Heves Megyei Népújság, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-27 / 49. szám
Koszigin beszéde (Folytatás az 1. oldalról) köztük je vő párt- és áj lám i kapcsolatok fejlesztésének. Mj törekszünk a kommunista vi.ugmozgalomban támadt nehézségek leküzdésére, a kommunista világmozgalom összefogására, a marxizmus—lenlnizmus és a moszkvai nyilatkozatok elvi bázisán. Ez a kommunista mozgalom minden osztaga összefogásának reális alapja”. Azokról a sikerekről szólva, amelyeket a Vietnami Demokratikus Köztársaság kivívott a szocializmus építésében, Koszigin megjegyezte, hogy a parasztgazdaságok körülbelül 90 százaléka szövetkezeti gazdálkodást folytat. A földművelés és az állattenyésztés termelése a háború előtti színvonalhoz viszonyítva megkétszereződött. A demokratikus Vietnam népe most fejezi be első ötéves tervét. Az ötéves terv fő célja: lerakni az országban a szocializmus anyagi és műszaki alapjait. „A szocialista Korea a felszabadulás óta eltelt nem egész húsz esztendő alatt fejlett ipari és mezőgazdasági állammá vált. A dicső Kon c Munkapárt vezette és sze. vezte ezekben az években a dolgozó tömegeket. A Ko-r Népi Demokratikus Köztársaság nagy sikerei az orsz j belpolitikai helyzetének fzi- i lárdságáról. a dolgozóknak s i párt mögé való szoros felzárkózásáról tanúskodnak" — állapította meg Koszigin. majd hozzáfűzte: ha összehasonlítjuk Észak- és Dél- Koreának az elmúlt évek alatt elért sikereit, különösen nyilvánvalóvá válnak a szocialista út előnyei. • • Ülésezett a megyei tanács (Folytatás az 1. oldalról) A megyei tanács ülése megállapította, hogy az 1985- 06 terv végrehajtásának előkészítése januárban megkezdődött A végrehajtó bizottság irányelveket adott ki, intézkedési tervek készítését írta elő. Befejezésül Berecz István hangsúlyozta, hogy most már a feladatok végrehajtására kell áttérni, és ennek állandó, hatékony ellenőrzését kell biztosítani. A hozzászólások során dr. Molnár Mihály Gyöngyös város északi lakónegyedének hatezer választópolgára nevében sürgette a városi vízmű fejlesztését Greguss János Heréd, Nagykökényes és Kerokharaszt lakossága névéiben nagyobb takarékoskodást. ésszerűbb gazdálkodást követelt ég javasolta. hogy a pazarlókat és leárt okozókat beosztásra való tekintet nélkül vonják felelősségre. Dr. Raft Miklós Gyöngyös váro6 vb-elnöke utalt arra, hogy a népgazdaság teherbírása adott időben meghatározott. Javasolta, hogy a jövőben közgazdaságilag, különböző mutatókkal indokolják a célkitűzéseket és javaslatot, mert csak így érthető, hogy miért a tervezett helyen és időben épül, vagy valósul meg valamilyen beruházás. A regionális terveik összefüggéseire is utalt. Berecz István, a vb elnökhelyettese, válaszában közölte, hogy Gyöngyös város vízellátásának megoldására a megyei tanács terveiben 23,4 milliót biztosítottak, ezzel 7100 köbméter vizet tudnak majd adni naponta. Ebben az évben tanácsi keretből 4 millió forintot, a Kohó- és Gépipari Minisztérium hozzájárulásából további 5,0 millió forintot szánnak erre a célra. Műszáki problémák miatt késik egy évet e’’ a beruházás, de feltétlenül megoldják a gyöngyösiek régi panaszát. A hatvani kórház építésére 20,1 milliót szánt tervünk, a verpeléti iskolán- 2,3, a tamaleleszire közel 1 milliót, a füzesabonyira 4,S és a hevesire 2 millió forintot. Dr. Pápay Gyula, a megye; tanács pénzügyi osztályvezetője terjesztette elő Heve? megye Tanácsának 1965. évi költségvetését és az 1964. évi zárszámadást. Az országgyűlési határozat után Heves megye tanácsainak 1965. évi költségvetését mind bevételi, mind a kiadási rovatokon 599,1 millió forinttal javasol ta elfogadásra. ■ Az idei költségvetés végrehajtása lehetővé teszi például a boconádi kútfúrást, a nagyrédei nevelő, a gyöngyös- solymosi óvoda, és a szarvaskői orvosi rendelő megépítését községfejlesztési hozzájárulásból, 120 kilométer járda építését tervezték, erre lesz társadalmi munka és 10,1 millió forintos költségfedezet, 470-re emelkedik a bölcsődei férőhelyek. 