Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-08 / 81. szám

1964. április 8., szerda

NÉPÚJSÁG

s

M. A. Szuszlov beszéde az SZKP 9964. február 14-i plénumán

(Folytatás a. 2. oldalról)

Szuszlov elvtárs, majd azt fejtegette, hogy célul tűzték maguk elé, bármilyen áron is, de lejáratnak minden valóban marxista-leninista pártot, amely megérdemelt tiszteletet élvez a kommunista világmozgaiomban és a néptömegek előtt

Különösen felháborító az az álláspont, amelyet a KKP Központi Bizottsága képvise. a kapitalista országokban harcoló kommunista pártokkal szemben. Ezeknek az amúgy is bonyolult viszonyok között működő pártoknak nem kevés többlet-nehézséget teremtenek a kínai vezetők.

A proletár szolidaritás pekingi értelmezése megítélhető abból a magatartásból, amelyet a KKP Központi Bizottsága tanúsított, amikor a baathista nacionalisták leszámoltak Szalam Adillal és az Iraki Kommunista Párt más vezetőivel. A kínai vezetők a külföldi küldöttségekkel folytatott beszélgetéseikben nyíltan kárörömüket fejezték ki az iraki elvtársak bestiális meggyilkolása fölött.

Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy az egész kínai propagandagépezet — az Űj Kína Hírügynökség, a tájékoztató központok, a különböző fajta bulletinek, a rádió, — ma Iwrcot folytat a marxista—leninista pártok ellen. A kínai vezetők lényegében új ideológiai frontot nyitottak a testvérpártok ellen. E téren nem vetik meg az antikommunizmus fegyvertárából kölcsönzött fógásokat. Mibe kerül például a kínai propagandának bevetni a „moszkvai kormánypáJcáréi” hangoztatott koholmányt, amelynek intésére állítólag hol az egyik hol a másik irányba „fordulnak” a kommunista pártok. Ez a rágalom egyformán sértő mind a népeik nemzeti érdekeit következetesen védelmező testvérpártokra, mind az SZKP-ra, amelytől idegen minden beavatkozás más pártok belügyeibe. Nem egyéb ez, mint a „Moszkva kezéről” hangoztatott, az imperialista propaganda által kitalált régi mese új változata.

Szakadár tevékenységükre a kínai vezetők akkor tették fél a koronát, amikor az utóbbi időben híveket kezdtek toborozni a testvér- pártok soraiban és ezekből frakciós csoportokat alakítottak. ,

Jelenleg Peking segítségéve] és támogatásával pártellenes, szakadár, renegát csoportok alakultak Belgiumban, Brazíliában, Ausztráliában, Ceylonban, Nagy-Britanniában és néhány más országban. E csoportok főkolomposainak kezében váratlanul nagy pénzösszegek tünedeznek fel. Újságokat, folyóiratokat alapítanak mindenféle rágalmazó irodalmat adnak kd, nemritkán üzletet nyitnak kínai propagandatermékek árusítására.

E csoportok részvevői rendszerint becsvágyó karrieristák, politikai szélkakasok és hasonszőrűek. A pártellenes csoportok részvevőd egyes országokban jobboldali opportunista irányzatokat képviselnek. A szakadár csoportok soraiban Ausztriában, Chilében, az Egyesült Államokban megtalálhatók sötét múltú egyének, kalandorok.

Érthető, hogy a testvérpártok nem tűrik meg e frakciós csoportokat és kivetik őket soraikból. Ilyenkor Pekingiből minden esetben „rettenetes” fenyegetőzés következik a testvérpártokra, s azzal vádolják őket, hogy „törvénytelen módszereket alkalmaznak”.

Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kommunista mozgalom történetében sohasem volt ilyesmire példa. Soha egyetlen párt sem vette a fejébe azt, hogy a más országok kommunista pártjaiból kizárt, szánalmas szakadár csoportokat igazi „pártnak” nyilvánítsa ki, az igazi kommunista pártokat pedig „volt párttoknak” nevezze. A kínai vezetők, akik oly fennhangon beszélnek a pártok egyenjogúságáról és egymás belügyeinek tiszteletben tartásáról, most valamiféle „legfelső bíróság” szerepét akarják betölteni a kommunista mozgalomban, s a kommunista pártok helyett

Szuszlov elvtárs ezután felveti: Hogyan történhetett meg, hogy a forradalmi harc és ’az új társadalom építése terén nagy tapasztalatokkal rendelkező Kínai Kommunista Pártnak a vezetői a kommunista világmozgalom elleni harc útjára léptek? Kivel is van dolgunk a KKP vezetőinek személyében? További fejtegetései során rámutat:

Vajon a kínai teoretikusok jelenlegi koncepciói nem emlékeztetnek-e bennünket a leninizmus által régen szétvert kispolgári áramlatok számos eszméjére? Csak kispolgári „ultra”-forradalmár tekintheti a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének politikáját az imperializmus elleni harcról való „lemondásnak”, a forradalom „tagadásának”.

Csak kispolgári „ultra”-forradalmár üdvözölheti örömmel azt a tételt, amely szerint „a forradalmi háború utolsó döntő eszköz” a két társadalmi rendszer ellentéteinek megszüntetésére. Csak kispolgári „szuper-forradalmár követelheti, hogy „azonnal” és „mindenütt” kezdjék meg a forradalmat, tekintet nélkül a kialakult konkrét körülményekre és erőviszonyokra. Csak ilyenek szállhatnak síkra a forradalom békés útjának felhaszmámegoldani e pártok belső életének problémáit — jelentette ki Szuszlov. E csoportok megjelenését feltűnően kedvezően fogadták a tőkés országok uralkodó körei, amelyek joggal látják bennük azt az „ötödik hadoszlopot”, amely kapóra jön nekik a munkásmozgalomban.

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezetősége most még tovább megy és nyíltan arra törekszik, hogy a kommunista világmozgalom ellensúlyozáséra összetákolja a vele hasonló gondolkozásúak tömbjét, saját platformmal, csoportfegyelemmel és pekingi központtal. Ezeket a terveket még 1962 végén kikotyogta Mehme<i Shehu. amikor kijelentette, hogy moet van alakulóban a marxizmus —leninizmushoz hú pártok tömbje, amelynek élén a kínai párt áll.

Miért alakítják meg ezt a tömböt? Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem a munkásmozgalom céljaiért, nem a világimperializmus ellen vívott harcra, hiszen ennek a tömbnek már a gondolata is önmagában hordja a szakadás csíráit és nyilvánvalóan a munkásosztály erőinek a gyengítését szolgálja. Ez a tömb azért alakul meg, hogy harcoljon a marxista—leninista pártok ellen, a kommunista világmozgalom ellen, a KKP Központi Bizottsága vezetőségének a sajátos céljai érdekében.

A kommunista világmozgalom megbontására irányuló törekvésüket a kínai vezetők átvitték a demokratikus erők nemzetközi frontijának soraiba is. Néhány esztendeje a békeharcosok, a nő-, az ifjúsági és egyéb nemzetközi szervezetek kongresszusait és konferenciáit a kínai képviselők szakadár kirohanásokra használják fel. Ä kommunista vi- lágmozgálom korunk legnagyobb befolyású politikai erejévé vált. A nemzetközi kommunista mozgalom életében különösen nevezetes volt az utolsó évtized, amikor a személyi kultusz káros következményeit legyűrve jelentősen aktivizálta alkotó, elméleti és gyakorlati tevékenységét, ezeket még szorosabban fűzte az élet követelményeihez, a széles népi tömegek szükségleteihez és kívánságaihoz.

Ilyen történelmi háttérrel különösén látható nemcsak a kínai vezetők szakadár tevékenységének káros volta, hanem egyúttal azon törekvéseiknek teljes kilátáStalansága is, hogy letérítsék lenini útjáról és saját elképzeléseiknek rendeljék alá a kommunista vi lágmozgalmat.

Nem lenne helyes azonban, ha nem mérnénk fel kellőképpen a KKP Központi Bizottsága frakciós cselekedeteinek veszélyességét. A kínai vezetők mindenféle éretlen és ingatag elemre támaszkodnak, de olyanokra is, akik megrekedtek a személyi kultusz világában és rabjai a személyi kultusz alatt kialakult dogma ti zmusnak és doktriner sematizmusnak. Frakciós "módszereiket felkarolják az olyan mindenféle renegátak és elfajzottak, akik bármilyen zászló alatt készek küzdeni a kommunizmus ellen.

A kínai vezetők a magúk anttleninista vonalának és szakadár tevékenységének leplezésére a „jelenkori revízión! zmus” elleni harc zászlaja alatt lépnék fel. Marxista—leninista pártokat „revizionistáknak” bélyegeznek, magukat azonban „igazi” forradalmároknak tüntetik fel. Arra számítanak, hogy ezzel sikerül megtéveszteniük azokat az embereket, akik nem ismerik a nemzetközi kommunista mozgalomnak a jobb- és a „baloldali” opportunizmus éllen vívott harca igazi történetét és hajlamosak arra, hogy nagyszert tanaink lényegének elsajátítása helyett csupán a forradalmi harc felszíni sémáit tegyék magúkévá.

A kínai szakadárok fogásai nem téveszthetik meg a világ marxista—leninistáit. A világ marxista—leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan elítélte a KKP Központi Bizottsága vezetőinek antileninista kalandor irányvonalát. lása ellen, mert számukra a ,,fórradalmiság” egyetlen ismérve: a fegyveres erőszak alkalmazása, tekintet nélkül arra, hogy megkövetelik-e azt a körülmények, vagy sem.

Ennélfogva teljesen érthető, hogy ilyen útra lépve, a kínai vezetők törvényszerűen eljutottak most már. oda, hogy sok eszméjüket és koncepciójukat a trookizmus ideológiai poggyászából kölcsönzik ki, miként a trockizmustól örökölték a marxista—leninista pártok ellen folytatott harc frakciós szakadár módszereit is.

— Igen, elvtársak, nyíltan meg kell mondani — jelentette ki Szuszlov —: a Kínai Kommunista Párt vezetőinek elméleti és politikai nézetei összességükben sokban felelevenítik a trockizmust, amelyet a nemzetközi forradalmi mozgalom már régen elvetett.

Milyenek valójában a kínai vezetők nézetei a háború és a béke kérdéseiben? E nézetek tulajdoniképpen az új viszonyok között megismétlik ezt a trockista jelszót: „Se békét, se háborút!” A kapitalizmussal való gazdasági versenyről is megismétlik Trockij régi tételét.

Nem kevésbé szembetűnő a trockizmussal való rokonság azokban a kínai tézisekben,

amelyek a szocialista országok ..burzsoá elfajulásának" veszélyéről szólnak.

Vajon nem ismerjük-e fel a trockizmus jellemvonásait azokban a kínai elgondolásokban, amelyek túlbecsülik az erőszak, a kényszerítés szerepét a forradalomban és a. szocialista építésben?

Lám, itt van a kínai vezetők politikai bölcsességének forrása!

‘ Csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a mai trockizmus vezetői a Kínai Kommunista Párt vezetőihez fordulva. így szólnak hozzájuk (így tett tavaly júliusban Losadas, a trockizmus egyik latin-amerikai vezére): „Kinai elvtársak! Önök nem állíthatják, hogy azok a kérdések, amelyeket forradalmi következtetésekként felvetnek, csakis az önök elméleti és nolUtkai munkájának eredménye. Ezek — a IV. Internacionálé következtetései”.

Nem véletlen, hogy a kínai vezetők jelenlegi politikai irányvona'éhoz a trockisták nyíltan olyan reményeket fűznek, hogy ennek révén megélénkül régen ellaposodott mozgalmuk.

A kínai vezetők úgy tesznek, mintha ezt nem is vennék észre. Ügy látszik, így vélekednek: „A jelenlegi trockizmus kevésbé ismert áramlat, fej lehet használni annak eszméit” és „kinai látszatot lehet kölcsönözni azoknak”.

A jelenlegi trockisták leplezetlen örömmel szemlélik a KKP vezetőinek ezt az eljárását.

Ezek a tények önmagukért beszélnek. Az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni harc logikája következtében a KKP vezetői egyre inkább egy sorba kerülnek a marxizmus—leninizmus legádázabb ellenségével, a trockizmussal — állapította meg Szuszlov, majd így folytatta:

— A Kínai Kommunista Párt vezetőiből a jelek szerint, hiányzik a marxista-leninista edzettség ahhoz, hogy szilárdan ellen tudjanak állni a kispolgári ösztönösség támadásának, meg tudják védelmezni a proletárszo- cializmus vonalát Csak ezzel magyarázhatjuk azt a tényt, hogy a kispolgári ideológia nyomta rá bélyegét bel- és külpolitikájukra egyaránt.

Nem kívánnánk foglalkozni a KKP vezetőinek belpolitikájával. Minthogy azonban a kínai vezetőknek a nemzetközi porondon követett kalandor irányvonala összefügg belpolitikai téren elkövetett hibáikkal, erről is beszélni kell.

Minden ország marxista—leninistái tudják már, milyen eredménnyel járt a „nagy ugrás” és a népi kommunák politikája. Lehetetlen nem látni e politikában olyan balos kísérletet, amely a társadalmi fejlődés elengedhetetlenül szükséges szakaszainak átugrására irányult.

Ezek a tervek minden gazdasági megalapozás nélkül készültek, anélkül, hogy figyelembe vették volna az ország tényleges lehetőségeit

E kísérletek eredménye közismert., A Kínad Népköztársaság gázdasóga több évre visszaesett.

A kínai vezetők jelenlegi álláspontjának forrását elemezve, lehetetlen nem látni azt is, hogy a KKP vezetőinek külpolitikai tevékenységében egyre fokozódó erővel nyilvánulnak meg a nacionalista nagyhatalmi törekvések. A nacionalizmus mindjobban a kínai vezetők cselekedeteinek mozgató rugójává válik. Megmutatkozott ez már a „nagy ugrás” időszakában, mert hiszen a „nagy ugrást” szemlátomást azért eszelték ki, hogy „egy ugrással” megpróbálják megelőzni az összes szocialista országokat és elfoglalni az uralkodó helyzetet a szocialista világrendszerben. Kifejezésre jutott ez a kínai kormány olyan akcióiban, mint a nacionalista szenvedélyek mesterséges felszítása a határkérdések körül, a KKP vezetőinek a karibi válság idején tanúsított magatartása, a kínai kormánynak a nukleáris kérdésben elfoglalt álláspontja.

Ezek, és más tények leleplezik, milyen szakadék tátong a kínai vezetők szavai és tettei között A kínai propaganda az imperializmus elleni harcot az Egyesült Államok elleni harcra korlátozza, figyelmen kívül hagyja az Egyesült Államok japán, nyugatnémet és francia ’ imperialista szövetségeseit. Vajon nem azt jelenti ez, hogy a kína^vezetők partnereket keresnek maguknak az említett országok monopolista köreiben az úgynevezett „jelenkori revizianizmus” elleni harchoz?

Nagy gyanakvást kelt a kínai vezetőknek úgynevezett „közbenső övezet” elmélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot ég Japánt az amerikai imperializmus uszályában haladó országoknak tekinti, s ezzel rózsaszínű képet fest az angol, a francia, a japán és különösen a nyugatnémet imperialistákról, elkendőzi ezek agresszivitását és azt a veszélyt, amely részükről a szocialista országok népeit, a nemzeti felszabadító mozgalmat, az egyetemes békét fenyegeti.

„Közbenső övezet” kínai elmélete objektiven nézve tisztára mossa az angol, a francia, a nyugatnémet és a japán imperialistákat és kedvező ezek számára.

Meg kell mondanunk, hogy az imperialista hatalmak uralkodó körei „rátapintottak” a kínai politika titkára. Megértették, hogy a kínai vezetők „forradalmi” frázisai egyáltalán nem az imperializmus ellen irányulnak. E Uv i ■ a valoai rendeltetése az, hogy leplezzék az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni felkeseredett harcot, de semmivel sem veszélyeztetik az imperialistákat. Innen az a fordulat, amely mostanában a vezető tőkés államok Kína iránti politikájában kialakult.

Mi, mint a világ minden marxista—leninistája, joggal aggódunk, vajon milyen veszélyes útra viszik a kínai vezetők nagy országukat. Nehogy az legyen az eredmény, hogy a kínai vezetők akik. helytelen antileninista útjukon haladnak. gyakorlatilag az imperializmus reakciós, harcias elemeihez csatlakozzanak, amint ez már egyszer előfordult, mégpedig akkor, amikor a Kínai Népköztársaság kormánya megtagadta a moszkvai atomcsend- szerzödés aláírásét.

' A KKP Központi Bizottságának mai állás- foglalását a bél- és külpolitikában egyaránt lehetetlen megérteni, ha nem vesszük szemügyre, milyen légkör alakult ki a Kínai Kommunista Pártban és az országban a személyi kultusz élterjesztésének eredményeképpen. Lehetetlen elhallgatni azt a tényt, hogy a Mao Ce-tung személyi kultusza egyre károsabban hat a Kínai Kommunista Párt tevékenységére.

A kínai propaganda úgy állítja be a dolgot* mintha Mao Ce-tung eszmevilága lenne korunk marxizmus—leninizmusa, „a szocialista forradalom, a szocializmus és a kommunizmua építésének tudományos elmélete”.

Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetősége Mao Ce-tung személyi kultuszát az egész kommunista világmozgalomra akarja kiterjeszteni, hogy a KKP vezetője — mint annak idején Sztálin — istenként magasodjék minden marxista—leninista párt fölé, saját kényére-kedvére döntse el politikájúk és tevékenységük valamennyi kérdését. A Személyi kultusz ideológiája és gyakorlata sokban megmagyarázza, miért támadtak a kínai vezetőknek hegemonista elgondolásai — állapította meg Szuszlov elvtárs.

A történelem azonban nem ismétlődik meg. S az, ami először tragédia volt, másodszor csak bohózat lehet. A KKP vezetőinek tudniuk kellene, hogy a kommunista mozgalom sohasem túri meg a marxizmus—leniniz- mustól idegen személyi kultusz viszonyainak megismétlődését, mert a múltban túlságosan drága árat fizetett ezért. A kommunista mozgalom összeegyeztethetetlen a személyi kultusszal.

Az SZKP XX. kongresszusa örökre végzett pártunkban ezzel a marxizmus-leninizmustól idegen jelenséggel, s megteremtette annak minden feltételét, hogy a személyi kultusz időszakára jellemző viszonyok soha ne ismétlődhessenek meg.

Szuszlov ezután rámutatott: a kínai vezetők nyíltan vállalták a Sztálin-kultusz védelmezőinek szerepét, kijelentették, hogy aiki ez ellen harcol, az „meg akarja dönteni a marxizmus-leninizmust”, „gyalázza a proletár- diktatúrát”.

Pedig hát éppen a személyi kultusz ferdíti el a proletárdiktatúra legfontosabb vonatkozásait, hiszen a proletárdiktatúra a demokrácia legmagasabb formája: demokrácia a dolgozók számára. Lenin idejében biztosították a pártós állami élet, a szocialista törvényesség demokratikus elveinek szigorú tiszteletben tartását. Sztálin személyi kultuszának időszakában más módszer kerekedett felül: a fizikai leszámolás azokkal a pártemberekkél, akiket Sztálin meggyanúsított, hogy nem értenek egyet nézeteivel. Sztálin a proletárdiktatúra kardját — amely az ellenség ellen rendeltetett — a kommunista párt és a szocialista állam káderei ellen fordította.

De — úgy látszik — a kínai vezetőknek Sztálin tevékenységéből éppen ez a mozzanat volt ínyükre. Ezért azonosítják helytelen vezetési módszereit a proletariátus diktatúrájával.

A kínai vezetőknek ez a vonalvezetése semmi jót sem Ígér a népnek. Ebben nem a marxisták, nem a leninisták ideológiája és erkölcse nyilvánul meg, hanem olyan embereké, akik az erőszak, az elnyomás módszeredre építik számításaikat.

Mindenki tudja, hogy 1956-ban és 1957-ben Mao Ce-tung és Liu Sao-csi beszédeiben, a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól szóló cikkekben (amelyeket a KKP Politikai Bizottsága jóváhagyott), nagyra értékelték az SZKP-nak a személyi kultusz következményeinek felszámolására irányuló tevékenységét.

Ma a kínai vezetők, politikai számításaikból kiindulva, védelmükbe vették a személyi kultuszt. Mindenekelőtt azért vették védelmükbe Sztálin ferdítéseit és hibáit, mert ők maguk Mao Ce-tung kultuszát plántálják el.

A KKP vezetősége mai antileninista, szakadár irányvonalának vizsgálata a következő tanulságot sugallja: a kommunista világmozgalom előtt reális veszélyként áll egy olyan kispolgári, nacionalista .elhajlás, amely „baloldali” frázisokkal takarózik. Ennek az elhajlásnak a veszélye annál nagyobb, mert olyan párt vezetőivel van dolgunk, amely hatalmon van, nagy államapparátussal és az ideológiai tömegpropaganda eszközeivel rendelkezik.

(Folytatása a 4. oldalon)

VII.

Ä kispolgári, a nacionalista, az újtrockista elhajlás veszélyességéről