Heves Megyei Népújság, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-21 / 68. szám
A Voszhod—2. leszállása után Tudományos kommentár Nem túloznak azok a szakemberek, akik szerint a Voszhod 2. repülése Gagarin felszállása óta az űrrepülés legjelentősebb eseménye volt, s valóban újabb fejezet kezdete a világűr békés meghódításáért folyó vetélkedésben. Éppen a szovjet űrkutatás kísérletei mutatták be szemléletesen, hogy csakis a lehető leglogikusabban felépített program, az előző eredmények közvetlen hasznosítása és beépítése minden következő kísérletben, a gondos előkészítés útján — csak ezekkel az eszközökkel lehet cmberáldo- zat, oktalan és szükségtelen kockázat nélkül sikereket elérni. Elegendő futólag végigtekinteni a hat Vosztok és a két Voszhod repülésén, s látni az állandóan növekvő feladatokat, amit az űrrepülők sikerrel megoldottak. Gagarin egykörös repülése ma már talán rövidnek tűnik a Vosz- tok későbbi pilótáinak 4—5 napos repüléseihez képest, de ne felejtsük el, hogy Gagarin nélkül ezekre sem kerülhetett volna sor. 8 ugyanígy talán egy űrállomás összeszerelésének több napos vagy több hetes munkájához képest Leonov húszperces űrsétája (ha egyáltalán sétának nevezhetjük) nagyon rövid vállalkozás volt, de mégis ez vetette meg az alapját a jövő nagyszabású akcióinak. Ha igy tekintünk végig az ember részvételével végrehajtott nyolc kísérleten, akkor először Is állapítsuk meg, még hozzá a legcsekélyebb elfogultság nélkül, hogy az amerikai űrkutatás teljesítmény« « téren meg sem közelíti a szovjet eredményeket. Ez jelentős részben tudható be * szovjet rakétatechnika tervszerű fejlesztő tevékenységének, amely a jelek szerint állandó két—három éves előnyt biztosít számára Hiszen a világűrbe f elküldhető teher nagysága függ a rendelkezésre álló hordozórakétától. A szovjet űrrepülési kísérletek nagyjából most valósítják meg mindazt, amit az amerikaiak a kétüléses Gemini és a háromüléses Apolló űrhajóval másfél—három év múlva szeretnének elérni. Itt van az űrhajók kérdése is. A Szovjetunió két típust fejlesztett ki: az együléses Vosztok-típust, hozzá 600 tonna tolóerejű hordozórakétát és a többüléses Voszhod-tí- pust, hozzá 650 tonna tolóerejű hordozórakétát. Ügy látszik, hogy a Voszhod-űrha- jó a kiszállást lehetővé tevő légzsilippel két embert vihet (bár lehet, hogy tételünket a közeljövő kísérletei megcáfolják). Ezzel a két típussal a hatvanas évtized összes fontos űrrepülő feladatait meg lehet oldani. Talán Leonov űrsétájának szenzációs és valóban újszerű jellege miatt nem figyeltek fel kellően a repülés egy másik, alapvetően új mozzanatára: arra a tényre, hogy Belja- jev ezredes kézi kormányzással hozta vissza a Földre az űrhajót. Pedig ez nem csekélyebb dolog: jóval több ez, mint a Mercury fülke visszatérésének kézi kioldása volt. Az ilyen nagy méretű űrhajó nak a rakétás fékezéshez szükséges kezdeti helyzetbe állítása, majd a rakétás fékezés után a légkörön való átvezetés bonyolult, nehéz feladat, amit megfelelő szimulátorokkal, oktató berendezésekkel sokszor el kellett próbálni, mielőtt erre a kockázatos alkalmazásra sor kerülhetett volna. De nyilván azért küldtek most fel a Voszhod 2, űrhajón két tapasztalt pilótát (és kiválóan képzett firpilótát), hogy mind ezt biztonságosan kipróbálhassák — amivel a jövő Voszhodjainak pilótáit Is segítik. Kétségtelen, hogy Leonov kilépése a világűrbe — ez az a döntően új mozzanat, ami az űrhajózás fejlődése szempontjából emlékezetessé teszi a kísérletet. Mert a jövő nagy űrhajóit, űrállomásait nemcsak a mai, de a közeljövőben épülő hordozórakéták Is csak részletenként tudják a magasba emelni, s odafenn, a pályán kell majd őket összeépíteni, hajtóanyaggal feltölteni. S hogy ez nem csupán a képzelet szüleménye, hanem reális terv, azt bizonyítja Leonov alezredes húszperces űrsétája, a bevált „űrmunkaruha”, s azok a lélegzetelállító felvételek, amelyeket a tv képernyőjén mindannyian láthattunk. Nagy Ernő Gratulál az ámuló világ a szovjet űrhajósok sikeréhez Lovell professzor: „4* oroszok másfél éven belül űrállomást létesítenek a Föíd körül99 ESEMÉNYEK — savakban PRÁGA (MTI): Antonin Novotny és Jozef Lenárt táviratban üdvözölte Leonyid Brez&nyevet és Alák- szej Koszigint a Voszhod 2. sikeres útja alkalmából. A Szakszervezeti Világszövetség Prágában székelő titkársága százhúsz millió szervezett dolgozó nevében gratulált Pavel Beljajevnek és Aiekszej Leo- novnak, valamint azoknak a tudósoknak és egyéb dolgozóknak, akik ezt a példátlan repülést lehetővé tették. DJAKARTA: Az indonéz nép forrón üdvözli a Szovjetunió újabb űrsikerét — jelentette ki a TASZSZ tudósítójának Su- bandrio indonéz első miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. Az egyik űrhajós kilépése az űrbe, szinte felülmúl minden képzeletet. WASHINGTON: Hubert Humphrey, az Egyesült Államok alelnöke beszédet mondott az országos űrhajózási kluib díszabédjón. Az áléinak, aki egyben az Amerikai Országos Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal elnöke is, beszédében egyebek között kijelentette: „Csak üdvözölhetjük az oroszok eredményeit... csodálattal tölt el bennünket tudományuk és technikájuk...” Humphrey elismerte, hogy a Szovjetunió továbbra is megelőzi az Egyesült Államokat a felbocsátott űrhajók súlyát illetően éa „kétségkívül vezet annak tanulmányozásában 1«, milyen hatással van a kozmikus közeg az emberi szervezetre.” Humphrey megjegyezte, hogy a Szovjetunió óriási sikerrel hajtja végre űrprogramját majd kifejezte azt a reményét, hogy a világűrt kizárólag békés célokra fogják felhasználni. LONDON: Sir Bernard Lövell, a Jodrell Bank csillagvizsgáló igazgatója nyilatkozatában hangoztatta: meggyőződése, hogy az oroszok másfél éven. belül űrállomást létesítenek a Föld körül. Az angol tudományos akadémián tartott gyűlésen Lövell professzor elmondotta, hogy mindez összhangban áÚ azokkal az információkkal, amelyeket 1963-ban moszkvai tartózkodása idején. kapott a szovjet tudósoktól. Ezt az űrállomást két célra használhatják fel. Felszerelhetnek rá egy távcsövet, amelynek segítségével a Föld légköre okozta mindenféle zavaró körülménytől mentesen megfigyelhetik a Holdat. Ezenkívül az űrplatformot a Hold-repülés céljaira is hasznosíthatják. Bemard Lovell ezután hangoztatta, hogy az orosz űrhajósok mostani fényes sikere meggyőződése szerint mélységes összhangban áll azzal a rendkívül gondosan megtervezett és nagy hozzáértéssel kidolgozott programmal. amellyel a Szovjetunió az űrkutatás terén rendelkezik. E program célja embert juttatni a Holdra — szögezte le Lovell. NEW YORK: Franz Matsch, az ENSZ világűr bizottságának elnöke Fedorenko szovjet ENSZ-fődele- gátus címére küldött levelében gratulált a Szovjetuniónak „a világűr kutatásában elért újabb sikeréhez.” A Biztonsági Tanácsban a napirendi pont megtárgyalása előtt