Heves Megyei Népújság, 1964. február (15. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-16 / 39. szám

1964. február 16., vasárnap NtPOISAQ t Garancia,-aláírás nélkül Több mint kétszáz versenyző a mezőgazdaságban „a szakma kiváló tanulója“ címért Az idén első ízben hirdettek versenyt „a szakma kiváló ta­nulója” címért a mezőgazda­ságban. A KISZ, a MEDOSZ és a Földművelésügyi Minisz­térium erre vonatkozó felhívá­sa hangsúlyozza, hogy a mind­össze néhány évvel ezelőtt kez­dődött mezőgazdasági szak­munkás-képzés rendszere biz­tatóan fejlődik. Az eddigi ered­mények felmérését, a képzés színvonalának további emelé­sét segíti a most meghirdetett országos verseny, amelyen a harmadéves tanulók elméleti és gyakorlati feladatok megol­dásával vehetnek részt. A mezőgazdasági szakmákat jelenleg több mint 13 000 fiatal tanulja, közülük 2600 a har­madéves. „A szakma kiváló ta­nulója” címért induló verseny­be 13 szakmából 204-en nevez­tek be. A versenyre májusban és júniusban kerül sor. (MTI) Két, soha meg nem ismétlődő 'pillanata van az ember életének: a születés és a halál. És mégis mindig arról be­szélünk, ami a kettő kö­zött van ... * A nő már akkor tud­ja, hogy férjhez megy. amikor a kiszemelt ál­dozat még azon tűnő­dik, hogyan ismerhetné meg... * Aki meghajolt derék­kal lép a főnöke szobá­jába, az egyenes tartás­sal kíséri ki a teme­tőbe ,.. A gyermeknevelés tu­dománya együtt születik az emberrel. Csak mire felnövünk, elfelejtjük. * Ma már semmi titok a nyugati útlevélben. Csak azt tudnám, mi a titka a balatoni beuta­lónak? * Az ember örökké elé­gedetlen: nyáron a tél­ről álmodozik, télen a nyárról; legénykorában a házasságról, nős em­ber korában a legény­koráról. Álmodozás nél­kül reménytelen lenne az élet... f- 6) pedig elég körülményes kilo­métereken át utazni. — Természetesen — felelte Aszker. — Már éppen készülődtem, hogy átmegyek a másik gyár­hoz dolgozni, mert ott meg­ígérték, hogy lakáshoz segíte­nek. De Khümetz igazgató közben intézkedett, hogy ürít­sék ki nekem azt a kis kam­rát, amelyik közvetlenül a raktár épülete mellett van. — És most abban lakik? — Mi mást telletnék? Igaz. kicsi a szobácska, de hát nem is kell a magamfajta aggle­génynek valami díszes, nagy kastély. — Még eggyel — intett Ász­kor a pincérnek, majd oda­ment a wurlitzerhez és egy pénzdarabot dobott be. A régi tiroii walcer hangjai töltötték be a mulató termét. Krebs énekelni kezdett, s utá­na Aszker is. — Gondolom, a különböző szerszámok és anyagok egész ármádiája van abban a maga raktárában — szólalt meg Aszker, amikor lejárt a wur­litzer. — Képzelem, mi min­den lehet ott elraktározva. — Vétkeznék, ha panaszkod­nék. — Krebs ravaszkásan el­mosolyodott. — Takarékos va­gyok és zsugori, mint Gobseck. Ezért aztán minden van, ami csak kell. — Hahó, maga dicsekszik, barátom! Lefogadom, hogy mindén azért nincs. — Ám legyen! Lássuk! — Mondjon valamit, és én hár­mat teszek egy ellen, hogy feltétlenül elveszíti a fogadást! — Állom! — Aszker gondol­kozott egy kis ideig, aztán megszólalt: — Az én Buickom. hoz való akkumulátorok való­színűleg nincsenek. Krebs felnevetett. (Folytatjuk.) EXPORT ügyes kezű egri nők munkája nyomán Kevesen tudják, hogy egy egri üzenjben, szorgos és ügyes női kezek precíziós munkája nyomán exportra kerülő vér- tranzfuziós készülékek finom tűje készül. 1962-ben kezdte meg a gyár­tást az Egri Finommechanikai és Vasipari Vállalat. A szüksé­ges készülékeket és berendezé­seket is saját maguk konstru­álták. Ma már 35-en dolgoz­nak a tű-részlegben, a két bri­gádvezető kivételével mind nők — asszonyok, lányok. A tűket, különleges összeté­telű, rozsdamentes, import acélcsövekből készíti a válla­lat. Különleges figyelmet keil fordítaniok a vérvételi tűk élé­nek, hegyének minőségi ellen­őrzésére. Ezért a munkamenet utolsó fázisában, erős nagyítás alatt végzik a munkájukat az asszonyok. Itt egy-egy mun­kásnő kezén naponta ezer vér­vételi tű halad keresztül. A termelés szocialista bri- gádmozgaíom keretében folyik. Az 1963. évi tervet 107 száza­lékra teljesítette a vállalat tű­részlege. Különösen kimagasló eredmény az is, hogy a drága import csőanyagból 46 ezer fo­rintot tudtak tervén felül meg­takarítani és így az anyagtaka­rékosság 119 százalékra ala­kult. Érdekes adat az is, hogy 1963-ban 10 millió darabnál több tű került ki az üzem dol­gozóinak keze alól, minőségi kifogás egyetlen esetben sem merült fél! (S. I.) készületlenséget is jelenthetné, s amellyel elintézettnek vélték ezt a pokol tornáca elé való lépést. Erő, biztonság, holnapi tervek: húszéves tervek. Lám, innen a „vasfüggönyön” senki sincs, aki háborút akarna, a születendő gyerekek, az épülő házak, a külföldi utak, tervei, a készülő ötéves terveik jelen­tik a garanciát erre. Még a „hivatalos” nyugati körök sem hisznek . abban, hogy a bölcsődék, a vegyipar építése, a falusi mozik moder­nizálása. a gabonaprobléma megoldásáért folyó munka va­lamiféle „rejtetf készülődést jelentene. Az Economist beha­tóan foglalkozik a szovjet ipar fejlődésével, nyugatnémet la­pok a szocialista országok gaz­dasági életét kutatják és von­nak le aggódó következtetése­ket saját gazdasági életüket illetően; ám ezekben a cikkek­ben ma már véletlenül sem esik szó katonai, háborús ter­vekről, mint esett szó akár né­hány éve is. „Hivatalosan” Is tudomásul vette Nyugat, hogy nem a szovjet rakétafegyve­rekből kell elsősorban félni, mint támadó fegyverektől, az igazi támadás; a gazdasági élet, a szocializmus, a kommu­nizmus építése! Amikor Franciaországban jártam, akikor húzta fel az NDK védelmi falát Berlinben. A burzsoá lapok hallatlan pá­nikot verteik, kihíváfcról cik­keztek, a „szovjet tömb” vár­ható támadásáról rémisztget­ték olvasóikat Ez a hisztérikus légkör volt szülője a bretag- ne-i beszélgetésnek és az el­hangzott kérdésnek. Ügy gon­dolom, az eltelt évek, ott Bretagne-ban is mind több embert győzött meg arról, hogy a garanciát ne tőlünk, hanem saját kormányuktól, a többi kapitalista ország kormányától kérjék. Mi nem szívesen írunk alá ilyen „garancialevelet”, de an­nál szívesebben leszerélésí ok­mányt. kereskedelmi szerző­dést! Gyuxkő Géza szükségszerűen nem egyezhet a kapitalista állam esetleges terveivel, míg'az én, a mi aka­ratunk törvényszerűen egybe­esik a társadalom, az állam akartával, terveivel. De kéret­lenül, s mintha magam is ké­telkednék, e kérdés ballasztjá­val figyeltem most e táj ter­veit, embereit, vágyait, álma­it. Ültem zárszámadó közgyűlé­sen, ahol évekre előre tervez­tek szövetkezeti parasztok, azok, akik magabiztosan je­lenthetik ki: az állam én va­gyok. Vitatkoztam szakembe­rekkel új lakónegyedek építé­sének problémáiról, felcsen­dült e vitában az aggodalom disszonanciája is, de nem a holnap életét, hanem a holnap elkövethető és az építést féke­ző hibák miatt. Olvastam, lát­tam terveket Egerben és Hat­vanban, kis településéken, üze­mekben és irodákban, amelyek szervesen és elválaszthatatla­nul a béke alapjaira épültek. Emberek terveznek, készítgetik a maguk kis személyes öt­vagy éppen tízéves távlati terveiket: lakás, bútor, autó, egyetem, középiskola, nősülés, gyerek, külföldi út... hogyan, mikor, miből, merre? — És ha háború lenne? — tettem fel a kérdést Hevesen és Poroszlón, Nagyfügeden és EgerszóLátón. Az arcok, ame­lyekből értetlenül szegődték rám a szemek, magabiztosak — talán kissé túl magabizto­sak is voltak — aztán mosolyt formáltak, mintha csak ezt mondanák: ugyan, kérem, ma­ga tréfál! — Kedves elvtársam... ked­ves uram — kinek, hogyan íz­lett a megszólítás —, itt most már nem lesz háború. Égerszóláton még hozzáfűz­ték derűs nevetés kíséretében: — ... nem érünk rá, ellenek a juhok! Egerben új városrész épült, Istenmezején tíz év alatt 120 háziból új utca, új falurész. A kubai válság idején alig volt valami megrezdülés, már idegesítő volt az a teljes ma­gabiztosság és nyugalom, amely talán félóen a lelki fel­a as a ama a Két esztendeje, talán több is már, hogy Bretangne-ban, Franciaország eme sajátosan szép és tradicionális vidékén, ahol súlyos léptű parasztok járják a félsziget útjait és a tenger túlfolyik a partokon, beszélgettünk egy kétszáz hek­táros bérlővel. Néhány újság­író, a bérlő és családja, a tol­mács. A kölcsönös kíváncsiság pergette a szavak rokkáját, többet megtudni egymásról, s egy kicsit kitapogatni egymás lelkét, gondolkodását. — De mi a garancia, hogy maguk ott, túl a vasfüggönyön, nem akarnak háborút? — tet­te fel a kérdést, s mi vállvet­ve magyaráztuk, talán nem is teljesen sikertelenül a legegy­szerűbb és talán legigazibb axiómát: az építés nem tűri a háborút. Két esztendeje, talán több is, hogy elhangzott a kérdés, s hiába erőlködöm, a bretagne-i bérlő arcát már nem tudom felidézni, csak a sötéten zöl­dellő táj, a ligetes, gazdag, de megfeszített munkáról tanús­kodó vidék képe él bennem. S most, ezekben a hetekben, hogy járom a megyét, az új esztendő első hónapjaiban, egy nehéz, sokait vitatott, sok gon­dot, botlást, de szapora előre­lépést is hozott elmúlt év után, újra és újra eszembe jut a kérdés. A hevesi táj dermedt téli révületében is látni vélem a bretagne-i tájat, a szél zúgá­sában a tengert hallom és a kérdés szavait: , — De mi a garancia, hogy maguk ott, túl a vasfüggö­nyön, nem akarnak háborút? Én ott akkor és neki, aki megjárta kétszer is a mame-i frontot, a kérdés őszinte aggo­dalmában elhittem és hiszem ma is, hogy ő és még sokan mások Franciaországban és másutt is Nyugaton, nem akarnak háborút Ö, ott akkor nékem, aki egy háborút élt meg gyerekemberkén t, talán elhitte, hogy én, vagyhogy inkább m i nem akarunk pusztítást; talán hitele volt az axiómának. S hogy ez a kér­dés most ismét és újra eszem­be jut, nem is azon akarok meditálni, hegy az 6 akarata Gyorsítani kell a téli gépjavítást A gépek 40 százaléka még rossz Nehezíti a munkát az alkatrészhiány ár végére szeretnének végezni vele. Problémáik hasonlóak a többiekéhez. Nem kapnak • DT—54-es erőgéphez sebesség- váltó szabadanfutó fogaskere­ket, de a Super-Zetoroknál » baj van a szükséges anyagok­kal. Amit lehet, házilag pró­bálnak megoldaná, ami viszont lassítja, nehezíti a munkát. A Füzesabonyi Gépállomá­son 65 százalékban végezték már él a gépek téli felújítását, összesen 331 erőgépet és több száz munkagépet kell üzemké­pes állapotba helyezniük. A munkát december 20-án kezd­ték és március 15-ére akarnak végezni* A javításokon 118 gépéQo­másd dolgozó fáradozik. Súlyos problémájuk az anyaghiány. Nem kapnak a T—28-hoz, az Sz—80-hoz és az Sz—100-ho« alkatrészeket. Itt is folyik — mint minden gépállomásunkon — traktoros- képző iskola. A Füzesabonyi Gépállomáson 93-an sajátítják el a traktorvezetés tudományát. A horti és a támaszéntmik- lósi gépállomások is az előző gépállomásokhoz hasonlóan késnek a munkákkal Munká­jukat anyaghiány is akadályoz­za. Mindez arra figyelmezteti a gép állomási dolgozókat, hogy fokozni, gyorsítani kell a mun­kát. annak lendületét. Mindent el kell követni, hogy március első hetére befejezzék a téli gépjavítást, hogy mikor a gé­pekre szükség lesz, egyetlen­egy sem álljon kájavftatlanul, tétlenül. Ez most az egyik leg­fontosabb feladat, amelyen nem kis részben ez évi kenye­rünk is múlik. — f. L — más nem kapja meg időben a motorokat, s így a javításuk elhúzódik. Ilyenkor aztán elő­fordul, hogy • Földművelés- ügyi Minisztérium rendelkezé­se ellenére a gépállomás kény­telen motorokat feljavítani, azaz, önerőből kénytelen olyan munkát is végezni, amelyet nem lenne szabad. Említésre méltó még, hogy az AUTÖKER Vállalat, országos hiányra hi­vatkozva, a hazai gyártmányú Csepd-motorokhoz nem tud biztosítani hengerh üvelyt, hen­gerfejet és dugattyút sem. Ez­úttal nem a külföldi, hanem a hazai gyártmányú alkatrész- ellátással van baj. Az Atkán Gépállomáson de­cember 15-én fogtak hozzá a gépek téli javításához. 158 sa­ját és 210 tsz-erőgép vár fel­újításra, amelyet 90 gépállomási dolgozó végez. A gépek fel­újítását ez ideig 60 százalék­ban végezték el, és nem is vár- i ható március végénél előbb a befejezés. Ez jelentős lemara­dás. hiszen március első nap­jaiban be kellene fejezni gép­állomásainknak a téli gépjaví­tást. Az illetékeseknek több segítséget kell nyújtaniuk az atkáriaknak. Alkatrészt illető­en hiányuk van vetőgépcsőből, csapágy- és fogaskerékfélesé­gekből, de rendszeresen késik a cseremotor is. A szállítók nem tartják be a határidőket. A gépállomáson egyébként 95 hallgató részvételével trak- őrósképző iskola működik, eb­ből 84-en termelőszövetkezeti tagok. Péteroásárán mintegy 800 munkagépet és 136 erőgépet kell rendbe tenni a tavaszi munkákig a 23 szerelőnek és az 54 traktorosnak. A javítással 70 százalékban készek, s febru­Február közepén tartunk, hamarosan itt a tavasz, itt a március. A jelek szerint nem­sokára kezdeni kell a tavaszi szántást, vetést. Az idei tavasz nagy feladat elé állítja a gaz­daságokat, hogy időben, gyor­san és szakszerűen végezhessék el a munkájukat. Megyénk né­hány gépállomásán arról ér­deklődtünk, hol tartanak a gép>ek javításában, a tavaszi munkára való felkészülésben. Az Egri Gépállomás vezetői arról értesítettek, hogy 250 erő­gépük közül már 150-et kija­vítottak, de üzemképesen vár­ja a „bevetést” az összes mű­trágyaszóró és vetőgépünk is. A többi munkagépek mintegy 60—70 százalékát javították ki, de — amint mondták — már­cius első napjaiban befejezik a téli gépjavítást A gépek ja­vítását itt 80 szerelő és 40 trak­toros végzi. Hátráltatja az előrehaladást a még mindig jelentkező alkat­részhiány. RS—09-es és az UE—28 gépekhez a gépállo­tom. De bocsásson meg. kire iszom a sörömet? — Erich Krebsre. Raktáros vagyok. Az én gondjaimra bízták az anyagokat, meg a tartalék alkatrészeket — Ahá! Tehát kétszeresen kellemes az ismeretségünk. Kiitták a korsóikat AsZker cigarettával kínálta asztaltársát Egész idő alatt ne­vetett, tréfálkozott az öreggel. Krebs hasonló szellemességek­kel válaszolt, s elmesélt új­donsült ismerősének néhány érdekes, mulatságos történetet — Egészen el vagyok ragad­tatva magától, barátom! — lelkendezett AsZker. — És ha bármikor szüksége lenne a Buiekomra... — Én nem tudom a kedves­ségét hasonlóval viszonozni — felelte Krebs. — Nekem nincs kocsim. A raktár pedig olyan, mint a többi hasonló intéz­mény: a küszöbét élő lélek át nem lépheti. Kivéve természe­tesen engemet Én éjjel-nap- pal ott vagyok. — Ügy beszél, mintha ott is éjszakázna, abban a raktár­szentélyben — nevette el ma­gát Aszker. — Ha ott nem is éjszakázom, de mindenesetre a közelében tartózkodom. Hiszen én a gyárban lakom. — A gyárban lakik? Hogyan értelmezzem ezt? — Szószeri nt úgy. ahogy mondom — gesztikulált a ke­zével Krebs. — Így alakult. A múlt évben lebombázták a há­zamat. Még az a szerencsém, hogy egvszál egyedül élek, és nem kell siratnom a családo­mat, amely bizonyosan ott pusztult volna. Hogy fedél nélkül maradtam, sokáig ke­resgéltem lakást. De mind­egyik vagy túlságosan drága volt, vagy az isten háta mö­gött, messze a gyártól. Nekem előzött Ezért csak üljön le. No üljön le már, ne veszte­gesse az időt! A kopasz folytatta aszabad­kozást — Az asztal mindenképpen a magáé — mondta Krebsnek. — Mindjárt széjjelnézek, hol lehetne egy szabad helyet ta­lálni ... Az ördögbe is... Egy tenyérnyi hely sincs. Krebs ekkor kompromisszu­mos megoldást javasolt: ülje­nek le mind a ketten ehhez az asztalhoz,' megférnek ők jól egymás mellett A kopasz nem tiltakozott Leültek, s mind a ketten sört rendelték. — Olyan ismerősnek tűnik a maga arca nékem — szólalt meg az öreg, hosszasan vizs- gálgatva asztaltársát — Érde­kes. hol láttam én magát? Az illető vállat vont — Bocsásson meg, milyen névvel tisztelhetem? — tuda­kolta Krebs. — Heinrich Gube. — Várjon csak, várjon csak! Sofőr? — Igen. — Én balga! — Krebs a homlokára csapott — Hiszen maga a Khümetz igazgató so­főrje, ugye? — Igen. az 6 gépkocsiveze­tője vagyok. — Nahát ez jó! — kiáltott fel a raktáros. — Kiderült hogy egy és ugyanabban a gyárban dolgozunk... Aha, itt a sör. A legfőbb ideje, hogy kiigyuk az áldomást az isme­retségünkre. — Tréfán kívül mondja, hogy szintén a Gans-Behner gyárban dolgozik? — Ott én, már több mint húsz esztendeje, az áldóiát! — Akkor válóban jól Össze­hozta a véletlen ezt a találko­zást. — Aszker felemelte a korsót — Egészségére, bará­tréfálkozott, éleelődött, szipor­kázott a szellemességtől. Ha ment az utcán, vagy csinált valamit mindig dúdolgatott hozzá. Sohasem látták szomo­rúnak. Még a rokantsága sem befo­lyásolta a jellemét, eredeti egyéniségét. Egy-kettőre meg­szokta a falábat, s olyan ügye­sen lépegetett vele, mintha örök életében azzal járt volna. Munka után rendszerint be­tért a gyár szomszédságában levő „Nibelung” mulatóba, ahol sok ismerőssel lehetett találkozni, elbeszélgetni, ki­cserélni a legújabb híreket.. Egyszóval: kibeszélni a világ dolgait. Krebs a „Nibelung”- ban ebédelt is: szalvétában hozta a2 elemózsiát, s egy kor­só sört rendelt hozzá. Ma a szokottnál valamivel később jött a mulatóba. Ami­kor belépett az ajtón, s széjjel­nézett, látta, csaknem minden hely foglalt. Csak hátul a sa­rokban volt egy szabad asz­tal. Krebs a pincérek és a ven­dégek között, óvatosan kerül­getve a szinte egymásba érő székeket, odasietett a szabad asztalhoz. A terem másik oldaláról egy magas, teljesen kopasz, simá­ra borotvált fejű férfi igyeke­zett ugyanehhez az asztalhoz. Mosolygós, derűs szemekkel né­zett a szemüvege mögül. Már leülni készült, de amikor meg­látta Krebset, félreállt, s mo­solyogva mutatott a székre. — Bocsásson meg — mond­ta, miközben apró. fekete ba­juszát simogatta —, azt hi­szem,' elkéstem ... Krebs a fejét rázta. — Nem, nem, a Világért sem. Ahogy mondani szokás, maga ért előbb a vályúhoz, egy teljes szarvhosszal meg-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents