Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-27 / 227. szám
A Kis Katalin házassága egyetlen napig sem tartott. Nem is volt házasság. Csali egy fellobbanás, egy tragikus kudarc. Es egy kudarc tragédiája. — Most mihez fog? — Nem tudom... Remeg a kezében a cigaretta. Vékony, barna, alig múlt huszonkét éves és egykori tanárai azt mondták róla, hogy olyan típus őszinte és leplezetlen ártatlanságával, akit éppen ezért könnyen elszédíthetnek, nagyfokú bizalmával visszaélhetnek. így ismerték négy évvel ezelőtt. S a tantestület emberismeretét dicséri, hogy négy évvel később így is történt. Egy látnoki jóslat beteljesedett. Persze nem azért, mert a sors könyvében talán így volt megírva. Dehogy! Hiszen, ha az emberi lélek olyan egyszerű lenne, hogy előre, mint valami sakkversenyen ki lehetne számítani az élet, a körülmények lépéseit, hogy meg _ lehessen szervezni a védekezést is... Mert hány olyan fiatal lány akad, aki könnyen elszédíthető és nagyfokú bizalmával áldozatként felkínálkozó. És mégsem lesz áldozat! Nem kerül egy százhúszszoros házasságszédelgő karmai közé. Vagy, ha mégis áldozat lesz, akkor sem válik bűnpártoló tettestárssá. — Nem tudom mi lesz velem ... Egyelőre biztos nem taníthatok. A környéken biztos, hogy nem — néz rám, mintha arra várna, hogy megcáfoljam. Hallgatok. Cáfolni nincs szívem, hitegetni nincs becsületem. — Tudott az emberek nyelvén beszélni. Száz nyelve volt. Sovány vagyok, s amikor itthon bemutattam, hogy 6 a vőlegényem, anyám előtt rögtön megszidott, miért dohányzóm. Felcsúszott kicsit a szoknyám, figyelmeztetett, nem illik. Szegény anyám egészen me£báíPddtt..ífl)é. Élj .még akkor azt hittem, hogy az, akinek mondja magát. Mindig elegáns volt. fess, más, mint azok, akik körülöttem éltek. <3 tudott élni. Látszott rajta, hogy tud. Aztán megtudtam, hogy szélhámos. Hogy eddig is nők pénzéből élt, s most éppen az enyémből teszi ugyanazt. Ott akartam hagyni. Rögtön. Még a szakmáját is a börtönben tanulta. Nem volt se orvos, se jogász. Semmi sem volt. És akkor nagyon szomorú lett. Mondta, hogy menjek. Menjek csak. Megtudtam, hogy ő senki, semmi, most már nem kell ő nekem. Ezért nem kell nekem. Megint és újra egyedül kell maradnia, mert a nőknek csak a diplomás az ember. A többi: senki. Egyedül volt. Maradtam vele. Csak ezért. Szánalomból. Tudom milyen az egyedül lenni. Mikor búcsúzom megköszöni, hogy beszélgettünk. Mikor beköszöntem, azt hittem, szóba sem áll velem. Megy visz- sza a kis szoba mélyére — vasalni. Nem a kelengyét! A tablón, ahol először láttam az arcát, s alatta a nevet: .. Katalin tanárnő, kicsit ábrándos szemű, csinos, de kiegyensúlyozott arcú fiatal nő nézett le, az alatta elhúzódó fényképek sorára. Mindig tanítani akart. S a kollégák, akiiekéi alig két esztendeig dolgozott együtt, csak jót tudnak mondani a munkájáról. — Képzelje el, kérem, fiatal lány, 13—14 éves kamaszok között... S volt tekintélye. Mert volt pedagógiai érzéke. Jó tanár lett volna belőle ... — Akart is. hisz beiratkozott a főiskolára... — így indokol a másik, de érteden az üggyel kapcsolatban mindkettő. A barátnő, ha lehet annak nevezni, mert inkább csak megértő fiatal asszony, mozaikokat rak össze magában, s elgondolkodva rajzol érdesebb tónusokat is a portréhoz. — ... azt mondta nekem egyszer. Te, én olyan vagyok, hogy nem tudom öt perc múlva mit akarok, mit teszek . .. Aztán pénzről, sok pénzről, utazásról, kalandról ... igen ... izgalmas kalandokról álmodozott... Különben kétszáz forintot fizetett az albérletért, ugyanany- nyi volt a bútorrészlete