Usher ele- fántcsortparti küldött, a tanács e havi elnöke, a Biztonsági Tanács tagjai nevében gratulált Fedorenkónak a Voszhod 2. sikeres űrrepüléséhez. Adlai Stevenson amerikai ENSZ-fődelegátus is elimerés- sel nyilatkozott a Biztonsági Tanács ülésén a szovjet űrhajósok teljesítményéről. Kijelentette, irigyli a szovjet űrhajósokat, mert sikerült kipróbálniuk, hogy milyen is a súlytalanság és sajnálja, hogy ez neki már nem lehet osztályrésze. MOSZKVA: A szovjet postaügyi minisztérium emlékbélyeget bocsátott ki a Voszhod 2-ről. A bélyeg sötétkék csillagos égbolton világoskék űrhajót ábrázol, narancssárga űröltözetet viselő és az űrhajó közeiéiben lebegő űrhajóssal. Az alabamai menet MONTGOMERY: Alabama fővárosában folynak az előkészületek a vasárnap kezdődő Selma-Mon tgomery menet lebonyolítására, amely a néger vezetőik várakozása szerint, „minden idők legnagyobb déli állambeli polgárjogi tüntetése lesz.” Wallace kormányzó táviratban közölte Johnson elnökkel, hajlandó felszólítani Alabama állam nemzeti gárdáját, a menettel kapcsolatos teendők ellátására, a kiadásokat azonban fedezze a szövetségi kotnány. Űjabb tüntetésekről és letartóztatásokról érkezett hír. Selmában, a négerek szavazati jogáért folytatott harc egyik központjában, mintegy 350-en gyűltek össze Smitherman polgármester háza közelében. Á tüntetők, alkok között jónéhány fehér is volt. a fehér negyedbe akartak vonulni, hogy előkészítsék a fehérek és színesbő- rűek tárgyalásait. A rendőrség a tüntetőket „saját érdekükben” őrizetbe vette. ,XXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXVXXXXXXXXXXXXXVXXXX VARSÓ: Raul Castro megtekintette a lengyel fővárost. A déli órákban látogatást tett a varsói katonai műszaki akadémián, este Marian Spychalski marsait vacsorát adott Raul Castro tiszteletére. Spychalski ez alkalommal a „Fegyverbarátság” érdemrendjét adományozta Raul Castironak. ISTANBUL: Robbanás történt egy Ankarától 250 kilométernyire északkeletre fekvő szénbányában: harminc bányász meghalt, 38 bányászt pedig elzárt a külvilágtól az omlás. A mentési munkálatokat maga a munkaügyi miniszter irányítja. A török bányák történetében ez volt a legsúlyosabb szerencsétlenség VARSÓ: Varsóban aláírták az 1965. évre szóló lengyel—román árucsereforgalmi jegyzőkönyvi megállapodást. A két ország kereskedelmi forgalma az 1964. évhez képest az új szerződés értelmében 12 zsázalék- kal emelkedik. LA-PAZ: Círo Humboldt Barreror, volt bolíviai belügyminiszter megszökött börtönéből és menedékjogot kért a La-Paz-i brazíliai nagykövetségen. Humboldt az államcsínnyel megdöntött Estenssoro kormányának tagja volt és a hatalmon levő katonai junta bíróság elé akarta állítani. 2 HXimSiGi 1965. március 8L,vasáran NEW YORK: Szíria ENSZ-megbízottja levelet intézett a Biztonsági Tanácsihoz és ebben azzal vádolta Izraelt, hogy november 13-a óta ötször intézett támadást Szíriái terület ellen. ŰJ-DELHI: A Szojuznyeftekszport, szovjet külkereskedelmi vállalat és az indiai kőolaj kooperáció képviselői Bombayban szerződést írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió 1965 és 1966-ban 800 000 tonna kő- _ olajat szállít Indiának. A ko- ♦ rábbd szerződés értelmében le- { szállítandó 1 500 000 tonna kő- 4 olajjal együtt a Szovjetunió a í két évben összesen 2 300 000 ♦ tonna olajat és olajszármazé- ♦ kot szállít majd Indiának. * ♦ KOPPENHÁGA: ♦ Kétezer főnyi tüntető tömeg J vonult végig Koppenhága fő- 4 utcáján a hadügyminisztérium í elé, hogy átadja tiltakozó me- ♦ morand urnát nyugatnémet csa-J patok Dániába érkezése ellen. ( Ismeretes, hogy a második vi-J lágháború befejezése óta most I léptek először nyugatnémet 4 katonák dán földre, hogy részt * vegyenek a NATO egyik had-* gyakorlatán. A tüntetők fel- J iratokat hordoztak magúkkal, 4 amelyek elítélték a kormányt j a hadgyakorlathoz adott hoz-* zájárulása miatt, s szavatoké- ♦ ruaban követelték, hogy Dániai lépjen ki a NATO-bői. { 0J-43EUH: * Űj-Delhitől 320 kilométer-♦ nyíre északra egy duzzasztott; tavon elsüllyedt egy zarándo-J kokat szállító hajó. A vihar j felkorbácsolta hullámokban 52* zarándok lelte halálát. * Az FKP nyilatkozata Párizsban közzétették a Francia Kommunista Párt nyilatkozatát a községtanácsi választások március 21-i második fordulójával kapcsolatában. A nyilatkozat felhívja a kommunistákat, a szocialistákat és a köztársaság minden hívét, hogy támogassák a kommunisták a párt által előterjesztett, vagy támogatott demokratikus egy- séglistát, mérjenek vereséget a kormánypártra és a reakcióra. Ma újra választanak Franciaországban PÁRIZS (MTI): Párizsban' ma tartják meg a községi választásik második fordulóját Tizenhatezer városiján és községben szavaznak, újra, mert az első fordulóban egyik lista sem kapta meg a szavazatok félét Ezúttal az egyszerű többség is elegendő a győzelemhez. A fővárosban a kommunisták és a szocialisták egységfrontja aiz első fordulóban a szavazatok több mint 35 százalékát kapta meg. A kormánypárt a kommunisták elleni „nemzeti összefogást” hangoztatva a Centrum és a fasiszta Tixier—Vignan court jelöltjeit visszavonulásra akarta késztetni, hogy így mindenütt megelőzze a népfrontot Ez azonban csak egy-két választókerületben sikerült. Az eddigi kampány során kiélezett inikább személyi, mint politikai ellentéteket nem sikerült áthidalni.. Az UNR az NRP és a független párt vezetői kölcsönösen a „nemzeti érdek elárulásával,’ vádolták egymást Marseilleben, Franciaország második legnagyobb városában rendkívül feszült légkörben kerül sor a választás második fordulójára. A kommunista-el- lenesség itt tényleges szövetséget teremtett az UNR és Gaston De ff erre között Az a fonák helyzet állt ellő, hogy a degaul- leista párt igyekszik megmenteni a szocialista köztársasági elnökjelölteit a politikai bukástól. A szocialista párt választási jelszava, hogy mindenütt vereséget kell mérni De GeuRe híveire. Defferret azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy marséi llei lapjában követendő példaként magasztalja az UNR-nek a kommunisták és a szocialisták párizsi egységfrontja elleni harcait A kommunista-ellen esség azonban nem bizonyult elég erős kötőanyagnak. Egyrészt a Deíferre-töl elfordult szocialista választók tömegesen szavaztak a Francia Kommunista Párt és a szocialista pártból kizárt Matalon képviselő demokratikus egységlistájára, másrészt Comit dr„ az UNR listavezetője a kormánypárt vezet tőségének utasítására és Frey belügyminiszter rábeszélése ellenére sem volt hajlandó visz- szalépni. Comti jelöltjei 50 000 szavazatot kaptak a választás első fordulójában és a legtöbb kerületben a harmadik helyen állnak. Comti kijelentette, hogy csak De Gaulle parancsára lép vissza a választástól. De Gaulle azonban nem léphetett fél az elnöki székére pályázó Defferre érdekében Az Egyesült Államok felhívása a ciprusi közösségek vezetőihez WASHINGTON (AP, AFP): Az Egyesült Államok újabb felhívást intézett a ciprusi közösségek vezetődhez, hogy a helyzet veszélyes kiéleződésének elkerülésére a legnagyobb óvatosságot tanúsítsák. A külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy aa Egyesült Államok nem szándékozik ezúttal közvetítő szerepet vállalni úgy, mint a múlt évben, amikor Acheson voM külügyminiszter a Fehér Ház megbízásából közvetlen konzultációkat folytatott az érdekelt felekkel. A kormány azonban — fűzte hozzá — fenntartja a szoros kapcsolatot a három érdekelt kormánnyal. Ruby a sxmen e e • DALLAS (AP, Reuter): A texasi Dallasban ismét megjelent a bíróságon Jack Ruby, a Kennedy elnök meggyilkolásával vádolt Lee Oswald gyilkosa. Ruby, akit a dallasi esküdtbíróság halálra ítélt, ezúttal Whitfield Davidson szövetségi bíró előtt tett vallomást. VAPP iäszlct | Aranybetűs Időszak, ünnepeltek! üdvözlet néktek, öreg katonák. Veteránok, ti százszor hadra-kelték! Elhoztátok egy ország tavaszát. Súlyos bilincsek hullottak a porba, Minden gróf, burzsuj szűkölt, remegett, Mert dübörögtek, daloltak az utcán Az új ütemű, bátor seregek. Szép lehetett az első szabad Május Tizenkilencben; ragyogott az ég. Bíborszín zászlók lengtek a szelekben Égig nyújtózott, ujjongott a nép: Hurrá Tavaszi Hurrá te szép Jövendő! Hurrá te győztes, zsendülő világ! Dédelgesd a meggyötört, zord, füstös KufarárosolmaiR fiát Csodálkoztak az óriás platánok A kastélykertben, mikor a lakat Lepattant a gőgös kapuzatról S. jött zsibongva a legfrissebb csapat: Labdázhatott a híres grófi parkban Minden kis sápadt proletárgyerek Értük pompáztak akkor a virágok A bokrok és az ezüstfenyvesek. Hőseink — a porladók s az élők — Megkarcolták nagy csatáikat. Nem ösztönözte soha őket hírnév Csak az Eszme, csak az öntudat. Mentek, mert. kellett... várt a kötelesség Nem sajnálták az erőt és a vért Szeressük őket, tűzzük szuronyukra Az emlékezés gyémánícendjeléi. A kihallgatásra Ruby családjának kérésére került sor: a család ügyvédei azt kérték a szövetségi bírótól, hogy a Rubyt elítélő Brown texasi bíró helyett ő állapítsa meg, beszámít-; ható-e, vágj’ sem a halálraítélt, továbbá, hogy távolítsa el Ruby védelméből Joe Tonahill ügyvédet, akivel Oswald gyilkosa elégedetlen. ♦ A tárgyalás szokatlan módon J zajlott le. Davidson nem esket- Jte meg Rubyt, egyszerűen fél♦ szólította, mondja el, ami eszé- Jbe jut A halálraítélt az alkálimat arra használta fel, hogy va- •lóságos vádbeszédet mondjon 9 saját ügyvédei ellen. Ruby ki- 1 jelentette, hogy Joe Tonahill és ♦ másik ügyvédje, Phil Burleson, ♦ összejátszott Henry Wade ál- á la mügy ésszel, az ő elítéltetésé♦ ért J Melvin Belli ügyvédről már ♦ kedvezőbben nyilatkozott: ki jelien tette, hogy az ügyvéd becsületes ember, akit azonban ellj árultak. A monológ során Ruby I többízben is felkiáltott: „Nincs ♦ jogi tanácsadóm, sohasem volt!’* ♦ A szokatlan kihallgatás után ♦a szövetségi bíró salamoni dön- «test hozott: visszautalta az í ügyet Texas állam jogszolgál♦ tatásához, Blankenship körzeti ♦ bíróhoz. Blankenship feladata Jaz lesz, hogy kijelöljön egy bí♦ rót Ruby elmeállapotának ♦ megvizsgálásánoz — ez azonban jnem lehet Brown bíró. A to-> ♦ vábbi vizsgálat dönt arról is, •hogy megmarad-e Tonahill ♦ ügyvéd Ruby védői között. Ru- íby családja azonban nem tudta 4 elérni, hogy maga Davidson •döntsön, és rögtön eltávolítsa ♦ Tonahill ügyvédet.