Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-25 / 20. szám

1964. január 24., péntek NEPtJSAü t Ä felnőttoktatás tapasztalatai és helyzete Heves megyéken Művelődésügyi ankét Egerben Barangolás zeneországban Gyöngyösön a kisipari szö­vetkezetek a Fegyveres Erők Klubjával közösen hát előadás­ból álló zenei ismeretterjesztő sorozatot rendezitek B Fegyve­res Erők Klubjában, Barango­lás zeneországban címmel. Erkel és Liszt műveivel a bé­csi és a magyar klasszikus opo. rettekkel, Verdi operáival, az orosz klasszikusokkal, Mozart­tal és a mai magyar zenével ismerkedhetnek meg a hallga­tók. A sorozatot dr. V ára dy György és Gál György Sándor szerkesztette. Hétfőn, 27-én kerül sor az első előadásra, amelyen fellép­nek: LfOren.cz Kornélia, Raskő Magda, Kelen NóraKövecses Béla és András Béla, az Állami Operaház művészei. 4 megyei tanács előtt is kőtelező Gyakran és bárki tanúja lebet az itt emlitett szabály­talanságnak. Egerben, a me­gyei tanács előtt bosszú sor­ban állnak az autók. Nem­csak megállnak, hanem huza­mosabb ideig várakoznak utasaikra. De ugyanez törté­nik az úttest másik oldalán, az erdőgazdaság előtt. Igaz, oda kevesebben érkeznek, de amelyik gépkocsi már nem fér el a megyei tanács olda­lán, azt a túlsó oldalon állít­ják meg. így történt ez legutóbb is. Mindkét oldalon, sűrű sor­ban álltak a gépkocsik, egy­mással párhuzamosan. Pedig ezt tiltja a KRESZ. És a jó­zan ész is .., Erre gondoltam, amikor a túristaszálló felől, a hídon át a kanyarban egy tehergépko­csi bukkant fel. Csak ott és az utolsó pillanatban vette észre a veszélyt. A gépkocsi­vezető fékezett, a je^es úton a kocsi megcsúszott, de a víz­vezetékakna vas fedelén meg­állt, néhány centire a na- bálytalanul parkírozó gépka- csisor végén álló Volga tud- gött. Baj nem történt. Kiest! visszatolatott, egyenesbe „szedte” a kormányt és ügT* gyel-bajjal elment a két gép­kocsioszlop között. De mi a biztosíték, hogy ma, vagy hol­nap ilyen szerencsés lesz • találkozás? Főleg akkor, ha a Líceum felől a két várakozó gépkocsisor közé befut egy jármű és a Szigeti-ház mö­gül akkor bukkan ki egy szemben jövő gépkocsi. Igaz, Egerben ma már ke­vés a parkolóhely. De ea nem menti a szabálysértőket. És az sem igaz, hogy nines parkolóhely. Az Egészségháa utcában csak ritkán áll egy egy jármű. Tartsák be, • rendőrség ellenőrizze és • megyei tanács előtt is tar­tassa be a közlekedés szar bátyai t. F. I* Képzelt párbeszéd 1975-ben Az ércbányász szakma tovább él Recsken A Lahóca-hegyben 1820-ban nyitottak színesércbá­nyát. A régi lelőhelyek — olvashatjuk az Üj Magyar Lexi­kon 1961-ben megjelent, 5. kötetében — nagyrészt kime­rültek. 134 évi bányászkodás után ez teljesen érthető. Az is, hogy az utóbbi időben többször felmerült a bánya be­zárásának kérdése (1939-ben esett szó erről legelőször.) Az embereket joggal foglalkoztatja: milyen jövő vár rájuk? ^ Fussunk előre az időben. Képzeljük azt, hogy 1975-öt jeleznek a naptárak; így beszélgetünk Rusznyák István üzemvezetővel a lepergett időről, az 1964-es esztendőről, a történt változásokról... — Szó volt-e 1964-ben recski bánya bezárásáról? Ah, Herbert Lan ge a kihallgat : son. (Rybin ez­redes: Alber' Hetterle, Keri- mow őrnagy: Hans-Peter Mi nettl és Her­bert Lange: Rudolf Ulrich.) (DEFA Foto) berek szépen mind ki peregtek. — Miért került sor az érc­dúsító rekonstrukciójára? — Mert a recski bánya vég­leg kimerült, s az arany, nfe, pirit flotólásáról át kellett tér­ni a cink- és ólomércek dúsí­tására, amelyet a régi beren­dezésekkel elvégezni már nem lehetett. — Honnét kapják a cink- és ólomérceket? — Az új bányánkból, ame­lyet a Mátra északi lejtőin) Parádsasvár mellett nyitottal-;. A recski üzem bezárása előtt megindultak már ezen a ré­szen a kutatások, fúrásokkal éa feltáró vágatokkal Tehát jó- előre biztosítottiák az emberek foglalkoztatását, az ércbányász szakma, amely másfél évszáza­dos hagyományra tekinthet vissza Recsken, nem halt ki. A változás csak annyi, hogy a Lahóca-hegy helyett most a sasvári üzembe járnak dolgoz­ni a bányászok. Az ércdúsító­ban maradtak azok, akik ko­rábban is ezen a helyen szol­gáltak ... ­A „képzelt” párbeszéd, s az abban rögzített tények, változások alapja — való­ságos. Villanás a követke­ző tíz év megtervezett tör­ténetéből. Válasz azokra a kérdésekre, amelyek eleve­nen foglalkoztatják a recs­kieket: milyen sors vár a szakmájukra? Nem kell új mesterséget tanulni, vá­lasztani azoknak, akik ma még a Lahóca-hegy gyom­rában lejtik a visszahagyott ércpilléreket. Mire a .,vete­rán” bánya végleg kimerül, az ércbányászokat új mun­kahelyek várják a Mátra oldalában. Pataky Dezső Hideg — hideg • . • A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya tegnap Egerben széles körű aktívaértekezleten tárgyalta meg a felnőttoktatás tapaszta­latait. jelenlegi helyzetét és perspektíváit. Az ankéton részt vettek a dolgozók általános és középiskoláiban tanító tanárok, népművelési és tanulmányi fel­ügyelők, művelődésügyi ott­hon-igazgatók, szakszervezeti oktatási bizottságok vezetői, tömegszervezeti vezetők és ak­tívák. számos termelőszövetke­zeti elnök, üzemi igazgató, párttitkár és a felnőttoktatás­ban részt vevő esti és levelező tagozat több hallgatója. Az aktívaülés elnökségében helyet foglalt Dorkó József, a megyei pártbizottság agit-prop. osztályának vezetője, Bőgel Jó­zsef, a Művelődésügyi Minisz­térium képviselője és Bodó Tjászló, az Országos Pedagógiai Intézet igazgatóhelyettese. Dr. Pálinkás Jenő, a Hazafias Népfront megyei bizottsága al- elnöke megnyitója után Tóth Tibor, a megyei tanács vb mű­velődésügyi osztályának helyet­tes vezetője vitaindító előadást tartott Beszélt a dolgozók szakképzettségét és általános műveltségét emelő felnőttokta­tás jelenlegi helyzetéről. Is­mertette, hogy a felnőttoktatás feladatainak eredményes meg­valósítása csák széles körű társadalmi összefogás mellett lehetséges. Ez a segítő, mozgó­sító erő tette lehetővé eddig is, hogy megyénk eredményei biz­tatóak. s kedvezően alakulnak a felnőttoktatásban. Beszámolójában visszatekin­tett az 1948-as, s az azt követő évekre, amelyek alatt mintegy 20 ezer munkás-paraszt fiatal jutott az egyetemekre és főis­kolákra a szakérettségi tanfo­lyamok, majd az 1950-ben meg. indult levelező oktatás során. Elmondotta, hogy igazi fejlő­dés csak 1957 után indult meg, amikor a tanulás a szó igazi értelmében közüggyé lett. 1958- tól 19102 dolgozó járt esti és levelező tagozatú általános is­koláikba és 14 865 dolgozó vé­gezte cl a középiskola esti és levelező osztályait. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy körül­belül 600 felnőtt tanult meg ezen időszak platt írni—-olvas­ni.'akkor a szám 35 ezerre ke­rekedik — ennyien vettek részt megyénkben rendszeres, szer- i vezett esti és levelező oktatás­ban. A felnőttoktatás egyik „saj­nos” foltja, hogy a mezőgazda­sági dolgozók és a nők arány- 1 száma — különösen az általá­nos iskolákban — még mindig nem megfelelő. A középiskolai felnőttoktatásban aránytalanul kevés a mezőgazdasági techni­kumban tanuló nők száma, és ez az aránytalanság jellemző a három városra is. Problémát jelent a lemorzso­lódás. A szervezés, a beiskolá­zás koránt sem jelent olyan nagy munkát az oktatási és népművelési szervek számára, mint a beiratkozott tanulók megtartása. Ma még jellemző, hogy a termelőszövetkezetek­ben — mivel nincs meg az anyagi ösztönzés — sok olyan brigád és munkacsapatvezető van, akiket szinte lehetetlen rávenni a továbbtanulásra, nem is beszélve a tsz-tagokról. Átányban például a tsz elnökei még nem végezték el a nyol­cadik osztályt, Komlón a tsz főkönyvelőjének is csupán 7 osztályos végzettsége van, Erdő­telken pedig a párttitkár is a lemorzsolódottak között szere­pek Halmajugrán a tsz-elnök és az egyik brigádvezető az el­lenőrzésig megtartott 16 foglal­kozási napból egy tanítási na­pon volt jelen. Markoson a nagymértékű lemorzsolódás kö­vetkeztében a hetedik osztá­lyos tanfolyamot meg kellett szüntetni. Valamivel jobb a helyzet az üzemeknél, mert az oktatási bi­zottságok eredményesen mű­ködtek. például a Finomszerel- vénygyár, aZ Egyesült Izzó és a MÁV Kitérögyártó esetében. Azonban itt is nehéz a beirat­kozott hallgatók megtartása. A 12-es akna például 174 dolgo­zót iskolázott be, jelenleg 82 tanúi, a MÁV Kitérőgyár 70 dolgozót tervezett továbbtanu­lásra és csak 41-en járnak. — A lemorzsolódás minimá­lisra való csökkentésére a jö­vőben még többet kell tennie a népművelésnek — mondotta Tóth Tibor. A továbbiakban beszélt a műveltségi szint, az érdeklődé­si kör felméréséről, amely je­lenleg 20 községben folyik. Majd azt fejtegette, hogy az üzemek, vállalatok, intézmé­nyek és termelőszövetkezetek részéről a mai napig sem ele­gendő és kielégítő ez a segít­ség, amelyet a továbbtanuló felnőtt dolgozóknak adnak. Ki­téri rura az. újszerű kezdemé- ry ezésr?, amelyet a horíi és poroszlói művelődési ház igyek­szik megvalósítani azzal, hogy létrehozta a klubszerű, mód­szerében különböző formák al­kalmazásával segítő foglalko­zásokat. Elmondotta, hogy ez évben megkezdődött annak a módszernek a kísérletezése, hogyan lehetne az általános is­kola elvégzését a szakképzés megszervezésével összekapcsol­ni. Jelenleg Boldog, Nagyréde és Domoszló községekben me­zőgazdasági szakmunkásképzés­sel, a Finomszereivénygyárban pedig ipari szakképzéssel ösz- szekapcsolt általános iskolai oktatás folyik. Kiemelte, hogy a Földművelésügyi Miniszté­rium érthetetlen állásfoglalása miatt ez az új forma csak ipa­ri vonalon fut a várt ered­ménnyel. Végül a művelődés- ügyi osztály, s a továbbkép­zéssel foglalkozó szervek közös véleménye alapján javaslato­kat, elgondolásokat terjesztett az aktivaülés elé, amelyet szé­les körű vita követett. A második napirendi pontot — a dolgozók általános iskolá­ja tantervi reformjának irány­elveit — Bodó László, az Or­szágos Pedagógiai Intézet igaz­gatóhelyettese terjesztette az aktívaülés elé. Termelési tanácskozás Kaiban A Kál és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet válasz­tott vezetőségi tagjai és dol­gozói termelési értekezleten tárgyalták a szövetkezet előtt álló 1964. évi feladatokat. Ezen a termelési értekezle­ten értékelték a múlt évben végzett munkát. Előző évi ta­pasztalatokat figyelembevéve úgy határoztak, hogy ebben az évben is folytatják, az egysé­gek közötti versenymozgalmat. Továbbra is párosversenyben maradnak a Poroszló és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet­tel. A termelési értekezlet egyik fő napirendi pontjaként tár­gyalták meg a tojás—baromfi szerződéskötést. Elismerésre méltó kezdeményezés hangzott el Somogyi Mátyás né kenyér­boltvezető és Prutz Sándor iparcikk-boltvezető részéről, akik vállalták, hogy a munka- verseny szempontja szerint félévre előirányzott 3 ezer da­rab tojás helyett 3 ezer 500 da­rabot szerződtetnek. A kezde­ményezéshez több szövetkeze­ti dolgozó csatlakozott. — Csak távlatokban. 289 fő volt a fizikai munkások létszá­ma, s 6000 tonna színport ter­meltünk, amennyit tervünk megszabott. Akadtak, akik nyugtalankodtak, s azt rebes­gették, rövid idő után bezár­ják a bányát; de a munkások- nagy része objektiven, s reáli­san tekintett jövője elé, látva azokat a változásokat, amelyek az ércdúsítóban lezajlottak. — Milyen változásokra gon­dol? — A szelektív Dotálás kísér­leteire, amelyet 1964-ben kezd­tünk él, s véglegesen egy év múltán, 1965-ben vezettünk be a kollektív flotálás helyett. Az volt a cél, hogy a korábbiak­hoz képest olyan koncentrátu- mot állítsunk elő amely 7—8 százalékban tartalmaz rezet, s a kéntartalma minimális. És már 1964-ben is szó esett arról, hogy külön pirit-koncentrátu- mot is előállítunk. — A recski ércbánya 1963- ban megszűnt önálló vállalat lenni, s a Mátrai Érc- és Ás­ványbánya Vállalathoz csatol­ták. Jó vagy rossz volt ez az átszervezés akkor? — Inkább jó! Könnyebbé vált az anyaggazdálkodás, s az anyagmozgatás is zavartala­nabb lett. Például, mikor a színpor elszállításához nem volt elegendő gépkocsink, a központ gyorsan és idejében segített. Előnye volt az átszer­vezésnek, hogy javult a bá­nyában a munka-morál, mert az izgága, fegyelembontó em­Juseon az eszedbe a szavam, Herbert.” — Miféle ez a Fisch? Talán kommunista? — Nem, nem hiszem. — Lange odanyúlt a cigarettáért, meggyújtotta, s az eloltott gyű. íaszálat akkurátusán a hamu­tartóba tette. — Nem gondo­lom, hogy kommunista lenne. Minden valószínűség szerint nem az. — És él még ez a Fisch? — Egy hónapja, hogy hírt kaptam tőle. — No, és a másik ismerőse? — Vele harmincháromban ta­lálkoztam, azon a február 27-i éjszakán, amikor a Reichstag égett. Ez volt az első találko­zásunk. A hamburgi kikötő olyan volt, mint a felbolygatott méhkas. Gyűlés volt ott. A szó­nokok torkúk szakadtából ordf. tották. Sokan beszéltek, de leg­hangosabbak a fasiszták vol­tak. A szociáldemokraták pe­dig velük egy követ fújtak. Kórusban üvöltöttek vala­mennyien: „erős kézre van szükség”, hogy az ország és a nácizmus számára ismét „he­lyet vívjanak ki a nap alatt.” Ócsárolták a kommunistákat. Akkor tetszett ez nekem, s én is együtt ordítottam a többi­vel. Lengettem a fáklyát, s ab­ban a minutumban kész lettem volna elindulni, hogy harcoljak ezért a nap alatti helyért. „Os­toba” — szólalt meg valaki mellettem. Megfordultam, s egy kék kezes-lábas overáLLba öltö­zött, lakk-ellenzős sapkát vi­selő embert láttam magam ellőtt. Cigaretta volt a szájá­ban. Gúnyosan nézett rám. Termetes alakja mellett egé­szen eltörpültem. Ezért aztán gyorsan visszafolytottam ma­gamban a szitkot, amely pe­dig már a nyelvemen volt. De a gyűlés tovább folyt. A szenvedélyek úgy feltüzelődtek, hogy verekedés lett belőle. Jócskán voltak ott nácik, s hozzá szoedemék is. Az ilyen esetekben mindig gyorsan elő­került a rendőrség is. S né­hány perc múlva már dol­goztak a Schutzamanok gumi­botjai. örültem, hogy sikerült észrevétlenül lelépnem az egy­mást abriktoló emberek lár­más tömegéből. — Hé, — hallottam valakit utánam kiáltani. Felnéztem. Ugyanazt a lakk-ellenzős sap­kájú férfit pillantottam meg. „Nem hajtunk fel egy pohár sört?” — kérdezte olyan hang­súllyal, mintha régi ismerősök lennénk. — „Fizetem” — tette még hozzá. Valahogy tetszett nékem ez az ember, s elfelej­tettem, hogy néhány perccel előbb még össze akartam vere­kedni vele. Beültünk egy kis kocsmába és sört rendeltünk. Beszélgetni kezdtünk. Legin­kább én beszéltem, ő meg hall­gatott. csak ritkán szólt közbe, s akkor is mindössze egy-két szót eitett. Én minden zöldsé­get összefecsegtem ott, miköz­ben felvázoltam a jövendő Né­metország képét, amely csupa jóból és szépből állt. Nem vá­gott közbe, végig hallgatott. Aztán megkérdezte: „Apád szintén dokkmunkás volt, s itt élt a világháborúig?” „Hát persze — feleltem. — Dokk­munkás nemzedék a mi csalá­dunk. Apám is, meg nagyapám is egész életét itt dolgozta vé­gig. — „Hogyan élt az apád, jobban, mint le? ...” Azt fe­leltem, hogy nem, nem élt job­ban. (Folytatjuk.) Hogyan is állunk azokkal a hideg esztendőkkel Egerben? Az 1928—29-es tél havi közép­hőmérsékletei így alakultak: december: —0,1 fok, január: —3,6 fok, február: —6,7 fok. 1939—40 tele: december: —0,5 fok, január: —8,6 fok, február: —7,5 fok. 1941—42 tele: de­cember: —0,1 fok, január —9,5 fok, február: —3,2 fok. A leg­alacsonyabb hőmérséklet az említett évek alatt: 1929. feb­ruár 11-én, —28 fok (ez az egri hidegrekord), 1940. február 18-án —27,5 fok, 1942-ben ja­nuárban —27,0 fok. A leghi­degebb december 1902-ben volt, amikor a havi átlag —6,4 fokra csökkent, ez esetben is mértek egyszer —28,0 fokot. E hó 23. napjára az átlagos hőmérsékletet kiszámítva, —9,6 fokot kapunk, ez már az 1942-i január rekordhidegét is túlszárnyalta. Ha az utolsó na­pokban nem jön jelentős eny­hülés, — amire felcsillant csü­törtökön a remény, de csalód­tunk benne —, akkor ez a ja­nuár szintén hidegrekordot eredményez. A leghidegebb napunk 13-a volt, amikor a meteorológiai állomáson —25,0 fokót, a talaj mentán —27,0 fo­kot mértek. Mi okozza e tartós hideget? Európa közepén, délnyugat- északkelet irányban egy hideg, nehéz légtömeg, magaslényo- mású tengely (anticiklon) he­lyezkedett el, részben még ma is ott van. Ez nem engedi ér­vényesülni a meleget szállító atlanti légtömegeket (ciklono­kat). Azokat észak felé szorítja. (Volt olyan nap, hogy Moszk­vában +2, Rómában —2 fokot mértek). A csütörtöki kis melegbető- rés csak a Duna vonalát érte el, mi nem kaptunk belőle. A hideg „felfalta”, nem maradt más belőle, mint köd és zúz­mara —is—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents