Heves Megyei Népújság, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 14. szám

Helytállás fagyban, hóban Termelőszövetkezetek fóruma Jól tartja a mondás: „a ku­tya nem eszi meg a telet”. Az idén is beköszöntött. Késve jött, de nem maradt el, s most hideg napokkal és éjszakák­kal, faggyal és hóval pótolja, amit elmulasztott. Minden év­szaknak megvan a maga ter­hei. Az eső, a sár, a szél is kemény helytállást követel. Mégis: a téli fagy teszi legin­kább próbára az embert. Amikor mínusz 10 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, vagy térdig ér a hó, s eltorla­szol utat, bejáratot. Küzdeni kell a téllel keményen,, sok­szor csak hősies erőfeszítések árán lehet győzedelmeskedni felette. Van néhány foglalkozási ág, amelynek munkásai különö­sen nehéz próbát kénytelen kiállni a téli hidegben. így a. közlekedési dolgozók, különö­sen a vasutasok. Vállukon az ország élelem- és tüzelőellá­tásának felelőssége. A sze­mély- és teherforgalom bizto­sítása fagyban, hóviharban. Ki-berakodás hajnali, farkas­ordító hidegben. Nincs irigy­lésre méltó dolguk, ők mégis mindig helytállnak becsület­tel. A gépkocsivezetők csúszós, behavazott úton, néha sűrű ködben birkóznak a kilomé­terekkel. Vigyáznak az utas testi épségére, vagy a rako­mány biztonságára, s az érté­kes járműre is. Legtöbbjük holtfáradtan ér haza a néha többszáz kilométeres napi út után, s hajnalban talán újra indul, újabb nehéz feladat te­szi próbára figyelmét és ide­geit. A bányászok helyzete sem irigylésre méltó. Télen na­gyon kell a szén, mint a falat kenyér. Nemcsak a kohók, a kemencék, a mozdonyok vár­ják, hanem a hivatalok, az otthonok is. Ha nincs meleg, nem megy a munka, ha nincs szén, megáll az élet. S a bá­nyászok hűséggel állnak posztjukon, pedig télen ko­rábban kell munkába indul­niok és később érnek haza. A csúszós úton lasabban halad a busz, sokszor kénytelenek leszállni róla, hogy maguk tolják át az akadályokon. Vagy gyalog tesznek meg a bányáig hosszú kilométereket, a behavazott utakon. Sokat küszködnek télen a falusi emberek is. Amikor hó alá kerül a vilá.g, az istállók, az ólak, a kazlak és az utak is, komoly erőfeszítéseket kell tenniök. Biztosítani a jószág zavartalan ellátását. A fagyos takarmányt gondosan, jól elő­készíteni nem csekély gond. Sok helyen szellősek, hidegek az istállók, fázik a jószág. Gyakran előfordult már, hogy meleg ól, szalma híján — a kismalacok megfagytak a ke­gyetlen hidegben, jó gazda nem tűrhet ilyet. Szükség ese­tén, váratlan helyzetben is menti a menthetőt, lelemény- nyel, s ha kell áldozatválla­lással. Szinte a végtelenségig so­rolhatnánk azokat, akik nagy­szerű helytállásról tesznek bi­zonyságot. A különféle épít­kezéseken, a javító-szerelő csarnokokban, gépjavító állo­másokon ezrek és ezrek áll­nak posztjukon, dacolva hó­val és faggyal. A postás, a tej­kihordó, az éjjeliőr, az erdei munkás. Néhol még az üzleti kiszolgálók is nagyon meg­szenvedik a tél fogát. A mi világunkban fokozott megbecsülés, együttérzés, sze­rető gondoskodás jár mind­azoknak, akik a legnagyobb terheket viselik. Fontos tehát, hogy e nehéz napokban ne csak a hozzátartozók, hanem az egész társadalom figyelme feléjük forduljon. Érezzék a gondoskodást, a biztatást, a segítséget. Helyes, ha a vezetők a jutalmak el­osztásánál is figyelembe ve­szik nagyszerű helytállásukat, de túl ezen, az erkölcsi meg­becsülés, a társadalom elis­merése is legyen jutalmuk. Kékesdi Gyula Az idén is foglalkoznak oltványkészítéssel Abasáron Abasár nemcsak kiváió mi­nőségű boráról híres már év­tizedek óta, hanem kiváló mi­nőségű oltványairól is. Az abasári termelőszövetkezet tagjai ma már nagyüzemileg folytatják ezt a kifizetődő gaz­dálkodást és ebben az évben is minden előző évinél több oltvány előállítását tervezik. Jelenleg az előkészítő mun­kákat végzik a közös gazda­ság dolgozói. Eddig mintegy egymillió 200 ezer vesszőre vállaltak a tagok szerződést az előző évi 850 ezerrel szem­ben, s ha a népgazdaságnak szükség lesz ennyi oltványra, akkor ebben az évben ennyi szál oltványvesszőt állítanak élő. A szövetkezetbe egyébként a napokban érkezett meg az első szállítmány Tokaj-hegy- aljárói: 600 ezer csapvessző, amelyet az oltványokhoz hasz­nálnak majd fel. A vadvessző szállítására e hónap végén számítanak a szövetkezet ve­zetői. Mezőgazdaságunk az ötéves terv utolsó esztendejében Lapunk véleménycserét, vi­tát indít a tsz-ek időszerű kérdéseiről. Kérjük a szövet­kezetek vezetőit, tagjait, szakembereket, járási és me­gyei vezetőket, mindenkit, aki közvetlenül, vagy közvet­ve kapcsolatot tart fenn a szö­vetkezetekkel, írja meg ta­pasztalatait, javaslatait. Az alábbi cikket a szerkesztőség vitaindítónak szánja. 1985 második ötéves tervünk befejező éve. Ennek megfele­lően alakulnak tennivalóink is, Valamennyiünk előtt ismere­tesek az 1965 évi népgazdasá­gi terv feladatai, a mezőgazda­ságra vonatkozó célkitűzései. Az is világos, hogy a mezőgaz­dasági termelés növelése egész gazdaságunk előrehaladásának fontos feltétele. Ettől függ a lakosság növekvő élelmiszer­szükségletének fokozottabb ki­elégítése, exportterveink telje­sítése, az ipar több ágának nyersanyaggal való ellátása és nem utolsósorban parasztsá­gunk életszínvonalának emel­kedése is. A mezőgazdaság ter­melése 1965-ben a múlt évihez képest 1,5 — 2 százalékkal, a felvásárlás pedig 5—6 száza­lékkal növekszik. Ez az elő­irányzat reális és megfelel az utóbbi évek tapasztalatainak. E célok ismeretében vetődik fel a kérdés, hogyan, milyen módszerekkel dolgozzunk, hogy eleget tegyünk a tervcél­kitűzéseinek, és sikeresen fe­jezhessük be az 1965-ös esz­tendőt is. Adósságok a múlt évről Néhány nap és megyeszerte megkezdődnek a zárszámadási közgyűlések. A szövetkezetek mérlegre teszik a múlt eszten­dő munkáját, levonják a meg­felelő következtetéseket. Az idén az előkészítő munka ala­posabb, gondosabb volt, mint korábban, hiszen brigád- és közgyűléseken tárgyalták meg a tagokkal a problémákat a tsz-ek vezetők Korai lenne még jóslatokba bocsátkozni, de annyi máris látszik, hogy az 1964-es esztendő sok csa­pása ellenére a termelőszövet­kezeti mozgalom további fej­lődését, erősödését hozta. A kalászosokra rendkívül kedve­zőtlen nyár, a rossz ősz okoz­ta bajokat azonban hiba lenne lebecsülni, annál is inkább, mivel ezek, sajnos, kihatással vannak az elkövetkezendő he­tesre, hónapokra is. Elsőként lehetne megemlíte­ni, hogy a múlt esztendőről a termelőszövetkezetek adósak maradtak mintegy húszezer hold szántanivalóval. Hozzá­értő embereknek felesleges hangsúlyozni, mit jelent az őszi mélyszántás elmulasztása, a ta­vasziakat illetően. Ismeretes az is, hogy az őszi vetések 20—21 százaléka az optimális időn túl, novemberben került a földbe és éppen a rendkívül csapadékos őszi időjárás miatt az alapműtrágyák mintecy 30—35 százaléka kimaradt a földből. A múlt év adósságai közé sorolhatjuk a még kint lévő mintegy 3 ezer hold ku­koricaszár letakarítását is, amely pedig alomként nem egy gazdaságban igazán elkel­ne ezekben a hetekben. Külön említést kell tenni a több tízmilliós egérkárról, a rágcsálóknak a pillangósokban végzett kártételéről. A kedvezőtlen adottságok miatt vörösheréből és lucerna- magból mintegy tíz vagonnyit gyűjthet tünk csak be a szoká­sos 60—70 vagon helyett Ez még a kisebbik hiha lenne, ha nem kellene azzal számolni, hogy a múlt évelő pillangós kutúránk egy résziét tömfcre tet­te és majd most tavasszal de­rül csak ki, mennyit kellett azckból kiszárítani. Ezek tehát nagy vonalakban 1964 „hagyatékai”, amelyekkel számolni kell és amely tények­kel kapcsolatban megfontolt, körültekintő intézkedések meg­tételére van szükség* Tavaszig is van még tennivaló A növénytermesztésben a kedvezőtlen előjelek ellenére is érhetünk el az idén jelentős eredményeket akkor, ha már most megkezdik gazdaságaink az elmaradt munkák bevégzé­sét. Így, ahol csak lehet, min­den lánctalpas géppel folytatni kell a szántást, hogy minél több mélyszántott terület vár­ja a tavaszt. A kukoricaszár le­takarítását több termelőszövet­kezet végzi, sok helyen azon­ban úgy tesznek, mintha a szár nem is állna már a föl­dön. Nem téli, de tél végi, kora tavaszi munka a vetések fej­trágyázása, különös tekintettel az említett időjárás okozta mulasztásokra. Ezért az őszi vetések szakszerű védelme és ápolása, a gyengén telelt veté­sek fej trágyázása az idén kü­lönös figyelmet és szakértel­met érdemel. Vetéseink körül­tekintő ápolása, a belvizek le­vezetése, kárttevők elleni meg­óvása, stb. annál is inkább fontosak, mivel a növényter­mesztésben változatlanul fon­tos célkitűzésünk, hogy hazai termésből elégítsük ki ez év­ben is az ország kenyérgabona- szükségletét. A prémium a közösnek is jelentsen többletet Megyénk arról is híres, hogy bátran alkalmazta az ösztön­ző módszerek széles sorát és ■ hogy ezek a módszerek általá­ban meg is feleltek a várako­zásnak. A zárszámadások iga­zolják majd e módszerek dön­tő többségének helyességét, előnyét mind a szövetkezetek­re, mind azok tagjai részére. Az élet azonban nem áll meg, állandóan fejlődik, el lehet kép zeini, hogy ha egy bizonyos te­rületen, járásban, egy bizo­nyos ösztönző módszer jó volt eddig, az ezután esetleg már akadályozza az előrehaladást és újat kell hozni a helyébe. Tények bizonyítják, hogy az alföldi járásokban nem egy helyen a részes művelés már nem segíti, sőt gátolja a kö­zös megszilárdulását. Ezt a tényt Ismerték fel például At- kdron, ahol ez évben a részes művelésről már áttérnek a hagyományos munkaegység- rendszerre, természetesen az ösztönző módszerek megha­gyása mellett. Helyes, ha törekednek