Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-24 / 70. szám
Brezsnyev moszkvai beszéde fitommeghajtásű amerikai hadihajók indulnak a Csemfes-áceánra Nagy felháborodás as US i dél-vietnami gástámadása miatt Újabb amerikai légitámadás a í DK ellen (Folytatás az l. oldalról.) Leonyid Brezsnyev bevezetőben gratulált Pavel Beija- jevnek és Alekszej Leonovnak az eredményes űrrepüléshez és az „űrsétához"’, majd összehasonlította hős-tettüket Jurij Gagarin első útjával. — A Szovjetunió ereje fegyveres erőinek, hatalma, megbízhatóan védelmezi a szovjet nép és a testvéri országok népeinek békés életét — hangoztatta az SZKP Központi Bizottságának első titkára. — Az űrhajósok szerint a Föld a világűrből nyugodtnak látszik, a valóságban azonban bolygónk nem olyan nyugodt. Hol itt, hol ott lobbannak fel az imperialisták szította veszedelmes tűzfészkek lángjai. A bátor vietnami nép hősiesen küzd az amerikai imperializmus agressziója ellen, miközben az Egyesüli Államok tovább élezi a vietnami helyzetet. Az Egyesült Államok imperialistái által szított vietnami háborús láng azzal fenyeget, hogy átterjed más térségekre is, veszélyezteti az általános békét. A történelem azt tanítja, hogy az agresszió, a népek élén elkövetett gaztettek sohasem merülnek feledésbe _ és sohasem bocsátják meg őket — figyelmeztetett a szónok. Brezsnyev ismét leszögezte, hogy a Szovjetunió jó kapcsolatokat kivan az Egyesült Államokkal. miként minden más országgal is. — Ámde mindenkinek tudomásul kell vennie: a Szovjetunió sohasem fogja eltűrni, hogy merényletet kövessenek el Európában, vagy a világ más részeiben törvényes biztonsági érdekei ellen, vagy barátaink és szövetségeseink biztonsága ellen. Soha senkivel sem fogjuk alku tárgyává tenni ezeket az érdekeket. Brezsnyev hangsúlyozta, mennyire döntő jelentőségű az összes forradalmi és haladó erők összefogása abban n harcban, amely az imperializmus és annak agresszív törekvései ellen folyik. Kijelentette: ennek az összefogásnak az alapja a kommunista világmozgalom egysége, valamennyi szocialista ország szolidaritása. Brezsnyev bejelentette, hogy Pavel Beljajevet és Alekszej Leonovot a Szovjetunió Hőse címmel, valamint a „Szovjetunió űrrepülője” címmel tüntették ki. Moszkvában felállítják a két űrhajós bronz mellszobrát Ma délelőtt a nemzet halottjaként temetik et Gheor- ghe Gheorghíu-Dej-t. a Román Munkáspárt Központi Bizottságának volt első titkárát, az Államtanács elnökét Délelőtt — magyar idő szerint 10 órakor gyász-nagygyűlés zajlik le az Államtanács székháza előtti Köztársaság téren, majd innen a város főútvonalain át kísérik utolsó útjára Gheorghi-Dej-t, a Szabadság parkba, ahol .,A nép és a haza szabadságáért, a szocializmusért vívott harcok hőseinek mauzóleumá”-ban helyezik örök nyugalomra. A temetés időpontjában, délután 13.30 órakor az ország minden vállalatánál és intézményénél három percre felfüggesztik a munkát megszólalnak a gyárak, vonatok, folyami- és tengeri hajók szirénái, megáll a vasúti- és közúti forgalom, leállnak a gyalogosok. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány elhatározta. hogy megörökíti a Beljajev és Leonov űrrepülésére vonatkozó össze dokumentumokat és film-szalagokat. E dokumentumokat különleges tokban elhelyezve, befalazzák > majd a világűr meghódítói tisz- | teleiére Moszkvában emelendői szobor talapzatába. Ugyanide I helyezik az eddigi űrhajósok hőstetteire vonatkozó okmányokat is. A nagygyűlést Nyikolaj Poögornij zárta be, majd a Vörös téren felsorakozott tömegek több mint egyórás, nagyszabású felvonulása következett. A temetési szertatás után, délután — magyar idő szerint — 17 órakor ül össze a Nagy Nemzetgyűlés. A magyar párt- és kormány- küldöttség kedden megérkezett Bukarestbe. A küldöttség fogadására a bukaresti repülőtéren megjelent: Gheorghe Apostol. a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese. Gheorghe Radulescu, a Minisztertanács elnökhelyettese, Dumitru Simulescu, közlekedésügyi- és távközlési miniszter. Gheorghe Dele külügyminiszter-helyettes. Jón Tuto- veanu vezérezredes, a fegyveres erők miniszterének helyettese. valamint Mihail Ro- sianu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete, ott volt a bukaresti magyar nagy- követség több munkatársa is. WASHINGTON (MTI): McNamara amerikai hadügyminiszter bejelentése szerint, a washingtoni kormány négy, atommeghajtású haditengerészeti egységet küld az Atlanti-óceánról a Csendesóceánra. Az Enterprise repülőgép-anyahajó és az irányítható rakétákkal felszerelt Bain- brigde fregatt még az év októberében, és az ugyancsak irányítható rakétákkal felszerelt Long Beach cirkáló és a Truxton fregatt a jövő évben érkezik meg új állomáshelyére. A Pentagon a hivatalos közleményben tagadja, hogy a hajók átirányítása kapcsolatban áll a vietnami fejleményekkel, de megállapítja: „A négy atommeghajtású hadihajó jelenléte a Csendes-óceánon nyilvánvalóan fokozza az Egyesült Államok ütőerejét a válság- körzetekben.” Az Egyesült Államok délvietnami gázháborújáról szóló bejelentés a nyugati szövetség több országában is nagy felháborodást váltott ki. Negyven brit munkáspárti képviselő, javaslatot terjesztett elő az alsóházban. A javaslat sajnálatosnak minősíti gáz-gránátok és napalm-bombák bevetését Dél-Vietnamban és felszólítja a kormányt, hogy határolja el magát ezektől a cselekmények tőL A képviselők a Washingtonban jelenleg tárgyalásokat folytató Stewart brit hadügyminiszterhez intézett táviratukban „iszonyatukat és felháborodásukat” fejezik ki a délvietnami gázháború megkezdése és Taylor saigoni amerikai nagykövetnek „a háború korlátlan kiterjesztéséről” szóló hétfői nyilatkozata miatt. A javaslat aláírói között van többek között Philip Noel-Ba- ker. Nobel-békedíjas, a munkáspárt külügyi csoportjának elnöke. A TASZSZ jelentése szerint, a Vietnami Néphadsereg főparancsnoksága táviratban tiltakozott a nemzetközi ellenőrzés-felügyelő bizottságnál a VDK ellen végrehajtott amerikai légitámadás miatt. Az üzenetben a néphadsereg főparancsnoksága közli, hogy a behatolt amerikai repülőgépek közül a VDK légvédelmi egységei kettőt lelőttek, többet megrongáltak. Dél-vietnami bombavető-re- pülőgépek amerikai vadászok kíséretében kedden ismét terror-támadást hajtottak végre a jelenítették, hogy Bolíviában merényletet követeik el az ország Óén álló katonai junta elnöke, René Barrientos Or- tuno tábornok ellen. A merényletre a középboií- viai Cochabamba városában került sor: motorkerékpárról Vietnami Demokratikus Köz. társaság területe ellen. A dél-vietnami hadsereg főparancsnokságának szóvivője szerint, a támadásban nyolc dél-vietnami és általa meg nem nevezett, számú amerikai gép vett részt. A gépek 15 kilométer mély- ségnyire hatoltak be a VDK területe fölé, és a szóvivő állítása szerint egy radar meg- íisyelőállomást és katonai gépjármű karavánokat lőttek és bombáztak. Az AP hírüpvnökség tudósításában elmond i a, hogy saigoni katonai körök sikertelennek minősítették a hétfői közös amerikai—dél-vietnami légitámadást. A TASZSZ tudósítása szerint, a Vietnami Néphadsereg lésvédelmi alakulatai vasárnap és hétfőn öt amerikai, illetve dél-vietnami repülőgépet semmisítettek meg. géppisztolysorozatot adtak le az elnöki kocsira, Barrientos Ortuno könnyebben megsérült a csípőién és orvosi kezelés alatt áll. A tábornok életét golyóálló mellénye mentette meg: ezt három találat érte, n gépkocsiba pedig tizenkét golyó fúródott. Ma temetik Gkeorgliiu Dej-t Magyar párt- és kormányküldöttség Bukarestben herényid Örlsitio tábornok ellen A tábornok életét golyóálló mellénye mentette meg LA PAZ (UP1, Reuter): A nyugati hírügynökségek 5 Állami Vállalatok, Kisipari és Mezőgazdasági Szövetkezetek figyelem! A Magyar Cukoripar Hatvani Cukorgyára Hatvan, készletéből az alábbi anyagokat a 114j1965. PM—OT együttes utasítás alapján ÁTVÉTELRE FELAJÁNLJA: Hűtő és vágóola} 180 kg Porcelán, szigetelő harang DG 5 59 db Porcelán köpenycsiga, nem szabványos 10 db Alumínium L-idom Al. 99,9 min. 40x40x5000 4 kg Alumínium cső 50/3x5000 14 kg Hatlapú nyerscsavar M 8x80 mm 39 db Hatlapfejű tövigxnenetes nyerscsavar M 20x70 mm 185 db Süllyesztett fejű vasmenetű csavar M 6x30 rom 524 db Süllyesztett fejű vasmenetű csavar M 7/16x20 mm 150 db Süllyesztett fejű vasmenetű csavar M 7/16x30 mm 79 db Süllyesztett fejű vasmenetű csavar M 7/16x40 mm 100 db Süllyesztett fejű vasmenetű csavar M 7/16x50 mm 100 db Hatlapú csavaranya 'A-es vasmenetű 1000 db Hatlapú csavaranya 5/16 vasmenetű 51 db Hatlapú csavaranya 5/8 vasmenetű 149 db Csavaralátét vasból M 14 mm 40 db Csavaralátét vasból M 16 268 db Sasszeg 2x30 mm 90 db Rácsszegecs 6x20 mm 122 db Lemezszegecs 3x8 ram 11197 db Vastartó 103 db Szíjgyártó ár 130 mm 7 db Zománchuzal vörösréz vezetővel normál 0,19 mm 1,50 kg Zománchuzal vörösréz vezetővel normál 0,35 rom 0,42 kg Cerirrtal huzal 0,65 mm 0,71 kg Tekercselő dinamóhuzal (G—G) 3,15 mm 5,— kg Erősáramú alu. műanyaggal szigetelt vezetek 750 V-ra 0,75 mm2 200,— fm Ugyanaz, de 1,5 mm2 2020,60 fm Ugyanaz, de 4,— rom2 700,— fm Ugyanaz, de 61— mm2 8,— fm Ugyanaz, de 25,— rom2 3,— fm Ugyanaz, de 70,— rom2 50,— fm Olaj megszakítóhoz kábelvégelzáró egyes, 25—40. Á 18 db Ugyanaz, de 60—250 A. 18 db Acélpáncső papír-szigeteléssel, karmantyúval 29 rom 0 9 db PVC műanyag szigetelő cső 15 mm 0 40 fm Bergman karmantyú 11,— mm 0 10 db Bergman karmantyú 13,5 mm 0 350 db Bergman karmantyú 16,— mm 0 399 db Bergman karmantyú 23,— mm 0 350 db Bergman karmantyú 29,— mm 0 7 db Bergman karmantyú 36,— mm 0 24 db Bergman bevezető 13,5 mm 0 250 db Bergman bevezető 23,— mm 0 200 db Bergman pipa bevezető 11,— mm 0 20 db Bergman karmantyú porcelán pipával 13,5 rom 0 20 db Bergman karmantyú porcelán pipával 16,— mm 0 20 db Bergman karmantyú porcelán pipával 23,— mm 0 13 db Bergman pipa bevezető 29,— mm 0 1 db Bergman ólmozott elágazó doboz, fedéllel, 100x100 mm 12 db Acélpáncél T-szekrény 13,5 rom 1 db Acélipáncél T-szekrény 21,— mm 5 db Acélpáncél szegletszekrény fedővel 13,5 rom 6 db Acélpáncél szegletszekrény fedővel 16,— mm 6 db A cél páncél szegletszekrény fedővel 21,— rom 9 db Kanthal „A” ellenállás huzal 0,30 rom 0 0,98 kg Dfezvflágftási foglalat mingnom, műanyag talpas (E 14) 9 db Vízhatlan porc. függeszték, gumigyűrű tömítésű, durva- menetű üvegbúrához, háromnyolcados 100 W-os izzóhoz 45 db Vízhatlan porcelénfüggeszték, gumigyűrű tömítésű, durvamenetű üvegbúrához, 3/8”-os 200 W. izzóhoz 80 db Pali foglalat, kapcsoló nélkül, bakelitből, egyenes F. 27—61/b. Erősáramú dugaszoló aljzat, süllyesztett kivitel, kétsarkú bakelit Da 102 ks. T-dugó műanyagból, érintésbiztos BH 62 b. Nagyteljesítményű biztosító aljazat, NKI fogantyús fázisvezeték részére NKI max. 400 A-ig Biztosító olvadó betét VDO 0,5—6 A. Biztosító olvadó betét erősáramú 380 V. 80 Á Biztosító olvadó betét erősáramú 380 V. 100 A. Biztosító olvadó betét erősáramú 380 V. 125 Á Biztosító olvadó betét erősáramú 380 V. 160. A. Biztosító olvadó betét erősáramú 380 V. 200 A Talpkapcsoló, billenő rendszerű, központos felerősítéssel, műanyagházban Alumax 1 csavaros vezetékszorítő 4—16 mm2 vezetékhez Vörösréz kábelsaru, vörösréz vezetékhez 4 mm3 Vörösréz kábelsaru, vörösréz vezetékhez 120 mm2 Vörösréz kábelsaru, vörösréz vezetékhez 150 mm2 Mágneskapcsotó K 917 III. 4. a. Mágneskapcsoló DK III. 60 A Mágneska,pcsoló K 917 ül. 2. at. Világítási kis automata kapcsoló 6 arop. CslUagháramszög kapcsoló III. sarkú, önműködő 500 V. 380 V. behúzó terkerccsel, hőkioldóval asp. cső csatlakozásra MCO 120, 50—100 A. Ugyanaz, de MCO 252, 120—170 A Ugyanaz, de MCO 252. 170—250 A VégálláskapcsoTó főáramkörű R 1053 II. Up. II. sarkú 10 amp. öv. tokozott szekrény, régi típus Olajmegszakítóhoz behúzó mágnes tekercs MO 27-hez 380 V. Ugyanaz, de MO 202-höz 380 V. Bakelit nyomógomb BKV 1. Csőinga csavaros búratartóval 0 80 mm Csőinga csavaros búratartóval 0 100 mm Csőinga csavaros búratartóval 0 120 mm Fénycső előtét 220 V/40 W. Szűkítő közcsavar V-A’-os M 10 kűjső menettel Izzólámpa Edison-fejjel E 27 220 V7200 W Izzólámpa Edison-fejjel E 40 220 V/1000 W Izzólámpa Edison-feji él E 27. 42 VjiO W Ugyanaz, de 42 V/60 W. * Nagyméretű teltefonkontroll izzó, normál kivitel 48 V/0.045 A. Izzólámpa Edison-fejjel E 27 36 V/10 W. Szénkefe 15(25x20)15, mm Szénkefe kábellel 25x38x22 mm Szénkefe kábellel 25(23x23)18 mm Szénkefe 15(20x15)13 mm Szénkefe 42(23x30)30 rom z 45 db z 80 db 4 db 1 db 6 db 1 db 46 db 50 db 5 db 98 db 49 db 35 db 2 db 150 db 5 db 54 db 40 db 8 db 5 db 2 db 25 db 3 db 3 db 2 db 10 db 7 db 34 db 20 db 116 db 12 db ldb 3 db 2 db 10 db 10 db 2 db 57 db 5 db 300 db 2 db 23 db 7 db 50 db 17 db 30 db Szénkefe 42(30x25)23 rom 25 db Szénkefe kábellel 25(20x15)15 rom 11 db Szénkefe tehergépkocsihoz 10x6x21 mm 96 db Szénkefe kábellel 50x20x40 mm 70 db Szénkefe kábellel 30x20x60 mm 30 db Szénkefe kábellel 14x3x9 mm 33 db Gumiékszíj 22x13,5x7000 mm 3 db Gumiékszíj 25x16x2800 mm 27 db Porszűrő álarc 51 db Bakelit elágazó doboz, egy ágii 47 db Futurit tetőtartó bevezető 1 4//,”-os 13 db Wamisch szigetelőcső 8 mm 0 40,— fm Wamisch szigetelőcső 10 mm 0 8,— fm Wamisch szigetelőcső 11 mm 0 10,— fm Wamisch szigetelőcső 12 rom 0 lOy— fm Wamisch szigetelőcső 20 mm 0 8,— fm Vaslakk 94,50 kg Kenderkötél 30 mm 0 1,— kg Száraz pamuttömítés 25x25 rom 4,10 kg Igáskocsd keréktalp, nyers 106 db Széngyűrű régi típusú 83x110x27 rom 10 db Faszén 1786,— kg Papír mintadoboz kerék 0 65 mm, magasság 38 mm 855 db Fali korong forrasztóvéggei lh"-os 2 db Tűzoltó sugárcső 1 db Csapágyfémgyűrű 15x35x11 250 db Csapágyfémgyűrű 17x40x12 300 db Csapágyfémgyűrű 25x52x15 36 db Golyóskoszorú 8x32x42 5 db Kűműves kanál 3 db Falfúró 0 10 mm 1 db Biztonsági öv 8 db Csigafúró fához 5—15 mm-ig 12 db Menetfúró M 0,2 2 db Vízhatlan öltöny permetezéshez 53 db PVC csuklya 78 db Radiátor tömítés 65x40x1,5 mm 130 db Vasaló csapszeg villanyvasalóhoz 16 db Vasaló csatlakozó csapszeg burkolat villanyvasalóhoz 3 db Csuklós acélesapszeges lánc 100 A. jelű 105,80 fm Tűgörgő 3x26,5 rom 10 db Tűgörgő 3x19,5 mm 49 db Tűgörgő 3x15,5 rom 85 db Aoélszeleplap 45 kg Mezei vasúti szorító köröm vastalphoz 22 kg Tengelypersely igáskocsi tengelyhez 23 db Szelepkúp PVC törnítő gyűrűvel —l”-ig 170 db Álló rnosdócsap l”-os 4 db Csaphosszabbító l”-os 12 db Mentőkötél 8 mm 0 10 db Nehéz igáskocsi tengely 8 db Répafejelő kés 1532 db Szénszorító szenes fvlámpához, régi típus , 47 db Répakapa 844 db Répaásó 1010 db Dán egyelő répakapa, hosszú 75 db Arvalin 73 kg