Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-07 / 132. szám

Költészet és valóság

Gondolatok Baranyi Ferenc újabb verseiről

balett-tancos

(Foto: Selmeczi Tóth János)

dolgozó, aki kulturálódik, szívességet tesz. Kul- túrfelelősök, szákszervezeti funkcionáriusok, az újságok, a tv és a rádió agitálják, kérik, könyörögnek neki, hogy olvasson, járjon színházba, tágítsa ismereteit.

Ennek a lelkes agitációnak a következménye, hogy szocialista brigádok a termelési felajánlásaik mellett nehéz vállalásokat tesznek arra vonatkozóan, hogy havonta elolvasnak egy könyvet, vagy elmennek közösen színházba. Ilyen inódon ezek qz emberek nem olvasnak, nem fel- üdillnek, nem szórakoznak, hanem teljesítik a felajánlásukat, amelyért természetesén dicséret és jutalom jár.

Régen, ha egy munkás beiratkozott a dalárdába, akkor nyilván azért tette, mert élvezni akarta a közös ének, a zene örömeit. Ma nem győzi hangoztatni, hogy milyen nagy áldozatot hoz, milyen komoly társadalmi munkát végez és méltatlankodik, mert eme tevékenységet nem értékelik eléggé.

Régen is működött minden faluban színjátszó csoport. A bemutatandó művet a tanító rendezte, a díszleteket a rajztanár festette, míg a zenéi a kántor interpretálta. Ez körülbelül ma is

így történik, csakhogy a fentiek e munkát illő tiszteletűij fejében végzik. A színjátszók művészi teljesítményük fejében elvárják, hogy a bemutató után legalább egy vacsorát kapjanak, valamint a próbák idejére kérjék ki ókét a munkahelyükről.

Így lassan érdemmé, a közösségért végzett áldozatkész tevékenységgé magasztosul minden, ami kezdetben csupán szórakozás volt. Persze, félő, hogy a dolog itt nem is áll meg. Már olvastam olyan brigádfelajánlást is. amelyben az szerepelt, hogy a tagok munka után egy közeli halász- csárdában közösen szórakoznak. Hallottam, hogy e felajánlásokat nem is 100, de 600 százalékban teljesítik. Ezek szerint hamarosan meg kell dicsérni a dolgozót, aki szombat estétől vasárnap reggelig hajlandó volt áldozatkész ulticsatát vívni két másik dolgozóval, bizonyítva, hogy nem zárkózik el a közösségtől. Nem csodálkozom, ha ifjú Kovács Lajos a felajánlott társadalmi munkája fejében hajlandó csak foglalkozni Nagy Rozikával, aki az élet bizonyos területein még eléggé elmaradott.

Mert ma már szórakozni és művelődni becsület és dicsőség dolga.

ŐSZ FERENC

DCultármunka

*

I Tömérdek új- jságcikket olvas♦ tam már arról,

| hogy Nyugaton | milyen drága a

♦ színház, a film és fa könyv. Ezért az t ottani dolgozók- I nak nem nagyon [ van módjuk arra, | hogy kulturálód- | janak. Bécsben | egy színházjegy, f ha a legnemesebb t valutában számol- | juk, 10 nylonba- í risnya árába ke- f rül, egy mozijegy | öt patent öngyúj- | tó. Ezért van az, ' hogy szegény ma- > gyár fúristák ke- I vés élményt és

♦ sok harisnyát hoz- | nak. Persze, le- I szakad a szívük a

♦ kultúra után, de

} hát mit csinálja- t nak, ha legjobb J esetben egy

♦ sztriptiz-bárt en- } gedhetnek meg | maguknak, ami

♦ mindössze húsz ; pár nylonharis- I nya.

4 Ezzel szemben

♦ itthon olcsó a | színház, a mozi és ) a könyv. Bérlet- í akciók, könyv ! részletek, könyv

♦ tárak révén köny- J nyen juthat az

♦ arra rászorult ; dolgozó a kultúrá- 4 hoz. Nálunk szó- t rakozás 1 lehetösé♦ gekben sincs hl♦ ány. Igazán hálá- | safe lehetünk a

kormányzatnak,

; amely óriási ősz- t szegeket fizet í azért, hogy a kul♦ túra és a szőrako♦ zás mindenki szá- l mára elérhető le♦ gyen.

; Ennek ellenére 4 mi van? t Szó sincs a, há- l Iáról. Ellenkező♦ leg. A kormány- | zat legyen hálás,

♦ mert lassan az a

♦ helyzet, hogy az a

MOLNÄR JENŐ: j

Restiben

A sűrű füsttől este lett, nem látsz túlsó falat, J

nem hallod meg a lelkedet, 4 ülsz a zsivaj alatt. j

A piros lőre elborít 4

Kinek a vére ez? i

A gondolat botladozik, hisz úgy sem érdemes.