a szövetkezetek arra, hogy a jól bevált ösztönző módszereket, vagy azok valamelyik forrná* ját a gazdaság minden fontos területén alkalmazzák. (Nö­vénytermesztés, állattenyész­tés, kertészet, szőlészet, stb.) Rendkívül ionos, hogy a pre­mizálás, a különböző anyagi ösztönző módszerek és eljárá­sok a tagság egyéni plusz jö­irányú értékelése alapján vi­lágossá válik a befektetett munka termelékenysége és ha­tékonysága. Takarékosságot a mezőgazdaságban is Régi mondás; addig lehet takarékoskodni pénzzel, anyag­gal, amíg van belőle. Sokan úgy vélik, hogy napjainkban erőteljesebben hangsúlyozott takarékosság valamiféle kam­pányszerű tennivaló, kampány- feladat. Nincs erről szó, hiszen a takarékosság a szocialista gazdálkodás vezérelve. Sajnos, sokan vagy nem értik a taka­rékosság jelentőségét, vagy félreértik azt. Nyilvánvaló, hogy nem úgy kell takarékos­kodni, hogy a földbe nem vetjük bele a megfelelő meny- nyiségű vetőmagot, vagy hogy kevesebb műtrágyát haszná­lunk fel az eddigieknél. Ez a termelés kárát szolgál­ná. Nézzünk viszont né­hány olyan területet, ahol az eddiginél sokkal jobban le­hetne takarékoskodni: itt van mindjárt a takarmányozás. Ál­lamunk — figyelembe véve a mostoha időjárást — igen je­lentős mennyiségű takarmány­nyal segítette megyénk állatte­nyésztését- Az is igaz, hogy en­nek fejében több tejet, húst, tojást, stib. vár a gazdaságtól. A szövetkezetek tekintélyes ré­szében még nem folyik szab- szerű, takarékos takarmányo­zás. Sok a pocsékolás, a herdá­lás és ami igen lényeges, a já­szágakkal szakszerűtlenül fel­etetett takarmánymennyiség nem térül meg, nem realizáló­dik. Gazdaságaink — hála aa állam támogatásának — olyan takarmánykészlettel rendelkezi nek. hogy körültekintő és na­gyon takarékos takarmányozás mellett küönösébb gond nélkül érhetik meg a tavaszt Fontos azonban, hogy a takarmányt állatfajomként porciózva etes­sük és kerüljünk minden pa­zarlást Ugyanilyen takarékosságra van szükség az üzemanyag-, az alkatrész-felhasználás tekin­tetében is. A vezetésen nagyon sok múlik Mindinkább világossá válik, hogy az 1965-ös esztendőben gazdaságpolitikánknak olyan elemei kerülneb előtérbe, mint a gazdaságosság, a hatékony, ság, a termelés, a munka minő­ségi oldala. így van ez a mező. gazdaságban is, ahol az új év szintén újabb eredményeket követel tőlünk. Gyakorlati ta­cA kalapos ember U ó fújja be az utat. Egy 11 gubancos szőrű kutya hever az ajtó előtti lábtörlőn- Keresztüllépem és benyitok­Az elnök a fotelban ül és ol­vas. Amikor megismer, félre­dobja az újságot és a régi ba­rátsággal tessékel a kályhához közelebb. — Tudod, ez az időszak ná­lunk uborkaszezon. Reggel meg délelőtt befut néhány ember, aztán úgy is van. hogy egész délután semmi. Az este aztán megint mozgalmas. Ülések, ta­nácskozások, meg isten tudná elsorolni, mi minden kerül ilyenkor. — Ma már könnyebb a ta­nácselnök dolga. Rám néz, látom, gondolkodik, hogyan cáfolhatna meg, aztán megadón tárja szét karját. — A tsz-elnöké nehezebb. A cserépkályhából árad a meleg. A grófi kastélyból ide­származó csempék tapintását nem állja a tenyér. — Azt mondják, 150 éves ez a „búbos”. — magyarázza el­nök barátom és kigombolja a nyakán az inget. Kopogtatnak. Beállít _ egy nagy darab, csontos arcú em­ber. — A passzusért jöttem, elnök úr! Az elnök kérdez valamit, én meg csak nézem ezt az égből pottyant góliátot, a zsíros, fe­kete kalapot a fején, 44-es ba­kancsát, amelyről csöpögni kezd a hóié­— A másik szobába, Ilonká­hoz menjen ő majd kiállítja a járatlevelet. — mondja neki az elnök. Ahogy kimegy az ember, hir­telen csend támad. Az elnök úgy tesz, mintha dolga akadna az íróasztalnál, matat valamit, aztán elém áll. — Gyere, igyunk egy kávét! Nem messze van a presszó. ehezen indulok a kályha mellől, meg aztán ez az ember se megy ki a fejemből. — Furcsa szokás van itt ná­latok, — ejtem el a szót és el­engedem fülem mellett a szíves invitálást. — Nem is tudtam, hogy uraztatod magad. — Mondom, egy kávét igyunk meg, majd ott elmesé­lem. — Uraz. de a szobádban a kalapját a fején felejti... Az elnök közelebb húzza a pámás széket, megadással be-, lehuppan és rágyújt. — Kökény Sándornak hívják ezt az embert. Valamikor ku­bikus volt, most kerülő, vagy mezőőr a divatos nevén. Akár hiszed, akár nem, az a mániá­ja, hogy örökké fején tartja a kalapot­— A főjegyző idejében is? — Kétszer verték össze a csendőrök emiatt, egyszer a kisbíróval dobattáik ki az iro­dából. Néhány éve szóltam ér­te én is, aztán hónapokig el­kerülte a tanácsot. Egyik té­len összekerültünk egy disznó­torban ahol ő volt a böllór. Fo- harazgattunik, dalikóztubk, Kö­kény Sándor is beszédesebb lett. Akkor, úgy a második li­ter korul, előhoztam neki a kz­lapot. Először úgy nézett rám, mintha gyilkolni akarna, nagy, csontos homlokán kidagadták az erek, mélyen ülő apró sze­meit a poháron felejtette. So­káig nem válaszolt, de úgy éj­féltájon mégis meggondolta magát: — Én, elnök úr, a tanyán ne­velkedtem. Tizeníkét éves ko­romtól istállóban háltam, ahol a teheneknek nem kellett kö­szönni. Később kúbikra kerül­tem, ott meg azért nem vettem le a kalapot, mert mindjárt a szemembe folyt a sós ízű ve­rejték. Katonáéknál a szalutá­lás miatt kellett a sapka, most meg már a magunkfajták vannak hatalmon, aztán úgy gondolom, ha eddig nem. hát ezután minek emelgetném a kalapom? — Ezeket mondta nekem azon az estén Kökény Sándor. Többet én nem említettem ne­ki az ügyet és egyszerűen meg se látom fején a kalapot. A kályhaajtón kivilágít a parázs. Néha szikrázik, mint a karácsonyi csillagszóró, az­tán ellobban a , fény és csak vö­rösen izzik. — De minek uraztatod ma­gad? — Ez is Kökény Sándor bo­londóriája. Egyre inkább nem értem Kö­kény Sándor furcsaságait, ma­gamban eszelősnek, kicsit hó­bortosnak gondolom ezt a csen too Képű, behemót etabexb — Nem gúnynak, sértésnek szánja ez az ember a titulust? Az elnök feláll és háttal fe­lém kifelé néz az ablakon- Kint sűrűn esik a hó. ötvenhatban a zavaros na­pokban itt ültem az irodában. Akkor én voltam a titkár. Lát­tam, emberek jönnek elő a kocsmából. Lehettek öten. Ide­tartottak. Közöttük volt Kö­kény Sándor is. Megálltak az asztalom előtt, egyikük a föld­höz vágta az írógépet. A má­sik az ötágú csillagot akarta leverni. Ekkor lépett elő az aj­tó mögül Kökény. Ügy állt ott. óriás termetével, mint egy kő­bálvány. Arca vörös volt, szá­ja széle lila a dühtől. Nehéz pillanatok voltak, de emlék­szem, két percen bélül rajtunk kívül senki sem maradt az iro­dában. Ezzel aztán a mi fa­lunkban be is fejeződött az el­lenforradalom­Távolabb viszem a széket, mert forró a kályha. Arcom kipirul, izzik a parázs. Arra gondolok, elfogadom mégis az elnök meghívását, megiszom egy feketét. A presszóban néhányan ül­dögélnek. Egy lány meg egy fiú a sarokban szürcsölik a fe­ketét, térdük összeér az asztal alatt. Hozzák a mi kávénkat is. p iteíelé megjön a kocsi. Mielőtt elköszönök, azt mondja az elnök: ezt a histó­riát meg felejtsd el, barátom Olyan ez a Sándor, mint az igazi kökény. Keserű is, sava- nyú is. de a magja akár a csont: kemény. Sose lesz be­lőle szelíd, illemtudó ember... Szalay István vedelnie mellett a közösnek, a szövetkezetnek is előnyös te­gyen, annak fejlődését szol* gálja. Jó tapasztalatok vannak a megyében a munka pénzbeli és garantált díjazására. Igaz, ezek bevezetéséhez megfelelő feltételekre van szükség. Ahol azonban a szövetkezet vezetői a járással egyetértésben úgy gondolják, hogy ez a módszer náluk is beválna, bátran al­kalmazzák azt. Mindezeken túlmenően nem lenne helyes megfeledkezni a különböző erkölcsi ösztönzőkről sem (bí­rálat, dicséret, kitüntetés, stb) — amely módszereket eddig gazdaságaink csak elvétve al­kalmaztak. Érdemes szólni néhány szót a szövetkezetek adminisztrá­ciós munkájáról is. Gyakorla'i tapasztalatból tudjuk, hogy ahol csak vaktából gazdálkod­nak, nem mérik fel időben a helyzetet, az adottságokat, nem végeznek jövedelmezősé­gi számításokat, ahol gyenge lábon áll a könyvelés, ott előbb-utóbb komoly baj kelet­kezik. Termelőszövetkezeteink jelentős részében indul be ez évben a bruttó jövedelemszá­mítás. E tény új üzemtervké­szítési feladatokat követel. Ta­valy mindössze 10—14 helyen vezették be ezt a formát, de eredménye máris mutatkozik. Az új tervezési' formával al­kalom nyílik az üzem ágak rentabilitásának, az egységnyi termékekre eső önköltség ala­kulásának figyelemmel kíséré- séce, Az egyes üzemágak ilyen pasztalataink vannak arra néz. ve is, hogy a jó. helyes veze­tés rendkívül sokat jelent Ott, ahol a vezetőség és a tagság között harmónia van, ahol a ta­gok tájékoztatását non hanya­golják él és ahol a vezetők igazságosan, lelkiismeretesen kezelik az emberek ügyes-bajos dolgait, ott nincs baj általában a munkafegyelemmel, a szövet, kezetá demokráciával sem. Ta­pasztalat bizonyítja azt is, hogy a tagok nem a jófiúskodó veze. tőket szeretik, hanem azokat, akik igazságosak, odaadóan végzik munkájukat és bátran elmondják álláspontjukat eb- ben, vagy abban a kérdésben. Termel őszövetkezeteink fejlő­dése nagymértékben függ attól, hogy mennyire tudjuk a me­gyei, a járási irányítást haté­konyabbá tenni. Az irányítás fő célja a népgazdaság és a szövetkezetek érdekeinek ösz- szehangolása, a gazdaságok aktív segítése. Fenti cikkünk több, a szö­vetkezeteket közelről érintő problémát vet fel a mély alaposság és az elemzés igé­nye nélkül. Ügy véljük, bősé­ges témát szolgáltat, gondo­latokat ébreszt ahhoz, hogy egy-egy felvetett kérdéshez olvasóink hozzászóljanak. MÍPUJSÍG S 1965. Január 11. vamáma»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents