Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

iitfcuzonrK írjak Események — sorokban NEW YORK (AP): A New York-i Daily News New York államiban folytatott közvéleménykutatása alapján Johnson elnök három az egy arányban vezet Goldwaterrel szemben. A próbaszavazás ada­tai szerint Róbert Kennedy három-kettő arányban maga mögött hagyta Keating repub­likánus szenátort. NEW YORK (AFP): Johnson elnök Robert Kenne­dy társaságában szerdán 30 perces látogatást tett Jacque­line Kennedynél, a meggyilkolt elnök özvegyénél. ALGÍR (AFP): Ben Bella, algériai elnök meghíváséra Algírba érke­zett a Francia Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Wal- déck Rochet, a párt főtitkára vezet. CARACAS (TASZSZ): Angel Ráz, a Venezuelai Demokratikus Akció Pórt fő­titkára sajtóértekezletén szor­galmazta, hogy Venezuela lé­tesítsen diplomáciai kapcsola­tokat a Szovjetunióval és a töb­bi szocialista országgal. ULAN BATOR (TASZSZ): Ez év decemberéire összehív­ták a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának plénumát — jelenti az Unen, a párt központi lapja. DJAKARTA: Kelet-Jávában az utóbbi na­pokban 32 ember vesztette életét áradások következté­ben — jelenti az An tara hír­ügynökség Az árhullám, amely helyenként elérte a 8 és, fél méteres magasságot, háza­kat, hidakat és gátakat sodort eh PÁCCÁ (AFP): I Harmincnégy halott, több mint kétszáz sebesült és 231 letartóztatott, ez a mérlege an­nak a Véres összecsapásnak, amely a kelet-pakisztáni Khu- na textílgyárának munkásai között robbant ki. A véres ve­rekedést feltehetően bét egy­mással szembenálló szakszer­vezet viszálya okozta, és a rendőrség is beavatkozott. Je­lenleg kilencvenezer textil- munkás folytat bórsztrájkot. SAIGON (Reuter): Csütörtökön végrehajtották a halálos Ítéletet Van Troi-m, akit azzal vádoltak, hogy McNamara amerikai hadügy­miniszter tavaly májusiban tett dél-viefcnami látogatása idején összeesküvést szervezett a mi­niszter meggyilkolására. m Gyakorlattal rendelkező autó gén ­és villanyhegesztő szakmunkásokat azonnali belépéssel felvesz a KAEV 40. sz. gyár (volt Egri Lakatosáru­gyár) Eger, Lakatgyártó u. 2. Je­lentkezés írásban, vagy szóban, a gyár üzemgazdasági csoportjánál. A Ihikófalvi Kossuth Tsz megvé­telre keres ÜE—28-as négy kerék meghajtású erőgéphez első kerék meghajtáshoz kardántengely ke­res atesü klót és egy kétloVas hintót. ROZSAT most rendeljen! Kérje újdonságaim díjmentes fajtajegy­zékét. Székely Rózsakért, Budapest, 111.. Vörösvári 18. Rózsaszükségletét rendelje már most meg őszi szállításra. 120 fajta bokor, futó, polyentha nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan ár* jegyzékemet. Szálkái Rózsakérté- szet, Pusztái&zaboles. Egerben, Faiskola u. 26. sz. 1 szo­ba. konyhés, kertes ház és 6 m-es fűrészelt gerendák eladók. Érdek­lődni: Egér, Árpád u.- 8. Családi ház 3Ó0 négyszögöl gyü­mölcsösön eladó. Kál, Rákóczi út ÍG. Az ÉMASZ Vállalat értesíti Gyöngyös város lakosságát, hogy a város belterületén e hó 18-án, vasárnap 6—12 óráig, ( gyes területeken időszakos óramsKünat lösz. A nagyfeszültségű kábelen karbantartási munkát végeznek. A mAtraderecskei téglagyár felvételre keres gyakorlott bérelszámolót és anyagismerettel rendelkező raktárost. Fizetés kollektív szerint. Főleg helybeliek jelentkezzenek személyesen vagy írásban. Jelentkezés a Mátraderccskel Téglagyárban. Gyöngyös Város Tanácsa VB Gyöngyös várossá nyilvánításának 830. évfordu­lója alkalmából pályázató! hirdet A pályázat tárgya: Gyöngyös történetének, gazdasági életének, szociális-társadalmi kérdéseinek tudományos színvonalú feldolgozása A pályázat lehet monografikus jellegű is. Terjedelmének alsó határa: nyomdakész 30 gér»elt oldal. A pályázat díjai: I. díj: 1500 forint ti. díj: 1000 forint III. díj: 500 forint A pályázatok Jeligések. Beküldési határidő: 1965. április 4. Csak nyomtatásban meg nem jelent művekkel lehet részt venni. A pályázatokat a Gyöngyös Városi Tanács VB titkársága címére kell beküldeni. Eredményhirdetés: 1988. május 1. Könyv jóváírással átadnánk közületeknek az alábbi állóeszközöket: 8 db homlokkerekes, háromfokozatú, felevő elrendezésű hajtómű, 33.35.715—B. 50. tip. „A” kateg. 3 db homlokkerekes, egyfokozatú, fekvő elrendezésű hajtómű 31.35.06—1—3,55. tip. „A” kateg. 261 db 700 mm nyomtávú vasúti platóskocsi, „B—C” kateg. 160 db vaságy, magasítóval, sodronybetéttel. „B^ kateg, Termelőszövetkezetek térítés ellenében, megegyezéses áron vehetik át. Ósdi Kohászati Üzemek, Ózd. ügyintéző: Czlfra Magdolna. Telefon: 40/177. sz. Hirdessen a Népújságban A Füzesabony és Vidéke Körzeti FMSZ FELVESZ kisvendéglő és szoroselszá- molású ncsgyvendógtő vésőtökét. Szakképesítés mindkét munkakörben szükséges. Jelentkezhetnek házaspá­rok is mindkét munkakör betöltésére. Erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Jelent­kezés személyesen, vagy írásban Füzesabony, Rá­kóczi u. 75. sz. alatt. MPVnkG A Magyat Szócialista Múbkáspáht Heves megyéi Biaótteág:-* és a megyéi tafíács lápja. Főszerkesztő: PABP JÁNOS Szerkesztőség: Éger, fieiotanftisz títtía S. Felel oh: 12-&7. 12^73. Posta fiók; 23. Kiadja: Heves megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ‘TÖTtt JŐZSÉF Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: »4-44. Postafiók: 23. I. sz.: 25 G62 Terjeszti a Magyar Posta Élcfizief­héfő a helyi posta h Jva tál 0 kb ál 66 kézbesítőknél. Heves megyei Nyomda Vállal**, Eger Brődy Sándor ufeá 4 igazgató; Maros An JOZmf részt vállalva a gyermekek feletti felügyeletben. Az úttörők úgy tervezik, hogy a gyümölcsszedéssel szerzett jövedelemből lemez­játszó? rádiót vásárolnak az úttörőszoba részére. Már gyűj­tögetik a jövő évi táborozás költségeit la Esős napokon is dolgoznak a gyerekek, mandu­lát fejtenek, kukoricát osztá­lyoznak. A szorgos munka az úttörőcsapat részére meghozza a „gyümölcsöt.” Fekete Lászióné Ecséd ik a tej? zik. Ezt természetesen nekik kell megtéríteniük. Próbálták már a bolt dolgozói, hogy ko­rábban érkezteik, a boltba, ilyenkor nincs hiány, de a dolgozók sem kezdhetik min­den nap hajnalban a munkát. Segíteni kellene a bolt dolgo­zóit abban, hogy megakadályoz­zák a mindennapos tejlopást. A rendőrség járőrei időnként a boltok felé is vehetnék útju­kat, de ugyanakkor társadalmi segíségre is szükség lenne, hogy leleplezzék a tej tolvajo­kat. Szlovák Pál Gyöngyös ILLETÉKES Figyelmeztették a forgalmi szolgálatot, hogy a jövőben a Nova] felől 12.15-kor érkező gépkocsit csak a vasútállo­másra való érkezés után' ve­gye igénybe. Az ecsédi termelő- szövetkezetnek A különjárati busz kiküldé­sének elmaradásával kapcsolat­ban lefolytatták a kivizsgá­lást, & énnek során megállapí­tották, hogy a különjáratra ki­jelölt kocsi műszaki hiba miatt nem vehetett részt a for­galomban, s javítása hosszabb időt vett igénybe. Másik ko­csit azért nem tudták biztosí­taná, mert aznapra minden üzemképes kocsira Vállaltak szállítást. A mulasztásért felelős hat­vani vezénylő tisztet fegyelmi- leg felelősségre vonták és kár­térítés megfizetésére kötelez­ték. Az okozott kár egy részét a termelőszövetkezetnek kifi­zetik. Hasonló esetek elkerülé­se érdekében figyelmeztették a hatvani főnökséget, hogy a jö­vőben a különjáratok elválla­lásánál nagyobb gonddal járja­nak el, és csak annyi különjá­ratot vállaljanak, el amennyit zavartalanul biztosítani tudnak. ndjainkrói öl ahogy egyre jobban a társada­lom ügye lesz a felserdülő nemzedék nevelése, Úgy csök­ken majd a felelőtlen ifjúság­ról szóló Vádak száma. Egyre kevesebben lesznek, akik ag­gódva kémlelik a jövőt, vajon mi lesz, kinek a kézébe tesz- szük le mindazt, amiért mi, mai felnőttek, két évtizede dol­gozunk. Kevesebb lesz azoknak a száma, akik csak bírálják, de nem nevelik az ifjúságot, hi­szen a fiatalok leszámítva a mindenkor jelentkező túlzáso­kat — végső soron olyanok, amilyenekké neveli őket a csa­lád, a társadalom. — d. — ség mindkét részről előnyöo és gazdaságos. A gazdaságnak azért, mert munkáskezeket ka­pott, mire beköszöntött a zor­dabb idő, befejezik a gyü­mölcsszüretet, az úttörőknek azért, mert így nagyobb pénz­összeghez jut az iskola. A gyermekiek Szilágyi Fran­ciska Igazgató és Sári József tanár felügyelete alatt dolgoz­nak, de sokait segítenek a többi pedagógusok is, Időnként Hová tön A gyöngyösi üzletek dolgo­zóinak Igen sok gondot okoz­nak felelőtlen emberek, akik hozzányúlnak a máséhoz. A tejüzem szállítórészlege minden reggel pontosan viszi nyitás idejére a tejet a boltba. Le is rakják a kora reggeli órákban az üzletek ajtaja elé, azonban mire a bolt dolgozói megérkeznek, rendszeresen hi­ányaik 4—6 darab az üvegek­ből, ■ a tejfeles poharakat is megdézsmálják. A 2-es számú áruda, a 30-as számú bolt dol­gozód egyaránt panaszkodnak, hogy mire kinyitnak, már 50—80 forintos kár mutatko­Válaszol / A novajlah panaszára Meddig jár a busz címmel szóvá tettük, hogy a Novaj fe­lől érkező busz nem megy ki minden esetben a menetrend szerint a vasútállomásra. A pa­naszra a 4. sz. AKÖV közölte: ez azért fordulhatott élő. mert a járati gépkocsit azonnal más útra kellett indítani. De ebben az esetben mindig biztosítot­tak az állomásig utazó néhány utas részére átszállással járatot. Belkereskedelmi Minisztérium ár­megállapítása szerint ez a helyes, A 25 literes ballonokról megállapí­tották, hogy csak kb. 22,5 liter szó­dát tartalmaznák, tehát ebben az esetben is jogos az eljárásuk, hogy nem 25 literenként vették át. Bársony Gábor, Bélapátfalva: Beküldőt* verse nem üti meg a közölhetőség mértékét. Nagyon sokat kell még tanulnia, hogy újra próbálkozhasson. Tóth za. Mlhályné, Hatvan: A hatvani vasúti kiállítás való­ban nagyon figyelemre méltó ren­dezvény volt. Beküldött levelét, sajnos, már nem tudtuk közlésre felhasználni mert munkatársunk korábban beszámolt a kiállításról. Többeknek: Kéziratokat nem küldünk vissza és huzamos Ideig nem Is örzünk meg. A közlésre alkalmas kézira­tok sorsáról tájékoztatjuk Irölkat, V mm mm- közös go fiatalság nevelésér son eiő, esetleg még nagyobb károkat okozó gondatlanság. Sok a gyermekbaleset. E szomorú statisztika adta egy másik levelezőnk kezébe a tol­lat, s azt javasolta: az iskolai és az otthoni nevelésnek le­gyen szerves része a helyes közlekedésre való oktatás. Es a felnőttek a saját gyermekük épségén túl vigyázzanak a fflá- | séra Is. Utasítsák rendre, ha a2 úttesten játszik, vezessék el a veszélyes helyekről. És jönnek olyan levelek, amelyek a gyermeket tönkre- 1 tevő, lélekmérgező családi ' problémák megoldásához kér- ' nek hathatós segítséget, mint legutóbb egy egercsehi bá- 1 nyászcsalád esetében. Kérik és ■ sürgetik az intézkedést, a gyer­■ mekek megmentését, visszaté- • rítését a züllés útjáról. E levelek bizonyítanak. A felnőttek szemében egyre fon­■ tosabbá válik az ifjú nemzedék nevelése, és ezt igyekeznek az egész köizösség gondjává tenni. Az ifjúság védelme a káros hatásoktól, az egyes családok ügyéből közüggyé válik. ÉS Újítási kiállítást rendeztek Gyöngyösön az építőipari vál­lalat irodaházában. Azok az újítások kerültek kiállításra, amelyeket a vállalat telepein már a gyakorlatban alkalmaz­nak. Igen nagy népszerűségnek örvend példáid a gyakorlatban Guba Béla villanyszerelő újítá­sa, az elektromos csőhajlító. Íz az eddigi nyílt lángon tör- >nő hajlítás helyett zárt rendszerben melegítik M a műanyag csövet s az tetszés szerinti formára hajlítható, Várhelyi István újítása, a hi­deg gázcsőhajlító készülék, szintén nagy segítség via- és gázszerelőknek. Horváth Béla burkoló újítása, a meüachi- lapvágó kisgép, a lapok kala­páccsal való szabdalását szün­teti meg, így a törési veszteség a minimálisra csökken. A kiállítás megszervezése Nagy Ferenc újítási felelőa munkája volt, s nagy sikert aratott az érdekeltek körében. Kőröst József Gyöngyös Szakmaközi bizottság Nagyfügeden Hatvan szervezett dolgozó él >J agy fügédén, a a falu jelentős eseménye volt a Szakmaközi Bizottság megalakítása, hi­szen munkájuk szervesen S* Beszkedik az államigazgatási munkába. A szakmaközi bi­zottság tagjai sokait segíthet­nek a községfejlesztési tervek végrehajtáséban, a kulturális élet fellendítésében. A szakma: közi bizottság vezetőségében a szervezett dolgozók minden ré­tege képviselve van, így biztosított a jó munka. Elekes Sva Gyöngyös Úttörők segítsége Az ecsédi tangazdaság szor­galmas kis munkásai a hely: beli iskola úttörői. Ez a segít: JkikmUíi, i Varga László, Pétervására: Kérjük, közöljék pontosabban. Ml a panasz a nevezett személlyel kapcsolatban, mert csak így tud­juk kivizsgálni. Ugyanakkor kér- ;iük, közölje pontos címét is, hogy a kivizsgálás során felkereshessük. Széki! Sándor, Eger: Beküldött írása, sajnos, nem kö­zölhető. Kérjük, küldje be a többi részletet is, hogy alaposabb bírá­latot mondhassunk. Vallskó István, Egercsehi: Beküldött írása, sajnos .nem kö- Jöihetö. IÍJ. Kovács Ferenc, Bükkszék: Panaszukat továbbítottuk, a ki­vizsgálás eredményéről tájékoztat­juk. Fehér Gyula, Vámosgyörk: A földművesszövetkezet jog sze­rint Járt el amikor a szódavízért éterenként m filléres árat fizet. A Levelezők A A felnövekvő fiatal nemze­dék olyan lesz, amilyenre ml, a ma felnőttet formázzuk, ala­kítjuk. Egyre több ember érzi ennek az igazságát, s ezt bizo­nyítják a szerkesztőségbe ér­kezett levelek is. A minap tűz ütött ki a gyön­gyösi 80-as lakótelepen. A hely­színre érkezett tűzoltók csak a bányamentők segítségévet tud­tak behatolni a pincében levő tűzfészekhez. A vizsgálat a tűz okának kiderítésére megindult. Eredménye még nem Ismere­te*, de feltételezhető, hogy gyermekek, akik rendszeresen oda járnak játszani, cigaret­táztak, s gondatlanságukkal okozták a tüzet. Felelősek ezért a felnőttek is — irja egyik levelezőnk, Szlo­vák Pál. — Sokkal jobban kel­lene ellenőrizniük a gyerme­keket a szülőknek is, az ott la­kóknak is, hogy ne fordulhas­2 ,ííPUJS»G~ 1064. október 16-, péntek

Next

/
Thumbnails
Contents