Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-27 / 73. szám
Imgerkedik a gondolat, hogy Valamiféle határvonalnak tekintsük a Szövetkezet utcát Gyöngyösön. Mintha ennek egyik oldalán még a kulturált étet virágoznék, vagy marad- jifcsk a tavasz körében: a friss életnedvek hatására a kulturált élet rügyei pattannának: az utca másik oldalán pedig az élénk színű új házak és a nyers falu épülettömbök között a barbár vandálság képe nehezednék a szemlélődő lelkére. A déli városrész ma még az ellentétek, a bántó és kellemetlen ellentétek területe. Üt- talan utak, járhatatlan sárten- ger, férméteres kerékvágta árkok, téglahalmok, sóderhegyek és a téglablokk összevisszasága éppen úgy hozzátartozik, mint a kővel szegélyezett séta- utak, parkosított területek, gyermekzsivajtól hangos játszóterek. Évái telnek el, amíg az új házak környezetének rendezésében történik valami. De történik. Csak kivárni nagyon nehéz, a vontatottságot megérteni nagyon nehéz. Gépek mindenütt Az említett határvonal, a Szövetkezet utca nyugati oldalán már egy sor ház áll. Szürke falaikkal körülfogják a házak a szemben lévő üzletsort. Fénycsöves lámpaoszlopok emelkednk ki a gidres-gödrös talajból. Járda sehol. Bántó az ellentét. Óvatosan kell lépkedni, hogy valamennyire is biztonságosan lehessen járni. Bármerre nézünk, mindenütt gépek zúgnak, duruzsolnak, dolgodnak. Egy autódaru erőköd- ve rugaszkodik neki a mér fölöslegessé vált villanyoszlopnak. Arrébb két vasfogú föld- markoló vájja az árkot a csatornák részére. Gyerekek állják körül figyelő szemmel. Az összetúrt terep még ragyáso- sabbá válik a két gép nyoma-! ban. Vontatók dühös dohogása csattan bentebb az épületek között. Részeg billegéssel kalimpál a mély árkok között téglaterhéveil mind. a kettő. Nem meeszire tőlük Iáét ló igyekszik kifelé a már üressé lett kocsival, de neki kell fe- szütniök a hámnak, hogy a gödrök között el tudjanak menne. A kocsis egykedvűen néz maga elé, felső teste meg-meg- nyaklik a bakkan ók során. Két toronydaru horgászt ja le a fejét a nyers falu épület-tömbök között. Békességgel tűnődnek azon, mit Kellene tenniök. Egyelőre a vitát hallgatják ami a gépkezelő, a művezető és a brigádvezető között folyik. Mennyi a költse» ? A három ember nem hídja megérteni egymást. A gépkezelők heti negyvennyolc órája nem stimmel, mert a szabad szombat miatt rá kell húzniok a napi nyolc órára. Hajdú György brigádveztő csak ezután tud-az építkezésről beszélni. Az anyaggal kezdi. A téglablokkok rendszertelenül érkeznek, nem abban a sorrendben, ahogy kellene. A lerakás sem mehet emiatt tervszerűen, később a megfelelő blokk kiválogatása többlet- munkát és ennek következtében többletköltséget emészt fel fölöslegesen. A téglák minőségével sincs megelégedve. Sok megy tönkre közülük már rakodáskor. A termoforkémény elemeivel folytatja: nincs mindig elegendő belőle. Ha az előre gyártott betonelemeket nem kapják meg, a zsaluk közé öntött betonrészék előállítása pereze ugyancsak megemeli a költségeket. Hogyan lehetne takarékoskodni mégis az anyaggal, az idővel ilyen körülmények között? Határozott válasz nem születik. A vontatók kerekei alá gyűrt téglahalmok, a sárba betaposott homok- és sóderkupacok senkinek sem tűnnek fel. Pusztuló