Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-26 / 21. szám

1964. január 26., vasárnap NEPOJSAO 8 Gyöngyösön úi típusú szivattyúkat gyártanak Gyöngyösön az Egyesült Izzó Félvezető- és Gépgyárában a termelés jelentős részét teszi ki a nagy teljesitményű vá­kuumszivattyúk gyártása. Eze­ket a szivattyúkat a televíziós képcsövek, villanylámpák és még sokféle eszköz gyártásánál használják fel. Az egész bel­földi és exportigényt pedig a gyöngyösiek elégítik ki. A gyárban sikerrel oldották meg a vákuumszivattyú család gyártásának első ütemezését, mert százával szállították már el innen különböző helyekre a kétlépcsős szivattyúk közül a 2 és 5 köbméter teljesítményű, az egylépcsősök közül pedig az 5, 30, 60, 100 és 175 köbméter teljesítményű szivattyúkat. Éz évben már a teljes szi­vattyúcsalád gyártására sor kerül, mert most dolgoznak a még hátralevő 10 köbméteres szivattyú és a sorba kapcsolt szivattyúegységek műszaki elő­készítésén. Halkan megkérdeztem a mellettem ülő férfit: „Mondja, kérem, mi az értekezlet napirendje?** „Csökkentsük az érte­kezletek számát és ide­jét'* — suttogta vissza. — „S ez mióta tart?** „Nem tudom pontosan, mert közben elaludtam és ép­pen maga keltett fel.** * A buta embert arról lehet megismerni. hogy hangosan okoskodik. Az okos butaságait halkan suttogja el... * A nyúl egyszer meg­kérdezte a tigrist, hogy megbírálhatja-e? „Ter­mészetesen** — mondta a tigris. A nyúl másodszor már nem is kérdezett, csak bírált. Utolsó ma- kogással még megkér­dezte a tigris szájában: ,.De hát miért kapsz be, hiszen a múltkor meg­engedted?" „Akkor nem voltam éhes!" — morog­ta a tigris és megnyalta a száját. * Az időjárás nélkül nem lenne meteorológia és társalgás a presszóban, ie Szeretném látni Júliát tízévi házasság után, amikor Romeo nem vá­gott fát és nem hozott fel szenet a pincéből... * Az alkoholizmus a XX. század irodalmi témája. A megelőző 19 századi­ban ezek után most vagy nem ittak az emberek, vagy nem volt irodalom. Megőrülök a tanácsta­lanságtól! t-ő) AHOL HOSSZ A KISZOLGÁLÁS — Kérem a panaszkönyvet, jeges! ez takarmánysiló egész (Endrődi István) A zárszámadásokról jelentjük: Sikerrel zárta az évet a gyöngyösi Mátragyöngye A Gyöngyösi Mátragyöngye Tsz zárszámadó közgyűlésén tegnap részt vett Molnár Jenő, az MSZMP Központi Bizottsá­gának póttagja, a járási párt­bizottság első titkára és Raft Miklós, a városi tanács vb-el- nöke. A vezetőség nevében Tóth József tsz-elnök tájékoz­tatta a tagságot az elmúlt év eredményeiről. Megelégedéssel hallgatta vé­gig a szövetkezet tagsága a be­számolót, amelyből bebizonyo­sodott, hogy szorgalmas mun­kájúk egy év alatt is határo­zott fejlődést eredményezett. Bármely gazdasági ágazatot vizsgáljuk, mindnél az a jel­lemző, hogy a betervezett jö­vedelmet túlteljesítették. Pél­daként említhetjük, hogy a szántóföldi növénytermelésből az állattenyésztésből és a segéd­üzem termékeiből a tervet több mint kétszeresére tud­ták teljesíteni. Az összes be­vétel megközelítette a félmil­lió forintot. Mintegy 700 ezer forinttal növekedett meg a szö­vetkezet fel nem osztható alap­ja, az állóeszközölt értéke pe­dig már túlhaladja a 8 millió forintot, a tiszta vagyon is több mint 5 millió forint érté­kű, s az elmúlt évben közel másfél millió forinttal lett több. Végső soron: a tsz majdnem 9 millió forint jöve­delemmel rendelkezik most, az év végén, ebből felosztásra került mintegy 6 millió forint. Egy munkaegységre 56,40 fo­rintot, és munkaegységenként 2 forint prémiumot kaptak a szövetkezet tagjai. Ez a része sedés egy év alatt 16,40 forint tál emelkedett. Ezután vette át Tassi Mi hályné és Juhász Pál a kivál szövetkezeti tagnaí járó ki tüntetést és Csénány Mihály i miniszteri dicsérő oklevelet (gmf) Négyezer forinttal több az idén az egy tagra eső átlagjövedelem az egri Nagy József Tsz-ben amikor egyszer őrségben állt az élelmiszerraktárnál. Ho­rn ann éjfélkor vette át az őr­séget, s alig járta körül két­szer a raktár éoületét, amikor a közelben tartózkodó kato­nák hangját hallotta. „Nézz hátra, te mamlasz?” — kiabál­tak neki. Homann hátrafor­dult, s meghűlt benne a vér: a raktár ablakból világosság szű­rődött ki. S ráadásul a fény hol egészen erős volt, hol meg majdnem eltűnt Homann azon­nal megértette tűz keletkezett a raktárban. Cselekednie kel­lett méghozzá gyorsan. Kitör­te az ablakrámát, s bebújt a raktárba. Az üres ládák égtek, amelyeket a fal mellé raktak. Homann szétdobálta őket, s nekilátott hogy felszámolja a tűzfészket Mire a vészjelzésre megérkeztek a többiek, Ho­mann már el is oltotta a tüzet Ilomannt természetesen azon­nal felváltották utána, bevit­ték az őrszobára, hogy magá­hoz térjen egy kicsit és kipi­henhesse a tűzoltás fáradalma­it. Reggel pedig a zászlóaljpa­rancsnokhoz hívták, aki soron kívül szabadsággal jutalmazta bátor helytállását. így jutott haza Ostburgba, ahonnan ne­kem is hozott egy levelet a családomtól. Visszajövetele után gondterhelten, komoran járt-kelt folyton. Valami nyugtalanította. Most már tu­dom, hogy mi. A szökési szán­dék foglalkoztatta. S amit mondani tudok, tiszt úr. Lenge elhallgatott. Szótlan volt Aszker is. Megértette, hogy Lenge vallomásának min­den szava rendkívül fontos. Az intuíció, a nyomozó és a fel­derítő kifinomult érzéke, szi­mata diktálta ezt a felismerést. S egy másik érzése is volt a kihallgatás alatt: valami meg­foghatatlan, inkább csak tu­dat alatti nyugtalanság, aggo­dalom. Aszker ebben a pilla­natban úgy érezte, egyedül kell maradnia egy kis időre, gon­dolkodni, meghányni-vetni ma­gában az eddig hallottakat, míg elszív egy cigarettát.;. Elvezettette a foglyot, s kiment a táborból, sétálni egyet a fenyvesbe Több mint egy óra hosszat üldögélt egy hatalmas fa tövé­ben. Elmerengve nézett felfelé, ahol a fenyőfák bozontos ágai között a szürkéskék égbolt lát­szott. Aztán visszament a lá­gerbe és Schulz századparancs­nokot vezettette magához. Schulz hadnagy külsőre hu­szonöt év körüli fiatal ember­nek látszott. Arca keskenynek, lányosnak tűnt. Szemében, amellyel állandóan hunyor­gott, mintha rövidlátó lenne, szomorúság tükröződött. Aszker észrevétlenül Schulz századának dolgaira terelte a beszélgetést. Ügy tűnt, hogy a hadnagy nyíltan beszél, nem takargat semmit. Aszker kér­déseire válaszolva, megnevezte vagy tíz katonáját is. Mind­egyikről néhány mondatos jel­lemzést adott Végül Homann- ra került a sor. Schulz annyit mondott róla: — Georg Homann Gefreiter becsülettel szolgált, szerény és bátor volt. Egyáltalán nem azért mondom ezt, mert Ho­mann egy ízben megmentette az életeimet... Hanem azért, mert így követeli a* igazság. — Mindig az igazság érzése irányítja önt? — vetette köz­be Aszker. — Azt hiszem, igen. — Én viszont kételkedem ebben. — Az őrnagy úr kételkedik? — Schulz zavartan tárta szét a karját. — Meg kell monda­nom, soha nem vettem észre, hogy esetleg részrehajlással illethetnek valamiért, vagy... — Emlékezzék csak vissza arra az esetre, ott az élelmi­szerraktárban, amikor Homann volt őrségben. Emlékszik? — Még mindig nem értem az őrnagy urat. — Rendben van, majd segí­tek, hogy megértsen. Mondja, azon az éjszakán Homann va­lóban olyan nagy hőstettet vitt véghez? Schulz zavarba Jött. — Beszéljen csak, beszéljen! — Nem értem az őrnagy arat — Na nézze: egy perccel ezelőtt jelen tette ki, hogy volt egy eset, amikor Homann meg­mentette a parancsnoka, vagy­is az ön életét. így van? — Igen. — Na, és a hőstettet érdeme szerint méltányolták? Kitün­tették Hamannt? — Nem. — Schulz élhall ga- tott, kezdett derengeni előtte, hová akar kilyukadni a szovjet tiszt. — Nem, őrnagy úr, az eset nyomtalanul maradt. — S ugyanakkor, amikor a raktárban keletkezett az a je­lentéktelen kis tűz, ön azonnal igyekezett jelentést küldeni Hamamn hősiességéről. — Ez nem én voltam, őrnagy úr. — Nem ön? — Aszker érez­te, hogy verítékcseppek ülnek a homlokára. — Hogyan értel­mezzem ezt, hogy nem ön volt? Igazat beszéljen! — Igen, nem én voltam. A javaslatot természetesen én tet­tem, mint Homann századpa- rarcsnoka, de nem a magam jószántából. Utasítást kaptam rá. — Kitől? — Hans őrnagytól. — Ki ez a Hans őrnagy? — A zászlóalj parancsnok. — Beszéljen erről egy kissé részletesebben. — Azt követően, hogy a tü zet eloltotta és a riadalom alább hagyott, magamhoz hí­vattam Hamannt Mindenről részletesen kikérdeztem, megdicsértem. Ö azt mondta, erre, hogy semmi különöset nem csinált Ténylegesen tu­lajdonképpen semmiféle ve­széllyel nem is fenyegetett a tűz. A fal mellett egymás tete­jére rakott ládák égtek. A fa­lak, a padló és mennyezet, mind csupa földből és kőből állt a tűz nem tehetett bennük semmiféle kárt. Még a fal fes­tése sem olaj, hanem mész volt Abban a helyiségben nem volt sem több láda, sem élelem, semmi a világon, ami tüzet foghatott volna. Egyszó­val, ha elégnek a ládák, ha­mu lett volna belőlük, s az ügy befejeződik. Én ezek után minden további nélkül elen­gedtem Hamannt De csakha­mar csengett a telefon. Hans őrnagy hívott A tűzesetről ér­deklődött Ég jelentettem, amit elmondtam most itt Hans erre azt mondta: „Homann hő­siesen viselkedett, meg kell jutalmazni”. Miért — kérdez­tem vissza, s megmagyaráztam, hogy egy kis jelentéktelen tűz keletkezett a fúrni rlemezbői készült ládák halmában. „Mindegy — válaszolta Hans, —, Homann önfeláldozó volt, s ezt a lépést nem lehet kitünte­tés nélkül hagyni”. Kis iróniát engedtem meg magamnak, s azt kérdeztem, nem gondolja-e az őrnagy, hogy mind i árt a Vaskeresztre terjesszük fel Ha­mannt. (Folytatjuk) Az SZMT kultúrotthon nagy­termében került sor tegnap délelőtt az egri Nagy József Tsz 1963-as gazdasági évének kiértékelésére. A zárszámadási közgyűlésen Kiss Ferenc, az el­lenőrző bizottság elnökének és Vinczepap Ferenc termelőszö­vetkezeti elnök beszámolója festett reális képet az elmúlt esztendő eredményeiről — hi­ányosságairól és az idei év fel­adatairól. Az elnökség beszámolója hangsúlyozta, hogy a múlt év­ben javult a termelőszövetke­zeti tagok munkához való hoz­záállása és ez az eredmények­ben is realizálódik. A létszám­ban és területben megnöveke­dett szövetkezet harmadik zár­számadásán már a tavaszi tele­pítésekkel 120 hold új telepí­tést mondhat magáénak a tag­ság, a termőszőlők állagát meg­óvták a további leromlástól és a szántóterületeken az őszi mélyszántások, illetve mélyítő szántások következtében meg­vetették alapját a magasabb terméshozamoknak. A legfon­tosabb: a tagok gondolkodás- módja alapvetően megválto­zott, a kezdeti széthúzás, intri­kák helyett mindinkább érez­hető az együvé tartozás össze­fogó ereje. A szövetkezet elnö­ke a közös gazdaság vagyoni helyzetéről elmondta, hogy a múlt évben hárommillióvá gyarapodott az állóeszközök ér téke. — összefoglalva megállapí tottük, — mondta ezután a. elnök — hogy a tsz vagyon helyzete kielégítően alakult, <• megfelelő tartalékok biztosit va vannak és a tagok részese dése az adottságainkat figye lembe véve megfelelő. Hétmil­lió forint volt a bruttó bevéte­lünk, ennek 16 százalékát alap­képzésre, 84 százalékát a tagok részesedésére fordítjuk. Az egy munkaegységre jutó érték 51 forint, az egy tagra feső átlagos jövedelem az elmúlt évihez vi­szonyítva négyezerrel több, 12 610 forint. A munkaegység részesedésen kívül fél millió fo­rint prémiumot fizetünk ki a kiváló munkát végző szövetke­zeti tagok között. A két beszámoló utáni vitá­ban őszintén elmondták véle­ményeiket a hozzászólók. Klais Ferenc elvtárs, a megyei párt- bizottság munkatársának elem­ző szavai után Vajda László, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője a földmű­velésügyi miniszter nevében át- adta eredményes és jó mun­káért Vinczepap Ferenc elnök­nek a Kiváló szövetkezeti tag kitüntetést. Román Kálmán szövetkezeti tagnak pedig a miniszter dicsérő oklevelét. p. e A vezetőség és a tagság levonta a következtetést Meglehetős kétségek és ta­nakodások közepette kezdődött meg tegnap reggel a Vörös Csillag Filmszínházban az egri Dobó István Termelőszövetke­zet zárszámadó közgyűlése. A tagság Cseh István tsz-elnök beszámolójából arról értesül­hetett — amelyet már év köz­ben js vártak —, hogy jövedel­mük nem éri el a tervezettet, s az elmúlt évnél is kisebb ösz- szeg; 35,50 forint jut egy mun­kaegységre. A közgyűlésen mód és alka­lom nyílott az okozatok tisztá­zására. A természeti csapások mellett — a zöldrothadás nagy kárt okozott a szőlőben — a fegyelmezetlenség is gátolta a nagyobb jövedelem elérését, s jó néhány előzetes számítása nem vált be a vezetőségnek sem. Ennek tudható be, az idei gyengébb eredmény, amelyből egyaránt levonta a tanulságon a termelőszövetkezet tagsága és vezetősége, s ígéretet tettek, hogy megvalósítják a közgyűlé. sen elhangzott javaslatokat, amelyet a hozzászólók, közte Varga Ferenc, a városi tanács vb-elriöke ajánlott a gazdálko­dás megjavításához. E javas­latok között említették a szőlő, gyümölcs, málna és epertele­pítést, a primőráruk termelé­sét, a fejlettebb állattenyésztés kialakítását, a gépek jobb lei- használását, s nem utolsó sor­ban a vezetőség és a tagcég kölcsönös bizalmának megerő­sítését. A termelőszövetkezeti tag­ság tapsa kíséretében vette át ifjabb Visontai András a Kivá­ló szövetkezeti tag kitüntetést és a velejáró pénzjutalmat, Varga• János állatgondozó pe dig a szövetkezet ajándékát. Hivatásomnál fogva mód és lehetőség nyílik arra, hogy il­ledelmes kopogtatás után be­bocsátást nyerjek az üzemek irodák mellett az otthonokba is. A kopogtatás után megnyílt ajtók valósággal utat nyitottak társadalmunk minden rétegé­hez, bepillantást engedtek as otthoni gondokba és szembe­nézést az élet másik arcával, a nem hivatalossal, a papucsos. hálóköntösös, a társadalmi ál­arc nélküli otthoni arccal is. Megfordultam olyan lakások, ban, ahol szinte minden elve­szett a könyvek magával raga­dó áradatában, olyanokban, ahol a könyv még nem a minden, s talán nem is lesz, de kétségkívül már kedves és meghitt és főleg megbecsült kinccsé változott. Találkoztam hát a hetven- millióval! Az elmúlt év hazai könyvkiadásának kötetekben realizálódott számaival és a le. nyűgöző milliós szám, a gyara­podó könyvespolcok, a tudás, a kulturálódás eme kimeríthe­tetlen fegyvertárul arzenálja, mint honpolgárt és mint a könyv hűséges barátját, joggal töltött él meleg örömmel. S most mégis nem erről a het- venmillióról akarok írni. Pe­dig lehetne játszani a számok­kal: tízmilliós országban az új­szülött csecsemőre is egy év alatt hét könyv kiadása jutott! De a statisztikával vajó játék, öncélúvá válik, ha önámításra akarjuk használ* i — mert szinte kínálja magát — veszé­lyes és leszerelő. Sokan, nagyon sokan van­nak ebben az országban, akik még sohasem jártak könyves­boltban, nem sokkal lehet ke­vesebb azoknak a száma sem, akik még sohasem voltak ven­dégei a könyvtárnak, — s most nem az idősebb korosz­tályra gondolok. Húsz-harminc, éves fiatalok, akiknek élete, vagy életének zöme már a mi társadalmunk történetének ta­núja, legfeljebb az újságig, de ott is csak a sportig, vagy a gyilkosságig jutottak él. A kö­zelmúltban Mikófalván jártam, amolyan író—olvasó találkozó­félén. A kultúrház tömve volt, mert műsor is volt, s mert más esemény nem volt a lassan tél­be dermedő községben. Az est után megkérdeztem néhány s helybeli, középkorú asszonyt és- férfit: mikor és mit olvastak- utoljára? , A válaszok név nélkül: i — Olvasni? Nincs arra ne- í künk időnk, kérem ... í — Lánykoromban olvastam- én, tetszik tudni, még sokat is... 5 Hogy mit1? Hát már nem na­- gyón emlékszem rá ... De Jó- i kait, azt nagyon szerettem... > — Csuda vastagok azok a könyvek ... Türelem kellene • azt végigrágni... Az egérke ta_- Ián megtenné... " — Gyenge a szemem... Nyolc embert kérdeztem i meg, s ebből csak kettő akadt, : aki „rendszeresen” — évente s négy-öt könyvet — olvas, s t mindössze kettő, aki veszi is a könyvet magának. Kétségte- . len, mint minden „szúrópróba”, i úgy ez sem adhatott tökéletes , képet), sőt, bízom benne, hogy ez a kép sötétebb a valóság- . nál. De rögtön hozzá kell ten- 1, ni, hogy nemcsak ebben a köz- . ségben, hanem másutt is és rendszeresen érdeklődöm, hol t és kivel gyarapodik a könyv szerelmeseinek tábora. S a ka- ; pott válaszok, amelyek ugyan . évről évre egyre „tartalma- . sabbak”, gyakran meghökken- , tik és elgondolkodtatják a kér. . dezőt: vajon megtettünk-e már ■ mindent? Ki tagadná, hogy életünk , kulturális gyarapodása szembe- i ötlő. Mégis; nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a fej­lődés elsősorban a civilizáció és csak annak nyomán a kul­túra területén következett és következik be még ma is. Le­het, hogy erőltetettnek tűnik a hasonlat, de előbb jön a mosó­gép és csak aztán a könyves­polc. Bár ez sem lenne baj, ha a mosógép által felszabadított idő már a kultúráé, a könyve­ké lenne... Sajnos azonban, ez nem mindig és nem minde­nütt van így! És ha még ehhez hozzávesz- szük, hogy mosógép-márkákat aki kéri és veszi, ismeri, válo­gat és igényes, míg a könyv „beszerzésnél”, kölcsönzésnél ez az igény és ismeret koránt­sem ilyen általános, — nem nehéz a következtetés levoná­sa a civilizáció előnyére és a kultúra hátrányára; a műsza­ki kultúrpropaganda nagyobb hatására a kultúrpropaganda terhére. Igaz és boldogító tény, hogy 1963-ban 70 millió kötet köny­vet adtunk ki ebben a tízmil­liós országban. Erre büszkék lehetünk ország-világ előtt. De itt se a tegnaphoz mérjük csak mimikánk eredményét, hanem holnapi terveinkhez, igényeinkhez. A hetvemmUlió nem takarhatja él a ma sem olvasó, ma sem kulturálódó tíz és százezreiket! Gyurkó Géza Mosógép és könyvespolc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents