Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-07 / 4. szám

január 7., kedd

NÉPÚJSÁG

*

Ha mindkét félnek igaza van, íkor is beigazolódott, hogy „a sok beszéd közt

elyész a vendég”

SZEPTEMBER első napjaiban jártunk Verpeléten, mert híre jött, hogy a hosszas huzavona után földművesszövetkezeti kezelésbe vett tiszti klub étterme körül nincs minden rendben. Akkor meg is írtuk, hogy bizony mindkét fél hibás abban, hogy a helyzet ilyen „szívóskodássá” fajult Nem voltak rendes edények, berendezési tárgyak, üresen tátongott a szabadtér, nem alkalmaztak népi zenekart. A hűtőszekrény nem bírta 'a hús tárolását, a vezető viszont nem értett a gondjaira bízott üzemhez.

Közel négy hónapja ennek, s mi akkor megígértük — meglátogatjuk a konyhát és az éttermet, hátha áll be valami változás, amiről örömmel adhatunk hírt.

Az elmúlt héten pénteken aztán el is mentünk, s összeültünk ismét a földművesszövetkezet e°vik vezető tagjával, és a klubtiszttel, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Első látásra is megállapítható, hogy a békés egymás mellett élés a klub és a földművesszövetkezet. között még mindig nem valósult meg. Nagyobb zökkenők már nincsennek, de a kisebbek még mindig keserítik n „körös” napjait.

A legfontosabb hiba az volt akkor, hoey hozzá nem értő ember vezette az éttermet, akinek személvéhez a klub parancsnoksága ragaszkodott. Ez ma már nem áll fenn, mert belátták, hogy pénzzel, anyaggal bánni — ehhez hozzáértés szükséges. így közös1 megegyezéssel, a szerződés értelmében, kinevezték Haár Józsefnét, alá évekig dolgozott a klub presz- szójában. Egyrészt érti a dolgát, másrészt nő, ami egyáltalán nem közömbös esztétikai szempontból. Délben ott van az asztalokon a hófehér terítő — rkkor hibául róttuk, fel hogy nincs, most megvette már a fök.művesszövetkezet — a tányérok mellett az étlap. Bővült a választék, bár a konyhát nemigen veszik igénybe a verpelétiek. Megvásárolta az üzemeltető vállalat az ösz- szes edényeket, poharakat, megvették, csak még nem szerelték be a nagy teljesítményű hűtőszekrényt, s ami igen sérelmes volt a szakácsnő számára — beállították végre az esti szakácsnőt, így megszűnt a 12—16 órás pénz nélküli „fekete” műszak. Azóta két műszakban üzemel a kisvendéglő, az étterem s a konyha személyzete szabályos nyolc órában váltja egymást.

VANNAK AZONBAN még mindig hiányosságok, kibékíthetetlen ellentétek. A cikk megjelenése után megvásárolták a kerti bútor helyett a szép éttermi berendezést, de nem a klubba, hanem a kocsmába szállították, s azóta is ott van. Miért? A földművesszövetkezett erre azzal válaszolt, hogy működési engedélye a klubban csak március 31-ig van, így hát nem alkar nagyobb ösz- szeget beinvesztálni. Ezzel még így sem érthetünk egyet, mert ha vállalták, hogy másodosztályúként üzemeltetik a kisvendéglőt, akkor azt olyan körülmények között kell megvalósítani, amit az üzleti szabályzat ilyen kategóriában előír. S ha nem engedélyezik tovább a működést? Egyszerűen elviszik a betyárbútort, nem történik semmi. Ez szerintünk nem indok arra, hogy ócska kerti székeken, rozoga asztalok mellett kényszerüljenek ülni a vendégek azért, mert két felsőbb szerv átszervezésre adta a fejét. A víz problémája nincs megoldva. Most is kannákban viszik a főzéshez, mosogatáshoz szükséges mennviséget. Itt ugyanaz a helyzet, ugyanaz a válasz, mint a berendezésnél: amíg át nem adják az épületet, addig nem eszközölnek beruházást.

Sérelmesnek találja a klub parancsnoksága, hogy a szerződés kelte óta nem biztosít a földművesszövetkezet népi zenekart az étterembe, holott a szerződésben világosan benne foglaltatik: „... heti három alkalommal...” A földművesszövetkezet védekezése vérszegény:

— Nem jönnek el három napban muzsikálni, csak rendszeresen heti alkalmazással mondja Stecker Pál.

A KLÚBTISZT ERŐSÍTI,

hogy eljönnének, már beszélt a zenészekkel, s mivel néki nincs hatásköre, így maradtak népi zene nélkül szilveszterkor is.

Már csak azért, is sántít ez a védekezés, mert a népi zenekarok tagjai jól tudják, hogy a falusi kisvendéglőkben általában nem több a zenés napok száma mint kettő, mert a kisvendéglő amellett, hogy étkezés céljaira szolgál, az egyetlen szórakozóhely Verpeléten

Itt viszont a földművesszövetkezetnek va® valamiféle igaza, mert hiába biztosít zenét, este már csak a honvédségiek, és hozzátartozóik látogathatják a klubot. Szabó István őrnagy felmutatja ugyan, hogy közel háromszáz belépőt adott ki a kültagoknak, mégis, itt mutatkozik meg legjobban,

hogy ez a megoldás nem megoldás a verpelétiek számára, akik végső soron vagy a kocsmában, vagy kilincselt belépővel mehetnek akkor szórakozni, ha „elintézik”, s nem amikor akarnak. Egyébként a szabályzatot természetesen be kell tartani a klub parancsnokságának. Éppen ezért, végső javas, latunk csak. ez — maradjon meg a tiszti klub a honvédség kötelékében, attól nyugodtan üzemeltetheti a földművesszövetkezet, de a falu részére mielőbb találjanak megoldást, helyet e«*v kisvendéglőnek, mert így mindig rá fog illeni a közmondás: a sok bába közt elvész „ gyerek, illetve két szerv között a vendég.

Cs. Adám Éva

A kitüntetett

A sajtó lelkiismeretes munkását koszöntjük ez alkalommal, Deák Istvánt, a hatvani postahivatal vezető főellenőrét, hírlapfelelősét, aki kimagasló munkája elismeréseként Szocialista Munkáért Érdemérmet kapott.

Téli gépjavítások

tíevés a gépszín Segítenek a traktorosok Is

Nap nnp Illán bővül,-----------------------------gyarapodik a termelőszövetkezetek gépparkja, örvendetes, hogy termelőszövetkezeteink igyekeznek saját erőgépeket vásárolni, s ezáltal megoldani szállítási és talajművelési gondjaikat. A gépek beszerzésével azonban, sajnos, nem áll arány, ban a gépók szakszerű tárolásának, gondozásának, javításának lehetősége, s bizony, e tekintetben még igen sok a tennivaló.

E

l

ekről a gondokról beszélgetünk Hndós Tibor gépész- mérnökkel, a Füzesabonyi Járási Tanács mezőgazdaság! osztályának gépészeti előadójával.

— Igen. Nagy probléma a gépek szakszerű tárolása — mondja —, amely elsősorban beruházási kérdés. Sárud, Tófalu, Besenyőtelek és Mezö- túrkány községek termelőszövetkezetei építettek már csővázas gépszíneket, de mindez kevés. Megoldatlan a gépek tárolása, pl. a füzesabonyi Petőfi, a poroszlói Űj Erő és Vörös Csillag termelőszövetkezetekben, ahol a szabad ég alatt, részben pedig pajtákban, magánházaknál és egyéb helyeken tárolják szükségmegoldásként a gépeliet.

A gépjavítás terén is igen sok még a gond, ám már sok biztató jelenség tapasztalható. Meglátogattuk a besenyőtelki Lenin Termelőszövetkezet gépjavító műhelyét, amelyet a szövetkezet nemrég alakított át 300 ezer forintos költséggel a régi malomépületből. Nagyon szükségessé vált már a műhely létrehozása, mondják a szövetkezet vezetői, hiszen 21 erőgép, egy tehergépkocsi és

sok munkagép van a szövetkezet tulajdonában, amely mine gondozásra, javításra szorul.

A műhely berendezése---------------------lehetővé teszi már jó néhány munkafo lyamat elvégzését, de a komplett gépjavításra még korántsem alkalmas, s a motorcserék elvégzésénél pl. a Tamaszent- miklósá Gépállomás javító részlege segíti őket. Van itt fúró- és köszörűgép, porlasztóbeállító, kompresszor, akkumulátortöltő -és hegesztő berendezés, de nagyon hiányzik pl. egy esztergapad, s természetesen a vele dolgozó szakmunkás is. Kevés a szerelő, mindössze három szerelő dolgozik itt és két ipari tanuló. A téli időszakban, jóllehet a tráktoristák is segítenek, de még Így is több szakemberre, gépi berendezésre volna szükség. A szövetkezet vezetői a jövőben újabb 300 ezer forintot kívánnak fordítani gépi felszerelések vásárlására, a berendezések korszerűsítésére, s ugyanakkor esztergályos, hegesztő és szerelő szakmunkások beállításával szeretnék gépjavító műhelyüket tovább fejleszteni.

M

i

ntaszerű mindaz, ami a mezőtárkányi Ezüstkalász Tsz- ben látható. A szövetkezet egyik tanyáján tágas, korszerű gépjavító műhely van, amelyet nemrég rendeztek be jelentős költséggel. Akár egy kis városi üzem, olyan benyomást kelt a két szerelőcsarnokból álló nagy műhely, amelyet még számtalan más jellegű, kisebb műhely egészít ki. Található itt raktár és esztergaműhely, modem, német gyártmányú, kétezres esztergapaddal, ezenkívül kovácsműhely, hegesztőműhely, akkumulátortöltő és savazó helyiség, öltöző és fürdiánok életéből. Ezek az indiánok az úgynevezett endokan- nibalizmust űzik. Meggyilkolt rokonaik testét elégetik, s hamvait, valamint megszenesedett csontjait különféle alkalmakkor banánkásába keverve meg. eszik. Kitűnően ismerik a ku- rárét is, ezt a roppant veszedelmes, gyorsan ölő idegmérget. Ezzel kenik be nyilaik he. gyét. Dívik köröttük a kábítószer fogyasztása is — egy ismeretlen összetételű, lisztszerű port lehelnek be, révületbe esnek, hallucinációik vannak, s varázslóik szerint ilyenkor kerülnek kapcsolatba a szellemmel, a Hekurával.

Orvosságaik is vannak. Egy rákfajta hamuját szokták sebeikre szórni, s azok igen hamar begyógyulnák. Másfajta gyógyszereik is vannak. Helena elbeszéléséből kitűnik, hogy igen ellenállóak a betegségekkel szemben, a romlott fog például náluk ismeretlen.

Helena mesél

Bioca professzor elbeszélt néhány érdekesebb részletet Helena Valero tapasztalataiból, íme, mit mesélt Helena:

„Ha megölnek valamilyen

mérges kígyót, levágják a fejét és mélyen elássák, nehogy valaki rálépjen, és megsértse magát. A krokodílusokat és a kígyókat egy erős, paprikához hasonló növénnyel együtt főzik. A kisebb állatok húsát egy fafajta hamujával kevert vízbe mártják és így eszik. A ma. darak és nagyobb állatok húsát egyszerűen megfőzik és úgy fogyasztják. Az említett fa hamuja sós izt ad a víznek. Érdekes, hogy nagy előszeretettel fogyasztják a termesz- hangyák fészkeit is. Ezeket a hangyafészkeket is ilyen sós vízbe mártogatják.”

„Sebeik gyógyítására elégetik a hangyafészkeket és ezt a hamut szórják a sérült helyekre. Az így kezelt seb igen rövid idő alatt beforrad. En is így gyógyítottam egyszer egy kígyóharapást. A nagyobb sebek gyógyítására egy rákfajta bőrét használják. Megölik a rákot, a húsát eldobják, páncélját pedig elégetik. Ezt a hamut teszik a sebre. Nagyon kínos gyógymód, a hamu rettenetesen süti a bőrt. Nekem is volt egy nagy sebem, amely gennyezni kezdett, amint beszórták ezzel a hamuval, mindjárt meggyógyult.”

„Meghalt rokonaik csontját megeszik, hogy a halott ne szenvedjen a túlvilágon. Egyszer azt mondtam a férjemnek, hogy temessék el a halottakat, ö erre azt felelté: Ti a halottakat a földbe temetitek, hogy a férgek rágják őket. Ti nem szeretitek a halottaitokat. Kegyetlenül a föld alá teszitek őket.”

„Nagyon szeretik a kutyákat. Gyakran láttam, hogy az asz- szonyok is szoptatják őket. Nagy segítségükre vannak a vadászatban. Ha egy kutya megdöglik, elsiratják. Meggyújtják a dögöt, az elszenesedett csontokat porrá törik, s ezt banánkásába keverik, de nem maguk eszik meg, hanem másokat kínálnak velük.”

★

Bioca professzor a továbbiakban elmondja, hogy Helena Valero, aki most már civilizált környezetben él négy gyermekével, még számos érdekes, a tudomány előtt eddig még ismeretlen részletet mesélt el ennek a primitív indián törzsnek az életéről, s minden bizonnyal állítható,* hogy sok értékes adathoz juttatta a tudósokat.

dő.

Jelenleg a munkagépeik javítását végzik, most javítják a sima és a gyűrűshengereket. Az erőgépele közül most éppen egy RS-típusú eszközhordozó gép található, szétszedett állapotban, s ennek is most végzik a folyó javítását, karbantartását.

Az itt található

gépi berendezések lehetővé teszik, a gépiek teljes generáljavítását, amelyet házilag, minden különösebb nehézség nélkül el tudnak végezni. A gépek javítását Kovács István vezetésével öt szakember végzi, s hogy az utánpótlásban sem legyen hiba, nyolc ipari tanulót nevelnek itt a műhelyben. Kovács István tapasztalt, jó szakember, aki katonás rendet követel a műhely minden dolgozójától. A javítási munka ütemterv szerint halad, — a falra kifüggesztett ütemtervbeosztás szerint kerülnek sorra javításra az egyes gépek, gépi berendezések. Az itt látható példa minden termelőszövetkezet számára követendő, hiszen a mezőtárkányi Ezüstkalász | Tsz-ben nemcsak a géptárolás, hanem a gépjavítás probléma- j ját is mintaszerűen megoldót- : ták.

Császár István I

Jlántlűk « gyárban

Milyen tiszta overállt viselnek ott azok... Vagy tízen szorosan egymás mellé préselőd- tek, arcukat nem láthattam, mert a munkapad fődé hajoltak. Ugyan mit csinálnak ilyen lázas izgalommal, léptem közelebb.

— Hiszen ezek lányok, — mondtam kísérőmnek. De ezt ők is meghallották és a következő pillanatban tíz kiváncsi szempár szegeződött rám.

— Másodéves mechanikai műszerészek. Ipari tanulók a gyöngyösi iskolában, de a szakma gyakorlati részét itt sajátítják el. az Egyesült Izzó Villamossági Rt. félvezető és gépgyárában — közölte Mata János szakoktató.

— Miért és hogyan választották ezt a szakmát? — kérdeztem a lányokat. De lehet-e komoly dolgokról tíz lánnyal egyszerre beszélni? A gyárban azt tapasztaltam, hogy ez kissé bonyolult. Ezért ahhoz fordultam, aki a legszerényebbnek tűnt.

Tóth Rozália alacsony, törékeny termetű lány. annyi idősnek sem gondolná az ember, mint amennyinek vallja magát

— Gyöhgyöspatai vagyok, ott végeztem a nyolc általánost. Bizony, két—három éve azt sem tudtam, hogy van ilyen szakma a világon és főleg arra nem gondoltam, hogy a lányok is kitanulhatják — emlékezett

1 élete nagy fordulatára.

— Mikor határozta el. hogy a gyárba jön?

— Amikor meghalt édesapám. Eredetileg óvónő szedettem volna lenni. Gimnáziumba se járhattam, mert minél előbb pénzt kell keresnem. Bevallom, először kicsit féltem a gépektől és a szerszámoktól. De most már megszerettem itt mindent. Mondom is a többieknek, hogy felvehetjük a fiúkkal a versenyt.

A másik oldalon elektroműszerészek dolgoznak. Másodéves fiúk és lányok. Érettségiztek és most szakmát tanulnák. Miért?

Kiss Mária vécsi lakos. Onnan jár be busszal a gyárba. — Falun nőttem fel, érthető, hogy a mezőgazdaság közelebb állt hozzám. Az érettségi előtt azt diktáltam be. hogy az agráregyetemre készülök. Most itt vagyok, már második éve, az Egyesült Izzóban. Szép szakma ez, tudom, hogy nagy fejlődés előtt áll a gyár és nagy

szükség van itt máris az elektroműszerészekre.

A véletlen műve, hogy mindkét lány és társaik többsége ipari szakmát választott? Lehetséges. Am a gyár átszervezése. a traktor és a különböző hajtóművek sok kilós darabjainak megmunkálásáról miniatűr nagyságú diódák és tranzisztorok, valamint vacuum- technikai gépek gyártására, való áttérés fokozott lehetőségei teremtett a nő]< alkalmazására Figyelmet, ügyességet és szaktudást igényel ez a munka Egyes szakmákban a nők épp úgy. vagy még jobban megállják helyüket, mint a férfiak De egyenlő arányban vesznek-* részt a szakmunkásképzésben

Nem. Még ma is rendkívü kevés nő szerez szakképzéssé get. Az egri és a gyöngyösi ipa rí tanuló-iskolában a lányoí arányszáma nem sokkal halad ja meg a tíz százalékot. Tót: Rozália, Kiss Mária, a nyol első éves esztergályos és a 1 elektroműszerész lány a györ gyösi gyárban már megtalál! helyét, de nem lehetne seg teni, intézményesebben többt tenni, hogy az iskolákból ma- kikerülő lányok olyan hivatás azt a szakmát válasszák, an képességeiknek megfelel i ahol valóban szükség van ríjuk?

Erre a kérdésre válaszolt s elmúlt napokban egy szűketo körű megbeszélésen a munta. ügyi miniszter.

— Növelni kell a szalkm; oktatásban részt vevő lányo számát, javítani kívánják a pí lyaválasztási tanácsadást, mei 1971-ig közel 200 000 nőt ké termelőmunkába állítani, hog biztosíthassuk az ipar, a keret kedelem, az egészségügy vái ható munkaerőszükségletét.

A munkaképes korba lép" férfiak és a mezőgazdaságba: felszabadulók együttesen sen képesek pótolni a hiányz- munkaerőt, ezért szüksége 1971-ig 200 000 nő munkába ál lítása. Az Egyesült Izzó és a egri Finom szerelvénygyár má; most is fokozott mértékben al ‘ kalmaz nőket és hamarosan ez; tapasztalhatjuk az ország mát részében is, mert férfiakat nen fognak kapni. Az elektroműszerészek, esztergályosok ét szerelők lánycsoportja ma még feltűnik gyárainkban, de „holnap” már megszokott lesz. Persze, a holnap sikeréért még sokat kell tenni, nőknek és férfiaknak egyaránt.

F. L.

Magyar határőrök és olaj munkások segítsége egy jugoszláv kismamának

A magyar—jugoszláv határon az egyik szolgálatot teljesítő magyar határőr segélykiái- tásokra lett figyelmes. A hang irányába indult és a Dráva mentén csakhamar feltűnt egy férfi, aki a jugoszláv határmenti tanya felől közeledett hozzá. A magyar határőr bevárta az integető férfit, aki elmondta, hogy Miklosics Ste- fannak hívják és o magyar határőrök segítségét kérte vajúdó felesége és az új élet megmentésére. A Dráva ezen a szakaszon erősen zajlik és emiatt a jugoszláv egészség- ügyi szervek nem tudtak segítséget nyújtani a várandós asz- szonynak.

A magyar határőrök, félretéve minden megkötöttséget, haladéktalanul segítséget nyújtottak a vajúdó jugoszláv asz- szonynak. Előbb a zalai olajmunkások gyors és készséges támogatásával orvost hoztak az asszonyhoz. Az orvos megállapította, hogy Miklosicsnét sürgősen kórházba kell szállítani, mert állapota életveszélyessé válhat.

Határőreink gépkocsiba emelték a vajúdó anyát és szinte az utolsó pillanatokban érkeztek meg vele a barcsi szü’ő- otthonba.

A határőrség telefonriasztására itt már felkészülten várták az orvosok. Pár perccel a megérkezés után Miklosicsné egészséges kislánynak adott

életet. Azon nyomban Kínának nevezték el.

A határőrök vitték meg a hírt a határőrsön izgatottan várakozó apának, aki a boldogságtól ragyogva, köszönte meg katonafiaink emberbaráti segítségét. A helyi nőtanács, amint értesült" az örvendetes családi eseményről, felkereste a jugoszláv kismamát és komplett babakelengyével ajándékozta meg.

lön a magyar zsebrádió

Az első igazi magyar zsebrádiót most állították elő a székesfehérvári VTR-gyár és az Elektromechanikai Vállalat szakemberei. A kis zsebrádió érzékenysége és hangereje még a japán típusokénál is nagyobb. Mérete 12x7x3 centiméter. Valamivel nagyobb a hasonló külföldi gyártmányoknál, viszont olcsóbb: előreláthatóan 700 forint lesz az ára. Este a középhullám sáv valamennyi állomását venni lehet vele. Kilenc voltos miniatűr elemmel működik, amely napi két-három órás használattal majdnem másfél hónapig kitart. Az új típusú magyar zsebrádió sorozatgyártása még ebben az évben megkezdődik. Az első szériában 16 "zer darabot kap belőle a kereskedelem.