és 900 forint volt a fizetése... És volt itt valakije... — harapja el a szót. A fiatal tanítónő úgy érzi, egyedül van. Társat keres, s úgy érzi, talál is. Olyat;- aki feledteti vele a kalandot, az igazi nagy kalandot, a pénzt, a szép ruhákat aki mellett, úgy érzi, nemcsak azt tudná, hogy mit lesz öt perc múlva, de talán évek múltán is. Az édesanyja özvegy, testvérei, akikkel együtt ét fiuk. egyetlen idősebb lánytestvére asszony, két gyerekkel, munkával, gonddal, egyéni tervekkel, s csekély, nagyon csekély idővel, hogy Katalin leikéhez lásson, vagy maga Katalin vigye gondjait hozzá. És most van. aki meghallgatja, aki csak őt hallgatja, aki számára csak ő a fontos, aki számára szép, vonzó és talán az egyetlen. Ne kutassuk most két ember titkait. A valaki nősül, az eljegyzése megvolt, s a menyasszony — nem Katalin tanárnő lett. A kis, városnak is beillő falu közössége mindent tud. Ezt is tudja. Azt persze nem. hogy milj-en törési okozott ez Katalin lelkében. Mutatni és igazolni kell, hogy nem fáj, mert miért is fájna: kap, kaphat, különbet, ezerszer különbet, aki elviszi innét, aki szép ruhába öltözteti, aki meghozza számára az igazi nagy kalandot. Szükségszerű volt, hogy Katalin, akinek jellem- szilárdsága nem állt még ki semmilyen próbát, s akit ennél még kisebb próba elé sem állítottak vizsgatételül, szükségszerű volt, hogy az első próbán elbukjon. A véletlen csupán annyi, hogy egy Vígh Gyula nevezetű 25 éves, büntetett előéletű szélhámosba botlott bele. íme a nagy kaland! A kis Katalin házassága, természetesen gyorsan, minél gyorsabban, expresszházasság Budapesten, amihez pénz kell és nászút, amihez isimét pénz kell. A fiú ugyan nem szép, de diplomás ember és jól öltözködik, pozőrködik ugyan, de ez megbocsátiható, — mert vele és általa bizonyítani lehet. Sikerült. Vígh azóta a rendőrségen vallja nem csekély bűnlajtsro- mát, Katalin itthon vasal a félhomályos szóba mélyén, az anya boldog, hogy lánya mégis visszajött, és különben is, minden csoda három, legrosz- szabb esetben is négy napig tart. Az élet tehát megy tovább. De hová sodorja Katalin, volt általános iskolai tanárnőt, akinek a címe már megvolt, de tudása csak lenni akart még? Ott, ahol tanították, ismerték, megértették. De ott, ahol dolgozott, ahol élt, vajon ismerték-e? És Katalin, volt tanárnő, leszámolt-e az ötpercek tudatlanságával? Kérdések, amelyekre részben már választ kaptam e riport során, kérdések, amelyekre ezután kell még választ, kapni. Én rendületlenül optimista vagyok! Gyurkő Géza Mi lenne, lia... ? Az EM Heves megyei Állami Építőipari Vállalat pártbizottságának, titkára javasolta a pártgyűlésen. Tekintettel arra, hogy a laltásépítés tervének teljesítése senkit sem hagy közömbösen, akár közvetlenül érinti, akár nem, a feléje irányuló figyelem érthető. So- '■(in azonban nem tudják, yjy az építőipar bizonyos őrületen munkáshiánnyal küzd. Így fordulhat elő, hogy , a már elkészült új lakóépü- \ let átadása például azért ké- j sik, mert a takarítással nem tudnak Idejében végezni. Ezzel függ össze a kérdés: mi lenne, ha az új lakások j tulajdonosai elvállalnák saját lakásuk takarítóját, és az ellenszolgáltatásban megegyeznének a vállalattal? Olyan lehetetlen a javaslat magvalósítása? Képzeljük el: mi lenne, ha...? Meg kellpne kísérelni. (gr. mól—) ... annkor a részeges Toposai egy kölcsönkért fejszével széthasogatta otthon a bútorokat, úgy döntöttem, semmi jogom beleszólni a magánéletébe. V tóvégre mindenki akkor és úgy darabolja fel nachtkasz niját, ahogyan ás amikor akarja. . Imikor a részeges Toposai három gye - -ekét sorban fel kasztotta, lábuk- '-.ál fogva lefelé mert nem akarták meginni a tejberu- mot, úmi döntöttem, ez nem az én ügyem. Amikor a részeges Toposai a nagy konyhakéssel kerek kis lyukakat vágott családja tagjain, úgy döntöttem, nem szólok, hátha formatervezőnek csa-pott fel, s különben is mindez a legteljesebb magánügyem ... Hogy miért jelen- britem fel mégi: '-rn-sait? Hát képzeljék ezt szemtelenséget: a j onyhakést az én üszöbömön élezte meg. Tudják menynyit kopik egy ilyen élezéstől a küszöb? (—ó) Egyik zsebből a másikba ? A tárgyalóteremben semmit sem ismertek be. A felperes és az alperes is makacsul védte álláspontját. A kifogások és a magyarázkodások garmadával árasztották el a bírót. Az alperest az sem zavarta, hogy állításainak felét sem tudta bizonyítani. Nem volt könnyű dolga a bírónak, de kibogozta az ügyet és ítéletet hirdetett: az alperes 57 ezer forint késedelmi kötbért fizessen. A tárgyit lás véget ért, a két vállalat jogtanácsosa és az „erősítésként felvonultatott” műszaki szakember kedélyesen búcsúzott. Eközben hangzott el a megjegyzés: mire jó ez a formaság? Hiszen csak az állam egyik zsebéből a másikba kerül a pénz. Nem, nem a győztes fél udvarias és kissé vigasztaló szólama volt ez. Ha csak ennyi lenne és először hallottuk volna, szóvá sem tennénk. De a közömbösség ALATTOMOS MÉREG, sok kárt tehet. Különösen akkor, ha a hibás nézetet még hibásabb elvi indoklásai teszik tetszetőssé. Az állam egyik zsebéből a másikba ...? Hamis érvelés ez. Csupán a felelősség takargatá- sára alkalmas — ideig-óráig. Hiszen az üzemek, a vállalatok nem zsebei, har.em termelő egységei államunknak. Es a kapott kötbér sem a termelési értéket, sem az árbevételt nem pótolja. De nézzünk egy konkrét példát: a Hajtóműgyár 289 ezer forint kötbért követel az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalattól, mert az egri nagycsarnok eredetileg nyithatóra tervezett ablakszárnyait le kellett hegeszteni, hogy ne csurogjon a munkások nyakába az eső, tönkre ne menjenek a drága gépek. Igen ám, de a szellőztetésről gondoskodni kellett. Huszonnyolc ventillátor árát és a villanyszámla-többletet követelik most az építőipari vállalaton. De csak a Hajtóműgyár szenvedett kárt, csak az esztergályosokat és köszörűsöket akadályozta a becsurgó eső és az építkezés elhúzódása? Nem. Amíg a zűrzavar tartott, kevesebb traktor- és kombájn-alkatrészt gyártottak és alkatrészhiány miatt álltak a mező- gazdasági gépek. 263 000 FORINTOS KÖTBÉR Az ÉM. Gyárkéményépítő Vállalat 57 ezer forint késedelmi kötbért fizetett a Fi- nomszerelvénygyámak, de amíg el nem készült a gyárkémény, 35—40 százalékkal rosz- szabb volt az energiakihasználás, tehát jelentős népgazdasági kár keletkezett. Az ÉM. Heves megyei Állami Építőipari Vállalat 263 ezer forint kötbért fizetett a bervai 48 lakás késedelmes átadása miatt. De a két vállalat között elszámolt kötbér feledheti-e a lakásra várók gyötrelmét? Hol és kinek a számlájára számolható el az a kár, hogy lakáshiány miatt idejéből nem tudtak megfelelő szakembereket szerezni és részben ez akadályozza az új gyártmány meghonosítását. További példákkal sorolhatnánk, hogy a szállítási szerződések, a termelési terveit legfontosabb részei. A megrendelőknek és a lakosságnak késztermékre, és árura van szüksége, mégpedig a megállapított időben és minőségben. Ez az igény semmiféle pénzösszeggel nem helyettesíthető és a kötelezettség elmulasztás* miatt szinte jóvátehetetlen a továbbgyűrűző kár. A Hatvani Konzervgyár 1964, első fél évében 172 ezer forint késedelmi kamatot és kötbért fizetett. De valójában „csak” ennyi kár érte a magyar export jó hírnevét és „csak’ ennyit sínylett meg a lakosság gyomra? Ügy véljük, nem kell további példákat idéznünk annak Igazolására, hogy semmiféle „zseb-elmélet?’ nem helyettesítheti a mulasztások, a selejt és a hibák megszüntetését. De kik tudnak a szállítási szerződések megsértéséről^ a kötbérekről és a késedelmi kamatokról? A legtöbb helyen a jogtanácsos, a főkönyvelő, az igazgató, egyszóval csak ® szükkörű vezetőség. Miért? A kötbérek többsége kisebb összegű és ezt a viszonylag kisebb kárösszeget könnyen elrejthetik a könyvelés labirintusaiban. Mindenesetre ez kényelmesebb, mint a dolgozók elé kiállni a történtekkel. bizonyára nem is sejtik, milyen híres épületben veitek tanyát, csak a 23 forintos lakbért sokallják é® a KIK-re panaszkodnak, meg az esőre; mert becsurog. . — Hát mi a műemlék? Mit véd a törvény? A helyet, ahová egykor építették, vagy magát a pavilont, amelyet két nagy ember neve is fémjelez. Miért nem emelik ki elzárt környezetéből (gépek is vannak erre a célra!) és szépen rendbe hozva miért nem kap méltó helyet ez a szép kis pavilon? Olyat, ahol mindenki megtekintheti, esetleg egy park közepén ... (Erős a kísértés a fel- tételezésre: nagyon sok egri sem ismeri ezt az' értékes és' szép műemléket.) Egy másik példa: Alkotmány u. 12. 1776-ban épült, Báró Tamás, rác kereskedő háza. Ritka szép műemlék, de nagyon rossz állapotban. Elhatározták, hogy felújítják, méghozzá — igen helyesen — kí- vül-belül. Sajnos, ebből semmi sem lett, mert a Műemléki Felügyelőség olyan maximalista igényeket támasztott a lakások „stílszerű”, átalakítására, amelyeket a tanács nem tudott teljesíteni. A felügyelőség erre nemet mondott, s így az épület homlokzatáról tovább hull a vakolat... C egy harmadik! Sokszor ^ nem tudja az ember, hogy bennünk, vagy a műemlékben van a hiba. Itt van a város közepén az egykori érseki istálló. Az senkinek sem fáj, hogy o'' most autókat szerelnek, de ha hozzá akarnak nyúlni az épülethez, és valami hasznosabb célra akarják felhasználni, mindjárt jelentkezik a műemléki tilalom. És a vita nagyon nehéz. Nemhiába hangzik gyakorta tanácsi berkekben az ironikus megjegyzés: nálunk a műemlékvédelem nagyhatalom. Ezt igazolja a következő eset is. Az I. számú kórház néhány osztálya a volt irgalmas rend- házban kapott helyet. Idők folyamán a gerendázat elöregedett, s a födém szakadozik. A hivatalos szakértői vélemény így summáz: az épület életve- szelyes, a teljes rekonstrukció elkerülhetetlen. Az átalakítás és felújítás hatmillió forintba kerül. A kórház, a tanács vezetői és a szakemberek kidolgozták a tervezetet: ha már lebontják a tetőzetet és a födémet, ráhúznának egy emeletet, s ezzel száz ággyal bővülhetne a kórház. Kiszámolták, hogy mindez tíz és fél millió forintba kerül. A többletköltség csupán négy és fél .millió. Egy százágyas kórházi osztály felépítése több mint 22 millió forintba kerül, de ilyen beruházásra még a következő ötéves tervben sincs lehetőség. Ilyen körülmények között az emeletráépítés terve önmagát kínálja. De ismét itt a műemlékvédelem! A részletes és alapos indoklással ellátott kérelemre gyorsan jött a rövid, pár soros elutasító válasz: ,.A tervezendő emeletráépítéshez nem járulunk hozzá.” indok semmi, érv semmi, csak a rideg elutasító: nem. Márpedig ezzel a tervezettel Mi lenne, ha nyíltan megmondanák, amit nagyon is takargatnak? A dolgozók megkérdeznék, tehát meg is kellene állapítani, hogy ... KI A FELELŐS és így nem maradhatna ej a felelősségre vonás. Nos, éppen a felelősségre vonás az az archimédeszi pont, amelynek megragadásával a kötbérügyek tömegét a holtpontról el lehetne mozdítani. A megyei tanács mellett működő döntőbizottságnál szinte futószalagon tárgyalják a kötbé rügyeket, már két döntőbíró is alig győzi. Egy év alatt az országban 82 ezer esetben tárgyaltak és ítéltek meg- kötbért a különböző döntőbizottságok, a minisztériumok pedig 14 ezernél is több üggyel foglalkoztak. Nem véletlen müve tehát, hogy a kötbér ügyek ilyen méreteket öltötték. Nem kis pörsenés ez gazdasági életünk nyakán, hanem súlyos kölönc, amely gyorsabb előrehaladásunkat gátolja. Még's a legritkább esetbén fordul elő. hosv a vá'ialatok műve tehát, hogy a kötbér- fizetést e’őidézőket. Sok helyen nem vizsgálják, nem elemzik a döntőbizottsági határozatokat és azok e’''rmé- nveit. Sok he!ven a ..kéz kezet mis’’ elve ura"'odik, vállalaton belül és a megrendelők, szállítók között is. Az elnézés közömbösségre, a megegyezés pedig megalkuvásra vezet. A hibák nőnek, toimbbgyűrűz- nck ás ennek mindnyájan kt rát valljuk. Ür. Fazekas László nem is egyedülálló: emeletet húzni egy műemlékre. Sok példa van erre Keleten és Nyugaton is. De nem kell túlmennünk Eger határán sem. Az Alkotmány u. 13. számú házra húzott emelet nagyon szépen simul a földszint stílusához. Itt van a II. számú kórház is. Egyik épületrészén — ugyancsak műemlék — nagyon jól ül az emelet. Igaz, nem könnyű eldönteni. mi legyen a megoldás. Még a szakvélemények is megoszlanak. Legyen barokk az új emelet is? De hát miért építsünk a XX. században az 1700-as évek szokása szerint? — Építsük az új emeletet a XX. század, stílusában? — Igaz lehet ez az álláspont is, de van harmadik út: modem, korszerű emelet, amelynek homlokzata magán viseli a baroíkk néhány jellegzetességét, stílusjegyét is. Nem kell félteni az épület architektúráját, de a városképet sem. A kórház körül magas épületek vannak: a művelődési ház. a minaret. Nem szenved csorbát az 1842-ben épült •' klasszicista kápolna sem, amely lehet vitázni, csatázhatnak is a vélemények, csak egyet ,nem lehet: kereken elutasítani. Nem egyszerű feladvány, de ugyancsak műemlék, de évek óta raktárnak használják és így teljesen elzárták a nagy- közönség elől. (A napokban azért sikerült bepillantani, megcsodálni. Nyitva volt, mert tucatnyi kályhát raktak a klasz- szicista falak közé!) „M't szól az utókor, ha megengedünk ilyen építkezéseket?11 — érvelnek egyesek. IV em tudom. De mit szól az utókor, s főleg a jelenkor, e néhány számadathoz? A csecsemő- és gyermekgyógyászatban tízezer lakosra az öt egész hat tizedes országos vidéki átlaggal szemben Egerben mindössze három és fél ágy jut. Bizonyára nemcsak Egert érintik e műemléki gondok, nyilván akadnak ehhez hasonló viták más városokban is. Egerben azonban sok a műemlék, így több és nagyobb a vihar is körülötte. A Műemléki Felügyelőség szakemberei szeretik Egert, s műemléki rangjához méltóan kezelik. Erről győzött meg legutóbbi látogatásuk is. Csukhat nagyobb rugalmasság kellene, korszerűbb műemlékvédelem. Célszerűbben kellene kapcsolni a múltat és a jelent: átrostálni, felülvizsgálni a 157 épületet, felszabadítani mindazokat, amelyek jellegtelenek, s meghagyni, még jobban megóvni az igazi értékeket. Nem szabad elfelejteni, itt is érvényes: a kevesebb több lenne! És ha mindezekhez új törvény kell, akkor legyen, szülessen új törvény. Üj törvény a . műemlékek célszerű, korszerű védelmére. i Márkusz László j A Batthyány-féle kerti pavilon
