Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-07 / 32. szám

A pogány oltár teraszán Felbúg a motor, s mintha megtorpanna a hatalmas hegy- óriástól, fújtatva kapaszkodik egyre feljebb. Az út átszeli a sebhelyes arcú hegy derekát, majd kígyózva kanyarodik rá a rideg sziklaorom teraszára Alattunk az „égbe nyúló” hegyekkel szegezett katlanban megtörpülnek a háziak. Apró kagylókká mosódnak a sűrű, kékes levegőt áttörő napfény bágyadt sugaraiban. A gyár, játékmaketté húzódik össze, akárcsak a hegy lábára ült apátsági templom. A magasból vad és szilaj te­kintetű sziklatömb ásító alak­ja bólint a messzeségbe. Or­mán, a pogány oltáron, valaha íel-fellobbant az áldozati tűz, s a véres szertartások jajait messzire sodorta a metsző bükki szél. A völgyből látott fekete pon­tok emberekké nőnek a Bélkő teraszán. Kőbányászok. A mord hegynek mintha fájna, hogy emberek robbantanak rajta, még a napot is eltakar­ja előlük. A dermesztő hideg­ben jégcsapok fagynak vastag, kőporos pufajkájukra. Beleol­vadnak a leszakadt, formátlan kődarabok köaé, vagy rátapad­nak a sziklafal érdes oldalára. Csak a gépek zúgnak, dacolva a mozdíthatatlan hegy tekinte­tévei, amelyen mindig csorba esik a hatalmas robbantások után. — Nehéz munka, sokszor ke­gyetlen, — mondja Suhánszki Albert üzemvezető. — De a a gyerek kenyeret kér, adni kell. így vagyunk mi is. Alat­tunk „eszik a gyár”, kell a kő. — Már robbantottak? — Itt már nemi is fogunk. Csak letisztítjuk a falat és új bányát kezdünk a másik olda­lon Ezt az oldalt 1915-ben kezdték bontani Már nem biz­tonságos. — Hány műszakban dol­goztak? — Volt mór baleset? — Nem is egy. Lezuhantak, agyonra zúzták magukat a kö­vek között, — Mennyire van gépesííve? — Öt évvel ezelőtt kezdődött tál mellé, beleményed a papí­rok közé. Neki már csak ez maradt. Pedig még szívesen felmenne a faira, de hát ez idő egy kicsit elszaladt. Az exkavátor tálalja a kövek (Foto: Kiss Béla) el, ma már a munka nagy ré­szét a gépek végzik. Robban­tás után exkavátor rakja fel a dömperekbe, amelyek a törőbe viszik, majd a feladó állomás bunkerjéből kötélpályán jut be a gyárba. Csak a veszély ma­radt meg örökre nekünk. t-r­fPiv — Elszaladt, — teszi hozzá mosolyogva — akár pár évvel ezelőtt egy huncut kődarab, amely meg sem állt az aljig. 1928-ban jött fel először, az­óta ki tudja hányszor tekintett le az oromról, a messzi katlan­ba. — Gyalog jártunk fel és úgy dolgoztunk, mint az ősembe­rek. Csak annyi különbséggel, hogy azért mi robbantottunk is, de a követ ugyanúgy bun­kóval vertük szét, mint ők. — Mikor volt fenn utoljára? — Ezzel nem dicsokedhetem, mert nekem már nem szabad, de azért még az ősszel felsur­ran tam, Csak úgy sutyiban. Nem akartam hogy észre ve­gyék, hiszen ki látott már olyan művezetőt, aki maga is meg­sérti a szabályt. — Az volt a búcsúzás? — Előre megmondjam, hogy vétkezni fogok! Bízza csak azt ram... Harminchét évet töltött a te­raszon. Csillésként kezdte, s ebben az évben mint művezető búcsúzik a hegytől. Nyugdíjba megy. Az udvaron égő rongydara­bok melegítik a csöveket. Meg­állt a fúrógép a falon, s a szo­katlan csendből a cserbenha­gyott mester hangja hallatszik. — Gyerünk, gyerünk! Befa­gyok én is. Amíg átmelegszik a cső, tán­cot jár a kövön, s nagyokat fúj lélegzetéből a szájához emelt kezeire. A vastag báránybőr- sapkáia alól csak a szeme lát­szik ki az összefagyott fekete szempillák mögül. Stábéi Mik­lósnak hívják, 1947 óta fejti a követ — Eltellik itt az idő, csak jó lenne néha szólni is valakihez. De egyedül vagyok, meg ez is — mutat a fúróra — úgy kia­bál, hogy a magam hangját se hallom tőle. — Nem fél? — Megszoktam már. Most biz­tos a hegy. Majd ha olvad, mo­rogni kezd. Az már veszélyes, A mélyben az exkavátor na­gyokat harap a kőből, s tálalja fel a dömperekre. Pelyhe Sán­dor, a masina irányítója, még csak vendég a teraszon. — Nemrég jöttem haza Pest­ről, gépkezelő iskoláról. Most ismerkedem a „jószággal”, de úgy látom, tetszik neki a kő. Én meg adok neki. Hadd egyék. Ä koóriás sötét árnyéka rá­telepszik a tájra. A hideg bük­ki szél belevág a hegyoldalba. Végigsiklik a kőporos emberek arcán, akik pontokká zsugo­rodnak a sziklafalon, s a meg­feszített kötélnek támaszkodva magas, kettéhasított Bélkő ri­deg tekintetével „belemászik az égbe”, mintha félne a dere­kára szoruló hallgatag ember- foltoktól. Koős József „Magányos nők” problém áról olvastunk a Magyaror­szágban (3. sz.). Többek közt azt írják: „110 öngyilkosság kö­zűi 887-ben a tett elkövetésének oka a magány volt”. Azt is megtudjuk ebből a cikkből, ho -y az esetek jelentős részében csak „vélt, képzelt magányérz étről van szó” az elkeseredett hölgyeknél. Így már valamijei -óbban érthető ez a 800 szá­zalékos magány... A legtöbb nő nyolcszorosán képzelte ma­gát magányosnak, vagyis nem egy, hanem mindjárt nyolc társ hiányzott nekik... Szegén ek... Megrója egy levélírója a Magyarországot f5. sz.), hogy mi az igazság a Pravda ára krül. mert (a 3. sz.-ban) c<zt írja a lap, hogy a Pravda két kopekba kerül és ugyanott a Pravda fejrészéről készült k 'pen világosan látszik, hogy a Pravda ára 30 kopek. Megvédjek a Magyarországot... (ha már ő nem szólt semmit). Javasoljuk a hozzászólóknak, hogy ne csak az árát olvassa el a Magyarországban közölt Pravda-fejlécről, hanem a dátumot is. A dátum: 1957. október 6. (Ezen a napon je­lentette be a Pravda, az első szputnyik fellövését, amit ok­tóber 4-én indítottak útjára.' Hogy lehet ebből a Pravda árát megtudni? Ügy, hogy a Szovjetunióban három évvel később (1960-ban) végrehajtott pénzreform során a rubel értéke (így persze a kopek értéke is (megváltozott... Ami 1957-ben 30 kopek volt, annak 1965- ben más lett az ára ... kevesebb. Olvastuk a Népújságban, hogy a falu és a város közötti különbség eltűnéséről tartottak nemrégen előadást az egyik községben... Ez is nagyon helyes. Ezzel kapcsolatban java­solhatjuk, hogy a jövőben azért arra is kellene vigyázni, hogy ez a különbség ne csak a falu javára dőljön el... A városokban sem volna felesleges eltüntetni a sok sarat, « rossz járdákat, hepehupákat... Még jóval a szocializmus építésének befejezése előtt... (Dr. Szemes) Többen vannak, mini kilencen — A múltkor elestem, na­gyon siettem haza németórára — mondja egy kis fehér mo­soly, a már szürkülő, egysze­rűen fésült haj alatt. Mindenkinek csak Mimi né­ni Kompotten. S vagy úgy két év óta a három „k” betűs fa­lu — Kampóit—Kápolna—Kái — német tanárnője. Különben az Északkelet­magyarországi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet könyvelésé­ben dolgozik. Bécsben végezte az egyetemet. Egy másfélezres lakosú fa­luban nagy kincs a nyelvtu­dás. És ezt a kincset sokáig parlagon hagyták. Ebben az időben „csak” a híres Fleisch­mann Rudolf lánya volt. A nagy növénynemesítő tudós 30 évig vezette a kompolti tudo­mányos intézetet. Folyton al­kotott. Most az utód is alkot: szinte minden szabad idejét a né­met nyelv tanításának szente­li. Tanít kápolnai általános iskolást, káli gimnazistát; és Ne hagyd magad, Pitkin Angol fiímvígjáték Stábéi Miklós és Frieder Tibor a sziklafalon. — A fejtés csak délelőtt a szállítás háromban. Este ki­gyulladnak a reflektorok, de a falra már nem lehet felmenni. Nappal is veszélyes. Nem még este. Ahogy kitekintünk az abla­kon, vagy 30 méter magasban embert látunk a sziklafal olda­lán. — Hát bizony ez nem gyerek­játék. Kifeszített kötelek se­gítségével másznak fel, majd kikötik magukat, sokszor 40-50 méter magasban. 4 MCPtimG A melegedőből rűrű pára, s füst csapódik ki a nyikorgó aj­tó után. A lemezkályha körül kenek lebegnek a melegben. A hideg parancsolja be «cet, meg a szótlanság. Ott a magas­ban még beszélni sem lehet senkivel. Egyedül vannak. Néhány korty meleg tea után árván marad a lemezkályha. Csak egy fehér hajú, csontos arcú, frissen borotvált pufaj- kás marad a szobában. Pintér Józsi bácsi, a hatvanéves mű­vezető. Csak a szemével pts- lant ki az ablakon, s ha hallja a fúrógépeket, leül aaflrog aa­Ogy látszik, hogy a témái­ban és művészi munkájában egyformán igényes angol film­gyártás komoly üzletet lát Nor­man Wisdom komikumában. Féltucatnyi filmjét láttuk már mi is és lehetetlen szabadul­nunk attól az érzéstől, hogy a storykat minden alkalommal „ráírják” Wisdomra­Egy vérbeli komikussal nem is történhet másként Wisdom megérdemli ezt a „ráírást”, hi­szen egy filmet tud élvezetes­sé, szórakoztatóvá és befejezet­té tenni anélkül, hogy a végén valami szerelmi őeszeborulás következnék. Van Londonban olyan őrült, aki egy szerény forgalmú hen­tesüzletbe azért tör be fegyver­rel kezében, hogy kasszát ra­boljon? Van! Van olyan hen­tes és annak segédje a nem mindig ködös Albiomban akik emberszeret eíbőj és a pillanat­nyi hatás alatt azt hiszik, hogy a hentes hússzeletelése és a kórházban működő sebészor­vos feladata között nincs mi­nőségi különbség? Van! Akad­nak véletlenek, találkozások, amelyek a legváratlanabb hely zetéket. a legellentétesebb ér­zelmi eredményeket hozzák? A vígjáték rá a magyarázat! A hentessegéd. Norman Pit­kin, familliáris kedélyességgel szeleteli és árulja a húst Grim- sdale hentesmester üzletében. Egyszerű ember ez a Pitkin, csaknem az agyalágyulásig. A módján felismeri sz Ja. teii útmutatást^ a véletlenek játékában. Az ötletek rögesz­mévé sűrűsödnek nála. Ez a tény több oknál fogva nevet­tető. Pitkinben is, mesterében is világmegváltó jóság izeg- mozog: szándék, amit valóra kell váltani. Miért? Mert any- nyi szenvedő van a világon! Pitkin, a jókedvű nehéz moz­gású hústrancsírozó nem tudja elviselni, hogy a kis Linday, az alig hét—nyolc esztendős kislány, búskomoran fekszik a kórházi ágyon, mert nem sze­reti őt senki tragikusan elhalt szülei helyett S ki nem segít a szenvedéseken, ha nem Pit­kin. a hentessegéd. A kórház igazgatója is ten­ni akar valamit a kórházért A jótékony lady is adakozási szándékkal látogatja meg kór­házát De mennyire más ez, mennyire különbözik ezektől a kegyes és inkább üzleti szán­dékoktól Pitiki né, aki nagy szí­vével is — ha lehet — még nagyobb együgyűségével sze­retne Lindaynék és az egész világnak hasznára lenni. Ez az a vígjátéki keret, ami­be az író. Jack Davies szerint minden ötlet belefér. Norman Wisdom, aki Chaplin komikusi iskoláját is kijárta, nemcsak a forgatókönyv megírásánál se­gített az írónak, d® minden öt­letet kitűnően ki is dolgoz — a filmen. Az az aprólékosság, ahoevan az órát lenyelő Grim- sdale-t az ónkért tea mentőkkel együtt lekezeli és kórházba szállítja, jellemzi Wisdom ko­mikust munkáját és nevette­tő! stílusát. Mindent felfokoz­ni az abszurdumig! Nem fon­tos az. hogy a külső világ és a komikus összhangban legyen, vagy azzal érte Lm es konflik­tusban álljon. Törvény, hogy a szemnek tetsző ötletek jól kidolgozottak és egymásba kapcsolódók legyenek. Így a néző a játék izgalmát és a hu­mor ötvözetét kapja. Norman Wisdom és ötletei eJnyűhetetlenaknek látszanak. Korábbi filmjeiben hangsúlyo­zottan az arcjátékával akart csak hatni. Most átöltözik, át­változik, mozgási paródiákkal gazdagítja alakítását. Robert Asher rendező az egymásra bukfencező ötleteket kitűnően sorakoztatja feL Nem riad vissza attól sem, hogy a filmgyártó cég nyitóképét — a férfi megüti a gangot — paro­dizálja. Jack Asher operatőri képze­lete az ámokfutásszerű üldözé­si és kergetőzés! jelenetekben érvényesük Norman Wisdom mellett összeszokott együttes játssza a valós—valótlan környezetet: Edward Chapan, Jeanette Sterke, Jerry Desmonde, Jill Mélford és a kis Lindayt ala­kító Lucy Avpéeby nevét fel kell jegyeznünk. Ez a film vígjáték megérde­melt siker. (farkas) felnőtteket, a tudományos in­tézet kutatóit. Minden szerdán délután ne­gyed öttől, negyed hétig Mimi néni a „főnök” a kutató inté" zetben. Figyelnek, kérdéseim válaszolnak, magyarázatait hallgatják, reckét mondanák a tudományos kutatók. Németül. Mimi néni csendes, meg­nyugtató bólogatásakkal, állan­dó kis biztató mosolyával, vég- hetetlen, szinte naivitásig me­nő türelmével, mintha a nyoma ember anyja lenne. — Kilen­cen vágyunk: — ’ 'önmagát' £» beleszámítja. A tanítványok mosolyognak. — Tegnap, fél nyolckor este kopognak: tessék engem is el­vállalni tanítani — meséli a történetet. — De hát mikor* már nincs időm. Híre ment, hogy jól tanít Mint megtudtam, nagyon megváltozott azóta, amióta né­metet oktat. Vidámabb, élérr kebb. Tudja, hogy valami hasznosat csinál. — Most elmondom egy ka­landomat németül — mosolyog felnőtt tanítványaira. — Ha nem értem meg, ak­kor is tudom — nevet fel azl egyik asszonyka-tanítvány. Mimi néni kis naív csodál­kozással szétnéz. — Ugye tudnak, jól megta­nulták a leckét? — kérdi —* hisz egy szót sem tudott pél­dául a Lajoska sem. így mondja, Lajoska* a 3$ körüli férfire. És Mimi néni „ragyog” a szép eredmény felett. Hiszen egy kicsit a családjáért is dol­gozik; a falu, a kutatóintézet nagy családjáért, amit még aD apja alapított. Asszony-tanítványaival ka­ronfogva mennek el a sötét estében. (berkovits) mpbjs&g 1964. november 29~i szá­mában keresztrejtvényt közöltünk, amelynek meg­fejtéséért és beküldéséért nagy nyerési lehetőséget helyeztünk kilátásba. A beküldött megfejtések kö­zött elvégzett sorsolás eredményeként özv. Kozma Józsefné Hatvan, Cukorgyár-telep 10 darab Kohár László Fétervására, Petőfi u. 22. 6 darab Árvái Bernáf Eger, Kassai u. 4. 4 darab Szerencse-sorsjegyet nyert. A nyereményeket postán küldjük meg címükre. Húzás február 28-án. 1963* február L, vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents