Heves Megyei Népújság, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-22 / 299. szám
Képzőművészek Heves megyében TÖBB MINT LGY évtizede annak, hogy a Heves megyei Képzőművész Csoport az egri Marx Károly. utcai műterem^ ben megkezdte működését. Minden évben — olykor tavasszal is, ősszel is — rendezett tárlatot az egri Líceum dísztermében: a Maulpértsch- íreskó alatt találkozott a közönség és a művészcsoport. Az alkotásokat gyakran fogadta vegyes érzésekkel a közönség is, a kritika is. A művészcsoport tagjai sokáig állva maradtak — kevés kivétellel — az időben: régi iskolák, mesterek modorosságát örökölve, a szellemi izgalmak heve nélkül festett vásznaikkal, a mai embert, lelkialkatát, forrongását ritkán tükröző műveikkel nem tudtak felnőni Szentendre, Szolnok, Hódmezővásárhely szintjére. Ne legyünk igazságtalanok: nem mindenért a művészeket kell okolnunk. A körülményeik, a meglevő műterem, a kiállítási lehetőségek nem kényeztették el művészeinket, akik — ugyancsak kevés kivételtől eltekintve — tanáremberek, a mindennapi pedagógiai munka édes, de felelősségteljes jármát is nyögik. Ennek a Heves megyei képzőművész csoportnak az önállóságát a Magyar Képzőművészek Szövetsége ez év tavaszán megszüntette. A szövetség vidéken élő tagjait területi szervezetekbe tömörítettek. így jött létre a Borsod— Abaúj—Zemplén, Szabolcs— Szatmár, Heves és Nógrád megyéktől álló észak-magyarországi szervezet, amelybe a Heves megyei csoport tagjai is kérhették, kérhetik felvételűiket. Eddig az egri képzőművészek közül tízen kapták meg szervezeti tagságukat. A TAGFELVÉTEL — mint M megkérdezett egri művészek mondják — bizonyos fokú, egészséges eredményt hozó rostálást is jelent. A Heves megyei csoport létszáma hosszú időn keresztül húszon felül mozgott. Ez a tény — figyelembe véve a körülményeket, a szakmai felkészültséget és az alkotni tudás tehetségét — sokáig egészségtelen levegőt és rossz közérzetet teremtett a csoportnál. A tárlatok nívóját gyakran lerontották, azok összbenyomását néha kínosan disszonánssá tették a passzív életszemléletből, vagy a diletőszinteséggel kellett közölnie egyes tagokkal. A területi beosztás és az úi tagság új távlatot nyit a megszokott helyébe. Igaz, mást jelent egy kisebb kör közepén élni és annak öntörvénye szerint dolgozni, mint felolvadni egy nagyobb közösségben, ahol mások és máshol szabják meg a lehetőségeket. Az 1964—65 évi munkaterv szerint például a VIII. miskolci országos képzőművészeti kiállításra Miskolc város 8000 forintos nagydíjat, Borsod megye 6000 forintos díjat alapított. Ugyanakkor Miskolc város tanácsa a kiállítással kapcsolatban tizenhárom miskolci művésznek, százezer forint értékű megbízást adott. Az észak-magyarországi területi kiállítást Salgótarjánban rendezik és 1965. április 4-én nyitják meg. Ez a tárlat csak 1965. júniusában kerül el Egerbe. Miskolcon lesz a Hl. országos grafikai biennáié. Megnyitásáról eddig még nem döntöttek HEVES MEGYE, illetve Eger az új szervezettől eddig Gergely Pál kiállítását kapta. (A művész sikeréről annak idején beszámoltunk.) Nagy Ernő, a szervezet Heves megyei titkára készül most kiállításra. A felszabadulás-- huszadik évfordulójára rendeznek gyűjteményes kiállítást az Egri Pedagógiai Főiskola tanárai. Csák 1965 szeptemberében szándékozik KXshonthy Jenő, Szilágyi Elek és Király Róbert közös kiállítást rendezni. 1965 novemberében látjuk Egerben a miskolci Csabai Kálmán és néhány társának érdekesnek ígérkező munkáit. Hol maradnak a többiek? Nem jut nekik hely a nap alatt? Nem engedik érvényesülni őket azok, akik bármilyen oknál fogva szerencsésebb helyzetbe kerültek? A művészek — akár tagjai már az új szervezetnek, akár nem — beküldhetik müveiket bármely területi, vagy országos kiállításra és „futhatnak a mezőnyben”. Ilyen kitűnő példa volt az elmúlt nyáron Balogh László székesfehérvári sikere. A területi szervezés megvalósítása csak a vélt, vagy valós holtpontról kívánta io- vábblendíteni a vidéki képző- művészeti gócok életét. / nem lehet róluk és értük szólva néhány fontos kérdést elhallgatnunk. Jó az, hogy Miskolc szellemi és gyakorlati vonzásába kerülnek művészeink. Az ipari góc és az ott erjedő szellemi élet közvetlen hatása élményeket indít el majd művészeinknél, alkotásra ösztönzi majd őket. De az új hatásokon túl itt maradnak a sokat emlegetett körülmények: megfelelő műterem és kiállítási helyiség, műpártolás, megértés, buzdítás, elismerés is szükséges. CSAK A SZOMSZÉDOK példájáig kell elmenni, hogy megérthessük, mit jelent a művész számára, ha díjakat tűznek ki, s ha az erősebb alkotóegyéniségek megbízatást kapnak. Nem hinnénk, hogy az anyagi ösztönzésnek és a magasabb művészi szintre kapta- tásnák ezeket az emelőit Heves megyében nem lehet biztosítani. Az meg egészen nyilvánvaló, hogy művészi alkotásokra szükség van ebben a megyében is: városaink szinte kiáltanak a díszítés, a művészi alkotások után. A kiállítási terem kérdését megoldható közelségbe hozza az új színház megnyitása. Le kell ülni az arra illetékesekkel és megtárgyalni, milyen megoldás látszik jónak a földszinti és az emeleti színházi előtér ilyen irányú felhasználására. Valamilyen klubszerű otthont i§ kell nyújtani ezeknek a művészeknek, hogy találkozva színészekkel, írókkal, muzsikusokkal, máshonnan jött I vendégeikkel, a társadalmi élet és a mozgás intenzívebb hatása alá kerülhessenek. Irtunk már erről korábban is, a türelmetlenség és az aggódás hangján is: azóta nem sok történt. A Marx Károly utcai műterem nem old meg mindent, még akkor sem, ha a festők közül néhányan a főiskola keretén belül meg is találják az éltető környezetet. AZ ÜJ SZERVEZETI forma újabb lépcsőt jelenthet festőinknek, szobrászainknak a kibontakozás felé. De ez nem mindent pótló és megoldó forma. A művészek élete itt zajlik közöttünk, körülményeiket itt keil javítanunk ahhoz, hogy örömünkre és a köz hasznára táns alkotóktól származó vásznak, szobrok. Nemegyszer a zsűri Is nehéz helyzetbe került, ha véleményét a személyes sértődés határáig elnyúló Ha az új szervezési formán túl „vigyázó szemünket” azokra vetjük, akiknek munkájában a Heves megyei képzőművészek értékes hatását eddig is kerestük és feltalálni véltük, tovább fejlődhessenek. Gergely Pál őszi kiállítása már ebbe az irányba vet éles fény- nyaláibot (farkas) Ékkövek a fa alatt A nagyteremben néma csend. Titka pillanat, hiszen több mint ötsizáz kisdobos áll itt, s iáírja a nagy eseményt — amikor Télapó megjelenik, és teljes pompában kigyullad a hatalmas karácsonyfa minden gyertyája, minden csillagszórója. Űttörőkarácsomy... Még minidig várni kell, s miközben nézzük az izgatott, hófehér egyenruhás gyerekeket, valaki elsírja magát mellettem. — Csakhogy ezt megértem! Huszonöt évvel ezelőtt én is a karácsonyfa alatt álltam... az árvaházban ... s kegyes adományt vittem haza. Haza?!... De csend! Nem szabad ma szomorkodni,'édesanya! Hiszen a kis Péter most itt áll a többi között, s meghívóján ott a büszke, mellett dagasztó szöveg: „Kitűnő viseleted és kiváló úttörőmunkád jutalmául meghívlak az úttörő-karácsonyra!” Egy pillanat! Egy villanás, és hatszáz gyerekből szakad fel a feszültséget oldó sóhaj: — Ja! De gyönyörű! Zeng a dal, s mint megannyi ékkő, ott csillog a fenyő alatt a sok okos szempár. Kékek, feketék, zöldek, s ahogy visszanéz rájuk az ember, mindegyikük szemében visszatükröződik a hatalmas, minden jóval megrakott, gazdagon díszített fenyő. ... És akkor a béke végigszállt a hegyeken, s hófehér szárnyával beborította mind az embereket ... — Télapó mesél, mögötte a hangulatot, biztonságot, szeret etet sugárzó fa, előtte a gyerekek, a kék nyakkendő« kisdobosok, s amikor véget ér a mese, még tapsolni, még megköszönni is alig tudják, olyan nagyon eltátották kis szájukat. — Hipp, hopp! Itt vagyak! No gyerekek, most kezdődik a játék! Mulassunk! Ez a ti napotok! — Kanalas László terem egy pillanat alatt a színpadon, s megkezdődik a móka, a nevetés, röppennek a villámtréfák, íelhangzanak a kérdések, s az apróságok nagyszerű válasza azt igazolja: jól kiválogatták, s valóban a legjobbak kerültek a közös karácsony ünneplésére a művelődési házba. Hanem amikor vége lett?! Az volt csak az igazi! — Télapó! Járjunk körtáncot! — könyörögtek a kicsik. — Járjunk! Ügy is régen jártam, már egészen megmacská- sodik a lábam! — s a nagyteremben vidám körtánc kezdődik. — Heeej! Hopp! — nagyot csörren az ostor, s Ménes Ilona a VIII-as iskola kis cow- boya, nagy kört pattint maga körül. Pillanatok alatt körülfogják, s mire megszólal a főiskolások verbuválta zenekar hangszerein a twist, ők már ropják is. Itt-ott egy-egy felnőtt. Tanárok, szülők. Nem avatkoznak a gyerekek játékába. Nem akarnak „rendet” csinálni, igaz, nem is nagyon kell. A zsivaj, a kacagás valami meghatározatlan, valami kedves kavargásban egyesül, s bár úgy látszik, mintha kicsit összekeveredtek, túl hangosak volnának, mégsem így van. Csupán felszabadultan, örömmel játszanak. Kis apróság húzódik a kályha mellé. Már régen figyelem. Nein vesz részt semmiben. Egy picike üröm az örömben. Csokoládébarna arcocskája, nagy, csodálkozó szeme riadtan néz a táncolókról a Télapóra, Télapóról a karácsonyfára. S mint a ’ lesében, egyszer csak oda ... egyenesen hozzá indult a Télapó. Megsimogatta,, — Hogy hívnak, kisfiam? — Matácsik Kálmán. A kilences iskolából jöttem, harmadikos vagyok. — És hol laktok? — A Farkasvárban ... Télapó azért Télapó, hogy azonnal tudja, mit kell tennie. — Gyerekek! Gyertek csak Szombaton és vasárnap a MÉSZÖV tanácstermiében rendezték meg a szövetkezeti kul- túrfelelősök akadémiájának záró előadás-sorozatát, amelyen a megyéből 22 szövetkezeti kuk. túrfelelős vett részt. Az előadások elsősorban irodalmi ismeretterjesztéssel, az akadémiák szervezésével és kulturális problémákkal foglalkoztak. Az oktatásokat a megyei tanács művelődésügyi osztályának munkatársai tartották, amelynek keretében a hallgatók megemlékeztek a vietnami napról és tiltakozó táviratot küldtek az Országos Béketanácsnak. Ebben szolidaritásukat fejezték ide! — szólt, s a köréje seregletteknek ezt mondta: — Találtam egy aranyos kisfiút, aki nagyon szépen tud énekelni. Igaz? _ 9 — No csak bátran! Ami van a tarisznyámban, az még a tiéd, s azé a gyereké, aki veled énekel! Húszán is jelentkeztek. Mind énekelni akart, s mikor elhangzott a dal. a kis farkasvári gyereket is elkapta a többi vidám kedve, sodró hangulata. Télapó pedig visszaballagott a karácsonyfa alá nézelődni. Neki az volt a dolga, hogy itt minden kis meghívott boldog legyen, jól érezze magát, s a mesebeli béke mindegyiket, szőkét és barnát egyformán bearanyozza. Konfetti hullt, tekergőztek a szerpentinek, s vidám daltól, táncos lábak dobbanásától volt hangos a nagyterem és környéke — ünnepeltek és szórakoztak a legjobb, a legtöbb munkát végző úttörők. az általános és szakíelügyéLetet. A népművelési munka vezérvonalaként hazánk felszabadu. lásánák 20. évfordulóját jelölték meg. Az ünnepségekre való felkészülés szabja meg a népművelési munka tartalmát. Az ismeretterjesztő munkáiba szélesebb körben vonják majd be a felnőtt dolgozókat. Az ipari és mezőgazdasági munkások között végzendő munka fó céljaként a termelés és a műszaki fejlesztés megjavítását tűzték. Fontos feladatként jelölték meg azt is, hogy a vállalatok, intézmények és a művelődésügyi szervek kapcsolatát gyökeresen megjavítsák. ki a vietnami demokratikus mozgalommal. Vasárnap Bóta Albert, a megyei pártbizottság munkatársai tartott záróelőadást az aktuális kulturális feladatokról. Ezek! után Szacsuri István, a KPVDSZ megyebizottságának titkára <* kulturális munkában kiválói eredményt elérő 38 földművese szövetkezeti dolgozónak és kultúr felelősnek értékes jutalma-' kát adott át. A jutalmazási ünnepségei» részt vettek a megyei tanács művelődésügyi osztályának dolgozói, a TIT és a megyei pártbizottság képviselői is. Cs. Adám Éva Befejcződött a földművesszövetkezeti kulturális akadémia IRTA- ERWIN ZIEMER - FORDITOHA* SIE NT IRMAI LÁSZLÓ C14) A náci közvetlen törzskarával Villa Belgrano városkába akart átköltözködni és mindent előkészített az utazásra. Nekem is kellett segítenem. Rengeteg új ruhát vásárolt: fehér szmoking, flanéll-öitö- nyök, ingek, cipők hevertek az ágyán. Egyedül voltam a nácival és bőröndjeit csomagoltam. Utazásának napján még egy magas rangú német tiszt érkezett látogatóba. Az 5 feladata volt, autójával új lakhelyére szállítani a vezért. A kocsit kint hagyta beindított motorral a malom előtt. A náci néhány holmit ki horda tott vele és utasította, hogy várjon rá. Amikor egyedül maradtunk, előhúzta revolverét, hanyagu. meggyúj tóttá a cigarettáját és odaszólt: 4 rMmnMj 1964. december 22-, kedd *,Na, fickó, itt az ideje, hogy veled is végezzek. Most már semmi szükségem sincs rád. Ha el akarsz szívni még egy cigarettát, azt még megvárom”. Bár már régen vártam erre a pillanatra, reszketni kezdtem a félelemtől. Ez a gazember úgy végezne velem, mint egy veszett kutyával. Odadobott egy cigarettát, de pisztoLyal a kezében, öt lépésre maradt tőlem. — Hirtelen eszembe jutott valami.., „Nincs tüzem” — mondtam. Elővette öngyújtóját és felém dobta. Szándékosan ügyetlenül nyúltam felé és az öngyújtó leesett a földre. Talán két méterre jöhetett a nácitól. Bo- csánatkérően próbáltam mosolyogni és utána nyúltam ... Hirtelen felemelkedtem és kivertem a kezéből a revolvert Nagy ívben hullott a sarokba. A náci lehajolt hogy felemelje. Felkaptam az ablak melletti padot és nagyot ütöttem a fejére. Hatalmasat ordított még egyet ütöttem, mire mint a tuskó, zuhant a földre. Nem mozdult Gyorsan kirántottam a zsebéből a kulcscsomót összeszedtem egy-két bankjegyet és magamhoz vettem a revolverét is. Kisiettem, de az ajtót gondosan bezártam mögöttem. Az autó ott állt a malom előtt, korrrványkerekónél a nácit váró SS-tiszt. Odaléptem a kocsihoz és szóltam, hogy jöjjön le a pincébe, mert még egy ládát fel kén hoznunk. „Azt hittem, már mindent felhordturik?” — kérdezte csodálkozva. Mit csinálok, ha nem akar lejönni velem? Óvatosan a revolver után nyúltam. Mindenre el voltam szánva. A tiszt még morgott valamit, de azért utánam jött. Az admirális szobájába vezettem és az egyik sarokba mutattam. „Az ágy mögé rejtett ládát kell még magunkkal vinni” — mondtam. Az ágyhoz lépett, én meg az első lépés után felróhantam a lépcsőn és bezártam az ajtót. Ügy dörömbölt, mintha megveszett volna. Biztonság kedvéért még a szifclatömböt is elfordítottam a gépezet segítségével, majd amennyire tudtam, letéptem a kapcsolókat és a csatlakozó villanyvezetéket. Egyhamar nem nyitják ki ezek sem az ajtót. Ha pedig keresni fogják őket, akkor szakembereket kell hívni. Addig én tetemes előnyre teszek szert. A kulcsot és a revolvert bedobtam a mocsárba, majd beültem a gépkocsiba és elszáguldottam. Két óra múlva Santa Fé városába érkeztem. Nem akartam tovább menni a kocsival, mert a náci barátai, ha rájönnek a menekülésemre, biztos köröztetni fogják az autót. A városban sem maradhattam, mert könnyen valamelyik náci karjai közé futhattam volna. A park szélén leállítottam a kocát és bementem a legelső ruhakereskedésbe. Vettem egy új ruhái, és széles karimájú kalapot. A másik kereskedésben álszakállt és szemüveget vásároltam. Az áruház mosdóhelyiségében átöltöztem, felragasztottam az álszakállt, feltettem a sízemüveget és a kalapot. Teljesen megváltozott külsővel hagytam el az üzletet. Az állomásra siettem. Szerencsém volt, fél órán beiül indult egy vonat Buenos Aires- be. Megváltottam a jegyet és úgy álltam a peronra, hogy ne kerülhessen senki sem mögém. Az volt az érzésem, mintha követnének. A bennem rejlő feszültség csak akkor csökkent, amikor végre a vonatban ültem. Minden különösebb zökkenő nélkül érkeztem Buenos Airesbe. Első utam a kikötői kocsmákba vezetett. Megismerkedtem egy tengerésszel, aki jó pénzért hajlandó volt Monte- videóba, Uruguay fővárosába vinni. Montevideo a Rio de la Plata által képezett öböl túlsó partján fekszik. Néhány órás hajózás után kikötöttünk az öböl másik oldalán. Szerencsém volt, németül tudó dán tengerészekkel találkoztam, akik a nálam levő pénz egy részéért elrejtettek teherhajójukon. Néhány hónap múlva Európában voltam ... Azt tudtam, hogy itthon nem tudok semmit sem kezdeni a náci és tettestársai ellen—- (Vége) Elkészüllek Eger város 1965. éves művelődésügyi tervei Az Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága már meghatározta azokat a feladatokat, amelyeket a művelődésügy területén a következő évben végre kíván hajtani. Legfontosabb célként az iskolareform végrehajtásához szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítását jelölte meg. Korszerűsíteni kívánják az oktatómunkát. Igyekeznek a tanulókat a gyakorlati munkára nevelni. Gondoskodnak a nevelők világnézeti és szakmai továbbképzéséről, javítják a napközi otthonok munkáját Fokozzák a gyermek- és ifjúságvédelmi munkát. Hatékonyabbá teszik majd
