Heves Megyei Népújság, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-24 / 224. szám

Lakatot a szájra! Amikor erre a riportra elin­dultam, nem is sejtettem, mi­lyen bonyodalmaknak nézék elébe, milyen szigorú tilalmi parancsba ütközöm. Okulásként elmondom. A Heves megyei Bútoripari Vállalat gyöngyösi, III. számú üzemében jártam. Ügy gondol­taim, egyszerű bérügyi panasz­ról kell majd tárgyalnom, de sokkal bonyolultabb dolog ke­rekedett ki az ügyből. Ügy ér­zem, sikerült a dolgok lényegé­re rábukkannom. Most is a vé­letlen segített, de a tények beik ső logikai kényszere irányította a véletlent. Vihar a Béke körül Ez a mostani Béke nem az tivont fogalmat takarja, hanem ■>zt a bútor-féleséget, amit itt gyártanak. A körülötte kavar- ,o háborúskodást pedig hónu- )ok óta a bér és a norma ren­dezése váltotta ki. Előbb a kárpitosoknál 3 ár­am. Gál Istvánnal kezdtük a leszélgetést, de perceken belül i munkások gyűrűje vett körül 'ennünket A spontán össze­illő munkásparlamentben -lénk tárgyalás kezdődött, leg- öbbször Kovács András, Gres- có Mihály és Galyas Ferenc kapott szót, a gyakran felröp­penő közbevetések tulajdono­sait már nem győztem megje­gyezni. Igazságuk védelmében érvel­ték és bizonyítékként a bér és a norma adatait sorakoztatták él. Az történt ugyanis, hogy iúliiis 14-én minden előzetes tanácskozás és tájékoztatás nélkül új normákat rendeltek el a vállalatnál. A vezetőség a végzett felmérésre hivatkozott, amikor augusztus 19-ón a ter­melési tanácskozáson erről szó esett. Ezt az álláspontot Sza- mosvölgyi Ferenc fogalmazta meg az értekezleten.. Alig telt el két hét, a rekaimiék és a fo­telok elkészítésében, technoló­giai változást vezettek be, és újból módosították a normát. Ez természetes is ebben az esetben. A régi norma azonban min­den technológiai fejlődés nél­kül.ugrott fel július 14-én, Ez pedig zsebre ment. A szék­kárpitosoknál havi átlagban 400 forintot, a rekatmiésoknál ’50 forintot, a fotelosoknál 250 forintot vett ki az új norma a Mi van az igazga munkások borítékjából. És ami az új norma bevezetése miatti értetlenséget kiváltotta: legalább tizenöten állították, hogy a legritkább esetben ma­radtak csak meg a napi nyolc­órás munkaidőnél, az úgyneve­zett fekete túlóráik miatt szö­kött fel a teljesítmény 130 szá­zalékra is azokon a napokon, amikor dolgozni tudtak. Mert az sem olyan egyszerű a vál­lalatnál, sok az anyaghiány mi­atti állásidejük. Bujkáló anyagok A kapkodást, a fekete túl­órákat a nagyon is változé­kony anyagellátás okozza. Ezért lopnak a munkások egymástól. Igen, lopnak, anyagot lopnak. Az élelmesebbek a kocsiról az ablakon keresztül adják be az anyagot, nehogy más elvegye előlük. A vezetőket szorítja a terv teljesítése, és ha az anyag megérkezik, inkább be­hunyják a szemüket, nehogy a fekete túlórákat észre kelljen venniük. Az Ilyen napokon rá­vernek a munkások, ahogy ezt szokás mondani, a száz száza­lék fölé könnyen felugrik a tel­jesítmény a kárpitosoknál. Hogy a „nem látott” túlórák milyen döntő szerepet vittek a norma túlteljesítésében, elég csak Ináig Márton felszólalá­sának egy részletét idéznünk, amit azon az augusztus 19-i ta­nácskozáson mondott el: Az el­következendő időben, a magam részéről nem fogom megenged­ni, hogy egyetlen perccel is to­vább dolgozzanak, mint napi nyolc óra. Márpedig Indig Már­ton csoportvezetőnek ugyan­csak tudnia kell, mennyit dol­goztak naponta a kárpitosok, ha volt anyagjuk. De a norma ellen a csiszolók is tiltakoznak. Hevesi Bélának is közel kétszáz százalékot kell teljesítenie, ha azt akarja, hogy a személyére megállapí­tott 8,80-as órabért megkeres­se a teljesítménye alapján. So­rolja az utóbbi napok kerese­tét: 40.18, 35, 30,72 forint, az­nap, amikor ott jártam hat óra alatt 15,40 forintot kere­sett meg. És milyen munká­val! Csiszoló papírral dörzsö­lik a fát, hogy tükörsima le­gyen a fényezés előtt. Kézzel dörzsölik, órákon, napokon, hónapokon át. Szakmunkás-bi­zonyítvánnyal és mesterlevél­hói tilalom mögött? lel a zsebükben. Hevesi Béla és Orbán Zoltán is. Az elkeseredés érthető, de elfogult véleményt fogalmaztat meg velük. És Hevesi. Béla 1937 óta szervezett munkás. Sok mindent megért már, ezért nem ért ma sok mindent meg a vállalattal kapcsolatban. Vé­leményét nem is rejti véka alá. Kierőszakolt tanácskozás A munkások panasza sok fó­rumot megjárt az elmúlt hetek alatt. Ennek lett következmé­nye az augusztus 19-i tanács­kozás, amelyen részt vett a SZOT képviseletében T erényi Mária, a HVDSZ képviseleté­ben pedig Komád István. Ér­demes az erről készített jegy­zőkönyvből idéznünk. Szamosvölgyi Ferenc a mun­kások között kialakult „rossz szellemet” teszi minden bajok forrásává. És megállapítja, nem „a nagy százalékok miatt került sor a normarendezésre”. Ezt az első normaváltozásra értette. Amikor még a techno­lógia mit sem módosult. Abban a bizonyos „fekete túlóra” idő­szakban történt mindez, Mit mondott erre Karmád István? A szakszervezet nevében visz- szautasitja az indokolatlan normaváltozást, és javasolja, hogy a régi szerint fizessék ki a munkásokat, mégpedig visz- szaimenőleg. Mondjuk meg világosan: a normák karbantartására szük­ség van. De ennél a vállalat­nál nem ez történt az első normaváltozásnál. Ezért fog­lalkozunk vele. A felsőbb szakszervezeti szerv képviselője megállapítot­ta még: „Nem adtak lehetősé­get arra, hogy a dolgozók kü­lönösebben megvitassák az igazgató és az szb-titkár beszá­molóját ... mindkét beszámoló a vállalatnál elért eredménye­ket tárgyalta. Nem foglalkoz­tak részletesen a vállalatnál felmerülő problémákkal, ez in­díthatta volna meg a felszóla­lások sorát.” Világos beszéd ez, nem is kell ehhez semmi magyarázatot hozzáfűzni. A lényeget illetően is elfogadhatjuk telitalálatnak, ami az alábbiakkal is bizonyít­ható. De hol a lakat ? A címben megjelölt lakatot vegyük most elő. Azt, amit a vállalatnál az emberek szájá­ra akarnak ráerőszakolni, per­sze minden eredmény nélkül. Ma már a munkások nem tű­rik el jogaik semmibe vevé- sét, igazuk mellett még akkor is kiállnak, ha ez nem min- .denkinek tetszik. Hogy is mondta Szamosvöl­gyi Ferenc a tanácskozáson? „Konrád elvtárs nem a te­lepvezetőt vagy engem kere­sett meg, hanem Indig és Var­jú elvtársakkal tárgyalt, ho­lott ők csak egy csoportveze­tők.” Csak egy csoportvezetők...! De rossz íze van ennek a ki­fejezésnek! „Csak egy cso­portvezetőnek” ezek szerint nem lehet véleménye? A bírálat elfojtásának ilyen egyértelmű kinyilatkoztatásá­val az utóbbi időben még nem találkoztam. Ezt nevezem ha­tározottságnak! Kérdés: ki hajlandó ezt eltűrni? Miután a dolgozókkal be­széltem. Farkas Alajos telep­vezetőt kerestem meg. Nem­csak illendőségből, de a kö­telező kétoldalú tájékozódás biztosítása miatt is. — Csak igazgatói engedéiy- lyel nyilatkozhatom, ha ilyen­nel nem rendelkezik az elv- társ, sajnálom...! — mondot­ta Farkas Alajos. Néhány perccel előbb tele­fonon kapta ezt az utasítást. Ügy érezzük, itt az ideje, hogy a felettes szervek alapos vizsgálatot indítsanak a válla­latnál, amiből a felsőbb párt­szervek sem maradhatnak ki, mert a pártélettel sem lehet minden rendben, Bhol ilyen parancsuralmi módszereket akarnak megvalósítani. Ja: aki szelet vet, vihart arat! A mi társadalmunkban nem lehet a munkások szájá­ra lakatot rakni. Senki sem tűri ezt el. És ha már a szigorú igaz­gatói utasítás sorompót emelt elém, kénytelen voltam azt a bizonyos jegyzőkönyvet, segít­ségül hívni. Elegendőnek bi­zonyult. G, Molnár Ferenc Felhívás Heves megye lakosságához az analfabétizmus felszámolására Felszabadulásunk 20. évfordulójának megünneplésére ké­szül az ország. A megtett út eredményei örömmel töltenek el bennünket, azonban nem feledkezhetünk meg adósságaink­ról sem. Gondolkodásra kell, hogy késztessen az a szomorú tény, mely szerint több ezer 50 évesnél fiatalabb analfabéta él közöttünk. Az évforduló kötelez: az egész társadalom ösz- szefogásával mozgalmat indítunk az analfabétizmus teljes felszámolásáért. Értelmiségiek, munkások, fiatalok! Csatlakozzatok a pedagógusok táborához, segítsetek *1* tüntetni a sötétség utolsó foltjait. Ha csak egy-egy analfabétát megtanítotok írni, olvasni, gokat tettetek! Könyvet, füzetei a tanácsok biztosítanak, s az erkölcsi megbecsülésen túl anyagi juttatásban Is részesítik az eredményesen vizsgázó analfabé­ták oktatóit. A járási, városi tanácsok az első eredményes vizsgázó után 200 forint és minden további eredményesen vizsgázó után 100—100 forint tiszteletdíjat fizetnek a felkészí­tőknek, Részletesebb felvilágosítást az általános iskolák igaz­an tói adnak. Ezenkívül a Szakszervezetek Heves megyei Ta­nácsa a jó munkát végzők részére több bei- és külföldi üdülő- jegyet oszt ki. Akik e nemeg mozgalomban részt kívánnak venni, jelent­kezzenek az akcióbizottságoknál, művelődésügyi otthonok­nál. Művelődésügyi dolgozóink segítség a mozgalom minél szélesebb kibontakozását és eredményességét! Eger, 1964. szeptember hó. A Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa A Pedagógus Szakszervezet Heves megyei Bizottsága A Heves megyei Tanács VB. művelődésügyi osztálya A KISZ Heves megyei Bizottsága A Hazafias Népfront megyei bizottsága flz újításén — Nem árulunk el ezzel újat, hiszen, rendelet írja elő, s azt, feltehetően ismerik a Heves megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnál is, csak­úgy mint felettes szervénél, a budapesti Gabonatxösztnél. Mégis, mintha valahogy megfeledkeztek volna erről a rendeletről... mert újítóik ép­pen meg nem kapott pénzükért panaszkodnak. Olyan javaslat végleges díjazását kérik, ame­lyet még 1961 februárjában benyújtották a vállalat köz­pontjához, olyan ésszerűsítés után várják jutalmukat, amely már tavaly május óta gyakor­latilag is megvalósítottalak te­kinthető! — Egészen pontosain az egri malom vasúton érkező gabonáját betároló szállítószala- gos alagútról van szó, amely nehéz fizikai munkát, gépko­csifuvart küszöböl ki gazdasá­gosan segítve az anyagmozga­tást. Az újítók idejében felvették a díjelőleget. Egy esztendő után, az első gazdasági év vé­gén, az utókalkulált népgazda­pénz Is jár... sági eredmény alapján; az újí­tási díj teljes rendezését, kifi­zetését várták. Az azonban csak odázódott, húzódott egy­re s késik még ma is. A ja­vaslattevők ismételt reklamá­ciójára az a válasiz érkezett m vállalat központjától, hogy az újítási dijat azért nem folyósít­ják, mert a készített utókalku­lációt felettes hatóságuk nem hagyta jóvá... Ez elhihető, —■ de az már kevésbé, hogy a mai napig sem voltak képesek megoldást találni az ügyre, nem voltak képesek egy má­sak, egy újabb utókalkútáció készítésére, egy olyanra, ame­lyet már a. Gabona-tröszt is el­fogad ... Nem hinnénk, hogy ez a munka különösebb erő­feszítésire kötelezné a Heves megyei Gabonafélvásárlá és Feldolgozó Vállalatot, Nem nagy ügy, — de szóvá tesszük, mert hasonló huza­vona manapság még máshol is előfordul, másutt is kedveüe- níti, keseríti a javaslattevőket. Meddig...? (— "í-kk;-; : : ' ' :-k■ 'kkk'kk^kt^tA-kkkkkk'kk'rt-’ í-kkkk*'t“ktA-kkkk-kírtU"k"-;'kkkkkkiríü“i-kkki“kt-kkkÍÜ~ík~kkkkírt-kkÍ-kk4“^^'kírt“vrt-t-k'k,k4-irt-kk4-k$-t' A KISVÁROS legszélső 1 teáján futottak végig. Az alacsonyabb táskát szorított a melléhez, mind a két kezével fogta, s egy-egy lépésnél jobb- ra-balra csavarodott a felső­teste. A magasabb valamivel előbbre járt, nyitott kabátja ide-oda lebegett utána, mint valami csonka, deneyérszámy. Késő este volt, az utcán csak egy villanylámpa égett, a sá­padt fény szinte elveszett a csiliagtalsn sötétségben. — Nyomás... le ne ma­radj ... magadért szeded a lábad ... zihálta a magasabb és féioldalt hátranézett. Nem látta társa arcát, csak a futás­tól furcsán himbálódzó ár­nyat, meg a lihegését hallotta. — Most már nem kapnak el. Mindjárt odaérünk. — Menj csak. Majd én ... — akart még valamit monda­ni az asszony, de megbotlottj a táska kiesett a. kezéből. Esté­ben utánakapott, de nem érte el, s oldalra fordulva a földre zuhant. — Az istenit! — szitkozódott a másik és a táskát keresve lehajolt. — Nem bírtad már ki azt a pár lépést? ... Csak mazsolával ne kezdjen az em­ber! Itt van, meg van — emelte fel a táskát. — Gye­rünk, pattanj, mert. .. A másik nyögve állt fel. Rettenetesen fájt a válla. Ahogy odanyúlt, érezte, hogy a szövetet ronggyá szakította a járda salakja. De már fu­tásnak end ült a lába a má­sik után. A TEMETŐ KEI, ír ÉS nem volt magas. Az egyik tartó­oszlopnál másztak ét a falon, ügyesen átlépve a két szál szöges drótot. Lehuppantak a földre. — Maradj — markolta meg a karját társának a maga­sabb. Ziháló lélegzettel ültek a fal tövében néhány percig. Azután tapogatózva, fejfától fejfáig elindultak a sírok kö­zött. A magasabb tudta az utat, az ment elöl. — Te, hallod... álljunk meg. Nem bírom. Semmit sem látok, csak ezek a fejfák ... Hallod? A másik káromkodva állt meg. — Megmondtam, hogy be ne rezeij. Csak a pofád volt olyan nagy. Ha tudom, sem­mit se csinálok veled. Az iste­nedet. Gyere csak, itt vagyunk már. Az egyik régi. üres kripta bejáratának szögletében hú­zódtak meg. A magasabb húz­ta szét a kiképzett mélyedést takaró száraz művirág koszo­rúkat. Társát előreengedte, azután maga is belépett és visszafedte a nyílást. Nagyot fújt, gyufát vett elő és gyer­tyát gyújtott. A sárga fény sejtelmesen világította meg a szűk mélyedést Kétoldalt sz.ürkén-hidegen a bejárati fal, mögöttük a kripta rozs­dás vasajtaja zárta körül őket. összehúzódva támasztották hátukat a rozsdás vörös ajtó­hoz. Lihegtek. AZ ALACSONYABB bor­zongva nézett körül. Csend volt, valami kis szél sürgött a fák között, messziről idehal­latszott egy magányos kutya­ugatás. Érezte, hogy szíve a torkában dobog. Odanyúlt. Mintha nem kapott volna elég levegőt — A lány? Hol van a lány? A magasabb már lecsillapo­dott, a táska zárjával bajló­dott. — Hol lenne? Meglépett. Nem szereti a piszkos munkát látni. Amíg itatni kell a pa­lit, meg kicsalni, hogy jöjjön a kéglire, addig rendben van. De a mi akciónkat már nem szereti. Kényes a kis dög. de itt lesz, ne félj. A másik oldalról jön, ahol nincs kerítés. A pénzért. A pénzre már nem annyira kényes. Nincsen sza- ga-bűze ... — De az az ember..; a pa­sas ... Nem kapott túl nagyot? — Nyugi, fiam, nem marad ott. Tudok én adagolni, nem először csinálom. Hát nem pre­cízen ment minden? A lány jól befűzte. Könnyű volt neki rádumálni, hogy vele háljon. Siker volt a pasas. Tájt. Aztán mire körülnézett, a lány sehol, én meg puff, a fejére, hogy meg ne sántuljon. Ne félj, fel­ébred. Mi? A táska zárja nehezen nyílt, rángatta, tépte, de nem boldo­gult vele. Szitkozódva vette elő kését és felvágta a barna mű­bőrt, végig a tetejét. Izgatot­tan nyúlt bele, a papírok kö­zé, s azután vaskos borítékot húzott ki belőle. — EZ AZ, FIAM, ezt keres­tem. A dohányt. — Feltépte a papírt, s a hirtelen mozdulat­tól kiesett kezéből az egész. Lila százforintosok, sárgás­barna ötvenesek, aztán tízesek, húszasok szóródtak szét. — Az istenit! Fogd azt a gyertyát Szétment az egész. — Kapkod­va szedte össze a földről a pénzt — Na, itt van az egész — mondta és ültében felegye­nesedett. — Egész szép kis pénz. Legalább kétezer, meg egy kicsi. Megérte a futást Mi? — De a lány.;: Jön? — Ha azt mondom, hogy jön, akkor jön. Megkapja a részét a szajréból. Te is. A lány is a tied. Azt mondtam, ha beszállsz a buliba, pénzt kapsz, a lány is a tied. — Re­kedten felnevetett — Ha már így beleestél:.: A tied. Akár itt is maradhattok. Itt aztán, senki sem zavar benneteket mellében a szorongás. Nyelni akart, de a szája kiszáradt. Mi­ért is tette? Az a lány az oka, mert 6 mondta, hogy egy is­merősének segítség kellene. Ennek a hosszúnak. Esti mun­kára, ahová bátorság kell. Nem nagy dolog az egész, csak egy haragosát kell elintézni. Nem úgy, hogy vége legyen, hanem csak amúgy. Kicsit Pénzt is hoz a dolog és hát a barátság­hoz pénz is kell. Hát vállal­ta ... Ez lett belőle. Istenem, ha megtudják ... — Te, mi lesz, ha megtud­ják? Ha idejönnének? — Ne fesd az ördögöt a fal­ra! Elég van itt a szellemek­ből. Hogy tudnák meg, ki jön­ne ide? Ez a világ legjobb rej­tekhelye. Én mondom. Te mám­Hacsak a szellemek nem. Éjfélkor. Az alacsonyabb megborzon­gott a szóra. Egyszerre félni kezdett Nem a szellemektől, nem a temető csendességétől, hanem valami ismeretlen belső szorongás vett erőt rajta. Sok vagányságot csinált már, de még ilyet nem. Egy embert el­csalni, leütni, elvenni a pén­zét ... Ez rablás. Ütonállás. Érezte, hogy hatalmasodik el lasz. Nesze, itt a pénzed, öt­száz, azt hiszem, elég kezdő­nek. Hat a lányé. Enyém a többi. Van kifogásod? Ja. meg a lány, azt kapod ráadásnak. De nem akarom hallani, hogy smucig vagy hozzá! Szereti a pénzt, utálja a fllléreskedést. A pénzt a kezében szoron­gatta. A tenyere izzadt. Va a- hol kongatni kezdett egy to­ronyóra. Akaratlanul is szá­molta: egy ... kettő, három ... négy... Azután mélyebben: egy.. 1 kettő.. < három 1.« négy ..; Tizenegy óra volt. A LÁNY NEM JÖTT, Né­mán ültek egymás mellett. A magasabb idegesen elfújta a gyertyát. A csend, s a hervadt koszorúk viaszos illata rájuk nehezedett. Nehezen lélegez­tek. Figyeltek minden neszre. A percek lassan múltak. A to­ronyóra elütötte a negyedet, a felet, utána háromnegyedet. Mindjárt éjfél... S ebben a pillanatban léptek nesze hallatszott a rejtett be­járat felől. Mind a ketten elő­re hajoltak, a magasabb hal­kan fűttyentett. A koszorúk megzorrentek, s előre hajolva, a lány lépett be a nyíláson: Gyufaláng lobbant, a gyertya nehezen kapott lángra. — Hol a fenében voltál eny- nyi ideig? — fojtott dühvei szólalt meg a magasabb. — Már azt hittem ... — Fogd be a szád! — vála­szolta a lány élesen. — In­kább imádkozz, itt a szellemek órája. Hülye. Nagy a pofád. Mennyi a dohány? S ekkor — mintha egy lát­hatatlan szellemkéz tenné — kinyílt mögöttük a rozsdás kriptaajtó. A légvonat meg- lobogtatta a gyertya lángját. A lány felsikoltott, a két férfi borzadva meredt a feltárult ódonszagú sötétségbe. Egv má­sodpercig tartott az egész, az­után két zseblámpa villant odabentrő'. — NE MOZDULJANAK! Rendőrség! Mindhármukat le­tartóztatom. — Két rendőr lé­pett elő az elhagyott kriptá­ból. A bilincsek halk. fémes eset'npéflofi' zárultak a 'ápy és a ké' férfi csuklóján Az egvjk zseblámpa fénye r kijáratra vetődött. — Indulás' A toronyóra éjfélt ütött. DÉR FERENC 1964. szeptember 24., csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents