Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-14 / 241. szám

Sikeresen leszállt a Yoszhod-nrltajó A% SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének és a Szovjetunió kormányának felhívása a világ népeihez és kormányaihoz A Szovjetunió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának elnöksége és a szovjet kormány a Voszhod űrhajó sikeres visszatérése alkalmá­val felhívással fordult a párthoz és a szovjet néphez, a világ kormányaihoz és népeihez, az egész haladó emberiséghez. A felhívás bevezetőben megállapítja, hogy az űrhajó egy nap alatt 16 fordulatot tett meg a Föld körül és a befutott távolság mintegy hétszázezer kilométer. A repülés egész időtar­tama alatt az űrhajó berendezése és vala­mennyi műszere kifogástalanul működött és biztosította az űrhajósok számára az űrhajó irányításához, a tudományos megfigyelésekhez és a földet éréshez szükséges feltételeket „A társas űrhajó példátlan repülése az eddigiek­nél nagyobb teljesítményű és tökéletesebb rakéták létrehozása révén vált lehetővé” — mutat rá a felhívás. Ezután hangoztatja, hogy az SZKP „a bátor űrhajósok egész sorát ne­velte fel, olyan nagyszerű szovjet embereket, akik a párt és a kormány felhívása nyomán készek végrehajtani bármilyen feladatot és akik a kozmikus térség meghódításáért har­colva példátlan hősiességet és bátorságot tanú­sítottak”. „A szovjet emberek valamennyi kozmikus győzelme meggyőzően tanúsítja, hogy a szovjet tudomány a világ tudományos gondolkodásának élén halad”. Büszkeséggel szólt a felhívás mindazok önfeláldozó munkájáról, akik részt vettek az új űrhajó létrehozásában és biztosították an­nak sikeres repülését. „Ezen az ünnepnapon újra felszólítjuk a világ kormányait és népeit a fegyverkezési hajsza beszüntetésére, az általános és teljes leszerelésre, a .veszettek’ és .félbolondok’, azok megfékezésére, akik termonukleáris katasztrófába taszítanák az emberiséget. Fel­hívunk az imperializmus gyújtotta háborús tűzfészkek eloltására. Mindenkinek, aki szá­mára drága a béke, meg kell sokszoroznia erőfeszítéseit a béke megóvásáért és megszi­lárdításáért vívott harcban”. A felhívás végül megállapítja, hogy a szovjet nép a kommunista építés önfeláldozó munkájával teljesíti a világ dolgozóival szem­beni internacionalista kötelezettségét. A szov­jet nép tovább gyarapítja hazájának, a béke, a demokrácia és a szocializmus biztos táma­szának erejét. Hogyan tért vissza a Földre a Voszhod? Nagy Ernő tájékoztatása — Óriási, kupolaátmérSjű ejtőernyők Nagy Ernő gépészmérnök, az MTESZ központi, asztronauti­kai szakosztályának titkára a Voszhod visszatéréséről a kö­vetkezőket mondta az MTI munkatársának: — A Voszhod sikeres vfsz- szatérésénefc előkészítése nem ma kezdődött — hangzott a válasz. — A kozmosz-holdak­kal végzett kísérletek egy ré­szében már előzetesen meg kellett határozni az eddigiek­nél jóval nagyobb méretű fül­ke aerodinamikai tulajdonsá­gait, vagyis a légkörben való fékeződését. Ennek ismerete ugyanis feltéfleníül szükséges ahhoz, hogy meg lehessen ál­lapítani az űrhajó visszatérí­tési pályájának alakját* vég­eredményben. tehát a földet- érés várható helyét, illetve azt a térbeli pontot, ahol be kell kapcsolni a fékezőrendszert. Csupán ezeknek az adatoknak az ismeretében lehet gondos­A 9—10 tonnás űrkabin kodul az űrhajósok biztonsá­gos visszatéréséről. — A visszatérés első fázisa — folytatta Nagy Ernő — a fékező .rakétarendszer bekap­csolása. A fékező rakéták aránylag kis mértékben — másodpercenként 150—200 mé­terrel — csökkentik az űrhajó sebességét, ami azonban elég áhhoz, hogy az űrhajó egy bal­lisztikus rakéta leszálló pálya­ívére térjen át, s ennek men­tén 5000—7000 kilométer meg­tétele után jusson földközelbe. — A fékező rakéták bekap­csolásának helyét a kozmosz­kísérletek során szerzett ada­tok alapján és a napi légköri helyzet figyelembevételével elektronikus számítógépekkel állapítják meg és közlik az űrhajó pilótájával, aki a kor­mányrakéták működtetésével az űrhajót az előírt térbeli helyzetbe hozza és csak ez­után gyújtja be a fékező ra­kétákat. Ha az űrhajós akár­ki világsajtó a Voszhod útjáról {Fatytatás az 1. oldalról) amely mindent megtesz a nem­, zeti függetlenségért, a szo-cializ- — mint a kommentár ráírni- musőrt és a békéért folyó harc tet — a három utast szállító sikere érdekében” — mondot­űrlhajó felbocsátása tette fel a koronát a szovjet tudósok és szakemberek 16 hónapos erő­feszítéseire. PRAGAz Antonín Novotny és Jozef Lenárt, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­ga és a csehszlovák kormány nevében üdvözlő táviratban fejezte W jókívánságait a szov­jet vezetőiknek a nagy ese­mény alkalmából. SZÓFIA: Mint a BTA jelenti, ugyan-, csak üdvözlő, táviratot küldtek az SZKP Központi Bizottságá­nak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének és Szov­jetunió Minis ztertanácsának a bolgár vezetők. WASHINGTON: U Thant ENSZ-főtitkár hét­főn táviratban fejezte ki elis­merését Hruscsov miniszterel­nöknek a Voszhod-űrhajó fel­bocsátása alkalmából. HAVANNA: „Végtelenül örülünk”, hogy Ilyen hatalmas sikert ért el a Szovjetunió. Az épülő kommu­nizmus országa az az ország, ta a havanni egyetem rektora. milyen okból a kellő időpont­ban nem kapcsolná be a féke­ző rakétát, a Földről működte­tett automatával azt még a biz­tonságos időközön belül be le­het gyújtani. Mind az űrhajó­ban, mind pedig a földi irá­nyítóállomáson ugyanis szá­mos olyan ellenőrző készüléket helyeznék el, amellyel egyér­telműig lehet megállapítani, vajon megfelelően működésbe lépett-e a fékező rendszer. — A nagyobb tömegű űrha­jóhoz természetesen nagyobb méretű fékező rakétára is szükség van, de a méretek nö­vekedése ezen túlmenően is újabb problémákat okoz a le­szállás utolsó szakaszában használt ejtőernyők méretei­nek megállapításánál. Hadi- technikai célokra szerkesztet­tek már olyan, akár húsz mé­ternél nagyobb kupolaátmérő­jű ejtőernyőket is, amelyek 1,5—2 tonna súlyt tudnak, má­sodpercenként 5—8 méter se­bességgel leereszteni. Szükség esetén tehát 3—6 ilyen ejtőer­nyővel a súlyos űrkabint is biztonságosan lehet a Földre juttatni. — És itt valóban tetemes súlyról van szó. Feltételezhe­tő, hogy a Voszhod súlya a Vosztok-fülkének körülbelül kétszerese, vagyis 9 és 10 ton­na között lehetett — fejezte be nyilatkozatát Nagy Ernő. Üdvözlet a Voszhod megaikstélnak, az űrrepiiiés előkészítőinek és végrehajtóinak Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa forró üdvözlettel fordult a tu­dósokhoz, a tervezőkhöz, a mérnökökhöz, a technikusok­hoz, a munkásokhoz, az orvo­sokhoz, mindenkihez, aki részt' vett a nagy erejű rakéta és a többszemélyes Voszhod szput- nyik-űrhajó megalkotásában, az űrrepülés előkészítésében és végrehajtásában. Vlagyimir Komarovról, Konsztantyin Feoktyisz távról és Borisz Jegorovról az üdvöz­let megállapítja, hogy „becsü­lettel teljesítették a hazától kapott feladatot, új lapot írtak A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának távirata a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához „Kedves elvtársak! Az emberi tvdás, a bátorság, az aka­raterő iránti mélységes tisztelettel és csodálattal figyeltük a szovjet nép három kiváló fiának, Vlagyimir Komarov űrhajóparancsnoknak, Konsztantyin Feoktyisztov tudósnak és Borisz Jegorov orvosnak nagyszerű vállalkozását. Végtelen afeletti örömünk, hogy űrutazásuk sikeres volt. Bebizonyosodott, hogy a világ első szocialista állama nem­csak az emberiség első űrhajósát nevelte fel, hanem válto­zatlanul tartja első helyét korunk nagy vállalkozásában, a világűr meghódításáért vívott küzdelemben. Ez az újabb győzelem is az ember alkotó szellemét fel­szabadító szocializmus diadala. Egész népünk nevében szívből köszőntjűk a bátor űr­hajósokat, azokat a tudósokat, dolgozókat, akik e nagyszerű tett végrehajtását munkájukkal lehetővé tették. Köszöntjük a Szovjetunió Kommunista Pártját, a kom­munizmust építő szovjet nép győzelmének ihletőjét és szervezőjét. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA.” dicsőségének történetébe”. Bo­nyolult, sokrétű, a további nagyszabású űrrepülések szem­pontjából nagy jelentőségű ku­tatási programot hajtottak végre. Az üzenet nagy megelége­déssel állapítja meg, hogy „a szovjet tudósok, tervezők, mér­nökök, technikusok és munká­sok által létrehozott, még az előzőeknél is tökéletesebb Vosz­hod szputnyik-űrhajó bonyolult kozmikus viszonyok között tett tanúbizonyságot kiváló tulaj­donságairól. A kabinban az űr­repülés egész időtartama alatt az űrhajósok munkája és élete szempontjából megfelelő viszo­nyok uralkodtak. Az egész be­rendezés kifogástalanul műkö­dött”. Mint az SZKP Központi Bi­zottsága, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa megállapítja: egy egész sze­mélyzetnek a többférőhelyes tökéletes űrhajón a kozmikus távolságokban tett útja ismét rendkívül világosan megmu­tatta, hogy milyen magaslato­kat ért el a szocialista gazda­ság, a tudomány és a technika, milyen vitathatatlan fölényben van a szocialista rendszer a kapitalizmussal szemben, mi­lyen korlátlanok a. lehetősé­geik a tőke igájától mindörök­re megszabadult szovjet embe­reknek. Helyszíni riport a Voszhod startjáról Alekszandr Romanov, a TASJZSZ külőntudósitója. jelen­ti Bajkonur űrrepülőtérről: Három ember — pilóta, tu­dós és orvos — indult űrhajón a kozmoszba, hogy egy újabb szakaszt tárjon fel a világűr meghódításában. A három űrhajós nem viselt űröltözéket; könnyű, acél szür­ke ruháiban és rövid, kék ka­bátban voltak. Fejükön fehér űrsisak. Az űrrepülőtér 100 mé­ter hosszú betonösvónyém a starthelyre mentek, ahol jelen­tést tettek a repülésre való fel­készülésről az állami bizottság tagjainak, majd fémhágcsón felmentek a lifthez. Komarov, Feoktyisztov és Je­gorov elbúcsúzott a kísérőktől. „Szerencsés utat” — mondta nekik Gagarin. „Jó leszállást” — tette hozzá Nyikolajev. A kék ruhás szerelők, a tu­dósok és a konstruktőrök a 2 MPBJSMG 1964. október 14„ szerda Megkezdődtek a lengyel—magyar tárgyalások A magyar és lengyel párt- (Vígovszky Ferenc felvételei és kormányküldöttség a tárgyalóasztalnál. (Telefoto—MTI Külföldi Képszolgálat) ßlm- és fotóriporterek, vala­mint az újságírók tapssal bú­csúztak az űrhajósoktól. Az ezüstösen csillogó hatal­mas rakétahoudnzó csúcsán nyugodott a legendás hírű Vosztokot felváltó űrhajó, amely nemcsak térfogatában, kényelmében — még űraLtö- zékre sincs szükség —, hanem a berendezések és rendszerek új konstrukciós megoidásá.ban is különbözik az eddigi űrha­jóktól. Ez az első repülő űrla- boratórium, amely számtalan műszerrel és különböző beren­dezésekkel van ellátva. Az űrhajósok Lenin-portrét vittek magukkal. Lenin már 1921-ben lelkesen támogatta az űrhajózás eszméjét, amelyet elsőnek F. Cender szovjet tu­dós fejtett ki. A Lenin-portrét Tatjana Hvosztenko moszkvai művész festette, színálló fes­tékkel, molibdén lemezre. A start előtti napon az újság­íróiknak megengedték az űrha­jó megtekintését. Néhány perc­re szinte űrhajósoknak érez­ték magukat, amikor felmász­tak a szédítő magasságba a ra­kéta csúcsára. Az újságírókat lenyűgözte az űrhajó. Megépítése rendkívül ötletes, teljes a kényelem. Min­den tárgy, minden műszer el­helyezését gondosan kiválasz­tották. Elsőnek Komarov, utána Fe­oktyisztov, majd Jegorov lé­pett az űrrepülőgép kabinjába. A földi megfigyelőállornásan elhelyezett televíziós képernyőn megjelent Komarov, amint he­lyet foglalt a műszerfallal szemben. Ellenőrizte a rádiótelefon- rendszert, valamint a kabin hőmérsékletét,. a levegő ned­vességét és összetételét szabá­lyozó berendezések, a vezérlő berendezés számtalan kapcso­lóját. Amikor a televíziós ka­mera lencséjébe tekintett, el­mosolyodott. Komarov, aki közvetlenül a start előtt így szólt az újságírókhoz: „Maguk csak ne nyugtalankodjanak” — teljesen nyugodt volt. Amikor a rádión felhang­zott az ötperces készenléti pa­rancs, az űrhajó parancsnoka utasította a legénységet, ké­szüljön fel a rakéta felemel­kedéséhez Ezalatt a föld alatti bünket parancsnoki szobájában csend uralkodott. Csak a periszkóp mellett elhelyezett időmérő ketyegte a másodperceket A főkonstruktőr odalépett a mikrofonhoz és csendesen megkérdezte: — Milyen a hangulat, mi­lyen a közérzetük? — Kitűnő, készek -vagyunk a startra — jelentette Vlagyi­mir Komarov, az űrhajó pa­rancsnoka. Felhangzottak a parancssza­vak. A műszerek és az irányí­tó pultok mellett ülő operáto­rok megnyomták a gombokat. A képernyőn kék, zöld és vö­rös fények cikáztak. Sorra be­kapcsolódtak a rakétahondoző rendsáferek. Közvetlenül a rajt előtt Ju­ri j Gagarin lépett a mikrofon­hoz. Közölte az űrhajósokkal, hogy Hruscsov és Brezsnyev telefonon kérte, közöljék az űrhajósokkal, hogy szerencsés utat és jó leszállást kívánnak nekik. — Adják át a párt és a kormány vezetőinek szívből jövő köszönetüriket. A felada­tot maradéktalanul teljesítjük — válaszolt Komarov, Moszkvai idő szerint 10 óra 30 perckor a rakéta talapzata alól füstfelhő és láng csapott a magasba. A távoli' menny­dörgéshez hasonló, fülsiketítő zaj behallatszott a bunkerbe is. Működni kezdtek a moto­rok. Az új, a minden eddiginél nagyobb teljesítőképességű ra­kétahordozó felemelkedett t start-toronyról, majd óriási fénylő csóvát húzva maga után, emelkedni kezdett. A bunker parancsnoki szo­bájában a rajt után sem csök­kent a feszültség. Mindenki vár­ta, mikor lép működésbe a ra­kéta utolsó fokozata és az űr­repülőgép mikor fér rá Föld körüli pályájára. Az utolsó lépcső levált. Min­den rendben. Hangulat kitűnő — jelentette az űrből Vlagyi­mir Komarov. A startolási időt a legna­gyobb pontossággal betartot­ták. \

Next

/
Thumbnails
Contents