Heves Megyei Népújság, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-22 / 274. szám

Gergely Pál kiállításáról *»#WVWNAAA/VWSA<V\AAAAA/WW\AAAAAAAAA/WWWWVWW\AAAAAAA/VAAAJ POLNER ZOLTÁN: Pincék egyéniségével ég ez a köröl-; . íny távlatot nyit Gergely Pál; 'ámára. A festő érzelmi, szenvedő- ; iyes önmagára, találása igénye-; két ébreszt: Gergely Pál az; •miben környezet derűs ábrá-; /olása után rátér az ember, a; modem ember megörökítésére; is. A tárlat iránt nagy az ér-< deklődés. A megnyitóra nem­csak a „szakma” volt kíváncsi,; de a közönség is. A megye; festői, képzőművészei éppúgy,; mint az érdeklődők megálla-; píthatták, hogy Gergely Pál-; nak ez a kiállítása bizonyít: a; korban derékhadhoz tartozó; művészek számára is van íz-; galrnas újrakezdés, modern; pikitúra. Csak hit, élmény,; szenvedély és tehetség kell J hozzá. A tehetség ötvözőanyaga J pedig a küzdeni akarás. A kiállítási teremről kell; még néhány szót ejtenünk. 1 Még mindig csak jobb híján; kénytelenek az egri képzőmű- : vészek ebbe a terembe hívni 1 közönségüket, mert a város ki­Gergely Pál alig kéttucatnyi tájképét állította ki az egri művelődési ház klubtermében. Tempóra mutantur et nos mutamur in illis. — Változnak az idők és mi változunk az időkkel — mondja a kétezer­éves latin közmondás és ennek a szólásnak ifjúi igazságát iga­zolva látjuk ezen a tárlaton. Gergely Pált, a tanár-festőt tíz éve hozta a sorsa Egerbe. EJddigi munkássága során úgy ismertük, mint rokonszenves pedagógust, technikailag kitű­nően felkészült festőművészt. Minden éves, féléves tárlaton leadta a maga voksát. Képei ni — akár olajba festett, akár köny- nyebb anyaggal kísérletezett — alaposság, megfontoltság, el­mélkedő xészüetezési, itt-ott a csaknem passzivitásig menő óvatosság, borongás hangulat ült. Még önarcképe is olyan időtelennek tűnt, mint az olyan emberé, aki a rossz közérzet, vagy a belső töprengések miatt még a portréban is in­Komáromi rakpart szí igazsággal lép élénk Gén- nem tartja szégyennek,^ hogy állításra alkalmas helyiséggel' ____ gely Pál, aki teljes jókedvvel, öt _évtizeddel a vállán, lírai él- nem rendelkezik, finnek a tár- í ká bb a mesterségbeli fogásokat lendülettel, friss izgalommal, a ményéket fest és ébreszt szí- latnak is ártanak azok a fény- < vizsgálja, semhogy fetezaba- hangulatadta csapongássai és a nedvek Nyoma sincs itt nehéz- hatások, amelyeket az ablakok < dultan elmondaná, kivetítené pattogó dalokra emlékeztető fces megfontolásoknak. Az ég- elhelyezése miatt megszüntetni < gondolatait, érzéseit, szenvedő- ritmussal, cicomázás és akadó- ről nem lógnak le felhődrapé- nem lehet. Javaslatunk: az? lyét. Mintha óvatos lett volna zás nélkül, gyors kezekkel riak, míg a Béljto hatalmas és egri Gárdonyi Géza Színházzal? a rátörő világgal szemben. S megörökíti a tájat és a tájban komor sziklatömbjeinél is a jöjjön létre megegyezés, hogy? ha jól emlékszem, két észtén- önmagát. Az egri pincék, vonalak ritmusára és a színár- a festők és szobrászok a most? dővel ezelőtt, az addigi évi né- dombhátak, rétek, a komáromi nyalatok gazdagságára kell fi- elkészült és átvett épület/ hány kép helyett egyszerre ön- táj, a balatoni kikötő, a tava- gyelniünk. álló tárlatot rendezett, ahol szi virágzás, a patak megára- bemutatta másoknak is és ön- dása, a dombtetőre feldobott magának is alkotásainak egy házak kurta sora, mind csak rendezett csoportját. Várta a ürügy, derűs alkalom arra, hatást, kérte a kritikát. Akkor hogy Gergely Pál kifejezze azt hittük, hogy Gergely Pál örömét a látható és megvall- nem lép tovább addigi önmagá- ható világ felett. Tucatnyi hoz képest és megmarad a szín, színfolt, rapszodikusan mestereitől örökölt forma- és szaJadó vonalak jelzik azt a krfejezesvilagfban. _,, . . , , “ _ 77; , _ „ nagy élményt, ahogyan a festő Ezen a tárlaton Gergely Pál ...... _ ., ,, . • -j. , felfedezte önmagában a lírai Sommásán rácáfolt hiedelme- elbeszélőt, aöd az eddigi ko- inkre. Az elgondolkodó, szeré- molykodés helyett maradék- inyen és visszavonultan töpren- talanul. és jókedvvel vállalja gő, borongó festő helyett tava- egyéniségének lírai alkatát és Gergely Pál — amint meg- vagy emeleti élő­tudjuk — aíz idei tavasz óta csarnokában kiállíthassanak.; festette a tárlat anyagát. E vi- művészeti ag nyer szanylag rövid idő hitelesíti meS°idassaL azt a megállapításunkat, hogy A megújhódás előtt átló egri? a szorgalom és a kifejezésvágy és Heves megyei képzőművé-? ilyen mutatkozása a művész szett élet e tárlat jogán is ké- önmagára találásának bizonyt- ii a további lehetőségek meg- tóka. A kifejezési mód és for- nyitását ma most találkozott a művész (farkas) Lángol a táj. Jegenyéi olajkitörések a szélben. Fészerek ó szava csattan s barna homályt riadoznak végig az árkok, a dűlők. Báró Gerliczy földje volt ez a kiárai néma határ. Most csendesen érik, lengeti zászlós termését és bókol a hagyma. Égre csapódik a búza kiszőkült tömzsi kalásza s hajladozó rozsok hajtják össze a féktelen hőség hóka jegyű, hilintázó árnyait lent a Marosnál. Jönnek az asszonyok reggel s a föld lelkét elözönlik víg nevetésüket lombosodó fény messzesodorja. Harsog a traktorok hangja egésznap s a kurta akácok sóhaja száll vele s fennakad már a fehér füzek ágán. Ring a ferencszállási gyömölcsfák fellege kéken kint a vasútnál s néha elém kiszilánkol a tornyos távoli Kiszombor, hol a Rónai birtokok egykor összeszorították a paraszt földjét a kezükben. Álmodik most a vidék s bő évszak csodálatos álma. KISS DENES: Emlékek korbácsnyoma Bevallhatom-e, hogy nem ugyanaz már szülőföldem tája? Ez a kis kavics, — nézd, nem az ismerős utca portói-hamvas. Ismeretlenül járok itt magam is. Szégyen, hogy egyre jobban hasonlítok mostani apámra? Az erdőben nem él már Piroska, elűzték, mint a farkast — Esendő lett óriásaim világa, Nemrég az udvarban, otthon, csalánt kellett markolnom; fájdalom a legjobb emlékezés! Eleven parazsától bőröm átégett, de jólestek, a skarlát kiütések és az a szelíd felismerést A csalán csípése faj. Mégse kímélj soha, otthoni föld, — arcod elfordító, gyermekkori táj. A kisfiú érted még mindem« kész, S ha egyszer is, nem találnék haza, verd ki egész testemet, emlékek korbácsnyoma, hú csaláncsípés. Antalét istván: A költ ődolga A vfz tadja kötelességéi; folyik, amerre törvénye viszi. A költő, amit a papírra vet csak úgy igaz, ha maga is hiszi. A víz dolga, hogy arrafelé folyjon, amerre lejt az útja. A papír mindent elbír. De az a költő dolga, hogy írjon. Es hogy hlgyje, amit ír! KURT BARTHEL: Kenyér és bor Éljen a kenyér és a bor! S mindenkinek légyen meg ember-jussa: nyugton pihenjen éjjel, szép hajnalra virradjon, egyék, igyék, dolgozzék, vidáman mosolyogjon — ne ismerjen félelmet, gondok nélkül élhessen, és háza derűs ablakán örömsugár ragyogjon. Ezért a boldogságért — minden izmod feszüljön! Ma azért építsz házat hogy magad lakhass benne. Hát fess művészi képet, vagy szőjjél erős vásznat, vagy íróasztalok fölé hajoljon széles vállad: hogy minden élő testben élet-remény viruljon s hogy mindenkinek otthon és tiszta öltöny jusson ezért a boldogságért — szeresd és védd a békét! Védd mindenkor! Éljen a napsütés, a kenyér és a bor! Éljen a kenyér és a bor! Tamkó Sirató Károly fordítása Kurt Barthel, írói álnevén KU­BA, munkás származású. Nemzeti Díjjal kétszer kitüntetett költő, el­beszélő és műfordító; a Német De­mokratikus Köztársaságban él, s a német demokratikus és szocialista kultúra építésének . egyik vezető szelleme. ^/y^yu^\%Vl)%\V/iA*i*A*AAAAAAAA.W ÁAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAI Elállt a lélegzetem, amikor /az utcán Körmöczibe botiot- ?tam. Szíjjal a vállára vetve Jegy falióra fityegett az oida- ;lán. Látva bámuló képemet, > hadaró magyarázkodásba kez- ?dett — Pár hónapja elromlott ez >az óráink és ugyanakkor vesz- ! tenure a zsebórám is felmomd- íta a szolgálatot. Mindkettővel > rohantam az órajavító szövet- ékezetbe. De a javítás után »sem jártak jól. Visszavittem »mindkettőt, persze a helyzet »ezután sem változott. Egy este »levettem a faliórát, hogy meg. »nézzem, mi is lehet a baja. A ; zsebórámat is beigazítottam a ’pontos időre. Ámde szórako- Jzottságból ezúttal a zsebórát ; tettem fel a falra, a faliórát Épedig az éjjeliszekrényen hagy- ,tam. No, mit gondol', mi tör- >tént? Reggel mindketten haj- »szálpootosan mutatták a rádió »szerinti időt!... Akkor egy­> szerre világosság gyűlt az »agyamban. Rájöttem, hogy az »órajavító vállalat mumkabe­> osztásában lehet a hiba. — Hogy mondja? — álmél- ! kod tana. — Hát még mindig nem ér- ;ti? Nem profilíroznak. A fali- ;órát annak adták ki javításra, laki azelőtt, maszek korában, kizárólag zsebórákkal foglal­kozott; a másik viszont olyan ember kezébe került, aki an­nak idején faliórákra speciali­zálta magát. Ezért járt; jól az egyik a má­la*nl baj. Nemrég javíttattam s aznap, hogy átvettem az árát, felmentem a hegyekbe kétheti üdülésre. Amíg ott tartózkod­tam, az óra ikfogástalamil járt. de amióta ismét itthon vagyok, egészen megbízhatat­lan. Körmöczi összeráncolt hom­lokkal nézett rám. — Hol lakik maga? — kér­dezte némi töprengés után. — A Fényház utca 7-ben, — Emelet? Földszint? — Földszint. — Na látja! — kiáltott dia­dallal. — Egyszerű és világos itt minden. A maga óráját olyan ember javította, aki azr sík, a másik az egyik helyén. Hiszen tudjuk: a mesterember a kezemunkáján rajtahagyja az egyéniség bélyegét... Nem világos? — Lehet — mondtam této­ván. — Lehet, hogy igaza van. Az én karórámmal is van vá­dlott kizárólag toronyórákkal foglalkozott... Innen származ­hat az, hogy hegyen, tehát a magasban, az óra otthonosan érezte magát, de alacsonyan már felmondja a szolgálatot... Rángattam a fejem Kör­möczi furcsa okfejtésén. Mi­előtt még bármilyen megjegy­zést. tehettem volna, ismét szóáradatba kezdett. — Éppen ezért többé nem is viszem vissza az óráimat. A zsebóra odahaza állandóan a falon függ, ezt a nagy órát pedig mindig magammal hor­dom. Házohkívtil ez mutatja a pontos időt. De tudja, jelkép és fegyver is ez a kezemben. Mert ugyebár jelképe annak, hogy milyen fontos szerepe van a gazdasági életben a kel­lő munkabeosztásnak, s egy­szersmind fegyver is, mert a profilírozás megvalósításáért harcolok vele minden vona­lon. Sokan megkérdezik ugyanis, hogy miért hordom magammal ezt a monstrumot. Erre rögtön rámutatok a mun­kamenetek szakosításának döntő fontosságára, kifejtve, hogy mindenki a képességei­nek megfelelő helyen dolgoz­zék ... Nem bírtam tovább. Kezet nyújtottam. Mielőtt elvállal­tam volna a szakemberek megfelelő foglalkoztatásának apostolától, még megkérdez­tem, hol dolgozik. — Egy hangszerkészítő szö­vetkezetben — hangzott a vá­lasz. — Hol? Hiszen maga világ­életében vegyész volt! Tudtommal ez a tanult mes­tersége. — Igen, igen — mondta kis­sé zavartan Körmöczi. — Me­hettem volna vegyipari válla­lathoz is. De tudja, ez a hang­szerüzem közelebb van a la­kásomhoz, így kényelmes a közlekedés, és azonkívül itt többet is tudok keresni... Heves Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents