Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-29 / 280. szám
Ä triefen süketen hallgatott. i — Arid ide szépen a mentőt^ PAPP MIKLÓS: 0 A láncos vonszoló erőlködve morgott, aztán leállt. A fejtésben csend lett. Két embert küldtünk a fúrógépért, legalább negyedórája már rájuk vártunk. Kálló, aki mindig fütyö- részmi sízokott ilyenkor, amikor az ember a csillagos eget is legszívesebben a földre káromkodna, most danászni kezr dett: Nem hiszed el babám, hogy repülős vagyok. Majd elhiszed babám, ha reád zuhanok... A fejtés a bányamező légiméi lyebb pontján volt. Két meredek vágat vezetett hozzá, egyiken a levegőt, a faanyagot kaptuk, a másikon vitlával, húzógéppel csfllézitük a szenet. De micsoda szenet! Akár a fekete üveg, szikrázva, csillogva verte vissza lámpáink fényét Utoljára tíz—tizenöt éve fejtettek itt, aztán abbahagyták az egészet, mert a szén tüzet fogott valamitől. A parazsat ugyan kikotorták, de továbbra is saénmonoxid-szávárgást mértek a lefalazták az ide tartó vágatokat A bányatérképen ez a szánmező fehér folt volt jó sokáig; de nem felejtkeztek meg róla. Néhány hónapja felbontatták a falazást, méregettek, vizsgálgiattak s a vége az lett, hogy csapatunkra bízták a bányászáét Ki keil kotorni innét a szenet, megéri! Megéri, mert a kalóriaterv úgyis annak a bizonyos békának a feneke alatt van, azt hagyni pedig nem lehet. Majd elhiszed babám, ha teád zuhanok... A kis Kalló hangját egyszerre vad robaj, recsegés nyelte el. Az emberek a hang iránya« ba kapták fejüket, a nyugodt falatozás, rágás pillanatra abbamaradt — Nézd meg, mi volt az?! — intett Galyas, a csapatgazda. A vonszoló vasteknőjéhez kopogtattam a lámpa alját, vizet eresztettem a karóidra. Sziszegve fújt a láng, nyaldosta a sötétséget. Csak lassan haladhattam a meredek vágaton fölfelé, fogózni kellett az ácsola- tokbam, vissza ne csússzak. Nem szoktunk erre járni, a csapat a légvágaitot használta közlekedésre. A lábam előtt tartógerenda hevert keresztben a síneken. Földgöröngyök gurultak szét csizmám alól, le a Vágat fenekére. Mire vissztata a tenyerét és szemét behunyta. Arca úgy lángolt, mint akkor, amikor az a másik, a katona megütötte. Amikor megértette, hogy ezek a kezeli többé nem fogják cirógatni ... De igaz, egyébként — mért is gondolkodjék ezen? Ez a buta hangulat egy pillanat alat- rontott rá, amikor eszébe jutott, hogy valamikor az égboltot okolta a gyengeségéért. Helyesebben a következő pillanatban, amikor belátta, hogy aztán évekkel később, az égbolt helyett egy szoba mennyezetét nézte, amikor odaadta magát. De most — mennyezet helyett az égboltot nézi. Pokolba azzal az égbolttal! — Mért gondolod, hogy valami baj van? — kelt fel a lány, s habár egészen eler- nyed triók érezte magát, elmosolyodott. — Egész egyszerűen szép ez a világ — veled. Kinyújtotta karját és megsí- mogatta a fiú haját. Ügy rémlett neki, ugyanezzel a mozdulattal el is lökhetné magától. Ügy, ahogy a fiú később őt ellökte magától. A lány még nem taszította el magától a fiút. Pedig szerette volna. S ettől az akarástól és nem akarástól a fáradtság egy kellemetlen keveréke támadt, unalom, s kis híján gyötrelem. A fiatalember megfogta a kezét. Lehanyatlott a takaróra, s a lány magához vonta. Nem szándékosan vonta magához, hanem csak azért, hogy ed ne értem már mindenki tudta, mi történt. — Leszóltak a tetőről a dróton. Elszaladt egy tele csille — mondta Galyas és dühösen káromkodott. — Mit láttál? — Befulladt a vágat. Még most is omlik. Nem lehet átmenni. — Mit csináljunk, eleresszük még ezt a lövést? — kérdezte a tömpe orrú Szvák. — Mindenesetre — morfondírozott Galyas. — Ha már egyszer éleset raktunk a lyukakba... A lámpák egyszerre kialudtak. Valaki öngyújtót kattintott és sorban fellobbantak az apró lángok. Vártunk a füstre, de a füst csak nem akart eloszlani. — Mi az isten van itt máma?! — idegeskedett Bárt. — Én mást is érzek, mint a pak- Gzdt szagát. Beleszimatoltunk a levegőbe. — Ah a... I — Füst! — Égett fenyőszag! Mindenki a sánta Dörmőt bámulta. Nemrég került hozzánk, előtte a „kölnis” bödönö- ket cipelte. A bánya-kübliket Csapathoz laérte magát, pénzt akart keresni. A lustasága miatt nem kedvelte senki. Elvárta volna, hogy más keresse meg helyette az autóra valót. Mert autóra gyűjtött. Annyi pénze volt akár a pelyva, nem kellett gyerekre költeni semmit, nem lehetett neki, de tele volt panasszal. „Neveljétek meg, szocialisták vagytok, vagy mi az isten!” — mondták, amikor elhelyezését kértük a csapattól. Bámultuk sánta-Dörmőt, ahogy gyűlte magába az ennivalót. Horgas ujjad fénylettek a zsírtól. — Szalonnát zabái! — mondta Kálló. — Tán nem szabad? — emelte rá tele pofáját — Nyárson sült szalonnát zabái! — mondta Kalló. — Hol sütötted?! — taposta ed cigarettáját Tirnóti. — Hói sütöttem, sehol! —• forgatta Dörmő a szemét — Olyan meleg van itt, hogy a szalonna is kiizzadja a zsírját. A füst körüllengte az embereket. Már nem ült senki. A vízgyűjtő oldalán egy sovány patkány próbált kétségbeesetten felkapaszkodni az ácsólat deszkáira. Lehullott és nem mozdult többé. — Gáz!! Az önmentőkészülékeket nem találtuk. Egyszer már megbüntettek mindnyájunkat, hogy le ne tegyük a nyakunkból. És letettük máma • is. A stomp, amire ráaggattuk, nem állt a helyén, a robbantás kidöntötte. Mindenki kiabált, káromkodott. — Majd én felmegyek, segítséget hozók! — mozdult Dörmő, oldalán ott fityegett a mentőkészülék szürke doboza. — Sehova! — kiáltotta Ga« lyas. — Majd Cstnger megy. Add oda neki á mentőt. — Adjad — közeledett Csin- ger. — Vagy én, vagy senki! — sziszegte Dörmő és két kézzel markolta meg a lába előtt heverő kurta nyelű fejszét. — bérlelözött Csinger, de nem mert Dörmőhöz közeledni. —? Minden perc drága lehet, nem érted? Két embert rosszuűét környékezett, görcsösen hányni kezdték. Kálló röhögve dalolt: Nem hiszed el babáhám... — Ilyen alak miatt nyiffan- junk ki mindnyájan! — remegett Széki hangja. Lorbert eltakarta az arcát és sárrá kezdette — Kisfiam... — Félesége két napja szült egy négy és fél kilós fiút, délután is be akart menni a városba, hogy láthassa övéit. — ...azt a leborult szentségét a fajtádnak! — Polyvás fenyegetően megindult Dörmő félé. Dörmő melléhez emelte a fejszét s tovább lendítette karját, hogy lesújtson. Lorbert azonban hamarább sújtott. Hátulról. Dörmő felordított és a földre zuhant. Ketten is ijedten nyúltak utána, felemelték a döglött patkány teteme mellől. Nem emlékszem, mi töntént tovább a szűk fejtésben, az ereszke te tön tértem csak magamhoz. Ott