Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-07 / 80. szám

1964. április 7„ kedd

NSPÖJMO

8

M. 1. SzdszIov beszéde az SZKP 1964 február 14-i plépiMii

(Folytatás a 2. oldalról)

A kínai vezetők ezután megértették, hogy elvetették a sulykot, s az utóbbi időben Pe-' lángból hirtelen — váratlan „békeszerető” nyilatkozatok áradata zúdult. Sajnos, minden isi arra mutat, hogy Peking céljai és szándékai nem változtak. „Békeszeretetük” nem más, mint a világközvélemény által visszautasított és elítélt valódi nézeteik képmutató leleplezése.

A KKP vezetőségének nyilvánvalóan kalandor álláspontja megmutatkozik az atom- gyver kérdésében elfoglalt álláspontjában - - mondotta a továbbiakban Szuszlov elvtárs.- Ismeretes, hogy a KNK vezetői kitartóan •vetélték: a Szovjetunió adjon nekik atom- ■mbát. Kifejezésre juttatták rendkívüli sér- . döttségüket, hogy hazánk nem adta át nekik r.z atomfegyver mintapéldányait. Az SZKP özponti Bizottsága és a szovjet kormány már '^magyarázta, miért nem tartja célszerűnek, egy segítséget nyújtson Kínának az atomfegyver előállításához.

Ezután Szuszlov kifejtette, hogy ez visszahatást váltott volna ki a nemzetközi helyzetben. „A Szovjetunió atomfegyvere szilárd biztosítéka nemcsak hazánk, hanem az egész szocialista tábor s így Kína védelmének is- Ezt a KNK vezetői is jól tudják. Ennek ellenére mindenáron igyekeztek atomfegyverhez jutni.” Csen Ji, a KKP PB tagja és a KNK helyettes miniszterelnöke arról szólva, Kína mindenáron elkészíti atomfegyverét, kijelen- fette: Kína a legtökéletesebb fegyvereket fog- a előállítani, alkkor is, ha nadrág nélkül ma- ’•ad. ... Így hát kiderült, hogy az az atomfegyver melyet a kínai vezetők „papírtigrisnek” neveznek: hőn óhajtott céljaik közé tartozik.

A szocialista országoknak a kapitalista államokkal fenntartott kapcsolatairól szólva Szuszlov rámutatott arra a szakadékra, mely a inai vezetők szavai és tettei között van. A Szovjetunió és a többi szocialista ország törekvése a gazdasági és más kapcsolatok rendezésére a kapitalista államokkal, köztük az USA- val köztudomásúan élesen negatív visszahatást keltett Pekingben. A kínai vezetők jobb ügyhöz méltó kitartással igyekeznek megakadályozni a szovjet-amerikai viszony javulását s úgy állítják be, mint „összeesküvést az imperialistákkal”. A KNK kormánya ugyanakkor lázas igyekezettel próbál kapcsolatot teremteni Angliával, Franciaországgal, Japánnal, Nyu- gat-Németországgal és Olaszországgal. Ez normális dolog, amely szervesen hozzátartozik a békés együttélés politikájához. A lényeg azonban az, hogy a kinai vezetők úgy vélik: amikor

ők ilyen tevékenységet folytatnak, az az igazi „forradalmárok” politikája. Ha más szocialista országok feszik ugyanazt, akkor az állítólag „revizionizmus” és „árulás”.

De menthetetlenül kudarcot vallanak a békés külpolitikánk megrágalmazására irányuló kísérletek. Pártunk tovább küzd a termonukleáris háború elhárításáért s kitartóan igyekszik megvalósítani a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélésének lenini politikáját. „Mi tudjuk, hogy a béke a szocializmus szövetségese. A békés együttélés kedvező hatással van a nemzetközi felszabadító mozgalom fejlődésére, a tőkés országok munkásosztályának forradalmi harcára is. Annak tagadása, hogy a legszorosabb kapcsolat van a békéért folytatott harc és a szocializmusért folytatott harc között, elárulja: a pekingi vezetők lényegében véve nem bíznak a néptömegek erejében. Lemondtak arról a lenini tanításról, mely szerint a szocialista forradalom a néptömegek harcának eredménye; a kínai vezetők kizárólag a fegyveres felkelést tartják célravezetőnek mindenütt és minden körülmények között, tekintet nélkül a tömegek hangulatára, forradalmi készségére, a belső és külső helyzetre.”

Ennek az irányvonalnak rendkívül káros volta abban rejlik, hogy a tömegek körében végzett aprólékos és türelmes munkát, a szocialista forradalomhoz szükséges objektív és szubjektív körülmények megértésének számbavételét forradalmi frázissal, vagy pedig — ami még rosszabb — a néptől elszakadt maroknyi embercsoport kalandor vállalkozásaival cseréli feL

Bárhogy igyekeznek is a KKP vezetői az ellenkezőjét bizonyítani, a kommunista mozgalomban fellángolt vita egyik legélesebb pontja nem az a dilemma, hogy „vigyük-e a forradalmat, vagy sem”, hanem az a kérdés, hogy „milyen úton vigyük a forradalmat”. Más szóval a kínai vezetők megfeledkeztek a marxista-leninista tanításnak arról a tételéről, hogy a forradalmat nem lehet meggyorsítani, vagy megrendelésre csinálni, a forradalomnak nem lehet kívülről lökést adni. Minden országban a konkrét történelmi viszonyok határozzák meg a szocializmusba való átmenet békés, vagy nem békés módszerének lehetőségét Pártunk mindenkor megingathatatlanul követte a proletár internacionalizmus álláspontját.

Ezt az utat Lenin jelölte ki és mi megmásíthatja ti anul követjük — mondotta Szuszlov elvtárs.

III.

A KKP vezetőinek irányvonala a nemzeti felszabadító mozgalomnak a nemzetközi munkásosztálytól való elszigetelésére

A kínai vezetők céljaikra nagymértékben

fel akarják használni a nemzeti felszabadító mozgalmat — fejtegette a továbbiakban Szuszlov elvtárs. — Igyekeznek olyan célkitűzéseket ráerőszakolni a nemzeti felszabadító mozgalomra, amely veszélyes útra taszíthatja, veszélybe sodorhatja Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek vívmányait. A kinai vezetőkre mindenekelőtt az jellemző, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a feltételeknek ezeket az országokat jellemző óriási változatosságát. A kommunista pártokra, minden haladó erőre egységes, sablonos harci sémákat és módszereket akarnák rákényszeríteni. A Kínai KP képviselői a fegyveres harc jelszavát hirdetik meg, ami különösen helytelen a jelenlegi helyzetben, amikor sok ázsiai, afrikai, latin-amerikai országban amti- imperialista politikát folytató, nemzeti kormányok kerültek hatalomra.

Ilyen helyzetben meghirdetni a fegyveres harc jelszavát, mint egyetemes érvényű jelszót, annyit jelent, mint: félrevezetni a nemzeti felszabadítás erőit, elvonni őket az imperializmus ellen vívott harctól. A kínai vezetőknek a mindenütt megvalósítandó fegyveres harcra vonatkozó „balos” célkitűzései csupán arra irányuló kísérletek, hogy a kalandok útjára sodorják a felszabadult államokban a kommunistákat és demokratikus erőket.

Kimutatta Szuszlov a továbbiakban, hogy a kínai vezetők a felszabadult országok történelmi távlatainak kérdésében szembehelyezkednek a kommunista mozgalom fontos tételeivel, például azzal a lenini tézissel, amely szerint lehetséges a felszabadult országok nem kapitalista fejlődése. Ez az eszme egyre tágasabb teret hódít Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeinek körében, számos ország számára pedig a gyakorlati cselekvés jelszava lett. S ez a szocializmus óriási győzelme.

A kinai vezetők a fegyveres harcról pufog- tatott „baloldali” frázisokon kívül mit sem tudnak mondani a felszabadult országok népeinek arra vonatkozóan, hogy milyen úton haladva harcoljanak a jobb jövőért. Lényegében nincsenek építő eszméik, amelyek segítenének a volt gyarmatok haladó erőinek harcolni a szocializmusért.

A kínai vezetők felszólítják Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népeit, hogy mindenben Pekinget kövessék. Egyre világosabban kitűnik: a KKP vezetősége nyilvánvalóan ellenőrzése alá akarja vonni a nemzeti felszabadító mozgalom erőit, hogy ezek azután hegemo- nista tervei megvalósításának eszközei legyenek. A kínai vezetők olyan irányvonalat követnek. hogy a nemzeti felszabadító mozgalmat elszakítsák a szocialista világrendszertől, a nemzetközi munkásosztalytoL Ezért

szórnak rágalmat az SZKP-ra, Szovjetunióra, s az állami vonalon és különböző nemzetközi demokratikus szervezetek vonalán tett lépéseik elárulják, hogy az antiimperialista erők megszilárdítása helyett minden erejükből a Szovjetunió és más szocialista országok ellen harcolnák. Így születtek Moshiban, az afroázsiai szolidaritási értekezleten a kinai küldött ilyen kijelentései: „Kelet-Európa országai ne avatkozzanak Afrika és Ázsia ügyeibe.”

„Minek vannak itt önök... tegyenek, amit akarnak, mi szembe fogunk szállni önökkel.” A kínai vezetők gyakorlatilag is hozzáfogtak, hogy külön szervezeteket hozzanak létre az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok számára, s azokat szembeállítsák a Szakszervezeti Világszövetséggel és más nemzetközi egyesülésekkel.

Ezután Szuszlov elvtárs megállapította, hogy a kínai vezetők utolsó néhány évi gyakorlati akcióinak fényében sokkal jobban megértjük „A keleti szél legyőzi a nyugati szelet” jelszó tényleges politikai értelmét. Ez a jelszó nem egyéb, mint a kínai vezetők hegemonikus törekvéseinek ideológiai és politikai kifejezése.

A keleti szél valamiféle mágikus erejét hirdető jelszavuk célja nyilvánvalóan a nacionalista, sőt, a faji szenvedélyek felszítása, a kolonializmus ellen harcoló népek körében.

Érthető, hogy a kínai vezetők efféle terveket szőve, a nemzeti felszabadító mozgalomnak a szocialista világrendszerrel, a nemzetközi munkásmozgalommal való szoros kapcsolatait igen komoly akadálynak tartják szándékaik megvalósításának útjában. Ezért irányt vettek arra, hogy elszakítsák az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokat a Szovjetuniótól és a többi szocialista államtól, a kapitalista országok murik áso6ztályátóL Talán mondanunk sem kell, hogy ez a törekvés alapvetően ellenkezik az ázsiai, afrikai és latinamerikai népek létfontosságú érdekeivel és mint a tények mutatják, egyre növekvő ellenállásba ütközik e népek részéről.

Szuszlov ezután kifejtette:

A nemzeti felszabadító mozgalomnak napjainkban elért hatalmas sikerei azoknak a szoros kapcsolatoknak köszönhetők, amelyek e mozgalmat a Szovjetunió és a többi szocialista ország népeihez, a nemzetközi munkásosztály forradalmi mozgalmához fűzik. A Szovjetunió Kommunista Pártja, minden marxista—leninista párt véleménye szerint a nemzeti felszabadító mozgalom korunk legfontosabb forradalmi erői közé tartozik és történelmi jelentőségű segítséget nyújt az imperializmus ellen, a békéért és a szocializmusért folytatott harcban.

A nemzeti felszabaditó forradalmak új történelmi viszonyok között diadalmaskodtak — mondotta Szuszlov elvtárs, hangsúlyozva, hogy az összes forradalmi erők egységében rejlik a biztosíték arra, hogy ezek az erők győzelmet arassanak az imperializmus elleni harcban. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek alapvető nemzeti érdekei teljes mértékben megegyeznek a szocialista közösség országainak, valamennyi ország munkásosztályának és dolgozóinak érdekeivel. Ez alkotja az imperializmus ellen harcoló forradalmi erők növekvő összefogásának objektív alapját.

A szocialista államok internacionalista kötelessége keresztezni az imperialisták azon próbálkozásait, amelyekkel a felszabadult országokban vissza akarják állítani a gyarmati rendszert és meg akarják akadályozni, hogy^ gyarmati iga lerázása után a népek megvalósíthassák nemzeti vágyaikat.

A felszabadulásukért küzdő népek megsegítésére irányuló politikánk a proletár nemzetköziség magasztos elvein, a nagy Lenin örökségén alapszik.

„Újból kijelentjük, hogy a felszabadulásukért harcoló népek továbbra is szilárdan számíthatnak erre a támogatásra” — jelentette ki Szuszlov.

Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek jól tudják, hogy a Szovjetunió tevékenyen támogatja a népek nemzeti felszabadító, igazságos háborúit elnyomóik ellen. A Szovjét- unió és a többi szocialista ország minden vonalon, gazdasági, politikai, sőt szükség esetén katonai segítséget nyújt a nemzeti felszabadító mozgalomnak.

Szuszlov továbbiakban kifejtette: most, amikor a gazdasági önállóság kivívása, a társadalmi haladás útján az előretörés lett a felszabadult országok imperialistaellenes harcának fő irányává, a szocialista államok bővítik

a gazdasági együttműködést ezekkel az országokkal, testven gazdasági segítséget nyújtanak nekik.

A Szovjetunió rendíthetetlenül teljesíti ezt a kötelességét. Meghaladja a hárommilliárd rubelt azoknak az előnyös szovjet hiteleknek az összege, amelyeket a felszabadult országok kaptak.

Hazánkban ezrével tanulnák a fiatal szuverén államokból érkezett diákok. A Szovjetunió és a többi szocialista állam gazdasági kapcsolatainak növekedése azt eredményezte, hogy megszűnt az imperialista hatalmak egyeduralmi helyzete a berendezések szállítása és a hitelek nyújtása területén. Az imperializmus kezéből sikerült kiütni a gazdasági blokád korábban oly jól bevált fegyverét.

A kínai vezetők azonban megpróbálják elhitetni Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országainak népeivel, hogy a szocialista országok törekvése a békés gazdasági versengésre, ellentmond az 6 érdekeiknek; minden módon igyekeznek befeketíteni azt a gazdasági segítséget, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista állam nyújt a gazdaságilag elmaradott országoknak, igyekeznek bizalmatlanságot kelteni, e segítség céljait illetően. A felszabadult országok népei azonban már sok politikai tapasztalatra tettek szert és el tudnak már igazodni abban, hogy a valóságban mit akarnak, hová céloznak a kínai vezetők, s ezért elvetik azt a politikát, amellyel a kínai vezetők önző terveiknek akarják alárendelni őket.

Nincs olyan rágalom, nincs olyan koholmány, amellyel meg lehetne zavarni a Szovjetunió és más szocialista országok népeinek növekvő barátságát a gyarmati függőség alól felszabadult országok népeivel.

IV.

Ä szovjet—kínai kapcsolatokról

Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány mindig nagy jelentőséget tulajdonított a Kínai Népköztársasággal való barátság és együttműködés fejlesztésének. Pártunknak a KKP-vel és a kínai néppel fennálló kapcsolata a szó legteljesebb értelmében önzetlen és internaáanalista — folytatta beszédét Szuszlov elvtárs.

Hosszú évéken át segítettük a kínai dolgozókat, kommunista élcsapatukat a függetlenségért, a szocialista forradalom győzelméért vívott harcban — állapította meg Szuszlov. — A Szovjetunió segített a Kínai Népköztársaságnak rövid idő alatt felépíteni több mint kétszáz nagy ipari vállalatot, gyáregységet és objektumot, amelyek a legmodernebb berendezéssel vannak ellátva. A Szovjetunió segítségével a Kínai Népköztársaságban kialakultak egész iparágak, amelyek azelőtt ismeretlenek voltak Kínában.

Szuszlov elvtárs ismertette, hogy a Szovjetunió segítségével felépített és újjáépített vállalatok teszik lehetővé Kínának azt, hogy évente 8,7 millió tonna öntöttvasat, 8,4 millió tonna acélt, 32,2 millió tonna szenet és palát termeljen. A szovjet közreműködéssel létesített vállalatok adják az egész óntermelés hetven százalékát, a szintetikus gumi száz százalékát, a villamos energia 25— 30 százalékát, a teherautók és traktorok nyolcvan százalékát. A Szovjetunió műszaki segítségével épített és védelmi célokra termelő vállalatok jelentik Kína honvédelmi iparának alapját.

Az 1950-tól 1960-ig terjedő időszakiban több mint tízezer szovjet szakember járt különböző időre szóló kiküldetésben a Kínái Nép- köztársaságban. 1951 és 1962. között a Szovjetunióban tanult, végzett tudományos felkészülést és gyakorlatot mintegy tízezer kínai mérnök, technikus és szakmunkás, továbbá mintegy ezer tudós. Ez alatt az idő alatt több mint tizenegyezer diák és aspiráns fejezte be tanulmányait szovjet felsőoktatási tanintézetekben.

A szovjet-kínai együttműködés a legmagasabb fokot 1953 után érte el, amikor az SZKP Központi Bizottságának és személyesen N. Sz. Hruscsov elvtársnak a kezdeményezésére megszűntettük az országaink közötti kapcsolatokban a sztálini személyi kultusz megnyilatkozásai nyomán fellépő és az egyenjogúságot akadályozó tényezőket.

A Szovjetunió kedvező feltételekkel ösz- szesen egymilliárd 816 millió rubel összegű hosszú lejáratú hitelt adott a Kínai Népköztársaságnak.

Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kína a nemzetközi küzdőtéren tartósan betöltse a szocialista nagyhatalom pozícióját, rendíthetetlenül küzdött a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak helyreállításáért.

A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság 1950-ben barátsági, szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződést írt alá, s ez a szerződés fontos tényező lett nemcsak az országaink közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztésében, hanem Távol—Kelet békéjének megszilárdításában is.

A Szovjetunió becsületesen megtartotta az ezzel a szerződéssel kapcsolatos valamennyi kötelezettségét. Valahányszor veszély fenyegette a Kínai Népköztársaság biztonságát, a Szovjetunió kijelentette, kész a végsőkig teljesíteni szövetségesi kötelességét.

Sajnos azonban, a Kínai Népköztársaság kormánya 1958-tól kezdve egyre gyakrabban tett különböző lépéseket, amelyek aláássák a szovjet—kínai barátságot, a nemzetközi küzdőtéren pedig össze nem egyeztetett cselekedeteivel nehézséget okozott nemcsak a Szovjetuniónak, hanem más szocialista országoknak is,

Különösen romlottak a szovjet—kínai kapcsolatok azután, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetői az egyes barátságtalan cselekedetekről áttértek a Szovjetunióval és más szocialista országokkal fennálló gazdasági és kulturális kapcsolataik határozott megbontására.

A kínai propagandisták most majd megszakadnak abban az igyekezetükben, hogy kimutassák: Kína egyáltalán nem kapott szovjet segítséget, hanem mindössze a szokásos kereskedelmi műveletek történtek a két ország között. Abban az igyekezetükben, hogy a kínai népnek még az emlékezetéből is kitöröljék a szovjet segítséget, attól sem riadnak vissza, hogy leverjék a szovjet gépekről és szerszámgépekről a gyári védjegyet, olyan rágalmakat hangoztassanak, hogy a Szovjetunió elavult felszereléseket szállított Kínának.

Ez az eljárás bajosan fér össze a korrektség elemi fogalmával — jelentette ki Szuszlov elvtárs. Bár ezt a kínai vezetők lelkiismeretére bízzuk, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a Szovjetunióval szemben emelt vádjaik szembetűnő ellentmondásokat tartalmaznak. Egyfelől azzal vádolják a Szovjetuniót, hogy csökkentette segítségét és ezzel komoly nehézségeket okozott Kína gazdaságában, másfelől azt híresztelik, hogy a Szovjetunió segítsége, nem volt hatékony, nem volt jelentős. Ha azonban elfogadjuk, hogy segítségünk „nem volt hatékony, nem volt jelentős”, akkor hogyan okozhatott károkat Kína gazdaságában e segítség beszüntetése?

— Mi itt — a kínai vezetők kedvenc kifejezésével élve — az igazság és mi a hazugság? — A tények azt mutatják, hogy az egyik állítás kétségkívül hazugság.

A Kínai Kommunista Párt vezetőinek nyíltan ellenséges cselekményeire való tekintet nélkül országunk lelkiismeretesen teljesíti korábban vállalt kötelezettségeit és most is közreműködik 80 kínai ipari vállalat építésében, a Szovjetunióban pedig továbbra is folyik kínai mérnökök, technikusok, tudósok és diákok termelési gyakorlata, illetve oktatása. A Szovjetunió testvéri módon reagált Kína 1960—61-ben támadt gazdasági nehézségeire.

Amikor a Kínai Népköztársaságban különösen nagy» volt az élelmiszerhiány, az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány felajánlotta a Kínai Kommunista Párt vezetőségének, hogy viszonossági alapon egymillió tonna gabonát és ötszázezer tonna cukrot szállít. Ugyanakkor a Szovjetunió ötéves halasztást adott a Kínai Népköztársaságnak a kereskedelmi elszámolásból származó 288 millió rubel tartozásának törlesztésére.

Ha a Szovjetunió, mint a kínai vezetők állítják, Kínához fűződő gazdasági kapcsolatainak leépítésére törekedett, akkor miért tette ezt a lépést, miért folytatta a segélynyújtást az ipari vállalatok építéséhez, miért tett újra meg újra javaslatokat a kölcsönösen előnyös kereskedelem és gazdasági együttműködés bővítésére? A Kínai Kommunista Párt vezetői nem adnak választ erre a kérdésre. Nem adhatnak, mert a kínai vezetők törekedtek az országaink közötti együttműködés csökkentésére.

A Kínai Kommunista Párt vezetői valamiképpen igazolni próbálják a „nagy ugrás” politikája következtében a kínai gazdaság fejlődésében támadt kudarcokat. Ezért különösen gyakran vetik fel a szovjet szakemberek kérdését.

(Holnapi lapszámunkban folytatjuk.)