Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-28 / 50. szám

Magyar film

Álmodozások kora

adás egyik legnagyobb erőssége volt. Szövegmondásában nagyszerűen érvényesül a dráma mellett a költemény.

Nem mondható sajnos maradéktalanul sikeres alakításnak Petőházy Miklós Luciferje. Néhány szépen megoldott jeüenetsortól eltekintve — például évődése Helénével a bizánci képben — nem sikerült színpadra teremtenie a tagadásangyalát. Lucifer ironikus, bölcsességében is tragikus figurája helyett legtöbbször Me- üsztó ármánykodoft a színpadon. Szövegmondása sem követi a gondolatok és érzések ritmusát és az egyformán árt a műnek, mint drámának, s a műnek, mint költeménynek is.

Somló Ferenc Jászai-díjas Péter apostola, de különösen pátriárkája sokáig emlékezetes alakítás. A rendkívül népes szereplőgárdából külön is meg kell említeni Paláncz Ferenc rabszolgáját, Lehoczky Éva Hippiáját, Huszár László zenészét, Bálint György tudósát, Csapó János eszkimóját, valamint Olasz Erzsébet Heléneés Pálffy György agg eretnek alakítását.

A kifejező és jelentős dramaturgiai funkciót betöltő zene összeállításáért és egy részének komponálásáért Herédy Évát, a díszletekért Wegenflst Róbertét és a kifejező, mindvégig stílusos • jelmezekért Schaffer Juditot illeti elismerés.

Ádám képről képre öregszik, s ezzel együtt egyre mohóbb vágyakozással hajtja magát és Lucifert előre a végső megismerés felé. S nem is az isteni szózat, mint sokkal inkább Éva szava, az anyaság nagyszerű misztériuma érteti meg vele az ember igazi célját: küzdeni, mégha időnként elbukik is. S a színházból távozó közönség, amely immáron a talán több mint ezredik előadáson keresztül követte -Ádám birkózását, mint eddig mindig, úgy most is, itt is, nem a pesszimizmus, a csíig- gedés, hanem a küzdeni tudás és akarás nagyszerű érzésével és értelmével szívében adózik a madáchi géniusznak.

Ezt az érzést megteremteni vállalkozott a színház.

Sikerült!

Lehet-e ennél nagyobb elismerés?

Gynrkó Géza

Szabó István, a magyar filmrendezők között az egyik legtehetségesebb fiatal, néhány kisebb, lírai hangvételű film jogos sikere után a mai fiatalokról írta és rendezte első, egész estét betöltő játékfilmjét. Az Álmodozások korát az egyöntetű elismerés helyett inkább a nyomába szegődő kritika követi. Ez is értéket, értékelést jelent.

Szabó István hősei maiak, fiatal értelmiségiek. Éppen csak kikerültek az életbe: öten egybefogódzva a szakma, a barátság és a nagy remények széttéphetetlennek látszó kötelékével. De az egyetem egy- gyé kovácsoló és egybetartó közös céljain és a barátság közös érdekén neveit fiatal emberek a mindennapi élet — találkozások és elválások — gyors iramú hatása alá kerülnek. Lírai percek és döbbent pillanatok, előre nem látható akadályok és kellemes meglepetések között forr, változik bennük és velük a világ. Még mindig központi kérdés náluk az érzelem, az érzelmekben való becsületesség. De már tudják, saját példájukon tapasztalják, hogy a barátság és fogadkozás mindent eggyé mosni akaró álláspontja, a „ bran esszéi] em” és a sértődős nemzedéki érzés — akár fölényes, akár gátlásos formában — nem érvényesülhet az életben.