4474-re a napközis otthonok és 1016-ra a diákotthoni férőhelyek száma. Több felszólalás után a megyei tanács az 1965. évi tervet a költségvetést és az 1964. évi zárszámadást egyhangúan elfogadta. Kozmosz - 58 MOSZKVA (TASZSZ): A Szovjetunióban föld körüli pá- . a. a juitaltáx a Kc-zm-osz—58 jelzésű mesterséges holciat. A . Matnrikon elhelyezett tudo- u i'."os berendezés segítségével folytatni kívánják a 1ASZSZ által 1962. március Ifi-in bejelentett űrkutatási nrograntofc A szputnyik keringési idej 96,3 perc. Pályájának a föld felületétől számított iegr.a- vobb távolsága (aoogeum) 659 kilométer, legkisebb távolsága perigeum) 581 kilométer, pálya síkjának az egyen!'ö síkjával bezárt hajlásszöge 65 fok. A tudományos műszerek mellett a szputnyikon elhelyeztek egy rádió-a dókészü léket, amely a 90,022 megahertz frekvencián dolgozik, rádióberendezést pályaelemek pontosságának mérésére, rádió- távközlési rendszert, amely a földre juttatja a műszerek és a tudományos berendezés által szerzett adatokat. A szputnyikon elhelyezett berendezés normálisan működik. LONDON (MTI): Angol kormánykörökben a iegnagyobo keserűséggel és alig visszafojtott haraggal fogadták Washington becsmérlő nyilatkozatait a vietnami válsággal kapcsolatos „diplomáciai locsogásról”. A Fehér Ház szóvivőjének azt a kijelentését, hogy „az Egyesült Államok senkit sem hatalmazott fel békepuhatolózásokra” a Wilson-kormány nyílt arcul- csapásnak tekinti. A goromba amerikai rendreutasításra adott első nem hivatalos válasznak tekinthető, hogy az angol parlament ENSZ-csoportiának nyolc vezetőségi tagja nyilatkozatot adott ki, amely azonnali béke- vezdeményezésre szólítja fel a Wilson-kormányt. A felhívásnak külön jelentőséget ad, hogy azt a munkáspárt valamennyi irányzatának képviselői aláírták, köztük Philip Noel-Baker, Nobel-békedíjas képviselő, a munkáspárt alsóházi külügyi bizottságának elTársadalmi összefogás a mezei pocok, irtására Az elmúlt esztendőben a mezei pocok országos méretben tömegesen elszaporodott. Az enyhe tél következtében a kártevő áttelelt és a fertőzés súlyosan veszélyezteti a vetéseket és a fiatal ültetvényeket A veszély és a kártétel teljes felszámolása érdekében a földművelésügyi miniszter az ország egész területéin társadalmi védekezést rendelt el. A miniszter rendeletét a Magyar Közlöny 14. száma közűi. Eszerint a védekezést a mező- és erdőgazdasági termelő üzemekben, az egyéni gazdálkodók földterületén, a fertőzött erdő- szegélyeken a termények tárolását végző üzemeknél.^ a raktárak körül, valamint az utak. vasutak, csatornák, töltések, füves és fásított részein az időjárástól függően 1965. március 5-től legkésőbb április 15-ig kell végrehajtani. A védekezést a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai, a mezőgazdasági osztályok útján szervezik és irányítják a társadalmi szervek bevonásával. A Földművelésügyi Minisztérium növényvédelmi szolgálata a cinkfoszüd hatóanyag tartalmú Arvalint a megyei tanácsok útján díjtalanul bocsátja rendelkezésre. A védekezés megkezdésének időpontját a legalkalmasabb kora tavaszi időjárás és a megfelelő talajállapot figyelembevételével a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai állapítják meg. A helybeli védekezési munkák szervezése és végrehajtása a községi tanácsok feladata. A társadalmi védekezéshez a lakosságot a községi tanácsoknak a Munka Törvénykönyve 139—140. paragrafusai szerint kell bevonniök. Ennek értelmében a megvédendő területekhez szükséges számban a 14—50 éves korú nőiket és a 14—60 éves korú férfiaíkat lehet pocokirtás céljából közmunkára kirendelni. „Dobó István” Az egri Mg. Tsz. fogatcsokat vesz fel állandó jellegű alkalmazással. Felvételre a tsz Szederkényi utca 68. szám alatti irodájában lehet jelentkezni. Fizetés megegyezés szerint A méreg kiszórására csak IS éven felüli személyek vehetők igénybe (mentesele a kötelezettség alól a terhes- és szoptatós anyák, azok, akiknek 6 éven aluli gyermekük van és gyermeküknek más gondozójuk nincs, továbbá a rokkantak és a betegek). A védekezésre szervezeti munkacsapatoknak az arvali- nozást a számukra kijelölt határrészen csatárláncban haladva valamennyi útjukba eső területen (vetés, szántás, parlag, rét. legelő, gyümölcsös, dűlőút. part, árok. töltés, stb.) el keli végezni. Mivel az Arvalin erős méreg kézzel érinteni, illetve kiszórni nem szabad, hanem a: erre a célra fából, vagy nádból készített eszközökkel kell a járatokba elhelyezni, lyukanként 4—5 szemet. Utána a járatot betaposni nem szabad. Mivel a pocofldyukaknak csak 20—30 százaléka lakott, ezért — takarékosságból — célszerű- az arvalinozást megelőzően 2 —3 nappal a lyukaikat betaposni. A kártevők csak a lakott járatokat fogják újra kiásni. A pocdklyukak be taposására a tavaszi szünetben a 16 éven aluli tanulóifjúság is bevonható. Az arvalinozásnál a munkavédelmi éa balesetelhárítási óvórendszabályokat szigorúan be kell tartani. A községi tanács feladata a tárolt szer gondos elraktározása száraz, nedvességmentes helyiségben, ahol sem élelmiszert, takarmányt, sem más anyagot nem tárolhatnak. A társadalmi munkában részt vevőknek az Arvalint csak megfelelő feliratai és „Méreg” jelzéssel ellátott dupla falú papírzacskóban szabad kiadni. Az arvali- nozást végző dolgozók’ munka közben nem étkezhetnek és nein dohányozhatnak. A munka befejezése után meleg vízben, szappannal gondosan kezet kell mosni. A megmaradt növényvédőszert minden alkalommal vissza kell szolgáltatni. A munka teljes befejezése után a papírzacskókat és az adagoló eszközöket el kell égetni. Az arvalinozást a megkezdés előtt többször közhírre teszik. A vegyszer kimérését úgy kell megoldani, hogy elkerülhető legyen a porképződés, illetve a por belélegzése. Ezért ajánlatos légzésvédőt használni. Itt is fokozatosan ügyelni kell, hogy a vegyszert nedvesség ne érje. Amerikai bombázók támadása az őserdő ellen Értesítjük kedves 3egeinket, hogy a venette: március 1-től ES kisvendéglőként üzemek Nyitvatartási idő: presszó: 3 órától 23 óráig, étterem: 11 órától 23 óráig, zene: 17 órától 23 óráig. Minden héten csütörtökön SZÜNNAP. giéig további százezer katonával emelik. A dél-vietnami hadsereg létszáma így a tervek szerint — eléri majd a hatszázötvenezer főt. Jelenleg 23 500 főre tehető a Dél-Viefcnamban tartózkodó amerikai személyzet létszáma — írja a Reuter saigoni tudósítója. Hozzáfűzi, hogy a létszám növelése ellentmond azoknak a javaslatoknak, amelyek az utóbbi időben tárgyalásos megoldást sürgettek. A „Békemozgalom” nevű értelmiségi szervezet a napokban Saigonban felhívást adott ki, hogy mind a dél-vietnami hadsereg, mind a felszabadítá- si front szüntesse meg a tüzelést.' ^őir dessen a Népújságban! IPARI TANULÓKAT az alábbi szakmákban felveszünk: KŐMŰVES PARKETTÁS BÁDOGOS ÜVEGES Jelentkezhetnek ezok a fiatalok, akik L év szeptember 1-ig a 14. évüket betöltik, az általános iskola VIIL osztályának tanulói, és azt eredményesen elvégzik. Jelentkezni lehet a Heves megyed Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat munkaügyi osztályán, Eger, Barkóczi út 2. szám2 XiPÜMSG 1965. február 27, szombat AZ EGRI NAGT JÖZSEF MG. TSZ eladásra felajánl 4000 kéve nádat, 250 darab szőlőoltványhajtató ládát, és fával égetett meszel korlátlan mennyiségben 110 Ft/q egységáron. Érdeklődni lehet a tsz irodájában, Szarvas tér 2. Telefon: 15-30. ÉM. Budapesti Betonáru- gyár, Budapest, XXI. kér. (Csepel), Rákóczi Ferenc utca 239. azonnali belépéssel felvesz betonozó, betonelem és mozaiklap gyártásához FÉRFI ÉS NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT, ^’elvételhez: munkakönyv, MIL-lap, SZTK kiskönyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. Tágas otthonokban kényelmes » Délibáb hálószoba Kívánság szerinti összeállításban: 2 darab kétajtós szekrénnyel 1 darab kétajtós és 1 db háromajtós seekrénnyel OTP hitelakcióban is kapható. Tekintse meg a bútorüzletekben. 6400 Ft. 7100 Ft. WASHINGTON: Az amerikai szenátus külügyi bizottsága Fulhright szenátor elnökletével ismét megkezdte a kelet-nyugati kereskedelem problémáival kapcsolatos tárgyalásokat. A meghallgatott üzletemberek közül öbben javasolták, hogy szüntessék meg a kelet-nyugati '.ereskedeümet gátló korlátozások egy részét, így például az '.930-as évékből származó úgynevezett Johnson-törvényt, amely akadályozza a kereskedelmi hitelnyújtást BRÜSSZEL: Bábeli nyelvzavar támadt Brüsszelben, a Közös Piac mezőgazdasági bizottságának ülésén, mikor sztrájkba léptek az európai parlament tolmácsai. A „hatok” közös parlamentjének személyzete már hosszabb ideje javadalmazásának nyolc százalékos emelését követeli. Amikor a kabin tolmácsok elhallgattak, a képviselők hiába próbáltak közös nyelvet találni. A konfliktus egyelőre a tolmácsok győzelmével ért véget: a mezőgazdasági bizottság tagjai hazatértek fővárosaikba. STOCKHOLM: Svédországban a7- élelmiszerek ára az utóbbi öt év alatt 32 százalékkal emelkedtek — jelenti a svéd sajtószolgálat. BONN: Frankfurtban a 9. VIT előkészületeivel kapcsolatos sajtó- értekezleten Herbert Mochals- ki lelkész, az 1965-ös világfesztivál nyugatnémet szakkörének elnöke, közölte, hogy az Algíri Ifjúsági Fórumon részt vesz a Liberális Diákszövetség, a Német Diákok Szocialista Szövetsége és több más ifjúsági szervezete. TOKIÓ: Egy nyoloéves japán kisfiú, aki majdnem 12 évvel ezelőtt, az 1945-ös hirosimai atombombatámadás után született — fehérvérűségben meghalt — jelentette be pénteken a hinv simai atombomba áldozataival foglalkozó bizottság egyik szóvivője. ÜJ DELHI: Több, mint száz hindi nyelvű kongresszus-párti képviselő levelet írt Sasztri miniszter- elnöknek. A levélben szembenállásukat fejezték ki minden olyan intézkedéssel szemben, amely módosítja a hivatalos nyelv használatára vonatkozó törvényeket PÁRIZS: Betörők jártak pénteken Párizs egyik külvárosi gyárában. 40 000 frankot elloptak, majd elmenekültek egy rájuk várakozó autón. Ugyanakkor betörés történt Párizsban a Zürichi Biztosító Társaság épületében. Autogén gázlánggá feltörték a páncélszekrény ajtaját és 400 000 frankot vittek el. nöke, Arthur Henderson volt légierő miniszter. Az aláírók névsora nyilvánvalóvá teszi, hogy a feihívási ezúttal a kormány tudtával és haúgaióla- gos hozzájárulásával adták ki. E nyilatkozat javasolja, hogy az új genfi értekezleten — Nagy-Brilannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és Franciaország mellett vegyenek részt Észak- és Dél-Vieínam képviselői, valamint U Thant, ENSZ-főtitkár. Pénteken az angol polgári lapok — ezúttal először — élesen bírálják a tárgyalások gondolatával szembeszegülő amerikai kormányt. A saigoni helyszíni jelentések kiemelik, hogy az amerikaiak most már nyíltan, minden álcázás nélkül átveszik a hadműveletek operatív végrehajtását a teljesen demoralizált saigoni kormánycsapatoktól. A Times saigoni tudósítója ezt írja: „Egyetlen nap eseményei, mint cseppben a tenger, tükrözik Dél-Víetnam zűrzavaros állapotait: csütörtökön Khanh tábornok végleg leköszönt; megérkezett 5600 áUig felfegyverzett dél-koreai katana; tekintélyes dél- vietnami állampolgárok békefelhívást köröztek; eközben az amerikai légierő gépei már ötödik napja bombázták a Veitcong állásait” LemfcütaR kevesen támadják Washington vietnami poi»tiHáját ifurumbu amerikai renureutasiias SAIGON (Reuter): Pénteken B—57 típúsú amerikai bombázók 32 támadást intéztek Saigontól északkeletre az őserdő ama körzetei ellen, amétyekben partizánok csoportosulását gyanítják. A Reuter és az AP jelentése szerint az Egyesült Államok több mint ezer emberrel megnöveli Dél-Vietnamban lévő katonai személyzetét, a dél-vietnami bábkormány csapatainak létszámát pedig ez év vé-