Mindegy, hogy hová: utazunk, « pöfög velünk a bor.

Bután hull le a két karunk, 4 s a szomszéd már dalol. j- ♦

az öreg. — Régen volt. ♦

— ... aztán én meg pofon te- J remtettam, merthogy éppen ♦ akkor voltam párhetes asszony. $

— Nono — emeli fel muta- 4 tóujját tiltakozva a halász — j nem is csattant az olyan na-* gyot, mert féltél, hogy feléb- I reszted a többieket De most ] megadhatod! — tolja közelebb« játékosan bozontos fejét,

— Már nincs rá szüksége —«

hárítja él ingerkedve az aján- 1 latot az öregasszony. — Nem* m ászkál már kend a hasi tómé-j nyecskék után. (

— Ejnye, ebadta asszonya —1 pattant fel önérzetesen a ha- * lász — hát nem tudod te azt,* hogy öregember nem vén em-J bér?

És se szó, se beszéd, cuppa- ♦ nós csókot nyom az iruló-piru- 4 ló öregasszony szájára. Kicsit 1 talán hosszabbra is sikerült a; tervezettnél, mert észae sem ] veszik, hogy nyílik az ajtó, s j Jolán ámulva megáll a küszö-* bőn.

— Elharangoztiák a délet, t apósom! — szólal meg gúnyo-j lódva.

A KÉT ÖREG riadtan reb- ] ben szét, ám, a halászt látván, hogy hasztalan lennej minden magyarázkodás, hirte-j

len elhatározással: jókedvűen] tárja szét tenyerét): i

— No, nézd csak, micsoda j szerencse ért! — kiáltja az el-' képedt menye felé. így leg-] alább megkíméltél attól a be- ( jelentéstől, amire már napok] óta készülök. Vidd hírül] azoknak, akiket illet: Márton,! az öreg halász hálóba került,! aztán kifogták.,.

Ari Kálmán '

^Mál'töll,

az ői'eg halás z

az ételt, rá se hederít, mert , neki még jó a foga. Én meg már a pipát is csak úgy tudom a számban tartani, ha a kezerrv- mel fogom.

A Z ÖREGASSZONY aprókát bólogat kontyos kis fejével, s úgy lesi a halász minden szavát, mintha igét hirdetne. Pedig kívülről tudja már a gondolatát, hisz mióta özvegységre jutott alig múlik el nap, hogy 8t ne ballagna hozzá, néhány kaproslepén yre, pohár borocskára, no meg egykét jó szóra, mely leginkább a régi vízi világ emlékei körül forog. Merthogy az 5 embere is halászott, míg az égi háló el nem ragadta. Ha jaj, de régen is volt! Akkor még ott hasították a halat az asszonyok az öreg templommal átedlenben. A felhasított halat slkáikefé- vel mosták, hordókban szépen egymásra rakták. A

fiatalabb ja hasítás idején az éjszakát is a kunyhóban töltötte. Ott aludtak az elszállításra váró halak tetején.

Ennél a gondolatnál az öregasszony szemérmesen elmosolyodik, s könyökével oldalba böki a halászt:

— Tudja-e mi jutott eszembe, Márton?

— Halljuk!

— Mikor egyszer bemászott hozzám a hasítókunyhóba. .

— Hm — bazsajog huncutul

natra — mint aki tilosban jár, lopva körülnéz, majd a tőle telhető legnagyobb igyekezettel a közeli vályogtanya felé indul. Félszemű, koloncos szőrű kutya szalad elébe.

— Itthon van-e a gazdasz- szony, he? — veregeti meg a kutya lapockáját barátságosan, mire a vén eb szapora farkcsóválás kíséretében dörzsöli nedves orrát a csizmájához. Aztán — mintegy hivoga- teflag — előreszalad, ahol a konyhaajtóban egy tiszta kis öregasszony, kezét kötényébe törülgetve, várakozik.

— Jöjjön csalk, Márton! — tessékeli beljebb szíves hangon vendégét —, várja a jó meleg kaproslepény.

A kanapéra, a tükör alá ülnek, akár a jegyespár. Az asztal házilag szőtt fehér abrosszal van betakarva, közepén egy tányér friss kaproslepény párolog.

