Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-16 / 294. szám
50000 tonna a MÁV hátraléka megyénkben Az AKOV még 2031 vagon répát nem szállított el Tíz évig egy brigádban Nyugdíjba ment a cigánybíró „Egész évben csúcsforgalom.” Nemcsak a szakemberek, hanem a lakosság körében is általánosan ismertté vált ez a mondás, amely valóban hűen fejezi ki az áruszállítási feladatokat és gondokat. Most, az év utolsó hónapjában különösen nagy gondokkal küzd a vasúti és a közúti közlekedés, mert a feladatok egyre nőnek, az időjárás és az utalj pedig egyre kedvezőtlenebbek. Megyénk bármelyik üzemében, vállalatánál, vagy gazdaságában érdeklődünk, mindenütt panaszkodnak, hogy sok a szállítani való, viszont nem kapják meg az igényelt vasúti vagonokat és teherkocsikat. Kevés a szállítóeszköz. De vajon jól kihasználjuk-e azokat, amelyekkel rendelkezünk? Országos adatok igazolják, hogy az év harmadik negyedében a tervezettnél és az előző év azonos időszakához mérten is mind a vasút, nünd az autóközlekedési vállalatok lényegesen több árut szállítottak. A vasúti áruszállítás harmadik negyedéves tervét 1,3 millió tonnával túlteljesítette, a közúti szállítás tervének teljesítése 104 százalék. Felmérések és előzetes adatok alapján már biztosan mondhatjuk, hogy az éves szállítási előirányzatot túlteljesítik. De nemcsak a megnövekedett szállítási igény, hanem a gyakori szervezetlenség és a szállítóeszközök rossz kihasználása az oka, hogy sok a panasz és a gond. Heves megyében az őszi forgalom legnagyobb hányadát a cukorrépa-szállítás adja. A folyamatos gyártáshoz elegendő répa volt a gyárakban, de nem hajtották végre azt a megállapodást, hogy az idén hamarább befejezik a répaszállítást. Különösen a füzesabonyi és a hevesi járásban maradtak le. November végén a kiskörei és a sarudi termelőszövetkezeteknél 420 vagon volt a hátralék. November 20-án a Hatvani Cukorgyárban 11 ezer vagon répát tároltak, de kétezer vagon még a földeken volt. Mintegy 13 ezer vagon répából 3852 vagonnal az AKÖV- nek kellett szállítania, de ebből december elejéig 2031 vagonnal még nem fuvaroztak el. Boconád, Tárnáméra és Tar- nazsadányból Ludasra 491 vagon, Pétervására, Szajla és Tarnalelesz községekből Mát- rabailára 446, Komlóról Tar- naszentmiklósra 451 vagon répa várt még az elmúlt napokban elszállításra. A MÁV Miskolci Igazgatóságának közlése szerint november végén Heves megyében 50 000 tonna a szállítási lemaJárási békenagygyűlés Egerben Tegnap délelőtt Egerben, á járási tanács nagytanácstermében békenagygyűlést rendezett a Hazafias Népfront járási elnöksége. A gyűlésen megjelent Palin- l<ás Jenő, a Hazafias Népfront megyei elnökségének képviseletében, dr. Nagy János, az Egri Járási Tanács vb-titkára, Tóth Flórián, a Népfront járási titkára. A mintegy hatvan főnyi hallgatóság előtt dr. Nagy János tartott előadást a békemozgalom jelentőségéről. Beszédében elmondotta, hogy az 1964-es év nagy történelmi események évfordulója. Ezelőtt ötven esztendővel tört ki az első világháború, huszonöt éve pedig a hitlerista német hadi- gépezet elindult Lengyelország lerohanására. Az idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját a szervezett nemzetközi békemozgalom. Azzal a célkitűzéssel jött létre, hogy megakadályozza a harmadik világkatasztrófát. Befejezőül dr. Nagy János elmondotta, hogy korunk három hatalmas áramlatának: a szocialista erőknek, a nemzeti felszabadító mozgalmaknak és a nemzetközi békeerőknek