Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
2 NÉPÚJSÁG 1964. április 8.. szerda Äst SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért M. A. Szuszlov beszéde az SZKP 1964. február 14-i plénumán (Tegnapi számunkban elkezdtük Szuszlov elvtárs beszédének közlését, ma folytatjuk és befejezzük a beszéd rövidített kiadását.) Szakembereink kínai tartózkodásának utol- só évei egybeestek a „nagy ugrás” politikájával. Ez a politika megbontotta az arányokat a kínai gazdaság fejlődésében, elszakadt mindennemű technikai normától. A szovjet emberek látták e politika veszélyes' következményeit. Figyelmeztették a kínai szerveket a technikai követelmények megszegésének következményeire. Tanácsaikat azonban senki sem vette figyelembe. Annak következtében, hogy semmibe vették a szovjet szakemberek javaslatait és a kínai funkcionáriusok durván megszegték a technikai normákat, súlyos hibák keletkeztek, amelyek gyakran emberáldozatot is követeltek. Érthető, hogy a szovjet mérnökök és technikusok nem nézhették közömbösen ezeket a dolgokat. Tiltakoztak, de mert nem hallgattak rájuk, szakembereink azt a kérelmet terjesztették élő, hogy küldjék vissza őket hazájukba. Ráadásul 1960. tavaszától kezdve a kínai hatóságok kezdték „megdolgozni” a szovjet szakembereket, hangulatot próbáltak kelteni bennük az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió kormánya ellen. Ez embereinkben jogos felháborodást keltett. A szovjet kormány többször is felhívta a kínai hatóságok figyelmét e felháborító tényekre és állhatatosan követelte, hogy teremtsenek normális viszonyokat a szovjet szakemberek működéséhez. Válaszul azonban a kínai hatóságok még barátságtalanabbá váltak, még sértőbb magatartást tanúsítottak szakembereinkkel szemben, „maradiaknak” nevezték őket, ócsároltak a szovjet tapasztalatokat és a szovjet technikát. Fokozták a szovjet emberek megfigyelését, gyakran házkutatást tartottak náluk. Ilyen körülmények között szakembereink visszahívása volt az egyetlen kivezető út a kialakult helyzetből. Sayvjet részről később ismét hivatalosan közöltük a kínai vezetőkkel, hogy ha szükségük van szakembereink technikai segítségére, akkor a szovjet kormány hajlandó megvizsgálni Kínába küldésük kérdését. A kínai vezetők, egyáltalán nem válaszoltak ezekre a javaslatokra — mondotta Szuszlov, majd rámutatott: — Mindenki tudja, hogy a Kínai Népköztársaság gazdasági nehézsége: már a szovjet szakemberek visszahívása előtt felmerültek, a „nagy ugrás” veszedelmes kísérletei következtében. Másodszor pedig, a legnagyobb nehézségek éppen azokban a gazdasági ágakban keletkeztek, amelyekben szovjet szakemberek vagy egyáltalán nem működtek, vagy pedig számuk igen csekély volt. A tényleges okok abban rejlettek, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetői gazdaság- politikájukban semmibe vették az objektív törvényszerűségeket. Szükségesnek tartjuk azt is, hogy beszéljünk a plénum előtt a szovjet—kínai határnak a kínai fél részéről történt többszöri megsértéséről. A szovjet határ megsértése 1962—63-ban állandó jelenséggé vált, s időnként durva provokáció jellegét öltötte — mondotta Szuszlov elvtárs. — A szovjét kormány azt ajánlotta, hogy folytassanak tanácskozást a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság közötti határ egyes szakaszainak pontos megvonása céljából. Abból indultunk ki, hogy a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között nincsenek területi kérdések, a szovjet- kínai határ a történelem folyamán alakult ki és csupán a határ egyes Szakaszainak pontos megvonásáról lehet szó, ott, ahöl ez szükségesnek mutatkozik. A KKP vezetői a szovjet—kínai barátság alapjait aláásva, országunkban és külföldön féktelen szovjetellenes propagandát indítottak. A kínai kormány egyik nyilatkozata úgy jellemzi a Szovjetunió külpolitikáját, hogy az „a háborús erőkkel való szövetkezés politikája a békeerők elleni harcra, az imperializmussal való szövetkezés a szocializmus elleni harcra”. Mindez elejétől végig rágalmazó fantazmagória, amit teljesen világosan látnak nemcsak barátaink, hanem még ellenségeink is. V. A KKP vezetőinek támadásai az SZKP programja ellen Szuszlov elvtárs a továbbiakban arról szólott, hogy a KKP vezetői az utóbbi időben a Szovjetunió és a többi szocialista ország belső fejlődésének kérdéseire is kiterjesztették polémiájukat. Támadásaik központjává az SZKP programját választották. A kínai propaganda az SZKP programja elleni támadásaiban, a józan ész ellenére. A szovjet össznépi állam, amelyben fennmarad a munkásosztály vezető szerepe, folytatja a proletárdiktatúra állama által megkezdett ügyet. Szentül teljesíti a nemzetközi munkásosztály, a világ minden népe iránti internacionalista kötelességét. Az egyetemes népi állam következetesen harcol az imperializmus ellen, jól biztosítja az ország védelmét és teljesíti az egész szocialista tábor védelmében reá háruló kötelességet, fejleszti testvéri együttműködését a szocialista országokkal. A kínai vezetők úgy állítják be. mintha mi lemohdanánik a proletárdiktatúráról a szocializmus építésének időszakában. A kínai teoretikusok azt sem átallották kijelenteni, hogy az SZKP „teljesen félredobta a marxiz- mus-leninizmus kvintesszenciáját, a proletár- diktatúra tanát”. Szennyes. szemérmetlen hazugság! Az I SZKP programjában fekete betűkkel ez áll a fehér papíron: „A Szovjetunió tapasztalata bebizonyította, hogy a népek csak szocialista forradalom és proletárdiktatúra eredményeképpen juthatnak el a szocializmusba.” Amikor a kínai teoretikusok támadják az SZKP programjának a proletárdiktatúra történelmi sorsára, a szovjet állam, a szovjet munkásosztály pártjának jellegére vonatkozó tételeit, figyelmen kívül hagyják a társadalmi élet új jelenségeit, makacsul nem akarják észrevenni, hogy az SZKP programjának új következtetésed és tételei nem önkényesen készültek, hanem azt fejezik ki, ami az életben valóra vált. Az SZKP XX. és XXII. kongresszusának irányvonalát támadva odáig jutottak, hogy kétségbe vonták pártunknak és népünknek a kommunizmus építéséhez való puszta jogát is. A szocializmus felépítésén már túljutott társadalom átmenete a kommunizmus általánosan kibontakozó építéséhez: történelmileg törvényszerű, objektíve szükséges folyamat. A szovjet nép számára ez az élet által napirendre tűzött időszerű feladat. Hogyan lehet nem észrevenni azt, hogy a kommunizmus építése a szocializmus felépítésén már túljutott országokban megfelel minden szocialista ország népe érdekeinek, korunk összes forradalmi erői érdekeinek? — vetette fel Szuszlov. Hogyan lehet tagadni, hogy a kommunizmus felé elsőként haladó ország megkönnyíti és meggyorsítja az egész szocialista világrendszer haladását a kommunizmus felé? Hiszen ennek az országnak a népei az egész emberiség számára még ki nem fürkészett utakat törnek, saját tapasztalataikkal vizsgálják meg ezeknek helyességét, kikutatják a nehézségeket, megtalálják e nehézségek elhárítására szolgáló eszközöket, kiválogatják a kommunista építőmunka le’iobb formáit és módszereit. A kínai vezetők azért is támadják pártunkat, mert az kidolgozta a kommunizmus felépítésének tudományosan megalapozott tervét, az egész szovjet nép alkotó tevékenységének középpontjába állította a kommunizmus anyagi, műszaki alapjának megteremtését, állandóan gondoskodik minden dolgozó anyagi és kulturális életszínvonalának emeléséről. Mindez valóban szörnyűséges és különös. Úgy látszik, a kínai vezetőknek olyan elképzeléseik vannak a szocializmusról és a kommunizmusról, hogy a szocializmus építésének alapfeladatait meg lehet oldani „ugrások” és lovasrohamok módszerével, a haladás társadalmi, gazdasági és szellemi feltételei érettségének számbavétele nélkül, a dolgozók anyagi jóléte emelésének semmibe vevésével. S ha a kínai vezetők „általános igazság” gyanánt próbálják ránk erőszakolni saját gyakorlatukat, ha „minta” gyanánt olyan tár sadalmat akarnak ránk tukmálni, amelyben eszményítik az erőszakot, korlátozzák a demokráciát, burjánzik a személyi kultusz, fittyét hánynak a dolgozók jólétének, akkor mi kereken kimondjuk: az ilyen „általános igazság” és az ilyen „minta” nem felel meg a szovjet népnek, s bizonyosak vagyunk abban, hogy más népeknek sem. A kínai vezetők ráléptek a szovjet—kínai barátság aláaknázásának veszélyes útjára, s mi természetesen erélyesen elítéljük helytelen tetteiket. A kínai vezetők jelenlegi állás- foglalásai kedvezőtlenül hatnak az egész szocialista táborra és a kommunista mozgalomra. Egyszersmind roppant kárt okoznak Kínának is Ami az SZKP-t és a Szovjetuniót illeti, mi — híven a marxi—lenini elvekhez — lankadatlanul teljesíteni fogjuk intemaciorialista kötelességünket, eddig is megtettünk és ezután is megteszünk minden szükséges intézkedést, hogy normalizáljuk a szovjet—kínai kapcsolatokat, megszilárdítsuk népeink barátságát. , cíalista társadalma — mint ismeretes — régóta a munkások és parasztok baráti osztályaiból és a népi értelmiség társadalmi csoportjából áll. Valamennyiüket az alapvető érdekek közössége, a marxi—lenini ideológia és a cél: a kommunizmus felépítésének egysége fűzi egybe. Hát kicsoda ellen javasolják a kínai teoVI. A kínai vezetők bomlasztó tevékenysége a kommunista világmozgalomban nem riad vissza olyan ostoba és szörnyű rágalmaktól sem, hogy pártunk programja „azoknak a népeknek a forradalma ellen irányul, amelyek még az imperializmus és a kapitalizmus alatt vannak”, pártunk programja— „annak megakadályozására Irányul, hogy azok a népek, amelyek már a szocializmus útjára léptek, teljesen végigvigyék forradalmukat”, sőt pártunk programjának célja „a kapitalizmus fenntartása és visszaállítása”. A kínai vezetők azért támadják az SZKP-t, mert e párt irányvonala a népjólét emelését célozza. A szovjet emberek élet- körülményednek javítását a kínai vezetők „burzsoaziálásnak” nevezik, az anyagi ösztönzés élve szerintük „személyes előnyök hajszolására, nyerészkedésre, haszonlesésre, a burzsoa individualizmus fokozódására vezet, kárt okoz a szocialista gazdaságnak, sőt szétzilálja azt”. Vajon e rikoltozó szólamok mögött nem az emberek életszükségleteinek, a szocialista társadalom elveinek és ideáljának mélységes megvetése húzódik meg? — veti fel Szuszlov, s rámutat: — A kínai vezetők meg sem kísérlik a szocializmus országaiban végbemenő reális folyamatok elemzését, hanem a marxizmus— leninizmus klasszikusainak műveiből vett, önkényesen kiragadott és helytelenül értelmezett idézetekkel zsonglőrködnek. Az egyik ilyen kérdés a proletárdiktatúrával kapcsolatos dogmatikus állításokra vonatkozik. A kínai vezetők makacsul ismételgetik, hogy a proletárdiktatúrát „egészen a kommunista társadalom legmagasabb szakaszába való belépésig” fenn kell tartani. Szuszlov elvtárs kijelentette: — Lenin, amikor rámutatott a szocialista társadalmi átalakulásért folyó hosszú és szívós harc szükségszerűségére, írt „a proletárdiktatúra egész időszakáról, mint a kapitalizmusból a szocializmusba vezető átmenet időszakáról”. Lenin a megdöntött kizsákmányoló osztályok elnyomását tartotta a proletárdiktatúra legfontosabb feladatának. A Szovjetunió saoretikusok a diktatúra gyakorlását? Hová akarnak kilyukadni, hogyan kell érteni azt a követelésüket, hogy az SZKP az országon belül folytassa „az osztály harc politikáját”? Tudjuk, hová vezetett Sztálinnak az a2 elmélete, hogy az osztályharc a szocializmus építésében aratott sikerekkel arányosan elkerülhetetlenül kiéleződik. Ismeretes, hogy ez az elmélet alapul szolgálf a szocialista törvényesség legdurvább megsértéséhez. Az SZKP végzett ezzel és soha nem tűr meg semmi ehhez hasonlót Az össznépi állam és az egész nép pártja olyan eszme, amely nem négy fal közötti elmélkedés gyümölcse, hanem amelyet az élet hozott létre, s amely tükrözi a Szovjetunióban kifejlődött szocialista társadalmi viszonyok magias érettségét. Mivel a Szovjetunióban régóta felszámolták a kizsákmányoló osztályokat, a szovjet állam elvesztette a megdöntött kizsákmányol Ók elnyomására szolgáló szerv jellegét, jelenleg az egész nép érdekeit és akaratát fejezi ki, a munkásosztály pártja pedig az egész nép pártjává vált A munkásosztály a maga vezető szerepét a szocializmus teljes és végleges győzelme után már nem a proletárdiktatúrán keresztül valósítja meg. A kínai teoretikusak azt állítják: „Mindenki, aki elemi fokon ismeri a marxizmust-le- ninizmust, tudja, hogy az úgynevezett össznépi állam nem valami új dolog. A burzsoázia képviselői a burzsoá államot mindig egyetemes népi államnak, vagy néphatalmi államnak nevezik.” Ez aztán' a nyomós érv! Ha ilyen logikát követnénk a kommunistáiknak: le kellene mondaniok az olyan jelszavak megvalósításáról, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, demokrácia, mégpedig csupán azért, mert ezeket a jelszavakat a polgári forradalom tűzte zászlajára, majd később a hatalomra jutott burzsoázia elferdítette és edlaposította. Mi viszont ezzel ellentétben úgy véljük, hogy vistz- sza kell adni e jelszavak valódi értelmét, át kell ültetnünk őket az életbe, ez pedig csakis a szocializmus, a kummunizmus útján lehet- ségea Az utóbbi időben nagymértékben fokozódott a kínai vezetők bomlasztó tevékenysége, amely arra irányul, hogy szakadást idézzen élő egyrészt az egész kommunista világmozgalomban, másrészt egy sor marxista—leninista pártban — mondotta Szuszlov. A kínai vezetők az utóbbi napokban nyíltan bejelentették, hogy a szakadás állítólag „elkerülhetetlenné” vált. Más szavakkal most teljesen felfedték igazi céljaikat, amelyeket hosszú évék óta érlelnék a nemzetközi kom munista mozgalommal kapcsolatban. A kínai vezetők frakcióé harcukban odáig jutottak, hogy megszakítják kapcsolataikat egyes marxista—leninista pártokkal, önkényesen „nem létezőknek” nyilvánítják őket és az általuk összetákolt szakadár csoportokat nyilvánítják „pártokká”. Hangzatosán bejelentették, hogy támogatják azokat a frakciós szakadár csoportokat, amelyeket ők hoztak létre számos országban, hogy azok harcoljanak a marxista—leninista pártok ellen. Ily módon a KKP vezetősége nyíltan felelősséget vállal e csoportok szennyes tevékenységéért és a testvérpártok ellen folytatott harcáért. A KKP vezetősége nyilvánvalóan olyan irányban tevékenykedik, hogy a saját égisze alatt megteremtsen valamiféle sajátos nemzetközi tömböt, és a nemzetközi kommunista mozgalom ellen folytatott fokozott harc eszközeként szembeállítsa azt a kommunista világmozgalommal. Ily módon, bár a kínai vezetők Időnként még frázisokat hangoztatnak az összefogásról és egységéről, valójában egész gyakorlati tevékenységük a nemzetközi kommunista mozgalom fellazítására, szétszakítására irányul. A kommunista világmozgalom egysége szempontjából ma a kínai vezetők politikája és tevékenysége a fő veszély. A kínai vezetők cikkükben azt bizonygatják, hogy a kommunista mozgalom fejlődése állítólag a következő formula szerint megy végbe: „összefogás-harc, sőt esetleg szakadás — új összefogás, új alapon”. A jelenlegi viszonyok között mihez vezetne a kommunista vi 1 ágmozgalom szétszakadása? Világos, hogy aláásná a nemzetközi antiimperialista front — a szocialista tábor, a nemzetközi munkásmozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom, a néptömegek általános demokratikus mozgalmai — egységét. Amióta létezik a nemzetközi kommunista mozgalom, a világ reakciósai veszett erőfeszítéseket tesznek avégett, hogy szakadást idézzenek elő soraiban. Most a kínai vezetők akarják megvalósítani azt, ami az imperialista reakciónak nem sikerült. A kínai vezetők frakciós elvakultságukban attól sem riadtak vissza, hogy marxista— leninista pártokat egyszerűen „fiktiv” többségnek kezdték nevezni. Ez távolról sem új fogás. Már Lenin ellen is alkalmazták ezt a szakadárok. A szakadárok, akik fellépnek a többség akarata ellen, minden korban tehát ugyanazokhoz a mesterkedésekhez folyamodnak. A KKP a többségi elv ellen folytatott harcában a nemzetközi kommunista mozgalom minden opportunistája és szakadárja közül elsőként vetette fel azt a tézist, hogy egy és ugyanazon országban „törvényszerű” dolog több kommunista pártnak a létezése. Ebből a megállapításból az következik, hogy az ilyen pártoknak nem annyira a munkásosztály ellenséged ellen, mint inkább egymás ellen kell harcolniok. Nem szükséges részletesen megcáfolni most ezt a gyökerében hibás koncepciót, hiszen minden öntudatos munkás előtt világos, hogy a proletariátus osztályérdekeinek és akaratának egysége, ideológiája, osztályszervezettsége az egyetlen ég szilárdan összekovácsolt, marxista—leninista pártban testesül meg. Ezután Szuszlov elvtárs részletesen ismertette, milyen nyakatekert fogásokhoz folyamodnak a mai szakadárok, hogy zavart vigyenek a munkásmozgalom soraiba. A kínai vezetőket még az a világos kérdés sem hozza zavarba, hogy a kommunista mozgalom soraiban elengedhetetlenül szükséges bizonyos nemzetközi fegyelem. A kínai vezetők a fegyelmet nem úgy tekintik, mint az azonos gondolkodású kommunisták nagy szövetségének minden egyes osztagával szemben fennálló kötelesség öntudatos teljesítését, hanem mint kényszerű alárendelést és parancsolást. Itt ’nyilvánvalóan megmutatkozik annak a gyakorlatnak a hatása, amely annyira jellemzi maguknak a Kínai Kommunista Párt vezetőinek a módszereit. De mennyire idegen ez a marxizmus—leninizmus • egész szellemétől! — állapítja meg (Folytatása a 3. oldalon)
