Heves Megyei Népújság, 1964. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-05 / 156. szám

SOMOS BÉLA:

KÜTÁSÓ

Göröngyök esnek hátára, hajába mikor naponta újra ásni kezd a csönd forog a mélyülő magányban a távoli ég halványkék gerezd

fölötte fönn a nyár tarlója lángol a hulló por, ha omlik eltemet ő tudja ezt és retteg a haláltól de visszatérni gyáva nem lehet

Dolgozni kell, öröklött szomjúságot őrizve — fáradt, izzadt ősökét dolgozni kell, s a rövidnyelű ásó éle kicsorbul, közönyös sötét

hurkolja át, hogy mozdulni alig tud, a testén horzsolások, sebhelyek mutatják sorsát mióta elindult már sírgödör vagy kút lesz élete

A kútásó, ha gondol a halálra úgy dolgozik, hogy őrzi a hitet: a szomjazó az ő arcát találja ha letekintvén ott merít vizet.

MOLNÁR JENŐ:

Mozdony

figő nyugtalanság. Lázas titok vonz.

Van-e otthonod, vagy örökké loholsz? Sziszeg a gőz: nyomban mozdulsz, kergeted feszes pályán a kilométereket.

Ugyan mit érzel két állomás között, mig ámul a táj, amerre dübörög sok fényes kereked és kattog a sín, átzúdulsz a föld kis akadályain;

Meghat-e a hűség? Mondd, törődsz-e vele: éjjel-nappal rajtad az állomások szeme, Urad, társad, szolgád vajon az ember? Alkotott s te hajtod — mégis megnyergel; Messze lát lámpád? Vagy jövőd a ködé és vakon rohansz az ócskavas közé?

JURIJ NYEMIROV;

Az első sorok

Az első sorok — mint a barázdák, mint a szántóföldön

az ekék

első kacskaringói.

Az első sorok — mint a vitorlák;

Mint a nyírfácska-ligetek;

És megszületnek az első sorok;

Öriáskohók első öntésével, gépek zúgó dalával, épülő házak

gerendáival: s 1

Az első sorok..: mint az első start, — Hogyan érhetlek el téged, magasság?!

Fordította Antalfy István

ÁGOSTON IMRE:

Az egri várban

Suhanó este. Szűk sikátorokban ballagó hamvas-szürke esti pára borul halkan az ódon egri várra, falai közt még Dobó szíve dobban.

Ködöt pipál a Várhegy. Egyre jobban sötétedik, az éjjel ében ágya fogadja a fényt, s alvó homlokára leplet borit, amíg utolsót lobban.

Vak csönd lesz. Éjjel. Duruzsoló álmok halk szőnyegére lép az esti pára s beburkol, ahogy a várfokon állok,

a minaretből mintha ima szállna, alszik a város. Csak csillagok csöndje virraszt fölötte békességet öntve.

ISZLAI ZOLTÄN VERSEI:

Ha csöndben léssz...

Ha csöndben léssz, mesét is mondok, Mesét, hol bús és gonosz gondok Nem bántanak.

Ha csöndben léssz, mesél az árnyék.

Mesél s bár időnk ma áll még Majd elszalad.

Ha csöndben léssz, akkor csak engem

hallgatsz,

Csak engem s minden földi ballaszt Földön marad.

Ha csöndben léssz, velem fogsz szállni, Velem, s ha melléin akarsz állni, Megtartalak.

Egyedül álljon a falhoz

Klnök csak önmaga fontos Egyedül álljon a falhoz, Mesterien temessék,

Kinek az élet csak ügy és nem kötelesség;

Akinek hideg a szája.

Nincs bűne, csak hibája,

Aki mindenben biztos,

S gyorsan kap derékszíjhoz, Aki a zenére marsol,

Vitatkozás helyett harcol, Feketét gyanít fehérben, Akinek önmaga érdem.

Aki mást a falhoz állit.

Egyedül álljon a falhoz,

S tudja meg, hogy nem számít Senki se nyúl a ravaszhoz,

GERENCSÉR, M M LÖS:

KALAfyV/Sfy

0

őszintén szólva, hidegen hagy már, hogy

nem fogom bebarangolni a född egész gömb» felületét Viszont az az eshetőség, hogy egész életemben csupán egyetlen nőhöz legyen közöm, hovatovább önbecsülésem rovására ment. Családapa létemre elfogott a kalandvágy. Az égvilágon semmi bajom nem volt a feleségemmel. Ezenkívül kétszeri szülés után is araszba maradt a dereka. Némi mellőzhető szeszélyeket leszámítva, tökéletes hitves.

Mégis elhatároztam, hogy megcsalom.

Természetesen valami feszes izomzatú, gazella-léptű lányra vágytam, olyan húsz év alatti gyanútlan hajadonra. Félrelépésemhez legfeljebb három napot szakíthattam ki többszörösen ellenőrzött időmből. Magam sem tudom miért, Balatonfüredre esett a választásom. Mindenesetre kellemes volt elképzelnem, hogy megnyerőén festek majd türkízfényű FeJiciámmal, a szőke göndörségem, markán* vonásaim fölött sem siklanak el közömbösen az unatkozó, ábrándokkal telített lányok. Koromat még nem találtam aggasztónak. Harmincnégy év — kimondottan ideális.

3

Balatonfüred ... csak annyiban prózaibb a tündérmeséknél, hogy nem képzelet szülte, hanem földi valóság. Gondolom, a nápolyi öbölben sem vakítóbb a napfény, mint itt, és az alexandriai pálmafák sem ragyognak szebben, mint a füredi jegenyék. Fehér öltözetemben ruganyos teniszbajnoknak érezhettem magam, amint könnyed ajzattsággal portyázgat- tam le s föl a sétány platánboltozata alatt. A fizikai tisztaság önmagában is jólesett, de a lelki felelőtlenség, az orzott törvényenkivü- lis-ég állapota a vártnál jobban felüditett.

Furcsa módon állhatatlannak bizonyult ez a hangulat. Kezdetben megerősítették reményeim hitelét a színesen rajzó nők, de amikor kezdeményezésre nógattam magam, csődöt mondott .az elszántságom. Ijedten próbáltam felmérni, mi ez a szokatlan jelenség. Nem bocsátkozhattam lélektani elemzésbe, ezért kár lett volna Balatonfüredre utazni. Futólag csupán annyit állapítottam meg, hogy ellenőrizhetetlen forrásból, bonyolult áttételeken jut hatalomra bennem egy erő, amely gorombán lefékezi bátorságom lendületét.

Kellemetlennek éreztem, hogy rám izzad az

ing, tagjaim elpillednek, s cipőmet belepi a por. Mint ahogy piszkos autóval sem szeretek utazni, úgy a meddő portyázás reám rakódott szennyeződése is megfosztott az ünnepélyes illúzióktól. A strandra ballagtam, hogy meg- mártsam magam a Balatonban. Fonnyadózó reményeim újra kifényesedtek. Bizakodtam, hogy a strandon sokkal egyszerűbb az ismerkedés. Visszadobni az elgurult labdát, fölajánlani, hogy szívesen sorba állok sörért, vagy fagylaltért, odakínálni a napolajat, vagy egyszerűen leülni valaki mellé a huUámtörőre, mondani néhány érdek nélküli közhelyet — egészen valószínű, hogy így elegánsabban, kevesebb fáradsággal alapozhatom meg a szerencsémet, mintha gusztustalan tolakodásai szólítanék le valakit a sétányon.

a

íme a nő, akiért tízezer kilométert se vonakodnék végigrobogni egyfolytában, ö as, akiről as Énekek éneke szól. Sudár gyönyörűség. Tavaly kislány lehetett, s talán éppen ezekben a napokban érik teljessé a szobor: alakját még hamvasság derengi körül. Áll a tus alatt, zuhanyozni szeretne, de nem sugárzik a víz. Lemondóan rándít egyet-kettőt a madzagon, aztán a földet Js alig érintve elring a part felé. Én, mint jóravaió mesterember, a tushoz megyek, és néhány hozzáértő mozdulattal megjavítom. Kutatom a barna, dallamos léptű lányt, akinek ugyanúgy elefántcgontto- rony a nyaka, roipt Salamon király kedveséé. Éppen a vízből gázolt ki, arcát a nap felé fordította, így rázta meg álmosítóan szép fejét Majd narancsszínű ernyője alá heveredett a rafiaszőnvegre és hason fekve olvasni kezdte Thomas Mann egyik vaskos kötetét.

A közelben senki se napozott. Egyedül a

gyerekek kéjes viaongáaa és a távolabb piruló

kUrtóskaláca illata merészkedett idáig. Na meg a kíváncsi tekintetek. Ügy kellett viselkednem, mintha a lány ismerőse lennék. Pen- •tosan tudtam, hogy vigyorgásom szerfölött hülye, de mit tehettem volna? Legétnykorom- ból ismertem az ilyen helyzeteket: a szilárd, tervszerűen felépített eltökéltség ilyenkor egy pillanat alatt szertefoszlik, a tehetetlenségi erő veszi át a kezdeményezést, s az ember nem tehet egyebet, minthogy a rögtönzésre bízza magát.

Hanyagul melléje ültem. Mintha melléke« lenne az egész, szórakozottan tépkedni kezdtem a füvet.

— Már jó a tus — kezdtem az ismerkedést.

Meg se moccant.

— A maga kedvéért csináltam meg — folytattam rábeszélőn.

Semmi válasz.

— Igazán szólhatna, hiszen emberek vagyunk ,,.

Rám nézett, mintha csörgő nyálú, tisztátalan együgyű lennék- Alig mozdult a szája:-- Ha unatkozik, menjen haza a gyerekeihezOlvasott tovább.

Mint a tüdőbajtól, vagy a nemibetegségektől, mindig borzongva irtóztam a szégyentől, Most aztán cipelhettem sompolyogva. Ebben a gyalázatos percben azon sem csodálkoztam volna, ha fáklyává lobbanok.

0

Azt hiszem, Erika, a feleségem jobban szégyenné az esetet, mint én. Büszke, sőt néha gőgös férje szánalmas ügyefogyottként sodródott a móló felé. Nem bántam volna, ha szembetalálkozom vele. Leültem pihenni a lépcsőre, a szigonyt tartó bronzhalász mellé, hogy

csituljon fárasztó zavarom. Az a lány soha nem fogja megtudni, hogy mennyire toliba

talált, de én annál pontosabban tudtam, és ha tetszett, ha nem, arra kellett gondolnom, hogy miként keveredtem ide a két bronzhalász kék- oxidos talapzatai közé.

Átok, vagy áldás: nehéz lenne eldönteni, de bizonyos, hogy a célok valóra válása újabb hiányérzetet fakaszt. Szerelőinas koromban, amikor csupán annyi volt a jelentőségem, hogy összeszedtem az olajoeromgyokat a műhely betonjáról, Erika egyetlen kedves pillantását nem adtam volna oda Szaúd király pazar háreméért. Lázárrá fogytam a tanulásban, de kökben olyan boldog voltaim a szerelemtől, hogy a szivem belefájdult a Jóba, Dehogy kellett volna más asszony! Csak azóta teher a hűség, amióta kifutottam a nyílt vizekre, tgy természetes, vagy én vagyok jellemtelen? Mit ér az olyan erény, amelyet csupán az alkalom hiánya őriz meg?

De türelmetlenül, szinte sértődötten hagytam abba a moralizálgatást. Szabálytalan szerelemre vágyó mérnök vagyok, aki csak egyszer kívánja megkóstolni azt, amivel mások, nálánál ezerszer haszontalanabbak már torkig laktak, Tigzteltetem Tagore hársfáját — kitartok szándékom mellett, a felsülés ellenére ia.

s

Mivel az ördög mindig a legfrissebb cimboráihoz a leg cészsegesebb, bizton számíthattam segítségére. Rafinálton tálalta az alkalmat. Híven elképzelésemhez, sötétedés után kiültem a mólóesárda egyik távoli asztala mellé. Előkelő magányosként, Szólt a dzsessz, zabolátlanul twlstelték a mindkét nemből való tüzes csikók. Mintegy páholyból leselkedve, vártam azt a bizonyos csinosnak nevezhető hajadont, aki látszólag csak egy pohár sörre szerénykedik be valamely korosabb hölgy társaságában, de valójában ugyanúgy' szeretne titkos felelőtlenségbe hanyatlani, mint én.

Hátulról lepett meg a kedves szirénhang:

— Mit parancsol, uram?

A pineérnő volt, akit eddig nem vettem észre, Hitetlenkedve bámultam rá- Ennyire szép nősténnyel még soha nem találkoztam a söröskanesók és pirított májak világában. Latinosán buja, macskásán lomha fekete asszony