Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-01 / 51. szám

4

WEPUJSAO

1964. március 1., vasárra*

Mi less belőled, emberke?

All a folyosón. Hátratett kezében félszegen lógatja a télben is csodálatos tíz szál piros szekfűt. Gratulálnak neki. A virág egyik kezéből a másikba vándorol, miközben zavartan fogadja a jókívánságokat. A fiatal apa nem nagyon tudja, mi is a teendője ilyen nagy esemény közepette. Szívja a cigarettát, igyekszik közömbösnek látszani.

Bár eddig egyes számban szólt a krónika, ahogy az egri kórház szülészeti folyosó- jóin végigmentem, mindenütt körülbelül ilyen megilletö- dött apukát találtam. Tőlük kérdeztem meg — mondhatom jókor! — milyen pályára szánták a kisfiút, a kislányt, aki mindössze néhány órája született, aki még mit sem tud arról, hogy míg várták, két ember mennyit töprengett a sorsán, milyen szép terveket szőtt számára.

Krinszki Bernát egri gépkocsivezető volt az első ■»alany”.

— Kislányom született, Kornélia lett a neve. Azt hiszem, ilyen szép név nincs is, március 3-án már névnapot ülünk. Mi lesz belőle? Vagyis, hogy én mit szeretnék nevelni a kislányomból? — ízlelgeti a „kislányom” szót és bár még nem is látta az újszülöttet, határozottan válaszol — orvost. Az apja iparos, anyja ápolónő, legyen több, mint amire mi vittük.

Kiss Ernő lakatos a Borsod- nádasdi Lemezgyárban. Természetesen szabadságot vett ki erre a napra

— Tündiké tanítónő lesz — mondja, majd meg is magyarázza. — Van-e szebb dolog egy nő számára, mint a gyermekek nevelése? Nagyon sokat köszönhetek a tanítóimnak, nélkülük nem tudom hol lennék.

Jaso Péter köszörűs még

mindig a meglepetés felső határán van. Feleségét nem látta, csupán az orvosok, nővérek jókívánságainak pergőtüzében kapkodja a fejét.

— Biztos, hogy kettő? — Egy fiú, egy lány? — gondosan kettéválasztja a csokrot. Fele-fele kerül az egyik kezébe és úgy áll a szülőszoba ajtajában.

— Persze, hogy sokat beszéltünk a feleségemmel arról, mi lesz, hogy neveljük, minek szeretnénk látni, ha megnő. De egy! Nem kettő! Sebaj, csak egészségük legyen. Zolika vasas lesz, technikus, ha már nekem nem fűlt a tanuláshoz a fogam, ő majd eléri, amit én szerettem volna. Zsuzsika? Azt majd az anyja megmondja, nekem csak az a kívánságom, hogy valami igazi nőies foglalkozása legyen.

Vincepapp Bernát a sütőiparnál dolgozik. Kék szemében büszkeség csillog.

— Két fiam született. Kettő! Hogy mi lesz belőlük? Lakatos az egyik, villanyszerelő a másik. Persze úgy, hogy érettségi után, és nyelveket kell tanulnia mind a kettőnek. Szerbül majd megtanulnak az anyjuktól, a többit az iskolában. Okos embereket szeretnék nevelni az én két nagy fiamból.

Varga István akol hát-pusztai kubikus így válaszol:

— Az első fiam. Ebből ipari munkás lesz. Ha csak nem akar más lenni majd... Ha már én nem tanultam bolond fejjél, tanuljon a gyerek. Gépész lesz.

Csikós István a siroki fémműveknél dolgozik. Amíg beszélgetünk, sem engedi el a felesége kezét. Nagyon boldog.

— Józsikának éppen olyan

fekete haja van, mint nekem. Ugye, édesanya? Mindent megteremtek a fiamnak. Orvos lesz, vagy mérnök. Ebből nem engedek. Én nem szerettem tanulni, a feleségem meg hiába könyörgött, nem engedte az apja Sok volt a föld, kellett a munkáskéz. Majd Józsika! Remélem, tőlem a hajamat, az anyjától meg az eszét örökölte! ★

A babák azóta a tápláló anyatejen, a hajnali fürdetésen, a pályázáson keresztül ismerkednek az élettel. Az édesanyák még a kórház védő, óvó környezetében lábadoznak, s az újsütetű apukák szerte a városban, vagy a falvakban már rég elmesélték, hogy „ilyen gyerek nincs még egy”. Mármint hogy az övék. S hogy melyikből mi lett? Azt megnézzük és megírjuk húsz év múlva...

Cs. Adám Éva

Harmincezer forintos hattyúdal

TAVALY huszonhét forintot fizetett a munkaegység az egri Rákóczi Termelőszövetkezetben, s a huszonhét forintos fizetéssel együtt járt a huszonhét forintos munkakedv. Ez a harmadik év, ha elmúlik, akár ki is léphetünk a termelőszövetkezetből, bent van az alapszabályban is — mondogatták többen, s komolyan gondolták: végigdolgozzák a hatvanhármas esztendőt és visszamennek az eke szarvához, a kisbirtok- hoz.

Nemcsak a kilépést gondolták komolyan, hanem azt is, hogy végigdolgozzák az évet. Hogy róluk a termelőszövetkezetben se mondhassa majd senki, hogy elhanyagolták a munkát. Mintha az utolsó évet „hattyúdalnak” szánták volna, amelyről mindenki megemlegeti őket.

Ábelt József fogatos sem gondolkozhatott másként, s míg a lovak húzták a takarmánnyal megrakott kocsit, ő a jövendő „maszek élet” szépségeit, változatosságát, szabadságát latolgatta. Mert, hogy ki837 tárgynyeremény a hétfői lottó jutalomsorsoláson

A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság március 2-án, hétfőn, Nádor utcai székházában rendezi a lottó februári jutalomsorsolását. A húzáson a 7. játékhét szelvényei vesznek részt és közöttük összesen 837 nyereményt sorsolnak ki.

Ezúttal 12 • főnyeremény —

három öröklakás és 9 személy- gépkocsi jut a legszerencsésebb lottózóknak. Üj nyereményeket is felvettek a februári listára. Négy berlin—koppenhágai lottó-utazást is kisorsolnak.

PORTRÉ

(Foto: Kinka László)

lép, abban nem kételkedett egy pillanatig sem.

És a „hattyúdal” kedvéért minden reggel ott volt, amikor kiosztották a munkát, nem ment el addig, míg be nem fejezték azt, amit aznapra szántak. Talán nem hitte el, hogy ezzel a szorgalommal, ezzel a lelkiismeretességgel nem a közös gazdaságtól, hanem a huszonhét forintos munkaegységtől búcsúzik. Mert a munka, amit végzett, nem is hasonlított arra, amit huszonhét forint után el lehetett volna várni tőle.

Hány munkaegységet szerzett Ábel József?

A SZÖVETKEZET elnöke precíz választ ad: ötszázhar- mincnégy egész hetvenöt századot. Szorgalmas ember, a háztáji földjét is jól művelte, nem kellett sose biztatni a munkára.

És a termelőszövetkezet vezetőségét sem kellett biztatni akkor, amikor javaslatot kértek tőle a miniszteri kitüntetésre. Éppen a zárszámadó közgyűlésen kapta meg Ábelt József, megtoldva a szövetkezet különjutalmával.

Talán azért nem lépett ki? Hangosan meg sem merem kérdezni, bizonyára mosolyogna a naivságon. Az elnök még bent, az irodában megmagyarázta, miért is változott meg Ábelt József szándéka. — 1963- ban 22 870 forintot ért a majdnem öt és félszáz munkaegysége. Ehhez kapott 419 forint prémiumot, 250 forint földjáradékot és megkapta a termelőszövetkezetbe vitt ló árának harmadik negyedét, 480 forintot. Ehhez hozzá lehet adni a szőlőnek és bornak, meg kukoricának az értékét, amit a háztáji földön termelt: az eredmény harmincezer forint körül mozog.

Miért akart kilépni? Kevésnek találta a keresetet?

— Tavaly még igen. Most azt hiszem, legalább annyit keresek. mint amikor a magam gazdája voltam. De nehezen szoktam meg azt, hogy nekem mások parancsoljanak. Négy éve még oda mentem, ahova akartam, akkor mentem, amikor nekem tetszett. — most meg, ha öt percet kések a munkából — igaz, egyszer fordult csak elő —, levonnak egy munkaegységet. Le is tettem akkor a szerszámot.

— De aztán újra felvette...

— Igen. Nem mondja ki, de ha súlyosnak is tartja a büntetést, érzi, hogy még szükség van rá: ha a termelőszövetkezetben legalább annyit akarnak fizetni, mint az ipari üzemekben, akkor ipari munkafegyelemre, ipari munkamorálra van szükség.

Márpedig, ha itt is azt teszi mindenki, amit akar, s akkor, amikor akarja ...

A JUTALMAT éppen azért kapta a zárszámadási közgyűlésen, mert azt tette, ami a közös gazdaság javát szolgálta. Mert „olyan” hattyúdalt dalolt el az elmúlt évben ...

— krajczár —

Qúfönyrt'.iwlc

Vertse—Tildy:

Erdő-meső madarai

A szerzők a madarak' életét írják le ebben a könyvben és művészi fényképekben bemutatják az erdő, a szántóföld, a rét, a nádastó madárvilágát. Tudományos tárgyilagossággal ismertetik életmegnyilvánulá- saikat, a természetben betöltött szerepüket, elsősorban a gazdaságunkat közel érintő táplálkozásukat: hasznukat,

amely jelentős és kárukat, amely elenyésző. Felhívják figyelmünket kötelességeinkre: hogyan védjük madarainkat?

1937-ben Amerikában nagy érdeklődést váltott ki, hogy Texas állam történeti ereklyének nyilvánított és megvett egy fabódét, amelyben a múlt század nyolcvanas éveiben Roy Bean bíró ítélkezett. Lássuk csak, mi volt különös ebben a hírben.

1880 körül Texas közbiztonság tekintetében nem volt a legnyugodtabb vidék. A hatalmas területnek akkoriban alig volt lakossága, de mivel síkságai rendkívül termékenyek, a hegyei pedig mérhetetlen sok ásványkincset tartalmaznak,, az első vasút megépítése után valóságos népvándorlás indult meg Texasba, és a sínek mentén gyorsan nőttek ki a városok és bányatelepek.

Az önbíráskodástól a jogi

»szakkönyvtárig"

A legelső bevándorlók jelentékeny része a társadalom legalantasabb söpredékéből ke- , rült ki, amely minden gazságot elkövetett és szemrebbenés nélkül lőtte le azt, aki bármilyen tekintetben az útjába állt.

1883-ban elkészült az a vasútvonal, amely Texas keleti és nyugati részét kötötte össze. Ezt a vasutat a két végénél egyszerre kezdték építeni és a nyugati felén dolgozó munkásokkal éveken át együtt vándorolt egjí Bean nevű csapszéktu- lajdonos, akinek mozgó pálinkamérése volt. Amikor a vasút két fele a mai Langtry vidékén összeért, vége volt a munkának és Bean itt telepedett le. Épített magának egy deszkabódét Langtryban. ami kocsma és lakás volt, s ámbár Langtryban abban az időben csak alig pár tucat ház volt, már a vállalko- *ása kezdetén is jó forgalmat

bonyolított le, mert messze vidéken ez volt az egyetlen olyan hely, ahol bármikor alaposan be lehetett rúgni, kártyapartnerek is akadtak mindig, odaillő női társaságban sem volt hiány, s ha valaki nem volt túlságosan ügyetlen, vasúti kocsik fosztogatásával, a kártyaszerencse „megjavításával”, marha-, vagy lólopással, legrosszabb esetben egy-egy odavetődött aranyásó meggyilkolásával mindig lehetett egy kis pénzt szerezni. Langtry rohamosan fejlődött, és a környék állattenyésztői sokat panaszkodtak az örökös marhalopások és lókötések miatt, 1885- ben bírót választottak, hogy egyszer már rend legyen.

A közbizalom Roy Beant, a kocsmatulaj donost ültette a bírói székbe, mert Beannak elég nagy volt a csapszéke ahhoz, hogy benne bírói tárgyalásokat is lehessen tartani, szótagolva olvasni is tudott (az írás már nehezebben ment nála), volt egy egyetlen törvénykönyvből álló jogi szakkönyvtára, és ami a fő, fanatikusan gyűlölte a mexikóiakat, akik közül a legtöbb tolvaj és lókötő kikerült.

A legközelebbi fára . . .

Bean nagyon hamar rendet teremtett. Ámbár joga nem volt hozzá, az eléje hozott néhány első, kisebb-nagyobb bűnben vétkes vádlottat könyörtelenül halálra ítélte és az elítélteket texasi szokás szerint rögtön a legközelebbi fára fel is köttette.

A halálos ítéleteket körmön, font indokolással hirdette ki és ez a szokása csakhamar messze Texasban népszerűvé tette. Ha valaki jól akart mulatni — texasi szokás szerint — akkor a vérszomjas bíró csapszékébe ment, aki félóránként felfüggesztette a tárgyalást, hogy szünet közben saját- kezűleg töltse meg a hallgatóság söröskorsóit és pálinkásüvegeit, ha pedig már mindenki megfizette az elfogyasztott italok árát, ismét visszaült az elnöki széket jelképező üres seröshordóra és folytatta a tárgyalást.

Sok különös bírói ítélet látott ékkor napvilágot. Megtörtént, hogy egy messze földről ideérkezett idegent felakasztatott, mert valami csekélységet lopott, utána pedig az egyik jó barátját vezették elő, aki kártyázás közben agyonlőtt egy kínai munkást. Mindenki elveszett embernek tartotta a vádlottat, mert számos tanú bizonyította, hogy a kínainál nem volt fegyver, tehát önvédelemről szó sem lehetett, s maga a kocsmáros-bíró sem tudta hamarjában, hogy milyen fogással menthetné meg a barátját. A kihallgatás befejezése után tehát kijelentette,

hogy az ítéletet másnap fogja kihirdetni, s másnap az ösz- szegyűlt tömeg előtt, miután mindenki megitta a sörét, vagy pálinkáját, a bíród söröshordóról ezt a nyilatkozatot tette:

A barát — az más...

— Uraim! Éjjel végigolvastam ezt a vastag törvénykönyvet és láttam, hogy ha valaki megöl egy fehér embert, akkor azt meg kell büntetni. De nem te láttam olyan törvényt, amelyik azt mondaná, hogy Texasban tilos egy kínait megölni! Minthogy tehát a vádlott nem követett el olyasmit, amit törvényeink tiltanának, fel kell őt menteni.

Más alkalommal jelentették a „bírónak”, hogy a vasút elgázolt egy ismeretlen embert, akinél negyven dollárt és húsz centet, valamint egy revolvert találtak. Bean az ismeretlen halottat negyven dollár és húsz cent büntetésre ítélte, mert nem volt nála fegyverviselési engedély és az egész összeget — magának tartotta meg.

Ha valakit elébe vezettek, mindig megmotoztetta és ha a vádlott olyasmit követett el, amiért még Texasban sem lehetett felakasztani, mindig pontosan akkora bírságra ítélte, amennyi pénzt a vádlottnál találtak. A bírságpénzekről sohasem számolt el, mert szerinte a bírói teendők sok idejét vonják el az üzlettől s ezért valami kárpótlás jár neki.

Sok idegen is látogatta ezt a törvényszékkel kombinált csapszéket, mert a mozdony Langtry-ben vizet vett fel s egy félórát vesztegelt. Az átutazok rögtön rendeltek maguknak valami innivalót Bean kocsmájában s ha nem volt aprópénzük, csúfosan ráfizettek, mert a csapszéktulajdo- nos bíró csak akkor kérte az ital árát, amikor a mozdony már sípolással jelezte, hogy azonnal indul tovább.

Ha az idegen nagyobb bankjeggyel fizetett, a derék bírónál sohasem volt kéznél elég aprópénz. A bankjegyet nyugodtan zsebrevágta, azután méltóságteljes lassúsággal megnézte minden zsebét, hogy vissza tud-e adni, természetesen, sohasem tudott...

A messze földről érkezett átutazó hiába türelmetlenkedett, soha sem tudta a visszajáró pénzét megkapni, s mivel közben a mozdony újból élesen sípolt, kénytelen volt odaszaladni, nehogy lekésse a vonatot. Az pedig kellemetlen lett volna, mert abban az időben Langtry városán naponta egyetlen vonat ment csak át.

Egyszer egy idegen, aki már hallott a kocsmáros furfangos szokásáról, a sör átvétele után azonnal egy húszdolláros bankjeggyel fizetett és követelte, hogy a visszajáró pénzt azonnal adják neki oda. Bean ezt meg is ígérte, de előbb még néhány más vendégét is kiszolgálta. s ezalatt „véletlenül” megfeledkezett a visszaadásról. Az ismeretlen férfi türelmetlenkedni kezdett, s amikor a vonat füttyentett, mérgesen kifakadt, hogy ez csalás, rabRészletesen ismertetik a mesterséges madártelepítés eszközeit, módszereit és a madár- védelmi törvényeket. A könyv a madárélet és a madarak védelmének megismeréséhez hasznos útmutató. A hangulatos leírást művészi felvételek egészítik ki, amelyek madaraink életéből egy-egy ellesett pillanatot örökítenek meg Mezőgazdaságban dolgozóknak, természetbarátoknak egyaránt hasznos és szórakoztató olvasmány.

lás, közönséges zsarolás!

Bean ezért az utast a bíróság megsértése címén húsz dollár büntetésre ítélte, de az elfogyasztott sör árát nagylelkűen elengedte neki.

A milliomos különvonata

Az italbolttulajdonos bíró emberi ideáljai természetesen a dollármilliomosok voltak. Amikor egyszer megtudta, hogy Gould milliomos külön- vonata Langtryn fog keresztülmenni, a sínek közé állva* megállásra kényszerítette a különvonatot. Bemutatkozott a pénzkirálynak és meghívta — egy pohár sörre. Gould akkor már beteg, öreg ember volt, de annyit hallott erről az agyafúrt „bíróról”, hogy hordszé- ken bevitette magát Bean csapszékébe.

Ezalatt a további állomásokon nagy izgalommal várták Gould különvonatát, s mert órák múlva sem érkezett hír felőle, megtáviratozták New Yorkba, hogy Gould valószínűleg vasúti szerencsétlenség, vagy vonatrablók áldozata lett valahol Texasban. Pánik tört ki a New York-i tőzsdén, s mire a különvonatról hírt kaptak. addigra jó néhány tőzsde- ügynök koldusbotra jutott.

Ez volt Roy Bean: csapszék- tulajdonos és bíró egy személyben. Texasban senki sem tiltakozott „álláskapcsolása” ellen. S ha valakit érdekel, megemlítjük, hogy ez a lelki- ismeretlen texasi kalandor 1903-ban halt meg, 78 éves korában.

Fabódéját — mint krónikánk elején említettük — 1937-ben „történeti ereklyének” nyilvánították Texasban. Nem kívántak megfeledkezni „haladó hagyományukról...” Révész Tibor