Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-10 / 212. szám

Elve eltemetve... hívott az egyik tanácsi ember és azt mondta: „Vállalja el nyolcezerért, az öreg úgyis el­patkol egy hónapon belül.., Hol keres maga nyolcezer fo­rintot egy hónap alatt?” — Ráállt? — Rá. — De hiszen tudhatta, hogy itthon az egyetlen apró szobá­ban már így is öten vannak. És a bárom gyermek mellé nem lehet ilyen beteg öreget tenni — veti ellen Üjvári Ist­ván. — Gondoltam, csináltatok a mert rám telefonálták, hogyha felvettem a pénzt, tartsam az öreget, mert bíróság elé visz­nek. Gondolja meg ... akkor már 20 ezret ígért az ügyvéd, ha hallgatok az SZTK-rol és tartom az öreget. És én, hülye, nem fogadtam ed ... — veri a fejét. Aztán bizalmasan hoz­zám fordul: — Azért valami penyász csak lesz, hogy gondoskodtam az öregről. Ugye, megítéli a bíróság? Kábultan hallgatjuk szavait. Dr. Novak Pálné egészségügyi Tusor Sándorné és Üjvári István tanácstag az élő em­bert magába záró verem ajtajánál. (Foto* Kiss Béla) KISZ vezet5képz5 tanfolyam a tanárképző főiskolán Ma délelőtt Egerben, a ta­nárképző főiskolán négyna­pos vezetőképző tanfolyam kezdődik a főiskola ifjúsági vezetői számára. A tanfolyamon — amelyen 97-en vesznek részt — a KISZ vezetők elsajátítják a vezetés módszertani tudniva­lóit, megbeszélik a KISZ VI. kongresszusára és az egyéb feladatokra való felkészülést. A fiatalok a négy nap alatt közös előadásokon vesznek részt, majd külön- külön csoportonkénti foglal­kozásokon mélyítik el a ta­nultakat az alapszervezeti titkárok, az Ifjúság a szocia­lizmusért mozgalom-, a sport-, a tanulmányi- és a kul túrfelelősök. A tanfolyamon nagy szám­ban vesznek részt a most fő­iskolára került elsőévesek. Lehangoló kezdet Nincs miért lelkesednünk, sót: bizonyos lehangoltság vesz erőt rajtunk, ha felidéz­zük magunkban a gyöngyösi jubileumi ünnepségek meg­kezdésének ilyen vonatkozás­ban jelentős aktusát, ami va­sárnap délelőtt zajlott le sze­rény, illetve túlságosan sze­rény keretek között. Miután az elmúlt évek szüreti ün­nepségeivel kapcsolatban már van némi tapasztalatunk az érdektelenséggel összefüg­gésben. most már kezdetben kell szólni erről a sajátosnak talán nem mondható gyön­gyösi szokásról. Ha nem a várossá fejlődés 630. évfordulójáról lenne szó, aminek előkészítésében már eddig is annyi energia „fek­szik benne” és csakugyan csupán fekszik, egy szót sem szólnánk. De nagyon különös dolog, hogy éppen ilyen ün­nepségsorozat megnyitásakor kellett a hűvös közönyt ta­pasztalni. A rendező szervek vezetőin, tehát a közvetlen érdekelteken kívül senki sem volt ott az ünnepségen, mert a kivezényelt iparitanuló­osztályt nem lehet a spontán érdeklődők közé sorolni, még v legjobb indulattal sem, A városi tanács vezetői, a v eg­álja jtó bizottság tagjai, a ta- r> ácstagok, a pedagógusok, de a pártbizottság tagjai közül S"m volt ott senki. Az is a sors tréfájának tű­nik. hogy a helytörténeti ki­állítás első közönsége egy át­utazó német turistacsoport volt. Láttam az ünnepségek „forgatókönyvét”, amelyben minden lépés szinte percnyi pontossággal rögzíttetett pa- nírra a felelősök nevének feltüntetésével. És mégis... Ha csak ilyen érdeklődést tudunk biztosítani a követ­kezőkhöz is, mint az első ün­nepélyes megnyitóhoz, na­gyon szomorú lesz az ünnep­ségsorozat. Különösen, ha a vezetők érdeklődése is hiány­zik, és csupán a szervezés megszervezésére terjedt ki. Nincs szomorúbb, mint egy családi ünnepség, amelyről távol maradnak az ünneplők. (g. molnár) Mit ér egy munkás szava ? Vajon mennyit? A bírála­tokat, a javaslatokat, ame­lyeket a dolgozók tesznek, elvben mindenütt megvizs­gálják és amennyiben meg­felelőek, elfogadják azokat. Ha ez így van, mi az oka, hogy hallunk még a munka­helyeken Mvül, társaságban is bíráló megjegyzéseket. Ta­lán a gyakorlat mást mutat? Találomra a Könnyűipari Al­katrészgyártó és Ellátó Vál­lalat egri, negyvenes számú gyáréba kopogtattunk be, hogy feleletet keressünk. A június 17-én megtartott termelési értekezlet jegyző­könyve szerint többen tettek javaslatot a munka megjaví­tására, ezek közül vettünk elő néhányat, hogy sorsukat megvizsgáljuk. Veres László egy elektromos főzőlapot kért a műhelyben használt különféle anyagok felmelegí­tésére. A vállalat vezetője utasí­totta a főmechanikust, hogy a főzőlap beszerzésére szük- intézkedéseket tegye meg. Alig telt el egy hónap, a főzőlapot megkapták. Fazekas Gyula a szerszám­éi tmk-műhely fokozott se­gítségét kérte a présműhely részére, hogy tervüket végre tudják hajtani, és javasolta, hogy á présműhely padlóza­tát javítsák ki, mert félő, a hiányos padlózat baleseteket fog előidézni. Az állandó, fokozott segít­séget megígérték és a mun­kavédelmi panaszt július kö­zepéig szintép orvosolták. Kormos József a két fal­adé (peremező) gép és az öntvényasztal állapotát Mfo- gásolta, amelyek véleménye szerint munkavégzésre alkal­matlanok voltak. Felszólalása nyomán a kívánt javításokat a budapesti Hajtóműgyár egri gyáregysége július vé­géig elkészítette. Sós András kérte, hogy vizsgáltassák felül a szer­számraktárt, mert sok az olyan szerszám, amely már használhatatlanná vált. Ja­vasolta új szerszámok és Ms kézisatuk beszerzését. Berkes Zoltán példa­kép volt. A környéken — főleg az asszonyok — úgy emlegették, mint a legkiválóbb családapát és a legodaiadóbb fér­jet. — Ez az igazi, boldog családi élet — sóhaj­toztak az emberek. Mert Berkes nem járt sehová. Az üzemből egyenesen hazasietett. Nem tért be egy presz- szóba, vagy klubba. Nem voltak szenvedé­lyei. Otthon ülő, tisztes­séges ember Berkes, még a feleségével sem járnak sehová. Egy­másnak élnek, egymás­ért. így a szép. Hát nem igaz? Berkes a munka után hazamegy. Ponto­san fél háromkor for­dul a kulcsa az előszo­bában. Ilyenkor a fele­sége eléje siet és még a nyíló ajtóban meg­csókolják egymást. Immár 15 éve. Ponto­san ugyanúgy. Berkes annyira hozzászokott a mozdulathoz, hogy amíg bal kezével a zárból kiveszi a kul­csot, jobb kezével már nyúl az asszony felé, megcsókolja éppen olyan gépiesen, mint ahogy a csók után nyomban felakasztja kalapját a fogasra. A következő húzás az asszonyé: — Mi újság? — Semmi — feleli Berkes 15 éve. — Mi van ebéd. Ezután Berkes a konyhába megy. Itt már ki van tálalva a leves. Csak vasárnap eszik a szobában. Hét­A PÉLDAKÉP köznap kár lenne be­piszkítani. Különben is, mindegy annak az ételnek, hogy hol eszik meg. Ebéd után bevonul­nak a szobába. Az asz- szony elmeséli, hogy mi volt a piacon, az üzletben és a lépcső­házban. A 15 év alatt általában csak a kofák neve és a zöldség ára rráltozik. Berkes hall­gatja. Nem figyel oda. Minek? Nem érdekli a história, különben is, tudja már kívülről... szemtelenek a kofák, borzalmas a drágaság és így tovább ... Lopva az órájára néz. Soká kezdődik még a televízió. Az asszony azt fejtegeti, hogy min­dennek a tsz-szervezés az oka. Ezért drága a tojás. Ő közben kiles az ablakon. Arra gon­dol, hogy jó lenne va­lahová elmenni. Mind­egy hová. Csak ki! Ki ebből a szobából, amelynek minden tár­gyát ismeri és unja. Pontos helye van itt minden bútornak. A két hatalmas fotel pon­tosan a rekamiéval szemben áll. Ha vala­ki odébb tolja, akkor egyikük az első lehet­séges alkalommai he­lyére igazítja. Unja és gyűlöli a toalett-tük­rön álló kölnifújót: 15 éve ott áll. Az anyósáé volt. Rózsaszín labdája• már színét vesztette. Kölni soha nem volt benne. De takarításkor mindig gondosan eliga­zítják a labda csipke­bevonatának fakult rojtjait. Éppúgy mint a szőnyegét. Legalább jönne vala­ki. De nem jön. Még házasságuk elején hoz­zászoktatták az embe­reket, hogy ők nem vendégeskedők. ök sem mennek sehová, hozzájuk se jöjjön sen­ki piszkítani. Ha jön­nek, kínálgatni illik. Az sok pénzbe kerül. Ki bolond másokat töm­ni? Felesége mindig el­ítélően nyilatkozott azokról a férfiakról akik csavarognak. Egy ismerőse szenvedélyes horgász. A felesége sze­rint fel kellene kötni az ilyet, aki azokért a nyavalyás halakért el­hanyagolja a családját. De megveti a szomszé­doló asszonyokat is. Ab­ból csak baj származik. Az ember lányának azért van férje, hogy szépen együtt éljék az életüket, mint az ő szülei a tanyán, ahol sokszor egész télen egy lelket sem láttak. Mégis megvoltak. Volna még egy meg­oldás. Néha kettesben elmenni valahová. Egy­szer vagy öt éve le­hetett — el akarta vin­ni az asszonyt egy ét­terembe vacsorázni. — Minek? Nem jól vagyunk itthon? Csak pénzkidobás! — De néha olyan jó lenne emberek között lenni — kockáztatott meg egy enyhe ellen­vetést. Az lett belőle, hogy az asszony há­rom napig sírt, hogy megunta, öt is meg a főztjét is. Így azóta ezt sem lehet megpróbálni.., Amíg világos van — különösen nyáron — kikönyökölnek az abla­kon és nézik az utcát. Télen a bezárt üveg­táblák mögül lesik a forgalmat. Kint embe­rek mennek. Nevetnek, vitatkoznak, összeölel­keznek. Berket úgy szeretné hallani, hogy miről beszélgetnek. De hang nem hallatszik fel az ablakba. Olyan az egész, mint egy né­mafilm. Nagy néha olvasni szokott. Ilyenkor az asszony elégedett büsz­keséggel nézi, majd horgolni kezd. A szép csipkéből sosem elég. Meg aztán karácsony­kor ezt lehet ajándé­kozni a családnak. Végre elkezdődik a televízió. Minden mű­sort megnéznek. Bár kilenc felé Berkes már bóbiskolni szukoii. Rendszerint arm éb­red, hogy a felesége ki­kapcsolja a készüléket. Ideje lefeküdni — sóhajt az asszony, 15 éve. Nagy kínnal ki­húzzák a kétszemélyes rekamiét. E célból fel kell szedni a szőnyeget, odébb tolni a két fotelt. A válasz 32 000 forint érté­kű szerszám kiselejtezése volt és ezzel egyidejűleg 132 emer forint értékű smeremám vásárlását rendelte el Né­meth Tibor igazgató, ame­lyek listáján 10 kis kézisatu is szerepelt. Or őszi György anyagmoz­gató egy felszólaláshoz csat­lakozva — amely a gépek kö­zött elhelyezett anyagokból eredő baleseti veszélyekre fi­gyelmeztetett —, kérte, épít­senek megfelelő tárolóhelyi­séget az anyagok részére* mert a jelenlegi körülmé­nyek között kénytelenek a gépék közé rakodni. Ez volt az egyetlen kérés, amelyre nem tudott igenlő választ adni a gyár vezető­sége, mindössze fokozott fi­gyelmet kért az anyagmoz­gatóktól, hogy a baleseteket elkerüljék. Sajnos, nemcsak anyagi keret nem állt ren­delkezésükre egy új raktár építésére, de helyük sincsen* ahová építeni tudnának. A választ Oroszi György meg­kapta és látszólag belenyu­godott. Alig emlékezett már hozzászólására, mikor meg­kérdeztük tőle: ha ő lenne az igazgató, tudna-e valami megoldást? — Azóta nem is gondolkod­tam ezen, mert elkerültem egy másik munkahelyre — felelte. Aztán pár pillanat múlva felvetett egy meg­oldást, amely felett dönteni majd a műszaM vezetőknek kell, ha Oroszi György való­ban megteszi újabb észrevé­telét, mint ahogyan azt rövid beszélgetésünk során meg­ígérte. „Elhelyeztek egy másik munkahelyre.” Olyan isme­rős ez a válasz. Tréfás for­mában gyakran hallottunk már hasonlót a vendéglátó- ipar berkeiből: 1 — MNem am én aemtalom”. Mennyi hasznos, értékes ötlet temetője ez a szemlé­let, amelynek hirdetőt kép­telenek megérteni, hogy ez az egész ország a mi aszta­lunk. Enyém, tied, övé. Min­denkié, aki dolgozik. Minden- Mé, aMt problémáink érde­kelnek és aM segíteni szeret­ne ezeken a nehézségeken. Csak nem szabad lustán, kéz- legyintve továbbmenni. Szól­ni kell, ha valami rendelle­neset látunk. A válaszok, amelyeket a Könnyűipari Al­katrészgyártó és Ellátó Vál­lalat munkásai felszólalá­saikra kaptak, azt mutatják: érdemes! Egy munkás szava ma sokat ér. Mátéffy Zoltán XiPÜJSlG 3 1964. szept. 10„ csütörtök Ez Berkes dolga, 15? éve. Begyakorolt moz-i dalotokkal csinálja. < Szinte már félálomban.$ Aztán elbr :súznak. ? Egymásnak háttal al-i szaruik, mert Berkes- } né hallotta valahol,\ hogy nem egészséges, ? ha az emberek egymás-4 ro fújják az elhasznált§ levegőt. Hetenkét két.-\ szer Berkesné odabú-? jik a férjéhez. 15 éve ...5 Aztán Berkesre las-i san rászáll az álom. A 5 fálálomnak röpke ön- 5 feledt perceit szereti a? legjobban. Ilyenkori örömmel gondol arra,} hogy nemsokára jön aj reggel. Újra bemehet\ az üzembe. Ott jó. 5 Sok ember van. Beszél-} nek, mesélnek, tréfál-S koznak. Mesélnek ka- í landjaikról, az elmúlti este történetéről, sze-\ . relmeikről, gondjaik- ? ról, bajaikról. 5 <3 nem szól. Nekii nincsenek bajai, gond-5 jai, történetei és uin-\ csenek örömei sem ? Csak álmai, de arról $ senki sem szeret be-> szélni. Ezért mondják, ? hogy Berkes hallgatagé ember. < Sokan irigylik. Mérté kiegyensúlyozott. b ol-\ dog családi életet él? Esetenként a botlado-\ zók elé példaként ál-' lítják. Berkes ilyenkor? sem szól, csak csende-t sen, halványan és ki-1 csit sejtelmesen befeléé mosolyog. Ezért azt S mondják, hogy sze-\ rény ember. \ Ezenkívül semmi ? mást nem mondanak v róla... S ősz Ferenc 5 osztályvezető Gyetván Imréné szociálisügyi előadóval együtt a gyermeki szeretetrőd példá­lózik, de szaval nem érnek el az elevenen eltemetett Tusor Pál fiának tudatáig. Még a fü­léig sem. Dühönig, átkozza ma­gát, hogy miért küldte vissza az előlegnek kapott 3 ezer fo­rintot és miért nem vágta zsebre az apja elásásáért ke­servesen kialkudott ezreseket. FELKAVARODOTT gyo­morral sietünk ki házának ka­puján. Itt már nem lehet sem­mit remélni Tusor Pál sorsá­nak jobbra fordultában. Az egyetlen biztató szót Hatvani György, a váróéi tanács vb-el- nöke mondta ki, amikor tudo­mást szerzett az esetről: „Azonnal intézkedem, hogy kórházba kerüljön Tusor bá­csi.” De rossz arra gondolni, ml lesz Tusor Pállal, ha véletle­nül nem szerez tudomást „sír­járól” a világ? Kovács Endre pénzből egy Ms vityiüót az öregnek — válaszol rá a fiú bizonytalan hangján érezve, maga sem hiszi, amit mond. — Meg az ellátás is sok ám — kontráz hozzá az asszony. — Az öreg nemcsak 'eszik ... de még cigarettát is kér... meg bort is inna. Egyszer már mostam is rá. (Szegény öregen dehogy is látszik ennek a nyoma). — Szóval, nem érte meg el­vállalni az öreget... — álla­pítjuk meg helyettük. Ezen felbátorodnak. — Azt mondták, egy hóna­pot se ér meg. Aztán még most is itt van. Azt mondja meg, most hová tegyük a krumplit? — így az asszony. — Inkább választási mala­cot tartottam volna — dühöng a fiú reszkető, nyomorult ap­jára a verem ajtajában.-! V I S S Z A IS VITTEM Jásizíényszarura, csináljanak vele amit akarnak. De egy hét múlva vissza kellett hozni, BORZADVA TÄNTOROD- TUNK vissza, amikor a két- métemyi mély gödör fenekén, a nyirkos, sötét veremben meg­mozdult a szalmazsákra vetett rongycsomó és alóla szétron­csolt arcú idős ember tápász- kodott fel. ArtikuláÜan szavai­ból mintha azt lehetett volna Mvenni: — Mit bámultok? Hagyjatok engem meghalni, úgysem se­gít már rajtam senM és sem­mi. Aztán visszadőlt rongyaira. A k ru m pl isverem alján im­máron egy hónapja fekszik él­ve eltemetve Tusor Pál, né­hány méternyire fiaitól, lmo­kéitól, akik a hatvani Munka utca 31. szám alatti ház lakói, és „eltartód” az idős, magate­hetetlen, gyógyíthatatlan rák­betegségben szenvedő ember­nek. Tusor Pált az utcabeliek fe­dezték fel mély „sírjában”. Egy vasárnap rimánkodó, torz emberi hangok törtek elő Tu­sor Sándorék kru mp risvei-mé- nek mélyéből. Valaid belülről döngette a zárt deszkaajtót. Az összecsődült emberek nem akartak hinni a szemüknek. Egy nyirkos föld hidegétől di­dergő ember könyörögve nyúj­togatta feléjük alumínium lá­basát. Tudakolták volna kifé­le, miféle, de a háziak elutaz­tak, magára hagyva a föld alatti odvába zárt nagyapát, ő pedig nem magyarázott sem­mit, csak lábasát nyújtogatta* s még a szomszédok adta diny- nye héját is mohón falta föL Aztán az emberek felháborod­va futottak Újvári Istvánhoz, a körzet tanácstagjához és mindenfelé, ahol segítséget re­méltek, hogy a föld alá dugott beteg ember utolsó hónapjait ne '’’’én szörnyű körülmények közöd élje le. De miként került ilyen pél­dátlanul elszomorító helyzet­be ez a súlyos, rákbeteg em­ber? Milyen életút vezetett vé­gül is a fia által számára lak­helyül kijelölt krumplisvere- mig? Menyének kapkodó szavaiból nehezen kerekedik ki a törté­net, ahogy a tanácsi emberek­kel hitetlenkedve nézzük az embert rejtő föld alatti gödör sötét bejáratát. — CSELÉDESKEDETT az öreg világ életében. Volt olyan gazda, aMnél 15 évet is lehú­zott. Most utoljára Jászfénysza- run szolgált... Mikor azután ilyen betegsége lett, kihajtot­ták még a portáról is. — Régen beteg? — Ilyen munkaképtelen ... csak néhány hónapja. ^ — Akkor jött ide, amikor a} gazdák elzavarták? J — Dehogy. Ott koldult Jász-? fényszarun. Éjszakára, meg 5 amikor ledöntötte a betegség,? a tanácsháza fészerébe húzó-? dott meg. Az eső is rácsu rgott.S — Ügy mondja mindezt Tusor? Sándor né, mintha utána való-? ságos megváltás lett volna apó-? sa számára a kertükben levő} krumplisverem. \ — Orvoshoz járt bajával? ? — Miből? — kérdezi ideges} türelmetlenséggel az asszony. ? — Azt hiszi, fizettek neki ? valamit? Ingyen szolgált a vén» szerencsétlen. Még az SZTK-? ba se jelentették be. \ S mindez nem emberöltők-? kel előbb, de most történt:} 1964-ben. 5 — MÉG SZÉP EZEKTŐL a\ jászfényszarui gazdáktól —? mondja ironikusan az egyik} szemlélődő —, hogy nem őkl dugták a földbe az öreget? egész életének cselédeskedéseS után ... hanem rábízták a sa-} ját fiára. \ — Aki vállalta is... Jó pén-? zért! — csattan rá mérgesen* Újvári Pista bácsi, akit válasz-} tóinak felháborodása is haj-? tott, hogy mielőbb a végéreS járjon ennek a mélységesen sö-} tét ügynek. | — Hogyhogy jó pénzért? —? kérdjük tőle'. } — Ügy, kérem, hogy az a két i gazda hét-, vagy nyolcezer fo-? rintot ajánlott fel Tusor Sán-S dórnak ... mármint a fiának, J ha elhozza magához a minden-s kinek teher öreget... ? Mire ideér a magyarázgatás-} ban, mintha végszóira jönne,} hazaér a fiú is — negyven év j körüli vasutas és gátlás nélkül» meséli az apja feletti hitvány? alkudozás történetét. \ — Negyvenezer forintot kér-? tem először ..., hogy haláláig} eltartom érte az öreget. , S — És? ? — Kiröhögtek. Erre lemen-S tem egész tízezerig. Akkor M-?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents