Heves Megyei Népújság, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
Washington „átöltöztél!” a többoldalú MTO-atonntöerö tervét m angol munkáspárti kormány számára m'ti-e, vagy módosítja választási mariifesztu mának azt a tételét, amely kimondja: nem vagyunk hajlandóak továbbra is elpazarolni az ország erőforrásait a nukleáris fegyverek véget nem érő dupLikálá- sára.” A Times értesülése szerint, angol külügyi és katonai szakértők, akiket a kormányváltozás érintetlenül a helyükön hagyott, — most megkísérlik a Munkáspárt választási mani- fesztumát „összehangolni” Washington követeléseivel. E szakértők úgy vélik, hogy a munkáspárti kormánynak folytatnia kellene a konzervatív kormány által elindított Polaris- programot Johnson Európába látogat? WASHIGTON (Reuter): Olyan hírek terjedtek él az amerikai fővárosban, hogy Johnson elnök elhalasztja novemberre vagy decemberre tervezett európai utazását Üjabb értesülések szerint cáfolják ezt a feltevést és a Fehér Ház köreiben közölték, hogy még egyáltalán nem döntöttek az elnök útiprogramjáról. Hozzáfűzték, hogy az illetékes szervek jelenleg tárgyalnak arról, hogy mikor is utazzék Johnson Európába, de az erre vonatkozó döntés nyilván csak a novemberi választások után lesz meg. Goldwater köztársaságpárti elnökjelölt pénteken a kaliforniai San Diegóban mondott új abb választási beszédet, s e beszédében ismét a Johnson kormány politikáját támadta. Helytelenítette azt, hogy az Egyesült Államok tárgyalt a Szovjetunióval és kereskedelmi megállapodásokat kötött vele, Goldwater szerint az amerikaiaknak a kereskedelem fejében politikai engedményeket kellene kicsikarniok a Szovjetuniótól. A továbbiakban arról beszélt, hogy megválasztása es tén szorgalmazni fogja az új fegyverek fejlesztését célzó programokat, -a hatékony hatonai haderő megteremtésére fog törekedni ESEMÉNYEK _ Í&mkhan Sztrájk és tüntetés Spanyolországban PÁRIZS (MTI): A francia lapok a spanyol munkások sztrájk- és tüntető mozgalmának újabb fellendüléséről számolnak be. A nagyipari központokban, Madridban, Vizcayaban, Austuriában és Katalóniában egymást követik a tiltakozó és bérkövetelő sztrájkok. Madridban, BU- baoban, Geumicaban nagy tiltakozó felvonulások voltak az utóbbi napokban A Humamité Santiago Carrillo nyilatkozatát idézi. Az illegális kommunista párt főtitkára kiemelte, a munkások mozgalma új szakaszba lépett. Nem lehet elégé értékelni azt a tényt, hogy a mozgalom országossá és nyilvánossá vált, az Illegális szakszervezeti vezetők nyiltan lépnek fel az üzemekben az igazgatókkal szemben. A KISZ küldőH'érl'ekezlet'elcről jelentjük: „Nincs szégyenkezni való a számvetésben^ járási KISZ küldöttértekezlet a Mátravidéki Erőműnél ■ ............................. VJ MO SZKVAI A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Svájci Munkáspárt Köziponti Bizottságát, a párt megalakulásának ÍO. évfordulója alkalmából. PRÁGA: A Nemzetközi üjságfró Szervezet főtitkára, Dapandreu bö- tög mimszferetoöfchöz és Ba- kopulosz igazságügyminiszterhez intézett táviratában százezer újságíró nevében tiltakozott a görög demokratikus sajtó üldözésére és az Avgí ellen indított per miatt. ANKARAS A MilHet jelentése szerint az Amerikai légierők több törökországi radar-állomásának török munkásai béremelési követelésük alátámasztására Sztrájkba léptek. Miután a radarállomások munkája megbénult, a török munkások helyére amerikai katonákat és tiszteket állítottak be. A hadiüzemig munkásainak egyesülete htltakoaott az amerikaiak önkényes eljárása ellen. VATIKÁNVÁROSI A vatikáni zsinat pénteki Ülésén hivatalosan közölték, hogy a zsinat harmadik ülésszaka november 21-én fejeződik be. A negyedik ülésszak időpontját a pápa tűzi majd ki. WEIMAR: A weimari állami hangversenyzenekar pénteken hangversenyt adott a városban tartózkodó Kodály Zoltán tiszteletére. A nagysikerű koncerten mutatták be az NDK-ban először Kodály C-dúr szimfóniáját, majd előadták a Psal- rnus Hungaricust LONDON: Wilson, angol miniszterelnök, meghívta Sasztri indiai miniszterelnököt, amint módja nyílik rá, látogasson Londonba. 2 rMPBMSf? 1964. október 25, vasárnap Zambia függetlenségre Véget ért Anglia hatvan évi gyarmati uralma Patolicsé v Párizsban PÁRIZS (TASZSZ): Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter szombaton Párizsba érkezdt. A repülőtéren Valéry Giscard D’ Aestaing francia gazdasóg- és pénzügyminiszter fogadta. Patolicsev részt vesz az 1965—69. éri szovjet—francia kereskeddmi egyezményről folyó tárgyalások befejező szakaszában. Értesülés szerint Franciaország fokozni kívánja a szovjet olaj behozatalát, a Szovjetunió pedig francia ipari, elsősorban vegyipari berendezéseket kíván vásárolni. Azt is lehetségesnek tartják, hogy Franciaország növeli a Szovjetunióból származó gépimportját LUSAKA (MTI); Pénteken éjfél előtt néhány másodperccel kialudtak a fények * lusakai stadioanban. Utoljára hangzott fel az angol himnusz a volt Észak-Rhodesia fővárosában. A zászlórúdról lassan leereszekedett az angol lobogó — s ezzel végétért Anglia több mint hatvan éven át tartó gyarmati uralma a saját területénél háromszarta nagyobb afrikai ország felett. Mikor éjfél után néhány másodperccel ismét kigyulladtak a fények, a lusakai stadiont megtöltő tömeg harsány újjongása köszöntötte a zászlórúd tetején lengő zöld-vörös-fékete narancssárga színű, sassal ékesített zambiai lobogót. Sir Evelyn Bone, az utolsó angol kormányzó négy perccel éjfél előtt dr. Kenneth Kaundával, az új független ország elnökével együtt lépett a stadionba. Kaunda, aki „Zambia szabad lesz" jelszóval vezette népének függetlenségi harcát, skarlátvörös és fekete köpenyében, ünnepélyes vigyázzállásban várta meg, amíg a fanfárok megszólaltak, majd először hangzott el a független Zambia új himnusza: a stadionban tízezrek énekelték el lelkesen. Az ünnepségeken hatvan külföldi ország képviseltette magát. Zambia, Afrika 36. független országa, a Brit Nemzetközösség 20. független tagja. Zambia egyike a természeti ! kincsekben leggazdagabb afri- ' kai országoknak, különösen réztermelése jelentős*. Néhány 1 órával a függetlenség kikiáltása előtt a zambiai kormány ’ bejelentette, hogy megegyezés jött létre az angol kormány 1 Zambia és az ország bányá- i szatát eddig ellenőrzése alatt ‘ tartó Brit Dél-afrikai Társaság ' között. Október 24-étől az ásványi kincsek kiaknázásának i minden joga Zambiát illeti ■ meg Kaunda kormánya kövte- i telte, hogy a vitás kérdésről i még az ország függetlenségé- t nek kikiáltása előtt kössenek l megállapodást. Az első értesü■ lések szerint az angol kor- mány és Zambia egyaránt i két-két millió fontsterlinget ; fizet az angol monopóliumnak, , amely eddig — noha nem ter- , melt semmit, óriási jövedel- t met húzott az általa kiosztott- koncessziókból. Mint a TASZSZ jelenti, Mi- kojan, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Koszigán, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, táviratban üdvözölte az ország függetlenné válása alkalmából Kenneth Kaunda elnököt. A távirat közli, hogy a Szovjetunió független és szuverén államnak ismeri el Zambiát, s kész vele nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat létesíteni. Az ADN jelentése szerint, Walter Ulbricht és Willi Stoph, az NDK Államtanácsának, illetve Minisztertanácsának elnöke ugyancsak táviratban üdvözölte Kaundát és közölte, hogy az NDK kormánya elismeri Zambiát. Hasonló értelmű táviratot intézett Kaundához Zsivkov bolgár miniszterelnök is. Jan Smith, ctól-rhodesiai miniszterelnök pénteken éjfélkor, egyidőben azzal, hogy Észak- Rhodesia függetlenné vált, rádióbeszédet mondott. A fehér fajvédők kormányának vezetője közölte, hogy Zambia kikiáltásával Dél-Rhodesia nevét Rhodesiáira változtatják. JESSUP (Maryland) (AP, Reuter): Lázadás tört ki a marylandi fegyenctelepen. A zendülést az robbantotta ki, hogy az egyik fegyőr .kiemelt” rendetlen magaviseleté miatt egy foglyot az ebédlőből. Néhány perc múlva romokban, lángban állt a börtön: a foglyok összetörték a berendezést, gyújtogatni kezdtek, négy őrüket lefegyvereztók és túszként fogvatartották, majd a kivezényelt állami rendőröket botokkal, vasdarabokkal fogadták. Néhány börtönőr úgy menekült meg a bántalmazástól, hogy bezárkózott a foglyok elhagyott celláiba. A lázadást, amelyben a börtön 1600 foglya közül megközelítőleg 800 vett részt, néhány óra múlva a túlerőnek végülis sikerült letörnie. Néhány sebesülés történt, az anyagi kár 50 000 dollár. F egy enclázadás tét, nyújtsanak segítséget a szövetkezeteik gépparkjához szükséges szakember-ellátás megteremtésében. Menczel Artúr, a petőfibá- nyai gépüzem KISZ-titíkára többek között azt a felhívást olvasta fel, amely szerint a gépüzem fiataljai a kongresz- szus és „Április 4.” tiszteletére vállalták, hogy éves tervüket december 6-ra befejezik} ugyanakkor a gépüzemi Sándor Lajos brigád „Miénk az üzem”- mozgalom szervezését határoz, ta el. Kozsda András, a horti Kossuth Tsz föagronómusa arra kérte a KISZ felsőbb szerveit, hogy évközben is értékeljék az Ifjúsági termelési verseny helyzetét. Holló Endre a megyei párt- bizottság üdvözletét tolmácsolta a küldöttértekezlet számára, és arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy a munkafegyelem megszilárdítása, a társadalmi tulajdon védelme mellett nyújtsanak segítséget a2 őszi mezőgazdasági munkák eredményes elvégzésében. Sólyomvári Tibor, a gyermek- és ifjúságvédelem feladatairól, Taksás Imre, a KISZ-szerve~ zetak kulturális tevékenységéről beszélt, míg Sebestyén János felszólalásában a kommunista jellemvonások tovább erősítésének szükségességéről beszólt. A vita, majd a válaszadás után került sor a délutáni órákban a KISZ járási vezetőinek, valamint a megyei küldöttek megválasztására. (SH/urfcó) i/t a gyöngyösi Z-bizottság lók. Az értekezleten jelen voll és felszólalt Dorkó József, á megyei pártbizottság tagja, Hevesi Sándor, a járási pártbizottság titkára, valamint Ora- vecz József, a KISZ Központi Bizottságának munkatársa, Gere István, a megyei KISZ bizottság titkárai Molnár Géza, a városi tanács vb-titkára vezette a tanácskozást, megnyitó szavai után Bata József számolt be az elmúlt négy esztendő munkájáról. Elmondotta többek között, hogy a kiszesak közül 1100-an kapcsolódtak be a takarékos- sági mozgalomba és több, mint 500 millió forintot takarítottak meg, amelyben az Egyesült Izzó, a XII-es akna, a Kitérőgyártó UV, a Húsipari Vállalat és a Vas- és Fémipari Vállalat fiataljai értek el dicsérendő eredményt. Az üzemi kiszesek több, mint 18 ezer óra, a középiskolások 67 ezer óra, a felsőfokú technikusok pedig közel 1500 óra társadalmi munkát végeztek. Az iskolás fiatalok társadalmi munkájuk 90 százalékában a tsz- eknek segítettek. Az üzemekben 93 ifjúsági brigád alakult, közülük 57 a zsocialista címért tevékenykedik. A mezőgazdasági technikum két osztálya évek óta tagja a halma jugrai tsz-nek. A különböző oktatási formákban 4500 fiatal vett. részt. Az elmúlt négy évben az alapszervezetek és a KISZ-tagok létszáma is megháromszorozódott a városban. Az egésznapos küldöttértekezlet a délutáni órákban választotta meg a városi KISZ- bizottságot, majd a KISZ végrehajtó bizottság Bata Józsefet bízta meg a titkári teendők ellátásával (g) felajánlások teljesítésében is. Külön is szólt a mezőgazdaságban dolgozó KISZ-fiatalak tevékenységéről és munkájuk illusztrálására elmondotta, hogy a járás mezőgazdasági versenymozgalmának kezdeményezői a termelőszövekezetek- ben megalakult ifjúsági munkacsapatok voltak. Kiss Pál ezután részletesen elemezte a járás KlSZ-szerve- zeteinek belső életét, a szervezetek tömegbefolyását, általában az alapszervezetek tevékenységét az ifjúság eszmeipolitikai nevelésében. A beszámoló befejező része azokat a feladatokat elemezte, amelyek a kongresszusi előkészület, illetőleg a kongresszus után a járás ifjú kommunistái, kiszis- tái előtt állnak. A vitában felszólalók kiegészítették a járási bizottság beszámolóját, értékes javaslatokkal járulták hozzá a járás ki- szistái munkájának további eredményeihez. Sándor András, úttörő járási titkár például arról szólt, hogy a KISZ I. kongresszusa idején az úttörőkorú gyermekeknek csak mintegy 50, most közei 90 százaléka tagja az úttörőszövetség- nek. Szilágyi János, az apci Béke Tsz KISZ-titkára a termelő- szövetkezetek vezetőségét bírálta, amely nem nyújt támogatást a szövetkezetben dolgozó ifjúsági munkacsapatoknak. Varga János, a járási tanács elnöke, elismerő szavakkal méltatta a fiatalok munkáját és arra kérte a küldötté rtekezleIsmét megalaki városi KI SÍ Két évvel ezelőtt történt meg Gyöngyösön a járási és a városi KISZ-bizottság összevonása. A tegnap megtartott küldött értekezleten ismét önálló városi KISZ bizottságot választottak a gyöngyösi fiatai választ Osztrák Kommunista Párt pozícióinak megszilárdítására számit A szélsőjobboldali irányzatú Szabadságpárt, amely a múlt vasárnapi Vorarlbergs választásokon előretört, most további szavazatnyereséget remél. Becsben és Alsó—Ausztriában indul a választásokon az Európai Föderal ista Párt elnevezésű néhány osztrák nagytőkés által pénzelt csoport is. Megtartotta járási küldött- és vezetőségválasztó értekezletét a KISZ hatvani járási bizottsága. Szombaton délelőtt a Mátravidóki Erőmű kultúrtermében a járás alapszervezeteinek 100 küldötte gyűlt ösz- sze, hogy meghallgassa és megvitassa a járási bizottság, valamint a revíziós bizottság beszámolóját, újjáválassza a KISZ járási vezető szerveit, egyben megválassza a megyei értekezlet küldötteit is. Az értekezleten megjelent Baják István, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt igazgatóhelyettese, az MSZMP Heves megyei Párt végrehajtó-bizottságának tagja, Iglódi Ferenc, a hatvani járási pártbizottság első titkára, Holló Endre, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Szellő Tibor, a KISZ Központi Bizottság szervezési osztályának főelőadója, Sebestyén János, a KISZ megyei bizottsága első titkára. Varga János, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Az úttörők köszöntése és szép műsora után Kiss Pál, a KISZ járási bizottságának titkára tartotta meg a bizottság beszámolóját. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a járás ifjúságának politikai fejlődését mutatja az a tény, hogy tovább fejlődött az elmúlt négy esztendő alatt a munkához való viszony, a KISZ-munkában való részvétel, a politikai oktatásba való bekapcsolódás számaránya is. A továbbiakban részletesen elemezte a szocialista munkaerkölcs alakulásának helyzetét, példákkal illusztrálta, hogyan és milyen arányban vesznek részt a fiatalok a második ötéves terv céljainak megvalósításában. Elmondotta többek között, hogy a járásban négy esztendő alatt 1105 fiatal részvételével, 79 ifjúsági brigád nyerte el a szocialista brigád címet Jelentősek az eredmények a takarékassági mozgalomban, a társadalmi munka végzésében, a munkaverseny Ausztria BÉCS (MTI): Vasárnap a választásra jogosult osztrák lakosságnak több mint a fele járul az urnák elé. Bécsben és Alsó— Ausztriában tartományi, illetve községtanácsi választásokat tartanak és ugyancsak helyi választásokra kerül sor Salzburg tartományban. Politikai megfigyelők nem számítanak lényeges változásokra. Minden jel arra mutat hogy Bécsben a szociáldemokraták, Alsó—Ausztriában és Salzburgban a néppártiak őrzik meg a többségüket. Az mert a felszíni Poláris-flottá költségeihez való hozzájárulás arányában megosztó szavazati jog amerikai nyugatnémet túlsúlyt biztosítana az atomflotta ellenőrzésében. Washington állítólag most hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy az angol stratégiai légierőt a nukleáris fegyverekkel felszerelt Vulcan bombázóikat közös parancsnokság alatt összekapcsolják a felszíni Pólaris- flottával, és így nagyobb „nukleáris szavazati jogot” adnának Angliának. A New Statesman című munkáspárti hetilap szerint Denis Healey, az új brit hadügyminiszter is tanulmányozza a „többoldalú atamütőerő kiszélesítésének lehetőségeit ugyanis a kormánynak végül el kell döntenie, hogy meger 5J61 tájékozott londoni források szerint Johnson amerikai elnök módosította azt a tervét hogy újraválasztása esetén már novemberben vagy decemberben nyugat-európai körútra indul a haldokló „atlanti szolidaritás” feltámasztása céljából. Az újabb elgondolások szerint erre a körútra csak 1965. tavaszán kerülne sor. Ezért Londonban csaknem bizonyosra veszik, hogy röviddel az amerikai elnökválasztások lezajlása után — Johnson győzelme esetén — Harold Wilson munkáspárti miniszterelnök utazik Washingtonba. A különleges angol—amerikai kapcsolatok” jövője szempontjából döntőfontosságúnak tartott Wilson—Johnson találkozó előkészítésére Gordon Walker külügyminiszter vasárnap Washingtonba repüL Az a tény, hogy az új angol külügyminisztert Johnson elnök is fogadja, aláhúzza, milyen fontosságot tulajdonít a Fehér ház az angol—amerikai kapcsolatok megszilárdításának az Atlanti Szövetség jelenlegi zilált állapotában. Angol lap jelentések szerint Washingtonban kidolgozták a többoldalú atomütőerő néhány új változatát, hogy „vonzóbbá” tegyék a tervezetet az új angol kormány számára. Hanoid Wilsant mindenekelőtt a ».többoldalúság" (vagyis Nyu- gat-Németország bevonásának) elvi elfogadására akarják rábírni Cserében hajlandók módosítani az atomütőerő összetételéne vonatkozó terveket, hogy Angliának nagyobb szerepet biztosítsanak az „atom- közösségben”. Az eredeti elgondolást még a volt konzervatív kormány is vonakodott elfogadni^ elsősorban azért, BORDEAUX: Üjabb vakmerő ékszerrablás történt Franciaországban, Bordeaux központjában postásnak öltözött banditák kétszázhúszezer frank értékű drágakövet raboltak el fényes nappal egy elegáns ékszerüzletből. Az egyik rabló sakkban tartotta pisztolyával az üzlet alkalmazottait, a másik pedig villámgyorsan besöpörte zsákjába az ékszereket A francia rendőrség külön brigádot hozott létre a szaporodó ékszerrablások megakadályozására. V ANDENBERG LÉGITÁMASZPONT: Az amerikai légierő Aflas- Agema típusú rakétával mesterséges holdat bocsátott fel a Vaudénberg légitámaszpontról. A mesterséges hold rendeltetéséről nem közöltek semmit