voltak körülöttem a többiek is. Dörmő egy hord— Ne hülyéskedj, Dörmő, — erőltetett magára nyugalmat Galyas, de arcán látszott, hogjk belülről hatalmas indulat feszíti. — Tűz lehet a vágaton, te meg sietni nem bírsz. Add hát oda a mentőt — Tűz van, persze, hogy tűz! —■ kiabálta Kálló. — Ez a barom szalonnát sütött Én agyonütöm... — Széthasítom a fejed, ha közelebb jössz! — szorította a fejszét Dörmő. — Add oda Qsdmgsmefc a mentőt! — harapta össze a száját Báni. — Mit könyörgünk? Csak egyet üthet a fejszével — mozdult élőre Timóti. — Vigyáztatok volna a készüléketekre! Az enyémet nem adom... nem adom!!! Csinger beleereszkedett a zsomp vizébe és nyakig meg- mártotta magát engedje, amikor ledől. S a lány is mellé feküdt, mintha azt kérdezte volna, vajon nem magyarázta-e félre a fiú mozdulatát. Aztán körülnézték — az égbolt néma volt és elhagyatott. Az égbolt bekukucskált az ágak között, de csak ég volt. A lány maga kapcsolta ki a — Nem akarsz megmosakodni? — Nem — felelte a fiú és hasra fordult — Menjek az ennivalóért? — Menj. — Miért nem mégy tó? — Moccanni sincs kedvem. — Nekem sincs. szoknyáját, mert a fiú már nem kívánta ezt megtenni.. Amikor elfáradtak, a lány így szólt: — Éhes vagy? A fiú azt felelte: — Éhes vagyok. A lány felült, kirázta a szandálját, amely tele lett kavicscsal és apró fűszálakkal, rendbe hozta magát, s a fiúra pillantott: A fiú nem válaszolt A lány elfordította tekintetét izmos, ernyedten pihenő testéről, gesztenyszín hajáról, melyben itt-ott egy-egy ősz hajszál csillogott, arcáról, amely kissé fintorba torzult, mivel képét az öklére támasztotta és szürkés, száraz ajkai kinyíltak. — Ügy látszik, nyolc levával emelik a fizetésem — mondta a fiú. ágyon feküdt valaki letakarta? a fejét egy szürke gumdkabát-? taL Tántorogva vezettek ben-1 nűnket az akna alá. Lorbert l egész úton keservesen jajgatott: „kisfiam...r A kas elő-' szőr Dörmőt vitte fel, aztán! minket Az akna fájánál rend-2 örök vártak ránk. Jegyzőköny-« vet vették fel az esetről, meg-! hallgattak mindenkit, aki be-í szólni tudott Utána Lorbertet ? beültették a kék színű War-, szavába. Szédelegve bámtötomk m él- \ zúgó gépkocsi után. Bárnmelyi- t künk ott ülhetett volna Lor-i- bert helyén. Z Fejünk felett csattogni fcez-jj dett az aknatorony korongja, j* Kálló sápadt lárva-arccal i dalólt: " , 5 Nem hiszed e? babám, 4 hogy repülőhős vagyok.. § ______ ! A l ány megfordult s úgy, 5 ahogy volt alul szétkapcsolt; szoknyával, mezítláb, kócos? hajjal, s a kék szövet alól íz-? zadtan kivillanó lábbal, elin-5 dúlt a patakhoz, hogy a ter-^ moszt és az élelmiszeres dobozt, ; amelyet két szikla közé tettek,' elhozza. A pataknál megállt, s léhúzta! a szöknyát A víz fölé hajóit s2 eltakarta a visszatükröződő ég-< boltot Megnézte magát A ke-' rek, rozsdazöld kövek közül i előbukkant az arca. Az ezüs- j tös, szinte fagyos vízfelületről! kirajzolódott halvány arca, két! nagy, gőtét szarkaüábbal körül-J vett szeme. Még lejjebb hajolt * Haja a vizet érintette, s erre; felocsúdott Arcvonásai megrándultak, szinte csúfondáro-2 san széttárulkóztak, aztán me-. gint elnyugodtak, kisimultak.! Csak arca apró, piciny ráncai f nem simultak eb „Férjhez kell mennem már5 valakihez” — mondta és ki-! egyenesedett „Ideje.” Csuka Zoltán fordítása Georgi Krumov a legifjabb ■ bolgár írónemzedék egyik | legtehetségesebb tagja. A ma • harmincegy éves iró-költő I első verseskötete 1957-ben' jelent meg, vércseppek cím-l mcl. prózai munkásságát egy, esztendővel később Az er-, dész című regénye vezette i be, amelyet azóta négy, újabb regény követett. Kru-f mov tökéletesen beszél ma- < gyárul, így 6 a magyar iro-l dalom egyik leglelkesebb ■ pártfogója és fordítója haza- ( jában. Jelenleg Madách Tra-" sédiájának bolgárra forditá-' sáa munkálkodik. ntj cmbejt oaUüiiuhui i. Még tegnap történt Most, hogy az igaz útra értem hallgassátok meg szívverésem: Ügy éltem eddig, mint a medve szobám falába menekedve hazugságoktól mindig fázva búzának voltam lyukas zsákja adósaimnak sokat adtam csomót kötöztem: oldozhassam nagy szólamokra sírni kezdtem máglyát fújtam megégetette» felpergő nyáron őszre vártam vakondtúráson korcsolyáztam télen vetettem bamba arccal magam a faggyal vigasztaltam út helyett sűrűbe mentem tövisebbet csak így lelhettem kabátba ültem tűz-napon fáztam a szív-baloldalon s hogy léi szikrázott: úszni mentem halott halakkal beszélgettem ráültem zúzmarás faágra hogy leszakadjon, azt kívánva nem nyithattam dermedt szájam ökömyál-cémán citeráztam s láttam kaszásán ördögöt szívet heréit és röhögött földből kilógott a lábam s holnapomat rátestáltam belém már annyi jajj futott bőröm megfeszült, mint a dob és szú nem lehettem csak föl nem éltem, voltam: értelmetlenül. A hitet átszúrtam szivem ben szememre sötét vásznat vettem remegtek borzadt osztagok és úgy hitték, hogy meghalok. tL A mai futás Most, hogy a tiszta útra tértem - emberbe fussatok sorok legyen tiétek szívverésem begyre jutottól hallotok: éltem sugárban fojtó taglósan rogyva istenül ten nem vettek szárnyra angyalok és annyi sors fölzaklatott megsarkantyúztak: rossz lovat adjak magamért több utat: zablámat rángatják sorok ágaskodók, patám dobog csapkodnak ostorként szavak rakéta-tűzzé verd magad annyit érsz amennyit adsz te költő: ember-áldozat fis víz lettem: surranó csikók: halak uszonya 1 ebben lecsapolt mocsár: most tisztultam friss halak cikkannak szivemben szép ívű testek: rátok fújok jó halak, szavak, menjetek szánjatok folyók folyosóin legyen utatok rengeteg ússzatok át tengereken keressétek sok rokonom fény-pikkelyes szemem vigyétek sikkanó hátatokon villanjatok a Mississippin az Amazonas sűrűjébe hívjatok mindenkit hozzám fonódjunk össze, mint a kéve TI néma halak, akik beszélni már végre megtanultatok mondjatok el mindent rólunk (nem lesz könnyű az utatok) csatornákba is ússzatok be patakokhoz falusi érre süllyesszétek a gondjaimat ujjonghassatok visszatérve • hogy nehéz, de szép a sorsunk erről kell nektek vallani testvér-halakkal gyertek vissza ágas életem heroldjai. III. Kérés és mondás ő, csak lehetnék egyszerű fűszál, gyerekarc, lány-derű olyan, ki nem akar sokat kínlódni látomásokat, kit szerteszór atomra szét mindünkért újabb rendelés babonának az új napok és rászólnak, hogy hallgatott, de rossz karámból, hogy kitör kerekebbé vált, mint a kör: virággá lett ki mindig ad s felszív gyökerén gondokat hogy telt lehessen, friss a föld tavasz-szépű ruhákat ölt s megtaláltakkal futja itt ' népének gyorsult álmait. j
