Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-16 / 12. szám

nLÄG proletárjai. egyesüljetek: MEPUJSA G A legérdekesebb f an tárgy AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÄCS NAPILAPJA ARA: 50 FILLER f> >141 lejqxyzetünk. " Walter Ulbricht level® Erhard kancellárhoz 'Megjött a levél. Katona- levél, amiben ugyan szó van az eskütételről is, de amiért most idézünk ebből a levélből, az mégsem ezzel az ünnepélyes aktussal függ össze. A levél címzettje a gyön­gyösi KISZ-bizotíság, fel­adója pedig Vemyik János, aki az ősszel vonult be tényleges katonai szolgálat­ra. Addig a Mátrai Érc- és Ásványbánya Vállalat dol­gozója volt. És tagja az Ifjú Gárdának. Az itthon ma­radt ifjú gárdistáknak szól lényegében a levél. örömmel tudatja ifjú elvtársaival Vemyik János, hogy az alapkiképzésen el­ért jó eredménye jutalma­ként az eskütétel után máris harminchat órás el­távozást kap. Jöhet haza látogatóba! Hogy milyen nagy dolog ez, csak azok tudjáJt, akik voltak hasonló helyzetben. Érthető V év­nyik János öröme. De miért kellett ezt az itthon maradt gárdistákkal közölnie? Csak azért, mert velük is szeretne találkoz­ni? Nemcsak ezért! Idézünk a levélből: amit a kiképzésen ta­nítottak, azt már én mind tudtam, mert megtanultam Időztetek, A lövészeten is kiváló eredményt értem el.” A későbbiekben még egy jó tanács: tevéleenykedjenek a gárdisták itthon minél job­ban, hogy a bevonulás után nekik is olyan „könnyű” le­gyen a dolguk, mint neki volt az elmúlt hetekben. Tehát: ilyen „gyakorlata haszna is volt annak a gár­dista tevékenységnek. Meg­érte? Megérte azt a kis ál­dozatot annak idején? Fel­tétlenül. A gyakorlati kérdéseken túl, azért fűzzünk még va­lamit ehhez az idézett le­vélhez. Egy kicsit szélesebb hatásában is vizsgálva a gárdisták tevékenységét, tegyük hozzá az előbbiek­hez: a fegyelmezettség, az edzettség, a parancs végre­hajtásának „megszokása” — az önfegyelem kifejlesztése — ezt segítette elő az Ifjú Gárda szervezete. Mindez pedig köznapi nyelvre for­dítva annyit jelent, hogy nevelték, még teljesebb em­berré formálták Vemyik Jánost és társait. Hogy megállapításunk nemcsak üres frázis, azt a levél és Vemyik János bizonyítja. Ügy érezzük, érdemes a levélben megfogalmazott tanácsot a szélesebb nyil­vánosság útján tágabb kör­ben is elterjesztenünk. Le­gyünk „praktikusak”: az a harminchat órás eltávozás — az sem megvetendő ...! (g. molnár) V _____________-_______-J BE RLIN (MTI): Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztársaság ál­lamtanácsának elnöke január 6-i keltezéssel levelet intézett Erhard nyugatnémet kancel­lárhoz, ebben javasolja, hogy a Német Demokratikus Köz­társaság és a Német Szövet­ségi Köztársaság mondjon le az atomfegyverekről. Walter Ulbricht a levélhez csatoltan erről szerződéstervezetet is küldött Erhardnak. Walter Ulbricht levelében hangoztatja: Napjainkban olyan helyzet alakult ki, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező or­szág összecsapás esetén köz­vetlenül magára vonja a szem­ben álló fél atomtámadását, Németország számára az len­ne a legbiztosabb garancia, ha lemondana az atomfegyve­rekről és a NATO, a Varsói Szerződés, valamint az ENSZ tagállamai szavatolnák, hogy egy harmadik állam sohasem alkalmaz atomfegyvereket né­met területek ellen. Köztársaság által kidolgozott szerződéstervezet) négy cik­kelyből áll. A többi között javasolja, hogy az NDK és az NSZK ne gyártson atomfegy­vereket, ne törekedjék nukle­áris fegyverek megszerzésére vagy birtoklására, ne vegyen részt atomfegyverkísérletek­ben, és területén ne tároljon nukleáris fegyvereket. A szerződéstervezet hangsú­lyozza, hogy a két félnek arra kell törekednie, hogy a NATO, a Varsói Szerződés és az ENSZ tagállamai szavatolják, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság és a Német Szövetségi Köztársaság területét atom­fegyvermentes területté nyil­vánítják, és ellene soha sem alkalmaznak atomfegyvere­ket. A szerződéstervezet indítvá­nyozza, hogy a megállapodás betartását a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai ellen­őrizzék. A megállapodáshoz csatlakozhat Nyugat-Berlin is, (ADN, MTI) Egybehívták a* NDK népi kamaráját BERLIN (ADN): Az NDK, népi kamaráját január 23-ra ;■ összehívták, a törvényhozói * ciklus harmadik plenáris ülé­sére. Az ülés összehívásáról az NDK államtanácsa szerdai ülé- sán döntött. Az ülésen az ál­lamtanács elé terjesztették az atomenergia-törvény módosító-, sára vonatkozó javaslatot 5 Az államtanács ülésén Otto ? Winzer, helyettes külügymi-* niszter beszámolót tartott az NDK külpolitikájáról. Eltemették Kiss Ferencet ; Nagy részvéttel temették el* szerdán a Farkasréti temető-1 ben Kis Ferenc József Attila-* díjas költőt a párt- és a mun­kásmozgalom régi harcosát, a' Magyar Partizán Szövetség' tagját 1 A Magyar Írók Szövetsége * és az íróbarátok nevében Dar­vas József, az MSZMP buda- . pesti bizottsága nevében Kelen Béla, az Esti Hírlap főszer-* kesztője vett búcsút a kiváló $ kommunista költőtől. (MTI) ♦ S.C- v. >íja / -H&M-x * ' a.' Megnyílt a ciprusi értekezlet ♦ — Legalábbis nekem a leg {érdekesebb. Jó érzés, hogy ön ♦ állóságra nevelnek, hogy egy rnvnn» . , , , J szer-kétszer elmondják, mi: LONDON (MTI): Részt vesz a tanácskozás^ $ h n csináljak aztán Józ£ londoniban szerdán megnyílt kon Palamasz görög es Erkin ♦ bácsi nyugodtan a kezemtx ? alkotmányról tanács- török külügyminiszter, . vala-Jadja a táiakaU s már Theten, kozó értekezlet Az ertékezlet mint Anglia több képviselője lu hofni egy udvarias mosoly munkájában a ciprusi kor- is. Az 1959-es zürichi és Ion- tw, vagy néhány szá Msére mányküldöttség. valamint a doni szerződésben ugyanis éltében felszolgáljak a vendég sziget görög és török nemzeti- három ország vállalta, hogy»nefc_ olyan jó ez a „tantárgy1'. ségű lakosságának küldöttei „garantálja” Ciptus alkotená- $ érzem, hogy kint vagyok a: vesznek részt nyát ♦emberek között, kicsit meg------------------------------------------ tcsap itt az életnek a szele, ** mr , in. ■ »% c wr • ■ r ■ ♦ ahogy mondani szokták, meri Gazdara talaltak a világur-ielve nyéki na m hibát követek et, a* _ ,, . . . ° 9 ’ *kor nem egy egyes, hanem va­Szerdán Moszkvában veget viselőinek azt a tíz jelvényt J l akinek a rosszallása kisér. ért a Lenini Komszomol Köz- amelyet a Vosztok—5 űrhajó \vagy éppen egy eltörött jénai ponti Bizottságának teljes fellövésekor a múlt év júniu-j tállal gazdasági kán okozok. ülése. A plónum elhatározta, sában magával vitt. ♦ Nagyon szeretek itt lenni, dt hogy a Komszomol védnöksé- A kitüntetettek között van (mennem kell, nem szeretném get vállal a vegyipari építke- Valerij Brumél, a világ leg-1 hidegen tálalni a vendég elé c zések felett. jobb magasugrója is. ♦finoman elkészített bordát — s A szerdai ülés kedves szín- Felszólalt a szerdai ülésen * Szabó Éva egy perc múlva va­lóit ja volt a világűrben járt Jurij Gagarin is. Felhívta a ♦ lóban kedves, derűs arccal Komszomol-jelvények ünne- Komszomol húszmillió tagját,»mondja a „jobb egyes’ asztal- pélyes kiosztása. Valerij Bi- minden erejükkel és tudásuk- * Fessék, parancsoljon, asz- kovszkij űrrepülő átnyújtotta kai támogassák a vegyipar iszonyom,1 a szovjet ifjúság legjobb kép- fejlesztésének programját. 4 (Ripon a 4. oldalon) Eriiard megérkezett Leniionba A tettes: az iraki származású 25 éves Akram Murán Avu- nesz, a nyugat-berlini műszáki egyetem hallgatója, már a rendőrség foglya. Az iraki fia­talembert január 3-án tetten érték, amint az egyik mozi előtt igen borsos áron: 20 nyu­gati márkáért 10 gramm hasist adott át egy algériai diáknak. A lakásán tartott házkutatás során összesen csaknem öt kiló hasist találtak nála, melyet Akram Murán A van esz ma­gyar szaláminak és datolyának álcázva csempészett be Nyu­gat-Berlinibe. Lakásán pedig bárányhúsba varxva rejtegette a mérget. A hasis Indiából származó, növényi eredetű kábítószer, s élvezete elsősorban Ázsiában terjedt el. Vagy cigarettában égetik el. s füstjét a dohányé­val együtt beszívják, vagy pe­dig rágják, mint a bagót. Él­vezője eleinte kitűnő közérzet­nek örvend a méregtől, de is­mételt használata után extá­zisba esik és öntudatét veszti tőle. A hasis rendkívül gyors romboló hatást fejt ki az egész szervezetre és aki rabjául esik, többnyire igen hamar elpusz­tul. Helyreállítják Panama és PANAMA (MTI): Az ameri­kai államok szervezetének az Egyesült Államok és Panama közti viszály rendezése céljá­ból Panamába küldött békél­tető bizottsága szerdán a kora hajnali órákban bejelentette, hogy megállapodás jött létre, amelynek értelmében a két or­szág „mielőbb” helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat egy­mással. A diplomáciai kapcso­latok újrafelvételétől számított 30 napon belül az Egyesült Ál­lamok és Panama kormánya tárgyalásokat kezd „a két or­szágot kölcsönösen érdeklő kérdésekről”. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint Panamában lát­szólag nyugalom van. A szóra­kozóhelyek, a sportpályák új­ból megnyitották kapuikat, a nemzetközi légiforgalom is helyreállt. Az AFP tudósítója azonban megjegyzi, hogy lép- ten-nyomen az Amerika-elle- nesség megnyilvánulásaival ta­lálkozik. Sok szórakozóhelyre nem engednek be amerikaia­kat. A panamaiak sok papír­pénzre piros tintával felírták: „Jenkik, menjetek haza!” Sok amerikai laptudósító jobbnak találta, hogy kanadainak, an­golnak, vagy franciának adja ki magát A kubai külügyminisztérium kedden este hivatalos nyiiat­a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államok között kozatban cáfolta meg Rusk amerikai külügyminiszter állí­tásait, amelyek szerint a pana­mai eseményekhez a kubai kormánynak bármi köze volna. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a panamai válságot az ameri Icaiak gyarmatosító poli­tikája és a latin-amerikai or­szágok szuverenitásának sem­mibevevése robbantotta ki. A kubai kormány nem tartja szükségesnek, hogy felelőtlen vádakkal szemben védekezzék* ugyanakkor azonban egyálta­lán nem titkolja, hogy erköl­csileg Panama népe mögött álL A latin-amerikai közvéle­mény túlnyomó többsége vál­tozatlanul hangot ad annak ft meggyőződésének, hogy a pa­namai válságért az Egyesült Államok agresszív körei a fe­lelősek. A nyugat-berliniek helyeslik az NDK-val való tárgyalásokat BÉRŰN (MTI): Mint már közöltük, egy kör­kérdésre válaszolva, a megkér­dezett nyugat-berlini polgárok 90 százaléka helyeselte a „Ke­lettel való tárgyalásokat” és a 'lakosságnak csak hét százaléka gondolta, hogy a tárgyalások­ból valamilyen kár származhat Nyugat-Berlinre nézve. Ez az adat beszédes cáfolata Lemmer volt bonni miniszter, a CDU nyugat-berlini díszelnöke nem­rég elhangzott kijelentésének, hogy a nyugat-berliniek 80 százaléka „nem érzi jól ma­gát”, ha a tárgyalásokról hall, és támogatja a CDU tárgyalás­ellenes politikáját. A nyugatnémet SPD orszá­gos elnöksége és az FDP bonni parlamenti frakciója ame­lyek egyébként törvénytelen módon Nyugat-Berlint válasz­tották gyűlésezésük színhelyé­ül — igent mondott az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között decemberben kötött megállapodásra. Az SPD elnöksége köszönetét fe­jezte ki a szenátusnak a meg­állapodás megkötéséért Az FDP parlamenti frakciója pe­dig azt javasolta, hogy létesít­senek „közös német bizottsá­gokat”, ame'yeknek működésé­ért azonban végső soron a négy nagyhatalom viselné a felelős­séget Az FDP frakció szerint a négy nagyhatalomnak állan­dó jellegű konferenciát kellene szerveznie, amely a német egy ­ség helyreállításának profb'*- máival foglalkoznék. A háború és a béke kérdé­sében — mutat rá az állam­tanács elnöke — nem presz- tizsérdekekből és a kölcsönös elismerés kérdéséből keli ki­indulni, hanem mindenekelőtt a német nép létérdekeit kell figyelembe venni, ha itt egy­általán beszélni lehet elisme­résről, akkor csupán annak a szükségszerűségnek az elisme­réséről lehet szó, hogy szám­űzzük a német nép megsem­misülésének veszélyét — han­goztatja Walter Ulbricht. Javasolja, a fentiek figye­lembevételével a Német De­mokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya kössön megállapo­dást ártól, hogy kölcsönösen lemond az atomfegyverekről. Walter Ulbricht befejezésül indítványozza, hogy a véle­ménycserék módozatainak és témakörének eldöntésére ne­vezzenek ki megbízottakat, akik hamarosan érintkezésbe léphetnének egymással. ★ A Német Demokratikus A román nagyhövetség fogadása Dán Iordachescu-nak, a buka­resti operaház magánénekesei­nek magyarországi vendégsze­replése alkalmából. (MTI) Mihail Rosiamu, a Román Népköztársaság budapesti nagykövete szerda este kon­certtel egybekötött fogadást adott Zenaida Pally-nak, és Ismét De Gaulle-merénylő felelt Ítélkezik a bíróság ták végrehajtani, amikor a köztársasági elnök megláto­gatta a párizsi katonai főis­kolát. Egy Tho nevű altiszt azonban elárulta a tervet a biztonsági szerveknek és így a merényletre nem került sor. Poinardnál válóban találtak egy távcsöves puskát, a kapi­tány azonban azzal védeke­zik, hogy a fegyverrel vad­kanra szokott vadászni. A merénylet értelmi szerzője a vád szerint, Walter Atin OAS- vezető volt, akit azonban nem sikerült megtalálni. — PÁRIZS (MTI); A párizsi ál­lambiztonsági bíróság szerdán ismét egy De Gaulle elleni me­rénylet ügyét kezdte tárgyalni. Ezúttal egy csírájában elfojtott kísérletről van szó. A három vádlott: Paule Roussoulet, 57 éves angol nyelvtanámő, Ro­bert Poinard kapitány és Jean Pichcme nyugdíjas, a vádirat szerint meg akarták gyilkolni De Gaulle köztársasági elnö­köt. Mint Kennedy merénylője, ők is egy ablakból akarták le­lőni áldozatukat távcsöves puskával. A merényletet akkor aknr­A háború utáni legnagyobb kábítószer-csempészés Nyuarat-Berliiiben NYUGAT-BERLIN (MTI): Finom kék hasis-füstfelhő töltötte be kedden délután a nyugat-berlini rendőrség egyik vezetőjének szobáját, ahol a rendőrség a háború utáni leg­nagyobb kábítószer-csempé­szésről tartott beszámolót az újságíróknak. Erhard nyugatnémet kan­cellár Schröder külügyminisz­ter kíséretében szerdán dél­előtt kétnapos hivatalos láto­gatásra Angliába érkezett.' A nyugatnémet államférfia- lcát a londoni Victoria-pálya- Udvaron sir Alec Douglas- Home brit miniszterelnök és Butler külügyminiszter üdvö­zölte. Erhard londoni tartózkodása alatt találkozik Wilsohnal, a munkáspárti ellenzék vezéré­vel is. ★ Erhard londoni útjával kap­csolatban a nyugatnémet lapok szerdán arról írnak, hogy az eszmecsere középpontjában ugyan a kelet—nyugati vi­szony kérdése és a nyugat­európai országok közötti vi­szony problémáinak megvita­tása áll majd, ezenkívül azon­ban Erhard fel fogja használni az alkalmat arra is, hogy az angol kormányt az úgynevezett sokoldalú atomhaderő tervéhez való csatlakozásra sürgesse. A „sokoldalúság” látszatának megőrzése érdekében ugyanis Bonn úgy véli, hogy feltétlenül szükség van London csatlako­zására, s a lapok azt írják, hogy Erhard és Schröder „nyo­matékosan előterjesztik majd Londonban a terv megvalósí­tása mellett szóló politikai ér­veket”.

Next

/
Thumbnails
Contents