az összefogása megteremtheti a fegyver nélküli világot. CMpBMGj 3 1984. december 16., szerda radás. Bélapátfalván 8000, de a feinémeti ásványbányánál 26 000 tonna az adósság. A józan ész és a szükség- helyzet azt diktálná , hogy a fuvaroztatók használják jól ki a vagonokat és a tehergépkocsikat. De bármerre járunk a megyében, mindenütt irányításra, rakodókra, vagy raktárosra váró szállítóeszközöket látunk ácsorogni. A vállalatoknál jelentősen megnőtt a vasúti kocsik állásideje — olvashatjuk a hivatalos jelentésben. Kivételként talán csak a Selypi Cukorgyárat tudnánk említeni, ahol jól megszervezték a rakodómunkát. A selypi vasútállomásról novemberben 172 vagon cukrot indítottak, Petőfibányáról 1712 vagon lignitet adtak fel, ebből 10 irányvonat ment Szolnokra. De Selypen sem lehetünk teljesen elégedettek, mert a jól szervezett vagonrakás eredményét sokszor lerontja a, mozdonyhiány, késve indítják a szerelvényt. A feladatokhoz képest kevés a szállítási eszköz, de éppen azért figyelmeztető jelenség az, hogy a vállalatok egy része a bérelt gépjárművek foglalkoztatási idejének növelése helyett az igényelt kocsik meny- nyiségét növeli. Soroljuk azokat a vállalatokat, amelyek hetenként csak öt napon át foglalkoztatják a bérelt gépkocsikat, vagy tessék-lássék rövidített szombati munkanapot tartanak. Pedig a vállalatok vezetői és a szállítási ügyintézők jól tudják, hogy kevés a teherautó, tehát a jobb kihasználás vállalati és népgazdasági érdek. Szeptemberben 54,2 volt a 4. sz. AKÖV tehergépkocsijainak kihasználási foka, ez. októberben 53,5-re csökkent. Novemberben mindössze 174 volt az éjszakai fuvar és ezzel az ország 23 közlekedési vállalata között a 19. helyen állnak. A tervezettnél alacsonyabb a napi foglalkoztatottság, a teherbíráskihasználás, viszont a megengedettnél tovább állnak javítás miatt a gépkocsik. Különösen szembetűnő, hogy a MÉK-nél romlott a gépkocsik teherbírásának kihasználása. Nem csökkent, inkább növekedett a rakodási gond. Vonatkozik ez a központosított és a vállalati rakodóhelyelkre, iparvágányokra egyaránt. _ Eredménytelen volt legutóbb az AKÖV Szolnok megyei munka- erötoborzása is. A megyei szállítási bizottság felhívást küldött ki a vállalatoknak, hogy adjanak segítséget a központosított szállításhoz, gyorsítsák a kocsifordulókat kölcsönösen i hangolják össze az áruátadási és átvételi időt. Több helyen megértéssel fogadták a kezdeményezést, de elmaradt az intézkedések következetes végrehajtása. A Közúti Üzemi Vállalatinak Mátraballára és Recsk- re érkezett vagonjai megengedhetetlenül sokáig állnak, rakodókra várnak. Megoldást kellene végre találni a fekete anyag, a zúzottkő és a bitumenkeverék kirakodására is. A Pi- pis hegyi ruházati tároló raktárban ne akkor adják a diszpozíciót és ne aikkor válogassák az árut, amikor már indítani kellene. Központi intézkedésekkel lehetővé tették, hogy a vállalatok a szükséghez képest meghosszabbítsák az áruátadási és átvételi időt. Megfelelő pénzügyi alapot adtak, hogy a szombati és vasárnapi rakodásért bért fizethessenek. De ezekkel a lehetőségekkel kevés helyen élnek. Ha a megszokott időn túl érkezik az áru, tűrik, hogy álljon a gépkocsi és a vagon. Inkább kötbért és kocsiállást fizetnek, mint túlórapótlékkal felemelt bért a rakodómunkásoknak. A sok kocsiállás, a rakfelület nem teljes kihasználása és a szervezetlen, lassú rakodás olyan gondot okoz, amely a ko- csipaik gyors növelésével sem lenne megoldható. De hamarosan nem számíthatunk a kocsipark növelésére. É^oen azért más megoldás nem marad: jobban össze kell hangolni a munkát, a szállítási tanács érvényesítse következetesebben a vállalati és a népgazdasági érdé-- kék egységét, aktkor sikeresen megtoldják az idei feladatokat. Dr. Fazekas László AZ ELSŐ HÓVAL egyszerre érkeztünk a faluba. Már esteledett. A sötét ködtakaró alól csak néhány ablakból szűrődött ki a fény. A sár, amely még elnyelte az első havat, vastagon borította az utat. A házak közé a ferdén bevilágító sápadt villanyfény már alig tudta áttörni a tél hideg, ködös levegőjét. — Meghozták a telet, — mondta ízes palóc nyelven egy idős asszony, akitől megkérdeztem; hol lakik Berki Sándor. — Berki Sándor? Van ebből itt, fiam, annyi mint a rojt. Cigányok ezek valamennyien. Ott élnek a tetőn, a cigányvárban. — Nem ismeri a nyugdíjas Berkit? — Öt keresik? Az már más. Menjenek csak fel ezen a vékony gyalogúién. A tetőn majd balra lesz egy takaros kis ház. Abban lakik. Biztosam megtalálják. Olyan a háza, mint egy kis kastély. A pápa is ellakhatnia benne. Nehezen kapaszkodunk felfelé. Az út bal oldalán valóban ott áll a ház. A vörös cserepek, amelyeken itt-ott csillag a hó, már mutatják az utat. Bemennénk, de a vastag drótkerítésen, amely körülöleli a házat, a kapu zárva. Beszólunk. Az udvaron felgyúl a villany, s nyílik az ajtó. — Kit keresnek? — A nyugdíjas Berkit. — Én vagyok, kérem szépen. Az üzemből jöttek? Mi újság van a gépházban? Csak nincs valami baj? Megnyugtatjuk. Nincs semmi, csak írni akarunk róla. — Egy cigányról? Nem csináltam ón semmi különöset. Nem való az én nevem az új-* 1 ságba. BELJEBB TESSÉKEL. Kabátunkat berakja a szobába. Az üvegajtón keresztül meg- pill an torna a magasan felp ámázott hófehér csdpketerítőved letakart ágyakat. Az alacsony diófa éjjeliszekrényt, rajta a vázát A falakon a család fény-_ képeit, a padlón a vastag, színes szőnyeget. — Kéne még ide sok minden, de most elment a pénz a konyhára. Most rakattam le a kockaköveket Meg a hízó is sokba került. A felesége elzárja a rádiót. A csendben kopogást hallunk a kapun. A postás jött. Meghívót hozott estére a tanácsülésre. — Mióta ól itt, Erdőtarcsán? — Itt születtem. Apám is itt élt egész életében. Nem voltunk mi vándorló cigányok, leérem, soha. Nézze meg a munkakönyvem. Csak két helyen dolgoztam. 1954-ig apámmal a hatvani téglagyárban. Azóta meg lent, ott az üzemben. A Mátra Hőerőműre gondol, ahol a második bejegyzést írták munkakönyvébe még 1954- ben. — Bgy brigádba kerültem már az első nap. De micsoda emberek voltak azok, kérem. Ügy éltünk, mint hót testvér. Nem számított, hogy cigány vagyok. Barátjának fogadott mindenki. Tíz évig dolgoztunk együtt, de egyszer sem mondták, hogy: cigány. Csak úgy Sanyi. TAVALY EGY HÉTIG beteg volt, nem lehetett lejönnie a dombról. Feküdnie kellett. A brigád tagjai naponta jártak hozzá. — Gyógyulj meg, Sanyi, mert a Berki-brigád olyan árva nélküled, — mondogatták neki mosolyogva a többiek, onnan az ágy széléről, ahol körülülték. — Ennyit hiányoztam a tíz év alatt. Pedig volt úgy, hogy elromlott az autó, vagy elaludtam. Ilyenkor elmentem gyalog. Araikor bent jártunk volt munkahelyén, még mindenki róla beszélt. Sanyiról, vagy ahogy a fiatalabbak szólították: Berki bácsiról. Megérdemelte az öreg a kitüntetéseket. Megdolgozott érte — mondogatták az emberek. — Milyen kitüntetéseket kapott? ■—— Káváié dolgozók lettünk háromszor is, meg szocialista brigádok. Kibontja a fehér selyemkendőbe kötött vörös dobozokat. — Itt van, kérem, mind a három. A papír is róla, hogy viselhetem. Ügy vigyáz rá, mint szeme fényére. Tenyerébe veszi, forgatja, nézegeti. — A munkámért adták. Kitüntetett cigány lettem. Amikor elbúcsúztam az üzemtől, azt mondták: küldjem el a fiam helyembe, így majd a negyedik érem is ide jön a dombra. Él is küldeném, de ő Pesten laloilr •—Jóember 5, csak ne szeretné úgy a bort, — kapcsolódik a beszélgetésbe felesége. — Igaz* nem iszik sokat, de elég gyaks ran. — Aki a bort szereti, az csak jó ember lehet — huncutul kacsint felénk. — De ha már a bornál tartunk, megkínálnánk magukat egy pohárral. KOCCINTOTTUNK. Előveszi hosszú szipkáját, beleosavar egy Kossuth cigarettát. Nagyokat szív belőle s mintha ettől megjönne a hangja is. — Tudja mikor ittam utoljára? A banketten. Mert engem úgy elbúcsúztattak, hogy még sírtam is. Ott volt az igazgató, a mérnök, meg az összeg művezető. De jó emberek voltak azok, kérem. Szép kis ősz- szeget is adtak búcsúzóul. Meg azt mondták: nyitva áll a kapu előttem, bármikor bemehetek a buszon az üzembe. Már voltam is vagy kétszer. — Hiányzik? — Hogyne hiányozna. Így olyan hosszúak a napok. Sok* szór azt álmodom, hogy elaludt tam. Indul a busz, vagy csörög az öreg vekker. Ilyenkor felkelek, elszívok egy cigarettát s megnyugszom. Hiába. A tíz év alatt leszoktam kicsit a pihenésről. — Müvei telnék el a ,hosszú napok”? — Van azért nekem most ifl dolgom. Évek óta cigánybírő vagyok. Rendet kell tartani a hegyen. Éppen este tartok beszámolót a tanácsülésen. Aifca jött a meghívó. Elrakja a papírokat. A mtma kakönyvébe még egyszer bele-i néz. Nem érti, hogy miért azt írták bele, amikor eljött, hogyl felmondva. Igaza van. Jó lenne valami más szót a helyébe írni. Talán ezt: nyugdíjazták. KIKlSÉR A KAPUIG. A köd már teljesen eltakarja előlünk az utat. Sötét van. Még hallom a hangját, ahogy utánunk szól: — Ha az üzemiben, járnak* mondják meg: nincs semmi baj, jól vagyok. Megmondtuk. Koős József — Vegye le a hallgatót! — követelte a hang. Automatikusan engedelmeskedtem és tanácstalanul néztem látogatómra. Szemei valósággal diadalittasan fénylettek. — ön hallott engem... itt a cédula: ezt hallotta? Egy pillanat elég volt ahhoz, hogy meggyőződjem róla. — Ma éjszaka nyugodtan álhatóm. Nyugodtan és tiszta lelkiismerettel. — És ha elárulom? — Ön azt nem teszi meg... Én ismerem önt. Ha mégis megtenné, akkor sem történik semmi. Ma éjszaka eltűnik a találmányom, és senki nem tudja visszahozni. Én vagyok az első, aki ezt a csodálatos hangot hallottam és ön az utolsó ... Jó éjszakát! Búcsúzott és elment. Kinéztem utána az ablakon. Átment az úttesten, felemelt fejjel, magabiztosan, és egyre távolodott az éjszakában ... ★ Azóta tíz év telt el. Nem láttam többé különös éjszakai vendégemet és nem hallottam róla. Viszontlátom-e még valaha? Nem tudom és senki nem tudja. Talán már zöld fű borítja sírhalmét valahol, talán ott ül egy vasútállomás várótermében és hallgatja az embereket ... Leülök öreg, sokat használt írógépemhez. Az ablakon át friss levegő árad a szobámba, kinn pedig az idei tél utolsó foszlányait viszi magával a tavaszi szél... A bolgár író elbeszéléséből fordította: ANTALFY ISTVÁN éreztem, mint láttam, hogy megreszketnek vékony ujjai. A készülék fekete gombját a fülembe dugtam. Először valami lágy zenei hangokat hallottam, majd tisztán és érthetően egy hangot, amelynek hallatára önkéntelenül összerezzentem. — Hall engem? Feleljen hangosan: hall engem? — Hallom önt! — válaszoltam elképedve. Látogatóm keskeny arca egy papírlap fölé hajolt. — Hallgasson tovább... — folytatódott a , gondolat — ön- , hoz jöttem, mint > egy őszinte em- - bér egy másik i őszinte emberhez. Meg kell ígérnie, hogy találkozásunkról senkinek sem szól. Ma 1947. március 22-e van. Tíz év múlva felbonthatja ezt a megállapodást és mesélhet a találmányomról. Megbízom önben. Az embereknek akkor tudniok kell a találmányomról- és arról, hogy miért nem hagytam azt meg. Ez az egész... — És ön? — kérdeztem meghatottam — Hol lesz ön akkor? Pihenő a gyárudvaron einárió, semmi más. Talán az egész csak egy őrült agy képzelődése ...! — Hogyan segíthetnék Minek? — kérdeztem. ; — Nagyon egyszerűen... Próbálja ki a készülékemet! ön az egyetlen ember, aki rajtam kívül e találmányról tudni fog. Ha a készülék működik, hallani fogja a gondolataimat. Kabátja zsebébe nyúlt és elővette a kis műszert. Inkább — Bizonyára nagyon elkeseredett. — Nem, nem! Ne higgye, hogy embergyűlölő lettem! Csak éppen kendőzetlenül ismertem meg az igazságot. Az emberi lélek a* rossz körülmények között eldurvul, a jó körülmények között pedig megjavul ... És állandóan arra gondolok, hogy az új társadalomban, amelyet felépítünk, az emberek egészen mások lesznek, valóban új emberek... — örülök, hogy így gondolkodik ... — mondtam mégha* tottan. Szomorkásán nevetett: — Elhatároztam, hogy megsemmisítem a találmányomat és erről senki nem tud lebeszélni ... — Nem szabad ezt tennie! — kiáltottam fel izgatottan. — Hiszen ezzel egy félelmetes fegyvert semmisítene meg. Egy fegyvert, amit az igazság szolgálatába lehet állítani! Ha a hazugságról lerántjuk az álarcot, a butaságot leleplezzük, ki győz ezáltal? Erre nem gondolt?! — De lii tudja, milyen kezekbe kerül ezt a fegyver? Hátha éppen azok kezébe, akik ma az atombombákkal fenyegetőznek?! Ha a hazugság és a butaság magának szerzi meg, nem tízszeres erejű fegyver lesz-e akkor? — De hát miért jött mégis hozzám? — kérdeztem. — Tanácsot akar tőlem kérni? — Nem ... nincs szükségem tanácsra. Hanem... az utóbbi napokban az a rettenetes gyanúm támadt, hogy talán az egész találmányom csak hallunwndta hangosabban és ingerülten. — Egyre rosszabbul hallók ... — sóhajtottam. — Nézd, mit kaptam ma külföldről... Elővettem készülékeimet és a hallgatót reszkető ujjakkal helyeztem a fülembe. Feleségem csodálkozva nézett rám, és én pontosan hallottam, amit gondolt: „Még csak ez hiányzott! Most már valóban megöregedett! Csak a mankók hiány óznál: ... !” íróasztalomhoz ültem, és felütöttem egy könyvet. Feleségem tovább olvasott. Előbb csak a könyv szavait hallottam, de azok egyre zavarosabbak lettek és ismét féleségem gondolatai következtek: „Most kérjek pénzt tőle... ? Nem, inkább vacsora után ... akikor jobb kedve van ... Amióta ezzel az őrült kísérletezéseivel foglalkozik, egész zsugorivá vált. Csak nem képzeli, hogy minden léváért könyörögni fogok neki, mint valami szegény rokon. Ezért a vacak készülékért is biztosan legalább egy havi kosztpénzt kiadott!” Félbeszakítottam vendégem 6zavait. — Vannak barátai? — Tudtam, hogy ezt megkérdezi. Igen, vannak! Van egy gyermekkori jó barátom. Szeretjük egymást, gyakran találkozunk és őszintén, nyíltan beszélgetünk egymással. Vagy legalábbis azt hittem mindaddig, amíg először ezt a készüléket a fülembe nem helyeztem ... megtudtam: nem ismerjük eléggé egymást...
