Heves Megyei Népújság, 1964. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-07 / 132. szám
VIDOR MIKLŐS: ma ffiB A szemközti prtccsen a szőke, kecskefejű pártfogón megszólalt: — Nem kén köpni. Ráér, ha már látja, mit szagoltak ki. Visszanézett jó mélyről. Ilyen tiszta kecskepofát! Álion vágta a pillantása. — Nagy ember! Kár, hogy Itt kötött ki. Tagolatlan tömlbtoé vált az idő. A másik két ceUatárs összebújva pusmogott. Az égimeszelő nyakáig húzta föl térdét ültében: háromrét hajtott coll- Stok. A zwumók, fekete kamasz dormögős bunkóhangja közbekontrázott olykor. — Fél, hogy tetűt kap tőlünk, — hallotta. < Barátkozzék, aki hosszú időre készül beiratkozni közéjük. Piszok egy lekvár. Jó ragadós. Tisztességes ember sem szereti, ha nyitogatják benne a fiókokat Hát ő visszaszúrt szemével a láncban cigarettázó főhadnagyra. Hanyatt feküdt. Anyjára gondolt Mi jobb, — ha értesítették már az üzembéliék, vagy ha cikázik benne a bizonytalan rémület? Hallgatta a kecskét, aki a kéményen át mászott be valahol Űjpestesn egy lakásba. Ö volt köztük a tekintély. A gyerek felröfhögőtt néha azon az eldugult szurkosgombóc hangján. Beadták a vacsorát. Hozzá Sem nyúlt. —■ Üjonc még, látszik, — bökött felé a langalóta, mintha Ott sem lenne. — Adja nekem! — a brum- mogás egyenest a kölyök gyomrából jött. — Edd meg. Azt a félórát pörgette visz- sza újra a kihallgató főhadnaggyal. Mikor ölt arcot ismét az idő, hogy elékerülhessen? Aztán mégis aludt valamit éjszaka. Kora hajnalban a gyerek elétottyant. Most vette csak szemügyre. Kurta nyakú, széles, csapott vállú figura, a teje kerek, szűk metszésű szeme képébe dagadt. Mintha ügyetlen ujjak formálták volna homokból. 8 XtPüJSUO 1964. június vasárnap — A reggelijét megeszi? — A tiéd, — mosolyodott el. — Akkó jó. * — Téged csak az evés érdekel? — emelkedett könyökére. ■— Enni kőül, nem? — Miért vagy itt? — Lebuktam a bizóban, — panaszkodott. Iszonyú méltatlanságnak érezte, hogy fülön csípték, amikor egy ruhatárból elemeit kabátot akart eladni a bizományi áruházban. De az már a második volt. — Az elsőt egyből leakasztották rólam kettő ötvenért... Lehetett mozizni! — Szüleid? — A lelencből adtak ki egy spinének ... aztán falun voltam sokat... meg mindenfelé ... — elnézett szórakozottan, unta saját történetét. — De itt most jó: van kaja, papi három staub, meg potya kégli... Figyelte, ahogy önti magába a dupla reggelit. Állkapcsa célszerű morzsológéppé vált, őrölte a féüőkölnyi kenyérfalatokat. — Vigyázz, Paja, átesel a súlyhatáron... — heccel te a kecske. — Nem akarok én má bunyós lenni... — téli szájjal beszélt, szavai összeragadtak a kenyérbéllel. A langaléta ásítva nyújtózott, beletúrt a kecske szalmába] á- ba. — Ne tupírozz... A délelőtti kihallgatáson távi! nyomozó ült a főhadnagy mellett. Néha jegyzeteit. Tán az ötödik kérdés talált célba. A hosszúkás arc mintha föl- fénylene a borosták közül. Egyszerre megértette, hogy a lemezekről van szó. Odabenn épp eleget vitázott Cémásék- kal, de beszélhetett, amit akart: elé tartották a raktári jegyzéket Azt hitte, ugratják, faképnél hagyta őket Épeszű ember nem magyarázza el százszor, hegy háromszázáé lemezből nem telik ki annyi keret mint háromötvenesből. Az ő csoportjának meg hetek óta hármast adnak ki a raktárból a örökké a hiányt követelik! Most gyűlt ki benne, hogy iszonyú disznóság lappanghat emögött a ködösítő játék mögött. Valakik zsebre vágták* amit itt rajta kémek számon. Az éjszakai útvesztőből egyetlen ösvény vált ki, azon szeretné végighajszolni az ismeretlen följelentő. Tenyerébe markolta állát, megvárta, míg a főhadnagy ellobbantja gyufáját, aztán papírost, ceruzát kért s fölvázolta a lemezt, meg a keretidomot. — Ez kétszerkettő, kérem, akárhogy igyekeznék, nem beszélhetek a levegőbe, — nyújtotta át. Azok ketten összenézték, a főhadnagy maga elé simította a rajzot. — Qsakhogy a raktárjegyzéken a maga aláírása egytől— egyig háromötvenes mellé került — Lehetetlen. Megnézem, mit írok alá! A nyomozó most szólalt meg először: — Vagy maga nyargal döglött lovon, vagy az anyagköny- velésben zsonglőrködnek. Élénkszürke szeme nyugodtan állta a másik kettő pillantását. — Tessék meggyőződni róla. — Attól ne féljen. Megint kettesben maradt a főhadnaggyal. — Rágyújt? — kínálta elé tömött bőrtárcáját majd megkérdezte: — Ég a cellatársairól ml a véleménye? Jód leszívta a slukkot, kicsit bele is szédült. — Nemigen szoktam ilyen emberekhez. A gyereket sajnálom, — A gyereket? — Azt a Paját. Itt majd kikosítják. — Gondolja, hogy rászorul? — Szerencsétlen. Lelenc volt ahogy meséli. — De azzal nem dicsekedett, hogy megszökött a nevelőszüleitől! — Ki tudja, hogy bántak vele... — Elmondta, miért van itt? — A kabátlopást, meg a bizományit ... A főhadnagy elnyomta mohón, sebesen végigszítt cigarettáját. Érdeklődőn fürkészte a fémcsiszolót. — És miért érdekli magát ez a Paja? — Megpróbálnám vele, ha szabadulok. — Lebeszélném. Nem olyan egyszerű eset... Ogy ért vissza a cellába, mintha fürdőből jönne. Köny- nyű lett még a pórusai is kitágultak szinte. Odahívta Paját. — Mennyi ideje vagy itt? — Három hónapja lesz ... — Hiszen a vizsgálati fogság nem tarthat addig! — Minden hónap végén aláírom, hogy maradok... — A továbbképzőn! — rö- hintett a kecske. Megfogta Paja vállát maga felé fordította. — Mondd csak, elképzelted már, milyen lenne, ha egyszer munkából élnél? A gyerek nem értette. Bámult rá. — Magát hittérítőnek küldték ide? — kérdezte a hosz- szú. Paját figyelte. Tizenhét éves, esetlen dugó alakját bujkáló szurokszemét. — Nem akarnál te rendes gyerek lenni mégis? Csak azért mert jobb üzlet és kevesebb hasfájás. — Magét kieresztik? — jött vissza dörmögőn. — Téged is, — ha megígéred, hogy nincg több csábészség. Gondold meg. Délutánra otthon volt Másnap reggel pedig már a műhelyben. Mimikába állt, mintha mi sem történt volna. Csak lemezátvételkor hívta a művezetőt A főhadnagytól tudta meg. |* — Emlékszik még Pajára? J — Persze, mi van vele? ♦ — Fönntartja, amit a múlt- ♦ kor mondott? — Vállalom. } — Én figyelmeztettem. Fele-* lős érte, hogy a tárgyalásig | nem csinál újabb stiklit és nem ♦ hagyja él a fővárost. { Fölhozták a gyereket. Mint-* ha tegnap látta volna: az idő$ is ki csorbult ezen a faragatlan ♦ hús-csont kötegen. Lesütött { szemmel hallgatta a főhadna-* gyot J — Vállaltak érted már vala- ♦ ha felelősséget, Paja? Néma fejrázás. — Tudod mi az? Lesz kényé- J red, lakásod, munkád. Életed-* ben először megbízik benned * valaki. Hát úgy viselkedj. t — Igenis... J Aláírta a nyilatkozatot s ki- J tuszkolta a gyereket az ajtón.* A ruhája mocskos, hasadt. ♦ Szegük belőle a fogda így nej sem állíthat véle otthon, meg } az üzembe. ♦ — Melyik bizományiban volt* az a disznóeáig? * Paja éldörmögte. { Elindult vele egy másikba. A J kamasz szögletesen, lomhán ♦ mozgott mögötte. Akkor élén-* kült csak föl, mikor ldválasz-} tott neki egy szürke posztóöl-} tönyt, háromszázhúsz forintért} — No, jó lesz? ♦ Paja nézelődött, aztán egy » másikhoz nyúlt: { — Ezt vegye meg nekem! J Háramszózhatvanba került j Elnevette magát. — Ha negyven forinton mú-í llk, hogy jó gyerek legyen be- { lóled! — e leakasztotta a drapp- } színűt } Nyakkendőt is kapott Paja.* Olyat amelyiken pálmafa volt | meg táncoló bennszülött nő, — J a* tetszett neki. És benn a mű- ♦ helyben, három* hét múlva egy' nagy pofont is,* amikor munka-} időben lógott el} moziba. ♦ — Ha még{ egyszer előfor- { dúl, mehetsz, j amerre látsz! j — Azt nem* lehet... — ráz- } ta klpirultképét} a gyerek. } — Maga alá-* irta. hogy vál-1 ka... ; De / léi év* múlva a tárgya- { lésem ott voltak $ a csoportbeli-J ek is, hogy * « egybehangzóan ♦ tanúsítsák: Pa- ♦ ♦ ja elílen nem} esett ldfogós a } műhelybem, } alighanem mé- } gás különb fém- ♦ csiszoló lesz be- ♦ lőle, mint ami-* lyen vagánynak * készült A bi-J ró is így láthat- ( ta, mert felfüg-J gesztette az íté-J letét. { Kettesben Indultak hazafelé. í A gyerek az egyik sarkon meg- ! állt, két keze zsebében kotorá- } szott s komoran eldörmögte: | — Most én akarok fizetni* magának... — Mit, te majomtojás? * — Egy pohár sört... vagy í nem szereti? Igazán nem szerette, de most} áz egyszer lehajtotta, akármi-j lyen híg volt meg keserű is. — írja alá maga is, Czápkó bácsi. — Unalmas volt egyedül lenni? — hunyorított az öreg. De azért aláírta. Folyt minden a régiben. Két hétig. Akkor váratlanul hivatták az irodára. A rendőrségtől keresték telefonon. Műszak után menjen be. Mi az istennyilát akarnak megint? FARKAS ANDRÁS: A mérleg előtt Hozzászólása, érve, ellenérve Mázsának tűnik, grammnyi csak lemérve. Hosszan beszél. Akárhány mondatára Ráillik: szószok kongó példatára. De hájnak ő, A döntés mérlegéhez Odalopódzik, félelmet nem érez, Gyakorlott kézzel, jártasán, dohogva Érvét a mérleg tálkájába dobja. Fél szemmel látja, hogy az a kilengő N.vilacska-árnyék épp feléje nem nő, S hogy őt ne lássák, lassan visszahőköl, Mert néki futja stílusból, időből, Majd visszajön és mär magasból Leejti az iménti érvet — így se passzol. Majd újra ejti, nem. nem ejti, dobja, De már hetvenkedőn reccsen, dohogva, S mázsányi érvek ellenére — sajnos — Magasból jött pár grammja csupa bajt hoz, S mielőtt a guta végképp megütné, S a mérleg nyelve verné szélütötté, Szidja a mázsás érvet és a mérleg Nyelvét: Hogyan lehet, hogy így, ma mérhet? Vajon ki dobta azt a másik érvet, Vagy csaltak Is tán és a szajha mérleg Nem vette észre, nem akarta látni, Ki csalt Itt? Mondják meg, ki csalt, ki, hát ki? S mikor már ezren szólnak ellenére, Agyában lángol és lobog a vére, Majd ráncos homlokát hosszan simítja, És lassan elvonul, el. — Ez a titka. Sxerenád a parkban KLAUS MÖCKEL VERSE Egy elsőhegedű hang zeng remegve, és hátára veszi a dallamot. A szomorúfűzek sírnak felette, rózsák pillantásában sóhajok. Éa a hang akkordokká telítődik, trillák szégyellik bátorságukat, klarinétok a gyász lehét letörlik, szélóba kezd egy... hangja elszalad. Brummog a bőgő, s hangja elvegyül a hangulat varázsát hintve szét, ezernyi hang tör elő, tömörül, tülekszik, mutogatván erejét, és az Öreg falak felől cűg ide, mint madarak szárnycsattogása, a léget trombitahang söpri le, kövek remegnek, és lélegzete eláll az embernek, s lélekben, íme, zene szárnyán száll messzi tájra... FORDÍTOTTA: ANTALFY ISTVÄN POLNER ZOLTÁN: A szív körhintái Csúfolódó szerelem mit játszanál ma velem? Aranykonty a hold a fákon arcodat jaj alig látom az éjbe hangod bűvölöd megvolt e már az esküvőd? Csúfolódó szerelem énekelj és játssz velem! Egyed cm begyedem tengertánc engem többé már nem látsz. Holnapra ha elfelejtesz ilyen társat sohasem lelsz. Egycdcm begyedem tengertánc engem többé már nem látsz. Csúfolődó szerelem mit játszanál ma velem? ólmos eső áll felettünk fussunk innen messze együtt. A nyár partján, a víz felett majd tested mellé térdelek. Csúfolódó szerelem énekelj és játssz velem! Bújj, bújj zöld ág zöld leveleeske: vad örömök foglya lettél vér serken a szádon. Vihar támad ellened, ellened csókjaimmal rejtelek, rejtelek bújj előlem, bújj el úgyis visszajössz te meglátod! Csúfolódó szerelem mit játszanál ma velem? Ég a szemed, csupa láz vagy, karjaim között az ágyad , * ha elfutnál én várok itt nézd, lassan ránk hajnalodik. Csúfolődó szerelem boldogságot játssz velem! í * 4 ♦ I i ♦ 4 # i ♦ ♦ 4 í » 4 t » ♦ » 4 « ; í 4 I 4 # ♦ I 4 ♦ ♦ ♦ 4 ♦ 4 I » ♦ 4 s 4 ♦ 4 I 4 ! t » i I 4 ♦ 4 * i ♦ *
