Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-06 / 209. szám

/ „Olyan anyagiasak vagyunk” ! Akik a jövőért estek el.*. ötezren véreztek el az országban a legjobbak közül az ellenforradalom kegyetlen bosszúhadjáratában, és öt bányász hullott el a felsögallai csendőrsortűznél, amely 1919. szeptember hatodikán dördült el. Ötezer emberélet! A Horthy fővezérletével újra hatalomra került földesurak, iparbárók, bankárok, főpapok és tiszti különítmények bosszúhadjáratának áldozatai, a történelmi múlt egy ra­id időszakáért, a négy ős fél hónapos proletárdiktatúráért. Mert „Magyarország e tavaszon a világ homlokán tom­bolt.” Az öt bányász halála negyedszázados rémuralom kez­detét jelezte. A proletárdiktatúra vívmányait felszámoló Peidl-kor- mány tiszavirág életű közszereplését a román imperialis­ták megszálló seregeivel együttműködő Friedrich-kormá- nyé követte. A munkások bérét felére csökkentették, a napról napra hatalmasabbá váló infláció ennek értékét is tovább morzsolta Az előző őszön még negyvenkétezren dolgoztak a vasiparban, egy évvel később már csak tíz­ezren. Így volt a többi szakmában is. Több mint százezer munkanélküli nyomorgóit, a segély megszűnt. Ötvenezren kerültek börtönbe és internáló táborba. A terror, aZ erő­szakoskodás. a gyilok elöntötte az országot. Vén Dunának hömpölygő hulláma Vidd világgá) bánatunk, Elnyomóink véres gazságára Világ előtt te légy tanúnk. —énekelték a megkínzottak, a legbátrabbak, akik vállal­ták a szenvedést, s elég elszántak voltak ahhoz is, hogy tovább folytassák a küzdelmet. A bányákban tizenkét órás munkanap volt. Egymáist követték az erőszakos bérletörések. Szólni nem lehetett. Aki tiltakozott, azt lázitónak nyilvánították, rács mögé, vagy a Duna fenekére került. Tatabánya nyugtalankodott. A „belügyminiszter úr őkegyelmessége" felkérte a román parancsnokságot, küld­jön egy századot a rebellis bányavidékre. A megfélemlítés nem érte el célját: a keserűség, a düh erősebbnek bizo­nyult a félelemnél. Sztrájkba lépett Tatabánya, Felsögalla, Nagymányok, Szászvár, Komló. A kaposvári katonai körlet parancsnoksága jelentést küldött Siófokra Horthynak: Nagymányokon minden leállt. Szén hiányában a villanytelep is. Kényszert kell akal- mazni! — rendelkezett a fővezér. Kaposvárról páncélvonat ment Nagymányokra, Sásáról gyalogság, Tolnáról egy század, két géppuskával. A bányászok besorozhatok, — mondta Horthy —, s ha nem dolgoznak, fáihoz velük. Tolna megye alispánja jelentette: a bányászokat ott munkára kényszerítette a karhatalom. Tatabánya-Felsőgallán a bányászokban lebegett még a proletárforradalom gyújtotta láng. Léptük keményen dobbant, tekintetük dacos volt és halált megvető. Az asz- szonyok éheznek! A gyerekek éheznek! — kiáltották. A csendőrkülönltmény vállhoz emelte fegyvered. A főhad­nagy vezényelt: Tűz! Öt áldozat sírhalma nyitotta meg a mártirsírok vég­telen sorát. Az öt bányász, aki negyvenöt évvel ezelőtt, e napon esett el, már a jövőért adta életét: az új felsza­badulásért, a véglegesért. Méltán illeti emléküket tisztelet, önfeláldozásuk, már- tíromságuk évfordulója esztendőről esztendőre a bányász­nap ünnepe. Ez a nap alkalmas számvetésre, emlékezésre, í elszánt fogaladomra: a munkáshatalom — ahogy a vérü­ket hullató hitvallói egykor megálmodták — töretlen, tiszta fényben ragyogjon. Vadász Ferenc Kitüntetett bányászok A Mátravidéki Szénbányá­szati Tröszt 39 dolgozóját tün­tették ki a bányásznap alkal­mából, Heten részesültek kor­mánykitüntetésben, 18-an A bányászát kiváló dolgozója, 14-en pedig Kiváló hányása kitüntetést kaptak. Az egercsehi bánya új ki­tüntetettjei: Miklós mezei Já­nos csapatvezető vájár a Mun­ka Érdemrend bronz fokozatát kapta, Simon József frontmes- (jer, Fehér G. József vezető vá­jár és Barta János szarvaskői csoportvezető vájár Kiváló bá­nyász kitüntetésben részesült. Máté József, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt terme­lési osztályvezetője, kiemel­kedő irányító munkájáért a Munka Érdemrend ezüst foko­zatát kapta. Ötmillió tonna szén az ország legolcsóbban termelő bányájából 10 méter vastagságú lignitté- > lepeket. Azokon a területeken,! ahol a szenet már ' kitermel­ték, a földet visszatöltik a gö­dörbe. A megülepedett, ^ úgy­nevezett deponiák felületén rendezik a terepet és alkal­massá teszik mezőgazdasági művelésre. Az utóbbi években kísérleteket kezdtek, hogy a visszatöltött részeken milyen mezőgazdasági terményeket lehet legeredményesebben tér-, melni. Különböző parcellákba ' málnát, szőlőt, nyárfaerdőt te-, lepítettek. Egyes helyeken a! szomszédos termelőszövetkeze-; teknek adtak át területet mű­velésre. Valamennyi kísérlet! jó eredménnyel végződött és] megteremtette a feltételeket ; ahhoz, hogy a.külszíni bánya betemetett részein jövőre meg­kezdhessék a rendszeres me-; zőgazdasági művelést. j Pete Benedek, • gyöngyösi Xll-es akna harmadvezető ak­násza, sokéves, példamutató termelőmunkájáért Kiváló bá­Milyen lesz az őszi­téli divat? — ez most a kérdés, s erre akar­nak válaszolni a di­vat szakértői. Én ugyan nem vagyok szakértő, de én is vá­laszolok. Az őszi-téli divat először • is nem lesz olyan, mint a tavalyi, mert ha olyan lenne, minden tavalyi hol­mi jó lenne, az pedig kész őrület. Az idei őszi és'téli divat má­sodszor nem lesz olyan, mint a jövő évi, mert ha olyan lenne, egyetlen nő sem hordaná, miután nelyik nő akar pont egy a divatért öregedni. Divatból igen, a di­vatért nem. S végül az Idei őszi is téli divat, drága lesz, mert ami olcsó, az nem divat, mert nálwLk csak a drága a divat, mert a szo­cializmust építő Ma­gyarországon Roth- schildnék futkosnak divatbemutatóról di­vatbemutatóra. Az asszony Rothschlláné, a férj egyszerűen Ko­vács, vagy Nagy, vagy Keserű... Ha jaj ... de meny­nyire! (-6) Sebák István csillés, az ecsé­di külfejtés dolgozója, sokéves jó munkájáért Kiváló bányász kitüntetést kapott. CMPOjSÉOj3 1964. szeptember 6» vasárnap I I ! Ludányi László, a rózsaszent- i mártani bánya vájára, a ter- ! melésben elért eredményéiért !a Kiváló bányász kitüntetést kapta. Az ecsédi külfejtési üzem feladata a Mátravidéki Hő­erőmű fűtőanyaggal való ellá­tása. A lignit a bányából öt kilométer hosszú alagútban, szállítószalagon jut a Petőfi- bányai osztályozóműbe, ahon­nan drótkötélpálya viszi az erőműbe. Az üzemben eddig kitermelt ötmillió tonna szén átlagos önköltsége körülbelül 110 fo­rint tonnánként. A kömyékbe- 1 li mélyművelésű üzemekben i ugyanakkor 200—230 forint az önköltség, Ecséd tehát a ma- 1 gyár bányászat leggazdaságo­sabban termelő üzeme. Az egy .munkásra jutó termelékenység itt a mélyművelésű üzemeknél ! is négyszer nagyobb. 1 A bányában átlagosan 30 'méter vastag fedőréteg eltávo- ilításával szabadítják fel a 8— A Mátraaljai Szénbányászati Tröszthöz tartozó ecsédi kül­fejtési bánya dolgozói jelen­tették a Nehézipari Miniszté­riumnak, hogy az üzem meg­nyitása óta, 1957-től szeptem­berig ötmillió tonna barna­szenet, lignitet termeltek és adtak át a népgazdaságnak. i bízták volna, bányászokra,1 vágtunk volna mi jó utat, jár­ható közeli utat. S talán keve­sebbe is került volna, mint1 így... — toldja meg egy zö-1 mökebb „bányász”, teljes meg­győződéssel. A távolból valaki nyújtott kiáltással figyelmezteti tár- i salt, az erdőben kószálókat; viigyáááázzz...! Bajzáit S.1 Sándor „lefékezi” a kötélpálya csilléit, s megállnak egymás után a többi gépek is. Az em­berek a biztos fedezéket nyúj­tó betonépítmény alagútjába húzódnak. A kiáltás újra meg újra megismétlődik, egyre kö- zelebből, egyre vészjóslók­ban ... azután elhalkul Né­hány pillanat múlva óriási dö­rej rázkódtatja meg védőhe­lyünket, s „határokat” hasító robbanásokba fúlva, szakadat­lanul szórja százfelé a követ. Percekig kopog a fejünk fe­lett a tető, aztán megcsende­sedik, amint eldurran as? utolsó töltet is... Lassan dőmerészfkedünk rej tökünkből. Esteledik. Ki- gyúlnak a nagyerejű reflekto­rok, végigpásztázzák a barnás­vörös sziklafalat és célba ve­szik a megoműott mészkőhal­mazt. Benépesedik a bánya­udvar, újra felzúgnak, neki­lendülnek a gépek; s tíz óráig megállás nélkül űzik a csen­det a bervaí erdőből... Már emlegetik a három műszakot, beszélik, hogy nemsokára be­zárják, megszüntetik, „nyug­díjba" küldik az óbányát; hi­szen nincs már nagy szükség rá, régen kiszofleáltn az árát... Gyón! Gyula ne bélyegezzenek kapitalistá­nak, ha azok nem kapitalista tünetek, legfeljebb maradvá­nyok. Ezt, hogy maradványok, azért is hangsúlyozni kell, mert egyesek mint valami új jelenséget róják fel az anya­giasságot, holott legfeljebb még nem pusztult ki. Talán nem szükségtelen elő­ször is az alapvető, mélyreható elvi különbségre felhívni a fi­gyelmet. Ez pedig az, hogy a szerzési vágy a kapitalizmus­ban meghatározott jelleggel a termelési eszközök magántu­lajdonában, tehát a munka nél­kül — azaz mások munkájá­ból — szerzett jövedelemben, vagyis a kizsákmányolásban fejeződik -ki. Véletlenül, egyes esetekben, a népköztársaság törvényei ellen vétve, mi ná­lunk is ideig-óráig létezhet valami üzérkedő banda, fel nem fedezett feketézés, stb. De hogy ez társadalmi mére­tű volna, ezt senki sem állít­hatja komolyan. A lényeg te­hát az, hogy minálunik bár­mennyit keres Is valaki, jöve­delmén nem alapíthat gyárat, bankot, azaz nem válhat kapi­talistává. Lehet, hogy iskolásnak hat ez a magyarázat, de nem fe­lesleges azért, mert egyes var­jak azt károgják, hogy az, ami nálunk van, a kapitalizmus restaurációja. Ezt, persze, csak az hiheti el, aki alapfőkú isme­reteknek is híján van. Mi az valójában, amit anya­giasságnak neveznek, illetve amit összetévesztenek vele? Azt a jó és helyes törekvést is az anyagiasság skatulyájába teszik bele, amelyik jobb és több munkával kíván nagyobb keresethez, magának és csa­ládjának. j'obb megélhetéshez jutni. Ez aztán éppenséggel nemhogy üldözendő, hanem nagyon is üdvözlendő jelenség: a szocialista öntudat jelenlété­nek bizonysága. Feltétlen he­lyes törekvés állami és válla­lati szinten az anyagi érde­keltség elvének mind jobb ér­vényesítése, mert a közvetlen érdekeltség a szocializmus épí­tésének nélkülözhetetlen haj­tóereje, Míg tehát a munkát- lan meggazdagodás vágya ka­pitalista tendencia, a jobb munkával jobb boldogulás szocialista tendencia. Alkot­mányunkat sértenék meg, ha ezt elfelednénk. A kommunisták kezdettől azt hirdették: a szocializmus­tól csak annak kell tartania, aki polgári életformán és sza­badságon mások kizsákmányo­lásának a szabadságát érti Ezt a szabadságot a szocializ­mus valóban nem ismeri él. Csakhogy a polgári életfor­ma mint jelszó általában nem ezt állította előtérbe, hanem a kényelmet, az összkomfortos lakást, a