Szabó Istvánnak kitűnő részleteket sikerül képekben ösz- szegyűjteni és sok mindent kifejezni arról a fiatalságról, amely most gyűnkőzik neki az életnek. Türelmetlen ez az ifjúság, öregeknek nézi a közvetlen előttük járókat, sőt. áthághatatlan akadályt is látnak bennük. Középszerűnek néznek mindent, ami nem elképzeléseik szerinti, gyors és színes valóság. Őszinteségük egymás között, magával ragadó. Meglep, ahogyan rendezik érzelmi és baráti kapcsolataikat. Az azonban bánt, hogy a felettesek feletti ítél késésük nem tud összecsapássá, értelmes szakmai vagy emberi küzdelemmé fejlődni. Az írórendező több alkalommal is nékirugaszkodik a képsorokban, hogy a státusz-feletti hatalom birtokosai és a fiatalok között kirobbantsa a harcot, de aztán egy merész, vagy merészen indokolt vágással visszatér azokhoz a fogalmazási kereteikhez, amik olyan jól sikerültek kásfilmjeiben, a Va- riációk-bam. a Te-ben. a Koncert-ben. Sok kérdést nem tisztázott, egészen pontosan a

rendező. Jancsi és Éva szerelme, egyéniségük hadakozása az egymásmellettiség, a karakter- különál-lóság miatt hihető. Nyilvánvaló ,az is, hogy a testi kapcsolat, a barátság még nem tudja egy eleire összeforrasztani a7- embereket férjjé- feleséggé. Természetes az is, hogy a húszegynéhány éves ember megdöbben társa korai halálán. Az is igaz, hogy a lét és a nemlét problémája feletti lelkiismereti kérődzésen felül és túl az a jó, ha a fiatalok a munkába merülnek. De mindezt rtem lehet csak a líra, a lírai elmorfondírozás hangulati elemeivel kifejezni. Szabó Istvánnál kitűnő ötletek kísérik a hősöket útjukon.. Hangsúlyos pillanataikat önmaguk, mások és az élet megismerésére használják. De mindezen túl — beleértve az ellen t.mon- d ásókat is — keressük a filmben azt az egészséges harmóniát. amit az élet perspektívája kíván. Nem azt állítjuk ezzel, hogy harsogóan központi helyről kell a nagy eszméknek és eszményeknek világitaniok. A fiatalok álmodozása mélyén, még az álmodozás korában is,- ott kell feszülnie annak a küzdelemnek, küzdeni akarásnak, amely a felnövés későbbi fázisaiban — mert önmagunk korához é® a korhoz iis feil kell nőnünk, — elkerülhetetlenül a teljes felelősség vállalásával történik. Itt, ebben a filmben mintha a felelősség, a hősök fontossága nem kapott volna helyes hangsúlyt. Még akkor sem. ha az író-rendező tucatnyi telefonoskisasszony ébresztő-harsonájával. kiabál Jancsinak, a főhősnek a fülébe.

A hibáival és ellentmondásaival együtt is érdekes film operatőri munkáját Vámos Tamás adja. Eötvös Péter zenéje hangsúlyozza az író-rendező által előírt lírai hangulatokat.

Bálint András főiskolai hall. gató játéka kellemes meglepetés a néző számára. Természetes hangvétele és egyszerű eszközei átélésről tanúskodnak. Béres Ilona mellett meg kéül említenünk Sólyom Katit, Halász Juditot. Esztergályos Cecíliát. A „felnőttek” epizódalakjait Rajz János, Gábor Miklós és Sinlcovits Imre formálják meg kitűnően.

Nem afféle nagy alkotás ez a film, de arra jó, hogy egy tehetséges, fiatal rendező munkája felett termékeny vita folyjék: haszonnal a magyar film és a rendező számára.

(farkas)

Olvastuk a nemrég megjelent Film Kislexikonban, hogy Psota Irén „A Noszty fiú esete Tóth Marival” c. filmben a francia nevelőnő szerepében igen mulatságos volt. Psota Irén igazán jó színésznő és sokszor mulatságos is, csak ezzel a lexikonnal az a baj, hogy az említett szerepét Psota Irén a „Szent Péter esernyő jé”-ben játszotta...

★

„Fagyos statisztika” címen írja az Esti Hírlap (II. 19.), hogy az Antarktisz területe 13 996 000 négyzetkilométer, jégtömege pedig 23 920 000 köbméter. (A legújabb mérések szerint. ..)

Ezzel kapcsolatban aggodalmaink vannak:

1. Ha már az Esti Hírlap így mérte meg a jeget, miért vette át így a népújság isi (II. 25.)

2. Ha a jégtömeg a Déli-sarkon 23—24 millió köbméter körül volna — ahogy a lapok egybehangzóan írják — mivel lehet magyarázni ezt a végtelen nagymértékű olvadást?

3. A sok elolvadt jégmennyiség nem fogja a tengerek tzintjét nagyon megemelni? Nem veszélyezteti-e a szárazföldeket?

Ugyanis elvégeztük (helyettük) az utánszámítast és kiderült, hogy a tévedés a jég tömegében mindössze 1000-millió- szoros... Ha a jég tömege 23 egész 9 tized millió köbméter volna, akkor a rlélsarki fóldres-f. mindössze 1,7 ezredmillimé- ter vastag jég fedné... És miután nemrégen még 1700 méter vastag roll a jég az Antarkíiszon. felmerül a jogos gyanú, hogy a nagymérvű hirtelen olvadás veszélyes lesz az emberiségre...

Bizony ez nem csak „fagyos statisztika?, hanem hibás statisztika is, mert a köbmétert összetévesztették a Icöbkilo- wtéterrel.

(Dr. Szeme3)

Ilit csinálna, ha egy milliót nyerne?

Danyi Ernő, Elektromechanikai és Vasipari Vállalat:

— Egymillió? Az sok. Annyi nem kellene. Százezer forint az, amiből meg tudnám valósítani a vágyaimat... De ha nyernék ...? Először is megpróbálnék mindent, hogy 13 éve ágyban fekvő, beteg édesanyámat kigyógyíttassam... Aztán házat vennék, amiben mindannyian kényelmesen elférnénk ... Aztán bebútoioznám, és mivel hónapokig szanatóriumban voltam, egy évig nem dolgoznék, kipihenném magam, hogy meg jobb erővel tudjam folytatni a munkámat.

Harmati Gyuláné, Egri Vendéglátóipart Vállalat:

— Nyerni...! Nem olyan könnyű az. Igen ... igen... Szóval, ha úgy egy millió ütné a markomat... Váratlan kérdés. Mindenesetre először is adnék vagy ötvenezer forintot az öregek támogatására. Én is tartok kettőt, tudom mit jelent nekik a pénzbeli segítség. Bei rendezném a lakásomat ruháid kát vennék ... nem tudom.

Nem gondolkodtam rajta. ; Különben is sok az a pénz.

1 Kevesebb jobb. Ügy érzem, vonatkozik erre is a közmondás, hogy a kevesebb néha több. Talán ... nem is lenne jó ennyi pénz ... Természetesen tovább dolgoznék, mert

MADÁCH:

ÁZ EMBER 1 iIÁGÉIDIÁJÁ

Bemutató az egri Gárdonyi Géza Színházban

kából töretlen következetességgel csendült ki: kicsoda is ez az Ádám. Aki végig és mindig ugyanaz! Hite és idealizmusa kiemeli a tömegekből, s ezért mindig és újra szembe is kerül a tömegekkel. Ádám jellemében nem változik! Az öntudatra eszmélés pillanatától az utolsó képig ugyanaz, noha a fáraó tiarája, Vagy a sansculotte-ok sapkája is van a fo'/'Ti. Kifogyhatatlan a hite,.

sei mondhatjuk el: ha valamiféle különös, nagy kísérletezésnek nem is voltunk tanúi, de hangsúlyozásában egyértelmű, a madáchi eszmét korszerűen értelmező, a ma emberéhez is világosan szóló színpadra alkotásnak — igen. Az egyszerűen megkomponált, de jól tagolt színpad, a kifejező és gyorsan változtatható, művészien megtervezett „több mint” jelzett díszletek, meg■ÍV, ’ • •

Az új egri színház a mindig Új szerző művével adózott művészi kötelességének, — bemutatta Madách: Az ember tragédiájá-t. Művészi kö'élességről szóltunk, mert Az ember tragédiája lehet erőpróba egy színház számára, minthogy az is, lehet az alkotni tudás mércéje, minthogy az is, de bemutatása mindenekelőtt kultúrpolitikai tett. Nem vagyunk gazdagok, ami a hazai drámairodalmat illeti, még kevésbé azok, ami a drámairodalom klasszikusait illeti, így hét még egyszerű hagyom ár v- ápolás, a tisztelet tradíciója alapján is lehet és kell műsorra tűzni Madách mindig friss, mindig új és mindig korszer művét...

Volt idő, amikor azon folyt a vita, hogy egyáltalán be sza- foad-e mutatni? Aztán már vite sem folyt róla! Az utópista szocialistáktól hallott és tőlük vallott naív elképzelés a kommunista társadalmat illetően ^veszélyesnek” tűnt egy olyan időszakban, amikor egyrészt valóban tapasztalhatók voltak bizonyos „fa'anszterizáló” jelenségek, másrészt amikor a mindig elbukó Ádám tragédiájában az akut pesszimizmust ítélték meg, s nem a mindig és örökké talpraállást.

Ez az időszak szerencsére már a múltté és Az ember tragédiája új és most már örökös reneszánszát éli állandóan megújúló, de mindig áhitatos közönsége előtt.

Természetesen vita most is folyik: hogyan kell bemutatni a tragédiát? Misztériumdrámát, vagy színpadra alkalmazott filozófiai értekezést, drá mai nevűt, vagy sötét tónusú fauszti tragédiát kell-e a közönség élé vinni?

„A cél halál — az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga” — fogalmazza meg Ádám a madáchi eszmét, s egyúttal a színpadra alkalmazás „értelmezési utasítását” is. A minden csalódás után új hitre vágyó és gazdag reménynyel újrakezdő ember küzdelme, a bukás és talpraállás dialektikája a vezérszólam, amelynek alá kell rendelni minden egyebet, illetőleg, amelyet minden egyébnek szolgálnia, hangsúlyoznia kelL Hogy szmokingban, vagy állat- bőrben jelenik-e meg Ádám, hogy jelzett, vagy naturalista színpadkép foglalja-e keretbe az örökké változó Éva és a mindig ugyanaz Ádám útját a változó karokon és színeken keresztül; — ez mind csak eszköz, módszer, művészi kifejezési mód, — a lényeg: a küzdő ember!

Ha erről az oldalról közelítjük meg a Jászai-díjas Orosz Györgynek és rendezőtársának Ladna Lászlónak munkáját, ami Az ember tragédiája bemutatóját illeti, megelégedésrnegek mozgatásának, az „ember tragédiájának”. Valami megkapó, lírai hangvétel, visz- szafogott, harsányságtói mentes egységes játékstílus alakult ki a színpadon, s ennek köszönhető, hogy a legmozgalmasabb pillanatokban — az athéni, vagy a párizsi képben — is tisztán, szépen csengett a madáchi nyelv. Ha voltak is alakításbeli különbségek a színpadon, ám a játék, a tempó egysége az előadás egységét teremtette meg. Külön kell itt szólni a fényeffektusok bátor, de mértéktartó alkalmazásáról, arról a „fény-dramaturgiáról”, amely szinte hangsúlyozta, értelmezte a színek és korok változását. Talán csak a római képben váll külön a színpad és a fény játéka.

Simon György Jászai-díjas

vezette végig e drámai költemény történeti pannóján a közönséget. Megértette és játéte, hanem gondolkodó szelleme táplálja. A nagy elődök és nagy társak méltó Ádámját láttuk Simon György alakításában. Éva az örök nő. Színről színre változik, mindig más, ám mégis mindig ugyanaz: nő, élet- és harcostárs,, az anyaság józansága dobog benne, szintézise és talán kicsit szimbóluma is mindannak, amiért Ádám küzd. A vendégként színpadra lépő Balogh Emese Évája árnyalt, finom, ugyanakkor sokszínű játéka az előfc Félszáz embernek tettük fel ezt a kérdést. Féltzás külön.- bőző munkaterületen dolgozó férfinek és nőnek. Mind Olyanoknak, akik régen dolgoznak, akik szinte összenőttek műn*

: kahelyükkeL Félszáz ember válaszából köziünk néhányat, s- a villanásokból bárki megállapíthatja: mit tud adni az ember- nek a pénz, mit jelentene ez a hatalmas összeg az ember- szempontjából.

Vélemények, tervek, de nem is annyira szivdobogtatók. Senkit nem lelkesített különösebben az egymillió. A félszáz megkérdezett között néhány több gyermekes édesanyának volt az az érthető véleménye, hogy természetesen nem dolgozna tovább. Ez persze, mosolyogni való válasz, mert három, négy gyerekre dolgozni, talán többet jelent, mint eladónak lenni egy üzletben. A többiek, csaknem egytől egyig azon a véleményen voltak — jó lenne nyerni, de nem ennyit, s természetesen dolgozni tovább, mert n munka az valahogy kiegészítője, része az embernek.

Cs Adávn Éva

taimat illetően. Hamar hajlandó lennék arra, hogy azt higy- gyem — csak a pénzemért tartanak velem. Nem, nem! Jobb a munkával szerzett pénz, azt az ember megbecsüli. Azért ha őszinte választ kért, őszintén megmondom azt is — ha milliót nyernék, nem hajtanám úgy magam a munkával, annyit végeznék, amennyit kényelmesen elbírok. Ugye megmondtam? Máris „árnyékolt^ a millió, pedig még nincs is a markomban!

Tóth Lászlóné, pénztáros:

— Lakás, ruhák, gyerekek ellátása, kényelmesebb élet, külföldi utak, sok minden felmerül az emberben egy millió hallatára. Egy biztos — sokat vagyok beteg, de kell a pénz. nem dolgoznék. Akkor minden időmet a kislányomnak és a férjemnök szentelném, s talán az egészségem is helyreállna.

Marok Szid! néni, őstermelő a piacon:

— Nincs annyi pénz, lelkem! Jő, ha erősködik. megmondom, mit csinálnék. Odaadnám a fiaimnak,, hadd boldoguljanak én meg ültetném tovább a répát, kalarábot, salátát, mert mit csinálna az öreg Szidi néni nélkül az egri asszonynépség, aki nem nyer egy milliót?

ne a kedvem a munkától. Nem vennék én semmit. Egy rendes lakást és kész. A többit költeni, költeni amíg tart!

Molnár István, esztergályos Hajtóműgyár:

— Mit csinálnék? Először is vennék egy házat, berendezném ét; megnősülnék. A többi pénzt az asszonyra bíznám. Költse el. Talán az lenne jó, hogv akkor amit a munkahelyemen keresek, nyugodtan megmaradhatna zsebpénznek.

Sütő József, Egri Szabó Ktsz:

— Meg nem ijednék tőle, el tudnám költeni. Vannak az embernek olyan vágyai, hogy modem, gépesített lakás, autó, utazás a nagyvilágban. Persze, ezek olyan dolgok, amiket „el lehet tenni”, s egyenként, ap- ródonként megvalósítani. A millió az nem az én elképzelésem. Olyan 100—200 ezer forint Az igen. Azt el lehet okosan költeni. Nem mondom, a millió talán bajt is hozna rám. Tudnám-e a határt? Nem szeretnék-e a pénzem révén valami „több” lenni mint az embertársaim? Nem tudom. Mindenesetre nem érezném magam biztonságban a barámegszokiam, mert hozzátartozik a mindennapomhoz a munka, amiért fizetést kapok. Különben is —1 meddig tarthat egy millió?

Várkonyi András, magán- kisiparos, képkeretező:

— Egymillió? Furcsa kérdés. Én semmiféle szerencsejátéknak nem vagyok barátja. Dolgozom. amióta élek, s dolgoznék akkor is, ha égből hullna valami millió. Az embert nem a pénz élteti, hanem a jól végzett munka. Nekem ez a véleményem. Engedje meg, hogy még gondolatban se költsék el egy milliót. Szívbeteg vagyok, ha már egyszer valamilyen ű tan-módon egy nagyobb ösz- szeghez, egy ötven-hatvanezer forinthoz jutnék, gyógyittat- nám magam,, hogy továbbra is megelégedetten, és egészségesen, nyugodtan dolgozhassak. A pénz hamar elkapatja az embert. Családtól, társadalomtól elvonhatja. Annyi kell, ami elég. de nem annyi, hogy . meg- feküdje a gyomromat”!

K. János, Eger. A Széchenyi utcán találkoztunk:

— Bolond ember az, aki

egymillióval a zsebében dolgozik. Élni lehet belőle főúri módon. A kamataiból megélnék, s ha már nagyon fogy, azt hiszem, akkorra vagy megöregednék, vagy végleg elmen-