értékek ezek, de az építkezés mai formájában nehéz védekezni az ilyen károk ellen. Amíg a nyers szántás, az úttalan föld az egyetlen közlekedési lehetőség, örülnek a gépjárművezetők, ha egyáltalán el tudnak jutni a célig, a rakodás helyéig a latyakká gyúrt ázott földön. Bizony, van itt gond elég. Ha a szakipar... Amikor a munka minőségéről, az építkezés határidejéről kezdünk beszélni, Hajdú György a szakipart említi. Az építőipali munka ellen az átadáskor még soha nem volt kifogás. A brigád készségesen adna garancia-levelet is, de ez formai dolog lenne csupán, mert a szakiparért nem tud felelősséget vállalni. A csempe, a parketta, a cserépkályha minősége nem rájuk tartozik. Mindjárt hozzáteszi, hogy a jövőben nem lesz baj a parkettával, mert új, jobb eljárást dolgoztak ki, ahogy tudja. Most már megmarad a parketta a padlón. Miért nem fognak össze a szakiparral? Miért nem keresnek módot a jobb együttműkö-! désre? Valahogy úgy, hogy a j brigádon belülre kerülne a j szakipar is. Nem megy, váia-1 szolja Hajdú György. A szak-' ipar az külön terület. Ott két— három ember van egy brigádban, és más irányítás alá tartoznak, persze, a vállalaton belül. Hozzáteszi még, hogy az átadási határidő tartása mindig a szakipartól függ. Rámutat a 16-os épülettömbre, amiről ők már levonultak, szeretnék az átadását egy hónappal lerövidíteni, de ez most már a szakiparon múlik. Az a garancia-levél újból szóba kerül. Mégiscsak más lenne, ha az új lakók ilyen biztosítékot kapnának az építőktől. Valóban, a szakipari munkák minősége miatt panaszkodnak az új lakók mindig. A garancia- levél bizonyára ösztönözné a szakipari munkásokat is a minőség megtartására. Ebbe az irányba kellene tehát előbbre lépni, mint ahogy ez a vállalat tervében is szerepel. Füttyszó a lépcsőháziján Az építkezésen vidám a hangulat. A 11-es blokk földszintjének téglafala már elkészült, most már a téglablokk beemelése következik. A 14-es épület tetőzetén a burkolást csinálják, a 16-osban pedig a szakipari munkások vették birtokukba a terepet. A vizesek és a villany- szerelők dolgoznak itt. Füttyszó és ének visszhangzik a lépcsőházban, válaszként a műanyagfóliától megszabadított ablakokon bekukucskáló napsugárra. A harmadik lépcsőházban ácsok állványoznak. A gömbölyű tárnok elállják az utat. Ki kell cserélni az egyik lépcsősort, mert elrepedt. Hogy mitől? Lehet, már igy emelték be, magyarázza a nyurga fiatalember. Most már zsaluk közé kell kiönteni a lépcsősort, mert kézben beemelni egy új elemet, képtelenség lenne, bizonygatja minden fontoskodás nélkül. Csattog az ácsszekerce, a hosszú szög puhán mélyed a fenyőfába, távolabbról füttyszó feleselget a szekerce-csapS- sokkal, kint egy dühös vontató dohog erőlködve, az üres ablakkereten beeső napsugárban pedig porszemek táncolnak. G. Molnár Ferenc Citromot vásárolni mentem az egyik egri üzletbe. A kereskedő elmondta, hogy addig biztatta az embereket orvos, újság, rádió, míg megfogadták a tanácsot és most mindenki citromot vásárol nátha ellen. — Citrom pedig nincs, elfogyott, hisz 80 kilót kaptam mindössze. Másik üzletbe siettem, de citrom már ott sem. jutott, csupín azt tudtam meg, hogy fél mázsát kaptak a vitamindús déligyümölcsből. A harmadik üzlet egyáltalán nem kapott citromot azon a napon, a negyediknek viszont öt mázsa jutott. Citromot ugyan már itt sem ka-ptam, így legfeljebb egy kérdést vihettem magammal: hogyan, s mi módon osztják el a beérkezett árut, miért kap az egyik üzlet öt mázsát, a másik csupán a tizedrészét? Feleletet keresve visszatértem az első üzletbe, ahol meglepő vála-szt kaptam: — Ezt ne tőlem kérdezze. Ne szólj szám, nem fáj fejem! — ismeri ezt a jó magyar közmondást! — és másra terelte a szót. A másik üzletben: — Nehogy azt gondolja, hogy csak a citrommal van ez így... tudom én az okát is, de nem érdemes szólni... Tudja,, hogy van... akinek isten a barátja?! Hasonló választ kaptam a harmadik üzletben is. Az egyik bolt vezetője egészen kétségbeesett: — Csak engem ne keverjenek bele! Dehogy nyilatkozom. Én szeretnék még boltvezető ma-radni... A boltvezetők nem nyilatkoztak. Hiába volt minden biztatás, nem adtak egyértelmű választ Most már nem is a citrom érdekelt. A hallgatás inkább. Miért nem nyilatkoztak a boltvezetők? Kitől tartanak? Miért félnek megmondani a véleményüket. A négyszemközti beszélgetésekből azt kellett tapasztalni, hogy ezek az emberek jól tudják, mi minden változott itt az országban, a megyében, Egerben is az elmúlt években. Megváltozott, szabad leit a légkör, mindenki megmondhatja a véleményét. Élnek is ezzel a lehetőséggel. Teljes nyíltsággal beszélnek országos ügyekről, politikáról, bírálnak felsőbb gazdasági vezetést csak akkor burkolóznak hallgatásba, ha a helyi problémákról van szó. Pedig szólni kellene — nem suttogva, félmondatokkal —, nyíltan, őszintén. Hogy holnap még a mai „óvatosak” is véleményt mondhassanak. És nem csak országos ügyekben ... Néhány egri üzletben jártam, de nem sikerült megtudnom, ki az isten és ki a bárdija. Sőt, abban sem vagyok biztos, hogy van ilyen isten, aki a, kelleténél jobban támogatja barátját. Lehet, hogy csupán az emberek hiszik ezt a felsőbb kapcsolatot? Ha hallgatnak róla, nehezebben derül ki mi az igazság. Citromból azóta már nagyobb szállítmány érkezett, így az bőven kapható. De vajon mikor nem lesz hiánycikk a bátor, igaz szókimondás? S mikor válik gyakorlattá, hogy elviseljük, elfogadjuk azt. (márkusz) Leglenloscbb: jó út, jó víz, — Egymilliós vízmű — Új, korszerű kereskedelmi és szolgáltató tömb Ami Sármonostorából eltűnt és ami megmaradt Abasárnak „Á középkorban Sámson ostornak nevezték” — mondja a lexikon — Abasárt. Ma már nem illik rá az a név (igaz, hogy nem is nevezik így). Minden évben jelentős összegeket fordítanak a községfejlesztési alapból új utak, és járdáik létesítésére. Ebben az évben is 1300 folyóméter új járdát építenek és a tavaly elkészített 750 folyóméter kavicsos utat az idén portalanít- ják. S talán akkor a kultúr- ház gondonoka sem fog panaszkodni, hogy sok a takarí- tainivaló a nagyteremben, mert behozzák a port és eső után a sarat. A szép, nagy, modern művelődési otthon — amely már messziről szembetűnik, kimagasodva a többi épület közül — környékén még nem mindenhol portalanított út. Az egyik mellékutcán tábla: „Az út elzárva, hídjavítás”. Ebben az évben két vasbeton- híd felépítését tervezik a rozoga fáhidak helyett A közművesítés a vízcsőhálózat kiépítése a múlt évben jelentősen, 720 méter hosszú csőhálózattal gyarapodott, amelyet társadalmi munkában hoztak létre. Felépítettek egy húszköbméteres víztárolót is. Ebben az évben 1400 méter hosszú, új csőhálózat lefektetését tervezőik. A községfejlesztési alapból egymillió forintot biztosítottak az idén felépítendő vízműre, szivattyúházzal együtt. A jó, egészséges víz az alapja és egyik biztosítéka annak, hogy Abasáron — amint a járási tanács egészségügyi osztályán kijelentették — a gyöngyösi járás községei közül a legjobb a helyzet az egészségügy terén. Szép egészségház áll a falu lakóinak rendelkezésére (a községben külön fogász is működik). Az egészségügy egyik régi szépséghibáját akarják eltüntetni, még ebben az évben, azzal, hogy a községfejlesztési alapból jelentős összeget fordítanak az ősszel meginduló gyógyszertár építkezésére. Első benyomásra Abasárnak fejlett üzlethálózata van. (Ha a hálózat szót egyáltalán ebben az értelemben lehet használni^ Modem épületben van az áruház. A Bisztró — ahol egy zongora és dob szolgáltatja esténként a zenét — nem val- lana szégyent még egy város, ban sem. 1965-ben 1 300 000 fo. rint ráfordítással tovább bővítik a kereskedelem és a szolgáltató részlegek hálózatát! A legtöbb tennivaló talán az oktatás feltételeinek javításában van: kevés a tanterem. 1965-ben két tanterem építéséhez fognak hozzá. A sár már eltűnőiéiben, de a régi monostorból még maradt: bár nem a régi rendeltetésre, hanem a híres abasári fehér bor tárolására, pincéknek. (b) BALCZER ELEM E'R Hazafelé vették az irányt. Kutatva pémielte az eget. Már ott jártak a ■eptér közelében, de nem látta a issaatérő bombázókötelék gépeit. Jaj nélkül leszálltaik. Fiileki szó léikül kászálódott ki a géptói. S be- nsnt a szállásira, Ö még jó ideig ült a fák álatt, s kémlelte a felhős jget. Két bombázó márt ott volt. A ovábbi hét „nem tért vissza támaszXHiitiára...” Letörölte arcáról, kezéről a füstöt s az olajat. Bement a szállásra. Hátai feléje Füleld ült az asztalnál. Igyedül. Piros arca hamuszürke volt. Az asztalon még ott hevertek a le- eztott kártyalapok. S négy üres, ko- lyakos pohár. Odahaza ezalatt Emivel váratlan semény történt. Hargittay vezérigazgató behívatta a vállalathoz. S közöl- e vele: a férje derekasan harcol a xonton, illő, hogy az üzem messze- nenöen gondoskodjék egy hős pilóta feleségéről. S beosztotta a vezér- gazgatói titkárságra. Reprezentatív itkámőnék. Jó dolga volt. Nem volt sok mimül ja. Telefont bekapcsolni, bejelenem a látogatókat, s időnként gondoskodnia kellett a fekete, különböző talok és cigaretták, szivarok pótlá- áról. Iratokat aláíratni. Ilyenek. Már jgészan otthonosan berendezkedett a iäelmetec vezér előszobájában, Néni habozás után egyik regöeá s férje fényképét is kitette az íróasztalra. Kicsit félt, hátha szól érte a mindenható főnök. A vezér azonban ügyet sem vetett rá. Egyik nap egy vaskos közlönyt adott át neki. — A pirossál aláhúzott részeket diktálja le Zsuzsának. S ha kész van, kérem, hozza fel hozzám. Hűvösen, hivatalosan beszélt. — Itt van a cím. Egy névjegyet dobott az asztalra. Fejével kimérten biccentett. Elvitori ázott. Emi mosolygott. A vezér gomblyukában egy fehér széki ű virított. Bizonyosam randevúra megy az öreg. Na, az a szegény teremtés is meg lehet áldva, akinek a főnök udvarol... Már meglehetősen késő volt — nyolc felé járt az idő, mikor a munkával végeztek. Zsuzsa szemüvege gúnyosan villogott. Elszánt dühvei verte a gépet. Áradt belőle a gyűlölet. és az irigység. Gondolatait szinte leolvasta a makacsul összepréselt ajkairól. „Kiss hülye, semmit sem tud, s ide pofátlankodik a helyemre Kis bocsánaiflkérő mosollyal rakta táskájába az iratokat, s félóra múlva becsengetett a patinás barokk villa kapuján. Ápolt kert, gömb alakúra nyírt bokrok és művészien, faragott szobrok ejtették ámulatba. Hlfogó- dottam ment fel a márványlépcsőfcön. Iá bériás inas állt a feljárónál. — Erre tessék! Az ajtót maga a vezér nyitotta ki. Dúsam hímzett házikabát volt rajta. Kicsit murisnak tűnt a vastag se- lyemzsinór a derekán, amely az erőrózsafa asztalka körül. A fal mentén pamlagok, drága keleti szőnyegekkel borítva. A nagy velencei csillár szikrázva szórta a fényt. Hargittay barátságosam üdvözölte. — Ó, milyen kedves. Ennyire sietett? Milyen piros az arca. De szabad a kabátját... tessék, üljön le. Maga sem tudta miért, valami különös zavar lepte meg. A vezér most egészen más volt, mint az irodában. — Vezérigazgató úr, kérem, elhoztam az iratokat. A férfi kis, türelmetlen mozdulattal félbeszakította. — Hagyja most azokat, kedves. Nem szeretem még idehaza is a „szigorú vezért” játszani. Nos, hogy tetszik itt nálam... — Csodálatos... — Ugyan! Itt minden ami szép, sen domborodó pocakja fölött a ka3 bátot összefogta. Lopva, az örök nő kívámcsáságával nézett körül a fényűzően berendezett szobában, öblös, nagy fotelok) álltak egy alacsony csupán ügyes iparosok keze munkája. Mesterséges szépség. Amit pénzen meg lehet venni. A maga szépsége azonban valódi, vagy... az is eladó— Emi arca lángvörös lőtt. Zavar# tan lehajtotta a fejét, szólni sem tudott. — Nna! Bocsásson meg ezért a kis, ártatlan tréfáért. Mivel engesztelhetem ki? Konyak, likőr? Szereti a jó török kávét? Feleletet sem várva, egy alacsony, gyöngyházberakásos zsúrasztalkát gurított a pamlaghoz. Italok, sütemények, egy ezüst kávéfőző masina és tojáshéj vékonyságú csészék voltaik az asztalon. Egy ólomkristály tálban orchideák illatoztak. A kávéfőző halkan duruzsolt. Emi döbbenten meredt maga elé. Ebben a háborús világban, amikor a ragacsos kukoricás kenyérért, s egy rántásra való zsírért is sóiba kell állni — ilyen jólét, ilyen pompa... A házigazda udvairas mozdulattal nyújtotta a kávét. Az asszony finom oxreimpái alig észrevehetően remegtek, amint beszívta a kellemes illatot. Kihajtotta az erős kávét, s egy sütemény után nyúlt. — Előbb egy kis konyakot, kedves! Valódi francia áru ... — Vezérigazgató úr kérem, én sohasem iszom... — Na, de most, a férje egészségére! Az asszony habozott, majd hirtelen mozdulattal fenékig ürítette a poharat Nem tudni, az erős italtól-e, vagy férje említése miatt, könnyek gyűltek a szemében. — Ugyan, csacsikám, — lépett a férfi szorosan az asszonyhoz, s gyengéden átkarolta a nő vállát. Ne sírjon! Bármi történjék, én gondját viselem magának... Egész közel hajolt a szép archoz. — Persze, azért magának is okosnak kell lennie... Az asszony hirtelen felugrott. Az egyik konyákkal telt pohár kiömlött a ruhájára. (Folytatjuk.) „Akinek isfen a barátja" Tavasz a falak között