papucsot, a fürdőká­kor a pénzem, de bizony, mű­szak után örültem, ha végre leülhettem...! A szalag végén — ahol a mészkő háromfelé szalad — bővebben buzog a panasz; — Nézze csak — mutat a kapcsolóíülke táblájára Mako- vics Vince —, azzal a kis da­rab fapálcával állítjuk le a gépegységet...! A kapcsoló rég elromlott már, de ne adj’ isten, hogy újat szerelnének fel'he­lyette! Azt mondják, nem kap­nak. Pedig bagatell alkatrész egy ilyen reteszkaposoló, mi­ért kell hát itt kínlódnunk ez­zel a vacak pálcikával? No, de ez legyen a legnagyobb baj az új bányában! Mert szemre ugyan tényleg minden olyan tetszetős ide- fenn, csupán egy fürdő építé­séről feledkeztek meg, s egy rendes feljáróról! , — Van ugyan fürdőnk — veszi át a szót egy másik —i kettő is; az egyik az óbányá­nál, a másik meg kinn, az iro­dák mellett. Az egyikhez 584 lépcsőt kell mennünk a mere­deken, a másikhoz pedig útta- lan utakon, árkon-bokron ke­resztül, a drótkötélpálya alatt. Mire odaérünk, úgy elfára­dunk, hogy inkább hazafelé sietünk ... Ügy mondják, 10 millióba került a siklópálya, s az szolgálja majd a személy­szállítást. De mikor, ki győzi azt kivárni ...? Nem lesz az kész még karácsonyra sem! Állítólag átvilágították a csőr­lő nagy kerekét: anyaghibás, nem megfelelő ... Addig pe­dig. amíg azt ki nem cserélik, meg nem javítják, aligha szá­míthatunk rá! — Ha annak idején ránk Nemrég egy sajtóankéton tanácsolta egy munkás e sorok írójának: „Ne írjanak annyit autóról, higy­gyék el, ez csak bosszantja a tisztességesen dolgozó emberei két. Ne táplálják maguk is azt a rossz szellemet, amely elég baj, hogy megvan nálunk. Már úgyis olyan anyagiasak va­gyunk ...” A három pontot a mondat végére nem én tettem, hanem a felszólaló: egy sokat kifejező kézlegyintéssel, mint-* egy azt mondván: mint a kapi­talisták. A közelmúltban Budapesten járt egy nagy nyugati lap líunkatá-rsa. Amikor megláto­gatott, épp íróasztalomon volt •gy hazájabeli újság, s benne egy „szenzációs” leleplező cikk, egy • magas rangú közhivatal­nokról. Ezt a közembert egy nagy konszern lefizette, hogy egy zsíros állami megrendelést neki juttasson, ez állt az újság­ban. Mutatom a cikket a kollé­gának, gondoltam, szegény, most majd zavarba jön. ő ugyan nem. A világ legtermé­szetesebb hangján felelte: „Hja, most államtitkár, most kell meggazdagodnia, ha eddig még nem gazdagodott meg”. És aztán szép sorjában el­mondta, hógy az az újság egy másik tőkeérdek el tség orgánu­ma, s mert ez a pénzcsoport az állami megrendelésben hop­pon maradt, most dünös. Ezért a leleplező cikk. Az az újságíró pedig, aki írta, min­den valószínűség szerint meg­vesztegetett néhány alacso­nyabb beosztású tisztviselőt, hogy szállítsanak bizonyítéko­kat a leleplezéshez. Mert hogy megvesztegetés lesz, ha ver­senytárgyalás és állami meg­rendelés lesz, ez előrelátható, bizonyosra vehető. Megvesztegetett államtitkár, megvesztegetett újságíró, meg­vesztegetett titkárok, haragvó konkurrens, becsületbe gázoló újságcikk — ugye, milyen tá­voli ez a világ? És ami nekem a leginkább szemembe ötlött, hogy nyugati kollégám szenv- talenül, felindultság nélkül, pusztán regisztrálta a tényeket Summázta, pedig valami olyas­mi volt: amit pénzért tesznek, az teljesem érthető, él nem Ítél­hető. Ez hamisítatlan kapita­lista szemlélet. Azt jelentené ez, hogy kéz- legyintéssel kell elintézni azo­kat az aggályokat, amelyek minálunk jó szándékból fellel­hetők, és valóságos tartalom­mal — ám téves végkicsengés­sel — szóvá tesznek bizonyos visszásságokat? Nem, nem sza­bad. Hiszen az eszmei offen- zíva fő értelme mindenképpen az, hogy általánossá tegyük a szocialista öntudatot és erköl­csöt, s az is ideológiai harc kérdése, hogy bizonyos, nyo­mukban fellelhető . tüneteket is, milyen volt az; farudat dugtak keresztül a fúrógép fo­góján, s ketten szorítottak azt gyomrukkal neki a kőfalnak. „ Azután néhai szaktársuk újí­tását magyarázzák, dicsérik egyre, az egyetlen régi szer­számot talán, amit magukkal hoztak odalentről... Egymás 6zavába vágva beszélnek mos­tani napjaikról; nem mászkál­nak már 80—100 méteres sza­kadékok szélén, a harmincas magasság fölé is csak ritkán mennek, öt lyukat is képesek fúrni fejenként egy-egy mű­szak . alatt, egyre kevesebbet használják már a gyújtózsi- nórt; géppel végzik a robban­tást is inkább, elektromos szikrával, 30—40 töltetet egy­szerre! Kísérőmmel, Nayy Kálmán­nal bejárom a törő gépsor, a szállító és osztályozó munka­helyeit is. A hatalmas vasbe­ton kolosszus lépcsőzetesen ereszkedik lefelé a hegyolda­lon, büszkén uralja a környék­beli erdőt, messzi látni róla...! Hatalmas acólpoíák között ro­pog a kő félelmetes zajjal, hull lefelé sűrű kopogással, s a meddőtől elkülönítve, hosszú gumiszalagon csendesedve fut az osztályozókig, onnan meg bele a csillékbe, s kötélpályán tovább, 'a felnémeti őrlőbe ... — Ezt a kellemetlen dübör­gést is el lehet viselni, meg lehet szokni idővel — próbál­ja velem elhitetni a 170 órás tanfolyam után gépkezelővé előlépett „exbányáez”, Kovács József. — A gyakori szaladgá­lást leszámítva, nem rossz hely ez itt, jól érzem magam új beosztásomban, s elégedett vagyok a nyolcforintos alap­órabérrel. Jóllehet, az óbányá­ban 10,3C-ra is felment oly­dat és hasonlókat. A kommu­nisták leleplezték, hogy a fel-j soroltakhoz azért tapadt jel- | zőként a polgári, mert jórészt I a polgárság sajátja, pedig elvi­leg nincs köze a kizsákmányo­láshoz. Azt mondtuk: éppen a termelőeszközök magántulaj­dona akadályozza meg, hogy ezek a személyi tulajdonok, mint például a szép la­kás, s ha úgy tetszik, az autó, általánossá le­gyenek, a dolgozó emberek osztályrésze legyen. Most pe­dig, nem is húsz évvel a fel- szabadulás és alig másfél évti­zeddel a miunkáshatalom ki­vívása után, ne tudnánk mit kezdeni egy olyan jelenséggel, amelynek eljövetelét előre lát­tuk, s amelynek bekövetkezté­ért voltaképpen dolgoztunk és harcoltunk? A szocializmus legfőbb vonzóerejéről monda­nánk le, a szocializmus nem is lenne szocializmus, ha az anyagi ösztönzőket félrete,n- nénljji Vigyázni kell természetesen arra is, hogy az önzésnek, a haszonlesésnek, a mindent csak prémiumért vállalásnak, a szűk kapacitás teremtette hely zeltel való visszaélésnek és még sok más undorító je­lenségnek a fellépte ellen kö­vetkezetes harc folyjék, és se­hol so mehessen jobban az ügyeskedő parazitáknak és a dörgölődzködőknek, a kon­junktúralovagoknak és a stré­bereknek, mint a jó szándékú, tiszta lelidismeretű, a tudásu­kat rendszeresen továbbfej­lesztő, szorgalmai dolgozó em­bereknek. Aki pedig anyagiassággal vádol minket, az vagy nem lát tisztán, vagy szántszándékkal ködösít, hogy zavart keltsen. Semmi okunk sincs restellked- ni amiatt, sőt mi máson mér- hetnők érzékenyebben mun­kánk gyümölcsét, hogy a dol­gozó emberek jobban táplál­koznak, ruházikodnak, laknak, bútort, televíziót vásárolnak, külföldre is járnak üdülni stb., stb. Ez nem holmi falra festett ördög „a kapitalizmus restaurációjáról”, hanem reá­lis tény a szocializmus fel­épüléséről. . Szántó Jenő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents