Heves Megyei Népújság, 1964. január (15. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-24 / 19. szám
IP'«, január 24.. péntek NEPŰJSAG 3 ezért beszéltek, a szövetkezet elnöke, és a felszólalók arról, mii kell tenni a'z idén, a jövő évi job 'o zárszámadásért. Szó esett a közös vagyon róbb mérvű Védelméről, arról, olyan képe legyen * szövetkezeti tanyaközpontnak s a szövetkezet minden munkaeszközének, hogy az is példázza, itt kiváló eredményt elérő gazdák a tulajdonosok. Eredményekben megerősödve kezdik az új esztendőt, amelytől remélik — szorgos munkájuk után még többet hoz majd.-d.~ Horít Öl ve» hét forintot ér egv munkaegység Az elmúlt tizenhárom év legsikerültebbjét zárták teg. nap délelőtt a horti Petőfi Termelőszövetkezet tagjai, A hatvani járás jól fizető közös gazdaságai közül az idén a legjobb eredményt értek el — 57 forintot fizettek egy munkaegységre — és ez a tudat már a közgyűlés megkezdése előtt megelégedett hangulatot teremtett a feldíszített kultúr- ház zsúfolásig megtöltött nagytermében. Nem sokkal tizenegy óm előtt foglalta el helyét az elnökség és Krajcsik László elnökhelyettes megnyitója után Molnár Jánosné, a szövetkezet elnöke számolt be az elmúlt gazdasági év tapasztalatairól és kitűnő eredményeiről. — A múlt évben kétféle jö- vedelmezési módszert alkalmaztunk — mondta többek között a tizenhárom év óta a szövetkezetei irányító elnökasszony. Elismeréssel szólt a foga fosokról, a sertésgondozókról, növendékmarha gondozókról, a baromfitenyésztőkről, a juhászokról & a fejősökről! akiknek nagy részük volt aa elért eredményekben. Elmondta, hogy a növénytermesztésben előirányzott kétmilüó forintos bevétel helyett több mint két és fél millió, az állattenyésztésben pedig a kedvező körülmények között 931 ezer forintos tervükkel szemben másfél millió forintos eredményt értek el. A kenyér- gabona holdanként! átlagtermése 9,6 mázsa volt és a takarmánygabona, kukorica, szálas takarmány, cukorrépa és a burgonya is magasan a tervezett felett fizetett. Kenyérgabonából a 35 vagon0« tervükkel ellentétben 38 vagonnal értékesítettek az államnak és áruértékesítési tervüket 124,2 százalékra teljesítették. Közel másfél millióval több, 8 590 000 forint volt az összes bevétel. A tagság nagy megelégedéssel fogadta azt a bejelentést, hogy az állóeszköz értéke hét és fél millió forint, több mint hárommillióval növekedett az elmúlt esztendőben. Molnár Jánosné végezetül a tagok részesedéséről beszélt és a teremben elismerő moraj futott végig, amikor elmondta, hogy az összes részesedés közel egymillióval több a tervezettnél és másfél millióvá! haladta meg az 1962-es évit. Ötvenhét forintot fizetnek egy munkaegvségre és a tagok átlagos jövedelme tizennyolc- ezer forint. Ifi- Hegedűs Gábor családja hetven kétezer forintot keresett a múlt évben, özv. Hartyányi Istvánná havi átlagos keresete száz forint hí ián háromezer forint, a Molnár Jánosé oedig három és fél ezer. A fiatalok közül ifj. Nagy Ferencet és Rigó Ánnát említette, ewikük 2600, a másik pedig másfél ezer forint havi jövedelmet ért el és meedön+ötték azt a téves félfogást. hocv a terméiőszövet- koreH-en dogozó fiatalok nem torbák megkeresni az iparban dolgozók átlagos bérét. A vezetőség beszámolóját az ellenőrző bizottság elnökének jelentése után elfogadta a tagság és ezután ötvenezer forintot osztottak szét prémiumként a kimagasló teljesítményt elérő dolgozóknak, aa asszonyoknak ezenkívül szép virággal kedveskedett a tsz vezet ősege, R E. Említést érdemelnek azok a kísérletek, amelyekét a szövetkezet az idén a heterózis párád icsemmaggal, valamint e paprikamag-termesztéssei folytat. A kísérleti időszak most .. lezáru11 és a tsz az idén már j növelheti a magtermesztést. „ amely különben kitűnően jö- _ vedelmez. s Az állattenyésztés összbevé- . tele csaknem eléri a négymilli- r ót, amelyhez hozzátartozik az g Is, hogy a gazdaság 1963-ban u 1620 mázsa húst termelt, jó- " vai többet a tervnél, j A verpeléti eredmények t mindenekelőtt a tagság szor- , galmának, a jó vezetésnek kö- ’ szönhetők. A zárszámadási . hozzászólásokból azonban ki- f csendült, hogy a tagság gaz- 1 dagságának tudatában sem B elégszik meg a jelenlegi eredményekkel. a 39 forintos mun- j kaegységértékkel sem és az . idén újabb .sikerekre törekszik. „ 1962-ben 8223 Ft volt az egy j dolgozó tagra eső jövedelem, . 1963-ban ez a szám már meg- , haladja a tizenegy és fél ezer ' forintot. A tagak iparkodása . és a nagyszerű tervek, a megalapozott gazdasági helyzet lehetőséget nyújt arra, hogy a 1 tizenhatodig zárszámadáson a J mostaninál még nagyobb ered- 1 ményelcről számolhasson be a ’ vezetőség. — SE — 1 Füzesabony i Nagyobb fegyelem, belter jesebb gazdálkodás 52 forintos munkaegység \ A tizennegyedik közösen töltött esztendő munkájáról adtak számot tegnap a füzesabo- [ nyi Szabad Nép Termelőszö- \ vetkezet tagjai. A zárszámadó ‘ közgyűlésre elégedett embe- . rék gyűltek össze, hiszen már _ napokkal előtte ismeretes [ volt, nemcsak a tervezett mun- I kaegységet sikerült elérni, ha- t nem annál többet. A gyűlést Bakos Vilmos, a , tsz-vezetőség egyik tagja nyi- . tóttá meg, majd sor került ar- ) ra, hogy Lassú István, a tsz ’ elnöke számat adjon a tagság | és a vezetőség egyesztendös kö. ! kos munkájáról. Eredményeik szépek, a növénytermesztésben is, az állattenyésztésben is túl- ’ teljesítették a bevételi tervet*. | így érték él, hogy a mostoha időjárás ellenére sem volt kiesés a tervezett jövedelemből, mert amit az egyik növénynél nem sikerült elérni, az pótolta a másik terven felüli hozama. Jól zárt a termelőszövetkezet, s ebben esztendők hosszú sorának munkája rejlik már. Tizennégy esztendővel ezelőtt kezdték a közös munkát, s az azóta 1000 holdas szövetkezet már a korszert nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett, ahol egy-egy nehezebb esztendő sem bántja meg az egyensúlyt, hanem, mint az idei is mutatja, képesek túl is teljesíteni terveiket Különösen szép eredményekről számolhatott be a tsz elnöke az áruértékesítésnél, A szövetkezetben 100 kataszt- rális holdra 71 mázsa hús értékesítése jut, de ennél több lesz jövőre, tették hozzá, esztendőre el akarják érni, hogy 80—90 kg hús értékesítése jusson 100 holdra. Erőssége a szövetkezetnek az egyre bel térj esebb gazdálkodás. Az élet is erre kényszerítette a vezetőket, hiszen 1000 holdjuk kevésnek bizonyulna másként a 126 család eltartására. Majnem 280 holdon termelnek sok munkaerőt igénylő ipari, kertészeti növényeket. Számot vetett a szövetkezet az egy esztendei munkával, s ez a számvetés egyben az asz- szonyok dicsérete is volt. Mert a szövetkezetben 52 forintot ér egy munkaegység, — de az asszonyok munkaegysége értékesebb, A tervek túlteljesítéséért járó prémiummal 57—58 forintra nőtt az asszonyok munkaegységének értéke. Anyagiakban és erkölcsiekben egyaránt érezhetik az asszonyok, számítanak a munkájukra, szavuk van az ügyek intézésében, s meg is kapják az egész esztendei munkájuk ellenértékét. Zárszámadáskor hibákról beszélni nem ünneprontás — Verpelét í X "I. ..Ti .. ——1 A tizenötödik ö zárszámadáson k Tizenöt évvel ezelőtt tartol- iák az első zárszámadást e verpeléti Dózsa Tsz-ben. Afc- kor egy maroknyi csoport, né- hány család indult el a köze- gazdálkodás útján, s ma, mái “ fél évtizeddel később, má a egy jómódú, politikailag é z gazdaságilag megszilárdult te: i. mélószövetkezet mérlegét kié- szítették el. A verpeléti Dózs ' Tsz-ben jelenleg 1021 tage f tartanak nyilván és a gazdasá összterülete meghaladja négyezer holdat A másfél év tized alatt megtett út, amel egyaránt tele volt gondokká és örömökkel, a felemelkedő- időszaka volt s — Van-e ma dolgozó tag, ah 5 kételkedne a szövetkezet élet- képességében, erejében? Bát t ran állíthatjuk: nincs. És hog s ez a válasz mennyire megala s pozott, arra Fekete Győr Endr 3 tsz-elnök zárszámadási beszá t mólójából hoznék néhány bi zonyítékot: f Az 1963. év minden csapás 5 ellenére a szövetkezet csupá ’ növénytermesztésből több min 11 milliós jövedelmet könyvel j hét el, közel égy millióvá ■ többet, mint egy esztendővé ' korábban. Külön érdemes Szól 7 ni a termelőszövetkezet ne ‘ konstrukciós szőlőtelepítései ■ ről, arról, hogy az elmúlt ével ‘ során már több mint kétszá hold új szőlőt telepített a sző 5 vetkezet, amelynek jelentős ré- sze az idén már termőre for ■ dúl. Jól haladtak a múlt év i ben a gyümölcstelepítésék a i Szőlő—gyümölcs bevétele i . szövetkezetnek jóval mégha * ladja a kétmillió forintot. ’ A gépesítés eredményei ii mutatják azt a hatalmas vál tozást, amely ebben a gazda Ságban végbement az utóbb évek során. Hol vannak má azok az idők, amikor mind össze néhány lovas fogatta kezdték új életét a verpelét gazdáik? Erre vonatkozóan i következőket mondta a teg- . napi zárszámadási közgyűlései ‘ az elnök: Szövetkezetünknél : jelenleg 18 erőgépe, három te [ her- és egy személyautója van • 1963-ban — tehát egyetlen esz lendő alatt — a tsz 12 erőgép ■ Pel gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy a ver í peléti Dózsa Tsz ma az egri já rás legjobban gépesített sző vetkezete, ahol már szőlőmű velő gép is található. Aszker az asztalhoz lépett, ■ begombolta gimnasztyorkájá- : nak a nyakát, megfésülte a ; haját, s leült Néhány pillanat múlva niái a folyosóról hallatszottak, s . léptek. Kinyílt az ajtó, s az őj bevezette a foglyot. Aszkei ; végigmérte az ajtónál állc embert s közben intett a kísérőnek, hogy távozhat A német — éltesebb korú, köpcös, zömök, kissé görbe lábú ember nehezen lépdelt előre a szoba közepén álló székhez. Közben megbotlott valamiben, s majdnem elesett Zavarba jött, elpirult Amikor a szék mellé ért nem mert leülni, hanem kérdően nézett Asz-k'er- re. — üljön le, — mondta neki az őrnagy. A német végre leült, e térdére tette két nagy csontos kezét Az ujjain egészen tövig voltak vágva a körmök. Megnedvesítette a szája szélét, s egy mély sóhajtás szakadt fel belőle. Sandán, vizsgálódva nézte a véle szemben, az asztal másik oldalán álló, magas termetű szovjet tisztet. Észrevette, hogy a tiszt hátrafésült, szőkésvörös haja megritkult már egy kissé, a homloka feltűnően magas. Szürkés színű szeme nyugalmat, magabiztosságot sugárzott. Csontos orrának nyergén egy finom kis görbület ült, arccsontja széles, álla határozottan ívelt. Gim- nasztyorkája feszesen simult aüétakülsejú testére. Széles derékszíj övezte körül keskeny derekát. A tiszt egész külseje erőről, energiáról, egészségről tanúskodott (Folytatjuk.) mérni tudják a dolgozó *pr idegbeli igénybevételeit Is. A laboratóriumi vizsgálaté) nagy értéke, hogy az elsősor ban az Izzó rendelkezésér áll. A kutatási jelentések el jutnak valamennyi gyáregy séghez és a javaslatok alkal mazására mindenütt sor ke rülhet További lépés, hogy i vizsgálatokat kiterjesszék a: Izzó többi gyáregységeire is és a tapasztalatokat minél na gyobb és többrétű területrő szűrjék le Erre a jövőben sói fog kerülnie Őíemszepméí íllmfcl vétel lel Sok munka áll a laborató rium előtt 1964-ben. Tervi* vették, hogy a gépgyártás fi termékének — az ampulla gyártó gépnek — a gyártásé beható vizsgálat alá vetik é a teljes folyamat elemzési alapján munkaszervezési é racionalizálási javaslatoka terjesztenek elő. Filmfelvételeket akarna! készíteni a gyáregység főbl munkafolyamatairól egy-egj élenjáró dolgozó filmezésével hogy ezzel elősegítsék _ a jí munkamódszer átadását, se gítséget nyújtsanak a betanuló dolgozóknak abban, hogj a rossz és felesleges folyamatot kihagyva, csak a jó fogásokat tanulja meg a munkából. Tervük között szerepel tné% az emberek és embercsoportok egymás közötti kapcsola< tának vizsgálata, az újonnar felvett dolgozók kollektívábs való befogadásának kérdése és még jó néhány fontos és érdekes téma, amelyek aj üzemi élet- és munkakörülmény eddig elhanyagolt, kérdéseire adnak majd választ. Kerek Ferenc s az eszperantó iránt de a nemzetközi nyelvet enné jóval, többen beszélik, illetv« tanulják. Az elmúlt évekber 15 000 tankönyvet vásároltak az érdeklődők. Az idei évre gazdag munkaprogramot állítottak össze. A legjelentősebbnek az eszperantó nyelvű könyvkiadás megindítása ígérkezik. kérdésekre. Vallomásaik nagyjából azonosak, össze nem beszélhettek. gondosan izolálták őket egymástól. Tehát igazat mondanak. Aszkernek természetesen módjában állt volna, hogy kihallgassa a századparancsnokot, akinek a beosztottja volt Homann. Ö bizonyára többet tudott volna mondani. De Aszker nem sietett ezzel. Először a sorkatonákkal kellett beszélni. Az ő vallomásaikból akarta tudni miféle ember ez a parancsnok, hogyan kell vele szemben viselkedni. Schulz hadnagyról, a századparancsnokról annyit tudott meg Aszker: igényes és szigorú, a parancs teljesítését minden körülmények között megköveteli, de igazságos. Semmiségekért nem büntetett, sajnálta a katonákat. És még egy: Georg Homann, Schulz javaslatára kapott rendkívüli szabadságot. Aszker érezte, hogy álmosság környékezi. Majd leragadt a szeme. Felállt az asztal mellől, fel-alá járt a szobában, s hogy elűzze az álmosságot, rágyújtott. Ablakából a láger területének egy részét látta, a lágy lakóbarakkokat. Az egyik barakk mellett egy fogoly csoport jókora nyírfarönköket fűrészelt keresztvágó fűrésszel. Egy másik csoport egy földbe ásott oszlopnál tett-vett, a friss földet döngölte az oszlop körül Az egyik hadifogoly pedig — „vasmacskával” a lábán — már mászott felfelé az oszlopon, ezüstös színű hangszórót tartva a kezében. A távolabbi épület ajtaján egy német lépett ki, mögötte pedig a kísérő őr ment. Kihallgatásra hozták a soron következő hadifoglyot. ; Egy sor olyan tényezőt talál- i tak, amely komoly akadálya £- fáradságmentes munkának, és- az optimális munka kifejtésé- nek. így mutatták ki, hogy £ , székek és asztalok nem bizto- t sítják a zavartalan munkát. A tudománnyal a szék és az asztal t körül Több asztalnál nincs meg a ! szükséges lábtér, — ami a lá- . bak elhelyezésénél abnormális helyzetet és fáradást okoz — i egyes szerelőasztalok megvilá- . gítása nem megfelelő — ami . meggörnyedésre készteti a dol- . gozót, — vagy az asztalok pe- [ remei nyomják a dolgozók ke- . zét és a székek támlája, magassága nem felel meg az átla- i gos testméretű dolgozónak. Ezeknek a hibáknak a feltá- • rása után javaslatokat készí- ; tettek. Például: több száz méretből kialakítottak egy olyan . széktípust, amely már megfelel az átlagos követelményeknek és mentes az előző hibák- . tói. A lefolytatott vizsgálatok és a folyamatos munka sok anyagi eszközt igényelt. Ezek nagy részét a vállalat finanszírozta, de nagyban hozzájárult ehhez az Akadémia is. Ez főként a műszerapparát megteremtésénél mutatkozik meg. A vizsgálatok folytatásánál sok olyan műszer vált szükségessé, amely eddig. még nem is volt kialakítva. így szerkesztettek műszert a pulzusfrekvenciák állandó mérésére, elektromos ellenállással működő mozgásmérő műszert, a vegetatív idegrendszer fára- dásának mérésére szolgáló olyan műszert, amely az ujjhegyre erősített adóval működik. Ezekkel a komplikált elektromos műszerekkel már f----------------------------------------------Me gnőtt a* érdeklődé Világszerte megnőtt az érdeklődés a csaknem 80 évvel ezelőtt létrehozott eszperantó nyelv iránt. Az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek jelenleg 82 országban működnék szervezetei, körülbelül 15 millió főnyi tagsággal. Hazánkban a Magyar Eszperantó Szövetség szervezeteinek taglétszáma megközelíti a két és fél ezret, kül folytatta a kihallgatásokat. A bizonyos harmadik zászlóalj már vagy tíz egykori közkatonája és Unteroffizierje volt a szobájában, de még egy tapodtat sem jutott előbbre. Mindazok, akikkel eddig beszélt, meglepő módon alig különböztek valamiben egymástól. Mindannyian a „Teufel” divízió motoros-lövész ezredének harmadik zászlóaljához tartoztak. A csapat életében két rendkívüli eseménynek voltaik tanúi: Vogel irmok ön- gyilkosságának, és Georg Homann Gefreiter szökésének. Miféle ember ez a Homann? Semmi különös nincs benne, olyan, mint a többi katona. Különben okosabb sokaknál, mert önként ment át az oroszok oldalára, és számíthat arra, hogy jobb dolga lesz, mint ami órájuk vár, akik foglyul estek. Csak három hete, hogy Homann, mint kiváló magatartást tanúsító katona, soron kívüli szabadságon volt odahaza a szülővárosában, most pedig az ezredparancsnok parancsa szerint, amelyet az egész zászlóalj előtt felolvastak, árulóvá nyilvánították, megfosztották katonai rangjától, minden jogától és kitüntetésétől, letartóztatás és főbelövés vár rá. Lényegében ez az egész, amit Komáimról tudnak, mert nem régóta teljesítenek szolgálatot ebben a zászlóaljban. Mindősz- sjze három hónapja sorozták ide őket, amikor átszervezték az ezredet. Aszker figyelmesen hallgatta a foglyokat. Feltett más kérdéseket is, amelyek nem voltak kapcsolatban Homannal, hogy elterelje a figyelmet a kihallgatás céljáról. Azt tapasztalta, hogy a foglyok készséggel válaszolnak a Napjaink termelési ütem* gyors léptekkel halad előre és; tennelés egyre nagyobb mér tékben válik gépesítetté, egy re több részt kap ebben a fo lyarnatban a technika, a gép de emellett mégis alapvétőéi szükséges marad az ember te vékeny részvétele a folyamat ban. Ezt az emberi tevékenységet elemezni, — abból a cél bői, hogy feltárjuk a munká befolyásoló közvetlen körül ményeket, ezeket megjavítsuk és tökéletesítsük a munkafolyamatot — igen komoly fela dat. Ebben az elemző munkábai vállalt komoly részt az Egye sült Izzó, amikor a Magyar Tudományos Akadémiával közösen a gyöngyösi gyáregységné munkalélektani laboratóriumot szervezett. Az egy év óta folyó munka a termelést befolyásoló ténye zők egész sorát vizsgálta mái meg. Figyelembe véve aj üzem sajátosságait — kétféle profil, területi jelleg, a dolgozók szociológiailag hasonló ősz- szetétele stb. — kialakították a sajátos munkát. Ez a munka együtt jár a terület szociológiai vizsgálatával is. Ki a legalkalmasabb? Elsősorban ki kellett dolgozni a létszámíelíutásban lévé gyáregység részére egy olyan módszert, amellyel biztonságosan ki tudja választani a sok száz jelentkező közül a félvezetőgyártás nagy kézügyességet, de egyhangú munkát követelő gyártására az embereket A kidolgozott vizsgálat feltárta az alkalmasság pszichológiai tényezőit, elősegítette a munka jobb megszervezését, ráirányította a figyelmet a selejt tényezőire és tudományos alapot nyújtott egy sor munkaügyi és munkaerőgazdálkodási kérdés megoldására. Ezt a bevezetett alkalmassági vizsgálatot — amely többfér ie látási, ügyességi és ingerr vizsgálatból áll — elvégezték a gyáregység összes nődolgozóin, és mintegy l 600 vizsgálat alapján állították össze tapasztalati jelentésüket. Kiterjedt a laboratóriumi vizsgálat a félvezetőgyártásban dolgozók munkakörülményeire is. A vizsgálat azt tűzte ki célul, hogy megállapítsa a jelentkező fáradságnak és fájdalomérzetnek az időpontját, lyokkal, — válaszolta Aszker. — Nem vagyok ellene. — Lá- kov kezébe vette az asztalon előtte fekvő papírokat. — Cselekedjen belátása szerint, ahogy szükségesnek tartja. Csak igyekeznünk kell. Az idő sürget Most az a legfontosabb feladatunk, hogy felkutassuk és megszerezzük ezeket az irattárakat. — Értem, — bólintott Aszker. — Ezek a dokumentumok, amelyekről szó van, kétséget kizáróan tartalmazzák annak az ügynök-hálózatnak az adatait amelyet a németek hátrahagytak maguk után a felszabadított vidékeken. Hiteles bizonyítékai mindannak, amit a fasiszták véghezvittók a Szovjetunió földjén. Kolosszális értékű íratok! Feltétlenül ügyészeink kezében kell lenniök, amikor Hitlert és bandáját a vádlottak padjára ültetik. Aszker felállt. — Megengedi, tábornok elvtárs, hogy munkához kezdjék? — Igen. — Likov szántón felállt. — És vegye számításba: ezek a dokumentumok nemcsak bennünket érdekelnek. Foglalkoztatja... még jó néhány ország hírszerzőit Éppen ezért igyekezzék. Ahogy csak lehet, igyekezzék. Adjunk valakit segítségül? — Nem. tábornok élvtárs, egyelőre nem szükséges. HATODIK FEJEZET Néhány nap telt el azóta, hogy Aszker ebben a Moszkva melletti, erdőktől körülvett fogolytáborba érkezett. Itt őrizték, — elzárva őket a többiektől és egymástól — azokat a hadifoglyokat, akiket Aszker hozott a frontról. Néhány nap. De milyen? Aszker szünet nélMunkalélektani kutatások az Egyesült Izzóban \\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\W^^^ A palzusfrek veneia és a vegetatív idegrendszer fáradását mérik Három község — Három zárszámadás