Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

Értelmes parasztember. ízes, magyaros beszédét bármeddig hallgatnám, ha baráti körben, ismerősök között adja elő moll. dókáját. Gyakorta használ ta­láló közmondásokat, hangulat- festő szavakat. Annál inkább meglepett, amikor néhány hó­napos tsz-elnökösiködése után így hallottam szólni az elnöki emelvényt helyettesítő kecske­lábú asztal mellől. „A feladatok maradéktalan elvégzése érdekében részletes, aktuális és perspektivikus ter­vet dolgoztunk ki. Ezekben instrukcióként munkanemen­ként és dekádonként megszab­tuk a feladatúkat, sőt részle­tezve a resszortfelelősök tenni­valóit is konkrétan, rögzítet­tük”. Alig akartam hinni a fülem­nek és amikor vége volt a dör­gedelmes és nagyképű, idegen, zsargonszavaktól hemzsegő be­számolójának —y amelyben azt szerette volna közölni, miképp készültek fel az őszi munkák elvégzésére —, megkérdeztem tőle. — És érted te egyáltalán, amit most éknomdtál? Magabiztos mosolygással in­tett le. — Nyilván. Akkor nem mon­danám. Aztán később bevallotta, hogy az első járási és megyei értekezleten nagyon kicsi és buta embernek érezte magát, aki a beszédet se érti meg. Az­tán hozzászokott a füle a szok­ványos, nyakatekert, frázispu- fogtató, a magyar nyelvtől ide­gen kifejezésekhez, s mert ahogy mondja, ^így kapja a szempontokat is”, rátért erre a nyelvezetre, nehogy azt higy- gyék, nem ért a szónoklathoz. S azóta gazdatársai, a szövet­kezet tagsága ül ugyanolyan ábrázattal, mint az első időben ő meresztette szemeit a számá­ra szokatlan és érthetetlen, ki- fioamult mondatok hallatán. S ha ő volna az egyedüli. De milyen rossz szájízzel hallgathatják a termelőszövet­kezeti tagok, a közös birtok gazdái, amikor róluk csak úgy beszélnek, mint munkaerőről, amit „be kell vonni” a felada­tok maradéktalan elvégzése ér­dekében a perspektivikus terv végrehajtásába. Különösen a zárszámadások alkalmával, közgyűléseken, az előre megírt beszámolókban hemzsegnek az egyszerű embe­rek számára nem mindig ért­hető 'kifejezések, hallanak a forgóalapról, az effektiv mun­káról, a bruttó jövedelemről, az intenzív gazdálkodás ismérvei­ről, a decentrum első ütemé­nek építéséről, az objektumok kivitelezésének realizásáról, amelyből nehezen tudják ki­Ki érti? hámozni, hogy valóban mi is a helyzet szövetkezetük gazdál­kodásánál. Nem kevesebb bajt okoznak a rövidítések. A hivatalos papí­roktól kezdve a cégtáblákig, a leglehetetlenebb módon adják tudtára az embereknek, hogy milyen ügyről, milyen válla­latról vagy szervezetről van szó. Azzal, hogy értik vagy nem, keveset törődnek. Az egyik KISZ-titkár például beszámolt arról, hogy a község fiataljai a munkáiban, a tanu­lásban, a művelődésiben és a sportban mit tettek az utolsó négy évben. S közben sűrűn használta Az ifjúság a szocia- iamusért-mozgalom rövidítését IISZM), amely így hangzott a szájából: „Ijeszem”. Mondta vég nélkül. Így ije­szem, úgy ijeszem... s megint ijeszem. Végül az egyik bácsi a hall­gatóság soraiból megunta és 'élbeszakította a szónokot. — Legalább azt mondja meg lékünk, mire jó az a sok „ije­szem”, hogy ennyire tukmálják i fiatalokra. — AKAD ITT PROBLÉMA bőven! Én pedig végre tiszta vizet akarok önteni a pohárba — ejtette az asztalra súlyos ök­lét Csömör József, a gyöngyösi Mátrai Építő- és Szakipari Ktsz elnöke. Őszintén örültem a beveze­tésnek, mert ugyanezt akartam én is. Pontosabban körülhatá­rolva, hogy vajon mi okozza a tsz-építkezések késedelmessé­gét? Kit, vagy kiket terhel a felelősség, hogy a télre több helyen nem kerülnek fedél alá a növendék- és a haszonálla­tok. Mert megszoktuk már, szidni a vállalkozót, a kőműve­seket, holott a hiba gyökere nem minden esetben az építők­ben rejtőzik. No, nem azt akar­juk most bizonyítani, hogy az építők makulátlan, hiba nélkü­liek. Dolgoznak, igyekeznek, így tehát előfordul, hogy nem mindig ott markolnak, ahol ép­pen kellene. A problémák alap­vető forrását próbálnánk fel­tárni. Konkrétan azoknak a 7 mil­lió 700 000 forint értéket kitevő JőázL űiinipia Egyetlenegy becsü­letes, sportszerető család sem zárkózhat el az olimpiai láz elől. S miután bennünket itt, a Jó utca 6/b-ben, becsületes és sport- szerető családnak tartanak, elhatároz­tuk, hogy megrendez­zük a magunk házi olimpiáját, a lehető legtöbb számban, hogy ország-világ lássa, tudja, az olim­pia eszméje mélyén belénk ivódott és mi mindent megteszünk, hogy diadalra vi­gyük walkiddal fes­tett színeinket. Korán reggel fel­vonultunk a hálószo­bából a konyhába, a rádió hangjai mellett, s ütemesen lépked­tünk a sucu mambó­ra, miközben fejet hajtottunk fényképe­ink előtt. Az olim­piai gyertyát a kony­hában gyújtottuk meg, amely rögtön a feleségem körmére égett és ezért behú­zott egy balegyenest a fiamnak, aki böm­bölve tiltakozott és az anyja diszkvali- fikálását követelte, de én mindkettőjüket figyelmeztettem az olimpia nemes és bé­kés eszméjére, ame­lyet végül is tudo­másul vettek. Első számunk az öttusa volt. A fiam indult elsőnek és ez­zel lefoglalta a fürdő­szobát, így én kény­telen voltam a futást gyakorolni, míg a fe­leségem a hokedlit lovagolta meg, amely levetette, lévén, hogy az egyik lába kijár, de ezt direkt nem mondtam meg. Miért nem nézi meg, mi­előtt ráül. A futás­ban jelentős pont­előnyre tettem szert, de a mosdásban a fiam ezt rögtön be­hozta. lévén, hogy két másodperc alatt végzett, de ezt az előnyét a hokedlin evés közben leadta. A célkutatásban a feleségemnek lett jelentős előnye, ő mindig tudja, hogy mit hová rak le este, s így a célt egy­kettőre elérte és fel­vette, míg ez nálunk kettőknél számos cél­tévesztést hozott. En­nek keretében a fiamnak feltűnt, hogy a nadrágot a feje tetején gombolhatja be, míg nekem az volt gyanús, hogy a puló­ver nagyon szétre­pedt. Más baj nem történt és elkezdő­dött a futás! Itt, mint később ki­derült, én lettem a győztes, egy másod­perccel előbb érkez­tem, míg a fiam csön­getéskor, a feleségem lényegesen csöngetés után, amelynek azon­ban véleménye sze­rint mi ketten va­gyunk az okai, mert egy nyavalyás olim­pián is neki kell min­dent helyettünk csi­nálnia. A többi sport­ágban, mint szén­súlyemelés, fahasoga- tás, szögbeverés ka­lapáccsal, egyetlen in­duló lévén, aranyér­met és izomlázat sze­reztem. Mire az olimpiai gyertya csonkig égett, a házi olimpiát befe- fejezvén, az egész napos versengéstől fáradtan dőltem olimpiai ágyamba. Arról álmodtam, hogy ott állok a dobogó legfelső fokán és az Úristen, mint a NOB elnöke, fejemre he­lyezi a „Szenvedés a családért” feliratú glóriát, természete­sen aranyból, miköz­ben a feleségem azért rángat, hoc jöjjek már le a bogóról, mert le kell szaladnom a boltba tíz deka tiptói túróért. Kell az ünnepi va­csorához! (egri) torn do­badban van. Legyártottunk az istálló részéie 60 000 forint ér­tékű asztalosárut és a tető­fedéshez szükséges hullám­palát is odaszállítottuk. Bele­fektettük a pénzünket, arrát csak akkor kapunk meg, ha fej is használjuk. — Mi hiányzik még a befejez zéshez? — Vas tetőszerkezet, amelyejj a Kecskeméti Lakatosárugyár­tól kellene kapnunk. — És ha történetesen leni® anyag...? — Akkor másfél hónap múl­va átadnánk! — A detki borjúnevelőről is szó esett az előbb ... — Ott is hiányzik a vas tetői szerkezet. A fal már késZj a belső vakolást pedig most vé­gezzük. Tehát nem rajtunk múlik... AZ ELNÖK SZOL KÖZBE. — Egy esetet említek, anfi bizonyítja, hogy mit jelent, ha a tervdokumentációt idejében átadják. Gyöngy östarjánban egy magtár építésre adtak meg­rendelést. A dokumentációkat január 28-án megkaptuk, igya magtárt július 16-án annak rendje, módja szerint átadtuk. Pedig a megyei tanács terve­ző irodája január 1-re ígérte az építkezésekhez szükséges dokumentációkat. Am az adott szótól eltérően a gyöngyös ha­lászit például március 23-án, az atkárit pedig csak augusz­tus 28-án küldték meg a ktsz- nek. Art minden illetékes tud­ja, hogy a tervszerű munkaerő- gazdálkodás, az anyagigénylés és a szállítás megkívánná, hogy a kivitelező már év vé­gén tudomást szerezzen a kö­vetkező évi munkákróL — Meg azt is figyelembe kel­lene venni, hogy az építkezé­sek egy részét csak földutakon lehet megközelíteni — folytat­ja Homyánszki Ferenc. — A takarékosság szempontjából tehát nem mindegy, hogy az anyagot már télen, fagyos úton szállítjuk a helyszínre, vagy a tavaszi olvadások idején. EGY ÜT VAN a felvetett hiányosságok megszüntetésére: az összefogás. Ha a tervezők munkáját a spontaneitás, az ígérgetések helyett a meggon­dolt, sokkal jobb tervszerűség irányítja. Legyen becsületbeli ügy a tervező és a kivitelező közötti adott szó. A határidők betartását tekintsék törvény­nek, amely a mindennapi mun­kát irányítja. Laczik János Árkot túr, csatornának ágyaz, dombokat emel útja mentén a jókora földkotró. Dohogása anyagszállító teher­autók zúgásával keveredik, s feleselő betonkeverőkével, a félig kész épületek között. Már látni valamit — igaz, régen kezdték a munkát —, ha nem ia éppen egy várost, de egy városrészt bizonnyal, itt, az egri Ráchegyen...! Megnyúlt, új színnel gazdagodott a hós- tya, beljebb kerültek a szélső házak s valahogy szürkébbek, jelentéktelenebbek lettek az emeletek szomszédságában ... Először járok az épülő Gyer­mekvárosban. Kíváncsian, for­gatom a szemem, minden ér­dekes, itt-ott bámulatba ejtő már így is, alakulásában, bon­takozó vonalaiban. A kétszáz- negyven személy számára ké­szülő lakótömb — belső mun­káin dolgoznak már, a folyo­sókat, hálószobákat, foglalkozó helyiségeket alakítják — az egészségügyi épület, a modem vonalú ebédlő, meg a hozzá csatlakozó konyha, előkészítő. Az impozáns megjelenésű óvo­da és távolabb a körzáró „bás­tyasor”; a nevelők számára épülő lakóházak ... A kiterjedt építkezésen itt is, ott is találkoztam fiatal ar­cokkal, de az óvodánál csupa ilyennel; szakmunkás-jelöltek, harmadéves budapesti ipari tanulók vakolnak, jókedvű versenyben biztatva egymást az igyekezetre, A mester, a nevelő nincs idehaza — Ver- pelétre „ugrottak” ki a másik tizenöt fiúhoz, akik most a tiszti házakon dolgoznak — Szilágyi László hát a főnök. Legalábbis őt említik a legé­nyek, 6 kászálódik le az egyik állvány tetejéről, amikor a „vezért” szólítom... — Igen, én vagyok a cso­port bizalmija — nyújtja a kezét — s megbízatásom sze­rint nekem kellene ügyelnem Fészket raknak a kicsinyeknek... Fiatal építők között az egri Gyermekvárosban a fiúkra, irányítani a munkát. Szerencsére, ezzel kevés a dol­gom, nincs szükség a nógatás­ra, a különösebb parancsolga­tásra. Tudja itt mindenki, mi a dolga ... Nézzen csak szét, kérdezze talán meg az építés- vezetőt is — könnyen meg­győződhet róla, hogy igazat mondok. A budapesti 207. szá­mú intézetből jöttünk valahá- nyan, jó hónapja. December közepéig maradunk Egerben, télre visszamegyünk újra a fő­városba. Szilágyi László rögtönzött „sajtótájékoztatójára” egymás után kerülnek elő kíváncsi osztálytársai, a kúnfehértói Szabó Károly, a Békés megyei Czirle János és Szekeres Jó­zsef. Kiderül, hogy javarészt vidéki fiúk, csak a szakmát tanulják Budapesten — s ta­lán a városi életet szokják ... Diákságunk ideje alatt nem az első „tájolásuk”. Úgyszólván minden évben voltak valahol, Oroszlányban, Várpalotán, Bánhidán. — Ahol éppen valami gyors munkára volt szükség...! — fűzi hozzá társai beszámolójá­hoz Czirle János. — Várpalo­tán egy testvérintézetnek, a 305-ösnek építettünk egy ott­hont, régi magtárból alakítva. Négy nap alatt megvoltunk a munkával, s nem ám hebe­hurgyán, csak úgy összecsap­va ...! Rendesen, lelkiismere­tesen, ahogy azt kell. Látni kellett volna; csak úgy égett kezünk alatt a munka! Igaz, többen voltunk akkor, mint most, az egész osztály kivo­nult ... — Tavaly is voltunk Várpa­lotám —- SZÓI bele a bizalmi, Szilágyi László —, de akkor már igazi, modem otthont épí­tettünk az ipari tanulóknak. Az még nagyobb rohammunka volt! Könnyebben ment mint azelőtt; gép segített a vakolás­ban ... — Aztán voltunk egynéhány­szor társadalmi munkám is — meséli Szabó Károly — elége­dettek voltak velünk, jutalmat is kaptunk mindig. Összegyűj­töttünk valami hatezer forin­tot. Kirándultunk belőle, sportfelszerelést vettünk.. Egy futballaibdát ide ia elhoz­tunk magunkkal. Munka után jólesik egy kis mozgás, rugda- lódzás... — Kár, hogy mostanában már egyre kevesebb időnk jut rá. Korábban sötétedik. Beszoru­lunk inkább a szállásra. Olvas­gatunk, társas játékosunk, a tv-t nézzük, várjuk a szabad szom­batot, a hazautazást... vagy éppen az egerekkel hadako­zunk. Van belőle elég! Belopa­kodnak a mezőről, bele-bele- kóstolgatnalk a kosztba, ru­háinkba. A múltkoriban, egy vasárnap délelőtt hatot fogtam dühömben — magyarázza egy másik. — No, de sebaj! majd átköltözködünk nemsokára egy jobb helyre. Egykettőre „körül­pofozzuk” az egészségügyi épü­letet, s lakhatóvá tesszük ideig­lenesen ... Mindig csak a hegyen? És a város...? — A város messzi van in­nét .. Amíg jobb idők voltak, ki-kijártunk a strandra, elmen­tünk a moziba, megnéztük a várat, a minaretet, a székes­egyházat, az egri érdekessége­ket, de hogy hűvösödik, koráb­ban itt van már az este; nincs nagy kedvünk a kószálásra — veszi át a szót egy újabb érke­ző. Tanulgatnak is néha-néha? — Rendszeresen. A mester elvtárs és oktatónk nagyon ko­molyan veszi. Mi is. De kell ez, hiszen utolsó évesek va­gyunk, tavasszal szabadu­lunk ... Nem vagyunk ugyan Változóban az öreg Ráchegy, új épületek nőnek a gyümölcsösök szélén, az egri hőstya új arcát formálják: épül a Gyermekvára«,.. (Foto: Kiss Béla) hímének, de azért a közepes eredménynél aligha van közü­lünk egyikünknek is rosszabb! — bizonygatja mellettem Sze­keres József. — Várjuk-e a szakmunkás-'vizsgát? Nagyon! Jóllehet, az anyagiakra így sem panaszkodhatunk, a har­madik évben lényegesen job­ban keresünk már mint a ko­rábbiakban, de ugye, szakmun­kásként csaik többet kapunk majd... ? Hát ezt várjuk, ezért várjuk... A Ráchegy aljáról hűvös szól lopakodik át a szőlőtőké­ken, gyümölcsfákon, összébb húzom a kabátomat. Elbúcsú­zom a fiúktól... Gödrök, tör- meléktík, homok- és sóclerku- pacok között, félig kész épüle­tek mellett bukdácsolok ... Egy „kicsit” megkésett ez az épít­kezés! — Késön jöttek a fiúk, és kevesen, — mondja csendes őszinteséggel a belém botlott építésvezető, Kuskó András. — Baj volt itt, sok baj azelőtt az emberekkel. A felnőttekkel. Még most is hébe-hóba. No. de talán tavaszra .. . ! Igen, így mondják, így ígé­rik; tavaszra fű harsan itt, zöld pázsit díszük majd virágokkal és körös-körül az ablakokból kis városlakók integetnek bol­dogan, az otthonhoz jutottak örömével. Akkor visszajövök. Az át­adásra. a megnyitóra. Honfog­lalásra a Ráchegyre ... Gyóni Gyula Mpüjsíg 3 1964. október 16., péntek Hát akícor megtudták. S le is teremtették érte az „ijesze- mező” KISZ-titkárt, megmond­va neki: ha mégis folytatni akarja beszámolóját, próbálja meg a többit már magyarul el­mondani. Hasonló bajokat okoz egy másik nyakló nélkül használt rövidítés, a trnk is, amelyet a beavatott szakmai körökben, beszélgetéseken, értekezlete­kéin egyszerűen téemká-nak mondanak. Tudvalevőleg ez tervszerű megelőző karbantar­tást jelent... annak, aki ért ezekhez a dolgokhoz, a hozzá nem értők számára pedig sö­tét talányt. Ezért még a sajtó­ban is nemrég a szorgalmas és lelkiismeretes tmk-munka he­lyett MTK-munkára buzdított a cikk, összekeverve a népsze­rű kék—fehér sportkört a gé­pek javításával. Végtelenségig idézhetnénk sajnos az ilyen példákat, de talán ennyi is elég lesz ahhoz, hogy a zsargonkedvelők előtt felcsillantsa annak lehetőségét, hogy cseppet sem lehetetlen újra anyanyelvükön beszélni; magyarul, közérthetően, egysze­rűen, tömören, hogy mások is ezt tartsák követendő példá­nak. Bárcsak hallanánk... Kovács Endre Tervező? Kivitelező? Miért késlekedik a 7 millió 700 000 iorint értékű tsz-épités átadása? tsz-létesítményeknek a késleke­dését, amelyeket ebben az év­ben akart átadni rendeltetésé­nek a ktsz. Az elnök kérésére Hor- nyánszki Ferenc műszaki ve­zető írásos dokumentumokkal igazol néhány bizonyító esetet. — A gyöngyösoroszi Február 24 Tsz egy présház építését rendelte meg 430 000 forint ér­tékben — kezdi a műszaki ve­zető. — Mi már 1963. november 12-én kértük a megyei tanács tsz-beruházási irodáját, hogy gondoskodjanak tervdokumen­tációról. Ennek ellenére még mindig nem bocsátották ren­delkezésünkre. Tudjuk, hogy a présházra szükség lenne, de nem tudjuk megépíteni, mert már sem időnk, sem kapacitá­sunk nincs . .. — A közművesítésről is be­szélj ... ! — szól közbe az el­nök. A MŰSZAKI VEZETŐ má­sik dossziét nyit fel. — Feldebrőn, Atkáron, Gyön­gyös tarján ban és Karácsondon közművesíteni kellett volna a Isz-majorokat, még az első fél évben. Ám a terveket nem kaptuk meg. — Tehát ebben az évben már azt a munkát sem tudják el­végezni? — Nem... Az év utolsó ne­gyedében ötven lakóházat kell átadnunk. De ettől függetlenül sem lehetne, mert az anyag- igényléshez a terv, a költségve­tés és a szerződés szükséges. Tekintettel a hatalmas iramú építkezésekre, az anyagigénylé­seket már három hónappal előbb be kell adni ... Az ajtón gyors kopogtatás, majd ezt követően fiatalos kül­sejű férfi lép otthonosan az irodába. Az elnök őt is az asz­talhoz invitálja. — Éppen kapóra jöttél! Leg­alább elmondod, mi a helyzet Feldebrőn és Detken a 126 fé­rőhelyes borjúnevelő építése körül — hozzám fordulva, ma- gyarázólag hozzáteszi: — Ö Bodnár József, aki az említett két helyen vezeti az építkezést. A kézfogás után Bodnár Jó­zsef azonnal a tárgyra tér. — A feldebrői borjúnevelőt B 30-as blokktéglára tervezték, amiből a munka befejezéséhez 11 000 kellene. Ezzel szemben Kupán 1500-at kaptunk. Az oszlopok már állnak, de az építkezést anyaghiány miatt abba kellett hagyni. Pedig de­cember 31-én már üzemeltetni akarták, mert 130 állat a sza­I.J» m,M m m.m MMMmm.mmmm mm m.m m m m m — mm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents