Heves Megyei Népújság, 1964. április (15. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-26 / 97. szám
I A* egész haladó világ méltó ünnepségekkel tiszetelt meg annak a nagy alkotónak emlékét, aki éppen négyszáz esztendeje született Közép-Angliában, az Avon folyó melletti Stratfordban. És aki — a művében megőrzött hatalmas gondolatok segítségével — ma már az egész emberiség fiának számít. William Shakespeare-ről van szó, az „avoni hattyú”* ról, aki húszéves korában elhagyta apjának, a kesztyűkészitő- nek házát, hogy Londonba menjen és ott színész legyen. Alig húsz év alatt írta 37 színpadi művét — komor drámákat és tavaszian derűs vígjátékokat — s a csodálatos szonettek koszorúját. Közben azonban játszott és rendezett is, és igazgatta a „Világ”-ről (The Globe) elnevezett londoni színházat. Aztán — mint utolsó színművének, a „Vihar”-nak Prospero nevű hőse — ő is „eltűrte varázspálcáját” és hazament Strat- fordba, gazdálkodni. Van valami szép Jelkép abban, hogy a színházat, amelynek számára Shakespeare legfontosabb tragédiáit és komédiáit Irta, „Világ”-nak nevezték. Hiszen Shakespeare-nek az volt a művészi programja, hogy „egy egész világot állít helyre” hősöktől és bolondoktól, győzelmes hadvezérektől és kisemmizett aggastyánoktól, gőgös főnemesektől és derűs, egyszerű kézművesektől, „kőhideg szívű” gyilkosoktól és „égbolt-lelkű” szerelmesektől nyüzsgő színműveiben. Világrészeket kalandozott be képzelete, megjelenítette a komor angol történelmet Földnélküli János királytól az első Tudor-uralkodóig, VII. Henrikig. Száraz krónikák és bőbeszédű legendák ihlették írásra, csak éppen a maga koráról nem írt. „ A múltról szólt a jövőnek” — fogalmazta meg velősen az immár hatalmas könyvtárt kitevő Shakespeare-irodalom egyik tudósa, Joseph Gregor. Ez így is van, de bárhonnan is merítette műve tárgyát az író — a múltból, avagy külföldről — a Shakespeare- drámák alakjaiban és helyzeteiben Világosan felismerhető az az Anglia, ahol Shekaspeare élt és az az időszak, amikor műveit alkotta. Hamlett és Lear, Othello és Julius Caesar, III. Richárd és a kövér Falstaff lovag alakjaiban az „Erzsébetkor" jellegzetes figurái keltek örök életre. Shakespeare hatalmas, mondanivalójában és művészi gazdagságában ma is aktuális életművének megalkotásához olyan kivételes lángelmére volt szükség, mint amilyen a stratfordi kesztyűkészitő fia volt. Ám ennek a zseninek szüksége volt egy olyan társadalmi talajra Is, amelyen állva megláthatta a legvégletesebb szenvedélyeket, a legizgalmasabb ellentmondásokat. Ilyen „talajt” Jelentett Tudor Erzsébet uralkodásának kora. Az angol feudalizmus már kifáradt a York és Laneaster-uralkodóházak hosszú harcaiban. A középkor — amelynek Angliában utolsó fellobbanása „Véres” Mária uralkodása, a múlté volt. Erzsébet alatt előtérbe kerül a polgárság és az úgynevezett „ujnemesgég”. Hatalmas vállalkozások kezdődnek, pezseg az élet. De a parasztok nyomora az égre kiált és Londonban nemcsak „életértő, víg fickók” — ötletes iparosok, meggazdagodott kalmárok, vll&ghóditisra vágyó kalózok — gyülekeznek, hanem a falujukból elmenekült, csonttá fogyott, ronccsá lett parasztok is. S e furcsa, színes, kavargó sokaság fölé emelkedik a „Világ”-ról elnevezett színház színpada, amelyen Shakespeare és színészei tükröt tártak — ha más korok jelmezeibe öltöztették is azt — a maguk kora elé. Középkor és újkor határán állva — a régi előjogok elavulását természetesnek tartva, ám az ÚJ hatalomtól, a Pénztől megriadva — Shakespeare úgy belelátott az emberek szívébe, mint senki addig az írók közül. Az, amit látott, a vállalkozókedv közhasznú gyümölcsei és A hasznos álnokságra, hűtlenségre csábító ereje, állandó hullámzásban tartották a kedélyét. Ne feledjük: egymás után irta a talán legvéresebb drámát, a „III. IUchárd”-ot és a tündért „Tévedések víg.fátéka”-t. Shakespeare-t, akinek igen mély gyökerei vannak Magyarországon is, évszázadokon keresztül mellőzték, lebecsülték. A kapitalizmus első. nagy fellendülését 'követő időkben „vad”-nak, „durvá”-nak tartották az emberi szenvedélyek mélységeit és „az erkölcsök fonákját” felmutató, megrázóan őszinte és emberi művészetét. Plehanov Jegyzi meg, hozy „az arisztokratává merevedett polgárság nemtelennek vélte és érezte” Shakespeare-t. A XVIII. század végén a Nagy Francia Forradalomnak, majd 1848-nak, a „népek tavaszáénak kellett eljönnie, hogy az értelmiség Európa-szerte újra felfedezze „a teremtés felét”-t. De csak a XX. században, a proletárforradalmak korában terjed ki Shakespeare megértő tisztelete öt világrészre és a széles tömegekre. A szocialista realista dráma és színház nagyon sokat tanult és kíván még tanulni ettől a páratlan tehetségtől, aki egyik klrálydrámájának, az „V. Henrik”-nek prológusában azt Irta, hogy „nagy hősöket kis helyre zárva”, csak hősei „csonka pályáját” nyújthatta „telt fényűk helyett". Ebben azonban tévedett. A történelem változásai, a tudományok felfedezései, s a gondolkodás gazdagodása ugyan sok mindent másképpen láttatnak velünk, mint ahogy Shakespeare látta a történelmi eseményeket és a művészet lehetőségeit, de mert mindent, amit látott és gondolt, példátlan szemléletességgel tudott megjeleníteni, nyugodtan mondhatjuk, hogy hőseit a fejlődés mind magasabb csúcsait meghódító modern ember is a magáéinak érzi. A Shakespeare alakok „csonka pályája” telt fényben ragyog az emlékezet égboltján. Hódító Vilmos Shakespeare szonettjeiből Ha el akarsz, hagyj, de ne majd, mikor Már végzett a sok kis keserűség; Rohammal jöjj; hadd Igyam, bárha forr, A balszerencse legvadabb dühét; És sok más kín, mely ma vigasztalannak, Vesztésed mellett majd nem látszik aimah. XC1. Ennek gőgje a rang, annak az ész, Soknak erős teste, vagy birtoka, Vagy cifra köntös, korcs dávatmű és S minden szeszély azt a kéjt hozza, melyben Másóknak agár, sólyom, paripa; A lélek legjobban gyönyörködik; De nem ilyet mér az én mérlegeim, nem: Mindent egyetlen fő — jóvá javít: Szerelmed jobb nekem, mint ősi vér, Ruhánál gazdagabb, kincsnél nagyobb, Sólymoknál és lovaknál többet ér; Veled mindenkinél büszkébb vagyok; Csak egyben koldus: mindent elvehetsz, S ezzel a legkoldusabbá tehetsz. exrv. Lelkem, hogy te vagy koronája, tán Királyi mérget, ámítást iszik? Vagy mondjam: szemem jól észlel, s csupán Szerelmedtől rontva bűvészkedik, Mikor szörnyekből s a sok korcs alakból Édes angyal-másaid látja ki S tökéletes jót varázsol a gaZbél, Ha fényét érik a lét tárgyai? Az első áll! Szemem itala ámít És nagy lelkem királyként hajtja fed: A szem tudja, ura mily ízre vágyik, S borát ínye szerint készíti ed; S ha az méreg, kisebb a bűne: menti* Hogy szereti s ő maga kezdi inni. CXV. Hazugság, amit toliam egykor írt* Az is, hogy nem tudlak szeretni jobban; De agyam okot képzelni se bírt, Hogy telt lángom majd még fénylőbbre lobban. De, látva az ezercsélű időről, Hogy esküt repeszt, király szavait Töri, szépséget cserz, vas-tervet őröl S érc-lelkeket eTbizonytalanít; Ah, a zsarnok időt rettegve, mért is Ne mondtam volna: „Most déléi a vágy!”, Mikor a férc is acél volt s a kétes Holnapért megkoronáztam a mát? Gyerek a szerelem; hiba tehát Kész felnőttnek mondani a babát. Szabó Lőrinc fordításai) "... továbbá Shakespeare úrnak urunk impresójáért 44 shilling arányban, Burbadge úrnak megfestéséért és elkészítéséért 44 shilling aranyban Impreso alatt az olyan festett jelmondatot értették akkoriban, amilyent az Itáliából jött szokás szerint az udvari nemes urak csináltattak művészi rajzokkal díszítve a maguk számára, s ünnepélyes alkalmakkor pajzsukon, s egyéb dísztárgyaikon viselték. Rutland herceg művészet- és pompakedvelő főúr volt, aki akkoriban örökölte a családi vagyont, s méltó díszben akart részt venni 1613-ban az I. Jakab király trónra lépésének tizedik évfordulóján rendezett lovagi tornán. Shakespeare-hez fordult, hogy írjon számára impresojá- ra való jelmondatot. A költő írta jelmondatot, Shakespeare javaslatára, jó barátjával, Richard Burbadge-val festtette pajzsára a herceg. Burbadge ugyanis nemcsak kitűnő színész, hanem ügyes rajzoló és festő is volt. Elzárt kaptak mindketten 44 shilling tiszteletdíjat. Hogy mi volt a jelmondat, annak nyoma nem maradt. Shakespeare ekkor már visz szavonult Londonból stratfordi magányába, s 1613-ban, amikorról a feljegyzés történt három éve már felhagyott a drámaírással. Három év múlva meghalt Talán ez az ismeretlen be jegyzés az utolsó adat Shakes peare „írói” munkájáról... Révész Tibor SHAKESPEARE új darab címén töprengeni. Ezért ingerülten kérdezte meg a színésztől: — Milyen nap is lesz holnap? % — Vízkereszt — válaszolta a színész. Shakespeare gondolt egyet, s így szólt: — Hát akkor, mondjuk, legyen Vízkereszt, vagy amit akartok! Ezt természetesen úgy értette Shakespeare, hogy színészei válasszanak jobb címet, ami1 ők akarnák, és másnap az írc félreértett szavaival, mini címmel hirdették az új vígjátékot. A tekintélyről Shakespeare mondta a tekintélyről: — Láttál-e koldust, kit egy úr kutyája megugatott? ... S, hogy szegény pára elfutott a kutya elől? Ez a tekintély valódi képe. A kutyának is engedelmeskednek, ha hivatalban van. „Az ördöghöz" Shakespeare számos kocsmái látogatott rendszeresen társaságával Az egyik ilyen kocsma bejáratánál egyszerű táblácska adta a vendégek tudomására, hogy itt To the Devil, vagyis „Az ördöghöz” címzett fogadóba lépnek. Ebben a kocsmában alapított Ben Johnson irodalmi társaságot Apolló Klub néven A fogadóba szívesen lejártaka közelben lakó ügyvédek is. Nos, ha valaki leszaladt irodájából löncsre, a közben jelentkező ügyfél a következő megnyugtató táblácskát találta az ajtón: „Gone to the Devil!”, azaz „Elmentem az ördöghöz” ... Az idegen gyermekek Shakespeare-t még életéber megvádolták kritikusai, hogj számos jelenetét más írói műveiből vette át. mégpedig szóról szóra. Az író ilyenkor a következőket válaszolta: — Ezek olyan gyermekek akiket valamely rossz társaságból jóba vittem át. Elszámolás j A Rutlandi hercegi csalóc számadási könyvében találtál- meg az alábbi elszámolást: Színházban. Az egyik páholyban a háttérbe húzódva nagy figyelemmel kisérte az előadást Baeen kancellár, a neves filozófus. ' Előadás közben, amely a legnagyobb tetszésére szolgált, nagyon megharagudott egy emberre, aki a szomszéd páholyban aludt és kegyetlenül horkolt. Amikor a darab végén, a tetszészajtól felriadva, fütyülni kezdett az ismeretlen szomszéd, Bacon nem tudta magát tovább türtőztetni, és erélyesen lehordta. — Bocsánatot kérek, kedves uram — szólt a szomszéd nyugodtan — ez az én darabom. Azt tehetem vele, amit akarok. Mielőtt Bacon magához tért volna bámulatából, Shakespeare — mert ő volt a szomszéd — eltűnt Hóditó Vilmos III. Richárd című drámájának egyik előadásán Shakespeare észrevette, hogy az egyik színész nagy hévvel beszélget egy gyönyörű szép hölggyel. Az író feltűnés nélkül a közelükbe férkőzött és hallotta, hogy a hölgy így suttog a színészhez: — Ma este tíz órakor kopogtass háromszor az ajtómon, mire én kérdezni fogom: „Ki van itt?” Te pedig feleld azt: „III. Richárd.” Shakespeare, ki nagy nőbarát volt, már háromnegyed tízkor jelentkezett a hölgy ajtajánál. Megadta a várt jelet, és választ, mire bebocsátották. Amikor felismerték, kedves modorával sikerült lecsillapítania a félrevezetett asszony haragját. Pontosan tíz órakor megjelent az igazi lovag. A kopogtatásra Shakespeare ment az ajtóhoz, s csendesen kérdezte: — Ki van itt? Az ajtón túlról halk válasz érkezett: — Harmadik Richárd. — Későn érkeztél Richárd, Hódító Vilmos már bevette a várat — szólt Shakespeare a saját nevére célozva. Vízkereszt Shakespeare munkába merülve írta új színművét színháza irodájában, amikor berohant hozzá egyik színésze és izgatottan figyelmeztette, hogy a következő napon már színre kerülő vígjátékénak még mindig nincs címe. Az író el volt gondolkodva, s nem ért rá az Egy kedves anekdotában — amelyet krónikánkban átnyújtunk az olvasónak — „Hódító Vilmos”-nak mondja magát Shakespeare. S ez valóban így van: a költő és drámaíró, a világirodalom egyik legjelentősebb alakja, William Shakespeare, aki 1564. április 23-án született egy közép-angliai városkában, Stratford-on-Avon- ben — meghódította a világot. 1582. novemberében — tizennyolc éves korában — megházasodott. Egy szomszéd községben! gazdálkodó leányát, a huszonhat éves Anne Hatha- way-t feleségül vette. 1587 körül Shakespeare Londonba ment, ahol öt évvel később már sikeres színpadi írónak számított. 1599-ben az akkoriban épült Globe Színház részvényese lett. 1609-ben jelent meg szonettjeinek gyűjteményes kiadása. 1610 és 1612 között a már messze földön híressé vált író visszaköltözött szülőhelyére, s itt is halt meg 52. születésnapján, 1616 április 23-án.... A születésnap ünnepi pillanatában idézzük fel Shakespeare-t a krónika tükrében. E történeteik Shakespeare-ről mesélnek, életéről, sikereiről, szokásairól, alakjáról mondanak el ismeretlen részleteket. A kesztyű Shakespeare egy udvari szí- nielőadásoin V. Henrik című drámájának címszerepét alakította. Az előadáson jelen volt Erzsébet angol királynő^ is, aki a jeles drámaíró rögtönző tehetségéről sokat hallott, és próbára akarta tenni. A királyi páholy a színpad fölött volt, és odanyíló lépcső- zete előtt két testőr állott dárdával. Alighogy Shakespeare belépett a színpadra és beszélni kezdett, a királynő eléje ejtette a kesztyűjét. A költő királya szerepében azonnal feltalálta magát, s1 beszéde közben a következő verset rögtönözte: Bár nagy küldetésünk terhes munkája vár, örömmel hajiunk meg, hogy felvegyük Magas nénénk lehullott kesztyűjét... Ezzel az egyik testőr dárdájára tette a felemelt kesztyűt, és átnyújtotta a mosolygó királynőnek, majd nyugodtan folytatta tovább szerepét. A szerző oga Shakespeare egyik darabját játszották a londoni Globe LXV. «Ha bronz, kő t föld, a a nagy tengerek ,«Hatalmát is bús romlás töri le, Í^Ily dühvei hogyan birkózhatna meg Ja szépség halk, szíromnyi ereje? 'Jő, hogy állja az Idő, a napok ♦ Zord ostromát a mézillatú nyár, ‘♦Ha érckapuk gőgje is Összerogy 94S málik a zúzhatatlan sziklaszál? | Szörnyű gondolat! Mi mentheli meg Az Idő kincsét az Idő elől? tJS ha a szépséget meglopni siet, ‘Gyors lábait mely vas kéz tartja föl? "♦ Egy se!... vagy csoda lesz, s a fekete ] J Tinta neved fénnyel ragyogja be. » tJ LXVI. "J Fáradt vagyok, ringass él, ó, halál: ♦ Az Érdem itt koldusnak született {És hitvány Semmiségre pampa vár ♦ És árulás sújt minden gzent hitet Jés Becsületet rút gyanú aláz '♦És szűz Erényt a gaz tiporni kész ÍÉs Tökéletest korcs utód gyaláz '♦És Érc-erőt ront béna vezetés ♦ És Észre láncot doktor Balga vet -♦És Hatalom előtt néma a Szó -♦És Egyszerű kap Együgyű nevet ej És Rossz-kapitány rabja lett a Jó. "í Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem: ♦ Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem ♦ ♦ LXXV. * t Az vagy nekem, mi testnek a kenyér t S tavaszi zápor fűszere a földnek; ♦ Lelkem miattad örök harcban él, '{Mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;-♦ Csupa fény és boldogság büszike elmém,-J Majd fél: az idő ellop, éltemet; ♦ Csak az enyém légy, néha azt szeretném, ’ J Majd, hogy a viliág lássa kincsemet; t; Arcod varázsa csordultig betölt ♦ S egy pillantásodért is sorvadok; Nincs más, nem is akarok más gyönyört, . ♦ Csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, Részeg vagyok, s mindig szomjazom. *♦ ;. J XC.- j Gyűlölj, ha akarsz, ha valaha, most;-1 Most, hogy a világ a munkámba köt; _ ♦ Balsors cinkosa, fejem ma taposd, J S ne jövendő hóhéraim között: z * Lebírt fájdalom hátvédje, az élre ’ | Ne akkor törj, ha már győzöm a gyászt; ♦ Ne hozz esős reggelt viharos éjre, ♦ Halasztva a terveit megrohanást. ♦ * — * — * — - — ---- - — - - ._.
