Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-23 / 300. szám
„Átírják** Shakespeare vígjátékait GYEREKKORI játszópajtá- ßomat látogattam meg néhány napja, egy erdőszéli hófedte kis faluban. Már az iskolapadban is egy erdei virágoskertes házikóról álmodozott. Nem szerette a gyárat, a várost, a magasra emelkedő házakat. Ezért ragaszkodott görcsösen ehhez a faluhoz, az erdőhöz, a patakhoz vezető gyalogúihoz, a sudár jegenyefához, amelyen minden tavaszkor a szarkafé- l székből hallja meg az első madárszót. Amikor utoljára, vagy jó három évvel ezelőtt találkoztunk, az iskolapadban mégszületett álomból még csak az erdő, a patakhoz vezető gyalogút, a jegenyefa és a szarkafészek: volt meg. Az erdei virágoskertes házikó helyén, még egy nagy vadkörtefa ásított fel a magasba. A három év azonban alaposan megváltoztatta az erdőszéli tájat. A vadkörtefa helyén megépült a virágoskertes házikó. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam. Háromszor is elmentem mellette, de nem mertem megko- pogtatni a rácsos kaput. -An-_ női nagyobb volt az öröm,. amikor megpillantottam az én kedves játszópajtásom félrevágott. zöld színű kalapját. A kertből jött befelé, kezét ugyanúgy hátratette, mint három évvel ezélőtt, amikor visz- szaindult a buszmegállótól, ahová kikisért. Nehéz tenne most leírni a találkozás örömeit. Büszkén kalauzolt végig a megépült házikóiban, majd a hosszú, ék- aiakú gyümölcsöskertben, arnelynefc a végén ott áll a sudár jegenyefa, a hókalapos szarkafeszekkel. — Most már csak egy asz- saony kell id*, Tóm csikarni — mondom neki a látottakkal megelégedve. A VÄLASZ nem valami megnyugtató volt, de ahogy en ismerem őt, az is lesz itt nemsokára. Ahogy fújjuk a cigarettafüstöt a szobában, s kóstolgatjuk az erdőalji bort, egy kisfiú ailít be. — Tamás bácsi, tessék eljönni a képért. Azt üzeni a festő. Már elkészült. Megnyugtatom, hogy tőlem nyugodtan elmehet, megvárom, csak mondja meg, milyen képről var. szó. — Van itt egy festőművész, attól rendeltem én is egy képet Itt vagyok mindjárt, megnézheted. Megnéztem. Egy kecske volt rajta. Bizony isten egy négylábú, szakállas, igazi magyar kocsiké. Még pórolgott a vászonról a kecske párizsdkék színű szakálla, a fehérfoltoe lábain még nem száradt be a fekete és fehér olajfesték, amelyet a , művész” edkeakkos ecset-húzással rögzített az „utókor” számára. Esküdni merek, hogy egész életemben szimpatizáltam a kecskékkel, de ennyi tiszteletet még akkor sem adtam nekik, amikor az orvos keasketejet írt fel a receptemre Egy kecske a vásznon, finom, drága olaj festékkel megörökítve. Lehet persze, hogy ezen nincs semmi különös csodálkoznivaló, csak egyszerűen a magyar festészet reneszánszában most következik a „kecske-korszak”. Ilyen még úgysem volt soha. Arról már hallottam, hogy egy-egy csinos nőd akt ferde vágányra vitte a művészt, de azt el sem tudom képzelni, hogy egy magyaros kecske-akt mit jelent egy ember életéiben. ELINDULTAM hát magam ils a „művész” lakására. A műteremben ott állt a kecske, a vásznon pedig már elkészült a tarka négy láb. Amíg felkerült a kecske feje és a háta is a vászonra, azon gondolkodom: milyen jó lenne, ha az a kecske most megokosodna és megenné a művészt szőröstől, bőröstől, ecsetestől együtt. Még segítenék is neki. Felbecsülhetetlen értéket tenne a magyar festészetnek. De nem tartja harapásra a száját. Csak áll s néha valami furcsa meke- géssel válaszol egy-egy ecsetvonásra. Lehet, hogy ez az eset mulatságos, de sajnos igaz. Az is igaz, hogy van ilyen „művész”. Az is igaz, hogy kecskét fest, de az is igaz, hogy megveszik tőle, sőt rendelői vannak, meg az is igaz, hogy én is láttam őket. A kecskét is, meg a „művészt” is. Visszatértem a játszótársam erdőalji házikójába. Néztem ezt az undorító kecskét a vásznon és legszívesebben lekapartam volna róla a festéket. — JÓL KERES a fiú— mondja a cimborám. Művész, így hívatja magát De nemcsak kecskét fest, Szűz Máriát is, ha megrendelik tőle... Koós József A brit nemzeti színház a napokban közölte, hogy felkérte Robert Gravest, az Oxford Egyetem költészettan tanárát a neves regényírót, „írja át” Shakespeare egyes műveit. A várható felhördülésnek elejét veendő, az angol nemzeti színház sietett hozzáfűzni, hogy .kizárólag” a vígjátékok nyelvének korszerűsítéséről van szó, a drámákhoz természetesen esze ágában sincs hozzányúlni. Célja mindössze az, hogy a Shakespeare-komédiák tréfáin a mai közönség is nevetni tudjon. Robert Graves máris 300 változtatást eszközölt a „Sok hűhó semmiért” szövegében. A darabot február 8-án az olasz I Franco Zeffirelli rendezésében mutatják be a londoni nemzeti | színházban. A változtatások zömmel olyan szavakat érintenek, amelyek ma már más értelműek, mint I. Erzsébet királynő idején. (AJP) H. É. A Nagy Honvédő Háború története 1941—1945 Megjelent könyvesboltjaink kirakatában a Nagy Honvédő Háború 2. kötete, amelynek fő erénye, hogy mélyen és őszintén feltárja a szovjet-német háború első szakaszának (1941 június — 1942 november) rendkívül bonyolult viszonyait, többek közt a szovjet hadsereg kezdeti vereségeinek okait. A szerzők és szerkesztők munkáját dicséri, hogy a Nagy Honvédő Háború kezdeti időszaka tartalmának tudományos, alapos meghatározását adják, s úgy formálták a kötetet, hogy stílusa szinte elbeszélő legyen, a vázlatok és képek sokaságával pedig jó érzékkel szemléltetik, színesítik a könyv mondanivalóját. A kötet első része a Nagy Honvédő Háború kezdetéről, tehát az 1941 nyarán és őszén lefolyt hadműveletekről szól. Lépésről lépésre nyomon követi. hógyan készítették elő Németország és csatlósai a Szovjetunió elleni támadást, s hogyan sikerült a nyugati szovjet határ mentén 190 teljesen feltöltött hadosztályt, 3500-nál több harckocsit, több mint 50 000 löveget és aknavetőt, s 3900 repülőgépet összpontosítaniuk. A szerzők őszintén feltárják, milyen óriási nehézségeket, megpróbáltatásokat jelentett a szovjet hadseregnek, a szovjet népnek az erős és tapasztalt ellenség elleni harc. Túlzás nélkül állíthatjuk: egyetlen szovjet hadtörténeti mű sem mutatta be ilyen sokoldalúan a szovjet népnek és hadseregének azt a hősies erőfeszítését, amellyel keresztülhúzta a német betolakodók számításait. A szovjet csapatok hősies harcai arra kényszerítették a német hadvezetést, hogy lemondjon a három irányban tervezett támadásáról és áttérjen az egymást követő csapások módszerére: először Leningrad és a Donyec-medence, majd — jelentős erőket átcsoportosítva — Moszkva irányába. A könyv második részében 1941 végének fő eseménye, a Moszkva alatti csata, a németek első vereségének története tárul fel. A harcitevékenység 750 km széles és több mint 400 km mély térségben bontakozott ki. Az ütközetben német és szovjet részről összesen 150 hadosztály, körülbelül 20 000 löveg és aknavető, 3000 harckocsi és 2000 repülőgép vett részt. Az összefüggéseket vizsgálva a szerzők hangsúlyozzák, hogy a Moszkva elleni német támadás meghiúsulását és az ütközetben bekövetkezett fordulatot számottevően elősegítették a Leningrad alatt, Tyih- vin körzetében, Rosztov mellett és a Krímben vívott harcok. A kötet harmadik részében az 1942-es év nyári és őszi katonai eseményed bontakoznak lei. A szovjet nép és fegyveres ereje elhárította a német csapatok megújuló támadását és létrehozta azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak a háború menetének gyökeres megváltoztatásához. A volgai csata leírása és értékelése áll a harmadik rész fő helyén.-^. volgai erőd hős védői arra kényszerítették a hitleri hadvezetést, hogy valamennyi fő arcvonalszakaszon beszüntesse a támadást. Egy fejezet foglalkozik a szovjet népgazdaság háborús termelésre való átállításával, egy pedig a szovjet nép életét és kultúráját tekin-ti át a háború első időszakában. A záró fejezetek közül az egyik az észak-afrikai, a földközi-tengeri, az atlanti-óceáni, az ázsiai és csendes-óceáni eseményeket foglalja össze, a másik a Nagy Honvédő Háború első időszakának katonai- politikai eredményeit összegezi. Sörös La jos A szarvastehén felveti a fejét. Valami izgalmasat érez. Feszülten hallgatja a kopaszra vált erdő fáinak monoton zúgását, szemével a távolba kutat. Nem látja, nem hallja, de ösztönei azt súgják: emberek járnak a völgyben. Társai még békésen ropogtatják a gyérülő füvet. Rezzenés. Eliramlanak. Lábuk sebesen repíti őket. Testű k megnyúlik, szinte repülnek.. Menekülni! Ez tölti el egész vallójukat. Dörrenés. A vadász nem hibázott. A száguldás véget éld, Halálos sebbel a testében az állat a puha avarra zuhan. Gyűlik a zsákmány. Sikeres a vadászat. (i) (MTI Foto — Bajkor József felvételé) Változatok egy témára! gp33 S2, íta***ufe c0aicof Karácsonyi szokások len lármát csapni s forrongást jelenetezni... Híven emlékszem, hogy az első években rokonságunk tagjai, de sőt idegenek is számosain jöttek hozzánk megtekinteni, mi módon ünnepeljük mi meg a karácsonyt. E mód akikor szenzációt csinált, de általánosan csak az 1840-es években tudott elterjedni .. HADD MESÉLJÜNK el egy párját ritkító német karácsonyi ajándék történetét is. Goethe unokái 1829-ben olyan karácsonyi ajándékot kaptáik, amely akkoriban páratlan volt a maga nemében, A költő néhány vegyaaszonyhoz, hogy megkérje a kezét. Linda azután megkésve érkezett, és áthívta a fiatal költőt karácsonyesti vacsorára. Az ünnepi vacsora után a gyar- matárus eltűnt a belső szobában. A költő a félretett garasokból vett kis katonaibabát odaadta Lindának, aki csillogó szemmel szorította magához az ajándékot Leültek a díszeikkel félékszerezett fenyőfa alá, és a költő mesélni kezdett Lindának — a katonáról... A KARÁCSONYI ajándékozások különböző országokban más-más időben honosodtak meg; sőt az ajándékozás időpontja a mai napig sem azonos. Közóp-Eurápában, Nyugat- Eunópáiban a karácsonyi ajándékozás „uralkodik”, míg a franciáiknál és az olaszoknál az újévi ajándékozás a szokásos. Mi a németektől vettük át a toarácsonyfás ajándékozás szokását Érdekes, hogy 1605-ben a németeknél bukkannak fel az első karácsonyfák, amelyeket aknával, ostyával, cukorkával és aranyfüsttel ékesítettek. Minden német gyermek egy kis fenyőfácskát kapott Ezt a szokást hazáinkban Podmaniczky Rárolyné honosította meg 1828-ban, amint azt fia, Podmaniczky Frigyes „Nap- lótöredék”-eiben részletesen így mondja el: „Hat óraikor háromszoros csengés hirdette a mi karácsonyfáink megérkezését Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi, gyermekek — öten voltunk — egy, a szoba köziepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk megtalálta a karácsonyfát s az a körül csoportosított különféle ajándékokat Mily szívdóbogva vártük ezt évente, mennyi vágy és remény fűződött ez esthez, mily szorgalmasan tanultunk, hogy érdemesnek érezzük magunkat rá. Az est aztán azzal telt el, hogy megvizsgáltuk és megköszöntük az ajándékokat, s végül bevonultunk a tágas ebédlőbe, amelyben ilyenkor korlátlan jogunk volt bármily ékteangliai baratja egy kis vasúti modellt küldött, valószínűleg a Stephenson által 1829-ben bemutatott lokomotív modelljét. A nagy német költőóriásnak küldött modell volt az első vasú út a világon, amellyel gyermekek játszottak... Egy kis katonabalba megható históriája is idekívánkozik. Élt a múlt század elején Koppenhágában egy fiatal költő, akinek egyetlen barátja a szom- szédéfc kislánya volt. Lindának hívták. A költő karácsonyra egy olcsó Ms babát vett a gyermeknek. Szép katonababa volt, pixosnadrágú. Eljött a karácsonyeste, s a költő hiába várta a kislányt Linda nem jött át hozzá. Egy Van Hool nevű gyarmatáru-kereskedő jött el Linda mamájához, a fiatal özEgyszer csak mély ferffihang szólalt meg a másik szobából: — Remek! Van Hool úr Mdugta a fejét a függöny mögül, és izgatottan így szólt a szomszédhoz: — Uram, ön olyan gyermek- mesét mond, ami a felnőtteket is érdekli. MA MAR KEVESEN tudják, hogy Van Hool gyiarmatárus- nak köszönhette az ifjú költő, hogy meséi könyvalakiban is megjelenhettek. Hogy M volt a koppenhágai karácsonyi mesemondó? Andersen... De térjünk vissza a karácsonyi ajándékozás krónikájához. Angliában és Amerikában minden másként van. Az angol és amerikai gyermekeknek egy szakállas öreg bácsi hozza a karácsonyi ajándékokat, akit Santa Claus-nak hívnak. S ha ránézünk, önkéntelenül is felkiáltunk; hisz’ ez a mi Télapónk! Való igaz, hogy Santa Claus a mi Télapónk névrokona és hasonmása, de csak külsőleg. Az angol és amerikai Santa Claus csupa derű és jóság, míg a mi Télapónkban a krampusz-és a virgács-elemek vegyültek. Így történik, hogy a mi gyermekeink decemberben kétszer kapnak ajándékot, az angol és amerikai gyermekek csak egyszer örülhetnek Santa Claus ajándékosztásénak. Az angol karácsony ősi szimbóluma a mistletoe (latin növénytani neve: Viscum album), magyarul:' fagyöngy. Élősdi növény, amely főként almafáikon terem. Faluhelyeken az emberek maguk szedik a fagyöngyöt, a városiak a piacon, vagy virágosnál vásárolják. Otthon a csillárra kötik, s azt a leányt, aki történetesen a mistletoe alatt áll, bárki megcsókolhatja. AZ ANGOL KARÁCSONY középpontjában találjuk az ünnepi ebédet karácsony első napján. Hogy milyen ünnep ez az angol otthonokban, azt jól tudja mindenki, aki valaha elolvasta Dickens „Karácsonyi ének-”ét. Pulyka nélkül nincs karácsonyi ebéd Angliában. A ködös Albionban azon csodálkoznak, hogy egyes európai országokban karácsony előes* tájén van a karácsonyi vacso* ra. Ez főként Franciaországra vonatkozik, ahol a későd karú- csanyesti vacsora a szokásos s utána a vidámságnak áldozott éjszaka következik. Ennek történelmi magyarázata az italra, táncra, játékra vonatkozó régi egyházi tilalmakban keresendő, ami természetszerűen magával hozta, hogy a tilalmi idő lejártával megkezdődött Franciaországban a kiadós karácson yesl. mulatozás. A fenyőfa-állítás Franciaor: szágban, csakúgy, mint hazánkban, 1840 után honosodott meg. Érdekes megemlítenünk’, hogy Olaszországban nem divat a fenyőfaállítás, bár ott is! karácsony estéjén ülik meg egy Mlenc órakor kezdődő vacsorával, amelynek „cenone” a neve. Itáliában az ajándékozások napja az újév, amikor újévi ajándékot, „strenna”-t adnak az emberek egymásnak, amint azt már Mátyás királynak is elmagyarázta Galeotti.; VÉGEZETÜL EGY ŐSI orosz szokásról is beszámolunk. A Szovjetunióban a ’•’nuár 7-én kezdődő karácsony előestéjén az erdőben lombos tüskét vágnak, s azt másnap feldíszítetten és szertartásosan szállítják haza, ahol búzaszramekkel szórják meg és ősi szokás szerint azt kérik, hogy hozzon boldogságot a háznak, jó termést a földnek.. Révész Tibor A kecske és a mézesmadzag VADÁSZAT
