Heves Megyei Népújság, 1964. március (15. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
Dr. OS JÓZSEF MOLNÁR JENŐ: A Fokol, Irta Dante, fordította Gárdonyi Géza (A fordító nyelvi elemzése) Az egykorú újságok is elsősorban azért fogadták dicsérő szóval Gárdonyi fordítását, mert egy könnyen érthető Dante tolmácsolást láttak benne. A Fővárosi Lapok (1896., llr és 129. sz.) azt is megemlíti, hogy nem teljes ez a fordítá- s aíki a Pokol egész szövegét kívánja magyarul olvasni, ve gye kezébe Szász Károly fordítását (A Pokol, írta Dante Alighieri, fordította, bevezette, s jegyzetekkel kísérte Szás? Károly, Budapest, 1885), de aki „nem reflektál a mű politikáé, magyarázó jegyzetek nélkül ma már teljesen érthetetlen vonatkozásaira, s inkább a nagy költői alkotás szellemétől, a pokol tájainak leírásában páratlan képzelőtehetség költői játékával kíván megismerkedni”, az Gárdonyi „lendületes, mindenütt könnyen érthető, igen szép fordítását vegye kezébe”. Így ajánlja Gárdonyi fordítását a magyar közönségnek a korabeli sajté. A Magyar Hírlap 1896. május 10-i számában a „rövidített", a „kivonatos” magyar Pokolról azt is megírja, hogy elsősorban népnevelő értéke miatt kell számon tartanunk, de azt kiemeli, hogy Gárdonyi fordítása „folyékony”, kitűnő magyar zamatú”, s a „simán gördülő” rímtélen verssorok Dante gondolatait, eszméit „híven adják vissza”. Maga Gárdonyi az Előszóban őszintén megvallja, hogy „félkedvvel” fogott hozzá a fordításhoz, s elsősorban azért, mert a magyar fordításirodalomtól sokan a „szó szerinti” fordítást várják. Neki pedig „más erről a nézete”. Annál is inkább nem híve a szó szerinti fordításnak, mert ez a módszer súlyos nyelvi torzításokra, illetőleg a magyar nyelv természtétől idegen nyelvi képletek, szóképek használatára csábítja a fordítókat, pedig „a mi eszünk járása más, meg 00 olaszoké is más, s ha az olaszos szóképeket nem magyaros szóképekkel, csupán a megfelelő szavakkal tükrözöm vissza, az nekünk nem tetszhetik..., s ha a formára egyező fordítást adok... a műnek a lelke hiányozni fog". Gárdonyi ezzel a vallomásával nemcsak a Pokol fordításában követett fordítói módszerére utalt, hanem általában a jó fordítással szemben támasztható igényekre is, s valójában azt a két nézetet, Illetőleg módszert állította itt szembe egymással, amit — a mai korszerű megfogalmazásban — a realista és a szó szerinti, formalista fordítással kapcsolatban vetett fel újabban például Németh László is. (A kísérletező ember. Bp., 1963. 313-359.) Különben Gárdonyi Gauss Viktor nyersfordítása alapján fogott hozzá a Dante-szöveg műfordításéhoz: „A fordításban Gauss Viktor, ez a kiváló műveltségű író segített. Neid az olasz nyelv anyanyelve, s ő így készséggel megtette azt, hogy minden verset lefordított nekem szóról szóra, amint kívántam, tekintet nélkül a szórendre, s a mondat értelmére.” Gauss fiumei születésű zoológus és író. Az 1890- es években Garády Viktor névvel több, korábban kedvelt ifjúsági regény került ki a tolla alól, köztük a legkedveltebb volt „A búrok földjén” című írása. Gárdonyi Gauss nyersfordítása alapján az eredeti olasz nyelvi formákban burokba öltöztetett dantei gondolatokat, eszméket és híres hasonlatokat, metafórákat ugyancsak eredeti magyar nyelvi képletekben tolmácsolja. Mennyire tömör, erőteljes és a magyar nyelv ábrázoló erejét is tükröző például Gárdonyi fordításának ez a részlete: „Nincs semmi fény, csak tompa mély moraj. Mint tengeren, mikor vihar dühöng. Vad orkán ez: zuhogó forgatag, Mely pelyvaként hordja a lelkeket, Magasba kapva, mélybe ejtve le. Majd mint örvénylő órjás zuhatag Leszórja mind: sikdltva hullanak...” Az eredeti nyelvi formálás merész kontúrjainak igen kifejező magyar nyelvi formákkal ad Gárdonyi életet e néhány sor fordításában is. Hogy Gárdonyi művészi értékben Sem végzett csak átlagos munkát, érdemesnek tartjuk párhuzamba állítani e fordítási részletével egyrészt Szász Károly filológiai hűségre is törekvő fordításának, másrészt Babits mintaszerűnek ítélt és sokak szerint a művészi tökély magaslatait is elérő műfordításának megfelelő sorait is. Az eredeti dantei kép és gondolat Szásznál így öltött inagyar nyelvi formát: Hol minden fényt siket sötétség nyel be S mint tengeren, ha vész zúdul viharra, S hullám hullámmal szembe csap bömbölve: Pokoli forgó-szél, örvényt kavarva. Sodorja be az elkárhoztakat, S rángatja őket föl s le, s erre-arra ..." Szász, a filológus műfordító elsősorban a filológiai hűséget alázattal szolgáló nyelvi formálásban tálalja a magyar olvasóknak a dantei sorokat. A filológiai hűségnek eleget is tesz, de csak valóban „átfordítja” az olasz nyelv Dante által is felhasznált nyelvi eszközeit, de nem talált rá azokra a magyar nyelvi kifejező eszközökre, amelyekben Dante gondolatainak, hasonlatainak lényeges jegyei valóban életet kapnak. Babits fordítása lazább, és merészebb, s valóban „ba- bitsi” nyelvi formálást tükröz (különösen a kiemelt sorokban!) „Most minden fénytől néma helyhez értem, Mely, mint a tenger, a viharban zúgott, mint tenger, zúgott, ellenséges szélben. Pokol szélvésze, mely sohase nvúeodt, Itt örvényében vitt sok béna lelket. S gyötörve őket és forgatva búgott.” Ha a poétikum, a nyelvi realizmus és a muzikalitás oldaláról szemléljük az idézett fordításrészleteket, akkor a Babits-fordítási részlet mellett nincs mit szégyenkeznie Gárdonyinak. A Gárdonyi fordításrészlet zeneisége, melódiája, s ízléssel válogatott hangutánzó és hanqulatfestö szókészlete erő teli esőbben kelt az olvasóban művészi hang-, színi és mozeásérzeteket, illetőleg a jelentéstartalommal „összeszövődött akusztikai, zenei, hangulati művészi élményt is”. (Mariinké: A költői nvelv és költöiség. Kritika, 1964. 2. sz. 27. 1.1 Már a kortársak is szót ejtettek a Gárdonyi-fordítás nyelvének, szókénéinek realisztikus vonásairól is. Olyan nvelvi kérdetekef, szókészleti elemeket is felhasznál Gárdonyi, amelyekkel nemcsak „fordítja” Dante szövegét', hanem egy-egy dantei hasonlatot, képet és nyelvi formát merészen teljességgel ..átültetett” a magi/ar nyelvi és népi valóságba: „A szomorú csapathoz lépdegélve Láttam mint, ülnek tűz és gőz között, S mint az eb-k a forró nyár hevében, Hol a foavkkál f onnak légy után, Hol a lábukkal űzik a bögölyt, Amíg a nyelvük tikkadtan lafog, Ügy védekeztek ők a kínok ellen ...” Szász és Babits a részletező leírást merész összevonással helyettesítik, a éppen ebben feltűnően taiA1ii«wJTr is a két nyelvi megformálás. Szász: JUST tesznek a kutyák is, nyár idétté, Kapkodva szájjal, lábbal, mát tehetnek, Ha csípi a bolha, bögöly, légy egyvégbe.” Babits: „Az ebek nyáron éppígy cselekszenek, Orral, vagy lábbal, csípéstől ha telten Bolhával, léggyel összeverekszenek...” Különösen megfogják az olvasót a Gárdonyi-fordítás csodálatosan festő és merészen tömörítő igéi, s az eredeti olasz szöveggel szemben elsősorban itt ütközik ki a fordító nyelvi önállósága is: „Álomszerű kóbultság nehezült rám” — „Kopár és sziklás hegy meredt elém” — „S a félelem egész testét elállja” — „És gyapjas arca megenyhül irántam” — „Oly rettentő (dörgés), hogy ellep a verejtékV — „Amelynek jajját a vihar túlbőgte” — „A sötétséget tűa- fény nyüalta ót” — „Sok érdemük fölsugárzott a magasság honába”. — „Félénk villantá vicsorgó fogát” — „Mint a kutya mikor húst faldokol” — „Merőn tekint, majd mérge felbuzog” — JS a ladik suhant, metszve a vizet, hogy szinte porzotf — „Fejem megzúdúl s szívemben lüktet a félelem” — „A rémület bennem úgy megfeszült” — „A kígyók és viperák sok fajzatja mind ott nyüzsög, kereng és hánytorog” süb., stb. Nem egy esetben a népnyelvi szókincs igetárából is merít: „A királyfit noszítám apja eUen” — „Mérges kígyó bo- zsog mindenfelé” — „Amíg a nyelvük tikkadtan lafog” — „Az árok mentin ezrivel futosnak” — „Két egytestvér, életekben agyarogtanakf’ — „S miként az éhes kényért faldokol” — „Kenyérért sírtak és szöpögtekf' stb. A nyelvi ízek iránt is érzékeny olvasót nem véletlenül állítják meg sokszor Gárdonyi fordításainak e nyelvi szépségei is: ..Két szép szeme tündöklött, mint a csillag, És hangja édes, lágy, csodásán zengő .. Mint a nyerság a parázson susogva, sisteregve, mintha szél szállna száján, úgy jött a szó... a szó és a vér..stb., stb. , A Gárdonyi-fordítás az eddigi Gárdonyi-filológiában igen kevés teret kapott, amit írtak is róla, csupa általánosság. Pedig az alkalomszerűség (A Pokol Körképhez „vezető”) nyomán megkezdett és a gyorsabb munkatempóval készült fordítás közben sokszor nagy hőfokkal jelentkező „művészi” izzásba is jutott a fordító Gárdonyi, s olyan nyelvi megoldásokra is talált, amelyek csak a legjobb műfordítások sajátjai. Ezek a részek jól helytállnak abban a Babits—Gárdonyi „mérkőzésben” is, amit szeszélyes filológiai játékként játszottunk el csak a magunk kedvére. Az „eldöntetlen” minősítést gyakran adtuk meg egy-egy kiragadott részletnek a „mérkőzés” fólyamán. Csak egy példát a sok közül: Gárdonyi: „Mint a tagló, mikor hibásan üt, S a bika elszakítja kötelét, De menni nem tud, csak ugrál vakon, Ügy tett ez itt: hányta-dobta magát.” Babits: „Mint a bika, amelyet most ütött el a vógesapás, ha kitépi magát, Futni nem tud, csak erre-arra szökdel.. Gárdonyi Dante híres plasztikus hasonlatait, merész metaforáit különös sronddal és jól adja vissza, s éppen ezek a nyelvi részek nyújtanak a mai olvasók számára is műélvezetet. Ma már csak sajnálhatjuk, hogy olyan „gyors” munkával készült el Gárdonyi fordítása, még inkább sajnálhatjuk, hogy erősen megcsonkított, összevont fordítást nyújtott, s nem vállalta a Dante terzináival való megbirkózás művészi örömeit sem. A magyarországi Dante-irodalom bibliográfusa. Kaposi József munkája (Dante Magyarországon, Bp. 1914.) szemlét tart a Gárdonyi-fordítással kapcsolatos irodalom felett is. Igen szegényes ez az irodalom. A Budapesti Szemle (1896. 155—156.) kemény bírálata, a Magyar Szemle (1896. 19. sz.) kevés elismerő szava után az igényes fordításfilológia nem foglakozott Gárdonyi fordításával. Mi most ezért vetettük rá az emlékezés fénycsóváit, hogy az eljövendő korszerű Gárdonyi-életrajz megíró! a Dante-fordító Gárdonyit is méltassák majd nagyobb figyelemre. Tavasz előtt Űj utakat seper a szél: ki a hegyekbe! Víg madárfütty visz nyomába” kergetem egyre. Napos oldalon barka vár, friss fű is szisszen, a tetőről árva a táj, rongyos, mezítlen. Nyuszi fülel már, ugrik és a völgy feléled s valahol egy sápadt bimbót óvnak a rétek. HATVANI DANIEL: Józan nappal érkezik Zúzmara-koszorúk tüdőmön, csontvirág, bóbitás fagyok, üveg-kockák alatt törődöm, jég erdők kristálya vagyok. Röntgen-látómezejű holdak keringnek szét a fák hegyén, bazalt-tulipánok ragyognak, lilán tör meg rajtuk a fény. Emberek lépnek át a csöndbe, döngő hidak kiáltanak, ég bomlik táguló körökre s háztető-szirmokra a nap. Kémények döngetik a hajnalt, vasizű füstbe kap a szél, pára-függönnyel int az ablak, a józan nappal földet érj TASNADI VARGA ÉVA: MÁRCIUS Márcins, szép napom, jöjj már sietve! Szerelem, szerelem, szállj a szívekre. Zöld kendőt, lomb-fátyolt húzzál a fákra, kábítson bogarak, tündérek tánca. Üj bokrot, új fűzfát adjál a rétnek, áldjanak ezüstös komiokú vének, Csurranjon belőled patakok sodra* nyíljanak pirosló bimbók lobogva, — dicsérjen vadnyulak halk szívverése, életet szórjál a vízre, kenyérre, életet adjál a friss gyökereknek, ölelve várjanak bársonyos földek. Üj színt adj — tündöklőt — fodros vizekre, dicsérje napodat tűzszínű lepke, dicsérje napodat szívem, az árva, ragyogj hát sietve, nézz a világra! ANTALFY ISTVÁN; Kevés a perc Én úgy is szeretem a könyvet, ha nem simogatom a lapjait, ha a polcról csak leveszem, , és belenézek — aztán újra vissza, s elég. Az irigyelt gépkocsi tulajdonosoktól nem irigyelek mást, csak az időt, amit áldozhatnak, s áldoznak istenüknek Kevés, mindig kevés az óra. és a perc ... Te néha rám szólsz: „megmosdathatnád Ágit!” „hozz be fát!” „rossz a kilincs..ezer ez-az, s a percek futnak, mintha botoznák őket. Tudom: közős élet, közös gond, ami tiéd — enyém is az, és ez így jó és szép. Neked én hálás is vagyok ezért, de fáj, hogy oly kevés, kevés, kevés a perc! s ha egy papírszeletre írva másolt vers akad a kezedbe, — megértelek — másra is gondolsz..: tudom. Tudom, pedig csak annyi az, hogy pillanatra átléptem napi gondokon, mosogatóvíz gőzén, köznapok asztalláb-faragásain, s talán Aesopus világában, talán valahol Orpheus közelében jártam egy percre ... . .. aztán csak egy szelet papir, papírra vetett sorok őrzik mint kőbe préselt levelek emlékét annak, ami már nincs, tán nem is volt, csak valahol egy be nem járható világban, szív mélyén, lélek alján, vagy csak a képzelet márványcsarnokában ..: hisz ott is a te fényed világít, — az a fény amelynek éltető sugára éltet, táplál, és — az enyém!
