Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-15 / 87. szám
I 1964. április 15.. szerda NÉPÚJSÁG Alija a gát a víz ostromát Emberek a gáton — 14 500 hold víz alatt — Apad a Tisza Ax SZKP májú» ehe jel jehxaval Az SZKP Központi Bizottsága közzétette ez évi május elsejei jelszavait. Az első jelszavak egyike élteti a marxizmus —lenlnizmust, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységét a moszkvai nyilatkozatok elvi alapján. Felhívják a jelszavak a világ népeit, harcoljanak a gyarmati rendszer teljes felszámolásáért, az; általános és teljes leszerelésért,1 a tartós világibékéért. A jelszavak éltetik á szocialista világrendszert, majd testvéri üdvözlettel fordulnak a szocializmust építő kínai, albán, bolgár, magyar, vietnami, német (NDK), koreai, kubai, mongol, lengyel, román, csehszlovák, jugoszláv dolgozókhoz. Ugyancsak Udvözlik az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok harcoló dolgozóit. Mint minden évben, ezúttal is éltetik a jelszavak áz angol, az amerikai, a francia és a szovjet nép egységét és együttműködését a tartós világbéke érdekében. Olvasom: Egy hír margójára; olvasom; egy értekezlet margójára; olvasom: egy bemutató margójára... Olvasom, és olvasom, már a margón is olvasom a margót, amelyet pedig gyerekkoromban léniával húztunk meg, s amelynek tisztán maradt részére a tanár utasítására jegyeztük oda okosan, amit bután csináltunk a margón belül. Valaki, valamikor valamiért először használta ezt a, képi kifejezést, azóta évek teltek el, s a kép megfakult, sőt már csak egy értelmetlen pacni lett belőle — de a margó ilyen pacni formájában is maradt. Szegény nyelv 0 miénk? Nincsenek képeink? Arany János mind kimerítette polna? Aligha! A margó margójára még csak annyit, hogy a felnőttek már nem írnak margóval! Csak azok, akik a margó margójára Írnak.. Azokat meg minek olvassam? (— 6) A KISZ Központi Bizottságának javaslata: A fiatalok vállaljanak védnökséget a rét- és legelőterületek felett Hatónkban csaknem kétmillió holdat foglalnak el a rétek és legelők. A területek megjavításával. vízrendezéssel, Illetve öntözéssel, a talajerő rendszeres pótlásával, valamint a területek újra füvesítésével nagy mértékben lehet bővíteni a takarmánybázist. Az állam — a Földművelés- ügyi Minisztérium révén — évről évre nagyobb összegű támogatást nyújt a termelőüzemeknek a rét- és legelőjavításra, illetve a felújításokra: egész vízgyűjtő rendszereket tótfogó lecsapoló- és öntözőhálózatot építenek, mind több műtrágyát, vegyszert, talajjavító anyagot juttatnak a termelő- szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak. Van azonban egy feladat, amely nem igényel milliós beruházásokat, mégis évente több milliós értékkel növelheti a takarmánytermést. Az általában elgyomosodott, gondozatlan, idegen anyagokkal szennyezett rét- és legelőterületek rendszeres tisztításáról és ápolásáról van szó. Tavaly csupán 400 ezer holdat szabadítottak meg a gyomoktól, s ezzel az ütemmel legalább öt év kell, míg az egész területre kiterjesztik az ápolást. A KISZ Központi Bizottsága a falusi KISZ-szervezetek és úttörőcsapatok fontos feladatáMESTERSÉGES LÉGZÉS (Balázs-Pirt Balázs rajza) vá tette, hogy 1964-beäl és az azt követő években mozgósítsanak minél több fiatalt a községük határéban levő rét- és legelőterületek rendbehotósá- ra. A feladat gyors végrehajtására főleg azért van szükség, mert a javítás, az öntözés és a trágyázás is csak az ápolt, megtisztított területeken növeli lényegesen a fűhozamot. A Központi Bizottság javasolja a KISZ-szervezeteknek, úttörő- csapatoknak, hogy vállaljanak védnökséget a rét- és legelőterületek felett. Sokát segíthetnék a fiatalok a munkaerőhiányban szenvedő termelőüzemeknek a gyepterület tisztán tartásában, a műtrágya kiszórásában, a belvizek levezetésében, a meglevő vízfolyások, lecsapoló csatornák javításában, új árkok építésében. Hasonlóan fontos feladat a legelők fásítása. Csupán a tisztítással, Illetve rendszeres ápolással legalább 1 mázsával növelhetik a holdanként! szénahozamot, s ez országosan több százezer mázsa teleltető takarmányt jelent. 7. Ide mindig civilben járt. Az előbb mesélte: délelőtt Folkus- hézy vezérigazgatónál jártak a BBSZKART-alkalmazottak megbízottai, mert náluk is általános bércsökkentést vezettek be az alacsony keresetűeknél. Mert most már a biztosnak látszó kereset se biztos. A vezérigazgató elé járult) küldöttségnek Papp Ferdinánd — nyolc gyerek apja — volt a szószólója. Előadták: Kétségbe, ejtően romlik a megélhetésük, legalább család] pótlékot adhatnának. mert ugye, a nagy- családosok ... Mire a vezér- igazgató: Miért járna ez? A nagycsaládos se dolgozik többét, mint a családtalan. Ellenkezőleg: a magános ember jobban ügyel a szolgálatára, erre összpontosítja figyelmét, nincs gondja asszonyra, gyerekekre... A főváros nem fizethet többet... Hain Péter ismerősre lel Palotai fiú a kalauz. Még iskolás korában végigdolgozta a szünidőket — gróf Károlyi László üveggyárában, ahol idős, sovány, fogatlan szlovák üvegfúvóktól hallotta az első lázadó szavakat. Amikor kijárta az iskolát. Újpestre került a Viola utcai vegyészeti gyárba. Később a Lángban dolgozott és sok más üzemben. Belépett a Szociáldemokrata Pártba, végigharcolt egy sereg sztrájkot. Egy ideje ő is idejárt a Pálma kávéházi összejövetelekre. Solln er még az állam szerepét magyarázta: — Láthatjátok — mondta — a kapitalista államban is minden intézmény az uralkodó osztály hatalmát védi. Hiába papolnak alkotmányról, emberi jogokról. Ha veszélyben érzik uralmukat, a polgári demokráciában is lecsapnak a munkásmozgalomra. S ha ez nem elég. rászabadítják a népre a fasizmust, a háborút... Éles csattanással kivágódott a helyiség ajtaja: — Ál lám rendőrség! Senki se mozduljon! Tíz, tizenkét detektív rontott a helyiségbe. Hain ‘Péter irányította őket. Szinte valameny- nyinek revolver volt a kezében. Néhány percig igy álltak, aztán főnökük intésére zsebükbe süllyesztették a fegyvert. Kettő továbbra is felemelve tartotta. Ezek az ajtóhoz hátráltak, elállták a kijáratot, A többiek mindenkit megmotoztak, aztán a fogasok körül gyülekeztek. Átkutatták a télikabátokat. Hain Péter is szorgoskodott. Valami gyanús tárgyat tapogatott ki az egyik kabát zsebében. — Kié ez a boxér? — kérdezte és a magasba emelte a csillogó ütőszerszámot. — Az enyém — jelentkezett Cziráki. — Áá ,.. Nicsak ... régi ismerős! Nem lehetett tudni, hogy Hain valóban meglepődött-e, vagy csak megszokott, jól begyakorolt szerepét, játszotta. — Most látom, hogy maga is itt van, tisztelt főelvtársi A detektívfőnök valóban rég Ismerte Cziráki Józsefet. Tudta, hogy tizenkilencben, egészen fiatalon, a mátyásföldi repülőgépgyárban dolgozott, és azt is, hogy ha szükség volt rá, kiruccant csatázni az ellen- forradalmárok éllen. Amikor leverték a fehérek ellenállási kísérleteit, visszament az üzembe fegyvert gyártani a munkáshadseregnek. Korábbi lebukásai alkalmával Hain már sorra a fejére olvasta Czirákinak azokat a bűnöket, amelyeket még sokszorosan megtetézett azzal, hogy a Tanácsköztársaság ös->- szeomlása után sem maradt tétlen, már hatszor volt letartóztatásban. — Őszintén hiányoltuk már — gúnyolódott Hain. — Két éve is elmúlt, hogy találkoztunk. Jól emlékszik a ravasz róka — gondolta Cziráki. Tényleg, huszonkilencben ült utoljára. Akkor Fürst Sándorral együtt került a kezeik közé. Eszébe jut: nyolc napja tartatták mór őket a toloncház. ban — FUrstöt egy évvel előbb helyezték rendőri felügyelet alá, — s ők, néhány más elvtérssal együtt, második napja visszautasították az ételt. Akkor megjelent a zárkában egy őrmester. — Fürst Sándor — harsogta —, jöjjön ide. Válasszon ki egy magához hasonló bolsit, és jöjjenek velem szépen, rendesen a gondnok úrhoz. — Minek? — kérdezte Fürst. — Majd a gondnok úr megmondja. Fürst nem sokat gondolkozott. Úgyis tudják odafent az irodán, hogy 3d miért van itt. Nézzük, mit akarnak. Odaszólt neki: — Jóska, gyere, menjünk ketten. Lássuk a medvét. A meseautóban A gondnok hatalmas, hordóhasú ember volt. Nyomhatott vagy száznegyven kilót. — Azért hívattam magukat — kezdte —, hogy megtudjam: miért folytatnak éhségsztrájkot. Engem ugyan nem nagyon izgat, hogy maguk esznek-e', vagy sem, de előírás, hát egyenek. Ámbár — morogta —, egy kis koplalás csak használ az egészségnek .,. Hetenként egyszer engem Is koplaltat a feleségem, mert attól fél, hogy megüt a guta. Senkinek se árt, ha kevesebbet zabái. Csakhát én nem orvosi tanácsadás céljából állíttattam elő magukat — szuszogta —, hanem azért, hogy megtudjam, miért nem esznek. Fürst Sándor válaszolt. — Gondnok úr! Minket mór nyolc napja itt tartanak. Megtörténtek a kihallgatások. A jegyzőkönyvet is felvették, de máig sem történt velünk semmi. Ha bűnösök vagyunk, vigyenek bennünket a fogházba, ha nem, akkor ne fogjanak itt minden ok nélkül, mert... A gondnok türelmetlenül közbevágott: — Nanana! Álljanak csak meg a szóáradattal. Én nem arra vagyok kiváncsi; hogy maguk hogyan szoktak szónokolni az elvtársaiknak! Két szóval mondják meg, miért nem esznek. — Ha bűnünk van — folytatta Fürst Sándor — tegyenek át bennünket a fogházba, ha nincs, engedjenek haza! Akkor megúsztam büntetés nélkül... gondolta Cziráki. — Most... ? Jutott rá ideje, hogy mindezt végiggondolja, miközben a detektívek az újoncokkal foglalkoztak. 0 már ismerte a dörgést: ebből a szemináriumból, ha ügyesen védekeznek, valami istentelenül nagy ügyet nem tud összefabrikálni a rendőrség. Akkor, huszonkilencben. Fürst Sándort elítélték, egy éve sincs, hogy szabadult. Útjaik elváltak, nem ismeri Fürst mostani munkáját... Hain Péter úgy látszik, őt tisztelte meg különleges figyelmével. Betakaróit. f— Visszaadjam? — incselkedett és áliához tolta a boxert. — No, ne féljen. Vissza ugyan nem adom, de maga tudja, bántani mi senkit se bántunk. Nem úgy, mint maga ... Nem átallotta volna a rend valamelyik kötelességtudó őrét álion ütni vele, ha ne adj Isten, készületlenül találja. — Kültelkeken járok — mondta Cziráki, figyelmen kívül hagyva a detektívfőnök kötekedődét. — Sok az éhségtől elvadult útonálló, önvédelmi eszköz... — A világmegváltókat is bántják? Ejnye... — Nincs ránk írva — vont vállat Cziráki és elhúzódott. Hain karja lecsúszott. Dühösen hátba taszított». — Gyerünk! Akkor látta meg Sollnért. — Á, még egy régi ismerős. A marxizmus fáradhatatlan hirdetője. Most nem ússza meg szárazon .,. A detektívek egymás után tuszkolták- be az embereket a kávéház előtt várakozó .meseautóba”. Akiket a helyiségben találtak, mind egy szálig elfogták. Németh Piroskát, aki az angyalföldi Rák K ötszövőgyárban volt felvetőnő, Szabó Piroska vasmunkást, Bodnár István vasast, aki a Lukács fürdőben dolgozott. A tolom ckócsiban két pad volt. Csak nóhányan fértek rá. A többiek összezsúfolódva álltak egymás mellett. A hátsó ajtón át némi fény szűrődött a kocsi belsejébe. Lelakatolták az ajtót. — Most aztán helyben vagyunk — suttogta Kotlár Mari. — Ez ám az Igazi farsangi mulatság! Vigyázott, hogy nyugtom maradjon. Nagyon erősen dobogott a szíve, de rászorította a kezét. Ha ma nem is, arra felkészült, hogy egyszer ilyesmi is megtörténhet velük. • Ladányi Karcsi odafurako- dott hozzá, bátorítóan szorongatta a kezét. Ügy mondta neki, hogy Beke Zoli is hallja: — Bizhatsz benne, megtán-, coltatásban nem lesz hiány. De azért én tanácsolom, elegáns bankfiú létemre: ha szoknyában jársz is, mutasd meg, hogy legény vagy a talDadaii! (Folytatjuk) / Poroszló, 1964. április 14-e, délelőtt 9 óra. Az árvízvédelem tizedik napja. A sáros műúton teherautók karavánja halad földdel, kővel, rőzsével megrakodtam szüntelenül hordják a gáterősítéshez szükséges anyagokat. Az úttesten egyenruhás katonák integetnek, irányítják a forgalmat. Az emberek csendesek, komorak, csak a gépek zúgnak szinte kibírhatatlanul. Személygépkocsink is ott fut közöttük megbújva. Mi is a gátakra igyekszünk. Űtikísé- rőnk, Berta János községi tanácselnök-helyettes és Macskás Barnát, a Füzesabonyi Járási Pártbizottság munkatársa, akik most 24 órás árvízvédelmi szolgálatban vannak. Arcuk barna, ráncos, az álmatlan éjszaka fáradságét hordozzák. Az útkanyar után jöbbról pillantjuk meg először a „szörnyét”, a község legnagyobb ellenségét: a vizet, ahogy Tiszafüred irányába haladunk. Az úttest gátjától valamivel lejjebb hömpölyög a folyam. Sárga, mocskos áradat. A fák kofomái látszanak csak ki a vízből és a villanyvezetéket tar-tó oszlopok. Ahogy felfutunk a Halálkanyar tövébe, megállunk. Alattunk ifj. Balogh Sándor munkacsapata, tíz markos ember, rőzsével bajlódik: a gát oldalához erősítik, hogy a víz kimosását megakadályozzák. Nem beszélnek ők sem. csak dolgoznak. Szemünk kezük munkáját figyeli, hiszen az egész környékben nem lehet mást látni, csak vizet, végeláthatatlan vizet... — 14 ezer 500 holdat borít a víz — mondja mellettem a tanácselnök-helyettes —, s ebből hatezer a község -két termelő- szövetkezetéé. Legalább nyolcmillió forint kiesését okozza az idei termelésünkben. Egy kis szünetet tart, közben tovább lépünk a gáton, amelyet itt is ott is kikezdett már a víz; átszivárog az úttesten is. — Tíz házat megrongált, 31 melléképületet pétiig le kellett bontanunk — hallom a hangját, — s elvitt 150 hold szépen kikelt őszi búzánkat. Nézzük a vizet, a fákat, a magasabb bokrokat, szemünk ameddig csak ellát, élőlény után kutat. A vízben még lennie kell őznek, hiszen az ágakon látni a friss rágások nyomát. A vízben rekedt őzek kín. juk-ban rágták meg ezeket a gallyakat. — Ott is egy! — kiált valaki, ujjával a fák közé mutatva, de amikorra észre vennénk mi is, a riadt állat tovább úszik, s elbújik. Ahogy errefelé mondják, legalább 1ÓÖ—200 őz maradt a habokban. Ugyanennyit sikerült kimenteniük. Nagy hiba, hogy a füzesabonyi gazdaság pont ide, az ártérre telepítette rezervátumát. S amikor idejében felhívták figyelmüket az állatok mentésére, nem jöttek, későn intézkedtek. Íme az eredmény: ki tudja mennyi őz válik még a víz martalékává?! Bocsikoros, Lapos, Aponhát, Tiszádiház, Hordód következik sorban. Erre megyünk és fel a tiszai hídra. A vasúti hídnál Kakukk Károly vízügyi megbízottal találkozunk, aki piros karszalaggal a karján látja el a szolgálatot. A víz magassága iránt érdeklődünk. —- Hét méter 14 centi — mondja tömören — a tetőzés óta 30 centimétert apadt. Jó jel! Megnézzük mi is a vízből kiálló rigulát, számoljuk a fekete és fehér vonalakat, amelyeket ezekben a napokban annyi szempár figyelt és figyel azóta Is aggódva, kíváncsian. — Ha ezt a töltést elmosná a víz — mutat arra, amelyiken állunk — vagy pedig ellepné az Apónhátat, Poroszlón csak csónakban lehetne közlekedni —> magyarázza Kakukk Károly — de erre már nem igen kerül sor, hiszen a víz ereje elment, a Tisza most már láthatóan apad. Nem volt hiábavaló 500 ember éjt nappallá tevő munkája, árvízvédelme, úgy érezzük, sikerült a nehezén túl lennünk. Az árvíz okozta lemaradást pedig majd megpróbáljuk gyors munkával pótolni a mezőgazdaságban. Búcsúzunk is a poroszlói árvízvédelmiektől, akik résen vannak, ügyelik a víz útját, s hősies, fáradságos munkát végeztek a község megmentéséért ezekben a napokban, s folytatjuk utunkat Kiskörére. Kiskörén viszonylag nyugodalmas a nap. A falu népe a határban szorgoskodik, szánt, vet a szövetkezet tábláiban, csak fél szemmel ügyeli a vizet. Talán azért is választották éppen a gáthoz közeli táblákat, hogy ha valami történne, hát idejében kéznél legyenek. A gáton csupán a gátőrség tartózkodik, civilek, s néhány munkásőr Szolnokról. Rádióval tartják a kapcsolatot a központtal. A Tisza itt is elöntötte árterét, 8.70 méterrel tetőzött vasárnap délelőtt, de azóta 8.54 méterre apadt. A föld és betongátak kibírták a nyomást, á víz sodrását — ahogy Vajda István tájékoztat — s nem volt különösebb beavatkozásra szükség. Igaz, hogy néhány helyén itt is átszlvárgott már a víz, de ez nem veszélyes. Ha véletlenül mégis gátszakadás, vagy omlás történne, a rőzse- tutajok tömkelegén kívül hat uszály is beavatkozna. Kövekkel megrakodtan érkeztek, de a parton is van kétezer tonna biztonsági tartalék belőle. így mondja az ügyeletes „parancsnok” a gáton, s aztán a levegőbe mutat: — a vízügy figyelőszolgálata. Mindennap erre járnak, lentről is ellenőrzik a helyzetet. A gépmadár szárnyát billenti néhányszor üdvözlésképpen — észrevett bennünket — s aztán tovább halad felfelé a Tiszán, ahol két uszályt cipel dohogva egy kék hajó. A magas vízállás elbírja az uszályokat is. «, Fazekas István