— Ez való az én fogaimnak,

. — nyúl otthonosan a legfelső 1 lepényért az öreg halász, s döcögve nevetgél hozzá, de bi■ zony a szájából egyetlen árva , fog sem villan elő, mivelhogy . nincs más ott, csak* a csupasz 1 ínye. — Erzsi, Erzsi, te azért ; tudod, mi kell a vénembernek

— veregeti meg a kicsi öregasz- ’ iszony vállát elégedetten. — : Bezzeg otthon hiába mondom

■ Jolánnak, hogy puhára hagyja

ll/lÄRTON, AZ ÖREG halász, nagy, barna kucsmával ül a tűzhely mellett. Jolánt, a menyét nézi, aki a lábasok körül sürgölődik. Aztán hirtelen egyet gondol, feláll, kezébe veszi görbebotját, s lassú léptekkel az ajtó felé indul. %

— Kimegyek a partra! — szól vissza a küszöbről.

Jolán bólint.

— De harangszóra visszajöjjön, tudja, hogy nem szeretünk várni az ebéddel!

És tovább végzi a dolgát.

• Egy cseréptálba vizet önt, krumplit hámoz, élesztgeti a tüzet, meg galuskát kever. Közben ráripakodik hol a gyerekre, hol a macskára, aszerint, mikor melyik van útjában. Sok munkája közben egészen megfeledkezett az öregről. Különben is hozzászokott már ezekhez a naponta megismétlődő sétákhoz. így megy ez, mióta nyugdíjazták, úgy látszik, egy napot sem bír ki anélkül, hogy ne lássa a vizet. Vagy talán mégsem ezért járna el hazulról? Ej, ez csak szóbeszéd bizonyára.

1 DE, A SZÉLSŐ utcához

mindössze kétszáz méternyire van a gat. Az öreg halász ziháló mellel, időnként megmegpihenve kapaszkodik fel a tetejére. Fent megáll, s miután kifújta magát, keskenyre húzott szemmel tekint le a szélesen kanyargó Tiszára; a gyóji, a mamaji, az ellési részekre. Ahány zug, megannyi emlék a több mint hatvan esztendős vízi életből.

Az első rámpánál keskeny gyalogút vezet le a meredek gátoldalon. Itt lassít egy piliaA ligha vitatható, hogy a költői alkotás legiga- zabb fokmérője a korszerűség, amely mindenkor meghatározója az eredeti tehetségnek is. Ha arra a kérdésre keresünk választ, hogy mibén is áll ez a korszerűség, feleletünk csak ez lehet: azt tartjuk igazán korszerű alkotásinak, amelynek szerzője mélyen átéli korunk valóságát, és művészi módon tudja ábrázolni a tiszta szenvedéllyel átélt és megértett valóság leglényegesebb elemeit. A költő látó szemmel, érző szívvel él saját korában, és elsősorban saját érzéseinek tüzes kohójában hevíti nemessé és széppé korunk emberének bonyolult, sokrétű problémáit. A költészet csak ebben az esetben lesz a világ, a valóság szintézise, csak ebben az esetben lesz időálló a vers. Ha a versolvasó érzései a költő által megpendített húrokon rezonálnak, ha a vallatóra fogott valóság bemutatásában az olvasó önmagára ismer, akkor a költő megtalálta a korszerűséghez vezető helyes utat

Baranyi Ferenc már első kötetében, a Villámok balladájában igaz hittel és szenvedéllyel vallott az életről, a költészetről, korunk emberének — elsősorban a felszabadulás után felnövő és öntudatra ébredő fiatal nemzedéknek — számtalan problémájáról. Ha volt is a kötet verseiben egyfajta fiatalos hangosság, az élményeikre rácsodálkozó egyszerűség, ez nem okozott disszonanciát a kötet egységes hangvételében. Semmi nem bizonyíthatja állításunk igazát jobban, mint az, hogy a Villámok balladája rövid idő alatt eljutott a versolvasókhoz, sikere méltóképpen kiérdemelt ▼olt

Érthető hát, hogy a Hazatérés eítnű második verses kötettől azt vártuk, hogy Baranyi Ferenc egy lépéssel továbblép a valóság mélyebb feltárása felé, s hogy sikerrel vállalkozik a mai kor mai emberének igazságát és problémáit kifejező szintézis létrehozására. A Hazatérés valóban előbbre lépést jelent Baranyi Ferenc költészetében: a kötet hangvétele letisztultabb, lényegre törőbb, nyugtalansága alaposabban megindokolt, és eszközeiben is korszerűbb.

A kötet három ciklusában (Hazatérés, Virtus, Legénybúcsú) található versek szenvedéllyel szólnak a Baranyi által nagy kedvvel megverselt dunántúli otthon embereinek eszmélkedő óvatosságáról, közéleti problémákról, a

költészetről, és a szerelem modem morális igazságáról.

Baranyi Ferenc költészetében . először talán az a legszembetűnőbb, hogy várakozó feszültséggel, nyugtalan bíztatással éli át változó, fejlődő korunk nehézségeit és eredményeit is. Mert a harcokat valóban „ilyen szívű fiakra szabták”, akik nem nyugodnak bele a „sündörgő holnap” tehetetlen vergődésébe, fejlődő új világunk vámszedőinek megbúvó gyávaságába. Még tájversében is ez a teremtő előrelendülés lép elénk, ez a népet biztató és melegen szerető költői szív bőséggel patakzó akarása zúgja be a tájakat

Pedig nem könnyű a harc, amelyet a rendért, az önfegyelmet megteremtő harmóniáért kell folytatni. S ha van harcos, aki tépelődve, minden kimondott szaváért vállalt felelősséggel vívja ezt a küzdelmet akkor a költő valóban ilyen: „Asszonyom, fiam ez a nép, (a rend a népem egészsége), s ha bosszantják heveny-bajok: higgyétek, megszenvedek érte”. Ez érteti meg velünk a kötet talán legjobb — versében, a címadó Hazatérésben oly remekül exponált költői hitvallást A rendet ízlelgető nép félénk óvatossága, a magas lóról érzéketlenül parancsolgató köpönyegforgató erkölcstelensége, a letűnt dohos kor néhány megmaradt rút pincebogara késztetik arra a költőt, hogy ne nyugodjon az otthonok békés melegében, hogy „nehogy alkudni hívjon a békés némaság”.

Mert most nem a barikádon folyik a harc, hanem az emberi szíveikben, az emberi elmékben, de harc ez a javából, teremtő, új világot építő küzdelem. Tegyük még hozzá: ez a vers nem egyetlen a kötetben, amely jó érzékkel ragadja meg korunk életének leglényegesebb elemeit. Soroljuk még mellé a többit is: Vers a panaszról, Jaj, mit tegyünk olyannal..., Attila-sirató. Ezt látjuk már letisztultabban, ezt a felelősségteljes hitvallást, ezt a lényegretörőbb komolyságot, az igazság szenvedélyes vállalását.

A valóság persze sokkal

•rs- erőteljesebben kerül be Baranyi Ferenc verseibe. Költészete nem válik egysíkúan — témáit tekintve sem — szűkké. A valóság bonyolult világa, amelynek mindig az érző, prob- lémázó ember áll a középpontjában, több húron szólal meg De akkor is a mai ember erkölcsi tisztasága áll a közép■ pontban. Jól látható ez a Le- génybúcsú című ciklus szerel- i mes verseiben.

A ciklus már felépítésében is sikerült: a Lányok című vers ' még diákos, de már a felnőt 1 ember életvállalását is tisztázó i hangjától ívelően emelkedik az I érzéseket vallató költészet a Roskadó alázat hangjáig. Ügy érezzük, hogy ez utóbbi vers

■ már annak az útnak elején . van, amely a szépen hangzó, elmélyült gondolati líra felé vezet.

A szerelmes versekben is az a tudatos fegyelem ragad meg bennünket, amely más témájú versekben hasonlóképpen irányítja Baranyi Ferenc költői tollát. A bájos pajkosság, az igazi társ megértése, vitázó meggyőzése, vagy a remegő alázattá alakult hűséges szeretet, ennek a szeretetnek erőteljesen tiszta férfiassága jelzi azt a tudatosságot, amellyel megformálja, kialakítja szerelmi költészetét is- Emeljük kd a Legénybúcsú című vem eredeti és őszinte hangját: benne érezzük ebben a versben a régi magyar költők históriáé hangját, a nép- költészet üdén libbenő szimbólumait, de a modem ember társkereső vágyódását is.

íme, együtt is van mindaz ebben a versben, amelyből — úgy érezzük — Baranyi Ferenc költészete táplálkozik. A hagyomány vállalása, a népköltészet tiszta realizmusa és a mai ember igazságot kereső és megmutató modernsége teszi korszerűvé Baranyi Ferenc költészetét

Mindezekhez járul még a nyelvi egyszerűség, amely a legnagyobb természetességgel szólaltat meg köznapi szavakat, a tiszta és merész, mégis világosan érthető költői képek alkalmazása.

Valóban elóbbre lépést je- * lent a Hazatérés című kötet. Azt hiszem, ha az új versekben már tisztábban fellelhető gondolati elemek továbbra is megőrzik elmélyült eredetiségüket ha a költő maradéktalanul kitart hitvallása mellett, erre a kötetre majd úgy nézhetünk vissza, mint valóban értékes állomásra Baranyi Ferenc költői pályáján.

E. Nagy Sándor