöz­zön a munka termelékenységének növelésére. Ennek a fel* adatnak a megoldása nem is olyan egyszerű. Az 1957-ig al­kalmazott, úgynevezett béralap-ellenőrzési módszernek szá­mos hibája volt, ezért helyette az átlagbér-ellenőrzést vezet­ték be. Mi ennek a lényege? A minisztériumok, ismerve a vállalataik jellegét, a mun­kások szakképzettségének és munkakörülményeinek figye­lembevételével megállapítarMk egy átlagos bérszínvonalat, amit túllépni nem szabad, hiszen ez alkotja a nemzeti jöve­delemből a bér útján szétosztható részt. Ezt az átlagbért szorozzák a dolgozók létszámával, s így megkapják a vállalat béralapját, vagyis azt az összeget, amit a vállalat munkabér címén egy meghatározott időszakban kifizethet. Hogy valósul meg a munkaszerinti elosztás a központi­lag előírt átlagbér mellett? Az átlagbér csak középarányos összeg, az egyes dolgozók bére — a végzett munka alapján — a valóságban több, másoké viszont ennél kevesebb lehet. A végzett munka számbavétele megköveteli a meghatá­rozott idő alatti teljesítmény nyilvántartását, az egyes mun­kafajták megfelelő megkülönböztetését, és a dolgozók szak- képzettségének figyelembevételét is. A vállalatok mindeh­hez megfelelő lehetőségeket kapnak. A minisztériumok az átlagbérek színvonalát áltálában minden évben valamelyest emelik és a vállalatok a béralap egy részét tartalékolják az emelkedő teljesítményekért járó magasabb bér kifizetésére. A vállalatok lehetőséget kaptak arra is, hogy a feleslegesnek bizonyuló létszám leépítésével elért béralap-megtakarítás egy részét ugyancsak az átlagbérek emelésére használják fel. Igen fontos közgazdasági követelmény, hogy a termelé­kenység növekedésének mindig meg kell előznie a bérek növekedését, más szóval: a termelékenység növekedésével elért terméktöbblet nem fordítható mind fogyasztásra, mert ez fékezné a népgazdaság fejlődését. A normák állandó, tervszerű hozzáigazítását a javuló műszaki feltételekhez (ami elsősorban a különböző beruházásoknak, új, jobb gépek alkalmazásának stb. az eredménye) nálunk sokfelé elmulaszt­ják. Pedig a normáknak ez a „karbantartása” éppen azt a célt szolgálja, hogy megfelelő ütemben növekedjék a mun­ka termelékenysége és ezt a növekedést az egész népgazdaság fejlesztésének szolgálatába állíthassuk. (B.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents