Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
2 NfiPÜ JS AG 1964. április 7., kedd Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért M. fl. Szusziov beszéde az SZKP 1964 február 14-1 plénumán M. A. Szusziov elvtárs az SZKP 1904. feb- ruár>14-i plénumán előadói beszédet tartott „Az SZKP harca a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért” címmel. A beszéd kivonatát az alábbiakban közöljük: Szusziov beszéde bevezetőjében vázolta a szovjet nép gazdasági sikereit. Továbbiakban beszélt a szocialista világrendszer fejlődésében elért eredményekről. Hangsúlyozta: „Sikereink azonban még jelentősebbek lehetnének, ha nem volnának azok a súlyos nehézségek, amelyek a szocialista táborban és a kommunista mozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek szakadár tevékenységével kapcsolatban keletkeztek.” Elemezve a Kínai KP vezetőségének magatartását az 1960. évi moszkvai értekezlettől kezdve, Szusziov rámutat: a kínai vezetők nem a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére, hanem azok kiélezésére törekedtek, eltorzították és lényegében elvetették azokat az új értékeléseket és következtetéseket, amelyeket a testvéri pártok kollektív erőfeszítések eredményeképpen a marxizmus-leninizmus alapján kidolgoztak. Elutasítják a kommunista és munkáspártok közösen kidolgozott nyilatkozatait a Kínai Kommunista Párt vezetői. Ugyanakkor a testvéri pártoknak javasolják a maguk „25 pontját”, amelyeknek igazi értelme lényegében a következő: a szocialista világrend- szer által a világíejlődés menetére gyakorolt mindjobban növekvő haladás tagadása; a munkásosztálynak a tőkés országokban vívott harca iránti lebecsülés; a nemzeti felszabadító mozgalom szembeállítása a szocialista világrendszerrel és a nemzetközi munkásmozgalommal; kalandorság a külpolitikában és a „hidegháború” helyzetének fenntartása; szek- tásság és a puccsizmus a forradalom kérdésé- .ben; a személyi kultuszra jellemző, a kommunista mozgalom által elítélt módszerek védelme és fenntartása; a frakciós harc igazolása a kommunista mozgalomban. Az SZKP törekvéseit a keletkezett nézeteltérések megszüntetésére a kínai vezetőség elutasította. Sajtójuk szakadatlanul közöl durva támadásokat az SZKP és más marxista-leninista pártok ellen. Rágalmazó cikkeket küldenek szét a világ minden tájára. Általános irányzatát, támadásainak fékevesztettségét tekintve a kínai propaganda mindinkábo egyszintre kerül a reakciós imperialista körök szovjetellenes, kommunistaellenes szerveivel. A KKP vezetőd az ideológiai nézeteltéréseket átvitték az államközi kapcsolatokra, a szocialista országok és a kommunista pártok gyakorlati politikájának szférájába. Peking ma már kétségtelenül a kommunista pártok megosztására, a marxizmus—leninizmussal szemben ellenséges frakciók és csoportok létrehozására vett irányt Egyre világosabban látszik, hogy a KKP vezetősége az ultraforradalmi frázisok és jelszavak álarca alatt ádáz támadást indított a világszocializmus vívmányai ellen, s nem az imperialistákra hanem elsősorban az SZKP-ra s más marxista—leninista pártokra összpontosítja a fő tüzet. Céljuk az, hogy bomlasszák és megosszák a szocialista tábort, aláássák a szocialista közösség népeit összeforrasztó eszmei alapokat és szervezeti politikai elveket. A „kínaiasított” szocializmust, a kalandor bel- és külpolitikai irányvonalat, a személyi kultusz ideológiáját és gyakorlatát akarják ráerőltetni a szocialista országokra- A KKP vezetősége azt tervezi, hogy rákényszeríti Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népedre saját kalandor koncepcióit és módszereit, faji alapon szembeállítja egymással a népeket, s felbomlasztja a nemzeti felszabadító mozgalom és a munkásmozgalom szövetségét. Szusziov elvtárs ezután mélyebb vizsgálat tárgyává tette: honnan ered a kínai teoretikusok eltévelyedése, s milyen következményekkel járhat a KKP vezetőinek szakadár tevékenysége. L Két felfogás a szocialista világrendszer szerepéről Ä második világháború óta a világban végbement gyökeres változások elsősorban a szocialista világrendszer keletkezésével és fejlődésével függnek össze. A szocialista közösség országai a jelenkorban a fő védőbástyát jelentik minden forradalmi erő számára, s a világbéke megbízható támaszai. Korunk fő tartalma, s a világméretű osztályharc magva: a világszocializmus és a világimperializ- mus harca. Volt idő, amikor a kínai vezetők egyetértettek ezzel a fontos marxista—leninista tétellel. De az utóbbi időben a KKP vezetősége a szocialista rendszerrel és a 'kapitalista országok munkásmozgalmával szembeállítja a nemzeti felszabadító mozgalmat, ezt nyilvánítja az antiímperialista harc fő erejének, s aláaknázza a jelenkor forradalmi erőinek egységét. fcA vdlágforradalcm viharainak fő övezetét Ázsia, Afrika és Latin-Amerika kiterjedt körzetei alkotják” — jelenti ki a KKP Központi Bizottsága. A Rinmin Ribai pedig azt írja: *Ma az ázsiai, afrikai és latin-amerikai nemzeti felszabadító forradalom a legfontosabb erő, amely közvetlen csapást mér az imperializmusra.” Ez a munkásosztály történelmi szerepéről uzóló marxista tanítás nyilvánvaló revidiálá- sa, a fejlett tőkés országok munkásmozgalmának lebecsülése. Ami pedig a szocialista világrendszert illeti, a kínai teoretikusok annak csupán az elnyomott nemzetek és népek forradalmának támogatásához és fejlődéséhez szükséges „támaszpont” szerepét szánják. Mondani sem kell, hogy ez az álláspont csak kárt okozhat mind a szocialista rendszernek, mind a nemzeti felszabadító mozgalomnak, mind a nemzetközi proletármozgalom nagy ügyének. A szocialista világrendszer szerepének és jelentőségének ilyesfajta felfogása nem áll összhangban a világ tényleges erőviszonyaival és merőben ellentétes a testvérpártok 1960 évi nyilatkozatának következtetéseivel. Szusziov elvtárs hangsúlyozza: a marxista—leninisták óriási jelentőséget tulajdonítanak a nemzeti felszabadító mozgalomnak, a Világforradalmi folyamatban azonban a szocialista országok játsszák a főszerepet. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy ezeknek az országoknak a munkásosztálya, dolgozói sikeresen oldják meg a társadalmi problémákat, létrehozzák azt az elnyomástól és kizsákmányolástól mentes új társadalmat, amelyért a népek forradalmi harcukat vívják. A szocializmus és kommunizmus anyagi- technikai bázisának megteremtésével égjük csapást a másik után mérik az imperializmusra az anyagi termelés területén. Ezek a sikerek gyakorlatilag győzik meg a kapitalista országok dolgozóit arról, hogy csak a szocializmus vágányain haladva lehet kielégíteni a dolgozó nép alapvető szükségleteit. Mindez forradalmasítja a tömegeket, hogy bekapcsolódjanak a kapitalista rendszer ellen, a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harcba. Másodszol: a szocialista államok egyre növekvő mértéltben töltik be az imperializmus agresszív eílen&scradalnai terveivel közvetlenül szembehelyezkedő erő szerepét. Továbbiakban Szusziov elvtárs rámutatott, hogy a kapitalizmus fölötti világraszóló méretekben aratott győzelmet csak a szocialista világrendszer, a munkásmozgalom s a nemzeti szabadságharcok közös erőfeszítésével lehet kivívni. Hangsúlyozza: a szocialista országok történelmi küldetését előírják a társadalmi fejlődés objektív törvényei s azok az országok, melyekben győzött a szocializmus, nemcsak a társadalmi fejlődés világítótornyai, hanem hatalmas anyagi erőt is képviselnék. Erőt, mely az emberi tevékenység döntő területén: az anyagi termelésben mér vereséget a kapitalizmusra. Ezután felveti: hogyan vélekedik a KKP vezetősége Leninnek arról a következtetéséről, hogy a szocializmus országai gazdasági sikereikkel gyakorolják a legnagyobb hatást a világforradalom fejlődésére? Vajon híve-e a békés gazdasági fejlődésnek? Rámutat, hogyan ferdítik el a kínai vezetők a lényegét, azt igyekezve bizonygatni, hogy a gazdasági verseny azt jelenti: „Az elnyomott népeknek nincs szükségük harcra és forradalomra.” Pedig soha, egyetlen marxista—leninistának sem jut eszébe azt állítani, hogy a békés gazdasági verseny „pótolja a különböző országok népeinek szabadságharcát”, hogy a szocializmus győzelme a gazdasági versenyben a kapitalizmus „automatikus” csődjét jelenti, s mentesíti a népeket attól, hogy osztályharcot és nemzeti szabadságharcot vívjanak... Pe- kingből ilyesfajta koholmányokat terjesztenek ... holott a békés gazdasági verseny nem kárhoztatja passzív várakozásra a tömegeket, hanem ellenkezőleg: felébreszti forradalmi aktivitásukat Tehát nem csupán gazdasági kérdés. Mély politikai értelme van: a kapitalizmust gazdaságilag legyőzni annyit jelent, mint jelentősen megkönnyíteni az összes forradalmi erők harcát az imperializmus ellen. A gazdasági versenyben elérendő győzelemhez a szocialista országoknak együttműködésük minél erőteljesebb megszilárdítására van szükség. Pontosan ebben az irányban fejlődik az SZKP és a többi testvérpárt tevékenysége. Ezzel szemben a kínai vezetőség az elmúlt éveli folyamán megmutatta, hogy nem érdekli a szocialista világrendszer egységének megszilárdítása. A kínai vezetőség nemcsak, hogy nem hangolta össze tevékenységét a szocialista közösség többi országaival, hanem nyíltan megrendítette a szocialista közösség alappilléreit, összezsugorította gazdasági kapcsolatait a szocialista országokkal, különösen a KGST-országckkal, elsősorban a Szovjetunióval. Amikor a szocialista országok kommunista {Jártjai felszámolták a személyi kultusz következményeit, lehetővé tették a testvér országok kapcsolatainak a proletámemzetköziség lenini elve alapján történő megszilárdítását. A testvérpártok úgy fogadták az SZKP XX. kongresszusának vonalát, mint a szocialista országok kapcsolatai további fejlődésének egyedül helyes lenini irányzatát. Ez az irányzat azonban nem tetszik a kínai vezetőknek. Mindem jel arra mutat, hogy úgy szeretnének parancsolgatni a szocialista közösségben, mint saját hitbi2ománjoikban, rákényszerítve más országokra saját akaratukat és diktálva azokat a feltételeket, amelyekkel kényük- kedvük szerint beengedhetnék vagy „kiközösíthetnék” a szocializmusból az egyes pártokat és népeket. Ezt Szusziov elvtárs a KKP vezetőségének Jugoszláviához fűződő viszonyán keresztül szemléltette. A kínai teoretikusok. szemet hunyva a jugoszláviai szocialista építőmunka elért eredményei, a békés együttélésért, a leszerelésért, a nukleáris fegyverek betiltásáért, a Kínai Népköztársaság ENSZ- jogainak helyreállításáért, stb. a többi szocialista állammal együtt folytatott küzdelme felett: azt állítják, Jugoszláviában ma burzsoá diktatúra áll fenn, s Jugoszlávia ..az amerikai imperializmus ellenforradalmi különítménye.” De rámutat a kínai vezetők befolyására a> albán kérdés kapcsán is. „Eleinte nehéz vall megérteni, milyen indokok mozgatták Hodzs* és Shehu szovjetellenes cselekményeit. Azonban egyre világosabbá vált., hogy az albán vezetők idegen kottáról énekelnek, szó szerint ismételve azt, amit Pekingben írnak é* mondanak.” Az SZKP egyik legfőbb feladatának tartja, hogy harcoljon a szocialista világrendszel minden eszközzel való megerősítéséért, a minden szocialista országgal való testvéri kapcsolatok fejlesztéséért, a teljés egyenjogúság és az önkéntes együttműködés alapján, minden szocialista ország összeforrottságának fokozásáért, az imperialista agresszorok elleni közös harc, az általános béke, a kommunizmus teljes diadala érdekében. n. A háború, a béke és a forradalom kérdései Nagy ügyünk sorsa, a népek sorsa döntő mértékben függ a kommunista mozgalomnak a háború, a béke és a forradalom kérdésében ▼állott helyes stratégiai és taktikai irányelveitől — mondotta ezután Szusziov elvtárs. A nemzetközi porondon kialakult erőviszonyok tehetővé tették, az utóbbi évek tapasztalatai teljes mértékben alátámasztották a bélkés együttélés politikájának fontosságát. Éppen ennek a világon százmilliók által támogatott politikának következetes megvalósításával sikerült a szocialista országoknak meghiúsítani az imperialista reakció fondorlatait a béke ellen. Nem isteni ajándék az — állapította meg Szusziov —, hogy az emberiség ma a béke.áldásait élvezi. Reális eredménye ez a kitartó harcnak a termonukleáris háború kirobbantását célzó kísérletek ellen. Továbbá annak, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország ereje megnövékedett s ho<*v a békeharc zászlója alatt az egész haladó emberiséget tömörítő kommunista pártok helyes politikát folytatnak. Ezután Szusziov kimutatta: a kínai teoretikusok, akik különös buzgalommal támadták az SZKP XX. kongresszusának megállapításait, a testvérpártok moszkvai értekezletének a háború, a béke és forradalom kérdéseiben vallott nézeteit, új fogáshoz folyamodna: mesterségesen elválasztják egymástól egy társadalmi folyamat két jelenségét a forradalmi mozgalommal szembeállítják a béke- harcot. A kínai teoretikusok sémájából az derül ki, hogy aki a békéért és a világháború elhárításáért harcol, az ellene van a forradalomnak. akadálvozza a forradalmi harcot. A KKP vezetői eljutottak addig az állításig, hogy a háború, a kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentmondások megoldásának elfogadható, sőt lényegében egyedüli eszköze. Csaknem három évtizede hangzottak el Mao Ce-tung ilyen kijelentései: „A háború, amelyet az emberiség döntő többsége vív maid... híd lesz és a hídon az emberiség eljut a történelmi korba ...” „A világot csak puskával lehet átépíteni.” Azóta azonban a világon gyökeres változások mentek végbe s a békeszerető erők szövetsége képes felülkerekedni az imperializmus erőin, képes megakadályozni. hogy kirobbantson egy új világháborút. A kínai vezetők mindezzel nem óhajtanak törődni. Nyilvánvalóan kérkednek esztelenségükkel. azt állítják, hogy a nukleáris bomba „oapírtigris”, semmi új elemet nem visz a háború és a béke kérdéseinek feltevésébe. A legelemibb józan észnek is ellentmondó efféle logika szerint Mao Ce-tung az 1957. évi moszkvai értekezleten megkísérelte bebizonyítani, hogy a szocializmusért vívott háború ügye a termonukleáris világháború nyomán egyenesen nyerni fog ........Ha az emberiség feie megsemmisül a termonukleáris háborúban, még megmarad a másik fele, az imperializmus viszont teljesen megsemmisül s az egész világon csupán szocializmus lesz s egy fél évszázad alatt a lakosság ismét megnövekszik...” — hirdette Mao Ce- tung. Szusziov rámutatva az ilyen kijelentések felelőtlenségére hangsúlyozza: különösképpen veszélyes ez azért, mert olyan emberek hangoztatják, akik egy nagy szocialista állam kormány-rúdjánál ülnek. Lenini idézetek kapcsán kijelenti: a világháború nem szükséges a szocialista országoknak, nincs szüksége rá a dolgozó népnek, a világháború nem szolgálhatja a szocializmus győzelmét. Odáig elmennek a kínai vezetők — mutatta ki Szusziov —, hogy népek sorsát semmibe veszik. Egyik felelős funkcionárius pl. azt hangoztatta: Togliattinak, az olasz KP főtitkárának nincs igaza, amikor aggódva kijelenti, hogy termonukleáris háború esetén egész Olaszország elpusztul. „Hiszen megmaradnak más népek — mondotta a kínai funkcionárius — az imperializmus azonban megsemmisül* ' ‘ ~ * 4 -' Továbbiakban azokkal a durva hamisításokkal, torzításokkal foglalkozott Szusziov, melyekkel Pekingben azt állítják, hogy a békés egymás mellett élés politikájában az SZKP és más testvéri pártok abból indulnak ki, hogy az imperializmus természete megváltozott s minden számításukat az imperialisták békeszerete- tére, humanitására építik, „kérik és könyörgik” tőlük a békét. Szusziov kijelenti: nem az imperializmus változott meg, hanem „osztályellenségeink körében mind világosabbá válik az az igazság, hogy ha az imperialista őrültek világháborút robbantanak ki, akkor a kapitalizmus sorsa az lesz, hogy elsöprik és eltemetik, A KKP vezetői, amikor a leszerelést illúziónak és megvalósíthatatlan jelszónak tartják, amely szerintük csak megzavarja a népeket, el akarják ferdíteni az SZKP és minden marxista-leninista párt világos álláspontját, egyúttal pedig alá kívánják ásni a leszerelés politikáját, amely az új világháború elhárításáért és a nemzetiközi feszültség csökkentéséért vívott harc fontos feltétele. „Meggyőződésünk szerint a dolgozók forradalmi harca, az általános demokratikus mozgalom, a szocializmus növekvő hatalma s az összes békeszerető erő határozott lehetőségei rákényszeríthetik az imperialistákat, hogy akaratuk ellenére számoljanak a népek leszerelési követeléseivel. Mi .hiszünk a néptömegek óriási lehetőségeiben ...” — jelentette ki Szusziov, kifejtve, hogy „fegyver és háború nélküli világ” jelszava összefogja és tevékeny harcra sorakoztatja fel a néptömegeket az imperializmus megrögzötten militarista körei ellen. Ez a jelszó minden ember számára érthető, attól függetlenül, hogy milyen politikai nézeteket vall. A leszerelés a fegyverkezési hajsza megszüntetését s következésképpen az adóterhek enyhülését is jelenti. Megfelel a legszélesebb rétegek létérdekeinek. A kommunistákon kívül számos más társadalmi erő is támogatja ezt a jelszót: „Miért mondanánk le róla mi, kommunisták? Hát nem világos, hogy ebben az esetben gyengülne a kommunistáknak a néptömegekre gyakorolt befolyása s ezzel a reakció kezére játszanánk?” Ezután Szusziov arról beszélt, hogy a kínai vezetők nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk negatív álláspontra helyezkednek a nemzetközi politika oly létfontosságú kérdéseiben, mint a leszerelés, a termonukleáris kísérletek megszüntetése, a nemzetközi feszültség enyhítése, de azzal is próbálkoznak, hogy megbénítsák a világháborús veszedelem ellen küzdő többi szocialista ország erőfeszítéseit Példaként hozta fel, hogy a karib-tengeri válság idején a KKP vezetősége semmit sem tett azért, hogy hozzájáruljon a háborús konfliktus elhárításához és tevékenyen segítse a forradalmi Kubát. A kínai vezetők a maguk számára igyekeztek hasznot húzni a karib- tengeri térségben támadt válságból. Hiszen tény az, hogy a kínai kormány éppen a válság kellős közepén fokozta a kínai—indiai határon támadt fegyveres konfliktust, s ezzel csak súlyosbították az amúgy is bonyolult és veszélyes világhelyzetet. A kínai vezetőség engedte, hogy nagyon megromoljék a viszony Indiával, amely — mint ismeretes — nem vesz részt katonai csoportosulásokban. Ugyanakkor lényegileg tömböt alakították Pakisztánnal, a SEATO és CENTO katonai szövetségek tagjával, holott ezek a szövetségek Ázsia népeinek békéjét és biztonságát fenyegetik. „Kérdezzük: hogyan lehet sarat dobálni a szocialista országokra, a kommunista pártokra és ugyanakkor az egész világ előtt hízelegve hajbókolni a pakisztáni reakciós rendszer színe előtt?” — jelentette ki Szusziov, majd rámutatott, hogy amikor a kínai vezetők 1963. júniusában hisztérikusan támadták az atomcsendegyezményt, s így egy társaságba keveredtek az imperializmus leg- agresszívebb köreivel, még inkább leleplezték magukat, mint a békéért, a különböző rendszerű állomok békés együttéléséért folyó küzdelem ellenfeleit fFolytatása a 3. oldalon)
